Valódi májpástétom



Szeretjük mi a bolti, meg persze a piaci kenőmájasokat is, csak attól valahogy mindig lelkifurdalásom támad, hiszen ki tudja mi minden került bele a gyártás folyamán. Ha így készül, legalább nagyjából ellenőrizni tudom a hozzávalókat és ki tudok hagyni sok-sok gyanús E-t. Úgy is mondhatnám, hogy ez a hagyományos recept, amit már a nagymamám is készítette annó és mi lelkesen fogyasztottuk.

Eddig még senki sem panaszkodott erre a változatra, sőt! Kellemesen füstös íze lesz, ha füstölt szalonnát használunk és a rozmaring sem tesz neki rosszat. Ha azt túl aromásnak tartom, akkor esetleg majorannával helyettesítem.

Az alaprecepthez fél kiló csirkemájat használok, de bátran duplázható. Így is viszonylag nagy adag, olyan “négy felnőttnek bőven elég vacsorára” mennyiség.

Hozzávalók: 50 dkg csirkemáj (szív nélkül), 10 dkg húsos szalonna, 1 kis fej vöröshagyma, 2-3 gerezd fokhagyma, 1 evőkanál kacsa-, liba- vagy sertészsír, 1 dl konyak (vagy akár valami jóféle, de nem túl aromás pálinka), 2 ág rozmaring, só, bors.

Elkészítése: Minden hozzávalót felkockáztam. A májat, szalonnát olyan 2-3 centis darabokra, a hagymát és a fokhagymát minél apróbbra.

Mély serpenyőben zsírt melegítettem és a fenti hozzávalókat beleszórtam. Gyakran kevergetve, forgatva megpirítottam. Főleg a májjal törődtem, hogy az ne maradjon nyers. Amikor ezzel megvagyok, ráöntöttem a konyakot és nagy lángon elpárologtattam.

Ez után melléteszem a rozmaring ágakat is, de nem szedem le róla a leveleket. Egy kicsi vizet öntök a máj alá még és lefedve még úgy 15 percig párolom. Ez talán túlzás, de azt szeretem, ha tényleg jól átfő.

Amikor kész, hagyom egy kicsit langyosodni. A rozmaringot kiszedem, de az összes többi hozzávalót együtt pépesítem.

Nekem ehhez csak egy botmixerem van, de éles pengéi viszik a cuccot. Ledarálni is lehet, ha valaki úgy szereti és egy kis tejszín vagy vaj még kerülhet bele lazításnak. Szerintem ez már felesleges.

Magic Burger, Budapest

2013. szeptember:

Nem győzök elég hálás lenni azért, hogy végre a XI. kerületet is felfedezték maguknak a vendéglátó helyek. Egy nagy irodaház meg bevásárlóközpont közelében, egy vadiúj társasház aljában nyílt nem is olyan régen az amerikai álom megtestesítője: Magic Burger. Kicsit eldugott helyen van ugyan, de a híre szájról-szájra terjed, egyre sebesebben. Így egyre hosszabbak is a sorok délben.


 
Pedig a jó hamburger immáron nem tű a szénakazalban, hanem igenis elérhető kaja lett Budapesten. Nem egy, hanem legalább 10 hasonlóan friss hússal operáló, valódi bucit használó hambugerező nyílt egy év alatt. És ezek már nem a csalamádés szörnyedvények valamelyik aluljáróban, hanem rendes vendéglők. Nem is igazán alkalmasak arra, hogy csak úgy beszaladjunk és gyorsan bekapjunk valamit. Meg kell adni ennek is a módját.
Node, vissza a Magichez, ahol minden a jó kis filmklisékre hajaz. Van csillagos párna, meg mindenféle ikonikus tárgyak a falakon. Ahogy azt elképzeljük.
Szerencsére az ember alapvetően az ételre figyel. Általában elég hosszú a sor, így van idő eldönteni, hogy milyen húst, milyen nagyságban, milyen plusz feltéttel kérjük. A kombinációk száma (bár nem számoltam ki) legalább ötvenre rúg.
Ha sikeresen leadtuk a rendelésünket, akkor megkezdődik a várakozás arra, hogy végre a mi sorszámunkat kiáltsák. Ugyanis csak akkor kezdik el sütni a mi húsunkat, amikor azt megrendeltük, nincs előre lesütött, majd infralámpával melegen tartott borzalom.
 
Egy duplahúsos, ámde normál méretű zsemlét kértünk, plusz sajttal, hagymával. A sült krumpli nem jár hozzá, külön kell kérni, de bevallom, ez nagyon gyenge pontja a menünek. Ott is hagytuk a nagy részét.
A hamburger viszont csodás, ahogy a neve is ígéri. A hús nincs túlzottan átsütve, a zsemle édes és puha, a sok-sok feltét pedig kellően ízletessé teszi. Enni elég nehézkes, mert potyog minden felé, de ez legyen a legnagyobb bajunk.
Fantasztikus itt még a különleges üdítőital választék. Olyan márkák sorakoznak a hűtőszekrényben, amelyekről még életemben nem hallottam. Van persze Dr. Pepper meg mindenféle Kólák is. Nem mondom, hogy egészségesek, viszont nagyon izgalmas ízűek.
 
És amivel tökéletesen sikerült rabul ejteniük, az az “óriás hotdog”, aminek semmi köze a virslis változathoz, ámbár van olyan is. Ez egy leírhatatlanul jó szendvics. Amolyan rusztikus kenyérbe kerül sok-sok olvasztott sajt. Apróra szeletelt húst pirítanak hozzá a grillen, majd a tetejére sok-sok sült hagymát pakolnak. Valami félelmetes, micsoda ízorgia.
Kóstoltuk még a coleslaw salátát is, ami elég kicsi adag, ugyanakkor túl édes is. Persze ez csak magyar ízléssel ilyen, mert pont ugyanolyan, mint amit bármelyik amerikai kisváros hamburgerezőjében adnának.
 
Jó időben a teraszon is lehet ücsörögni, és hamarosan remélhetőleg indul a feljesztés és megduplázzák minden tekintetben a nagyságrendeket.
FIGYELEM! Az utcában fizetni kell a parkolásért! Nem érdemes elfelejteni. A cím pedig: Újbuda, 1116 Alíz u. 8



2014. január:

Amióta utoljára jártam ott, a helyet legalább háromszorosára bővítették. Bár a pult nem lett nagyobb, mind a leülős rész, mind pedig a grillpult jóval nagyobb.

Az újdonságok közül nekem nagyon bejönnek a rákos finomságok. Van rákpogácsa is, illetve apró rántott rákocskák kifliben. Mindkettőhöz mesésen passzol a rózsaszín "coctail" szósz.

Továbbra is imádom az ezerféle meg fajta ízű szénsavas űdítőket, nem tudok betelni velük.

KNRDY steakhouse, Budapest

Ha eddig még nem jött volna rá senki, akkor ideje férfiasan bevallanom, hogy én bizony nagy-nagy húsevő, sőt ragadozó vagyok. Az a típus, aki el tud alélni egy szép darab nyers bélszín látványától. De nem azért, mert undorítónak tartom, pont ellenkezőleg.

Szóval HÚS! Aki nálam is jobban kapható az ilyesmi fogyasztására, az az én drágám. Külföldi útjairól, ahová sajnálatos módon engem nem hurcol magával, elég gyakran küld olyan MMS-eket, amelyek valamilyen nagyobbacska marhahús darabot ábrázolnak. Mondanom sem kell, hogy ilyenkor kellően feldühödött válaszokat szoktam írogatni.

Node, volt egy nyár, volt egy szülinap, volt egy gyerekmentes szombat este. Tehát már semmi sem állhatott közénk és a húsfalás közé. Kiválasztott célpontunk pedig a híres Konrády hentes új intézménye, az étterem volt.

Elég korán érkeztünk, így a szinte telyesen fekete berendezésnek és az üres aszaloknak köszönhetően az első fél órát elég rideg hangulatban töltöttük. Aztán beözönlött egy nagyobb társaság, illetve egy még nagyobb legénybúcsús társaság, így azonnal megtelt a hely külföldi szóval, hangzavarral.

Az étlap is érdekes, de igazából a hűtőpult szépségeit nézegetve kap csak igazán kedvet az ember a lakmározáshoz. Szép akkurátusan be van ám mutatva, hogy mit jelentenek az amerikai "vágások", mert bizony azok nem ugyanazok, amiket itthon mi megszokhattunk a sima kis hentesünknél.

De ha már itt voltunk, kezdetben még éhes gyomorral, kellett valami előétel. Például mini burgerek. Tényleg isteniek, különösen a mellé adott szósszal együtt.
A roston sült libamáj, amit sáfrányos almával és palacsintával adtak, bár nem steak, de kellően zseniális! Puha, omlós, és rengeteg íz meg zamat jön elő minden falatnál.

Ha hátrasétál az ember, akkor azt is megnézheti, hogyan sütögetik igazi roston a látványkonyhában a húsdarabokat.
Biztosra mentem, mint mindig bélszínt ettem. Ezt itt filet mignonnak hívják, csak mondom. Bár nem is olyan kicsi... Viszont vesztemre jól átsütve kértem, így majdnem átbillent a száraz határon. Szerencsére csak majdnem, és még kellően élvezhető és szerethető volt. Imádom, ahogy a kívülről picit ropogós, belül meg omlósan puha húsba beleszalad a kés.

Meg aztán volt az asztalon még egy darabka, ha jól rémlik Ribeye vágás. Ez az, ami úgy 800 gramm körül kezdődik. Egy szelet. Szó se róla, a drágámnak sikerül maradéktalanul elpusztítania.

Essen talán szó a köretekről is. Ezek ugyanis külön érkeznek, az egész társaságnak és lehet belőle szemezgetni. Két főre bőven elég lett volna egy fajta is, de nem bírtuk ki. A kukorica fantasztikus önmagában is! Olyan ropogós és édes, hogy a curry-s fűszerezés már inkább elvesz belőle, mint hozzáad.
A tejszínes spenót pedig szintén nagy kedvencem, bár most egy kicsit elbújt a többi tökéletes finomság mögé.

Ezek után tökéletesen biztosak voltunk benne, hogy mi már édességet biztos hogy nem. Á, ugyanmár. Mozdulni is alig. Aztán valahogy mégis kikötött az asztalon egy Banoffee csokitorta, amit úgy tíz éve meg akartam kóstolni. És hát, ez se volt egy rossz cucc, jó lenne egyszer itthon is előállítani.
A szorbet válogatás pedig pont az ilyen alaposan megfáradt gyomornak való, hiszen hideg, savanykás és üdítő.

Felállni és hazavánszorogni a legnehezebb feladat, de közben párás szemmel lehet felidézni, hogy "Hát ez pont olyan volt, mint New Yorkban, emlékszel?"

Krémleves sült paradicsomból


 

Elég gyakran előfordul nálunk, hogy a vasárnapi ebédhez csak bedobálok mindenféle zöldségeket és egy kis húst egy tepsibe, aztán mehet a sütőbe 1,5-2 órára. A legjobb csirkecombok így készülnek, és a mellé pakolt, megpuhára sütött répa, sőt fokhagyma meg egyenesen isteni! Ha még nem rendszeresítettétek ezt a módszert, akkor tényleg érdemes kipróbálni!

Most is ez történt: éppen mindenféle zöldségek meg egy szép darab oldalas süldögélt békésen sisteregve. (Körülbelül ugyanezen alkotórészek mentén, mit itt.) Amikor is elolvastam Mautner Zsófi aktuális receptjét a Magyar Narancsban és a homlokomra csaptam.

A hús mellé pakolt, löttyedtre sült koktélparadicsomokat (lehetett úgy 15 darab), 4-5 gerezd megsült fokhagymát, 1 nagy puha hagymát szedtem ki a hús alól és úgy 2 dl-t a szaftjából. Ezeket jó alaposan leturmixoltam. Érdekes, hogy le se kellett szűrni, olyan szép krémes és fényes lett ez a leves. A paradicsomok héja szinte elolvadt, ugyanígy a magok is eltűntek valahogy.
Külön izgalmas ízt hozott az ételbe, hogy pár szál rozmaring is parkolt mellette, amíg süldögélt.

Levesbetétet egyáltalán nem igényelt, hiszen pont ezt a krémes, lágy állagát élveztem igazán.

Úgy gondolom, hogy ez így, a hús alól kihalászva sokkal finomabb végeredményt ad, mint amikor csak úgy magában sütögetjük a paradicsomokat a sütőben, de mondjuk azt sem ártana egyszer tényleg kipróbálni. ;-)



És a legbüszkébb az egészben arra vagyok, hogy a paradicsomok bizony az erkélyünkről származtak. Végre-végre sikerült édes, piros és finomságos paradicsomokat nevelgetnem. Jövőre tele lesz palántákkal az erkélyem, az már biztos.

 

Polenta balzsamos hagymával és kecskesajttal



Nem is tudom miért, nekem ez olyan nyárias étel, miközben minden ízében inkább a nehezebb, téliesebb konyhához illene. Minden esetre nagyon-nagyon összejött ez a kombináció, igazi finomság. Sőt, ami a legszebb benne, vega és glutén mentes is!
Néha én is meglepődök, hogy milyen ügyes vagyok :)

Az alábbiakban 2 fős mennyiségeket adok meg.

A balzsamecetes hagyma így készült:
Fél kiló apró hagymát megpucoltam és mindegyiket félbe vagdostam.
Serpenyőben vajat forrósítottam. Vágott felükkel lefelé beletettem a hagymát és pirítani kezdtem. Pár perc után aláöntöttem nagyon kevés, csak 2 kanálnyi fehérbort. Amikor elpárolgott, rászórtam 2 kanál barna nádcukrot és rácsorgattam 2 evőkanál balzsamecetet. Még pár percig pirítottam, rázogattam, néha meg is forgattam.

Az a jó, ha lesz egy kis szaftja, nem pörkölődik meg teljesen a hagyma, még egy picit roppanós marad. Éppen ezért sózni is csak akkor szoktam, amikor készen van.

A polentát egyszerűen, 3szoros mennyiségű, sós vízben megfőztem. Kettőnknek 1 pohárnyi száraz kukoricadara bőven elég. Itt általában meg szoktam állni, de ha nagyon cifrázni akarnám, akkor kisimítva hagynám kihűlni, majd felkockáznám és vajban megpirítanám. Mint ahogy itt csináltam.

Került még rá néhány szál rukkola és rámorzsoltam még 10 deka fűszeres lágy kecskesajtot.

Napi mosoly

Végignézni egy kisrepülő gyakorlatozását: füsttel, dugóhúzóval, nagy körökkel és fel-le röppenésekkel. Tátott szájjal, hazafelé sétálva.

Napi mosoly

Csak azért is nyitott ablaknál alszunk továbbra is. Vastag paplannal ugyan, fülig betakaródzva, de még nem adjuk a nyarat!

Napi mosoly

Sok-sok év után újra iskolatáskát cipeltem. Csak most nem én ültem be a padba, hanem az 1-es számú gyermek.