Napi mosoly

Gyümölcssaláta mézzel és fahéjjal.

Mogyorós keksz és mogyorós bonbon

Először készült egy jókora adag mogyorós keksz, majd amikor úgy tűnt, hogy ez már sosem fog elfogyni, a gyermekek hathatós segítsége ellenére sem, gyorsan áttranszformáltam bonbonná. Naná, hogy úgy meg pillanatok alatt elillant a maradék.

Egyébként ez a keksz az a tipikusan ezer féle változatban készíthető kis apróság, aminek ha egyszer megtanultuk az alap receptjét, rengetegszer elő fogjuk venni. Szuper, ropogós, vajas finomság és tényleg hetekig eláll.

Mogyorós keksz receptje:

Hozzávalók: 200 g liszt, 50 g keményítő, 115 g darált mogyoró, 100 g cukor, 1 csipet só, 150 g vaj, 1 tojás.

Elkészítése: Fontos, hogy a hozzávalók jó hidegek legyenek. Egy tálba szórtam a lisztet, keményítőt, cukrot, sót és darált mogyorót.
A mogyoró egyébként úgy a legfinomabb, ha előzőleg megpörköljük és héját ledörzsöljük és csak ez után daráljuk le.
A vajat felkockáztam. Gyors mozdulatokkal elmorzsoltam a lisztes keverékkel. A tojást villával elkevertem, majd ezt is a többi hozzávalóhoz öntöttem. Először még morzsás a keverék, de aztán kezd összeállni. Természetesen robotgéppel is lehet csinálni, gyorsabb úgy, viszont több mosogatás van utána.
A tésztát érdemes 1 órára folpackba csomagolni és a hűtőben pihentetni.

Ha már kipihente magát egészen vékonyra, olyan 3-4 miliméteresre is ki lehet nyújtani. Ezúttal nagy pogácsaszaggatóval félköröket vágtam ki belőle, mondjuk holdak lettek.
Mivel nincs benne sütőpor, szépen megőrzi alakját sütés után is.

Kb. 12-15 perc alatt sülnek meg a kekszek a 180 fokos sütőben.

A mogyorós bonbon receptje:

Hozzávalók: 150 g mogyorós keksz, 100 g étcsokoládé, 50 g tejcsokoládé, 2 evőkanál mogyorólikőr. Kakaópor a hepergetéshez.

Elkészítése: A kekszet ledaráltam.
A kétféle csokit a likőrrel óvatosan felolvasztottam, majd beleforgattam a kekszmorzsát. Jó alaposan összedolgoztam, majd 2 centi átmérőjű kis golyókat formáztam belőle a két tenyerem között. Jó alaposan csokis lettem, de én ezt nem bántam.

Végül a golyókat kakaóporba forgattam, de ennek egy részét a golyó felülete elolvasztja, megnedvesíti és láthatatlanná teszi. Viszont a kakaós forgatástól egy külső réteg keletkezik a bonbon felületén, ami nagyon finom és izgalmas szerintem.

Apró kis bonbonpapírokba rakosgattam őket. Célszerű hűtőben tárolni, hidegen valahogy jobban esik bekapdosni őket.

Narancsos csokiszalámi

Jelentem, imádom a csokiszalámit. Egy időben Hedonism Anna látott el a jóféle cuccal, de sajnos az utóbbi időben rá kellett fanyalodnom a saját gyártásra.

Ami azt illeti, az én változatom se lett rossz, de köszönő viszonyban sincs az eredetivel.

Ezek kerültek az én csokiszalámimba: 200 g étcsoki, 100 g tejcsoki, 100 g kandírozott narancshéj, 50 g szeletelt mandula, 100 g jófajta háztartási keksz, 5 evőkanál narancslé vagy narancslikőr.

Így készült: A kekszet durván összetörtem, mégpedig úgy, hogy a zacskóján többször áthajtottam egy nyújtófával.

A csokit óvatosan felolvasztottam, belekevertem a narancslét is. Majd jött az összes többi hozzávaló is. Ez után én úgy fél órára beteszem a hűtőbe, hogy kicsit visszadermedjen, de ne legyen kemény.

Az asztalra folpack fóliát terítettem. Alaposan beszórtam porcukorral. A közepére egy szép sorban került a csokis cucc. A tetejét is megszórtam porcukorral. A fóliát ráhajtottam és igyekeztem szép hengeres formára gyömöszölni.

Ez után újra be kell tenni a hűtőbe, hogy teljesen megdermedjen és már lehet is szépen szeletelni. Ha nem elég fehér és egyenletes a külseje, további porcukros bedörzsölést alkalmazok.

Ebből a mennyiségből két kisebb rúd szalámi lesz.

Rakott kocsonya

A kocsonyát lehet utálni, imádni vagy éppen rettegni tőle. Én nagyon szeretem. Volt egy erős kezdésem mindenféle kilógó orrokkal, ami egy-két évre visszavett a lendületből, de ezen a télen újra próbálkoztam.

Szerintem kocsonyát csinálni könnyű és egyszerű. Copákos, porcogós disznó alkatrészekre van szükség és akkor csak jó lehet. A köröm, a fül, orr, farok és a bőr a legjobb források e tekintetben. Több helyen már csinos kis kész csomagokat is lehet kapni, minden fontos résszel.

Amire még szükség lesz: egy jó nagy lábas, amibe szépen belefér minden. Tulajdonképpen egy húslevest főztem, hiszen tettem bele répát, petrezselyem gyökeret, sőt egy kisebb zellert is. Ment bele még 2 fej hagyma, pár gerezd fokhagyma. Só és kevéske bors is.

Nálam mindig minden étel eléggé sótlan, ezért nem tudnám megmondani, hogy pontosan mennyi só a jó ez esetben. Kóstolni kell, a vége felé.

Szóval mindent bepakoltam a lábasba, meg még annál is többet. Ugyanis ebbe a kocsonyába került egy szép szűzpecsenye is, hogy legyen mit enni végül. Azért lássuk be, a körmön, meg pláne a fülön azért nem sok husis dolog van.

Aztán főtt, fődögélt minden órákon keresztül. 2, de inkább 3 órás menetidőre számítanék a helyetekben. Van aki 9 órát mond, azokra nem feltétlenül kell hallgatni. Az a lényeg, hogy a porcokról, csontokról szinte lemáljon a hús, a lé pedig sűrű legyen. Nem kell forralni, elég csak szépen gyöngyöztetni a levet, de azért ne álljon le a "hőkezelési folyamat".

Amikor úgy érzem, most már készen vagyunk, most már jó lesz, fogom a lábast és kiteszem a teraszra, a minuszokba, hogy lehűljön. Nem fagyasztani akarom, csak annyit, hogy a zsír kiüljön a tetejére és le tudjam kanalazni. A zsíros kocsonya ugyanis nem annyira finom.

Aztán szépen kiemelem a húsokat, copákokat, elrendezgetem egy üvegtálban. A levet leszűröm és ráöntöm. Hideg helyen szépen meg is szokott dermedni.
Tudom, pocsékolkás, de ez esetben a lében főtt zöldségeket mi nem szoktuk megenni.

És hogy mitől lett rakott? Gondolom, már tűkön ültök, hogy megtudjátok. Szóval a Szakácsok könyvében volt egy nagyon szépséges húsos-uborkás cucc, valami terrine vagy mi a szösz. Ők azt ott zselatinnal csinálták, de kérdem én minek az, ha van tisztességes köröm a lében?
Szóval fogtam a szűzpecsenyét, apróra kockáztam. Ugyanígy jártam el pár szem csemege uborkával is. Egy formába rétegeztem a kettőt, majd minden réteget óvatosan felöntöttem a kocsonyalével.

Ez esetben nem éreztem szükségét, hogy plusz citromlevet csorgassak a kocsonyámra, de egy kis mustár még jól jöhet azoknak, akik élnek vele.

Ugye milyen kis csini lett?

Sajtfánk avagy sajtoscsók

Európa Cukrászda a Szent István körúton. Sok-sok barátnős beszélgetést töltöttünk az emeleten, teát vagy málnaturmixot szürcsölgetve. Rohanós napokon pedig a "talponállóban" zacskózok be káposztás hasét, sajátfánkot és esetleg valami kis aprósütit.

Nem merem összeszámolni, hogy az elmúlt 15 évben hány kilónyi sajtfánkot vehettem ott. Pedig tudván tudom, hogy elkészíteni nem túl bonyolult, bár picit időigényes. Csak éppen azért a pár darabért nem állok neki.

Kivéve, ha farsangi időszak van és megyünk bandázni a kis haverokhoz.

Receptet az egyik kedvenc szakácskönyvemben, az 1952-es kiadású A mi szakácskönyvünk című opuszban kerestem. Ott sajtoscsókként szerepel, de tökéletesen azt kaptam, amire számítottam: egy habosan könnyű, sajtosan illatozó finomságot. Ez könyv egyébként egy igazi kincsesbánya, három év kellene, hogy végigfőzzem a 350 oldalnyi, oldalanként 2-3-4 receptet.

Hozzávalók 2 tepsis adaghoz: 3 dl tej, 8 dkg vaj, 16 dk liszt, 3 tojás, 12 dkg füstölt sajt, 1 kiskanál só.

Elkészítése: A vajat megolvasztottam a lábasban, rászórtam a lisztet, átkavartam. Felöntöttem az előzőleg langyosnál melegebbre melegített tejjel. Addig kavartam, amíg jó összeállt egy gombóccá az egész.
Úgy 10-15 percig hagytam hűlni. Ez után egyesével beledolgoztam az egész tojásokat. Ez nagyon jó kis karizom erősítő gyakorlat, ugyanis a massza nem adja könnyen magát. Végül a lereszelt sajt is ment bele. Megkóstoltam és még egy kis sót is adtam hozzá.

A sütőpapírral kibélelt tepsibe kiskanállal szaggattam kis halmokat. Természetesen szebb lesz, ha nyomózsákból csillagfejjel nyomjuk ki az adagokat.

Előmelegített sütőben kb. 20 perc alatt meg is sültek, kétszeri menetben. Érdemes időnként rátekinteni sütés közben, mert a széle hajlamos gyorsan barnulni. Egyébként pedig a halmocskák egy picit megnőnek sütés közben, bár amikor kihűlnek, újra összerogynak. Számomra ez semmit nem von le a mű élvezeti értékéből.

A tojásos tészta a mennybe megy

 

 

Volt nekem egy drága Nagyim, aki sokat és jól főzött. Az egyik kedvencem tőle a végtelenül egyszerű tojásos tészta volt. Kifőtt tészta és valahogy ráapplikált tojás volt. Sosem tudtam újra előállítani azt a bizonyos ételt. A forró tésztára valahogy serpenyőben ráragasztotta a tojást, valahogy bevonta vele a szálakat, de mégsem volt rántottás jellege az egésznek.

Mondjuk elég tojás-függő gyerek voltam, imádtam a csorgatott köményes levest is – szigorúan félig szenes kenyérkockákkal. A másik nagyinál meg folyton cukorral kikevert tojássárgájával tömtek, mondván, hogy vékony vagyok.

Node, mindez már a múlté, csak annyi maradt, hogy a hűtőben mindig csücsül egy doboz tojás. Ez alap, e nélkül a világvége fenyegetését sokkal komolyabban venném minden alkalommal. Mostanában hála istennek feltalálták a fertőtlenített tojást, így az amúgy is túlfejlett szalmonella-fóbiám sem burjánzik tovább.

Így érkeztünk el ahhoz a csodálatos keddi naphoz, mikor is az olvadó hó szürke latyakkal áztatta el az egész várost, a rosszkedvem mélységes mély bugyraiban dagonyáztam. Éppen Két Cica carbonáráját csodáltam és magamban csóváltam a fejem, „de hát ez az Ildikó csak tudja, hogy ez bizony nem Carbonara.” Mert én tudom. Természetesen jobban tudom, nem mintha olyan sokat jártam volna Olaszföldön, de rengeteg gasztroblogot olvasok cserében.

Egészen pontosan 11:52 perckor döbbentem rá a következőkre:

1. Úgy 10 perc múlva indulni kellene a gyerekekért

2. Még semmit se ettem, amióta felkeltem

3. Nincs semmi azonnal fogyasztható állapotú táplálék a frizsiben.

Ilyenkor mindig a zacskós japán tészta az első gondolatom, de természetesen nem volt itthon. Most kezdődik az izgatott kapkodás és matatás. Lekváros kenyér? De a kenyér három napos és hótt száraz. Na jó, akkor valamilyen  tészta. Mindegy milyen, csak forrjon fel mielőbb a víz. Szerencsére akad valami nagyon-nagyon vékony spagetti, a doboz 5 perces főzési időt ígér. Al dentén is jó lesz ezúttal, nem vacakolunk.

És akkor találtatott még némi húsos szalonna (magyarul bacon), egy ici-pici darab parmezán. A szalonna felcsíkoztatott, a sajt lereszeltetett. Egy jó mély serpenyőt előkaptam és beleszórtam a szalonnát. Jó megpirult, mert közben eszembe jutott, hogy FOKHAGYMA! Azt apróra kockáztam és ment a szalonnához, pirulni, de nem megégni.

Löttyintettem rá úgy 2 kanálnyi tejszínt. (Igen, tudom, hogy ez nem Carbonara, de nem is akar az lenni.)

Egy tojást lazán, villával felvertem. Gyors mozdulatokkal a tejszínhez kevertem, így nem rántottásodott rögtön. Ment is bele a tészta egyenesen a főzővízből, villával átmerve. Aztán meguntam a szökevény szálakat és mégis leszűrtem az egészet.

De még véletlenül sem tartottam a hideg víz alá! Ugye ti sem tesztek ilyen csúfságot szegény szerencsétlen pasztával? Itt úgyis arra volt szükség, hogy forró legyen és a tojásos-tejszínes cucc, ahogy lehet rátapadjon. Ez meg is történt.

Úgyhogy már csak egy kis reszelt sajt került a tetejére.

Lemértem: 12 perc a szintidő.

 

Megenni 2 perc 32 másodpercig tartott, bár ezt követően némileg elnehezült hassal indultam rohanvást az ovi felé gyermekeimet elhozni.

És kérdezitek, hogy milyen? Talán mondanom se kell, de egyszerűen mennyei, zseniális, isteni és minden hasonló, csak több jelző épp nem jut eszembe.

Napi mosoly

Szánkón húzni a gyerekeket az oviba, oda-vissza.

Hatalmas hóembert építeni, répa orral, ahogy kell.

Két órán keresztül hógolyózni az egyre jegesebb havas esőben.

Napi mosoly

Vadonatúj, tökéletes magasságú és töltöttségű tollpárnán aludni.