A következő címkéjű bejegyzések mutatása: tészta. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: tészta. Összes bejegyzés megjelenítése

Wolt rendeléseim: Pad Thai wokbár

 Ha a legtöbbet rendelt kajáim listáját kellene összeállítani, akkor a Pad Thai Wokbár kínálata biztosan dobogós lenne. Egyszerűen imádom és sohasem tudom megfelelő állagúra elkészíteni a pad thait, így marad a rendelés. 



Vicces kis érdekesség, hogy amikor az Alleeban megnyílt az étterem mi voltunk a legelső vevőik, így aznap ingyen ebédeltünk. Persze azóta bőven behoztuk az akkori ajándékot. 

Szinte mindig ugyan került a woltos papírzacskóba: egy hagyományos padthai és rizses Burma egytál étel a férjemnek. Ezek az abszolút bevált kombinációk, bár el kell mondanom, hogy egyáltalán nem mindig ugyanolyan az íze. Néha kicsit csípősebb, fűszeresebb, máskor egészen semleges, feltételezem, hogy a szakácstól függ. 

Érdekesség, hogy a papírdobozban nagyon sokáig forró marad a tészta, még házhoz szállítással is. 



Ami a desszerteket illeti, szintén már-már kötelező elemek, mert isteniek. Nekem a legnagyobb kedvencem a Limehab papaya pürével, amiben tökéletes a savanyú és édeskés ízek egyensúlya, a habos krém és a ropogós morzsa együttese. 

Ezúttal a meggyes tápiókapudingot ettem, ez sem volt rossz, bár nem annyira különleges, inkább csak "simán" finom. 

Érdemes megkóstolni az italokat is. Különösen isreni a mangó-menta-bazsalikom kombó, bár én több zöldfűszert is el tudnék viselni benne, inkább a mangó dominál, de egyáltalán nem szörpösen édes. 

Tejfölös-csirkés tészta szalonnával



4 főre:
2 csirkemell filét (vagy fél kiló pulykamellet) felkockázok falatnyi darabokra. Sózom, borsozom. Mély serpenyőben olajat forrósítok, beleszórok 100 g felkockázott baconszalonnát, 1 csomag felkarikázott újhagymát. Átpirítom, majd hozzá adom, és minden oldalról átpirítom a húst. Ha a válogatós gyerekek nem esznek belőle, szórok rá egy csipetnyi szárított tárkonyt is, ami szerintem a tejfölös ételek tökéletes fűszere. 
Öntök alá egy kis vizet és lefedve puhára főzöm. 
Két-három percenként ránézek és mindig csak egy fél deci vizet öntök alá, hogy ne ússzon, inkább párolódjon. Amikor már teljesen puha a hús, lehúzom a tűzről és hozzákeverek egy nagy doboznyi tejfölt. Ezzel már nem forralom, csak éppen addig van a tűzhelyen, amíg összesűrűsödik a mártás. Ez tényleg csak néhány pillanat. 
5 percig főzöm a 300 grammnyi fagyasztott borsót is külön, de persze ezt a mártásba keverve is lehetne párolni, szintén abban az esetben, ha a gyerekek így is megennék. 

Kifőtt csőtésztával tálalom. 

Tejfölös csirkemell tésztával

Nálunk így néz ki a tejfölös mártással készülő csirkemell, hogy mindenki szeresse és meg is egye. Az egyes számú gyermek ugyanis csak a húst és a tésztát eszi, a kettes számú a borsót is hajlandó, a férj szereti a pirított gombát, én nem annyira. 
Így bár elég sok edényt kell utána elmosogatni, legalább biztos lehetek benne, hogy mindenki enni fog belőle és pont úgy, ahogy szeretné. 



Az alapmártás 4 főre:

2 csirkemell filét felkockázok falatnyi darabokra. Sózom, borsozom és egy kevés lisztbe forgatom. Mély serpenyőben olajat forrósítok és minden oldalról átpirítom a húst. Szórok rá egy csipetnyi szárított tárkonyt is, ami szerintem a tejfölös ételek tökéletes fűszere. 
Öntök alá egy kis vizet és lefedve puhára főzöm. 
Két-három percenként ránézek és mindig csak egy fél deci vizet öntök alá, hogy ne ússzon, inkább párolódjon. Amikor már teljesen puha a hús, lehúzom a tűzről és hozzákeverek egy nagy doboznyi tejfölt. Ezzel már nem forralom, csak éppen addig van a tűzhelyen, amíg összesűrűsödik a mártás. Ez tényleg csak néhány pillanat. 

5 percig főzöm a 300 grammnyi fagyasztott borsót is külön, de persze ezt a mártásba keverve is lehetne párolni, ugyanúgy ahogy a felkockázott csiperke gombát is. 
Mivel minden külön készül, a 20 dekányi gombát ezúttal egy pici olajon saját levében addig pirítom, meg egy kicsit átsül. Ennek sem kell több, 5 percnél. 


Időközben kifől a tészta, amit leszűrök. 

Ha akad még egy kis reszelt parmezán, azt is szórok rá, mert nagyon jól kiegészíti majd a többi ízt. 

Még élek :)

Sőt főzni is szoktam. Sőt sütni is. Csak éppen megírni már nem megy...

Ez most éppen az egyik kedvenc gyorskajám: pirított rizstészta, tojás, borsó, kukorica, zöldhagyma, meg sok szójaszósz.


Napi mosoly

Életjel.
Elborít a munka, úgyhogy ilyeneket eszek. Ma spagetti, parmezán, rákocskák és szerecsendió


Szárított vargányás tészta


Az utolsó olasz esténken még útba ejtettünk egy szupermarketet. Ha már autóval voltunk, vettünk jó pár "nélkülözhetetlen" hozzávalót. Olyat mint Barilla tészta, ami ugyan itthon is van, csak kint harmadáron lehet hozzájutni. Meg persze ilyen-olyan pesztók, szárított paradicsom, egy kiló Nutella csak a biztonság kedvéért. Ja és természetesen sok-sok parmezán.
Egy csomag szárított vargányát is vettem, ne kérdezzétek, hogy pontosan miért. De hazajőve már jó ötletnek tűnt. Gyorsan be is áztattam egy órára, hogy megszívja magát.
A gyerekeknek túrós tésztát készítettem, amihez ugye kötelező tartozék nálunk a pörc, azaz a pirított szalonnakocka. Ennek a visszamaradt zsírjában pirítottam meg az időközben megduzzadt vargányát. Felöntöttem az áztató vizével és nagy lángon elpárologtattam a levét.
A közben kifőtt tésztára halmoztam a gombát. A teraszton elburjánzó zsályából felcsíkoztam pár levelet, szórtam rá egy kis mandulaforgácsot. Majd végül a fotó elkészülte után még egy kis parmezánt is reszeltem rá.
Tökéletes volt. Egyszerűen tökéletes.  

Napi mosoly

A szilveszteri buli kipihenéséként a gyomrunknak engedélyeztünk egy kis szünetet. Így készült ez a chilis-zöldcitromos üvegtészta borsóval és rákkal.

 
Csípős és savanyú, ahogy kell :)
 

Sült paradicsomos tészta

Tudjátok miért jó, ha az ember lányának közeli családjában akad 3-4 kertészmérnök, köztük egy zöldségszakértő egyetemi tanár? Hát, mondjuk, mert jönnek és megszakértik a balkonparadicsomjaimat. Kapok tetűirtó szert, amikor az kell, szakszerű metszést és öntözési, tápoldatozási tanácsadást.
Így már második nyáron élvezhetem az utánozhatatlanul édes, apró paradicsomok bőséges hozamát. :) Még azt kellene valahogy kitalálni, hogy a termés nagyja ne pont a nyaralásunk idejére érjen be.




Azt is hozzá kell tennem, hogy a teraszunk kicsi, viszont cserébe déli, tehát jó napos. Két tő paradicsomból egész kis dzsungel kerekedik, felnő a korlátra, kikanyarog a rácson túlra is. (A képeken a dzsungel júliusi állapota, most már egy kicsit sárgább és satnyább.) Néha pár szem lepotyog a földszintre is. Ilyenkor mindig viszek nekik is egy tállal, hogy ne haragudjanak rám.

Ezen kívül van még bazsalikom-menta ültetvényem is, bár ez sajnos nem annyira sikeres mint a paradicsom projekt. Viszont cserébe szeretnek a muskátlik is nálam.



Szóval július-augusztusban rengeteg, tényleg mézésdes koktélparadicsom áll a rendelkezésemre. A nagy részét szedvics mellé esszük meg. De néha készül vele ez-az. Például ez a tökéletes sült paradicsom, amely a finom olasz szélesmetélt méltó párja.

Korábban már kísérleteztem a sült paradicsommal, de akkor mindig sütőben készült. Volt sült kolbász körete, illetve lett belőle mesésen ízletes leves is.  Most viszont a serpenyő lett a nyerő.

A recept végtelenül egyszerű: Serpenyőbe kerül olívaolaj. Erre a félbe vagdosott paradicsomok. Meg néhány gerezd felszeletelt fokhagyma. Nagy lángon sütögetem pár percig, hogy ne levet engedjenek, hanem tényleg megsüljenek.
A végén locsolok rá egy kis balzsamecetet, tépek hozzá bazsalikom levelet és még parmezán is akad. Egy kis sózás, borsozás sem árt meg neki.

Pont mire megfő a tészta is. Beleforgatom a paradicsomos cuccba és azonnal jól felfaljuk :)

 

Napi mosoly

 

Ajváros tészta, avagy a balkáni pesztó, avagy most jöttünk haza Szabadkáról:

Ennél egyszerűbb étel nincs.

Tészta + ajvár (paprikakrém padlizsánnal) + sajt (nálam parmezán)

És kész! És még finom is. :)

Mangoldos tészta

A mangold (mángold?) nekem tiszta Horvátország. Meg nyár meg sült hal.



Ehhez képest március közepén ott virított a piacon. Hát, nem tudtam otthagyni. Voltak vele mindenféle nagyléptékű terveim, de végül csak egy szerény tésztamártásba került.

A zöldséget felcsíkoztam, megpucoltam. A tövét levágtam.

Néhány szalonnacsíkot megpirítottam, majd kiszedtem és a visszamaradt zsírra rádobtam a mangoldot. Azt hittem, hogy olyan gyorsan megpuhul, mint a spenót, de nem így történt. Alá kellett önteni egy deci vizet és így főzögetni úgy 10-12 percig. A szára adta meg magát ilyen nehezen.

Időközben kifőztem egy adag tésztát is.

A zöldségre öntöttem 1 dl tejszínt, ráreszeltem egy marék parmezánt és visszatettem a szalonnát is. Jó összeforraltam, majd a tésztát is beleforgattam. És természetesen még a tetejére is reszeltem egy csinosabb adag sajtot.

Így készült el röpke negyed óra alatt ez az ebéd is. :)

George's Cup To Go leves és tészta

Frissítés 2016: a hely azóta bezárt :(

Nem titok, ennek a leves- és tésztabárnak a születését végigkövettem. Az első kósza gondolattól szurkoltam, hogy sikerüljön és megnyisson. Bár ténylegesen nem vettem részt semmilyen munkában, nagyon örültem, amikor végre lehetett menni kóstolni.



A George's leveseket és tésztákat kínál minden nap. Igazi gyorsétterem, hiszen minden fogyasztásra kész, ám ha itt eszünk nem műanyagot tömünk magunkba, hanem igazi hozzávalókból készített igazi ételeket. Minden ott készül, hátul a konyhában, meglestem.
Az árak is elég józanok, a levesek 499, a tészták 799-be kerülnek.

A kínálat minden egyes napon megújul. Mindig van többféle leves, egy-két sűrűbb, tartalmasabb meg egy-két krémleves jellegű. Az eperkrém is állandó szereplőjének tűnik a kínálatnak.
Ugyanígy a tésztamártások is napról napra változnak, hozzájuk pedig 3 féle tészta közül választhatunk.

A választék gericét adó fenti két étel mellett lehet gyümölcssalátát (azaz megtiszított, felkockázott gyümölcsöket), illetve friss, de már összeállított salátát is enni. Azonnal, egyszerűen, marcera nélkül pohárból.



Jópárszor visszatértem kóstolni és mindig a leveseket imádtam a legjobban. 3-4 dl jó tartalmas, sűrű levesekről van szó. Én ezekkel mindig jóllakok, a tésztát inkább hazahozom. Persze vannak könnyedebb krémlevesek és nem is muszáj utána tésztát enni. Van ugyanis toast meg rántotthúsos szendvics is.

A raguleves a maga nemében tökéletes. Sok zöldség és sok hús is akad benne. A tárkonyos fűszerezés pedig kitűnő.
Szerettem a jó sűrű bablevest is, bár az lehetett volna egy lehelettel sósabb is.
A céklaleves pedig egy nagyon jól eltalált különlegesség volt, cékla, répa és zellerdarabokkal, picit savanykásan.

A tészták közül nagyon jól sikerült a "milánói", aminek a paradicsomszósza nincs szétfőzve, nem sűrítényből készül, hanem legalábbis valódi paradicsomkonzervből.
A keleties, szójaszószos, zöldséges és csirkemelles tészta is jó lett, bár ezt a feltétet nehéz összeegyeztetni a spagettivel. Főleg attól rázott ki a hideg, hogy a kisasszony még sajtot is szeretett volna szórni a tetejére. Ezt szerencsére sikerült elkerülni.
Kóstoltam még a tejszínes-lazacos tésztát is. Ez is elég jól sikerült, elég jól kidomborodik a füstölt lazac halíze.

És a végére hagytam az igazi csemegét, ami viszont FELTÉTLENÜL meg kell kóstolni! Almás pite fahéjas mascarpone habbal. Hmmmm... Akár mennyire is tele a pocak, ennek helyet kell szorítani.

Ja, és el ne felejtsem a hatalmas poharakban mért, ízesített kávékat. Na, azok is felérnek egy desszert adaggal. Jobb magaddal vinni és lesétálni, mert nem lehet csak úgy felhörpinteni. :)

Egyébként minden úgy van kitalálva, hogy könnyen haza lehessen vinni. A leves ugye pohárban egy kicsit neccesebb, de a tészták meg papírdobozban vannak, praktikus kis füllel könnyen vihetők. Szerencsére vannak már székek is, így egy gyors kajálást kényelmesen megejthetsz a pultnál ücsörögve, esetleg ácsorogva, ha annyira sietsz.

Nyavalyaűző tészta



Annyi remek csodagyógyszer receptje kering a net forgatagában. Ilyenkor csak az jut mindig eszembe, hogy ezek mennyire büdösek és rossz izűek lehetnek. Ki képes lenyelni ezeket? Hát, én nem.

Még szerencse, hogy az ilyen 5 perces, házi gyógymódok nagy része valójában teljesen hétköznapi hozzávalókból áll és akár ehető formába is önthetőek. Ez történt nálam ma.

Egy személyes adag következik:

Vékonyan felkarikáztam 4 gerezd fokhagymát, 1 kisebb répát, fél kaliforniai paprikát.

Lereszeltem fél kiskanálnyi friss gyömbért.

Kifőztem 8 deka szélesmetéltet.

Serpenyőben ezúttal nem olajat, hanem egy kiskanálnyi libazsírt forrósítottam. A fokhagymát, répát és paprikát átforgattam. Ráöntöttem mindössze 2-3 kanálnyi vizet és ezt jól elpárologtattam. Ennyi pont elég, hogy roppanósra főljenek a zöldségek. Rálocsoltam 2 evőkanál szójaszószt, hozzákevertem a gyömbért és beleszórtam egy evőkanálnyi földimogyorót.

Végül a leszűrt tésztát is hozzákevertem és még egyszer jól átforgattam, hogy kicsit összesüljenek-érjenek az ízek. Fogyasztás előtt még rácsorgattam egy kevéske zöldcitrom-levet is. Így igazán jó egyensúlyba került minden íz.

Vége-tészta



Ez amolyan nyár-vége, nyaralás-vége, hétvége tészta. Amikor ott kell hagyni a nyaralót és még meg kellene menteni ezt-azt, ami a hűtőben árválkodik, akkor készülnek az ilyen ihletett alkotások. Viszont ez most tényleg jó kis változat lett, érdemes pár perc figyelmet szentelni neki. Mert mennyivel jobb ez, mint egy sima sajtos tészta!

Kifőztem a széles metéltet - két felnőtt, két gyerek nálunk úgy 300 grammot eszik meg.

Félbe vágtam sok-sok apró paradicsomot. Felkarikáztam 3-4 gerezd fokhagymát. A fokhagymát és a paradicsomot megfuttattam egy kanál olajon a forró serpenyőben.

Felkarikáztam még némi fekete olajbogyót és felbontottam egy nagyobb tonhal konzervet.

A leszűrt tésztára ráhalmoztam minden hozzávalót, végül még fetasajt kockákat is szórtam rá.

Sőt, ha akad, akkor bazsalikomleveleket, petrezselyem zöldjét sem érdemes lespórolni róla.

Paradicsomban főtt tészta



Csak egy gyors ötlet, amit úgy 10 éve láttam valami tévéműsorban, aztán elraktároztam az agyam egy távoli zugában.

Ma, kezemben egy üveg paradicsomlével - eszembe jutott. A lényeg, hogy a tésztát nem vízben, hanem paradicsomlében főzzük meg. Így rögtön mártása is lesz és szűrögetni sem kell.

Tapasztalat: kis lángon kell főzni, mert könnyen leég, főleg a vége felé, amikor már alig van leve. A tésztát kóstolgatni kell, hogy elég puha-e már, mert lassabban fő meg, mint rendesen.

Ha késznek ítéljük, akkor csak egy kevés bazsalikomot kell rá tépkedni és természetesen sok-sok sajtot reszelni!

VKF! Túrós amerikai palacsinta

 
Ezer éve nem sikerült semmit összehoznom a VKF! fordulók alkalmából, de most végre volt a tarsolyomban egy palacsinta recept. Nem is akármilyen.
 
A palacsinták közül leginkább az amerikai típusút szeretem, mert ott nem kell azon izgulnom, hogy szétszakad-e és hasonlók. Ez így, túróval dúsítva nagyon könnyű, finom kis édesség. Készülhet hozzá eperszósz, ha még van eper. Máskor pedig a DM-ben kapható Alnatura málnás szósszal tálalom és abba mártogatjuk az éppen, hogy már nem forró palacsintákat.
 
Bár igazából nevezhetjük apró fánkocskáknak is, a lényeg, hogy csak frissen finomak, pár óra múlva már jelentősen veszítenek élvezhetőségükből. Szerencsére szinte még a pultnál állva el szokott fogyni a fele. :)
 
Hozzávalók: 25 dkg túró, 4 evőkanál liszt, 1 kiskanál sütőpor, 2 tojás szétválasztva, 1 dl tej, 1 kanál porcukor, olaj a sütéshez.
Hogyan készül? A tojásokat szétválasztottam. A sárgáját a cukorral, majd hozzáadva a túrót kikevertem, hozzáadtam a tejet. Végül beledolgoztam a sütőporos lisztet. A felvert tojásfehérjét óvatosan beleforgattam.
Evőkanálnyi mennyiségeket tettem az 1 centi magas forró olajba és pillanatok alatt mind a két oldalát megsütöttem. A cukor miatt meg egyébként is nagyon gyorsan sülnek, sőt égnek meg, ha nem vigyázok. Ezért érdemes minél laposabbra igazgatni a palacsintákat, illetve sasszemmel őrködni felettük.
 
 

 
 

Borsókrémes tészta füstölt pisztránggal



Nos, dúl nálam a füstölt pisztráng mánia. Jelentem, zöldborsóval is remekül működik.

A borsót minden formájában imádom, régimódi levesként, krémlevesként és főzelék helyett püréként is. Mentával vagy bazsalikommal, ami éppen akad. A lényeg, hogy édes legyen, zsenge és roppanós.

Ezt a borsópürés tésztát már sok blogon láttam, mindenképpen ki akartam próbálni. Meg kell mondjam, pont olyan jól működik, ahogy gondoltam.

2 személyes adag készült, ez került bele: 20 dkg spagetti,1 evőkanál vaj, 1 csokor újhagyma, 2 gerezd fokhagyma, 20 dkg borsó, 10-15 dkg füstölt pisztráng (helyettesíthető lazaccal, de akár tonahalkonzervvel is), 5 dkg feta, pár zsál menta, kevés só és bors.

Így készült: A tésztát kifőztem sós, lobogó vízben.

Közben a vajon megpároltam a felkarikázott hagymát és fokhagymát, rádobtam a borsót és egészen minimális vízben kb. 10 perc alatt megfőztem. A borsó felét botmixerrel pürésítettem, hozzáadva a mentát is.

Leszűrtem a tésztát, de nem öntöttem rá hideg vizet, hanem hozzákevertem 3 evőkanál tejszínt. Ezt nagyjából beitta a tészta. Beleforgattam a borsós pürébe, majd ráhalmoztam a falatnyi darabokra vágott halat és feta kockákat.

A tojásos tészta a mennybe megy


 
 
Volt nekem egy drága Nagyim, aki sokat és jól főzött. Az egyik kedvencem tőle a végtelenül egyszerű tojásos tészta volt. Kifőtt tészta és valahogy ráapplikált tojás volt. Sosem tudtam újra előállítani azt a bizonyos ételt. A forró tésztára valahogy serpenyőben ráragasztotta a tojást, valahogy bevonta vele a szálakat, de mégsem volt rántottás jellege az egésznek.

Mondjuk elég tojás-függő gyerek voltam, imádtam a csorgatott köményes levest is – szigorúan félig szenes kenyérkockákkal. A másik nagyinál meg folyton cukorral kikevert tojássárgájával tömtek, mondván, hogy vékony vagyok.

Node, mindez már a múlté, csak annyi maradt, hogy a hűtőben mindig csücsül egy doboz tojás. Ez alap, e nélkül a világvége fenyegetését sokkal komolyabban venném minden alkalommal. Mostanában hála istennek feltalálták a fertőtlenített tojást, így az amúgy is túlfejlett szalmonella-fóbiám sem burjánzik tovább.

Így érkeztünk el ahhoz a csodálatos keddi naphoz, mikor is az olvadó hó szürke latyakkal áztatta el az egész várost, a rosszkedvem mélységes mély bugyraiban dagonyáztam. Éppen Két Cica carbonáráját csodáltam és magamban csóváltam a fejem, „de hát ez az Ildikó csak tudja, hogy ez bizony nem Carbonara.” Mert én tudom. Természetesen jobban tudom, nem mintha olyan sokat jártam volna Olaszföldön, de rengeteg gasztroblogot olvasok cserében.

Egészen pontosan 11:52 perckor döbbentem rá a következőkre:

1. Úgy 10 perc múlva indulni kellene a gyerekekért

2. Még semmit se ettem, amióta felkeltem

3. Nincs semmi azonnal fogyasztható állapotú táplálék a frizsiben.

Ilyenkor mindig a zacskós japán tészta az első gondolatom, de természetesen nem volt itthon. Most kezdődik az izgatott kapkodás és matatás. Lekváros kenyér? De a kenyér három napos és hótt száraz. Na jó, akkor valamilyen  tészta. Mindegy milyen, csak forrjon fel mielőbb a víz. Szerencsére akad valami nagyon-nagyon vékony spagetti, a doboz 5 perces főzési időt ígér. Al dentén is jó lesz ezúttal, nem vacakolunk.

És akkor találtatott még némi húsos szalonna (magyarul bacon), egy ici-pici darab parmezán. A szalonna felcsíkoztatott, a sajt lereszeltetett. Egy jó mély serpenyőt előkaptam és beleszórtam a szalonnát. Jó megpirult, mert közben eszembe jutott, hogy FOKHAGYMA! Azt apróra kockáztam és ment a szalonnához, pirulni, de nem megégni.

Löttyintettem rá úgy 2 kanálnyi tejszínt. (Igen, tudom, hogy ez nem Carbonara, de nem is akar az lenni.)

Egy tojást lazán, villával felvertem. Gyors mozdulatokkal a tejszínhez kevertem, így nem rántottásodott rögtön. Ment is bele a tészta egyenesen a főzővízből, villával átmerve. Aztán meguntam a szökevény szálakat és mégis leszűrtem az egészet.

De még véletlenül sem tartottam a hideg víz alá! Ugye ti sem tesztek ilyen csúfságot szegény szerencsétlen pasztával? Itt úgyis arra volt szükség, hogy forró legyen és a tojásos-tejszínes cucc, ahogy lehet rátapadjon. Ez meg is történt.

Úgyhogy már csak egy kis reszelt sajt került a tetejére.

Lemértem: 12 perc a szintidő.
 

Megenni 2 perc 32 másodpercig tartott, bár ezt követően némileg elnehezült hassal indultam rohanvást az ovi felé gyermekeimet elhozni.
És kérdezitek, hogy milyen? Talán mondanom se kell, de egyszerűen mennyei, zseniális, isteni és minden hasonló, csak több jelző épp nem jut eszembe.

Pásztortarhonya




- Nagyi, gyere, szedjünk tarhonyát! – A kislány fél lábon ugrándozott az öregasszony konyhájában. Két fonott coffja fel-alá röpködött. Épp befejezték a reggelit, sőt a mosogatást és törölgetést is.


- De kislányom, a tarhonyát csinálni kell! Vagy esetleg venni a boltban, de az nem egészen olyan finom – válaszolt a néni. Közben pakolászott, elrakta az evőeszközöket, összehajtogatta az abroszt és berakta a fiókba, hogy aztán két óra múlva újra elővegye az ebédhez. Csipketerítő is került az asztalra, meg egy kancsó valami ezer éves szárított virággal.

- Nem, nagyi, ott hátul, a fal mellett, a gödörnél, tudod! Ott terem a földön! Csak a madarak mindig megeszik – mondta a kislány, miközben a csipketerítő kacifántjait követte mutatóujjával.

- Jaj, kicsim, az csak a rossz tarhonya volt, ami megpenészedett és nem bírtuk megenni, így kidobtam a madaraknak.

- De nagyi! Ezt most komolyan mondod? Nem viccelsz?

- Persze.

- Pedig Ákos azt mondta, hogy csak ki kell menni a kert végébe és felszedegetni a földről, aztán már lehet is főzni.

- De ugye nem szedtétek fel?

- Nem, mert nagyon koszos volt – fintorgott vállvonogatva a kislány. – Bár Ákos azt mondta, hogy csak meg kellene mosni a kerti csapnál, ahogy a répát is szoktad.

- Nagy kópé ez az Ákos és sok butasággal tömi a fejed. De ha már így szóba került, akkor csináljunk ma tarhonyát ebédre. Segítesz?



Igazán ragyogó nyári nap volt, nagy forrósággal kecsegtetett, de a hatalmas konyha, félig behajtott spalettái hűvöset ígértek. Ákos, a szomszéd gyerek már biztos elment horgászni, ahogy tegnap nagy hencegve előadta. A kislány pedig nem igazán tudott jobb programot kitalálni aznapra, mint a tarhonya-csinálást. Hiszen a málnabokrokat már napokkal korábban lelegelte, az eper már leérett, az őszibarack és paradicsom befőzésre még várni kellett pár hetet. Akkor legyen: tarhonya.



- Na, akkor kezdjük – mondta a nagymama. Időközben újra lekerült a csipketerítő meg a kancsó az asztalról. A helyére a hatalmas gyúródeszka került, évtizedek késnyomaival és repedéseivel. Egy kiló átszitált liszt halmozódott a közepén. A kamra hűvöséből 4 tojás is előkerült, szépen, egyesével felütve a külön erre rendszeresített porcelán tálkába, majd a liszt közepén lévő mélyedésbe helyezve.

A kislány már feltérdelt a székre és könyökén támasztva a fejét figyelte a jól begyakorolt mozdulatokat. A nagymama 2 evőkanál sót szórt a lisztre, meg odakészített egy jó pohár vizet is. Aztán elkezdte a lisztet elmorzsolni a tojással. Először csak nagy laza mozdulatokkal dolgozott, mintha csak söprögetné, simogatná a lisztet. Adott hozzá egy kis vizet, majd elkezdte a két tenyere között morzsolgatni a lassan összeálló tésztát.

Komoly munka volt, ez, nem is szólt közben egy szót sem. A tészta pillanatok alatt összeállt az erőteljes mozdulatoknak köszönhetően. A nő már teljes erejét megfeszítve dolgozott.

- Na, ez jó kemény lesz! – ez volt az első megjegyzése, amióta nekikezdett. – A tarhonya tésztájának jó keménynek kell lennie, hogy ne főjjön szét, tudod.

A kislány csak bólogatott. Már rég rájött, hogy ha neki is jut feladat, úgyis bevonják, de ha valami „nehéz” munka, akkor jobb, ha csendben marad.

- Van az a nagy rosta a kamrában, kicsim, hozd ki, légy szíves!

- Mi az a rosta, nagyi? – állt meg a kislány a kamra ajtajában.

- Az a szita, csak olyan nagyobb lyukai vannak. Azon fogjuk átküldeni a tésztát.



Így is lett, a kemény tésztát a nagymama gombócnyi adagokban átnyomkodta a rostán, majd szétterítette a deszkán.

- Most hagyjuk szikkadni egy kicsit. Addig én iszok egy kávét. Te meg menj ki egy kicsit a napra, olyan sápadt vagy, te lány.

- De nagyi! Nem kaphatnék inkább én is egy kis kávés kockacukrot?

- Jól van, jól van – rázta a fejét a nagymama. – Csak anyádnak meg ne mond még egyszer!

- Akkor én kiviszem a teraszra a cukortartót meg a kanalakat – sorolta nagy lelkesen a kislány és már libegett is kifelé.

Mire lefőtt a kávé, a lány már a kinti asztal melletti széken térdelt a szokásos pózában. Fejét a ball öklével megtámasztva éppen a színes szárú kiskanalakkal vert valami szabálytalan ritmust.

- De csak egy kockacukor! – ült le a nagymama a másik székre. Gyorsan felhörpintette a kávét és már kelt is fel. – Ha akarsz, gyere és folytassuk a tarhonyát.



Amíg a kávé főtt, ő már megtisztított egy nagy vöröshagymát. Fel is kockázta. Most zsírt forrósított a mély serpenyőben. A besózott hagymakockákat azon futtatta meg. Adott hozzá egy felkockázott paprikát is, meg egy kanál őrölt pirospaprikát. Egy arasznyi szárazkolbászt is felkarikázott és azt is hagyta pirulni, zsírját-színeit kiengedni. Csak úgy sercegett az egész, amikor beleszórt jó két maroknyit a friss tarhonyából.

A három szem krumplit pillanatok alatt pucolta meg éles kiskésével, majd hosszában négybe vágva tette a tarhonyák közé. Mire a kislány beért a színes kanalakkal meg a cukortartóval – amiből időközben valahogyan eltűnt még két szem kockacukor – már lefedve párolódott az egész étel.

- De jó lesz, nagyi! Isteni illata van!

- Kislányom, tudod, hogy Isten nevét hiába a szánkra nem vesszük! – mondta hátra sem nézve az ezerszer elmorzsolt mondatot a nagymama. De azért magában mosolygott. Igen, jó lesz ez az ebéd. És még a kovászolt uborkából is maradt az üvegben a múlt hétről. Jó ez a nyár.



Ez nem pad thai



Az úgy volt, hogy volt egyszer egy egyszeri leány, valahol a Kárpát-medence mélyén. Élt, éldegélt, mint minden rendes bácskai leányzó. Krumplievest evett meg grízes tésztát, szilvás lepényt meg csorgatott tojáslevest. Igen ám, de csúnya nagy homokszem került abba a bizonyos mahinába, amikoris elkezdett szakácskönyveket írogatni az istenadta. Mert az egy dolog, hogy az ember lánya papírra veti a nagymama titkos és nehezen reprodukálható tortáit meg a nagynéni még titkosabb pogácsáit. De aztán elkezdenek jönni a mások szakácskönyvei is. Születésnap? Szakácskönyv. Névnap? Szakácskönyv. Stb.


És kitágul a világ. Jé, máshol egészen máshogy főznek. Jé, imádom a szójaszószt! Bólogat nagy egyetértésben az időközben beszerzett férjjel együtt, aki meg csak adja alá a lovat. Jé, a csípős ételek is tök finomak! És jé, a mungóbab csírát is meg lehet enni! Ki gondolta volna?


Meg aztán olyanok is előfordulnak, hogy meghívják holmiféle étterem megnyitóra is az ilyen irkálgató egyedeket, hátha arról a bizonyos helyről is születik pár sorocska.


Szóval szegény mit sem sejtő főhősünk imígyen beleszeretett a pad thai (vagy valami hasonló) névre hallgató tésztába. De nyakig. Olyannyira, hogy most már mindent annak néz. És minden többé-kevésbé megfelelő helyen azt eszi. Kit érdekel ezek után a hűvös, már-már íztelen sushi, a hűtlenül elhagyott szerető?


Bár székesfővárosunk jól ellátott mindenféle ínyenc boltokkal, hősünk igencsak lusta ellátogatni eme jeles intézményekbe, főleg mert mindig otthagyja az egész gyest (amit egyébként meg a kisded pelenkájára szánt még a hó elején).


De a szerelmet elég nehéz megállítani, főleg ha mély szenvedélyből táplálkozik. A harc ott dőlt el, amikor a sarki zöldségesnél megjelent egy doboz friss mungóbab csíra. Ezt természetesen haza kellett hozni. Azonnal. Került mellé még egy csomag koriander zöldje is.

Viszont innentől kezdve főszakácsunk már abból táplálkozott, amit a kamrában fellelt. Példának okáért egy csomag japánból származó soba tésztát. Jó lesz az – felkiáltással már ment is a forró vízbe, de csak ázni, nem fövődni.

Került még egy kis csirkemell is. Apróra vagdalva, olajon körbe-körbe pirítva. Meg egy csokor felkarikázott újhagyma hasonló eljárással hőkezelve. Sőt! Jó pár gerezd fokhagyma meg egy aprócska chili is erre a sorsra jutott.

Hozzája szójaszósz az íze miatt, 2 kanál barnacukor, hogy karamellizálódjon finoman. Meg egy zöldcitrom leve is az egyensúly miatt.

Csíra, korianderzöld meg egy nagy keverés és már készen is volt a fennséges étek. Csak a legfontosabb le ne maradjon! Egy nagy marék földimogyoró durvára törve a mozsárban. Az a lényeg. Vagy nem?

Mac and cheese magyarra fordítva



Van ez az amerikai-angolszász sajtos tészta, aminek úgy nagyjából az a lényege, hogy a tejben sül-fő meg a tészta. Receptje mint égen a csillag. Egyik kalóriadúsabb, mint a másik. Persze próbálkoznak mindenféle zöldséges (sütőtökös meg karfiolos változattal is), de tudjuk, hogy ilyenkor a cifrázás csak árt a koncepciónak.

Ez egy olyan külföldi kaja, amit minden különösebb erőfeszítés nélkül el lehet készíteni itthon is, hiszen kevés és könnyen beszerezhető hozzávaló kell csak hozzá. Hogy nekem mégis egy kicsit elkalandoztak a gondolataim és a hozzávalóim, az pusztán az én hibám. Megkívántam ugyanis veszettük a juhtúrót, így végül az is került bele.

Az eredeti recept nyomában pedig akár Sajtkukacéknál elindulhatunk.

Hozzávalók: 30 dkg makaróni, vagy rövid csőtészta, 4 dl tej, 15 dkg juhtúró, 1 kanál mustár, 15 dkg jól reszelhető sajt (Trappista, Cheddar), só, bors.

Elkészítése: Egy nagyobb tűzálló tálban elkevertem a túrót, mustárt és a tejet. Enyhén sóztam, borsoztam. Feleforgattam a tésztát - úgy ahogy van, nyersen. A tejnek be kell borítania a tésztát teljesen. A tetejére szórtam a reszelt sajtot. Kicsit bele is forgattam, hogy kerüljün a tészta közé is.

Ha nagyon deviáns akarok lenni, néha kolbászkarikákat is teszek a tetejére, ami persze isteni ízt ad az egésznek és különben is imádom a ropogósra sült kolbászt!

A tűzálló tálat befedtem alufóliával, 25 percig így sütöttem, majd még fólia nélkül 10-15 percig, hogy jó piros legyen a teteje. A tészta szépen beszívja a tejet és isteni puha, ízletes lesz.

A kisült tészta akár egyben is kifordítható a tálból, vagy feldarabolva adagolható. Adiktív és finom.