Napi mosoly

Ma az erő velünk volt :) 


Az egész családnak tetszett az új Star Wars film, már-már karácsonyi hagyomány, hogy ilyenkor moziba járunk. 

Karácsony sütés nélkül :)



Az úgy volt, hogy az idén nem sütök... Aztán persze mézeskalácsot kétszer is 2 hét alatt. De azt muszáj.
Aztán eszembe jutott a rugelach, amit már több éve szoktam készíteni, mert olyan hihetetlenül isteni. Idén Nutella került bele. Nem tett rosszat neki. :)
Aztán egy gesztenyés keksz is tervbe került, de a gesztenye romlott volt (brühühü) így aztán kis rögtönzéssel narancsos-vajas keksz lett belőle.
El is kopott egy kiló liszt. Meg fél kiló vaj. Ilyen az, amikor nem sütök.
Amúgy meg boldog karácsonyt mindenkinek!

Napi mosoly



Rituális gingerbread latte: leülök egyedül és sóhajtok egy nagyot. 

Karácsonyi szezon a zenzero.hu webshopban
Ajándékok
Kaja
Fa holnap érkezik

Már csak halat kell vennem.

Whiskey-ben pácolt marhából süt burgert a Zing

A Viszkis című mozifilm ihlette az ország első whiskey-s burgerét, amelyet a filmmel egy időben mutat be a Zing. A fogás különlegessége, hogy a húst whiskey-ben pácolják, a készre sütött húspogácsákat pedig egy házi készítésű whiskey-s szósszal glasszírozzák, amitől az öntet szinte rákaramellizálódik a húsra. A burgert először Szalay Bence, a Viszkis főszereplője készítette el és kóstolta meg a film bemutatója előtti napon, a Zing étteremnyitása alkalmából.

Kenderesi sajtburesze után újabb aktualitást lovagol meg a Zing Burger, a Viszkis film apropóján ugyanis egy 16-os karikás, whiskey-s hamburgert készítenek. A Viszkis névre keresztelt burgert olyan alapanyagokkal készítik, amik Ambrus kedvenc italával harmonizálnak. A húst, még mielőtt ledarálnák a hamburgerbe, hat órán keresztül whiskey-ben pácolják. Az elkészült húspogácsákat pedig egy saját készítésű, szintén whiskey-s szósszal glasszírozzák, vagyis szinte rákaramellizálják, hogy a hús egy szép fényes külső réteget kapjon. A füstös ízvilágra pedig egy különleges füstölt cheddar sajttal is rásegítenek.

A burgert, bár nincsenek alkoholos hatásai, a Zing tulajdonosai sem gyerekeknek, sem vezetés előtt nem ajánlják. „A húst Jack Daniels whiskey-ben pácoljuk, amitől megváltozik a húspogácsa textúrája, puhább, lágyabb lesz tőle. Sütéskor egy ananász és teriyaki alapú, saját készítésű whiskey-s glaze-zel fényezzük. Amellett, hogy imádjuk az aktuális sztorikat, gasztro szempontból is elképesztően izgalmas kombináció. Az ötlet ismét Varga Sáritól, és a Socially-től érkezett, akik anno a Kenderesi-sajtbureszt is tető alá hozták” -  mondta el Susánszky Ádám, a Zing egyik tulajdonosa.

A viszkis történetét november 23-án mutatják be a mozikban, így a Viszkis Burger is november 23-tól kapható. A Zing újdonságát stílusosan a Viszkis főszereplője, Szalay Bence állította össze és kóstolta meg először, aki egyben a Zing új éttermét is megnyitotta az Allee Bevásárlóközpontban. Az új whiskey-s burger limitáltan körülbelül január közepéig kapható majd a Zingben. A burger mellé desszertként az étteremlánc egy különleges, nitrogénnel hűtött whiskey-s fagyit is készített.

A burgerpremier kapcsán a magyar étteremlánc már a hetedik vendéglátóhelyét nyitotta meg, a mostani viszont franchise referencia-étteremként is szolgál az elkövetkezőkben. A Zing vidékre és külföldre is terjeszkedne, az első franchise éttermük a tervek szerint 2018-ban nyílik meg.

Új Bonduelle levesalapok kóstolása Fördős Zével

Kifejezetten lelkes lettem, amikor megláttam a fagyasztó pultban a Bonduelle két új termékét. A karfiolos és a sütőtökös változatot kifejezetten arra teremtették, hogy negyed óra alatt készüljön otthon valami izgalmas krémleves. A zöldségek már össze is vannak kockázva, csak ízesíteni, főzni és pürésíteni kell. 



Mindkettő 400 grammos kiszerelésben kapható, a sütőtökös–krémleves zöldségkeverék összetevői: 50% sütőtök; 40% sárgarépa; 10% vöröshagyma. A karfiolos –krémleves zöldségkeverék összetevői: 70% karfiol; 15% sárgarépa; 6% fehérrépa; 5% zeller és 4% póréhagyma.



A bemutatón Fördős Zé a hétköznapi egyszerűségen némileg túlmutató változatokat készített. Minden esetre mind a két alkotás: a Karfiol-krémleves sült fokhagymával, ropogós malac pörccel és garnélával, illetve chilis sütőtök-krémleves tépett csirkével és tökéletes fürjtojással is lenyűgözően finom volt. 

Magam részéről inkább a termékek egyszerűségét használom majd ki. Már ki is találtam, hogy a sütőtököset egyszerűen egy kis curryporral és kókusztejjel fogom ízesíteni. A karfioloshoz pedig cheddar sajtot és fokhagymás pirítóst tervezek párosítani. 

Találkoztál már ezekkel a termékekkel? Esetleg főztél is már velük?



Ha megalkotod a saját tökéletes levesed, mindenképpen nevezz a Nagy Levesválasztó versenybe, lehet, hogy tiéd lesz az értékes nyeremények egyike! Részletek itt: https://levesvalaszto.bonduelle.hu/

Tomán Szabina első szakácskönyve

Fogyni és fogyókúrázni sokféleképpen lehet, de kevés az olyan módszer, ami bizonyítottan működik, ugyanakkor finom és változatos ételek elfogyasztását teszi lehetővé. A Toman diétát és Tomán Szabina receptjeit mindenkinek érdemes megismernie, aki nem vágyik az önsanyargatásra, de ragaszkodik a jó ízekhez.



Az elmúlt három évben közel ötezren fogytak le Tomán Szabina módszerének segítségével, amelynek alapját az átgondolt és körültekintően felépített fehérjediéta jelenti. A most megjelent szakácskönyv nem csupán a módszer titkát osztja meg az olvasóival, hanem olyan recepteket tartalmaz, amelyek segítenek abban, hogy a diétázók jókedvűen, változatos és jóízű ételek fogyasztása mellett érjék el a kívánt súlyukat. Tomán Szabina első szakácskönyvét ugyanakkor bárki forgathatja, aki szeretne könnyedebben étkezni.

Az Egészségesen, Tománosan egyik érdeme, hogy a hagyományos magyaros fogásokat a mai nemzetközi diétás trendek fényében újraértelmezi. Így a töltött káposzta hajdinával készül, a pulykamell cordon bleu pedig vörös rizses reteksaláta-köretet kap. 
A férfiaknak sem kell aggódniuk: megtalálják többek között a hortobágyi húsos palacsinta és a csokoládébrownie egészségesebb változatainak receptjeit. 

Mivel a Tomán-módszer a napi ötszöri étkezést preferálja, a szakácskönyvben reggeli, tízórai, ebéd, uzsonna és vacsora fogások kaptak helyet, összesen 64 recept 165 oldalon. Ezek összeállításában Kocsis Bálint mesterszakács séf, a gasztronómia nagykövete volt Tomán Szabina segítségére.

Hadarik Rita gluténmentes zabkásái


Zacskós, előre ízesített, fogyasztásra kész és garantáltan gluténmentes! Nos, ezek Hadarik Rita által fejlesztett zabkásák legfőbb előnyei. 
Már tényleg csak egy kis forró vizet kell hozzá adni és pár perc után fogyasztható is. 
Nekem személy szerint az almás-fahéjas lett a kedvencem. 

Ha unod a lecsót


Készülhet akár valami tápláló, izgalmas újdonság is, de a lecsó alapjaira építkezve:

Hozzávalók: 1 fej vöröshagyma, 1 cukkíni, 3-4 paradicsom, 2 tv paprika, 1 konzerv csicseriborsó, 10 dkg kolbász, 1 kanál olaj, 1 kiskanál pirospaprika, só, bors.

Elkészítése: A zöldségeket felkockáztam.
Először az olajon elkezdem pirítani a felkarikázott kolbászt és hagymát. Kb. 3 perc után hozzáadom a paprikát is. Megszórom a fűszerekkel. Fedő alatt pár percig párolom, majd hozzá adom a cukkínit és paradicsomot. A paradicsom levet ereszt, de ha nem eleget, akkor öntök alá egy kis vizet is. Addig rotyogtatom, amíg a zöldségek jól megpuhulnak.
Végül belekeverem a csicseriborsó konzervet és ezzel már csak felforrósítom.

Tápláló nyári vacsora lesz belőle bő negyed óra alatt

3 színpompás nyári zöldségköret


Ha nem csak salátát ropogtatnál egész nyáron, szívből javaslom a hüvelyes zöldségeket, amelyekben rengeteg fehérje és rost található. Egy jó hosszúra nyúlt strandolás-pancsolás után nagyon jól tud esni valami finom, zöldséges étel. 

Ezt akár magában, akár grillhúsok köreteként szívből ajánlom: A felkockázott répát reszelt gyömbérrel kevés olajon, pici vízzel puhára párolom. Hozzá keverek 1 konzerv csicseriborsót és rengeteg zöldfűszert - például petrezselymet vagy koriandert. Langyosan a legfinomabb. 


Imádom a nyári céklát, amikor még kisebbek, frissebbek, mint télen. Megpárolva, majd kihűtve tejföllel az egyik legjobb saláta, amit el tudok képzelni. 


Ez az a köret, ami meglepően gyorsan el szokott fogyni, bár elsőre senki sem lelkesedik érte. A zöld hüvelyű zöldbabot vízben puhára párolom, leszűröm. Közben serpenyőben vajon megfuttatok fokhagyma szeleteket és ezzel keverem össze a zöldbabot. 

A három ötlet közül melyiket kóstolnád meg szívesen?

Gyorsteszt: Wokbar

Egy kellemesen kánikulai napon kalauzolt el barátnőm a Lövőház utcába. A tényleg falatnyi Wok Bár gyakorlatilag csak jó időben tűnik működőképesnek, egyébként maximum elvitelre lehet szerintem itt ételt kérni. Mi ezúttal szerencsére le tudtunk ülni.



Igyekeztünk minél többféle ételt kipróbálni, így ettünk levest, curryt és tésztasalátát is.

A levesek közül végül a nem csípősre tettem le a voksom, így is elég melegem volt már. A kókusztejes, zöldséges Tom Kha nagyon kellemes, inkább savanykás. Először iszonyú forró volt, de miután kicsit kihűlt, már nagyon jó esett. (990 Ft)



A legnagyobb kedvencem a hideg üvegtészta saláta volt, ami Yum Woon Sen névre hallgat. Alapból répával, uborkával, újhagymával és korianderrel készül. A szezámolaj és a halszósz adja a friss ízét. Tökéletes étel nyárra. 990 forintért már önmagában is elég laktató, de én kértem hozzá egy kis plusz csirkehúst 450 forintért, így egy komplett fogás lett belőle.

A sárga zöldséges curry is finom, olyan indiaisan dús ízű volt a rengeteg fűszertől, de szerencsére nem túl csípős. A zöldségek alatt elég nagy adag rizs lapult, így garantált, hogy ezzel is alaposan jól lehet lakni (1480 Ft).

Mindent összevetve, bár nem kaptuk meg gyorsan az ételeinket, alapvetően egy leülök-bekapom típusú helyről van szó, kellemesen elkészített ázsiai különlegességekkel, hétköznapi ízutazáshoz. 

Nyári minestrone leves mángolddal

Na, jó, továbbra sem állítom, hogy ez egy igazi minestrone leves lenne, viszont nagyon gyorsan megvan és rengeteg zöldséget lehet így elpusztítani. Szóval, ha unnád már a salátákat, szerintem válts levesre!




Ezúttal volt otthon fél liter maradék húsleves, így azt használtam alapnak és ettől sokkal-sokkal finomabb lett az egyszerű zöldséglevesem. 

2 tányéros mennyiség következik:

Hozzávaló zöldségek - mindenből egy marékkal: újhagyma felkarikázva, mángold felcsíkozva, répa felkarikázva és borsó frissen fejtve (vagy mélyhűtőből). 

Először a répát és hagymát dobtam a forró levesbe és főztem 10 percig. Aztán hozzáadtam a mángoldot és a borsót és még főztem 8-10 percig. 

Végül mindenki kapott a tányérjába 1-2 kanál reszelt parmezánt is. 


BBQ est az Araz teraszon - Grillparti a város közepén

Tényleg egyedülálló élmény az Araz BBQ partija, ahol a város kellős közepén, egy kellemes teraszon hirtelen az amerikai grillezős bulik kellős közepén találjuk magunkat. És az élmény minden csütörtökön 19 órától megismételhető.



A köszöntő pezsgő után átválthatunk csapolt sörre vagy házi limonádéra, amíg kiválasztjuk, hogy a séfek melyik hús szeletet süssék meg nekünk. Azt hiszem ebből a listából mindenki talál kedvére valót: Szalonnás - fűszeres bélszínrolád, Argentin rib eye steak rukkolás-chilis pácban, Tarja csípős-paradicsomos pácban, Házi marhahamburger vagy Rozmaringos-fokhagymás branzino filé.



Ha esetleg egyik sem tetszene akkor még mindig akad Grillkolbász curry szósszal, Csípős csirkeszárny vagy Gyömbéres oldalas.

A hamburger egyébként is nagy buli, de itt csak a húst kapod meg és magadnak pakolhatod össze kedved szerint salátákkal, 5 féle öntettel alaposan megpúpozva akár.



Talán fura, hogy egy ilyen húsközpontú lakomán leginkább egy salátától ájultam el, de a kapros-kukoricás cukkíni saláta nálam abszolút nyertes volt. És akkor még a két levest, az Avokádós uborkalevest és a Chilis kukoricakrémlevest nem is említettem.



Bizony, az ilyen korlátlan lakmározásoknak a legnagyobb hibája, hogy nagyon nehéz leállni. Főleg, mivel itt még a tipikus ámerikai desszerteket is meg kellett kóstolni. Az hogy lehet, hogy én még korábban sohasem ettem Red Velvet Cake-et. Nos, isteni finom és ezentúl vadászni fogok rá! Mondjuk a zöldcitromos sajttorta se kutya…



Ha kíváncsi vagy az Araz BBQ élményre, 7990 Ft/fő áron tudsz asztalt foglalni itt:
Telefon: +36 1-815-1100
E-mail: araz@araz.hu
(A parkolás ingyenes a Nyár utcai mélygarázsukban.)


Nespresso jegeskávé variációk

A téli, ízesített kávék után, nyárra is valami újjal rukkolt elő a Nespresso. Ezek nem ízesített őrlemények, hanem olyan kávék, amelyeket kifejezetten a jeges kávék készítéséhez fejlesztettek ki. Ez nekem nagyon jól jön, mert egyébként is szeretem hidegen inni a kávémat, és így végre "legálisan" tehetem. 
A két őrleményt az Intenso on Ice és a Leggero on Ice néven érdemes keresni, gyönyörű színeket kaptak. Már ránézésre imádtam őket. 



Aztán jó alaposan (értsd egy hete minden nap) megkóstoltam őket. 

Az Intenso (a sötétkék) egy erőteljesebb, kesernyésebb variáció. Engem a Nespressok közül talán a Kazarra emlékeztet. Viszont a tejtől lágyabb, krémesebb lesz és egészen "gabonás", "kakaós" ízek jönnek elő. Tökéletes reggeli kávénak gondolom. 

A Leggero (a menta színű) egy könnyedebb, lágyabb ízű őrlemény. Ha mindenképpen hasonlítani szeretném valamihez, akkor "gyümölcsös", "citrusos" ízeket lehet keresni benne. Viszont ennek a kávénak is jót tesz a tej, sőt egy kevés tejszín még mesésebbé teszi. Ezt inkább délutáni, kényeztető kávéként iszogatom. 



Elvileg az ajánlás szerint pontosan így kellene elkészíteni: 
1. lépés: Tegyünk 3 darab nagy méretű jégkockát a pohárba (90 g vagy 7 db átlagos méretű jégkocka)
2. lépés: Főzzünk a jégkockák tetejére egy Intenso on Ice vagy  Leggero on Ice kávéból készített eszpresszót (40 ml)
3. lépés: Végezetül öntsünk a pohárba 90 ml hideg tejhabot vagy hideg vizet (körülbelül 6 evőkanál) 

De szerintem nagyon-nagyon jók úgy is, ha csak egy kevéske jéghideg tej kerül bele :)

Június 20-ig egyébként játszhattok is egy Nespresso ajándékcsomagért, amihez az Instagramra kell fotót feltölteni. Részleteket itt találtok.

Kedvenc reggelim nyáron






Éjszakára vízbe áztatom a finom szemű zabpelyhet. Reggel összekeverem joghurttal és egy kis mézzel. Meghintem egy pici fahéjjal vagy vaníliával. Végül rengeteg gyümölcsöt pakolok rá. 

Nektek van kedvenc reggelitek, ami évszakhoz kötődik?

Napi mosoly: kifőzde

A közeli, újranyitott kifőzde napi ajánlatában megláttam, hogy paradicsomos káposzta. Így aztán ma ott ebédeltem.
Lehet, hogy fura ízlésem van, de imádom a főzelékeket, a paradicsomos káposztát pedig szerencsére ilyen menzás körülmények között is jól meg tudják csinálni.

Gyorsteszt: Planet Sushi, Allee

Teszteltük. Elsőre nagyon ígéretes.



A Tominak külön kis hajóra rendezték a rendelését, mert annyira profin szakértette a kínálatot. 



A ramen leves pedig mesés!


A hely egyébként nagyon elegáns lett, minden fehér és sötétbarna. 
A kínálat meglehetősen széles, bőven van mit válogatni a sushikon kívül is, illetve a sushiból is nagyon-nagyon sok féle kóstolható. 

Napi mosoly

Ma nagyon színes, nyári ebédünk lesz!
- Tejfölös céklaleves
- Sült csirkecombok
- Újfokhagymás zöldbab
- Csicseriborsós répa keleti fűszerekkel
- Meg egy kis rizs a gyerekek kedvéért
Még erősen gondolkodom egy barackos pitén is.
Ti mit esztek ezen a gyönyörű napon?

Napi mosoly: hús

Akkor most fogtam a marhalábszárt és feltettem fehérborban gyöngyözgetni. Reményeim szerint délre tökéletesen szétolvadt, mennyeien puha hús lesz a végeredmény. 

Megkóstoltuk az új fagylaltokat a Damniczki Cukrász Manufaktúrában

Odakint tombolt a nyár legnagyobb budapesti vihara, de mi édes tudatlanságban végigkóstoltuk a legújabb fagyicsodákat. Damniczki Balázs erre a nyárra is rengeteg izgalmas újdonsággal rukkolt elő. 





Idén áprilisban Damniczki Balázs első helyezést ért el a Carpigiani cég által szervezett Gelato World Tour magyarországi fagylaltversenyén. A zsűri a magyar versenyzők közül Damniczki Balázs fekete teás málnafagylaltját ítélte a legjobbnak. Természetes hát, hogy ezt a fantasztikus ízpárosítást is meg lehet kóstolni. Nagyon málnás és csak picit fűszeres, önmagában is egy teljes desszerttel felér. 

Ugyanilyen teljes desszerttel felérő kreáció a Rákóczi túrós süti hozzávalóit felvonultató nyalánkság. Ebben is olyan összetett zamatok vannak, hogy nem is kell mellé másfajta. 



szomolyai fekete cseresznye más miatt érdekes. Az alapanyagot egy kis faluból hozzák és saját gyümölcsfeldolgozó üzemükben tartósítják, csakúgy mint a többi gyümölcsöt is. Így biztosak lehetünk benne, hogy csak a legjobb alapanyagok kerülhetnek a fagyikba. 

Ha pedig valaki nagyon nem szokványos dolgokat szeretne kipróbálni, akkor keresse a pultban a kapros uborkát vagy a mentás zellert citrommal. Az uborkásból nyalintottam egy picit és bár elég extrém, van ennek is létjogosultsága. 

Nagy kedvencem volt még a Dark Side nevű alkotás, amely egy nagyon sötét, fűszeres kakaó fagylalt. Szintén nagyon-nagyon összetett alkotás, minden falat más és más fűszeres ízt hoz a felszínre. Jó elmerülni benne. 



El kell mondanom, hogy ez az a fagyizó, ahol a 40féle fagylalt önmagában is kulináris élmény-utazás. Nagyon gondosan raknak össze minden ízt, semmi sincs a véletlenre bízva. Rá kellett azonban jönnöm arra is, hogy a gyermekeimet egyszerűen nem érdemes magammal vinni, mert még nem igazán tudják értékelni ezt a forgatagot. Eleve nem túl kísérletező kedvűek, ami az új ízek kipróbálását illeti, így maradtak a tejcsokinál meg stracciatellánál. Mondjuk ezek is tökéletesek a maguk nemében, de a kínálat gerincét persze nem ezek alkotják. 
Egyébként a környezet kialakítása, a fagyizó eleganciája is arra utal, hogy ezt az igazi ínyenceknek szánták, azoknak, akik meg tudják adni a módját akár egyetlen gombóc elfogyasztásának is. 

Szóval, azt ajánlom, hogy olyan valakit vigyetek magatokkal, aki értékelni tudja a gondosan kitalált ízeket és élvezni tudja a nagyon különleges kreációkat is. 


8. Belga Sörfesztivál - 2017. május 19-21. – Bálna Budapest



Aki egy kicsit is ismer, az tudja, hogy én meg a sör nem vagyunk túl közeli viszonyban. Viszont egy olyan Sörfesztivál, ahol 45 belga sörfőzde – 250-féle sör, közülük 65-féle csapolt kóstolható, még nekem is meg tudja mozgatni a fantáziámat. 

A héten volt szerencsém előkóstolni a fesztivál kiemelt különlegességeit. 




Az idei fesztivál egyik sörkülönlegessége a Cornet, amelyik a De Hoorn „mikro sörfőzdében” készül. Ezt a sörfőzdét a Palm Sörfőzdecsoport egykori tulajdonosa alapította nyugdíjas éveiben azzal a szándékkal, hogy a sörfőzés négy területéért – gyógynövény, komló, gyümölcs és fa – felelős sörfőzőmesterek számára „játszóteret” biztosítson. Szakmai körökben a főzdét ma is  „A mesterek játszóterének” nevezik. A Cornet legfontosabb tulajdonsága, hogy a főzeteket három féle frissen forgácsolt, tölgyfa hordóban érlelik. A tölgyfahordók amerikai, francia, valamint magyar hordókból készülnek és a főzetekhez frissen forgácsolt amerikai tölgyfát is hozzáadnak, hogy az érlelődő sört még inkább átjárja a tölgyfa íze.

Egyébként nagyon érdekes, ahogyan ez a rengeteg különleges íz kijön a sörből kortyolgatás közben. 



A fesztiválra érkezik a Léfebvre sörfőzde alapításának 140. évfordulójára korlátozott mennyiségben készült Barbar Cuvée Spéciale, amely szintén igazi kuriózum az ínyencek számára. Alapja a sörfőzde legsikeresebb terméke, a mézzel és egyéb fűszerekkel főzött Barbar Blonde. Az „ünnepi” verzió narancsvirág mézzel, korianderrel és keserű (curaçao) narancshéjjal készült.

Nekem ezek a különleges, mézes-karamellás ízek nagyon bejönnek, még akkor is, ha egy hardcore sörrajongó ettől inkább kifut a világból. 



Bár kávét nem árusítanak a fesztivál területén, a koffein rajongói 3 féle kávés sör közül válogathatnak az idén. Bemutatkozik a Broeder Jacob Double Espresso, a Préaris Quadroccino, valamint a Barista Chocolate Quad, utóbbi csapolt formában is.

Ez utóbbi egészen lenyűgöző: kesernyés, átjön a csoki és a kávé is, de csak úgy a háttérből, nem túl erőteljesen. Imádtam!



Bár a gyümölcssörök sikere továbbra is töretlen, a szervezők tapasztalata szerint a meggy helyét a kedvencek listáján egyre inkább átveszi a málna. Két kiemelt málnás sörkülönlegesség a teljesség igénye nélkül. A Framboise Boon gueuze lambic alapú málnás sör, amelynek az alapsöre tradicionális módszer szerint 1, 2 és 3 éves lambic sörök házasításával készül és ezt 25% friss málnával és 5% meggyel érlelik. A Bacchus Raspberry alapsöre az oud bruin szintén egy hagyományos belga sör, ami hibrid – irányított, majd spontán – erjesztéssel készül. Az édesen savanykás barna sört málnával érlelik együtt. 

Ezt a két sört mindenképpen együtt érdemes kóstolni, mert annyira különböznek egymástól mint ég és föld. Oké, mindkettő málnás, de teljesen másként jön elő a gyümölcs íze, zamata és teljesen más a két sör jellege is. 

Ha kedvet kaptatok a fentiek alapján a kóstoláshoz, akkor íme pár hasznos infó:

Belépőjegy típusok és árak

Sörkedvelő belépőjegy: 4 pohár sör + fesztiválpohár, 3.700 Ft.
Sörrajongó belépőjegy: 6 pohár sör + fesztiválpohár, 5.000 Ft.
BE[ER]HERO belépőjegy: 15 pohár sör + fesztiválpohár, 9.900 Ft.
Sörkóstoló belépőjegy: 20 x 1 dl sör + mini kóstolópohár, 7.600 Ft.
További zsetonok 650 Ft/db. áron vásárolhatóak a fesztivál helyszínén.

A megmaradt zsetonok a fesztivált követően A Matróz Kocsma Söntésében (1011 Budapest, Bem rkp. 15.) felhasználhatóak.

 NYITVA TARTÁS fent/bent

2017. május 19. (péntek): 17:00 - 23:00 

2017. május 20. (szombat): 12:00 - 23:00 
2017. május 21. (vasárnap): 12:00 - 22:00

A fesztivál külső, szabadtéri területe része mindhárom napon egy órával tovább tart nyitva.

Bővebb információ: www.belgasor-fesztival.hu

10 perces paradicsomleves mexikói beütéssel

Ez a leves tényleg megoldható 10 perc alatt, de persze lehet cifrázni is. Úgy már 20 percig tart elkészíteni.





Az alap változat 3-4 főre:

5 dl paradicsomlé, 1 Bonduelle Mexicana konzerv vörösbabbal, kukoricával, fűszeres, paradicsomos szósszal, 1 fél csirkemell filé, 1 fej vöröshagyma, 2 répa, 1 kanál olaj, 5 deka cheddar sajt, 2 evőkanál tejföl, kukoricachips avagy nachos, só, bors, Tabasco-szósz ízlés szerint. 



Elkészítése:

A hagymát, répát és a csirkehúst felkockáztam. Kevés olajon megfuttattam a zöldséget és a húst, majd felöntöttem 5 dl vízzel és 5 dl paradicsomlével. Kb. 15 perc alatt puhára főztem. Belekevertem a konzervet és átforraltam. 

A tányérba mert levest megszórtam sajttal, tettünk bele egy kis tejfölt és kukoricachipsszel ettük. A Tabasco-szószból mindenki annyit csöpögtetett bele, amennyi csípősséget még pont elbír. 

A rövidebb idős változatba csak összeforralom a konzervet a paradicsomlével és már késznek is nyilvánítom a levest, persze a fenti feltétekkel együtt tálalva :)