Medvehagymás, káposztás lepény


Ahhoz képest, hogy 2 éve még a hírét se hallottam a medvehagymának... Most annak a fél mondatnak kellene következnie, hogy "nagy rajongója lettem". Sajnos ezt nem állíthatom maradéktalanul. Még éppen csak kóstolgatjuk egymást. Igyekszem felfedezni a benne rejlő lehetőségeket, de valahogy... nem az igazi. Olyan idegen még mindig.

Medvehagymás, káposztás lepény

Mi került a tésztájába? 20 deka finomliszt, 10 deka hajdina liszt, 1 kiskanál sütőpor, 1 kiskanál só, 15 deka vaj (tejmentes margarin), 1 tojás, 1-2 evőkanál hideg víz. A töltelékbe: fél fej, előre megpárolt káposzta, 1 tojás, 1 deci tejföl, 15 deka füstölt sajt, 1 kis csokor medvehagyma.


Hogyan készült? A tészta hozzávalóit gyorsan összegyúrtam, egy órára a hűtőszekrénybe tettem. A hideg tésztából lecsippentettem egy ökölnyi darabot. A nagyobb részt kinyújtottam és a sütőtálba simítottam. 20 percen keresztül elősütöttem, 180 fokon.

A töltelékhez mindent felvagdostam, alaposan összekevertem és a félig megsült tésztára öntöttem. A tetejére morzsoltam a maradék tésztát és még 25-30 percig sütöttem. A teteje szépen megpirult, a töltelék pedig jól összeállt, átsült.

SegítSüti akció indul!



Ez a bejegyzés a SegítSüti akció keretében kerül a naplómba. Nemisbéka felhívására ma huszonöten tesszük közzé ezt a felhívást egy-egy sütirecept kíséretében.

A sütimre licitálni lehet, 1000 forint a kezdő tét. Aki április 2-án éjfélig a legtöbbet ígéri itt, a megjegyzések között, az megkóstolhatja ezt a mennyei mandulás finomságot. Ugyanis ígérem, hogy az illetőnek személyesen vagy postán eljuttatom a frissen sütött adagot!

A befolyó összegből a Lea Anyaotthont támogatjuk. Az akcióról részletesebben itt olvashattok.
A licit aktuális állása nálam 6000 forint,
a jelenlegi nyertes pedig Kriszta!
Köszönöm!

A sütim egyébként egy olasz származású különlegesség, tejekávéba mártogatva a legfinomabb, de teához, kakaóhoz is ideális. Kemény és ropogós, de ettől nem kell megijedni, egy idő után visszapuhul, viszont cserébe jó sokáig eláll. Azok számára, akik maguknak szeretnék megsütni, természetesen itt az egyáltalán nem titkos recept:

Mandulás ropogós

Mi kell a kb. 30 sütihez elegendő adagba? 200 g darált mandula, 150 g porcukor, 2 tojás fehérje, 50 g liszt, 1/2 kiskanál sütőpor, 1 evőkanál mandula aroma + porcukor a hengergetéshez.

Hogyan készül? A tojás fehérjét habbá vertem, majd lassan hozzáadtam a porcukrot, hogy fényes massza legyen belőle. A lisztet, sütőport és a finomra darált mandulát összeforgattam, majd beledolgoztam a tojásos masszát és a mandula aromát.

Kiskanálnyi gömböcöket gyúrtam belőle és mindegyiket porcukorba hengergettem. Sütőpapírral bélelt tepsibe pakoltam és 170 fokos sütőben sütöttem. Nagyjából 15 perc elég neki, de érdemes lesben állni, hogy meg ne égjen. Amúgy is csuda jópofa, ahogy a kis golyók egyre csak nőnek és repedeznek.

A megsült finomságot hagytam teljesen kihűlni, mielőtt dobozba tettem.


Túrós pogácsa fejlesztés alatt


Ki mondta, hogy a pogácsa csak kerek lehet (nálam szögletes már volt), most jöttek az elefántok, kutyának nézett vizilovak és szívecskék. Lassan nem ártana tényleg beszerznem egy rendes pogácsa szaggatót. Bár azt is meg kell hagyni, hogy az 1. számú gyermeknek nagyon tetszett, hogy leharaphatja az elefánt orrmányát. Egy idő után már csak orr nélküli pogácsák voltak a kosárban, ugyanis neki valahogy csak ez a rész ízlett.

Nos, ami a tökéletes receptúrát illeti, azt még keresem. Ez se volt rossz, csak kicsit száraz. Ezúttal az élesztő nélküliséggel próbálkoztam, de azt hiszem egy kelt változatt jobb lenne.

Írnom kell róla

Eszembe se jut az egész, ha nem olvasom ezt a bejegyzést. De most újra felkavarodott a gyomrom, és remeg, múlhatatlanul. Azon töprengek, elmúlik-e valaha az a szorongás és változtat-e az ég világon bármit is, ha leírom.
10 éve én a biztos Budapesten üldögéltem, a Közgáz egyik nagy előadótermében. Szerintem a legtöbb ember még előző nap sem hitte el, hogy ilyesmi lehet, hogy az addig többé-kevésbé békén hagyott Vajdaság is kap egy kis ízelítőt.
Nem, nem voltam fizikailag részese ennek az egésznek. Bár kétszer is jártam Szabadkán a két hónap alatt, a négy találatból egyet se éltem át. De anyu félelme, a hangjának színe, ahányszor csak beszéltünk, a tankkal felszántott és hónapokra lezárt főút, az áramszünetbe borult ország, a koromsötét éjszkában a határon magányosan átbotorkáló hugom alakja.
És attól sem tudok igazán szabadulni, hogy ennek a fogcsikorgatóan tehetetlen időszaknak a számlájára írjam, amiért pár évvel később anyu testét maga alá gyűrte a rák.

Itt a tavasz, hol a tavasz


Meterológiai tavasz, állítólag ma kezdődik. Ehhez képest 20 perc hóvihar, 20 perc napsütés. Amikor viszont ezt a salátát a villámra szúrtam és rágtam, rágtam, nyeltem, éreztem, ahogy az életerő áramlik belém.

Nem vagyok egy nagy csírás, de annyit olvastam a jótékony hatásáról, hogy nem halogathattam tovább. Első körben nem mertem nekilátni a saját gyártású állománynak, inkább a biobolt polcáról emeltem le egy dobozt, amelyben lucerna, búza és retekcsíra volt. Láttam még kecsegtető brokkoli meg hagymacsírát is. Szóval vannak még lehetőségeim.

Tegnap a piacon még volt csicsóka is, a tél utolsó üzeneteként. Egy adagot megpróbáltam savanyítani, ahogy Dulminánál, meg réges-régen a nagyinál láttam. De nyersen is egészen izgalmas.


Ez került a tavaszváró salátámba: csíra, retek, répa, csicsóka, joghurt, metélőhagyma. Nem reszeltem, hanem vékonyra szeleteltem, így sokkal rágnivalóbb és élvezetesebb lett.

Tél végi gyönyör


Nem vesztegetnék túl sok karaktert erre az ételre. Legyen elég annyi, hogy a tejkarantén feloldása után meghatványozódott élvezettel vetem bele magam a tejjel, vajjal, sajttal és tejszínnel folyó dorbézolásba. Íme mai imádatom tárgya:

Sült póréhagyma (1-2 személy részére)

2 szép szál póréhagymát keresztben és hosszában is félbe vágtam, egymás mellé rakosgattam, megsóztam és 20 percig elősütöttem a 180 fokos sütőben. Amikor kezdett megpirulni, ráöntöttem 1 dl tejszínt és ráreszeltem 5 dkg kecskesajtot. Visszatoltam a sütőbe, amíg szépen megpirult és a hagyma átpuhult. Feltétlen kell hozzá egy kis kenyér is, tunkolni.

Valami száraz hús, például fasírt mellé kitűnő köretnek is.

A jó öreg melegszendvics


Előfordul, hogy az embernek csak ilyesmire van ideje vagy éppen kedve. Reprezentatív kutatás nélkül is feltételezem, hogy minden második háztartásban akad egy-egy toast-sütő gép, ami ott porosodik valamelyik sarokban. Én is úgy évente egyszer veszem elő és mindig megállpítom, hogy mennyire finom egy friss melegszendvics. Aztán elrakom és elfelejtem. De miért?

A mostani változatba tojás, juhtúró, kolbászkockák kerültek. Hú, isteni volt, különösen a mellé felfalt tetemes mennyiségű savanyú uborka társaságában.

Szabadulás a szoptatás rabságából, avagy feljegyzések a hozzátáplálásról


Nagy nap ez a mai, fél éves lett a 2. számú gyermek. Ráadásul, amikor rutinszerűen belenéztem a szájacskájába, megláttam, hogy a várva-várt fogacska negyed miliméteres darabja áttörésre készül. Most már tehát semmi sem tarthat vissza attól, hogy elkezdjem a kitörést a szoptatás rabságából.
Ami a szoptatást illeti egyrészt ezt találom a világ legegyszerűbb dolgának, másrészt a legmegterhelőbb időszak minden anyának. Ami az egyszerűséget illeti, egy sebes bimbótól vérző, ötödik mellgyulladásának lázában fetrengő nőnek elég nehéz lehet elmagyarázni, hogy mennyire egyszerű, hogy bárhol és bármikor rendelkezésre áll a megfelelő táplálék. Nem kell melegíteni, méricskélni, termoszt cipelni. Nem mondhatnám, hogy amolyan harcos szoptató vagyok, nyilvánosan nem igazán szoktam, inkább időzítek, illetve elbujdokolok. Az autó például kifejezetten alkalmas erre, mert általában nem bámészkodnak befele. A legtöbb bevásárlóközpontban is van külön szoba.
Időzítés tekintetében már nagy gyakorlatom van, hiszen a gyermek az utóbbi hetekig folyamatosan 2 óránként evett, mostanában tért át a 3-4 órás táplálkozásra. Ez viszont ugye azzal is járt, hogy mindig mindenhová cipelhettem magammal őkelmét, hiszen senki más nem tudta helyettem megetetni. Ebből egy icurka-picurkát elegem van. Azt hiszem a tejmentes diéta is betett nekem egy kicsit (de erről majd máskor).

Szóval fél éves a gyerek, fogat is növeszt. Jöhet az emberi fogyasztásra alkalmas táplálék. Én ezt az óvatoskodó, lassú iskolát követem. Úgy érzem, a nagyobbiknál bevált, egészen az utóbbi időkig kifejezetten jó evő lett. Tehát az alapelv: Egyszerre csak egy táplálékféleséget bevezetni. Egy-két hétig simán mehet ugyanaz, aztán lehet váltani. Ilyenkor a gyereknek az is elég újdonság, hogy a tejen kívül valami más kerül a szájába, semmi szüksége a változatosságra.

De mégis mikor?
A harcos hozzátáplálók szerint először szoptatás után kell kóstoltatni a gyerekkel, ami szerintem nagyon nem jó ötlet. Ilyenkor úgyis tele a hasa meg aztán nekem nem tűnik annyira jó ötletnek a tejre egy kis almát küldeni.
A két szoptatás között, úgy félúton, mondjuk 1,5 órával később érdemes megpróbálkozni az etetéssel, amikor nem álmos, fáradt a gyerek.

De mégis hogyan?
Mivel a gyermek ülni még nem igazán tud, a hordozó, a pihenőszék, illetve a teljesen hátradönthető etetőszék kifejezetten alkalmas az etetésre. Az ételt ebben a korban egészen pépesre kell reszelni vagy turmixolni. Pici műanyag kanállal érdemes a szájába adagolni a pépet. Illetve esetleg, ha gyümölcslével kezdünk, akkor megpróbálhatjuk pohárból megitatni. A partedlit, előkét minden esetben készítsük elő!

De mégis mit?
Nálunk az alma a szent kezdőgyümölcs, hiszen minden évszakban előfordul. Az édes, lédús változatot kell megkeresni. Szerintem nyersen is jó, de vannak akik a kompótnak megfőzött, leturmixolt változatra esküsznek. A legelső alkalommal lehet, hogy csak a reszelék kinyomkodott leve is elég lesz az ismerkedéshez.
A kezdő gyümölcsöknek alkalmasak még az őszibarack, meggy, körte, szilva, illetve a sütőtök, a répa meg a krumpli. A gyümölcsöket semmiképpen se főzném meg, sőt így tél végén nem is igazán erőltetném. A zöldségek viszont nem annyira édesek, ezért ezeket egy kis anyatejjel, tápszerrel lehet ízesíteni és így pépesíteni.

De mégis mennyit?
Az első időkben valószínűleg csak 1-2 kanálnyi, jobb esetben fél almányi mennyiség fog lecsúszni. Ilyenkor még nem célunk, hogy megtömjük a gyereket, hanem, hogy megismertessük és megszerettessük vele az ízeket.

Három színű kísérlet


Volt ez a blogtali. A feladat meg a nemzetszínű kaja. Jó előre elképzeltem, hogy 3 színű kenyeret sütök. A pirosat paradicsomlével, a zöldet meg pesztóval színeztem. Sajnos a végeredmény elég hóka lett, ráadásul kívülről egységes barnára sült. Nem igazán kellették magukat a kis fonataim, de az ízük szerintem egészen jó lett, főleg a pesztó bazsalikomossága átütő, lehet, hogy legközelebb megpróbálkozom a csak zöldre színezett kenyérrel is.
Kísérleteztem még a kekszek megszínezésével is, a zöldet mandulaaromával, a pirosat málnaszörppel, de az még kisebb sikert aratott, mint a fenti, szóval még erősen kísérletezek ezzel a témával. Jövő márciusra talán sikerül is valami korszakalkotót létrehoznom.

Canon vagy Nikon?

Nagyon nézegetem a fényképezőgépeket. Sőt, néhány embert e-mailben is zaklattam kérdéseimmel. Ha bárkinek lenne még kedve, hogy megírja nekem miért egyiket vagy másikat választotta, mit szeret a gépében és mit nem, illetve, hogy mire figyeljek amikor választok, annak nagyon hálás lennék.


Iránymutatás: tükörreflexes és digitális. Ez a két elvárás. Mondjuk nagyjából ennyi, amit tudok róluk. Amolyan félprofi cuccot szeretnék, aztán majd beletanulnék.

MESKA. Ismeritek?

Ez nem kaja, egyáltalán nem. Viszont mindenkinek szívből ajánlom a Mindenféle Egyedi Saját Készítésű Alkotások tárházát. Engem teljesen a hatalmába kerített a varázslat. Van néhány alkotó, akik egyszerűen rabul ejtettek, tehetségesek, lenyűgözőek. Szeretem, hogy ezek a tárgyak szívvel és lélekkel készülnek, bennük van az alkotójuk kreativitása, ötletessége. Nem utolsó sorban ezek a meskás tárgyak általában nagyon jó áron vannak. Ha még ez sem lenne elég, egy csomó alkotó arra is vállalkozik, hogy a megrendelő elképzeléseihez alakítsa termékeit.


Itt sorakoznak a kedvenceim:

Narella, aki olyan ékszereket készít, amelyek majd megszólalnak. Igazi köveket meg gyöngyöket használ. Már attól szépnek érzem magam, ha csak a kezembe fogom ezeket a szépségeket.

Ha már ékszerekről van szó, akkor Panyizsuzsihoz is érdemes benézni. Üvegcsodák.

Vattacukorhajú lány napközben mesekönyveket illusztrál, szabadidejében pedig a világ legjópofább táskáit készíti, amit csak életemben láttam. Mostanában minden nap megyek a boltba, csak hogy vihessem ezt a táskát.


Ha jegyzetelni vagy csak úgy írogatni akarok a magam gyönyörűségére, akkor Könyvészet füzetkéit veszem elő.

Anyahajó horgolt sapkáiról csak annyit, hogy nem tud annyit készíteni, hogy ne leljen azonnal gazdára. Azok a színek!

Ledanna a varrógéppel való rajzolás királynője. Kitűzők, mint sehol máshol a világon.

Ajándék témakörben pedig egyszerűen olyan bőséggel találkozni, hogy képtelenség választani. A gyerekek álmait váltják valóra: Werka, Figurka, Bóbita, és még rengetegen.

Jaj, ugye nem hagytam ki senkit?

Így könnyű vegának lenni

A hús nélküliséget például sokkal jobban bírom/bírnám, mint a tej nélküliséget. Végülis húst nem pakolnak bele titokban minden élelmiszerben, hogy csak az apróbetűs részben derüljön fény a turpisságra.


Persze nem leszek vegetariánus, annál azért jobban szeretem én a húst, meg úgy érzem, hogy az így kapott fehérjére igen nagy szükségem van. Viszont az utóbbi időben például a csirkétől majdhogynem megundorodtam. Mivel a csirkemell az egyik legkönnyebben beszerezhető és leggyorsabban készülő hozzávaló, most új utakat keresek helyette.

Ez a curry például úgy készül el 20 perc alatt, hogy tényleg akkor indul az óra, amikor kiveszem a kést a fiókból és ott áll le, amikor az asztalra teszem az ételt. Bevallom a fagyasztott, illetve konzerv kaják használatával nekem semmi problémám nincsen, ha natúr cuccokat tartalmaznak, adalékok nélkül.

Jó, az igaz, hogy a gyerekek nem rajonganak érte, de a felnőttek általában jól elvannak vele. Tegnap olyan személyen teszteltem, aki még sosem evett se csicseriborsót, se curryt és kifejezetten ízlett neki. Részemről pedig teljes a rajongás, alig tudtam abbahagyni az evést.


Kelbimbó curry

Mi került a 3-4 személyes adagba? 400 g fagyasztott kelbimbó, 1 konzerv csicseriborsó, 1 csokor újhagyma, 2-3 dl paradicsomlé, 1 kiskanál currypor, 1/2 kiskanál őrölt római kömény, olaj, só.

Hogyan készült? A hagymát felkarikáztam, egy evőkanál olajat hevítettem, a hagymát átpirítottam. Hozzáadtam a kelbimbót és a fűszereket, amikor elkezdett pirulni, ráöntöttem a paradicsomlét. Addig főztem, amíg a zöldség megpuhult, ekkor beleszórtam a leszűrt csicseriborsót, hogy átmelegedjen.

Érdemes hozzá főzni rizst vagy valami egyéb köretet, hogy egy kicsit laktatóbb legyen.

Eszter könyve

Talán kezdjük azzal, hogy magát a zsidó szót is nagyjából akkor hallottam először, amikor a második világháborúról tanultunk a gimiben. A háború Jugoszláviában akkoriban kizárólag a partizánok hőstetteiről szólt, mintha Belgárd bombázása meg a neretvai csata döntött volna Hitler birodalmi terveiről. Hogy miért mondom ezt? Mert szeretném jelezni, hogy az abszolút tudatlanság állapota egyben az abszolút előítélet-mentesség állapotát is jelentette esetemben.



Viszont amióta olvasom Eszter blogját, egyre erősödő előítéleteim vannak a zsidókkal szemben. Mégpedig az, hogy a világ legjobb kajáit eszik ezek a népek! Ezek a receptek egyszerűen lenyűgöznek. Ha az ember ilyen finomságokat ehet, akkor talán még az a kívülről borzalmasnak tűnő macera is megéri, ami a kóser konyhával jár. Első olvasatra egy logisztikai rémálom lehet betartani ezt a rengeteg előírást meg szabályt. És csendben elgondolkodom azon, nem keveredik-e el kézen-közön a hit, miközben igyekeznek mindennek megfelelni, külön főzni, mosogatni, időt számolgatni az egyes ételfajták között. Vagy éppen ezeknek a szigorú szokásoknak, a szinte minden napra jutó hagyományoknak a betartása, betartatása tarja meg őket, annak amik? Innen ez nem látszik pontosan.


De ahogy forgatom a Fűszer és Lélek könyvet, folyamatosan főzni akarok. Minden egyes lapról átsüt az élet, az étel szeretete és valami megtörhetetlen humor (irónia?). Úgy tanít, vezet és emlékezik, hogy közben egy percre sem unalmas, az ember azt érzi, hogy még-még és csak lapoz, lapoz, lapoz. A gyomor meg korog.


A legnagyobb kedvencem a főételes fejezet, különösen a gyümölccsel, illetve különleges köretekkel társított húsok. Egyszerűen imádom ahogy új távlatokat nyit a mézes padlizsánnal meg a diós bundában sütött csirkefasírttal.
Külön plusz pont jár viszont a kenyeres-kalácsos fejezetért, főleg a fonott kalács készítésének szemléletes bemutatásáért.


Elsőként mégis egy levest, a gersliset, készítettem el a könyvből, azon praktikus okból kifolyólag, hogy ehhez volt itthon megközelítőleg minden hozzávaló. Persze az arányok egy kicsit elcsúsztak, egy kicsit túl füstölt ízű lett a leves, de messze menőkig vállalható.


És akkor most mondok rosszat is, mert ezek az érzetek éppen úgy hozzátartoznak az élményhez, mint a lelkesedésem. Ez a könyv egy csodás album, de igazándiból nem a konyhába való. Nálam ott bukik el a dolog, hogy nem fér rá a mikró tetejére, ahová a recepteket teszem, amikor főzök és onnan lesem ki a dolgokat.

Ha pedig igazán szemétláda akarok lenni, akkor azt is meg kell mondanom, hogy a fotók egy része bennem csalódást kelt. Mégpedig azért, mert a blogon ezerszer jobbnak tűnnek a fotók, mint így kinagyítva. Vagy pedig a könyv készítése óta eltelt időben Eszter fotós tudománya még tovább fejlődött hétmérföldes léptekkel?

Lehet szavazni

Fortyog valami a virtuális konyhámban, készülődik, mozgolódik. Még igyekszem vissza-visszagyömöszölni. "Még nyers, még érnie, főnie, puhulnia kell egy kicsit." De időnként kipattan egy szikra, kilöttyen egy kis lé.

Igyekszem, hogy ne pakoljam teljesen tele az oldalsávot, de nem tudok ellenállni ennek a rengeteg ötletes funkciónak. Most kipróbálom a szavazást. Jobbra, lent találjátok és szavazzatok, ameddig lehet!

Ajándék nap Kőlevessel

A tegnapi napot ajándékba kaptam és végtelenül hálás vagyok érte. A drágám visszatért a síelésből és kivett plusz egy szabadnapot. Egész nap lustálkodtunk, játszottunk a kőcökkel, sőt egy délutáni alvás is belefért. (Mondom, hogy ajándék.)
Aztán ahogy felébredtem, eszembe jutott, hogy Eszter egy utolsó lendülettel dedikálja könyvét, így felszedelődzködtünk és a délutáni csúcs ellenére átverekedtük magunkat a városon. Végre személyesen is találkozhattam Eszterrel! Olyan jó volt beszélgetni pár mondatot, tényleg olyan ez, mintha ezer éve ismerné az ember, pedig csak virtuális énjét látjuk nap, mint nap.
Ha már sikerült parkolót is találni, úgy gondoltuk jó lenne enni is valamit, így a szerzőnő tanácsára a közeli Kőleves felé vettük az irányt. Első pillantásra ez egy olyan igazi jó hely, otthonos és jópofa. Régi, kicsit szedett-vedett székek, egy száz évesnek tűnő szekrény (pont amilyen nekünk is van a padláson őrizgetve). A csillárokat talpas poharakból rakták össze, a falakon pedig grafikák. És ami számomra a leginkább megnyugtató, hogy vendégek is voltak, no nem teltház így hétfő este, de kellemes zsongás, mozgás, élet.
Az étlap is hasonlít a berendezéshez, mindenféle ötleteket zsúfoltak bele. Ettünk hát padlizsánkrémet, mivel kacsamousse sajnos elfogyott. A padlizsánkrém édeskés volt, gondolom a paradicsomtól, de semmiképpen sem megszokott. A pirítós amolyan tucat készárú, de engem az ilyesmi nem igazán zavar.
A drágám gombapörköltje és galuskája egészen korrekt volt. Semmi különös, csak éppen finom. A meglepetést az én indiai lencsefőzelékem rejtette, amelynek fűszerezését tökéletesen eltalálták. Hozzá járt puri és répafasírt is. Ez utóbbi az 1. számú gyermek tetszését nyerte el leginkább, hazáig emlegette, hogy "kaptunk finom kaját".
A nemzetközi kóstoló jellegét erősítve a végére, noha már egyáltalán nem voltunk éhesek, még berendeltünk egy macesz-flódnit, (ha már egy zsidó szakácskönyv birtokosa lettem). Ez igencsak tömény jószág volt, szájragasztóan édes, de mivel jó alaposan lehűtötték, valahogy könnyebben csúszott. Az biztos, hogy nem sajnálták ki belőle az anyagot.
És amiért a leghálásabb voltam egész este, egyrészt ahogy az étteremben kezelték a gyerekeket, igazából észre se lehetett venni, hogy bárkit is zavartak volna. Amikor a 2. számú megéhezett, lemehettünk a pincehelyiségbe szoptatni. Persze ehhez az is kellett, hogy a gyermekek is tüneményesen viselkedjenek. (Újabb ajándék.) Az 1. számú végigdumálta az estét, de megült a helyén és még evett is, a 2. számú pedig élénken nézelődött és elkérődzött a rágókáján, illetve sapkája zsinórján.

Egy szelet egészség

Tejmentes, gluténmentes, mentes-mentes, sőt nincs benne hozzáadott cukor sem. És meglepően finom. Kell ennél több? Igen, egy csésze finom, gőzölgő tea és már senkit sem érdekel, mennyire tombol a szél. Hiszen jön a tavasz, már ott ólálkodik a sarok mögött.



Datolyás gyümölcskenyér

Mi került bele? 20 deka kimagozott datolya, 2 banán, 15 deka diákcsemege (magok, mazsola, aszalt meggy), 10 deka kukoricaliszt, 2 kiskanál sütőpor, 2 tojás fehérje.

Hogyan készült? A datolyát 1-1,5 deci vízben 5 percig főztem, leturmixoltam a banánnal együtt. A diákcsemegét durvára vagdostam, a tojásfehérjét pedig habbá vertem. Mindent összekevertem és a habot is beleforgattam. 50 percig sütöttem a 180 fokos sütőben.
Ötlet: Good Food, 2008. február

Himalája só



De miért kell nekem mindig kísérletezni?



Olvasom itt is meg ott is, hogy a sós karamell valami trendi dolog. Aztán kaptam az én drágámtól egy zacskó gyönyörűséges Himalája sót, ami tisztára olyan, mintha valami ékszer-alapanyag lenne.

Azt gondoltam, ez az a pillanat, amikor megsózok egy süteményt. Valami Florentin szerűségre törekedtem, végül almás lett belőle.

Érdekes módon most a drágám volt, aki nem ráncolta szemöldökét, hanem bőszen falatozta, miközben én magamat ostoroztam. Viszont a tésztája egészen fergeteges lett, így a receptet idevésem.



Almás sütemény


Mi került a tésztába? 30 dkg liszt, 1 kiskanál sütőpor, 1 csipet só, 18 dkg vaj (tejmentes margarin), 5 dkg porcukor, 1 tojás, 1 evőkanál hideg víz. A tetejére: 3 alma, 10 dkg méz, 5 dkg kesudió, (és az inkriminált nagyszemű só - abszolút kihagyható).


Hogyan készült? A tészta hozzávalóit hidegen összemorzsoltam, gyors mozdulatokkal összegyúrtam. Legalább fél órát kell pihentetni a hűtőben. Kinyújtottam és 10 percig elősütöttem.


Közben az almát felkockáztam, üres serpenyőben addig pirítottam, míg kicsit megpuhult, ráöntöttem a mézet és hagytam, hogy kicsit karamellizálódjon.


Mozsárban összetörtem a sót és a kesudiót, ezt az almához kevertem és az egészet az elősütött tészta tetejére kentem. Még nagyjából 15-20 percig kell sütni.

Kukoricás piskóta szilvamártással


Ezt a süteményt bevallottan egy fénykép miatt készítettem el. A februári Deliciousban találtam, szép rózsaszín tányéron. Kicsit persze át is alakítottam, jó lett, de a szirupos mártásra nagy szüksége van, mert önmagában gyorsan kiszárad.

Kukoricás piskóta szilvamártással
Mi került a süteménybe? 12 deka vaj, 12 deka cukor, 3 tojás, 0,5 dl narancslé, 10 deka liszt, 8 deka kukoricaliszt, 1 kiskanál sütőpor, 1,5 deci joghurt. A mártásba: 15 deka aszalt szilva, 2 deci vörösbor, 2 evőkanál méz.

Hogyan készült? A szilvát beáztattam a borba, hogy puhuljon.
A tojás fehérjét habbá vertem. Összekevertem a kétféle lisztet és a sütőport. A vajat és a cukrot habosra kevertem. A sárgájákat egyesével belekevertem, majd jött a narancslé és a joghurt is. A nedves keverékbe beledolgoztam a lisztet, majd óvatosan beleforgattam a fehérje habot is. Kerek formában sütöttem, kb. 50 percig, 180 fokon. Egy kicsit korábban is ki lehetett volna venni, mert egy picit túl sötét lett a teteje.
A borba áztatott szilvát a mézzel együtt addig forraltam, amíg az alkoholtartalom elpárolgott. A felszeletelt süteményre kanalaztam a szilvás öntetet és még lanyosan tálaltam.

Japán leckék magántanártól: onigiri


Van nékem egy barátném, az Eszter. Most, hogy hazatér világcsavargásából, alaposan kihasználom, hogy hasonló az érdeklődési körünk és gyermekeink életkora. Ő okolható azért, hogy egyre jobban elvarázsol a japán konyha világa. A sushi még mindig nem a szívem csücske, talán azért mert még nem kóstoltam, amit ő készített. Valójában a miso levest se szerettem meg első látásra, még szokni kell azt a spéci ízt.

Az onigirivel viszont viharos gyorsasággal estem szerelembe. Ez valójában egy rizsgombóc, szép háromszög alakúra formázva. Lehet tölteni bele ezt-azt és akkor hidegen, noriba tekerve eszik, illetve lehet meleg is, szójaszósszal kenegetve.

A dolog lényege a jó ragadós sushirizs beszerzése. 3 dl rizshez 4 dl víz kell. Só nélkül felforralni, majd a legalacsonyabb fokozaton 15 percig párolni a rizst. Ez után lefedni és még 10 percig állni hagyni. Ha egy kicsit kihűlt, lehet formázni.
Az ember bevizezi a kezét, megsózza egy kicsit és vesz egy nagy maréknyi rizst. Mi a közepébe tettünk egy kiskanálnyi majonézes tonhalat, illetve a rizst egy olyan fűszerkeverékkel ízesítettük,a miben szárított reszelt hal és savanyított, szárított szilva volt. (Bizar, de finom.) Szóval a hengergetés, illetve háromszöggé formázás elég ördöngös művelet, nekem nem igazán sikerült elég tömörré nyomkodni a gombócokat, de így is nagyon finomságosak lettek.
A képen szereplő prototípusokat természetesen Eszter készítette.
A szójaszószosba nem került töltelék, viszont 250 fokos sütőben, időnként megkenegetve lettek kívülről ropogósra szárítva.

Itt egy nagyon mókás "használati utasítás"

Angyali barátok

Egy újabb díj köröz a blogok között. Anett és Eve lepett meg vele, akivel a habos torták iránti rajongáson kívül a közös gyökerek is összekötnek.




A díj mottója a következő: "Ezek a blogok szerfelett bájosak, a blog íróknak az a céljuk, hogy barátok és barátságosak legyenek. Reményeink szerint ezen díj átadásakor több barátság keletkezik, a barátság elterjed, és több figyelmet kap a blogger. Amikor továbbadod, kérlek vedd figyelembe ezen elveket."


Szándékosan nem néztem meg, hogy ki kapott már a díjból, egyszerűen csak felsorolom azokat akiket barátságos, kedves, olvasnivaló blogoknak tartok. Mamihami, Cecile, Anyahajó, Vattacukorhajú lány, Napmátka, Doctor Pepper, Dolce Vita, Ízbolygó, Renata, Duende. Most hirtelen ennyi, fogadjátok szeretettel.

A madárcsontú lány


Az egész valahol a gyerekkorában kezdődött. Talán akkoriban, amikor az összes rokon elkezdte mondogatni „milyen madárcsontú ez a leány, csak össze ne roppanjon” meg hogy „annyit eszel mint egy veréb, el fogsz fogyni, te lány”.

Pedig ő egyszerűen csak imádott ropogtatni, illetve csak azokat az ételeket szerette igazán, amik ropogtak. Az egészmogyorós csoki volt a kedvence, no, nem a csokoládé, sokkal inkább a mogyoró miatt. Igyekezett mindig úgy törni magának kockát, hogy abba a lehető legtöbb mogyoró kerüljön. A csokoládét óvatosan leolvasztotta a nyelvével, a mogyorószemeket meg a szája egyik sarkába gyűjtötte. Aztán, amikor a csokit lenyelte még forgatta egy ideig a mogyorót a nyelvével, hogy aztán kéjes élvezettel roppantsa össze és rágja meg. Lenyelni meg szinte sajnálta, igyekezett az utolsó íz-morzsát is kiszipolyozni belőle, mielőtt végleg eltűnt volna a nyelőcsöve mélyén.

Volt egy emlékezetes esete a napraforgóval is. Addig csak zacskóban látta a magokat, szépen leszemezve. Az egyik ismerősük azonban anyjának születésnapjára egy hatalmas napraforgó fejet hozott virág helyett. Őt azonnal elbűvölte a szépséges növény, a röpködő sárga lángnyelvek és a spirálba csavarodó, szorosan egymás mellé sorakozó, szürkésfekete szemek. Azonnal megértette azt is miért hívják tányéricának ezt a szépséget, hiszen szinte tálcán kínálták magukat a napraforgó magjai, hívogatták, noszogatták. Ő pedig nem tudott ellenállni, amikor úgy érezte, senki se figyelni, nekiállt egyesével kikapirgálni a szemeket, óvatosan a foga közé vette őket, majd jött a roppantás. Persze ez a friss napraforgó nem volt olyan ropogós, mint a pörkölt változat, íze sokkal inkább a frissen kaszált fűre emlékeztetett, mint bármiféle magra.

Lassan elterjedt róla, hogy ha bárki örömet akar neki szerezni, akkor azt egy zacskónyi mandulával vagy földimogyoróval sokkalta könnyebben érheti el, mint bármiféle csajos ajándékkal. Egyszer még anyja is eltért a kedvéért a szokásos vasárnapi menütől, amikor zsemlemorzsa helyett dióval panírozta a rántott csirkemellet. A család többi tagja számára, akik mind tagbaszakadt kamasz fiúk voltak, no meg a hentes-külsejű apja, azonban nem jelentett olyan mennyei élvezetet ez az étkezés, mint számára.

És senki sem tudta olyan lenyűgözően elvijjogni és átélni a Héja nász az avaron verset, amivel sorra nyerte a szavalóversenyeket, ahol csak indult. Talán a termete, törékenysége miatt, amely meglepő ellentétben állt erős, minden teret betöltő és uraló hangjával, az összes zsűrit maga mellé tudta állítani. Egyenes út vitte a színművészetire és ezzel együtt százhúsz kilométernyire a családjától.

Az albérlet a panelsor sarkán, a tizediken volt. Az ablak alatt már csak egy gazos csík meg a HÉV sínek nyújtóztak, azon túl meg ott a Duna széles sávja. Itt az ablakban állva élte éber napjait, itt tanulta a szövegeket, ide húzta az íróasztalát, itt, az ablakban állva fogyasztotta reggelijét és vacsoráját. Bár az evésről szinte teljesen leszokott, maradtak a magok. Amióta felfedezte a kesudió lágyságát, semmilyen más ételt nem talált elég finomnak, ha pedig valami édesre vágyott, evett egy maréknyi mazsolát.

A légtér vonzotta, az a hatalmas üresség, amelyet az ablakból beláthatott. Szerette kitárni az ablaktáblákat és beleszippantani a zendülő tavaszba, az eső utáni nyár illatba meg az ősszel jövő unott ködökbe is.

Az egyetem jól ment, a rendezők imádták furcsa kis kócos fejét, gyanakvóan pislogó aprócska szemeit meg a fémesen konduló, néha káráló, néha rikácsoló hangját. Amikor pedig felfedezte egy kezdő divattervező tollakkal, bőrszíjakkal és foszladozó anyagdarabokkal díszített kollekcióját, egy csapásra ő lett az osztály sztárja. A lobogó, szárnyként csattogó ruhadarabok mindenkinél jobban álltak neki, ahol csak megjelent, azonnal a figyelem középpontjába került. Már másodévesen furcsa kis filmszerepeket kapott és egyre kevesebbet aludt. A zsebében mindig ott lapult egy zacskó hámozott pisztácia vagy sózott mandula, így az evéssel egyáltalán nem törődött már.

Azon a télen a madarak egyszerűen ellepték a várost. A szokatlanul hosszú tél Skandináviából és Oroszországból is a város felé hajtotta őket. A februári csönd megtelt a galambokkal perlekedő varjak károgásával. A rigók hajba kaptak a verebekkel és minden szabad tér a tollas hadak felvonulási területévé változott. A Duna felett vadludak ék alakú felhői húztak el, az ólomszürkébe dermedt folyó visszaverte gágogásukat. És az emberek is egyre csak gágogtak meg károgtak. A Híradó másról sem szólt, mint a madárinfluenzáról. Az emberek félni kezdtek és mindenféle cseles eszközöket fabrikáltak az irtó hadjárathoz. A madárseregletek hamarosan hullani kezdtek, és ha időben észbe kaptak, visszamenekültek a hó borította, éhhalállal fenyegető szántóföldekre.

Ő ebből semmit se vett észre. Volt, hogy egy-egy szerepre készülve napokig csak állt az ablakban, a tizediket és ringatódzva mormolta a megtanulandó szöveget. Ha elfáradt, elővette kedvenc szövegét, a Héjanászt és addig mondta újra és újra, egyre hangosabban és hangosabban minden sorát, amíg össze nem rogyott. Aztán kitárta karjait és kilibbent az ablakon, bele a légüres térbe. Az arra járó borotvaéles északi szél pedig felkapta, megpörgette és messzire reptette.

VKF! Magvas gondolatok

Ha csak arra gondolok, hogy a családi legendárium szerint a dédpapám Magvasra kívánta magyarosítani a nevünket (ami végül valahogy nem történt meg), meg kell állapítanom, hogy még nem állt szívemhez ennyire közel VKF! kiírás. Különben is igazi mókus/hörcsög család vagyunk, zsákszám fogy nálunk a mandula, mogyoró, dió, kesudió, stb.




Most egy böjtös időszakhoz is jól illő vega fasírtot készítettem, ami "ahhoz képest" egészen finom, csak nem úgy kell hozzálátni, mint húshelyettesítőnek, hanem a maga kategóriájában kell értékelni.

Vega fasírt napraforgómaggal

Mi került a 10 kis fasírthoz elegendő adagba? 5 deka bulgur, 3 evőkanál hántolt napraforgómag, 1 nagy répa, 2 tojás, római kömény, só, bors.

Hogyan készült? A bulgurt kétszeres mennyiségű vízzel puhára főztem, a répát lereszeltem, a tojásokat enyhén felvertem. Minden hozzávalót összekevertem és a masszából bő olajban lapos fasírtokat sütöttem.

Friss zsömle, némi majonéz és persze sok zöldség társaságában kiadós lakoma.

Barackos, mandulás sütemény

Ha már magos VKF!, akkor nem hagyhatom feledésbe merülni a nyár egyik legnagyobb durranánát sem, ami valahogy elkeveredett a sok-sok áthozott recept között.

Barackos, mandulás sütemény



Az eredetit, amit egy nyári Elle-ben találtam, kicsit egyszerűsítve mindenképpek ki kell jelentenem, hogy végre sikerült valami olyat előállítanom, ami maradéktalanul ízlett. Sőt, nagyjából a mennyei élvezet kategóriájába sorolandó.


Mi kell hozzá? 1 csomag Tante Fanny linzertészta, 5 dkg cukor, 10 dkg vaj, 5 dkg darált mandula, 2 tojás, 1 evőkanál kukoricaliszt, 3 evőkanál rum (nekem csak meggypálinkám volt itthon), 5-6 darab sárgabarack.
Hogyan készül? A kész tésztát a sütőformába helyeztem, itt-ott egy kicsit hozzáigazgattam a kerek formához. A puha vajat kikevertem a cukorral és a tojásokkal, hozzáadtam a mandulát, kukoricalisztet és a pálinkát. Ezt a habos masszát a tésztára öntöttem, a tetejét pedig kiraktam negyedelt barackokkal.
Először 10 percig 200 fokon, aztán 160 fokon 40 percig sütöttem. Alig tudtam kivárni, hogy kihűljön és megkóstolhassam.