Szabadkai gurmand túra 4.

A világ legjobb fagyija

Beállok a sorba, vagy öt csitri vihog előttem, elkezdődött nekik a nyári szünet. Lesem ahogy a tölcsérbe lecsorog a kétszínű csoda. Egyesével, lassan, méltóságteljesen. Mindegyik csitri megkapta a magáét, hát végre én is sorra kerülök. Szívdobogtató izgalommal várom, hogy a kezembe kaparintsam a napi adagomat. Fontos döntések sora. Málna-vanília vagy csoki-vanília? 15, 30, 40 vagy 50 dinárt szánok rá? Sima vagy édes tölcsért kérek?

 

Ma málna és vanília lesz a nyerő páros, 50 dinárért - az egyszer élünk jegyében. És persze édes tölcsérbe, ami maga is egy külön csoda. Roppanós ostya, jó vastag, nem ázik át és nem folyik ki belőle a mennyei fagyi.

Belenyalni, beleharapni ebbe a dermedt habba, ebbe kétszínű szerpentinbe a világ legtökéletesebb nyári élvezete. Az se érdekel, ha esetleg porból készül ez fagyi, meg persze az se, hogy hány plusz kilót eredményez bűnös szenvedélyem.

A Pelivánban nyárról nyárra ugyanaz a minőség, ugyanazok az ízek. Semmi újítás, semmi fakszni, mindig ugyanaz a tökéletes habos, tömény élvezet. Természetesen másnap is visszatérek, helyet keresek az utcára kirakott asztalok között, mert most nem rohanok, nem futtában falom a fagyit, hanem üvegkehelyből, komótosan, gombócosan. Karamell, mogyoró, málna, kókusz. Négy gombóc és semmi más. Nem adnak hozzá tejszínhabot, flancos önteteket meg csillogó "pálmafákat". Csak a fagyi. Ez számít igazán.

  

 

Szabadkai gurmand túra 2.

Tito szakácskönyve

Tito elvtárs ott figyelt minden osztályteremben, a tábla felett. Ennél több személyes emléket hiába is keresnék vele kapcsolatban, 3 éves voltam amikor meghalt. De mivel még tíz évvel a halála után is ily nagy tiszteletnek örvendett, azt le kell szögeznem, tudott valamit az öreg.

Mint utólag kiderült ahhoz is hatalmas tehetségre lehetett szüksége, hogy ezt a Jugoszlávi néven futó országot összetartsa, hiszen lakosai hajlamosak egymást gyilkolni nemzetiségi alapon. Teszik ezt annak ellenére, hogy a kaja a Vardártól (Macediónia) a Triglávig (Szlovénia) nagyjából mindenhol hasonló. Például csevap, olvasztott kajmakkal meglocsolt lepényben, apróra vágott vöröshagymával.

Forgatom a legújabb szerzeményemet, Tito szakácskönyvét. Ebből a könyvből elsősorban az derült ki számomra, hogy az öreg szerette ám a hasát is. Sokat utazott, sok mindenkit látott vendégül és rengeteg időt töltött a terített asztal mellett. Ez derül ki ebből a könyvből, amely a díszvacsorák világán keresztül mutatja be a közelmúlt történelmét. Indulásként a 44-ben Sztálinnal elköltött vacsorát tálalják fel nekünk, a Vöröshadsereg bevonulásának előestéjén. Aztán csak lapozok, lapozok, még felsorolni is nehéz, hány államfő, Churchill és Kennedy, királyok és királynők, filmsztárok mint Liz Taylor és Gina Lollobrigida koccinthattak Titoval. Alig néhányan élnek már, lassan a történelemkönyvek lapjaira kerül Szaddam és Causecu egyaránt.

Szakácskönyvről lévén szó, az asztaltársaság mellett legalább ilyen fontosak a feltálalt ételek. Ezek érdekessége, újdonságtartalma azonban teljesen háttérbe szorul az illusztris vendégsereg mellett. A francia elnöknek példuául a már általam is emlegetett proját kinálták, Josephine Baker pedig többek között a mi túrós rétesünkhöz hasonló struklit kapott. Egyszóval a kaják is inkább kicsit történelem ízűek, nagyrészt egyszerűbbek, hagyományosabbak. Persze azért szó se róla, szívesen odaülnék a földre a zöldborsos bélszín mellé, Afganisztánba, sőt még azt a savanyú káposztával körített véres hurkát is elfogadnám, amit Willy Brandt-tal az NSZK kancellárja evett meg Titoval együtt.

Egy nagy hibája van, ennek a modern tördeléssel, színhasználattal és rengeteg korabeli képpel gazdagon felszerelt könyvnek, kedves olvasóim, mégpedig az hogy szerb (vagy inkább a régi testvériség jegyében szerbhorvát?) nyelven íródott, így elég korlátozott olvasótáborra tehet csak szert Magyarországon.

Szabadkai gurmand túra 3.

Negyedik gimire annyira elkanászodott az egész osztály, hogy hajlamosak voltunk teljesen hülyének nézni szegény matektanárnőt, annak ellenére, hogy ő csak jó és kedves volt velünk. Ha öt percet késett véletlenül az óráról, már egy teremtett lelket sem talált a teremben, leléptünk ugyanis. Hogy végül hogyan és miért úsztuk meg ezeket a dolgokat, ma sem értem. Talán mert alapvetően mi is jó és kedves gyerekek voltunk.

Azt a bizonyos matekórát viszont testületileg a Boss pizzériában töltöttük, habos kávét, banana splitet és hasonló jókat habzsolva. Ott ünnepeltem egyik - talán a poétikus 18. - születésnapomat is.

Nem kevés Boss kávé – hosszú presszó, eszméletlen tejszínhabbal és leheletnyi fahéjjal – csúszott le azóta a torkomon. Ha Szabadkán vagyok nehezen állom csak meg, hogy ne térjek be ide, mert ez a hely sok mindenre alkalmas. Elsősorban is a város egyik legfőbb találkozási pontja. Szombat este nem csekély kihívás helyet találni, de hasonló a helyzet vasárnap délelőtt is. Pedig az indulás óta a tulajdonosok szép lassan terjeszkednek, először az utcán, aztán az utca túloldalán. Most már egy hatalmas kerthelyiségben lehet nyáron ücsörögni, közvetlen rálátással a magyar konzulátus hátsó ablakaira.

A nosztalgia, a mindenki-ide-jár érzése mellett nem térnék mindig vissza és nem venném időnként igénybe a házhoz szállítási lehetőséget, ha a kaja nem ízlene. Az alapokat a pizza teremti meg. Be kell vallanom, nem tudom milyen az igazi olasz pizza. Nekem ez az igazi, amit itt csinálnak, lévén ezen szocializálódtam. A lényeg a papírnál nem sokkal vastagabb tészta, amely a széleken azért csinosan felpuffad. A feltéttel viszont a legkevésbé sem spórolnak. Gyakorlatilag hatalmas feltét az egész tányér, olyan mennyiségű olvadt sajttal, ami egy jó kezű szívsebész egész éves munkáját biztosítja. Szerencsére létezik kicsi és nagy változat is. Nos, a kicsi nekem szinte mindig elegendő ahhoz, hogy a gyomromban fellépjen a jóllakottság kellemesen feszítő érzése.

Személyes kedvencem (mindig ezt eszem) a tejfölös, kukoricás változat, némi sonkával és sajttal természetesen. Ehhez kis kancsókban olyan paradicsomszószt hoznak, hogy a cukros amerikai származású izé sírva bujdokol jó messzire. Elvégre paradicsom íze van. És fűszeres. Felismerhető oregánó darabkákkal.

Amikor egy héten belül már másodszor ücsörögtünk a kovácsoltvas székeken, már képes voltam mást rendelni és a csak néhány éve étlapra került újdonságok között bogarászni. Hű evőtársam, húgocskám esküszik a Chesters salátára, de nekem a szárított paradicsomos, rukkolás halom csupán kiegészítő nyúlkajának tűnt, akármilyen csinosan is tálalták a sajtos tószt szeletekkel együtt.

Választásom végül csirkehússal, gombával töltött rántott palacsintára esett. Nem bántam meg, bár lehetett volna kicsit melegebb és az uborka, paradicsom szeletkék is elég szomorkásan mutattak, de finom volt és ez a lényeg. A kis tálkában adott majonéz alapú, zöldfűszeres mártogatós pedig kifejezetten ízlett.

Nagy sóhajtással ugyan, de be kell még számolnom az igazi fogyókúra gyilkos vonulatról is, amit az édességek képviselnek. A tiramisu és a sajttorta egyaránt olyan eszméletlenül könnyednek tűnnek, olyan csábítóan habosak, krémesek, hogy az ember képtelen pillanatnyi szünetet tartani addig, míg az egész adag el nem tűnik. A fagyival töltött, meggymártással tálalt palacsinta se rossz választás, csak kissé túlzásnak tűnik egy pizza után.

Amit még szintén imádok, így természetesen emlegetnem is kell, az a tökéletes jeges kávé. Akkora adag tejszínnel, ami bármely cukrászdának a becsületére válna. És esküszöm még sehol nem találkoztam ilyen mennyei tejszínnel. Fogalmam sincs, hogy mi lehet a titka. Talán a főnök figyelő tekintete.

Apró kis fricskaként, a végére azért idebiggyeszteném azt is, hogy annak ellenére, hogy a tulajt – ha jól tudom - Csákánynak hívják és Szabadka lakosságának legalább 40 százaléka magyar, az étlap szerb és angol nyelvű, a pincérek pedig még véletlenül sem hajlandóak megszólalni más nyelven, mint a szerb. Ez pedig mindig is feszélyezett egy kicsit, akármilyen kényelmesek is azok a bizonyos fotelek.

  

 
  

 

Szabadkai gurmand túra 1.

Mielőtt bárki is megjegyezné, hogy miért gurmand és miért nem gurmé, illetve, hogy mi a különbség a kettő között, leszögezem, hogy ez a szabadkai hét az evésről szólt. A gyermek rokonoknak való bemutatásáról nem kevésbé és esküvői előkészületekről kedvenc húgom irányában.

Szóval ettem, sokat, sokszor és mindenkivel, akivel csak össszehozott jósorsom. Erős kezdésnek vasárnap egy vén kakas kimúlását ünnepeltük szabad tűzön fődögélő paprikás formájában. Volt töltött csirke és gyuvecs is. Többek között. És kényszeres módon sikerült végiglátogatni kedvenc evős helyeimet is.

Még egy burek reggeli is belefért a hétbe, de (uram ne hagyj el!) a jól bevált túrós helyett elcsábultam a trapistás-sonkás változathoz. Nem kellett volna.

Portyáztam

Töredelmesen bevallom, hogy a bio piacra készültem, aztán a parkolási mizéria eltérített. Végül nem bántam meg, hogy a MOM-ba keveredtem. Azt kell mondanom, hogy itt is akad néhány csudajó lelőhely a kulináris élvezetek kergetőinek.

Először is ott van a kedvenc Marlenka lelőhelyem, a babkávézó a tér kellős közepébe helyezve.

Az Anita névvel fémjelzett zöldséges kínálata sem hagy túl sok kívánnivalót maga után. Hát még a csokiimádók paradicsomaként méltán nevezhető Delicatesse üzlet. Komoly fejtörést és kemény belső vívódást okozott, hogy milyen ízesítésűeket válasszak. Végül lett csilis, mentás-naracsos, és fügés-karamellás. Legközelebb valószínűleg egy Earl Gray teásra is benevezek. Csak, hogy legyen okom vissztérni.

A túlsó oldalon a Különleges teák boltja csalogat, itt inkább télvíz idején költöm a pénzt, nincs is jobb egy hódarával undokoskodó januári estén forró vaníliás vagy karamellás teát kortyolgatni, tejszínnel természetesen.

A jó éve bezárt halas helyére, a sarokba sikerült becsalogatni egy jó kis francia pékséget, amely szemrevételezésem alapján sokkal színvonalasabb lesz, mint a túlsó oldalon terpeszkedő, minden utcasarkon ugyanazt kínáló tucatpékség. A kacsapástétomos baguette egész jól sikerült, így aztán gyorsan haza is hoztam néhányat a kedvenc francia kenyeremből. Az a fantasztikus benne, hogy frissen csudajó ropogós, belül meg leírhatatlanul puha. Pont mint Franciahonban. A quiche-ek és tartlettek is nagyon kecsegtetően kínálják magukat, van vagy 10 féle töltelék összesen. Csak éppen az ezer forint körüli árat nem tartom túl barátinak egy olyan picurka süti esetében. Pedig én aztán tényleg ritkán nézem meg a kaják árát. Meg kell még említenem azt is, hogy van sokféle bagel és baguette is, tehát tényleg lehet válogatni. A kihelyezett 3-4 asztal pedig igazi reggelizőhellyé varázsolja a Rue de Pains-t.

És természetesen a végére maradt a legnagyobb kedvenc, amelyet sohasem hagyhatok ki. A Bor és Társába ugyan nem a borválaszték miatt megyek általában, bár az sem rossz, hanem a ritka gazdag sajtos és felvágottas pult miatt. Biztonsági játékosként ezúttal is az örök kedvenceimet a hajszálvékony Speck sonkát és a brie-t választottam, de a pont tegnap hiányolt fekete olajbogyóimat is itt szoktam ám beszerezni. Egyetlen nagy szomorúságom volt csupán, igazi bivaly mozarellájuk nem volt ugyanis, de cserébe jól elbeszélgettünk a kiszolgáló hölggyel.

Görög saláta. Szerintem

Mindeki esküszik a saját változatára. Én is az enyémre.

Mi kell hozzá? uborka, paprika, paradicsom, hagyma, fekete olajbogyó, feta, citrom, olívaolaj, zöldfűszerek például petrezselyem és menta, oregánó, só.

Hogyan készül? A zöldségeket akkorára kockázom, hogy egy merítésnyire lehetőleg mindegyikből felkerülhessen egy-egy darab. Ha nem azonnal fogyasztjuk, akkor a paradicsomot nem teszem bele, mert levet ereszt. A sózást is ugyanebből a megfontolásból szintén az utolsó pillantra tartogatom.

Az összevagdalt zöldséhalomra pakolom még a fetát és az esetlegesen félbe, negyedve vágott olajbogyót. Ma ez nem volt éppen itthon, különben sem rajongok érte túlzottan. A feketét, amely szárazabb, de egyben zamatosabb is, pont ehhez a salátához találták ki.

Mivel viszont friss zöldfűszer ellátmányom volt, ezért abból bőven szórtam a zöldségkockákra. Fél citrom levét és néhány evőkanálnyi olívaolajat is rácsorgattam.

Hmmm, egész jó lett. Most éppen piríóssal ettük, persze egy roston sült báránycomb se ártott volna mellőle, de nem lehet mindig mindent, ugyebár.

VKF 5. Fűszeres kacsa

Abban biztos vagyok, hogy a vaníliát sokan megéneklik, ezért egy olyan hozzávalót is választottam, ami valójában nem fűszer, ez pedig a kávé. Már vagy tíz éve tervezgettem, hogy egyszer megvalósítom ezt a csudát és úgy érzem bevált az ötlet. A kávé történetébe most időhiányában nem ástam bele magam, de személyes kávé-történelmem még következik valamikor.

Fűszeres kacsa

Mi kell hozzá? Személyenként egy kacsamell, 1 dl vörösbor, kiskanálnyi vaníliás cukor, 5-10 szem pörkölt kávé, só, bors.

Hogyan készül? A vaníliás cukrot picit megkaramellizáltam, felöntöttem a vörösborral. Amikor pezsegve felforrt, beleszórtam a kávészemeket és addig főztem, amíg ez az illatos mártás jól besűrűsödött. Végül pedig leszűrtem.

A kacsát sóval és borssal ízesítettem, először a bőrös felén, aztán a másik oldalon is ropogósra sütöttem. Belül pedig kellemesen ruganyos, amolyan rozé maradt a hús. A kacsamellet keresztben felszeleteltem, rálocsoltam a leszűrt mártást és már el is készült a műremek.

Köretnek pedig a kacsa zsírjában megpirított, előfőzött krumpli került a tányérra.

A borospincéből véletlenszerűen egy fantasztikus horvát bor került elő. Egy 2001-es Ivan Dolac a PZ Svirce borászattól, egyenesen Hvar szigetéről. Beszerezni éppen nem lesz könnyű, de ezt kell kikiáltanom az egyik kedvenc vörösboromnak, illatos, zamatos, meggyes és tartalmas. A pohárban olyan sötét, mint az éjszaka.

Egy napsugaras könyv

Ránézek a naptárra és eltátom a számat. Június elseje van! Ideje előszedni Nigella ihletet adó könyvét és alaposan átbogarászni. Ha csak a receptek negyedét sikerül megvalósítanom, már szép nyarunk lesz.

Az „Egész évben nyári ízek” elfuserált magyar címmel futó opus, amelyet magamban csak Mindörökké Nyár jelszóval emlegetek, pont az ilyen hűvös napokra íródott. Már előkerültek a lenge szoknyák meg rövid ujjú blúzocskák, de még elkél felettük egy pulóver. Nigella erre azt mondja, hogy a konyha az a hely ahová a rossz idő elől menekülni érdemes. Nos, szívesen ücsörögnék a konyhája sarkában, amikor a tányérra varázsolja a mediterránból táplálkozó ízeket.

Ez a szakácskönyv elsősorban az egyszerűségre épít, alaposan keveri a hagyományos recepteket és az egyedi ötleteket. A friss fűszerek és a rengeteg zöldség trónra emelése pedig kifejezetten üdvözítő módja a könnyed táplálkozásnak. A gondot már megint azok a fránya különleges hozzávalók okozzák itt Magyarhonban. Hiszen falnám én két pofára a bébi polipot és a bárány combot is, csak éppen nincs honnan beszerezni. Illetve hosszas utánajárással, jó alaposan megtömött pénztárcával nekiindulva zsákmányolhatók ilyen dolgok is. Vagy éppen helyettesíthetők mással, hiszen ezeknek a könnyed recepteknek pont az a lényege, hogy egyik leírt betűjük sem szentírás.

A korábbi körkérdés fonalát tovább gombolyítva a görögdinnyés, fetás salátát erősen felvéstem a nyári terveim közé. A görögdinnye evést már tegnap is sikerült megvalósítani, egész jó minőségben, jéghidegre hűtött lágyvörös gyümölccsel randevúzva. Ezt az élményt pedig csak fokozhatja ha fekete olajbogyó, sós feta, menta és lilahagyma kerül mellé.

Persze nem lenne Nigella önmaga, ha a nyárnak szentelt könyvének fele nem a desszertekről szólna. A huszonötödik pavlova variációja nem hoz lázas izgalomba, de a sült birs már megjárja. A külön fejezetbe sorolt fagyivariációk viszont tartogatnak még csodákat. Fehér csokoládé-fagylalt forró szeder öntettel. Margaritafagylalt. Ribizlis jégkása. Huhhh… Jó kis nyarunk lesz.

Kata almás sütije

Van nékem egy barátnőm, aki kisgyerekes anyukaságomat tekintve minden olyasmivel rendelkezik jelenleg, amivel én nem. Csinos. Minden nap szépen felöltözik és kisminkel. Van ideje aludni, ha éppen nem dolgozza magát halálra. El tud olvasni egy könyvet és meg tud nézni egy tévéműsort. Ráadásul sikeres a munkájában.
Ezek mellett még (ez már tényleg felháborító) nagyon jól főz! Az a spenótos, paradicsomos olasz tészta egyszerűen mennyei volt, de az almás sütinél már tényleg extázisba estem. El is kértem rögtön a repcetjét, amit itt és most közkinccsé is teszek.
ALMATORTA

Mi kell hozzá? 10 dkg margarin, 10 dkg cukor, 1 cs vaniliás cukor, 1 citrom reszelt héja, 1 csipet só, 2 tojás, 15 dkg liszt, 1 cs sütőpor, 2-3 evőkanál tej (lehet több is, de akkor kicsit folyós maradhata tészta), 2-3 alma, mazsola + dió.

Hogyan készül? A margarint, a cukrot és a vaniliás cukrot robotgéppel összekeverjük, majd hozzáadjuk a 2 egész tojást a citromhéjat és a sót. A sütőporral elkevert lisztet a legvégén tesszük bele és közben a tejet is hozzáadjuk. Egy 22 cm átmérőjű kivajazott, lisztezett tortaformába símitjuk a masszát. Meghámozzuk az almát, gerezdekre vágjuk és a külső részét hosszanti irányban bemetszük 2-3 helyen, majd a magház felé eső részével lefelé kicsit belenyomjuk a tészta tetejébe (a beirdalt részek lesznek felfelé), majd megszórjuk dióval és mazsolával. Előmelegített sütőben lassú tűzön kb 30 percg sütjük (villapróba!). Vanília fagyival is nagyon jó, vagy egyszerűen citromlevelet porcukorral elkeverünk és azzal megcsurgatjuk a kész süteményt.

Cherry kísérlet

Valamilyen kifürkészhetetlen oknál fogva a vendégeink mostanában egyre másra azt vették a fejükbe, hogy az jó, ha nekem meggyes bonbont hoznak. Jó, jó, de ipari mennyiségben még én is képtelen vagyok befalni.
Az általam választott feldolgozási mód - a blogtársadalomban uralkodó trendnek megfelelően - a fagyikészítés lett, vegyes sikerrel.
Történt ugyanis, hogy 5 dl tejből, 5 tojás sárgájából és 5 kanál cukorból krém alapot főztem. Sajnos azonban a gyermek ordítozása miatt némi csomósodás lépett fel. Sajnáltam azonban kidobni az anyagot, folytattam tehát, azaz beleolvasztottam a bonbonok csoki részét. A meggyszemeket félretettem és apróra vagdaltam, majd ezt is beleszórtam a krémbe. Végül 2 dl felvert tejszínt is hozzákevertem.
A legnagyobb hibát ott követtem el, hogy nem hűtöttem le a fagyi alapot, mielőtt a gépbe öntöttem volna, ezért nem is fagyott meg. Kénytelen voltam tehát kis formákba adagolni és parfé formán megfagyasztani.
Végülis nincs okom panaszra, hiszen a meggylével elkevert olvasztott csokival leöntött fagyit pillanatok alatt tüntették el az erre felkért vendégek.

Vasárnap hajnali töprengés

Hajnalban, félálomban megválaszolhatatlan kérdések kavarogtam a fejemben. A gyermek alvási szokásai mostanában lehetővé teszik, hogy olyan dolgokon is morfondírozzak, amelyeknek fontossága hátul kullog a sorban.
Hogy lehet az, hogy mostanában minden lakodalomban ugyanolyan íze van a kajának? Svédasztal, hangzatos ételnevek, de valahogy minden ugyanaz. Persze azért akadnak jó, hasznosíthatónak látszó ötletek is, mint a tegnapi nyelvsalátával töltött paradicsom és a sült oldalas mézes mártásban. Kedvenceim pedig az ötletes minidesszertek, csokikosárkába töltött barackhab, apró kornettbe agadolt fagyi és pici poharakban tálalt tiramisu. Csak éppen a lakodalom lényege, a hagyomány veszik el ez által. És fájdalmasan hiányzik a mennyasszonyi torta.
Beindult tehát az esküvőszezon, az idén nyáron 5 szombaton ünnepelünk új házaspárokat. A mennyasszonyok mindig gyönyörűek, a vőlegények meg izgatottak, de én egyre kevésbé hatódok meg. Öregszem?
Hogy lehet az, hogy szombat délelőttönként, amikor elszaladok bevásárolni, sosem végzek 2 óránál kevesebb idő alatt? Miért nem megyek a piacra az általam utált hiperek helyett? Talán a parkolási problémák, talán a posta nyitvatartása vagy sima lustaság határozza meg választásomat?
Hogy lehet az, hogy minden "hosszú hétvégének" kikiáltott jelenség előtt olyan tömeg bolyong a hiperekben, mintha a világvégére kellene bespájzolni? Egyetlen napra bezáró boltok ma már az éhenhalás rémképét festik az emberek látómezejébe. Talán az évezredes beidegződések, a felkészülés a rosszabb időkre?
És végezetül mi az oka annak, hogy újra és újra rendelek a kalapos pizzahálózattól, annak ellenére, hogy egyre pocsékabb kaját vágnak hozzám? Az utolsó, minősíthetetlen és ráadásul tévesen kiszállított rendelésem után (kb. századszor) megfogadtam, hogy többet soha! Ha legközelebb újra tárcsáznám a csupa hármas telefonszámot, kérlek benneteket verjetek fejbe jó alaposan.

Tervek

Miután több oldalról is eltalált az aktuális körkérdés hógolyó és kellemesen felfrissített, már nem bújhatok ki a válaszadás kötelessége alól sem. A nyári terveim inkább álmok és vágyak, a valóság és a hétköznapok szorítása azonban ilyenkor nem érdekel.
Utazni lenne jó és közben enni, kóstolni. A gyermek azonban nem bírná a ráncigálást, így marad a Balaton-felvidék, a saját különbejáratú Toszkánám és Provanszom. Könnyű, gyors és különleges ételek készítését tervezem abban a picinyke konyhában. Vagy inkább a rostot és bogyrácsot izzítjuk majd nap, mint nap? Akárhogy is lesz, ígérem beszámolok róla.
Tervem, hogy sokkal többet írjak és az evészet, ivászat csodáinak sokkal szélesebb horizontjára tekintsek ki. Nem ártana kicsit foglalkozni szakácskönyv projektjeimmel sem.
Szeretnék továbbá sokat fejlődni borkóstolás ügyileg, ami elsősorban rengeteg jóféle nedű torkunkon való leengedését illeti, különösen a szoptatás abbahagyását követően. (Gonosz anyuci módjára már alig várom eme kötöttség megszűntét.) Főleg, hogy máris kacsintgat rám néhány gyönyörű és ígéretes papack a tartóból.
Ami a konkrét terveket illeti, a befőzést egyelőre anyós pajtira bízom, viszont a fagyi készítést sok-sok blogger társamhoz hasonlóan igencsak a listám elejére helyeztem. Ma felavattam az új üvegkancsót: liternyi mentatea került bele, majd jegesre hűtve el is fogyott pillanatok alatt. Azt szeretném ha egész nyáron lenne valami abban a kancsóban, saját készítésű limonádé, jeges tea és egyéb kortyolnivalók.
Ha pedig nagyon megvadulok és a drágám fülét elég intenzíven rácsálom, lehet, hogy veszünk ide a teraszra is egy kicsinyke elektromos grillezőt. Csak azt nem tudom, mit szólnának a szomszédok a szállongó illatokhoz. Az biztos, hogy sok barátunk szívesen jön hozzánk kajálni, remélem ezen a nyáron sem lesz másként.
Vajon Marmalade leírta már a terveit?

Málnás kosárkák

Árválkodott a hűtőben egy hirtelen felindulásból elkövetett vásárlásból származó linzer készta csomag, amelyet sürgősen fel kellett használnom a lejárati időhöz közeledve. Meg aztán a kíváncsiság is hajtott, hogy mit sikerült már megint megvennem a buzgó marketing szakemberek munkájának eredményeként.
A felhasználásra kész, kinyújtott tésztát tehát muffin formákba tömködtem, hogy reményeim szerint kosárka formába rendeződjön. Úgy fél órán keresztül sütöttem, szép színe lett. Amikor kihűlt a tészta és kioperáltam a formából, készítettem hozzá tölteléket: egy doboz mascarpone-t, egy csomag vaníliás cukrot és két evőkanál porcukrot habosra kevertem és a kosárkákba töltöttem. A tetejére annyi málnaszemet rakosgattam, amennyi csak elfért.
Egészen pofás kis jószágok lettek és ízük se lett rossz. Talán leközelebb megpróbálkozok a saját gyártású tésztával, ugyanis ez a kész alapanyag egy picit túl édes. Ez pedig esetemben felér egy sértéssel. Nálamnál édesszájúbb ember nem létezik ugyanis.
Ui: Kép azért nincs, mert felfaltuk a barátnőmmel a sütit, mielőtt az én drágám Varsó messzi városából visszahozta volna a magával hurcolt fényképezőgépet. Azonban ennek az utazgatásnak a blogomra nézve egyéb következményei is lesznek ám!

Szép remények

Két napja töprengek azon, hogy akkor most csalódott vagyok-e, vagy valójában beteljesültek szép reményeim. (Most szívesen megnézném újra ezt a filmet, egykor elvarázsolt ugyan, de nem értettem.)
Amikor a szép arcú, ám önmagát igencsak nagyra tartó ajtónálló hölggyel folytatott egyezkedés után végre sikerült elhelyezkednünk a Menza teraszán, vagyis a Liszt Ferenc tér aszfaltján és kezembe kaparintottam az étlapot, egy pillanat alatt sikerült döntenem. Amikor megláttam a sort amely csilis, csokis bélszínt emlegetett, engem már más nem is érdekelt.
A többiek által elfogyasztott füstölt gomolya, salátával körítve és a sült csirkék spenótos tésztával illetve grillezett zöldségekkel egytől-egyig kitűnőre sikeredtek. De ezek olyan ételek, amelyeket a vendéglőkben általában jól készítenek, viszonylag kevés lelkesedéssel és kreativitással, ámde kellemes alapossággal.
Az általam választott, - mondhatnám bátran különlegesség - valahogy az egész Menza hangulatát tükrözte. Ez a bizonyos retró minimál, ami végigvonul a belső téren és az étlapon is számomra kissé hiteltelen. Az egyszerűségéhez képest túl drága, ráadásul még csak nem is annyira visszafogott. Itt-ott valahogy kilóg a lóláb. Vagyis ezúttal a bélszín.

Mondom, két teljes napon keresztül foglalkoztatott ez az étek, illetve az enyhe csalódottságom mögött rejlő okok felfejtésének szándéka. Talán az volt a gond, hogy túlzott elvárással vágtam bele késemmel a kérésemnek megfelelően jól átsütött hússzeletbe? Sajnos első nyalintásra a csili mindent felülíró ereje vágott fejbe. Így aztán akkurátusan félre is tologattam a kis pirosló paprikadarabokat. A csokis mártás egész jó lett volna, hiszen nem volt dominánsan csokis, inkább kesernyés. Viszont túl sok volt belőle, tocsogott tőle minden. És a hús: az első szelet tökéletes puha, átsütött bélszín volt. A második nem. Az rágós, szinte ehetetlen lett. Valójában ez szomorított el igazán, nem is az ízkombinációk túlereje.
Optimista ember lévén, beneveztem még egy desszertre is. A citromos torta, a vasvillával mellélapátolt málnahabbal semmi különöset nem tartogatott, viszont az epres, túrós rizs kifejezetten jól esett cukormentes savanykásságával. Ez az étek eséllye pályázik az itthoni repertoáromba való felvételét illetően is.
A desszert fronton azonban már nem az ételek minősége érdekelt, hanem a pincérek elképesztő lassúsága, amely egy izgága, álmosodó, fáradó gyermek társaságában tud csak igazán bosszantóvá válni. Egyszerűen nem értettem, hogy miért mindig valaki más sétált oda (néha bosszantóan ráérősen) az asztalunkhoz, miért nem lett gazdánk az ott töltött majdnem 2 óra alatt?

Nyár

A nyarat ezennel hivatalosan is megkezdettnek nyilvánítom. A sokasodó előjelek között feltűnt, hogy egy hét alatt két kerti sütögetésen (un. grillpartyn) is részt vettünk, ugyanezen hét alatt szőrén-szálán eltűnt egy Mozart kuglisnak álcázott jégkrém fantázia a mélyhűtőből és a muskátlik is megjelentek a teraszon. Sőt apró, egy balkonládára szorítkozó konyhakertem is benépsült: menta és bazsalikom a nyertes, akik az eddigi évek kísérleteit túlélni látszanak.
Egy ilyen tikkasztó napon pedig csak egyetlen dolog jöhetett szóba:
Grillezett zöldségek bulgurral és cacikivel
Az történt tehát, hogy az itthon található zöldségeket, cukkínit, répát és póréhagymát nagyobb hasábokra vagdostam. Egy tepsibe szórtam sóval és borssal, olívaolajjal megöntöztem, majd 200 fokon háromnegyed órát sütöttem.
Volt itthon egy uborka is, amit nagyobb lyukú reszelőn lereszeltem, lecsurgattam a felesleges levét, ici-picit megsóztam. Egy használaton kívüli pelusban némi natúr joghurtot is lecsepegtettem, hogy krémesebb legyen és SJ szavaival élve két "duci" gerezd fokhagymát is belereszeltem.
A bulgurral volt a legegyszerűbb dolgom: forró vízzel felöntöttem és lefedtem fél órára, aztán megsóztam és végül mindent illatos zöld ködbe borított a menta...

Töltött kelkáposzta

A jó öreg rakott kelt csinos csomagocskákba rendeztem és ez lett az egyszerű, laktató és jóízű vacsoránk.
Mi kell hozzá? Egy közepes fej kelkáposzta, 30 deka darált hús, 10 deka rizs, 1 dl fehérbor, 3 dl tejföl, 1 tojás, só, bors, oregánó, őrölt piros paprika.
Hogyan készül? A kelt forró vízben picit megrotyogtattam, hogy puhább legyen, torzsáját, ahol túl vastag volt, kivágtam. A töltelékhez kevéske olajon átpirítottam a húst, hozzáadtam a rizst, felöntöttem a borral és megvártam, míg a rizs beitta a bort. Ekkor ugyannyi vizet is alá öntöttem és puhára pároltam az egészet. A kissé kihűtött töltelékhez adtam a többi hozzávalót és alaposan megfűszereztem, a kellevelekbe töltöttem és 150 fokos sütőbe dugtam úgy fél órára.
Végül az sem árt meg ennek az éteknek, ha még egy nagy adag plusz tejföllel is nyakonönti az ember. És talán mondanom sem kell, forrón az igazi.
A borospincéből: A hús alá és a keltekercses vacsorához is jól illett szerintem a hangzatos néven futó, Haraszthy Vaelljo Pincészet 2006-os Chardonnay-ja. Ez a bor már halvány zöldes színével is igazodik a kellevelekhez. Illata a friss hajtásokra, rügyekre emlékeztet, csipetnyi vaníliás felhangokkal. Az íze sima, de nem túl lágy. Inkább citrusos, bár nem savanykás.

Szerény invitáció

Zsé meghívására Marmalade és szerénységem a Nők Lapja Családi Hétvégén, 2007. május 19-én szombaton 16:00-tól a Margitszigeten beszélgetünk a gasztroblogokról. Felkérem tehát csodálóimat, rajongóimat és népes családomat, ismerőseimet, hogy jöjjenek, halgassanak és térden állva ámuljanak!

Körkérdezek

A gyermek cuccai lassan kiszorítanak minket a lakásból. Ráadásul amióta elkezdett mászni, már semmi sincs biztonságban... A rendcsinálást ezért egy olyan részén kezdtem a lakásnak, ami ugyan várhatna, de én élvezetemet lelem benne.
Tegnap egy hatalmas elszánással fogtam a mindenféle újságokból kitépkedett recepteket és könyörtelenül megritkítottam a halmot. Így is maradt két hatalmas dobozzal, de szigorú elvem szerint csak azok maradhattak, amelyek esetében él a halvány remény, hogy valaha megfőzöm őket.
És itt térnék a körkérdésem lényegére: Ti mi alapján főztök? Hol keresitek az inspirációt? Betartjátok-e a receptekben leírtakat? Mi alapján választjátok ki a holnapi ebédet, vacsorát?
Kíváncsi lennék Marmalade, Rio, Kicsi Vú és Fakanál gondolataira, akik majd másokat is megkérdeznek. Talán.
Magam részéről a legritkább az az eset, hogy sikerül pontosan egy recept szerint eljárnom. A főznivaló általában az üzletben, piacon vagy a mélyhűtő tartalmának áttekintése közben alakul ki. Csak a sütemények, torták esetében igyekszem ragaszkodni a leírtakhoz, de még így se mindig sikerül.
Átnéztem úgy tíz év gasztro-újság gyűjteményét, rengeteg ötlettel lettem gazdagabb, de egyáltalán nem vagyok benne biztos, hogy el is készítem mindegyiket. Megtaláltam néhány régi kedvencemet is, például a káposztást tortát és a narancsos-répás sütit is. Mind a kettő elég télies. Nagy kedvet kaptam még a parfé csináláshoz is, az eredményről majd be is számolok.
De miért van az, hogy általában a kedvenceimet, az egyszerűket, az évek során kikísérletezett gyoskajákat főzöm? Sokszor megkívánom a Nagyi vagy Anyu által készített finomságokat, de lusta vagyok nekilátni. Azok a "régi" kaják olyan időigényekes voltak...

Tejfölben sült csirkemell

A csirkemell igencsak száraz étek lehet, ha az ember lánya nem a megfelelő bánásmódban részesíti. A fokhagymás, tárkonyos tejföl és az alá pakolt zöldségek kellő mértékben orvosolják ezt a problémát és még a szükséges ízgazdagságot is biztosítják.
Mi kell hozzá? Személyenként legalább fél csirkemell filé, 1 evőkanál tejföl, tárkony és fokhagyma, só és bors, alá pedig cukkíni, "főző"hagyma, krumpli.
Hogyan készül? A zöldségeket nagyobb darabokra vágtam és egy fedéllel is rendelkező tűzálló tál aljába szórtam. Megsóztam és borsoztam. A melleket egyben hagytam, hogy még finomabb, puhább legyen a végeredmény. A fokhagymát jól összevagdostam és a tárkonnyal, sóval ízesítettet tejföllel együtt megkentem vele a csirkemelleket.
Másfél órán keresztül sütöttem lefedve a 180 fokos sütőben. Ez talán túl soknak tűnik, de a végeredmény magáért beszélt. Krumplipürével tálaltam.

A borospincéből: Taschner-féle 2006-os Kékfrankos rosé Sopronból jó alapot szolgáltatot a semleges csirkéhez, az illatos tárkonyhoz és a zamatos fokhagymához. Ez a rozé ugyanis egy kicsit vérszegény, szinte íztelen, igazi ivóbor. Nem hozza a szokásos málnás, konyakmeggyes jegyeket, alaposan behűtve inkább csak üdítő jellege érződik. Egy meleg, a nyár ígéretét magában hordozó hétköznap estére azonban tökéletes választás.

A cicaasztalra, a 8 hónaposnak: Levágtam egy darabka csirkemellett, egy nagyobbacska krumplit megpucoltam és még egy 5 centis cukkíni darabot is a vízbe dobtam, majd az egészet háromnegyed órán keresztül főztem, turmixoltam. A gyermek pedig örömmel falta.

Távol-keleti hangulat

A kora kilencvenes évek egyik szakácskönyv kincse a Nova sorozat. Most azért vettem elő a távol-keleti szekciót, mert a bevásárlókörutam során magam sem tudom pontosan miért, de a kosaramba került egy zacskó fagyasztott zöldségkeverék. Ennek a csomagolásán volt olvasható a kínai jelző. Volt is benne bambuszrügy meg fafülgomba, de a prímet sajnos a kaliforniai paprika és a répa vitték. Jó adag szójaszósszal persze egészen elviselhető lett a végeredmény. Hozzá készítettem ezt a bundás halat, amely eredetileg tintahal karikákra volt hangszerelve, de sebaj.
Távol-keleti halfalatkák
Mi kell hozzá? 500 g tengeri halfilé, 3 tojás, 5 dkg keményítő, 10 dkg liszt, víz, só, bors, olaj a sütéshez. Ha pedig akad otthon, akkor 3 evőkanál szezámmag és 1 evőkanál szezámolaj is kerülhet a tésztába, már csak az íze miatt is.
Hogyan készül? A halat leszárítgatjuk, falatnyi szeletekre vágjuk. Sózzuk, borsozzuk. A tojásokat különválasztjuk, a fehérjét lazán felverjük. A sárgáját összedolgozzuk a keményítővel, liszttel, végül a fehérjét is beleforgatjuk. Ha túl sűrű lenne, vízzel higíthatjuk. Ízesíthetjük szezámolajjal és szezámmaggal.
A halat, lisztbe forgatjuk, majd a sűrű tésztába mártva forró olajban kisütjük. Kínai tojásos tésztával és szójaszószos zöldségekkel tálaljuk. Nem árt, ha akad otthon néhány pálcika is, a hangulat kedvéért.

3 in 1

Húslevest főztem. Egy nagy tányérral el is fogyasztottam azon nyomban, cérnametélttel, sok répával és csirkemájjal.
A gyermek megkapta a krumplit, répát és a farhátról a húsnyesedéket.
A levesben főtt karalábéból pedig töltött karalábé lett.

Tavaszi töltött karalábé
Mi kell hozzá? 4 karalábé, 4 keménytojás, fél csokor petrezselyem, 3 dl tej, 3 evőkanál liszt, 1 evőkanál vaj, só, bors, szerecsendió.
Hogyan készül? A puha karalábé közepéből kivágtam a "húst", apróra kockáztam. Ugyanígy jártam el a tojással is. A tejből, vajból és lisztből beshamellt főztem, beleforgattam a zöldség és tojás darabkákat. Fűszereztem és visszatöltöttem. Sütőben úgy 20 percig sütötem.

Sétáltam

Pocakos létem újabb fejleménye, hogy egyszerűen kivet magából az ágy. Nem tudok aludni, csak forgolódok össze meg vissza. Idegen helyeken túránk újabb és újabb ágyaiban pedig még kevésbé találom a kényelmet.

Ezen a spliti hajnalon halkan kikúsztam a fürdőbe, magamra rántottam egy pólót és szoknyát, majd kisomfordáltam a szobából. A drágám rezzenéstelenül aludt tovább. A tervem az volt, hogy meglepetés reggelit szerzek. De még olyan korán van. Előbb iszom egy kávét.
Az óváros most még turista mentes, szinte üres, de a kávézók már kipakolták a szivacsokat a székekre. Le is huppanok egyikre.
- Fehér tejet kérnék – mondom magabiztosan mosolyogva. Mire a pincér kissé feljebb vonja a szemöldökét.
- Igen, a tej fehér.
- Bocsánat, inkább fehér kávét kérnék – mondom most már kínosan mosolyogva, némileg vörösödő fejjel. Horvátul ugyanis fehér kávé a tejeskávé, szokásos reggeli italom, melyet mostanában – ó minő áldozat – képes vagyok cukor nélkül is meginni.

Kávézgatás, a helyi bulvársajtó átlapozása után még mindig egészen korán van, de boltba vándorló helyieken kívül nem sok érdekességet tartogat ez a tér, ideje továbbállni. Az egyik széles utcát ma hajnalra halpiaccá változtatták. Az asztalokon ládaszámra csillognak a pikkelyek, tekeregnek polipcsápok és tintahal testek. A szabadtéri kirakodó vásár mögött áll maga a halpiac épülete, ahová nagy merészen bemerészkedek. Az egyik fickó éppen egy legalább másfél méter hosszú, tonhalnak látszó tárgyat szeletel vastag karéjokra. Máshol meg mázsányi kagyló van egymásra halmozva.

Nem bánnám, ha vásárolhatnék valamit, pusztán az tart vissza a pénzköltéstől, hogy mégsem rakhatok tüzet a szállodai szoba padlójára, máshol pedig nem igazán tudnám megsütni ezeket az értékes falatokat. De addig is, amíg a tengervíztől és halvértől síkos betonon végigbámészkodom a halpiacot, elképzelem, ahogy fokhagymát dugok néhány tintahal gyomrába, majd roston megkapatom őket. Krumplit párolok és hozzá mángoldot. Ez a tökéletes dalmát vacsora. Persze étteremben is folyton vissza-vissza térünk ehhez a fogáshoz, de minden vágyam, hogy egyszer magam is elkészíthessem végre.

Teszek még egy kört az óvárosban, az egyik kirakatban kiscipőket csodálok, úgy vásárolnék már az én picuromnak. A turistahad kezd éledezni, kilencre már tömeg ücsörög a kávézók asztalánál, indulok vissza a szállodába. A nagy sétálás közben a meglepetés reggeli pedig majdnem elmarad. Az egyik pékségben szerencsére találtam sokmagos kiflibe bújtatott tojáskrémet, illetve valami fantasztikusan dús vaníliás krémmel töltött fánkokat. Mondanom sem kell, hogy a krém legalább kétszer annyi, mint maga a fánk és istenien tömény, édes. A mai bűnözés ezennel kipipálva.

VKF! 4: Szerb reggeli

Húgocskám tegnap este érkezett Szabadkáról. Mielőtt elindult, megkértem ugorjon be a piacra, így aztán nem okozott gondot a mai reggeli.
A tejpiacról hozott öntött túrót (podliveni sir), ami halványan talán a mozarellára emlékeztet, csak sokkal ízletesebb. Egy dobozban kajmak lapult, ami a tej föle öszegyűjtve, sóval tartósítva. A szerb reggelikből nem hiányozhat a szinte rághatatlanul keményre szárított sonka sem, amely prsuta néven fut, vagy a suvi vrat, ami ugyanaz csak karajból.
És persze érkezett még néhány jó öreg proja, vagyis kukoricalepény. Ez utóbbi a pékek legújabb kedvence, muffin alakúra formázva a praktikusság jegyében. Ha pedig a pékeket emlegetem, mindenképpen meg kell említenem az albán, tehát koszovói származású pékek által készített fantasztikus kenyereket, amelyek habkönnyűek, mégis tartalmasak.
Hogy a recept se maradjon el:

Proja
Mi kell hozzá? 25 dkg kukoricaliszt, 25 dkg friss sajt, 3 tojás, 1 dl tejszín, 2 dl tej, 1 dl olaj, 1 zacskó sütőpor, só.
Hogyan készül? A friss sajtot, amely lehet például feta, felkockázzuk. Ha sós sajtot használunk, akkor a sózást a továbbiakban hanyagoljuk. A kukoricalisztbe belekeverjük a sütőport.
Egy keverőtálban felverjük az egész tojásokat, hozzáadjuk a tejet, tejszínt és az olajat. Amikor jól elkeveredtek a hozzávalók, beleöntjük a lisztet, alaposan összedolgozzuk. Végül hozzáadjuk a sajtkockákat is.
Kiolajozott muffinformákban vagy tepsiben krülbelül fél órán keresztül sütjük, amíg a teteje aranysárga képet kap, belül pedig lágyan olvadozik a sajt.

A paprikás krumpli reinkarnációja

Azonnal lecsaptam Frances Mayes új könyvére. Andalúziával indít. Ott még nem jártam, de kulináris képzelgéseim a tapasok kapcsán Barcelonába vezettek. Elő is kaptam a 100 Best Tapas-t meg a Catalan Cuisine-t, de aztán szokás szerint mentem a saját fejem után. A képzeletbeli vetítővásznon ezúttal a patatas bravas (fűszeres mártással tálalt krumpli) és a Kálvin téri Pata Negrában (vajh megvan-e még ez a jó kis hely?) kóstolt borban párolt kolbászkák nyüzsögtek.
Íme a nász eredménye:

A paprikás krumpli reinkarnációja

Mi kell hozzá? 6-8 nagyobbacska krumpli, 30 deka főzni való kolbász, 1 chili paprika, 4-5 gerezd fokhagyma, 2 dl vörösbor, 2 dl paradicsomlé.

Hogyan készül? A meghámozott krumplikat hosszában félbevágtam, tepsire helyeztem, a vágott felüket olajjal megkenegettem és úgy 40 percig sütöttem forró sütőben.
A kolbászkák ezúttal jóféle mangalicából készült debrecenik voltak, a lényeg, hogy jó fűszeres, vékonyka és főzni való legyen az alapanyag. Fel is karikáztam izibe. A serpenyőben megkapattam a kolbász karikákat. Amikor kicsit kisült a zsírjuk, a serpenyő szélére húztam őket és középre szórtam a kimagozott, apróra vágott chilit és a nagyjából feldarabolt fokhagymát. Az egészet átpirítottam egy kicsit, majd felöntöttem a borral. Amikor a bor felforrt és az alkohol tartalma kicsit elpárolgott, a paradicsomot is hozzáadtam és addig főztem, amíg jól besűrűsödött az egész.
A kívül ropogós, belül puha krumplira halmoztam a kicsit tüzes ragut és hozzá elkortyolgattuk a maradék vörösbort. Amolyan jó spanyol szokás szerint.

Ma

Nagy nap ez a mai. A gyermek tegnap lépte át a nyolc hónapos kort, nekem pedig reggel végre sikerült leadni az utolsó anyagot is, amely alaposan megkeserítette az utóbbi másfél hónapomat.
... és! Pontosan három évvel ez előtt kezdtem el gasztrobloggolni. A lazacos tejszínben úszkáló tésztával indítottam, amit azóta is igencsak kedvelek. A tésztát, a lazacot és a tejszínt is.
De ez ünnepi alkalomból inkább olyasmivel leptem meg magam, amit ritkán készítek, spárgát főztem ugyanis, majd meleg saláta részeként fogyasztottam el. Végtelenül egyszerű és eszméletlenül finom lett.

A május maga
Mi kell hozzá? személyenként néhány szem újkrumpli, néhány szál spárga, egy tojás, kiskanálnyi vaj és só.
Hogyan készült? Egy nagyobb, sós vízzel teli fazékba tettem a késsel megkapirgált újkrumplikat. Amikor a víz felforrt, ráhelyeztem a párolóbetétet és abba kerültek a spárgák. A tetejét is ráhelyeztem, hogy ne szökjön el a forró gőz. A zöldségek úgy húsz perc alatt meg is puhultak.
Egy másik kisebb fazékban is vizet forraltam, egy evőkanál ecetet adtam hozzá és a mikor zubogni kezdett belecsúsztattam egy tojást. Addig főztem - talán 3-4 percig - amíg a fehérje megkeményedett. Ekkor tányérra rendeztem az összevágott krumplit, a spárgát, meghintettem sóval és vajpöttyöket rakosgattam a stratégiai helyekre. Végül a tojást is odahelyeztem. Már csak egy villára volt szükségem...
Miközben ettem, a gyermekem élénk figyelmétől kísérve, azon töprengtem, milyen rengeteg dolog történt velem e rövid három év alatt: új lakásba költözés, esküvő és gyerekszülés, Anyu és Nagyi halála. Milyen rengeteg finomságot ettem, milyen rengeteg csodálatos helyen jártam. Jó néha visszanézni, még akkor is, ha összeszorul közben az ember torka.

Hey, mangó!

Eleinte viszolyogtam az ízétől: sárgadinnye némi őszibarackkal keresztezve, meg az a furcsa dohos utóíz. Aztán persze rákaptam. Indiában járva a vírusok, bacik és egyebek emésztőrendszerembe juttatásának minimalizálása érdekében kizárólag dobozos, előre csomagolt és általam felnyitott itókákat kortyolgattam. Például ipari mennyiségű mangó levet. Na jó, voltak olyan kihágások is, mint a frissen facsart ananászlé meg a zöld kókusz nedve. Csuda, hogy az ég világon semmi bajom se lett.


A dobozos mangó-dzsúsz most megjelent hazánk boltjainak polcain is, csinos zöld dobozokban. Mondanom se kell, hogy alaposan bevásároltam belőle. És végre kipróbálhattam azt a híres indiai joghurtos itókát, amit a fent ismertetett egészségügyi okokból az eredeti helyszínen nem merészeltem a joghurt miatt.

Mangó lassi

Mi kell hozzá? 2 dl mangó-dzsúsz, 2 dl natúr joghurt, 2 dl víz és ha akad, egy csipetnyi őrölt kardamon.

Hogyan készül? A jól behűtött hozzávalókat összekeverjük és már kortyolhatjuk is. Ha a vizet jégkockákkal helyettesítjük és összerázzuk, egészen habos lesz a végeredmény. Igazi felfrissülés, kellemesen savanykás és zamatos. Teljesen beleszerettem.


Kedves hozzászólóm, t3v kérésére pedig megosztok a közönséggel egy másik mangós receptet is, amelyre a Szakácsok könyvében bukkantam és habszifon szükségeltetik hozzá.

Mangós, joghurtos, málnás hab
200 g friss mangót pürés állagúra keverünk, szűrőn átpasszírozunk, 1 dl ásványvizet adunk hozzá. Két lap zselatint a mangópüré negyedében feloldunk, hozzáadjuk a többi folyadékhoz, szifonba töltjük és behűtjük.
240 g málnalekvárt 8 szem friss málnával kikeverünk és a pohár aljába tesszük. Erre jön egy réteg a 600 g natúr joghurtból, végül a mangóhabot is a tetejére nyomjuk.

Egy teljes könyv

Azt hiszem az Alexandra jelentős forgalom növekedést köszönhet a magyar gasztrobloggereknek, akik megosztották egymással a kedvezményes Szakácsok könyve vásárlási lehetőséget. Ahogy elnézem, jó sokan ugranak egy ilyen lehetőségre. Aztán vannak, akik fanyalognak, vannak akik örvendeznek.


Én olvasok. Két hete, amióta becsöngetett a futár a (lemértem) 3 kilós könyvvel, alig várom, hogy a gyermeket végre elnyomja az esti buzgóság én pedig a kanapé sarkában kijelölt kedvenc kuckómba telepedhessek. Szó szerint falom ezt a könyvet, bár sajnos egyelőre inkább csak a szememmel. És rendre az lesz a vége a dolognak, hogy iszonyatosan megéhezek és sürgős megoldásként csoki után kotorászok az erre rendszeresített fiókban.
Közben meg próbálom követni még a házi doki meg a hősök aktuális epizódjait is. Nincs könnyű dolgom. De a nő agyát szerencsére úgy teremtették, hogy egyszerre több dolog is sikerüljön. (Néha még a drágámnak is sikerül értelmes kommunikációra rávennie engem.)

De most pillantsunk végre a könyvbe! Első lapozásra nehezen fedezhető fel a rendszer, amelynek lényege, hogy egy hozzávalós fejezetet egy nemzet konyhája követ. Az összefüggést az egyes fejezetek között elég lazán kezelték a szerkesztők, néha nehéz kibogozni, hogy mi miért és hova került.
A hozzávalókról szóló fejezetek az alapoktól kezdve építik fel a tudást, tényleg rengeteg információt sűrítettek ezekre a lapokra. Talán a rántotta készítés rejtelmeibe történő bevezetés túlzottan terjedelmesre sikeredett, de a zöldségszeletelési lehetőségek egészen hasznosnak tűntek.
A húsos fejezetet egyenesen imádtam, még most is a nyálamat törölgetem a lapokról. A legtöbb újdonságot számomra a mártásos, szószos fejezet nyújtotta, a konyha eme gyönyörűségeire eddig ugyanis nem sok figyelmet pazaroltam. Ráadásul itt találtam rá a Cseresznyés, fahéjas, diós szarvassült címmel emlegetett őrületre, ami egyszerűen muszáj lesz elkészítenem, ha addig élek is. Vigye kánya, lehet, hogy szarvas helyett marha kerül majd a tányérra, de ezt csak túléljük majd valahogy.

És a habok! Egy egész fejezet a habszifonban rejlő kiaknázatlan lehetőségekről. Lehet, hogy be kellene szerezni egyet? Utoljára a nagyinál láttam ilyesmit. Azt meg csak halkan jegyzem meg, hogy az édességekről szóló fejezet sem piskóta. (höhö)
Egyetlen fejezet tölt el méla undorral, akár mennyire imádom is a tengeri herkentyűket, nem szívesen látnék neki a halak belezéséhez, sem hasüregen, sem kopoltyún keresztül, és a rákok darabolását is szívesebben bízom nálamnál szakavatottabb ezekre. Persze lehet, hogy egy lakatlan szigeten hasznát vehetném még ezeknek az ismereteknek is.


Szóval van még hova fejlődnöm, ha tényleg komolyan gondolom ezt a gasztro dolgot! Például nemcsak főzni, hanem ételt ínycsiklandozóan fényképezni is prímán tanít ez a könyv. Azt hiszem gyakran fordulok majd a Szakácsok könyvéhez inspirációért a közeljövőben.

Randa

Erre mondanám Apám, hogy olyan, mintha baltával szeleteltem volna. Tény és való, hogy a forró krumpli vékonyra szeleteléséhez nem a legalkalmasabb, azaz gyilkolásra teljesen képtelen, életlen kést kaptam elő a fiókból. Meg aztán a tojásokból se sikerült túlzottan szép karikákat kanyarintanom.
Sebaj, a füstölt sajt szeletek majd elfednek mindent. Gondoltam Csak éppen az előre szeletelt (szigorúan védőgázas csomagolásban árusított) sajtszeletek szépen összeragadtak, nem lehetet normálisan szétszendi ezeket sem. Lett tehát egy összedobált egyveleg, nyakon öntve jó adag megfelelő tojásos keverccsel. Viszont az íze. Na, az tényleg tökéletes lett.
És hogy miről értekeztem a fentiekben?

A randa rakott krumpliról
Hozzávalók: 1 kg krumpli, 20 dkg kolbász, 20 dkg füstölt sajt, 4 kemény tojás, 2 friss tojás, 2 dl tejföl, só.

Elkészítése: A krumplit héjában megfőzzük, meghámozzuk. A kemény tojást szintén megpucoljuk. A hozzávalókat felkarikázzuk, egy tűzálló tálban egymásra rétegezzük. Alul-felül krumpli legyen, mert ez szépen elfedi és összetartja az ételt. Minden réteget meglocsolunk tojás-tejföl keverékkel. A tetejére reszeljük a sajtot.
A rakott krumplit fél órán keresztül forró sütőben sütjük. Ez idő alatt a tojásos-tejfölös keverék megdermed és összefogja a „rakást”. A kolbász ízei, piros zsírja pedig kiolvad és csodálatosan ízessé varázsolja az étkünket. Savanyú uborka mellékes fogyasztása pedig egyenesen kötelező.

Karamellás ostya

Ez az a sütemény, amelyet a Nagyi mesteri módon készített, de én sohasem mertem hozzáfogni. Most is a Magda néni hozta készen, ajándékként húsvétra. Valójában azt sem tudom, hol lehetne ostyalapot szerezni manapság. Viszont annyira finom, olyan jó majszolgatni, hogy muszáj megosztanom a receptjét a nagyközönséggel, hátha valaki kedvet kap hozzá.
Hozzávalók: 20 dkg mogyoró, 20 dkg cukor, 6 tojás sárgája, 30 dkg porcukor, 25 dkg vaj, 2 nagyobb ostyalap.
Elkészítése: A mogyorót megpirítjuk, héját ledörzsöljük. A 20 dkg cukrot megpirítjuk, beleszórjuk a mogyorót. Ha már barnul, egy olajos tálcára simítjuk. Ha kihűlt, mozsárban apróra törjük.
6 tojás sárgáját kikeverjük a porcukorral és a margarinnal. Gőz fölött sűrűre főzzük és belekeverjük a karamellás mogyorót is. A krémet két ostya közé simítjuk, de a széleinél kihagyunk egy-másfél centit. Amikor összenyomjuk egy kicsit az ostyát, a krém teljesen ki fogja tölteni az rendelkezésre álló helyet.

Még zöldebb

Még a húsvét előtti böjtös héten készült ez a csupa zöld étel, de tavaszköszöntőnek a viruló természet ünneplésének is ideális. Belekóstolva úgy éreztem, az életerő áramlik belém.
Történt ugyanis, hogy kaptam egy csomag vagyis 30 deka spenóttal színezett zöld szélesmetéltet, amit lobogó forró vízben főztem roppanósra.
A mártáshoz az alaposan megmosott spenótot némi olvasztott vajjal kibélelt serpenyőbe dobtam, hozzáreszeltem 2-3 gerezd fokhagymát és hagytam megpárolódni. Amikor a zöld levelek kissé megpuhultak, hozzáötöttem 1 dl főzőtejszínt, sóztam.
A tányérra halmozott tésztára került a mártás, borsot őröltem rá és némi parmezánreszelékkel ismegszórtam. Frissen, forrón, azonnal el kell kezdeni a villára tekerni a tésztaszálalakat. Csak így lesz tökéletes az élvezet.

Húsvét

Kissé megkésve, de elregélem a vasárnapi terülj-terülj asztalkám történetét. Nagynéném tojásfájával illusztrálva, mivel a rengeteg kaja nem fért rá egy képre.
Az intenzív böjtölést megtörni hivatott húsok szállítójának Aput neveztük ki, aki megszerezte egy 15 kilós bárányka felét. Az első és hátsó comb némi aszalt szilva társaságában, jó rozmaringosan olvadóan puhára sült a sütőben. A karajból szépen felszeletelve rántott hús lett, a maradék pedig a paprikásba került. Ehhez természetesen tejfölös galuska dukált.
A bárányt nem kifejezetten szeretők számára néhány csirke melle is kirántásra került és persze az evészetet a jó öreg főtt sonka, kolbász és tojás hármasával keztük. Fonott kaláccsal, retekkel és újhagymával. Nekem mind-mind tavasz jelképek.
A salátákat Anyós pajti szállította, sült paprika, tejfölös uborka valamint kukoricás jégsaláta képében. Magam a köret felelősként gombaszószt, krumplikrokettet és mézes-mázas répát készítettem.
A férjem pedig azzal járult hozzá a fennséges lakomához, hogy a Daubnerből leszállított egy karamellás tortát. De hogy semmiképpen se maradjunk éhen, még a Magda néni névre hallgató pótnagyi is beszállt a buliba zserbóval és karamellás ostyával.
Azt hiszem nem hagytam ki semmit, de ha mégis, hát legyen elég annyi, hogy vasárnap egész délután a hasamat símogatva fetrengtem.

Hagymás, curry-s bableves

Zöldcsütörtök van, holnap pedig nagypéntek. Ilyenkor lehajtott fejjel szánom meg bűneimet önmagam előtt és igyekszem legalább ebben a néhány napban böjtölni. Esetemben a húsmegvonás nem jelent különösebb nehézséget, hétfő óta képes vagyok be is tartani. Sokkal súlyosabb vereségeket szenvedek viszont csokifronton.
Meg aztán lecsúszott néhány nutellás palacsinta is. Igyekszem úgy kezelni a helyzetet, hogy mégis jobb ez, mint a nyugtató bogyók után kotorászni az orvosságos szekrényben. Gyermek ugyanis csúnyán lázas volt a hét első felében, ma pedig egész hasát beborító kiütésekkel tette izgalmassá a napomat. Mindezek ellenére, sikerült egy egészen élvezhető, csupa zöldségekből komponált levest készítenem ebédre.

Hagymás, curry-s bableves
Mi kell hozzá? 1 szép szál póréhagyma, 4-5 gerezd fokhagyma, maréknyi snidling, 1 konzervnyi fehérbab, olívaolaj, só, currypor.
Hogyan készül? A karikára vágott, megsózott pórét az olajon megfuttattam, hozzádobtam a felkockázott fokhagymát, majd felöntöttem vízzel. Amikor a hagyma megpuhult, beledobtam a lecsöpögtetett babot, fűszereztem és összeforraltam. Végül tálaláskor megszórtam az apróra vágott snidlinggel is. Forrón az igazi!

Első fecske

Illatos a levegő, bársonyos a napsugár, mindjárt itt a nyár. Már kémlelem az eget, keresve a fecskerajokat. Ráadásul a még karácsonyra kapott Nigella könyv legalább 20 oldalon keresztül értekezik a jeges ízbombákról, január közepén pedig sikerült szert tennem a fagyigép névvel illetett csodamasinára is. Meg aztán Chili&Vanilia is ebbe az irányba terelgette olvasóit. Ilyen előzmények után egy percig sem halogathattam tovább az első fagyi elkészítését.
Amikor anno leírtam a Nagyi receptjét ezek a gondolatok jártak a fejemben: "Az első saját készítésű fagyi legalább olyan jelentőségű, mint megszerezni az autóvezetői engedélyt. A felnőtt háziasszonnyá válás mérföldkövének is tekinthetjük. Amíg az ember mások (vagy éppen boltban vásárolt) fagyiját eszi, még gasztronómiai gyerek. Amikor sajátját kínálja, hirtelen szakács-felnőtté válik."

Fagyi
Mi kell hozzá? 8 tojás sárgája, 1 liter tej, 2 dl tejszín, 8 evőkanálnyi cukor, 2 evőkanálnyi pudingpor, sok-sok vanília.
Hogyan készül? Amíg a tej felforrt, kikevertem a tojások sárgáját a cukorral. Hozzáadtam a pudingport és a vaníliarúd kikapart magjait. A tojásos kevercset egy merőkanálnyi tejjel lazítottam és lassan belecsorgattam a tejbe. Egy habverővel sűrűsödésig kevertem, jó kis karizom erősítő gyakorlat.
A tojásos krémalapot ezután lehűtöttem, majd óvatosan beleforgattam a habbá vert tejszínhabot. Fagyigében hűtöttem megfelelő állagúra, de persze egyszerűen bedobható a fagyasztóba is.
A fel nem használt fehérjéből, 20 deka őrölt dió és 4 evőkanál cukor hozzáadásával habcsók-háromszögeket sütöttem.

Gesztenyés minitorták

A hétvégi szülinapi bulimra hattól kilencig folyamatosan érkeztek a vendégek, így aztán nem volt lehetőségem a klasszikus gyertya elfújós, torta felvágós mókára. Csináltam inkább szám szerint 35 darab minitortácskát és mindenki akkor ehetett belőle, amikor éppen szeretett volna.


Mi kell hozzá? A tésztához: 12 dkg vaj, 6 tojás, 2 evőkanál kakaópor, 25 dkg cukor, 10 dkg gesztenyemassza. A krémhez: 15 dkg keserű csoki, 1 dl tejszín, diónyi vaj.

Hogyan készül? A tésztához kikevertem a tojások sárgáját és a cukrot, hozzáadtam a vajat, végül az elmorzsolt gesztenyemasszát. Végül óvatosan beleforgattam a kemény habbá vert tojásfehérjét is. A létező legnagyobb tepsit kibéleltem sütőpapírral, beleegyengettem a tésztát és 45 percig sütöttem 180 fokos sütőben.
A félbevágott tésztalapot bekentem a felolvasztott csokival kikevert tejszínnel és vajjal, és a felkockázott sütire is bőven csorgattam belőle. Egyesével papírkapszliba pakoltam a kis finomságokat, majd a frizsibe száműztem puhulni, finomodni. Igy olyan mennyeien lágy, omlós és töményen gesztenye ízű lett, hogy csak na! Este aztán az utolsó, apró morzsáig elfogyott az egész. Még a leeső széleket is felfedezték és a maradék csokit is kinyalogatták a későn jövők.

Nyuszifészek

Az anya nélkül már-már létezni sem tudó 7 hónapos és a száz feletti üres oldal, amelyet meg kell töltenem lehetőség szerint értelmes mondatokkal, együttesen arra predesztináltak, hogy a harmadik fordulóról is lecsússzak.
De! A holnapi szülinapi bulira való készülődés ürügény az írnivalót tudatom hátsó kamrapolcára száműztem, a gyermeket pedig a játszószőnyegére fektettem a konyhában. Bár a gyermek folyton elkúszott, úgy tűnt élénk érdeklődéssel követi az eseményeket. Anyja először sütött képviselő fánkot, igaz a töltelék cseppet sem hasonlított a hagyományos változatra.
Nyuszifészek, avagy a répával töltött fánk
Mi kell hozzá?
A tésztához: 1 dl víz, 10 deka liszt, 10 deka margarin, 3 tojás, kiskanálnyi sütőpor, só. A töltelékhez: 3 csinos répa, 10 deka füstölt sajt, evőkanálnyi majonéz.
Hogyan készül?
A vizet felforraljuk, beleolvasztjuk a margarint, majd kevergetve beleszórjuk a lisztet. A massza gyorsan elválik az edény falától, ekkor levesszük a tűzről. Ha kihűlt, egyenként beledolgozzuk a tojásokat, sózzuk és végül a sütőport is belekeverjük.
Egy sütőpapírral bélelt tepsibe apró halmocskákat varázsolunk két kiskanál segítségével, majd az egészet forró, úgy 230 fokos sütőbe toljuk 20 percre. Sütés közben a sütőt nem szabad kinyitni, mert a fánkocskák összerogynak. Viszont ha megsültek, megőrzik hatalmasra duzzadt alakjukat.
Ha kihűltek a fánkocskák, lereszeljük a töltelék hozzávalóit, alaposan összekeverjük és a fánkokba töltjük. Jöhetnek a nyuszik és a vendégek!

Diós tésztamártás

A drágám rákattant a friss tésztára és egyre hordja haza az újabb zsákmányokat. A legújabb szerzemény egy gyönyörű, papardelle névre hallgató szélesmetélt volt. Hozzá pedig egy különleges mártás dukált.
Diós tésztamártás
Mi kell hozzá? 0,5 kiló friss szélesmetélt, egy csirkemell filé, 2 evőkanál olaj, 2 dl tejszín, 15 deka kékpenészes sajt, 3 evőkanálnyi darált dió, frissen őrölt bors.
Hogyan készül? Amíg a tészta fő a bugyogó vízben, a serpenyőben felforrósított olajon megpirítom a csirkemell kockákat, rászórom a diót és összeforgatom. Felöntöm a tejszínnel, belemorzsolom a sajtot és összerotyogtatom. A tányérokra szedett tésztára öntöm a mártást, majd alaposan megszórom borssal.

Ezek nem normálisak!

Ez volt a summázott véleményem, miután kezembe fogtam a legújabb csoki szerzeményt. Az volt ugyanis ráírva, hogy vaddisznó töpörtyűvel ízesítve. Húha, ennél bizarrabb ötletet tényleg nem tudok elképzelni.
Nem is bírtam sokáig, megkóstoltam, de a töpörtyű íz nem igazán érződött. Volt néhány sós roppancs, de nem dominált. Sokkal inkább érződött a fahéj, a mogyoró és persze a mennyei keserű csoki.
És persze ez is Zotter volt.

Szeretlek Bergmann!

Egy fülledt júliusi estén kezdődött a kapcsolatunk. Az ismerőseim már regéltek a balatonfüredi Bergmann csodás képességeiről, aztán egy hatalmas fagyikehely mellett magam is meggyőződhettem a dícséretek igazságtartalmáról.
Tíz hosszú éven keresztül jártam vissza újra és újra és faltam az újabb és újabb fagyikelyheket, sütiket és egyéb csodákat. Most, hogy egyre gyakrabban járunk arrafelé, még többször merülhetek el ezekben az édes csodákban.
Ha eddig nem derült volna ki, a Bergmann egy cukrászda, vagyis az utóbbi években már kettő. Az újabb műintézményben található különben Magyarhon egyik legflancosabb vécéje, zöldre hangolva, a tükörre gravírozott Dávidokkal. De az édességek értékéből mit sem von le ez a némileg hivalkodó belső tér, mert azok egyszerűen tökéletesek. Mindenki figyelmébe ajánlanám a világ egyik legfantasztikusabb krémesét, amelynél jobbat már csak a budai Ruszwurmban készítenek.
Híres különlegesség itt még a Morgan Kapitány rumos tortája, az epres Mimóza és a gesztenyés rolád. És persze a fagyikelyhek, amelyek szerencsére ugyanolyanok, amióta csak először megkóstoltam. Legutóbb a tojáslikőrös, mandulás puszedlivel gazdagított Adonisz költeménnyel volt dolgom és annak ellenére sem bántam meg, hogy a gyorsan múló márciusi meleg eltűntével igencsak dideregtem 4 gombóc elfogyasztása után.
Ha csomót kerenék azon a bizonyos kákán, akkor csupán az árak színvonalát emlegethetném, az ugyanis legalább olyan magas, mint a KFT ominózus dalában.

Currys zöldségek

Úgy egy hónapnyi gyűjtögető életmód után, tegnap döntöttem úgy, hogy végre sikerült mindent összegyűjtenem, ami egy jó curry-hez szükséges. Nekiláttam a recept keresésnek, végignyálaztam az Everyday Asiant, a két indiai szakácskönyvemet, jó néhány internetes oldalt, de valahogy nem sikerült felkutatnom a tuti receptet. Inkább improvizáltam.
Egy csokor újhagymát, négy fokhagymát felaprítottam. 6 répát és 3 krumplit nagyobb darabokra vágtam, miután megpucoltam őket. Ezen kívül még kibontottam egy csicseriborsó konzervet.
Egy lábasba szórtam a fekete mustármagot, amiről azt olvastam, hogy meg kell "pattogtatni" az elején. Nos, ez annyira pattogott, hogy az egész tűzhelyet beterítette. Ekkor gyorsan löttyintettem rá olíva olajat, rászórtam a hagymát, fokhagymát, megsóztam. Kicsit pirítottam a hagymát, majd hozzáadtam a krumplit és répát is. Amikor már átforrósodtak a zöldségek, felöntöttem egy kevés vízzel és beleszórtam 2 kiskanál curry port.
Amikor a zöldségek megpuhultak, akkor adtam hozzá a leöblítetett csicseri borsót, mert az már eleve puha volt. Összeforraltam az egészet és már ehettük is. Ennyi hozzávalóból két jó nagy adag lett, de mivel csak zöldségek és némi csípős szósz került a tányérra, el is fogyott.
A curry porok közül csípős madrasit sikerült vennem, de érdekes módon viszonylag gyorsan elveszítette a csípősségét, ahogy egy kicsit tovább főztem. Az íz és a lakást beterítő szag viszont egészen "olyan" lett. Ha lehunytam a szemem, még az a párás meleg is megcsapott, amit akkor éreztem, amikor Madrasban kiléptem a repülőből. Aztán meg a vasútállomáson, a földre terített Financial Times lapokon aludtam vagy két órát, miközben állítólag néhány patkány futkározott tisztes távolban tőlünk. De ez már egy másik történet...
Utóirat: A curry láz hirtelen végigsöpört a magyar gasztroblog szférán, mint valami titokzatos szekta mormogó sugallata, úgy kerültek fel egymástól függetlenül egyre-másra ezek az illatos, fűszeres kaják a virtuális térbe. Hogy kikre bukkantam hirtelen? Marmalade halat ízesített curryvel, Kicsi Vú bioköles mellé tálalta, Lila Füge oldaláról most éppen eltűnt az indiai ebéd, de reméljük még visszateszi. Bizonyára még többen is vagyunk, ez csak egy röpke látlelet.

Tökéletes

Annak ellenére, hogy nyolcadikán reggel a drágám kijelentette, hogy ő az ilyen komenista maradványokat nem ünnepli, mint amilyen a nőnap, este mégis egy zacskó finomsággal állított haza. Lelőhelyként ezúttal is a Culinarist kell megjelölnöm.
Ebben a csomagban lapult meg egy doboz tintahal tintájával feketére festett, friss tészta! Szemem azonnal felcsillant, hiszen Horvátországban minden másnap fekete rizottót ettem volna, ha minden étterem tartott volna. De ez egy másik történet. Fantáziám gőzerővel dolgozott és végül előkészítéssel együtt bő 10 perc alatt elkészülő csodát alkottam.
A friss tésztát rotyogó, sós vízbe dobtam és én lepődtem meg legjobban, amikor 3 perc eltelte után már puhább volt, mint amire az olaszok azt mondják al dente. Gyorsan le is szűrtem, de hideg vízzel nem öblítettem le. Szerintem ugyanis ez a gasztro istenek és a tészta ellen való vétek.
Szóval a túl gyorsan megpuhuló tészta már ott ácsorgott és csorgott a szűrőben, amikor a felforrósodott olíva olajba reszeltem négy gerezd fokhagymát, pillanatok alatt átpirítottam és beleszórtam egy dobozka már amúgy is megfőtt rákocskát. Két paradicsomot kimagoztam és húsát felkockáztam. Már repült is a fokhagymás rákocskák mellé. Éppen csak átforrósítottam az egészet, lehelletnyi (úgy egy deci) tejszínnel meglocsoltam. Só, frissen őrölt bors és friss híjján szárított bazsalikom került még rá.
A tejszínes mártást rámertem a két tányérra kiosztott tésztára és (parmezán hiányában) egy alaposabb adag pecorino sajtot reszeltem rá, majd a szépség kedvéért még néhány forgácsot is gyártottam a sajtból. Talán még jobb is ez a fajta, mint a parmezán, mert kevésbé tolakodó az íze.
Nos ez az összeállítás - komolyan mondom - egyszerűen tökéletes. Réges régen ettem ilyen mélységes élvezettel ételt. Már önmagában a tészta is olyan tüzijátékot rendez az ember nyelvén, hogy csak halk nyögdécselésekre futja. Huhhh, de jó volt.

Második esély: Tuk-Tuk

Szeretem a kínait. A jó kínait nagyon, a sarki büféset pedig mérsékelten, de éppen eléggé ahhoz, hogy rendszeresen felkeressem valamelyik ilyen intézményt. A kínai kaja iránti rajongás tulajdonképpen családi örökségnek tekinthető. Néhány éve azért autóztunk ki Szentendrére a december eleji meglepetés-hóesésben, hogy együnk egy jót. Akkor megdöbbenve tapasztaltuk, hogy a kedvencünk lehúzta a rollót. Arra felé lakó informátorunk szerint ismét üvegtésztát mérnek a főút melletti hodályban.

Egy éles fordulattal most pedig kanyarodjunk vissza Tuk-Tuk-ékhoz. Először a Velveten olvastam, hogy milyen jó, aztán meg azt, hogy milyen rossz. Chew is lehúzta a motoros riksák teljesítményét. De mindez nem volt elegendő ahhoz, hogy eltántorítson a kipróbálásától. Kétszer.
Először egy szombati családi kupaktanács szolgáltatott alkalmat a távol-keleti ízvilág iránti rajongásunk kiélésére. Hatan voltunk, öt féle húsételt rendeltem és (minő szemétség), úgy gondoltam, hogy a rizst majd mi főzzük meg magunknak. Kupaktanácsunk summázott véleménye az lett, hogy a kiküldött kaja igazán kitűnő minőségűre sikeredett. A csirkefalatok kellően omlósak, a tintahal ínycsiklandóan gyömbéres, a kacsa meg éppen megfelelően csípős lett. Akad azonban egy nagy-nagy problémánk is: nem laktunk jól. Egyszerűen döbbenetesen kicsik a dobozkák, ráadásul még csak nem is pakolják őket csurig. Ennyi pénzért azért mélyebben is meríthetnék a merőkanalat.
A második alkalom akkor jött el, amikor a gyermek apja a Mannában üzleti vacsorázott (bélszínt az ördögfajzat) és pedig a fürdetésbe, altatásba és vissza altatásba belefáradva valami kényeztető elemózsiára vágyakoztam. Tanulva a múltkori esetből rendeltem elő, fő és utó ételt is. Biztos ami biztos. És ugye könnyebben ad ki az ember egy személyre egy csinosabb összeget, mint ugyanezt hatszor megszorozva.
A tavaszi tekercs egész jól sikerült ezúttal, bár nem teljesen sikerült kibogoznom, hogy vajon mivel töltötték meg egészen pontosan. Az édes-savanyú, amúgy pirosas narancssárga mártásról csak feltételeztem, hogy a tekercshez jár, így abba mártogattam szorgalmasan. Ez utóbbi állaga és íze elég nagyüzeminek, mondhatni bóti minőségűnek tűnt.
A Mee Goreng tészta végre tényleg megtöltötte a design dobozkát. Én pedig boldogan faltam, büszkén magamra, hogy milyen ügyesen tudom használni az evőpálcikát. Ez a fajta tojásos tészta kellemesen puha, remélem tényleg ilyennek kell lennie. A hús és zöldség hozzáadott értéke elenyészőnek bizonyult ugyan és a csípős ízt képviselő csili darabkák is csak hellyel-közzel jelentek meg, de összességében ízlett a dolog.
A végére maradt még a mennyeiként emlegetett földimogyorós palacsinta, amelynek tölteléke igencsak finom, viszont nagy-nagy bánatomra a tésztát enyhén szólva sikerült elégetni. Így aztán a szenes zamat némileg elnyomta az édes tölteléket.
Összességében? Lehet, hogy majd még rendelek, de egy ideig pihentetem a dolgot. Hosszú ideig.

Házitündér sütije

Az volt a haditerv, hogy megkóstoltatom a gyermekkel a meggyet, lévén az első gyümölcsök között ajálnják a szakkönyvek. Vettem is egy zacskónyi fagyasztottat, hagytam kiolvadni. Egy kicsit túl sokáig hagytam, másnap már nem mertem a gyerekkel megetetni, így mindenképpen kezdenem kellett valamit a tálnyi magozott meggyel.
A magát házitündérként emlegető Rábaközi Andrea készített valami hasonlót december környékén a képernyőn. Azóta motoszkált bennem a gondolat, hogy a csoki-meggy párosítást ideje meghonosítani saját konyhámban is.
Készítettem hát egy végtelenül egyszerű, joghurtos kevert tésztát, ám néhány hozzávalóval sikerült úgy megbolondítani, hogy a végeredmény amolyan kényeztetően dús csoda lett.
Mi kell hozzá? 2 dl natúr joghurt, 3 tojás, 4 evőkanál cukor, 1 zacskó vaníliás cukor, 1 dl mogyoróolaj, 8 evőkanál liszt, 1 kiskanál sütőpor, 4 deka nagyon keserű csokoládé (mondjuk 72 %-os), 30 deka magozott meggy.
Hogyan készül? A csokoládét apróra tördeljük, elvegyítjük a liszttel és a sütőporral. A joghurtot, tojást, cukrot és olajat habosra keverjük, majd hozzáadjuk a lisztet is. A tésztát egy sütőpapírral kibélelet kisebb tespibe simítjuk, a tetejére szórjuk a meggyet.
180 fokra előmelegített sütőben 35-40 perc alatt készre sütjük. A végén nem árt meg a sütinek, ha megszórjuk egy kevés porcukorral.

Körkérdés és körválasz

Marmalade keresett meg az ügyben, hogy osszam meg konyhai titkaimat a Kicsi Vú által elindított körkérdés görgeteg alapján. Ám legyen.
Hány szakácskönyved van? A nappaliban a könyvespolcon 31 darab sorakozik, szépek, színesek, szagosak és jó nehezek. Az íróasztal felett, alatt és körülötte meg rengeteg újság, kitépett papír, amelynek dobozolását már megkezdtem. Plusz egy nagy zacskónyi réges-régi, megsárgult saláta, amit a drága Nagyitól örököltem és lassan három éve vár arra, hogy átnézzem, rendszerezzem. És a plusz 1, a sajátom.
Melyik a 3 legkedvesebb? Nagyon önzőnek tűnök, ha azt írom, hogy a saját könyvem a legkedvesebb? A legtöbbet az Ízvarázst lapozgatom és egy süteményes könyvet a messzi nyolcvanas évekből.
Melyikek várnak beszerzésre? Nos, kinyomtatásra vár a második számú könyvem, éppen a pénzügyi háttér megteremtésén fáradozok. Talán ezért is lassult le mostanában a beszerzés üteme.
Milyen konyhai kütyük után vágyakozol? Mióta tavaly szülinapomra megkaptam a majdnem mindent tudó robotgépemet, sőt januárban sikerült hozzá fagyigép kiegészítést is vennem, azóta csak arra vágyom, hogy végre legyen időm használni is.
Kedvenc fűszereid? Fokhagyma, tárkony, vanília és a cukor (!)
Mit rendelsz leggyakrabban étteremben? Kicsit snassz, de rántott sajtot. Illetve flancosabb helyeken rákot. Na jó, néha egy-egy bélszín is a tányéromra kerül valahogyan. Az édes fejezetekből ha lehet a profiterolt részesítem előnyben.

Titkos töltelék

Sajnos nem sikerült semmiféle emészthető recepttel előrukkolnom a Vigyázz, kész, főzz! második rendezvényére. Megsúgom azonban, hogy hétfőn útnak indul egy valóban titkos tartalommal kibélelt boríték a TV Paprika címére. Kérlek benneteket, hogy szurkoljatok nekem.

Brownie

Nos, be kell vallanom nem érdemelném ki SJ legnagyobb rajongójának címét. Sőt, néha kifejezetten irritál a hölgy, de az elején megkaptam a zöld és a piros szakácskönyvét is, ajándékba.
A Gyorsan valami finomat! könyvet azért kaptam elő vasárnap délután, mert vészesen közeledett az az időpont, amikor régen látott családi barátok rátenyerelnek a csöngőre. Így aztán tényleg gyorsan kellett valami finomat összehoznom. Ha süti, akkor legyen csokis. Jó alaposan csokis. A Brownie pedig megfelel ennek a kitételnek. Ráadásul legalább olyan gyorsan elfogyott, mint amilyen gyorsan elkészült.
Mi kell hozzá? 10 deka étcsokoládé, 10 deka liszt, 10 deka cukor, 2 deka kakaópor, fél teáskanál sütőpor, 2 teáskanál neszkávé, 2 tojás, 1 dl olaj, vaj a forma kikenéséhez.
Hogyan készül? A sütőt 180 fokra előmelegítjük, a formát pedig a vajjal kikenjük. A csokit apróra kockázzuk, hozzáadjuk a lisztet, cukrot, kakaóport és sütőport. A neszkávét egy evőkanálnyi vízben feloldjuk, kézi habverővel simára keverjük az olajjal és a tojásokkal. A két részt összeforgatjuk, az alig kenhető tésztát belesimítjuk a tortaformába, betoljuk a sütőbe és 20 perc alatt megsütjük.
Nekem úgy tűnt, hogy melegen a legjobb, némi tejszínhabbal megkoronázva. Természetesen némi habos kakaóval. Na jó, teával.

Ökológia vs. Ökonómia

Egyrészt a gyermek táplálása egyre kevésbé alapozható pusztán a szervezetem által megtermelt tejre, így ideje volt kutatni egészséges források után. Másrészt csicseriborsó konzerv utáni kutatásom során mint lelőhely lehetőség merült fel eme piac neve. Nosza, el is látogattam nyomban a szombat délelőttönként a MOM művelődési ház mögött működő Ökopiacra.

Már amikor két saroknyira megközelítettem a helyszínt, feltűnővé vált a fonott kosárral közlekedők nagy aránya, így egyszerűen csak követtem eme speciális embertípus vonulási irányát. Őszintén szólva meglepődtem a bio termékek iránti érdeklődés ilyen mértékű megnyilvánulásán. A bio boltok számomra némileg misztikus kínálatából ugyanis eddig főként a rizst vagy a lisztet mertem bevállalni. Na de majd most! Csatasorba állítottam jól megtömött pénztárcámat és teszteltem.
A bulátás, tönkölyös, teljes kiőrlésű vonal itt is erőteljes piaci részesedéssel bír. (Értitek, piaci részesedés, höhöhö.) És ez az ami engem valahogy nem hoz lázba. A becsület kedvéért azért vettem egy tönkölybúzás kiflibe töltött csicseriborsókrémes szendvicset, egy szintén tönkölyös kenyeret és egy mézes-krémes néven aposztrofált, szemre meglehetősen csalogató sütit. A bajom ezekkel a termékekkel elsősorban az állag, ez a fajta kenyér és tészta ugyanis rágós, nekem túl tömör és hát valljuk be még a tetejében íztelen is. Ez van, nem lettem rajongó.

A zöldség-gyümölcs felhozatal így tél végén amúgy is szegényesre satnyul, bio termelés esetében pedig ez még látványosabb méreteket ölt: göcsörtös almák, répák és néhány árva sütőtök. Ezt a témát tehát szkippeltem, de tavaszra visszatérek az ügyre, zsenge spenót, újhagyma és retek után vágyakozva már most is.

A piaclátogatásomat végül az mentette meg, hogy akad itt húsos és tejes bódé is. Bár a húst és a tejtermékeket egyaránt aranyárban mérik, kóstolónak jól bevásároltam. A gomolyatúró meg a körözött pont olyanra sikeredett, amilyennek lennie kell. Sajnos a disznósajt és a kenőmájas valahogy alulmúlta elvárásaimat. Már megint az íztelenséggel akadtak gondjaim. Mindegy, beszereztem még egy szép darab mangalica karajt, ami egyelőre a mélyhűtőben várja színre lépésének időpontját.
Kecsegtető ötlet, hogy lehet előrendelni például bélszínt vagy bárány combot, ha az ember sátorosabb méretű ünnepekre készül. Azt hiszem előbb-utóbb élni is fogok a lehetőséggel. Ezer éve szeretném már ugyanis kipróbálni a szürkemarha bélszínjét. (6 ezerért a hülyének is megéri, de étteremben egy picurka szeletkéért kérnének el ennyit)

És ugye, amiért mentem, azt meg is kaptam: Szereztem végre csicseriborsó konzervet, amelynek felbontását egyre türelmetlenebbül várom. Remélem a golyóbisok a dobozban legalább ennyire várják a találkozást.

Almás pite

Amióta "felelősségteljes anyuka", illetve "pöffeszkedő családos" vagyok, egyre jobban és jobban kívánom a régi a régi ízeket. Ezekkel már sikerült megtöltenem egy könyvet, amit aztán újra és újra előveszek és szellemidézést tartok.
Az almás pite Kati nagyi egyik legegyszerűbb, mondhatni hétköznapi sütije, ami nekem mégis kihívást jelent. Az eredményt vizsgálgatva meg kellett állapítanom, hogy még van mit gyakorolnom, multis szakzsargonnal szólva: There is room for improvement (vagy valami hasonló).
Almás pite
Mi kell hozzá?
A tésztához: 25 dkg margarin, 15 dkg cukor, 35 dkg liszt, 4 tojás sárgája, 2 kanál tejföl, 1 csomag sütőpor. A töltelékhez: 1 kg alma, fehéj és cukor.
Hogyan készül?
A tészta hozzávalóit elkevertem, majd igyekeztem két vékony lapot nyújtani belőle. Ez a művelet csak akkor kecsegtet sikerrel, ha minden csupa liszt, az asztallap és a nyújtófa egyaránt. Különben a tészta ragaszkodik mindenhez.
A töltelékhez lereszeltem az almát, levét kinyomkodtam és a gyereknek adtam, aki vígan megitta. (Tényleg isteni ez az igazi almalé, még akkor is, ha csúnya sötétbarnára oxidálódik.) Az almához 2-3 evőkanálnyi cukrot szórtam, de így is elég édes lett, viszont a fahéjjal nem érdemes csínján bánni, mivel ez adja azt az utánozhatatlanul nagymamás ízt a sütinek.
Az egyik tésztalapot a tespibe tettem, amit előzőleg kibéleltem sütőpapírral, így egyáltalán nem ragadt bele. Erre simítottam az almát, majd beborítottam a másik tésztalappal. A tetejét villával megszurkáltam és egy felvert tojással megkenegettem. 30 percen keresztül sütöttem a 180 fokra előmelegített sütőben.
A tapasztalatom szerint ez a süti másnap sokkal finomabb, porhanyósabb lett. De Jenő tata még így is azt mondaná rá, hogy minek ennyi tésztát megenni ilyen kevés töltelékért, ezért jó lenne legközelebb valahogy még vékonyabbra nyújtani a tésztát, illetve növelni az alma mennyiségét. A cukor mennyiségét viszont akár csökkenteni is lehetne, mert egy leheletnyit túl édes volt, ha mondhatunk ilyen egy sütiről.