VKF! Borsófánk


Maimoni kiírása szerint februárban a tiszta őrület jegyében főztünk. Nem tudom, mennyire őrült ötlet ez a zöld színű fánk, de már nagyon régóta járt az eszemben. Az mégse járja, hogy az idén ne süssek fánkot, de valahogy sósra vágytam. Szoktunk ugyebár burgonyafánkot készíteni, meg a nagynéném híres karfiolos fánkja is isteni volt, úgyhogy megalkottam ezt a szép zöldet is. Sajnos az ízén nem érződött ki a borsóság, de azért nem volt ám rossz.

Hozzávalók: 15 deka borsó, 20 deka liszt, fél csomag friss élesztő, 0,5 dl víz, 1 tojás, 1 kiskanál só.

Elkészítése: A borsót kevés sós vízben puhára pároltam, leszűrtem és krémesre turmixoltam. Az élesztőt feloldottam a langyos vízben. Egy tálba szitáltam a lisztet, belekevertem a sót, borsópürét, a tojást meg a felfuttatott élesztőt. Jól kidolgoztam, összegyúrtam. Lisztezett deszkán ujjnyi vastagra nyújtottam, kis köröket szaggattam belőle. Fél óra kelesztés után forró olajba tettem a fánkokat és pirosra sütöttem. Jó alaposan megdagadtak sütés közben.

Friss zöldfűszerekkel dúsított, joghurtos mártogatóssal kínáltam.

Dining Guide pályázat

Láttam, hogy egy csomóan feltették a Dining Guide pályázatra készített cikkeket, fotókat. Naná, hogy én is írtam. A két szöveg elolvasható itt. Az étteremkritikát egy korábbi blogos bejegyzésem újrahasznosításából alkottam meg, az Armani Caffét vetettem a mérleg serpenyőjébe. A második részben pedig a főzelékek kapcsán azon morfondíroztam, mi lenne, "ha hirtelen külföldi érdekeltségű gasztro-terroristák szállnák meg országunkat, és a halántékomnak szegezett karamellizáló pisztollyal követelnék rajtam a betevő főzelék adagjukat".
Remélhetőleg hamarosan még több cikkem is megjelenik majd az oldalon.

Fűszeres lazacpástétom


Aztán úgy alakult, hogy az egyik szelet lazacot nem ettük meg. Vannak olyan paráim például, amelyek például a tojásra vonatkoznak, de a hal eltarthatóságát illetően is vannak pszichés problémáim. Így aztán tegnap este gyorsan megettük a maradékot, mindenki legnagyobb örömére és megelégedettségére.

A kisült lazacszeletet 1 evőkanálnyi krémsajttal turmixoltam, fél citrom levével, sóval, borssal, kaporral és szerecsendióval fűszereztem.
Mártogatósnak vagy szendvicskrémnek is igen jól használható. Talán nagyképűség pástétomnak nevezni, ez tulajdonképpen egy kence, kenőke, krém.

Mézzel grillezett lazac, mentás borsópüré


Finom és reményeim szerint giga-egészséges fogás.

Két szelet lazacfilét bepácoltam 1 kanál méz és 1 kanál szójaszósz keverékében, majd a sütőben 20 perc alatt pirosra, belül mégis puhára sütöttem.

40 deka zöldborsót meg 1 csokor zöldhagymát kevés vízben puhára pároltam, villával összenyomkodtam. Apróra vágott menta és petrezselyem leveleket kevertem hozzá.

Új élet




Valami nagyon motoszkál bennem mostanában, igyekszem hát olyan csatornákba terelni, ahol nem ártok vele senkinek. Az biztos, hogy óriási vágy él bennem a változtatásra, de talán túlságosan is tisztában vagyok a korlátaimmal. Ez pedig két részből áll, egyrészt lustaságom, másrészt a gyermekek miatt erősen lekorlátozott szabadidőm.
Szóval próbálok olyan dolgokat találni, amik újak, és valamiképpen pozitív irányba terelhetik az életem.

Csíráztatok például vadul, a múlt héten minden salátámat, vajas kenyeremet zsázsával fűszereztem, most pedig a retek- és a búzacsíráimat lesem csodálattal. Vár rám a köles, hogy végre megkóstoljam és a mindenféle lisztek, hogy azokból is megpróbáljak kenyeret sütni.

Vettem egy salaktalanító teát is, de nem tudtam meginni, iszonytatóan keserű volt. Így aztán összeállítottam saját keverékemet, amelyről úgy gondolom, hogy jót tesz. Van benne először is csalán, ami tisztít, aztán zöldtea, ami aktivizál és menta, aminek szeretem az ízét és még fel is dob a zamata.
Jó lenne, ha egy kicsit felpörgetné az anyagcserémet, nem bánnám, ha nyárra pár kilóval kevesebbet mutatna a mérleg. Viszont sajnálatos módon ennél nagyobb erőfeszítésekre nem vagyok hitelesítve. Talán majd valamikor még belefér néhány Pilates meg infraszauna...

De a legnagyobb gaztettet tegnap reggel hajtottam végre, majdhogynem hirtelen felindulásból új frizurát csináltattam magamnak. Kicsit olyan Amelie-s lett, bár hosszabb frufruval. Na és mi ez, hanem egy nő megújulási szándékainak legkézzelfoghatóbb demonstrációja?

Márványos brownie



Azt találtam ki, hogy a brownie-ba, ebbe a nagyon csokis amerikai süteménybe vaj helyett light krémsajtot teszek. Nagyon jól működik a dolog, az alábbi recept már egy alaposan megbolondított változata az alapreceptnek. Így százszámra spórolom meg a kalóriákat. A végeredmény pedig nagyon tömény, már-már ragacsos piskóta lesz. Mivel a cukorral is elég rendesen spóroltam, az íze inkább savanykás-kesernyés, mint édes.
Már megint nem egy gyerekek-kedvence recept, de a kifinomult ízlésű, a Milka ízvilágától elrugaszkodott felnőtteknek nagy kedvence lehet.

Mogyorós és krémsajtos, márványos brownie

Hozzávalók egy 20x30 centis kis tepsi megtöltéséhez: 100 g étcsoki, 200 g krémsajt (például Philadelphia), 50 g cukor, 100 g liszt, 1 kiskanál sütőpor, 50 g darált mogyoró, 2 tojás, 2 evőkanál Frangelico mogyorólikőr.

Elkészítése: A krémsajtot, cukrot és a tojást habosra, krémesre kevertem. Beleöntöttem a likőrt és beleforgattam a sütőporral, darált mogyoróval elkevert lisztet. A massza felét a sütőpapírral kibélelt tepsibe öntöttem, a másik felébe pedig belekevertem a kis lángon, óvatosan felolvasztott és kicsit hűlni hagyott csokoládét. Ezt a másik tésztára öntöttem és egy villával összekevertem, hogy olyan márványos hatást vegyen fel.
25-30 percig sütöttem a 180 fokra előmelegített sütőben.

Saláta nyers gombával


Mennyire más a nyers gomba íze, mint amikor megfő! Rájöttem, hogy így jobban szeretem a csiperkét.

Egy csomag madárbegy-saláta, 15 deka nyers csiperke felszeletelve, 3-4 darab aszalt paradicsom felcsíkozva, 1 alma héjastul felkockázva, 1 citrom levével meglocsolva, 5 deka elmorzsolt juhsajttal meghintve.

Hogy ez hány embernek elég? Nálunk 2 adag, néhány szelet kenyérrel, esetleg egy szebb darab kecskesajttal (akkor a juhsajt morzsolás kimarad).

Rendeljetek a Marsról!



Nekünk nagyon ízlik a Marsbéli bolt kínálata. Ezzel a meglepő névvel ebéd házhozszállító cég működik Budapesten. Az étlapjuk rövidke, de nagyon biztató. Minden héten más és más fogások közül válogathatunk, és igen gyakran egy-egy kipécézett blogger konyhájából veszik kölcsön az ötleteket. Saját blogjukon pedig további kulisszatitkokat árulnak el.

Ma kukoricakrémlevest, tikka massalát, vagyis fűszeres csirkét meg mákos-narancsos panna cottát ettem. Mind Piszke receptje.

Két hete fűszeres oldalas, meleg csicsókás saláta meg Dolce Vita karamelltortája volt porondon.

Meg kell mondjam, egyik fogás jobb mint a másik. Mind gondosan elkészítve, olyan pont elég, hogy én és a 2-es számú jóllakjunk. Érződik rajta, hogy nem üzemi nagykonyhán, hanem gondoskodással és odafigyeléssel készültek. Olyan, mintha saját magamnak főztem volna, csak nem kellett ott toporogni a tűzhely mellett.

Őrségi árpagyöngyös gombaleves


A múlt tavaszi őrségi kirándulás során ismerkedtem meg ezzel a laktató, ízletes levessel. A zamatát a vargányagomba adja, míg a sűrűségét a gerslitől - árpagyöngytől kapja. Egy jó tányér elég nekem, hogy jóllakjak vele.

A receptjét persze nem kértem el az étteremben, de nem volt túl nehézkes rekonstruálni.

Őrségi vargányás leves

Hozzávalók 4 személy részére: 1 kis hagyma, 15 dkg árpagyöngy (gersli), 15 dkg vargánya gomba, 2 kanál olaj (vagy zsír), 1 kiskanál őrölt pirospaprika, só.

Elkészítése: A hagymát apróra vágtam és olajon üvegesre pároltam. Megszórtam paprikával, hozzáadtam az átöblített árpagyöngyöt és felöntöttem 1 liter vízzel. Megsóztam. Amikor a gersli puhára főtt (jó fél óra biztos kell neki), csak akkor adtam hozzá a feldarabolt gombát, mivel ez utóbbi 5 perc alatt megpuhul.

Bocuse d'Or

Tegnap és ma zajlanak a híres francia szakácsverseny magyarországi fordulói. Érdekes élmény volt, kár, hogy az elkészült ételeket csak távolról csodálhattuk és a kóstoló csak a zsűrinek jutott. Saját Levében szuper képeket csinált, itt nézhetitek meg őket.

Top Lista Gasztronómia 2010


Ki ne imádna listákkal bíbelődni? Most kaptunk egy kiadványt, telis-tele a konyhához így vagy úgy kapcsolódó listákkal, a Dining Guide kiadójától. Itt aztán tényleg a teljességre törekedtek, nem is tudnék olyan témát felhozni, ami kimaradt. Nem egyszerű étteremlistáról van szó, hanem a gasztronómia teljes palettájának bemutatásáról. Van itt minden, mi szem-szájnak ingere: főzőiskola, gasztro forradalmárok, olcsó ebédek elit helyen, piacok meg borok. Sőt, még egy kis kertészkedés is bekerült a szórásba.

A kiadvány hangvétele könnyed, szórakoztató. Szerencsére nem veszi magát túl komolyan és pont ettől tiszta élvezet olvasni. Először persze ellenőrzöm, hogy a listaírók értékelése megegyezik-e az enyémmel, rajta vannak-e személyes kedvenceim. Aztán örömmel fedezek fel sok-sok új helyet, amiről még csak nem is hallottam. Már írom is a saját listáimat, hogy hova kell elmennem legközelebb a kitömött pénztárcámmal megtámogatva.

A tördelés kicsit széttartó, ezerféle oldalon bogarszáhatjuk keresztül magunkat hol így, hol úgy vannak elhelyezve a képek, listák. Sok a kiemelés, nyilazás, van mit tanulmányozni. De a képek minősége általában nagyon jó, élénk, éles képek az éttermekről, ínycsiklandozó ételfotók. A portrék pedig külön említést érdemelnek, cseppet sem sablonosak.

A legnagyobb gondom az egésszel az, hogy tényleg a sznoboknak, mániákusoknak és főleg budapestieknek szól. Már az ára is, az 1490 forint jó kétszerese kedvenc női magazinjaimnak. És mivel a topot mutatja be, szinte minden étterem, üzlet a pénzügyileg jól eleresztett vásárlórétegnek szól. Ez persze valahol jó is, hiszen azt mutatja, hogy már van az országban egy olyan réteg, amelyik képes eltartani ezeket az intézményeket.

A másik, hogy sokszor volt az az érzésem a listákat, cikkeket böngészve, hogy ezek az összeállítások semmiféle objektív kutatásra nem támaszkodtak, pusztán csak a szerzők saját szubjektív ítéleteire hagyatkoznak. Magyarán, az került be az adott listába, aki éppen az összeállító kedvence volt. Ez persze csak egy sejtés a részemről, de mivel sehol nem jelezték, hogy a kiadvány összeállítását bármiféle kutatás, mintavétel megelőzte volna, bennem ez merült fel. Kivételt képez ez alól talán az éttermi rész, ami úgy tűnik sokkal alaposabban lett tesztelve.

Persze így is gigantikus munka lehetett ezt megcsinálni. Mautner Zsófia már kilépett a Chili és Vanília blogírói státuszból, stílusa, alapossága, lelkesedése teljes egészében áthatja az általa főszerkesztett és részben megírt kiadványt.

Örülök, hogy Magyarországon is eljutottunk a "gasztroforradalom" ezen lépcsőjére, csak így tovább.

Hiteltelen


"Sok élelmiszerre csak azt írják rá, mennyi a szénhidráttartalom, azt nem, hogy abból mennyi a cukor! Ez tisztességtelen! - háborog." Idézet a Nők Lapja Ön hogy választ, mit eszik? című cikkéből. A megszólaló pedig nem más, mint Schorbert Norbert, aki a történet szerint az újságíróval karöltve vizsgálják meg az egyszerű családok bevásárolókosarának tartalmát. Norbi a cukorfogyasztást ostorozza, szerinte az minden bajunk forrása. Miközben azt állítja, hogy "A jó minőségű szalonna kevésbé ártalmas, mint a cukor vagy a finomított lisztek."

Nem mintha nekem jogom lenne bármilyen táplálkozástudományi okosságokat mondani, de úgy vélem a kiegyensúlyozott táplálkozás semmiképpen sem a szalonnafogyasztásra kell, hogy épüljön. Azt viszont nagyon károsak tartom, hogy olyan álításokat írnak le, hogy a natúr joghurt is tartalmaz cukrot. (Persze, 5,4 g tejcukrot 100 grammonként...) Nem kívánok a cikk minden állítására egyenként reflektálni, sőt kiemelném, hogy az utolsó oldalon közölt 10 pontos összeállítás a rossz étkezési szokásainkról igazán figyelemfelkeltő és hasznos.

Ami igazából zavar, az, hogy egy három oldalas cikkben a fő szakértőként Norbit tüntetik fel, miközben a dietetikus, - aki tényleg ért hozzá hiszen ez a szakmája- alig kap egy hasábot. Számomra ez nem hiteles információforrás, különösen, ha még a Gazdasági Versenyhivatal döntését is figyelembe veszem. "A hirdetésekben egyebek mellett azt állította, hogy az Update péksütemények testsúlycsökkentő és testsúlymegőrző hatással rendelkeznek, szénhidrátmentes lisztből készülnek, csökkentett szénhidráttartalmúak, ajánlottak cukorbetegek számára. Ezen túlmenően a reklámokban többször szerepelt az „Egészég Világdíj 2009, Norbi Update” felirat is. A GVH által lefolytatott vizsgálat során ezeket az állításokat nem sikerült bizonyítani. A részletek, a vizsgálat eredményei elolvashatók itt.
El lehetne töprengeni azon, hogy ezek után kinek van hitele tisztességtelen piaci magatartásról papolni.

Ricottakrém Frangelico likőrrel


Nálam nagyobb mókust keresve se találnátok széles e világon: mindenek felett imádom a mogyorót! Most pedig kaptam egy üveg Frangelico likőrt a Bolstól. Tartottam tőle, de amióta beleszagoltam az üvegbe alig tudom megállni, hogy ne járjak folyton rá. Még azt is hajlamos lennék elfelejteni, hogy tömény alkoholról van szó. Egyszerűen varázslatosan mogyorós.

Ha éppen nem kell sehová mennem, egy löttyintés a tejekávéba vagy forró csokiba és máris sokkal szebb színben látom a világot.

Aztán elkezdtem kísérletezni, hogy hová csempészhetném még be ezt az ízt. Így készült ez a 3 perc alatt összedobható, könnyed és mégis csábító desszert. Tálalható poharakban, kis tálkákban, szépen elrendezgetve. Legjobban mégis a keverőtálból kikanalazva ízlett. Vajon miért?

Receptet írni ezúttal nehéz, mert ez esetben hirtelen ötletekre, hangulatokra bátran hagyatkozhat az ember elkészítése közben. Ez itt csak egy változat, lehet vele bátran kísérletezni tovább. Egy biztos, ez nem egy gyerekbarát változat.

Ricottakrém Frangelico likőrrel

Hozzávalók 4 kis adaghoz: 250 g ricotta, 1 kanál méz, 2 kanál Frangelico likőr, 1 kanál forró víz, 1 kiskanál kávépor, 100 g vajas keksz (ha van esetleg mogyorós vagy mandulás, akkor az a legjobb).

Elkészítése: A vízben feloldottam a kávéport. A keksz kivételével az összes hozzávalót sima krémmé kevertem. Négy kis tálka aljára morzsoltam valamennyi kekszet. Ráhalmoztam a krémet és a tetejére is szórtam némi kekszet. Pár csepp kávéval díszíthető még.

Citromos-fokhagymás zöldbab


Avagy hogyan csempésszünk nyári ízeket a télbe? Ezt a franciának illetve ceruzababnak is titulált, sötétzöld hüvelyű jószágot fagyasztva szoktam vásárolni. Keményebb, roppanósabb és jobban megőrzi a formáját megfőzve is, mint a halványzöld társa. Pont e miatt jobban használható különböző salátákba, önálló köretekbe. A halvány színű zöldbabból pedig főzeléket vagy rakottas recepteket érdemes készíteni.

Ezúttal a csomagnyi, azaz 40 dekányi zöldbabot 5 percig bő sós vízben blansíroztam, azaz megpároltam, de nem főztem szét. Leszűrtem. Serpenyőben olíva olajat forrósítottam, rádobtam 4 gerezd apróra kockázott fokhagymát és picit átpirítottam. Hozzáadtam a babot, összeforgattam és rácsorgattam egy citrom levét is. Durva sóval hintettem meg. Frissen, forrón nagyon jó köret, de amikor langyosra hűl, akkor kitűnő salátaként tálalható fel.

Egy korábbi változatban sokkal több hozzávalóval együtt pirítottam, akkor felcsíkozott sonkát, felkarikázott póréhagymát, chilit és a citrom reszelt héját is hozzákevertem. Úgy már teljes értékű vacsora lett ebből a fogásból.

Villa-interjú Napmátkával


Érdekes módon Napmátka tűzhelyéhez nem az ételein, hanem a gyönyörűséges kötésein keresztül keveredtem.

- Napmátka, Nomádporta, a tárgyaid, a fotóid és az ételeid. Az én nézőpontomból nézve te egy olyan soha nem volt múltban élsz, amit magadnak teremtettél. És mégis az legmaibb felületen, az interneten tárod elénk a világod.

Nem tudom, mennyire múlt vagy jelen az, amiben élek. Én azt hiszem, inkább mindenből kiválogatom azt, ami tetszik. A Napmátka szó sem az én találmányom, Budapesten utcanévként is szerepel. Igazából a kézműves vállalkozásomhoz választottam, a gasztroblog később indult. A Nomádporta nem emlékszem, hogyan jutott az eszembe, de egyszerűbb volt, mint körülírni a vidéki házikót. Párom szerint a "nomád" kifejezés nem is egészen jó választás e tekintetben, de mivel az Olvasóim is így kezdtek hivatkozni rá, nem változtattam. Tárgyak? Hát itt is válogatok. Nagyon nehéz meghatározni, mi az ami tetszik. De ránézek, és tudom. Egyébként nincs túl sok tárgyam és nem is ragaszkodom olyan mértékben hozzájuk, mint azt sokan gondolják. Talán tényleg csak egy-két darabhoz. De nekem a használati tárgyak a fontosak. Dísztárgyaim szinte nincsenek, leszámítva azt a néhányat, amit az ünnepeken előveszek. Az ételeim sem kifejezetten múltbéli ételek. Nem vetem el a hagyományt, de nem is én vagyok az, aki őrzöm. Ezt a feladatot jobban ellátják mások. Én csak annyit szeretnék a konyhában megvalósítani, hogy a földrajzi adottságoknak és az évszaknak megfelelően főzzek. Ebből következik az, hogy a fűszereket vagy néhány itthon is régóta elterjedt hozzávalót (pl. télen déligyümölcs) leszámítva hazai földről származó alapanyagokat használok. Ezen belül viszont úgy variálok, ahogy csak akarok - így is elég széles terület marad, bőven elég egy életre. Az időm jóval kevesebb rá, mint az ötletem.

Az internetről is kérdeztél. Nekem nagyon sokat adott és ad. Olyan lehetőségeket, amelyek nélkül lehet, hogy ma munkám sem lenne. Én nem idegenkedtem soha a modern megoldásoktól, de csak annyit voltam hajlandó mindig megtanulni belőle, amire éppen szükségem volt. Persze egyre többet. Mellesleg nem is mellőzhetném: sem a könyvelés, sem a live-online nyelvoktatás, sem a kézműves stúdióm, sem a gasztroblog nem működhetne nélküle. És akkor tényleg csak az alapokat emeltem ki. Az interneten nekem munkahely és hobbi is.

- Nálad mindig azt érzem, hogy a leírt szavaidnak súlya van. Nem rettensz néha vissza, ennyire kiadni magad?

Húha. Az első mondatodra nem reagálnék, mert még nem próbáltam méregetni őket. Meg hát, mi a mérce? Ha megrettennék attól, hogy kiadjam magam, akkor nem tenném. Ez ennyire egyszerű. Nekem is, másnak is. Ezért is szeretem az internetet. A határokat valahol én alakítom ki. Persze megbánhatok valamit, csinálhatok hülyeséget, de az már az én hibám. Úgy két éve a Király utcában állítottam ki a kötött darabjaimat, és odajött egy hölgy, aki elmondta, hogy (leegyszerűsítve:) hülyeséget csinálok azzal, hogy az internetre is felteszem a munkáimat, mert el fogják lopni. Egyrészről persze igaz, hogy bármilyen ötlet "lenyúlható", de nekem az a tapasztalatom, hogy ez önmagában kevés. A munkát is bele kell tenni, az "alapanyagokat" és persze megfelelő minőségben kivitelezni. Lehet, hogy egyszer pofára esem még ezzel kapcsolatban, de addig bizakodom. Ami pedig a személyiségem kiadását érinti, én az interneten először irodalmi portálok tagja voltam. Ha pedig az ember feltesz egy írást, egy verset, akkor is kiadja magát, ha nem is magáról írt. Mert az emberek úgyis azonosítják az írásával. Ha az szomorú, a tagok megpróbálnak vigasztalni, ha vidám, akkor elhiszik, hogy te is az vagy. Nem azt nézik, hogy a versed egyébként jó vagy sem. Vagy legalább is: nem ez a jellemző.
Én nem vagyok társasági ember. Akár hónapokra is be tudnék zárkózni - ha kötelezettségeim nem szólítanának ki - tehát más módon adom ki magam. De csak bizonyos mértékig. Ez egyfajta játék is. Amikor azt hihetnéd: sokat tudsz rólam, én tudom, hogy ez még mindig csak a felszín.

- Ki az a Fodor Ákos?

Gondolom, nem adatokra, díjakra vagy kíváncsi, mert az nem sokat árul el egy emberről, meg simán kikereshető az interneten is akár. Kicsit kellemetlenül is érzem magam, hogy jövök én ahhoz, hogy bemutassam őt vagy bárki mást. Ezért inkább a saját szemszögemből közelítenék. Nekem ő egy olyan valaki, akinek a gondolataival - személyiségem jelenlegi állapotában - azonosulni tudok. Azt gondolom, kell ahhoz egyfajta visszafogottság és önkritika, hogy az ember ne akarja válogatás nélkül minden gondolatát a másik nyakába önteni. A mondandónkból nagyon kevés az, ami igazán fontos, és még kevesebb, amit viszonylag pontosan tudunk megfogalmazni. És akkor még nem is említettem azt játékszellemet és humort, amit Fodor Ákos versei hordoznak. Nem akar észt osztani senkinek, sem az időnket rabolni. Egyszerre láttat és szórakoztat. És amiért még igazán becsülöm, azt mondja el ő maga:
"Semmit sem lehet igazán végigmondani (hát még végighallgatni!) - akkor már inkább az ellenkezőjével próbálkozom. Keresem a Szükséges Minimumot; a hordozható kivitel-lel kísérletezem. Ennek a törekvésnek anyagválasztási és egyszerű mennyiségi konzekvenciái is vannak - engem most elsősorban ezek foglalkoztatnak. Terjedelmes, drága, kényes holminak csupán kínzó hiányát cipelhetjük magunkkal ilyen-olyan számkivettetéseinkkor; a "portable" élmények viszont, az idézhető dallamok, a felidézhető képek, emlékezetes érintések életünk fájdalomcsillapítói lehetnek.
Másfelől: ugyan ki tudhatná, nem mondta-e el már első tíz szava között azt a hármat (kettőt?, egyet?), amiért érdemes volt megtanulnia - úgy-ahogy - beszélni? E meggondolás is szerénységre int.
Terjedelmesebb megnyilatkozásaimat úgy tekintem, hogy azokból (idő vagy tudás hiányában) még nem sikerült kihagynom a romlandó fölösleget. Ez a jegyzet is ilyen." (Fodor Ákos)

Mimóza saláta


Szabadkán ilyentájt, amikor még messze a tavasz ígérete, egyszer csak megjelennek a fázós mimóza-árusok. Ott állnak a sarkon a városházával szemben és kínálják az illatos, szégyellős sárga csokrokat. Ilyenkor akármilyen zimankós is a február, mindig rájövök, hogy az idén is lesz tavasz.

A másik biztos pont a húshagyó kedd, vagyis a böjt kezdete. Holnaptól negyven napig várakozunk a tavaszra, húsvétra és az újjászületésre. Ilyenkor a magam módján igyekszem betartani a szabályokat, háromszor enni, egyszer jóllakni és kerülni a húst és az élvezeti cikkeket. Ez így tulajdonképpen nem is olyan nehéz.

Ami igazán nehéz, az a várakozás és vágyakozás. Miközben majszolom a tél végi zöldségeket, a fagyasztóból előkotort készleteket, az agyam és gyomrom már készen áll a harsogó retkekre, vigyorgó salátákra és csípős újhagymákra. A bárány és a friss spenót, a spára meg a friss eper pedig még mindig olyan beláthatatlan messzeségben vannak.

Mimóza saláta

Ez a saláta a tavasz minden ígéretét magában hordozza: színei és ízei. Ma már mindig lehet salátát meg retket kapni, így én is elcsábulok. Bár sohasem lesz olyan finom, mint az igazi, az új. De muszáj belapátolnom egy nagy adag salátát, néhány vékony almaszelettel és újhagyma karikával. Öntetnek tejfölt és majonézt keverek ki. A tetejére pedig sárgában és fehérben pompázó keménytojást reszelek.

Jön a tavasz, visszavonhatatlanul. Csak teszteli a kitartásunkat, vigyorogva küldi jeges szeleit, olvadó-jegesedő hóbuckáit és belvizeit. Nem adja magát ingyen.

Chili és Vanília szakácskönyv


A Chili és Vanília blogot 2006. januárja óta biztosan olvasom. Azóta ott van a kedvenceim között. Őt mindenki ismeri és szereti. Én is. Alapos, választékos, figyelmes, kedves és a receptjei újra és újra meglepnek, felcsigáznak.

Már egy éve, amióta először személyesen találkoztam Mautner Zsófiával, nógattam, hogy legyen már könyv. Gondolom, voltunk így ezzel páran. Most a kezemben tartom és forgathatom. Nem kell többet bekapcsolni a számítógépet.

A borító az erőteljes pirosakkal és a fűszerpolccal. Minél többet nézegetem, annál jobban meggyőződésemmé válik, hogy telitalálat! A könyv nagy méretű, vaskos és rendkívül jó papírra lett nyomva. A képek fergetegesek, egyszerűek, letisztultak, mégis ötletesek. Sajnos nincs minden ételről kép, így néhány esetben a képzeletünkre kell hagyatkozunk. Lehet, hogy a véreshurka kelkáposztás krumplipürével még ebben a környezetben se lett volna elég szép? Ha a tatárbifszteket sikerült ilyen gyönyörűségesen megdizájnolni, akkor ezek után már bármit el tudok képzelni!

A receptek? Öt fejezetbe tagolva, nem a megszokott módon, hanem helyekhez és élményekhez kötődően. A bevezető szövegek nagyon személyesek, kedvesek. Utazunk mi is papíron, gondolatban és az ételek nyelvén. Van itt ezeregy éjszaka, New York meg Párizs. De arra csak most jöttem rá, ahogy át meg átolvastam a leírásokat, hogy a legtöbb recept nem az eredeti másolása, hanem saját képre formált szárd túrós félhold, quiche meg lúdláb tiramisu.

Az utolsó húsz oldalon mindenféle listák: beszerző helyek, külföldi kedvencek, menü javaslatok, stb. A receptkereső rajtam nem sokat segít, ezt az egész részt kihagytam volna, vagy egy kicsit összéb húztam volna a receptek javára.

Becsukom a könyvet. Zsófi mosolyog a hátsó borítóról és mintha nekem töltené a mentateát. Várok és várok. Miért nem rohanok a konyhába? Mi ez a hiányérzet? Aztán rájövök. Ezt én már mind olvastam, némelyik receptet többször is kipróbáltam. A történetekre is emlékeztem régebbről. Szép gyűjtemény, de attól tartok a jövőben is a blogot fogom böngészni újabb és újabb receptekért.

Édesköményes saláta


Az édesköménygumó íze nyersen legkifejezőbb. Friss, harsongó, igazi salátába való! Ebbe a halovány színeivel hódító salátába csupa hajszálvékonyra vágott hozzávaló került: természetesen a főszereplő édeskömény. Találtam még hozzá almát meg lilahagymát. Mindkettőt félbe és vékony félkörökre vágtam. Rácsorgattam egy citrom levét, hogy ne barnuljon meg, illetve, hogy elvegyem egy kicsit a hagyma erejét.

A saláta alapja egy zacskó vegyes salátalevél volt, mindenféle szépségek voltak benne, többek között rukkola meg madárbegy is, amit be is azonosítottam. Tovább már nem is fűszereztem, csak egy pici sót szórtam rá, ami összefogta az ízeket.

Köménymag, édeskömény, római kömény


Volt ugye a köménymag. (Az angoloknál ez a caraway seed és nem a cumin, arról később.) Őt mindenki ismeri. Ott csücsül a nagyi pogácsája meg vajas kiflije tetején, tojássárgájával odaragasztva sütés előtt. Finnyásabb gyerekek egyesével piszkálják le, mutatóujjuk körmével.

A köménymag legfontosabb előfordulási helyszíne mégis a köményleves, más néven tojásleves. Ha tényleg nincs semmi otthon, csak hagyma meg fűszerek, akkor is lehet belőle levest csinálni, ezt mutatja a bölcs népi konyha tapasztalata. Meg azt is, hogy a köménymag segíti az emésztést, ezért a belőle főzött teát még a kisbabák hasfájóssága esetén is bevetik.

Ha pedig körözöttet kíván valaki, hát abból sem hagyhatja ki ezt a szerény, mégis aromás fűszert.

Az édeskömény már egészen más tészta, akarom mondani fűszer. (Ez még mindig nem a cumin, hanem ő a fennel.) Jóval erősebb az íze, ánizsos aromái sokakat visszarettentenek, vagy idézik fel a szoptatós, tejserkentő teák rettenetét, az első görögországi úzózás hidegrázós meglepetését.

Az édesköménynek a magja és a gumója is hasonlóan illatos. Ez utóbbit főként mostanában, a hipermarketek áldásos hatásának közönhetően egyre többen fedezik fel. Friss salátaként, de akár krémlevesként is működőképes zöldségről van ugyanis szó. Bármilyen levest, ragut különlegessé tesz, ha kerül bele egy-két édeskömény darab.

Nem feledkeztem meg a római köményről sem! (Bizony, ő a cumin.) Az arab és indiai ételek háttérben meghúzódó, de mindenhol jelenlévő fűszere. Elsőre nem érződik ki az íze, de nélküle nem teljes az összhang. Sokan nincsenek oda érte, pedig egy jó kis lencselevest, bárányragut vagy padlizsános curryt is elvarázsol melegségével, teltségével.

Lazacos krumplileves


Egyenesen Finnországból kaptam a receptet, Eszter barátnőmnek köszönhetően. Egyszerűen nem értem, hogy valaki aki ennyire jól főz, ismer egy csomó konyhát és folyamatosan utazik a világban, miért nem osztja meg a közönséggel ötleteit, élményeit. Szerencsére én első kézből kapom tőle a recepteket, és nagyon hálás is vagyok érte!


Lazacos krumplileves

Mi került a 4 személyes adagba? 1 kanál vaj, 1 csokor újhagyma, 30 dkg krumpli, 15 dkg lazac, 1 dl tejszín, kapor, só, szerecsendió.

Hogyan készült? A felkarikázott hagymát megpároltam a vajon, a felkockázott krumplit hozzáadtam és felöntöttem vagy 8 dl vízzel. Puhára főztem, a szintén felkockázott lazacot csak az utolsó 10 percre adtam hozzá, mert az nagyon gyorsan megfő. Kaporral fűszereztem és tejszínnel lágyítottam az ízeken.

Kellemetlen élmények?

Nyárikonyhából jött egy kérdés. Hogy vannak-e kellemetlen élményeim a blogommal kapcsolatban? Néhány kommentelő tud nekem rosszkedvű perceket szerezni, de megmondom őszintén: ismeretlen emberek hőbörgése sohasem fogja megingatni a magamba vetett hitemet és elképzeléseimet arról, hogy mi a jó.
A legnagyobb kellemetlenséget az okozza számomra, hogy képtelen vagyok - idő és ráfordíható fölös tanulóenergia hiányában - olyan képeket csinálni a bloghoz, amilyeneket igazából szeretnék.
Azon már alig-alig rágódok, hogy hányan és miért olvasnak. Azt látom, hogy egyre többen jönnek, ez pedig az én szememben valamiféle fejlődést jelent.
Akiket pedig ismerek egytől egyig szeretik amit csinálok, eszik a főztömet és szívesen jönnek ide hozzám enni. Egyre többen mondják, hogy megcsinálták ezt vagy azt a receptemet. Ezen mindig meglepődök, de komolyan.
Tehát a mérleg: 95% pozitív és pici 5% negatív. Így jó?

Coleslaw saláta


Még mindig azon töröm a fejem, hogyan tudnék több és több, lehetőleg idényzöldséget magamba gyömöszölni. Ebből a salátából egy egész bödönnel felfaltam, gyakorlatilag egymagam.

Hogy mi a coleslaw? Amerikai káposztasaláta, ezer meg egy változatban létezik. A legegyszerűbb és legelterjedtebb alapfelszereltsége természetesen a káposzta, mellette egy kis hagyma, répa és majonéz. Én a majonézt tejföllel és citromlével lazítottam. A hagymát pedig póréhagymára cseréltem, az kevésbé csípős. A répát reszeltem, a káposztát és a hagymát szeleteltem. A lényeg, hogy minden vékony, de roppanós legyen.

Néha teszek bele almát, zellert is, de most igyekeztem a hagyományoshoz visszatérni.

Hogy mi jó mellé? Hát természetesen a barbacue oldalas, vagy ennek hiányában fűszeres csirkeszárnyak. Ha még ez sincs, megteszi a cornflakes-es csirke is.

Villa-interjú Mirelle-lel



Mirelle, azaz Wessely Márta szerintem egész nap süt-főz, ír, ellátja tanácsaival a netes olvasóközönséget, közben Finomániát talál ki és még két ikerlányát is elnavigálja. Azt hihetnénk, hogy ez a nyüzsgés csak az őrület határán kivitelezhető, miközben nála nyugodtabb, kedvesebb és kiegyensúlyozottabb embert nem sokat ismerek. A villáiból pedig kirakta családját. "A felnőtteket megszemélyesítő példányokra Toledoban tettünk szert. Nagyon szeretem őket, ahányszor a kezembe kerülnek, annyiszor jut eszembe a spanyol utunk."


- Mirelle, Mirelle - olyan franciás, dallamos szép. Mesélj a nevedről!


A nick-kem viszonylag régi keltezésű. Anno a főiskolán az iskolatársaim jelentős része olyan névjegykártyákkal jelent meg, amin minimum aligazgatói poszton tüntették fel magukat. A papír türelmes, mint tudjuk, engem viszont alapvetően bosszantott ez az ostoba rátartiság, így egy felpaprikázott pillanatomban csináltattam egy ízléses névjegykártyahalmot: a kártyák az egyik oldalon a valós adataimat tartalmazták, a másik oldalukon meg csak annyi állt: Mirelle. Kivétel nélkül mindenki megkérdezte, hogy mégis mi ez a Mirelle. Írói álnév - volt rá a bevett válaszom.Aztán gombhoz a kabát, az írás is rám talált sokadjára az életben. Mirelle név alatt rengeteg novellát írtam a barátaimnak, ajándék gyanánt, szorult anyagi helyzetemre való tekintettel.1996-ban meg betoppant az életembe az internet, s Mirelle önálló életre kelt a virtuális térben. Épp ezért van, hogy manapság a barátaim több mint fele Mirelle-nek szólít, hiszen így ismerkedünk meg, a net jóvoltából.
Amikor a blog ötlete megfogant bennem, egyértelmű volt, hogy a neten lévő énem neve alatt lát majd napvilágot. Így született a Mirelle konyhája.
- Írsz az NLCaféra, a Mindmegettére is, amit több ezren olvasnak. Nem remeg meg néha a kezed, ha arra gondolsz, milyen sokan fognak a te recepted alapján kimenni a konyhába?
Nem, de ennek egyetlen egy oka van: Csak lepróbált recepteket adok ki a kezem alól. Az nlc-s anyagoknál például a fotók is az én konyhámban készültek, épp azért, hogy a neten kereső háziasszonyok érezzék, hogy hiteles a dolog. Mert azért az én képeim nem stockfotók, látszik, hogy ugyanazzal a 6-8 tányérral mahinálok, és ez nem véletlen. A mindmegettén is a saját gyerekeim szerepelnek, igaz itt nem kíséri őket fotó, csak egy-két esetben.
- A Nők egyformán érdeklődnek a konyhai dolgok iránt vagy evésben, főzésben, sütésben is teljesen eltérő egyéniségek?
Anna egyik előző életében vega volt, Zsófi meg igazi vércse. Anna a friss kecskesajtot szereti, Zsófi minden olyat, ami már majdnem a saját lábán távozik a hűtőből. Közös szenvedélyük a borsóleves. Annánál örök ász az eper, Zsófi a csokoládéból és a palacsintából nyeri a boldogságot.A konyhában sajnos kevés a hely, hogy nekik is legyen állandó kotyvasztó szigetük, de tésztakészítéskor mindig kapnak egy-egy játszani való tésztát, már pucolják a krumplit, csomózzák a csörögét és kavarják a rántást. Anna lelkesebb a fázismunkák iránt, Zsófit ellenben a végeredmény az, ami igazán érdekli. Mindkettejükön látszik a gasztromultikultiság, hiszen mindenevők és könnyedén rábeszélhetők az újdonságok kipróbálására.
- Párszor már beszélgettünk az ellenséges kommentelők kezeléséről. Úgy látom téged mostanában elkerülnek. Tudnál általános tanácsokat adni ezzel kapcsolatban?
Ez olyan, mint az időjárás. Kiszámíthatatlan. Az ellenségesség az ismertséggel egyenes arányban nő. Ezzel vagy együtt tud élni az ember, vagy ne tárja ki az életét mindenki előtt. Az első egy-két alkalommal nehezen éltem meg. Sose értettem az indokokat. Mert ha egy-egy ilyen fröcsögéstől az írója szőkébb, magasabb vagy soványabb lenne, akkor értem a motivációt, sőt talán még elfogadni is hajlandó vagyok. De mivel ez nem így működik, így csak arra tudok gondolni, hogy szegény frusztrált ember.
Hogy mostanában miért van belőlük kevesebb? Nem tudom. Talán apám halálakor volt az utolsó...Hogyan kerüljük el az ellenséges kommentelőket: légy szürke, ne írj semmiről, ne indukálj vitát, ne tartozz sehova, ne legyen világnézeted/vallásod/meggyőződésed. Bár akkor meg lehet, hogy pont ezek miatt fognak ócsárolni. Sajnos a dolog kivédhetetlen, meg kell tanulni a helyén kezelni ezeket a bejegyzéseket.

Zeller gratin dióval és kékpenészes sajttal




Az elmúlt napokban főzött ételeim egyikében sem volt hús. Tejtermék igen, a nélkül szerintem nem igazán tudnék meglenni, de hús nélkül nagyon is. Nem tagadom, hogy hétvégén rendes ebédek voltak, csirkehússal, harcsával. Csak éppen valahogy jól esik eltérni a húst-hússal és rizzsel-krumplival diétától. Azt is mondhatnám, hogy felfedeztem a zöldségek rejtett tartalékait. Velük is lehet ám varázsolni!

Éppen ezért szomorít el nagyon, hogy a házhozszállítós cégek a vegetáriánus étkezést úgy képzelik el, hogy rántottsajt meg spenót tükörtojással. Egyrészt dögunalom, másrészt még csak nem is egészséges.

Nehezítésként még télvége is van, sehol nem lelem a nyár és ősz lelkes gazdagságát, bujaságát. Hogy mi van most? Répa meg zeller, bab meg lencse, kel-, lila- meg sima káposzta. Esetleg brokkoli, karfiol meg kelbimbó. Hagymák minden mennyiségben. Persze a mélyhűtőből is lehet csemegézni. Így már nem is olyan nehéz, ugye?

Főleg, ha az ember előtt ott fekszik az asztalon egy francia magazin és minden oldalon csak úgy zúdulnak rá az ötletek. Szezonális hozzávalókkal. Na ilyenkor kell elkezdeni alkotni.

Zeller gratin

Mit használtam? 1 nagyobb zellergumót, 1 dl fehérbort, 1 dl tejszínt, 5 deka kékpenészes sajtot, 2 evőkanál durvára vágott diót, sót, borsot és szerecsendiót.
Hogyan készítettem el? A zellert meghámoztam, először szeletekre, majd hasábokra vágtam. A zöldséget a borban 10 percig pároltam, majd beleöntöttem egy előmelegített sütőtálba. Rálocsoltam a tejszínt, meghintettem az elmorzsolt sajttal és dióval, fűszereztem. Körülbelül 15 percig sütöttem a forró sütőben.

Ez igazi egyszemélyes adag, saját magam kényeztetésére. Sütöttem hozzá pár szem krumplit is, és nagyon-nagyon meglepődtem, amikor a 2-es számú gyermek bőszen ette. A zellert, nem a krumplit.

Vöröslencseleves


Egyszerűen nem bírtam betelni vele. Pedig olyan kis semmiség ez a leves, nem is értem, mitől olyan finom. Az biztos, hogy sűrű, gazdag és már-már édes. Nem tudtam ellenállni, és belecsempésztem egy kis mazsolát is. Ettől, meg talán a fűszerektől egészen különleges lett. Mondanom se kell, hogy majdnem az egész adagot én pusztítottam el.

Mi került a fazékba? 15 dkg vöröslencse, 2 répa, 1 hagyma, 3-4 gerezd fokhagyma, 2 kanálnyi mazsola, 2 kanál paradicsompüré, 1 dl kókusztej, csipet őrölt római kömény, currypor, só.

Az elkészítése a világ legegyszerűbb dolga: a hozzávalókat feldaraboltam, bő vízben puhára főztem. Ennyi. Lehet még pürésíteni, de nekem így darabosan is tetszett.

Nem kell megijedni attól, hogy a vöröslencse pépesre fő, legalábbis engem nem zavar, hogy nem úgy viselkedik, mint a többi lencsefajta.
Itt olvasható szintén vöröslencseleves török változatban. Sima vagy beluga lencséből pedig, szintén mazsolával készülhet a fekete leves.

Világklasszis gyümölcsrizs


Csak az a gondom, hogy akárhogy is próbálkozok, sohasem fogom megfőzni-megsütni az általam összevásárolt magazinok, szakácskönyvek receptjeit. Ennél nagyobb gondom ne legyen sose. Különben is, mostanában sokat lapozgattam a düledező újsághalmot, mindig találok valamit, amit azonnal, de tényleg azonnal meg kell csinálni. Mint ezt:


Főztem először is egy sima tejberizst. Ezt én úgy csinálom, hogy először 1 pohár rizst és 1 pohár vizet teszek fel főni. Ha a víz elfőtt, akkor jöhet még 1 pohárnyi tej, így általában már nem fut ki olyan könnyen. Ha a végén túl száraz lenne a rizs, akkor még öntök rá pár kanálnyi tejet, amíg mind beissza. Kevés cukorral, vaníliával lehet fűszerezni.

Fogok aztán egy csomag fagyasztott bogyós gyümölcsöt és hagyom, hogy kiolvadjon. Mivel a gyerekek ezekért a gyanús piros cuccokért nem rajonganak, löttyentek rá egy adagnyi Cassis de Dijont, azaz feketeribizli-likőrt. Ha nagyon savanyú, kaphat még egy pici porcukrot is.

A harmadik összetevő, az amúgy tortakrémnek is kiváló citromos krém: Philadelphia krémsajt, porcukor és citromhéj, citromlé keveréke.

Alulra kerül a kihűlt rizs, rá a gyümölcsös keverék és végül a citromos krém.

Huhh, mennyei!


Ötlet: Elle, 2010. február

Vargányaleves és vargányás borjúragu


Most, hogy van egy kiló felkockázott vargánya a mélyhűtőben könnyen dobálózdok. Két hét alatt készült leves és ragu is.


Vargányaleves

Kellemesen savanykás a bortól, zamatos a gombától és sűrű a liszttől, hagymától. És igazából nagyon is egyszerű, könnyű recept. Akár krémleves formájában is el tudom képzelni, de mivel így is jó volt, nem vettem elő a botmixert.

Mi került a 4 személyes levesbe? 10 dkg vargánya, felkockázva, 1 póréhagyma, 1 kanál tökmagolaj, 1 kanál liszt, 1 dl fehérbor (Sauvignon blanc), 1 dl tejszín, só, bors.

Hogyan készült? Az olajat felforrósítottam, megpároltam rajta a felkarikázott póréhagymát és a lisztet. Felöntöttem a borral és elforraltam az erejét. Beleszórtam a gombát, felöntöttem 8 dl vízzel és puhára főztem. Fűszereztem. Tálalás előtt beleöntöttem a tejszínt is.

Jól illik hozzá, ha kenyérkrutont vagy pirítóst adunk hozzá.


Vargányás borjúragu

Talán meglepő, de fehérbort választottam a borjúhoz, valahogy úgy gondoltam, hogy ez a ragu fehéren fog működni. És tényleg.

Mi került a 4 személyes adagba? 50-60 dkg borúcomb, 1 póréhagyma, 3-4 gerezd fokhagyma, 1 kanál vaj, 2 dl fehérbor, 15 dkg vargánya, 1 dl tejszín, 1 evőkanál keményítő, 2 kiskanál mustár, 1 csapott kiskanál morzsolt tárkony, só, bors.

Hogyan készült? A felkarikázott hagymát és a felkockázott húst pirítani kezdtem a vajon. Felöntöttem a borral és lefedve majdnem teljesen puhára pároltam. Fűszereztem, aztán a párolás után megkóstoltam és újra fűszereztem. Az utolsó 10 percben adtam hozzá a gombát, az nagyon gyorsan megpuhult.

A tejszínt kikevertem 1 dl vízzel, mustárral, keményítővel és összeforraltam a raguval. Ettől pillanatok alatt besűrűsödött.
Krumplipürét tálaltam mellé és salátát.

Rozsos-diós kenyér


Egyszerűen imádom: tömör és ropogós, tele ízzel és zamattal. Így, egy szelet sajttal a világ legjobb dolgai közé tartozik.


Hozzávalók: 30 dkg búza kenyérliszt, 10 dkg teljes kiőrlésű rozsliszt, 10 dkg darált dió, 25 g friss élesztő, 3 dl víz, 1 kanál cukor, 1 kiskanál só, 2 evőkanál olaj.

Elkészítése: A langyos hozzávalókat jó alaposan összegyúrtam. Először egy tálban kelesztettem 2 órán keresztül, konyharuhával letakarva. Még egyszer alaposan átgyúrtam, hosszúkás cipót formáztam belőle és a tetejét bevagdostam. Ismét kelesztettem vagy 1 órát, ezúttal már a sütőlapon.

A sütőt felforrósítottam 220 fokra, betettem a kenyeret, ami 25-30 perc alatt meg is sült.

IKEA food

Azért az nem semmi, hogy a hétvégén csak azért mentünk be a drágámmal az IKEÁ-ba, hogy ebédeljünk. És még csak nem is a 100 forintos húsgolyó vonzott minket, sokkal inkább a rákos szendvics. Mindig kardomba dőlök, ha éppen nincs belőle.
A másik meg a mandula torta. Abból vettünk egy dobozzal és négybe vágva betettem a mélyhűtőbe. Ma viszont kezelhetetlen méretű csoki-éhségem miatt elővettem egy darabot. Most azt eszem, kissé folyékonyan - nem volt időm kivárni, hogy kiolvadjon: beraktam a mikróba. De azért jó! Édes.

Mandarinos süti


Szegény gyerekkel sikerült elhitetnem, hogy ez puding. Így jár az a csemete, akinek az anyja angol recepteket olvas és mindig elfelejti, hogy az ottani puding nem a Dr. Oetker-féle változatra utal.

Szóval süti, pici, tömény és finom.

Ha nincs hozzá szuflés sütőforma, akkor egyben, mondjuk egy hosszúkás tálban is meg lehet ám sütni.

Hozzávalók 5-6 adaghoz: 3 mandarin, 100 g vaj, 2 evőkanál cukor, 3 tojás, 140 g sütőporos liszt, 80 g darált mandula, csipetnyi őrölt gyömbér.

Elkészítése: A sütőt előmelegítettem 180 fokra. Egy sütőtálba vizet öntöttem, kb. 2 centi magasságig és betettem a sütőbe, hogy forró legyen.

Két mandarint meghámoztam és keresztben felszeleteltem. A maradék egynek lereszeltem a héját (nagyon vékonyan) és kifacsartam a levét. A sütőtálkák aljára egy-egy mandarin szeletet tettem.

A puha vajat a cukorral fehérre kevertem, egyesével beleütöttem a tojásokat és tovább vertem. Kevergetve beleöntöttem a mandarin levét és reszelt héját is. Beleszórtam a gyömbért is. Beleforgattam a lisztet és mandulát is. Ezt a keveréket elosztottam a tálkák között. Óvatosan a vízfürdőbe helyeztem és fél órát sütöttem-gőzöltem a sütőben.

Amikor kihűlt, akkor késsel körbeszaladtam a tálka szélén és könnyedén kiborítottam a sütit. Ha nagyon száraznak tűnne, akkor egy kis tejszínhabbal lehet még fokozni a hasunkra gyakorolt nyomást, de nekünk így is megfelelt.
Ötlet: Good Food, 2007. november

Angyalka

Jelentem, az utolsó karácsonyi angyalka is célba ért vasárnap! Ínyenc blogger egyszer csak ott állt az ajtómban és a kezembe nyomott egy hatalmas csomagot. Köpni-nyelni sem tudtam, úgy meglepődtem. Ő már el is tűnt én meg ott álltam egy jó adag disznótorossal, külön töpörtyűvel, káposztával töltött almapaprikával (nem csípős!). Kaptam még egy aranyos képeslapot meg isteni illatú kávét is. Mit ne mondjak, nekiestünk, úgyhogy fotó nem nagyon készülhetett...

Spenótos pite rétestésztából



Sikert arattam vele, a gyerekek lelkesen ették. Ennél többre pedig nincs szükségem.

Fogtam egy csomag (15 dkg) rétestésztát és kibéleltem vele egy kerek tepsit. A széleit levágtam és a közepébe szórtam. Rápakoltam kb. 20 dekányi durvára vágott spenótot a fagyasztóból. Összekevertem 2 tojást és egy doboz krémsajtot. Ezt is ráöntöttem. Fűszereztem sóval, borssal és szerecsendióval. Rászórtam még 10 dekányi felkockázott sonkát és végül szintén kb. 10 dekányi reszelt óvári sajtot. 20 perc alatt szép pirosra sült a sütőben.

Rengeteg egyéb változatban el tudom képzelni, a lényeg hogy legyen benne réteslap, tojás meg krémsajt/tejföl. Lehetne brokkolis, füstölt sajtos, tonhalas, vagy előre megsütött csirkemell darabkákkal is dúsíthattam volna.

Még gesztenye

Még sok-sok gesztenyés receptemet olvashatjátok itt, a Poronty konyhájában.