Diós-csokis banánkenyér

Nálunk ez az a fajta sütemény, amiről szinte biztosan tudom, hogy sikert fog aratni, ezért próbálok a liszten és cukron kívül a lehető legtöbb jó hozzávalót is belecsempészni. A dió és a banán rengeteg vitamint és hasznos ásványi elemet tartalmaz, ráadásul nagyon finomak is együtt. 




Hozzávalók egy közepes, hosszúkás formához: 10 deka vaj, 1 nagyobb banán, 3 tojás, 5 deka barna nádcukor, 1 csapott kiskanál mézeskalács fűszer (fahéj, szegfűszeg, gyömbér, vanília), 15 deka liszt, 1 csapott kiskanál sütőpor, 8 deka dió, 12 deka csokoládé.

Elkészítése: A vajat érdemes pár órával korábban kivenni a hűtőből, hogy megpuhuljon. Így könnyen össze lehet keverni a cukorral, majd egyenként hozzáadni az egész tojásokat és kikeverni. Ehhez a masszához adom hozzá a villával szétnyomkodott, egyébként jó esetben elég érett banánokat. 
A lisztet a fűszerekkel és a sütőporral dolgoztam össze. Majd belekevertem a vajas masszába azt is. Viszonylag nedves, ragacsos lesz a végeredmény. 
A diót és a csokit késsel daraboltam fel, nem kell túl apróra, hogy legyen mit harapni amikor esszük ezt a süteményt. A diót és csokit is az alap tésztához kevertem. 
A hosszúkás formát kibéleltem sütőpapírral, mert így biztos lehetek benne, hogy nem fog beleragadni. Egyébként a tészta elég zsíros a vajtól, így valószínűleg egyébként sem fog ragadni, de nem szeretek kockáztatni. 
A tetejét még megszórtam 1 kanál nádcukorral. 

180 fokra előmelegített sütőben kb. 35 percig sütöttem. Jól megnőtt a tészta, ezért nem szabad telerakni a formát. Amikor kihűlt könnyen szeletelhető, illatos piskóta lesz belőle. Akár vajas-lekváros kenyér alapanyagaként is felhasználható, bár önmagában is rengeteg ízt rejt magában. :)

Maradékhasznosítás: báránypiláf

A karácsony napján a nagyszülőknél elköltött gazdag és mesés ebéd folyományaként egy csomó finomságot haza is csempésztünk, így ma sem igazán kellett főznöm. Maradt egy szép darab sült báránycomb is, rozmaringos, szaftos, ahogy kell. Egy kicsit kevésnek tűnt kettőnknek, így adott volt, hogy alaposan felturbózom. Lett belőle egy keleti ihletésű rizses egytálétel: piláf. 



Felkockáztam egy kisebb vöröshagymát, olajon üvegesre pároltam. 3 zsengébb répát is felkockáztam, majd a hagymához adtam. Rászórtam 5 deka hosszúszemű rizst és 5 deka vöröslencsét. Jól átkevertem. Sóval, borssal, csipetnyi fahéjjal és őrölt rozmaringgal fűszereztem. Felöntöttem 2 dl vízzel és lefedve főztem.
Időről időre átkevertem és ha nagyon elfőtte a levét, akkor öntöttem alá, de mindig csak úgy fél decit. 
Mire megfőtt minden, leszedtem a maradék húst a csontról, felkockáztam amolyan falatnyi darabokra és a puhára főtt rizses tálra halmoztam. Lefedve még hagytam pár percig, de már nem főztem, hanem csak a húst melegítettem át, hogy összeérjen a többi hozzávalóval. 

Maradékhasznosítás felsőfokon


A sütőtök krémleves nálunk 3 dolgot tartalmaz: sütőtököt, kókusztejet meg esetleg fűszereket. Ha nem elég édes, akkor kerül bele egy kis méz is. Ebből a krémlevesből maradt egy fél adag, amit még akár hidegen is eleszegetünk, mert desszertszerűen finom, ám most valami még finomabb lett belőle.

A frissen facsart narancslé szintén önmagában is isteni finom. Jó pár éve legjobb konyhai barátaim közé tartozik a narancsfacsaró, amivel elég gyorsan lehet narancsonként kb. 1 deci levet kinyerni.

Így állt tehát össze ez a karácsonynapi, délelőtt a kanapé sarkába kuckózáshoz ideális itóka: 2 dl friss narancslé + 2-3 kanál kókuszos sütőtök püré. Jó elkeverve egészen mesés!

Karácsonyi vacsora 2015

Csak a rend kedvéért megörökítem a nem túl hagyományos, ám jól sikerült karácsonyi vacsoránkat.

Kókuszos sütőtök krémleves mézzel és csipetnyi mézeskalács fűszerrel

Sütőben, citromszeletek alatt egészben sült pisztrángok

Köretként serpenyőben párolt, majd szójaszósszal és vajjal lepirított zöldségek: póréhagyma, répa, kelbimbó, szemes gesztenye (fagyasztott változatból)

Sajtos puffancs, ami most nem igazán sikerült úgy ahogy szokott, de azért ehető volt

Diós-csokis banánkenyér

Boldog karácsonyt kívánunk!


Nyúl frikasszé

Hogy került egy teszkós akciós újságba egy ilyen hagyományos francia recept? Jó lenne tudni. A többi ugyanis a hagyományos karácsonyi ételekkel foglalkozott, úgyis mint halászlé (kockával) meg rántott hekkfilé meg töltött káposzta. Aztán a következő oldalon jön a nyúl frikasszé. Ízlelgessük ezt a szót. Nekem azonnal összefutott a nyál a számban és tudtam, hogy el kell készítenem. Ha mást nem, akkor majd csirkemellből, de szerencsére belefutottam némi nyúl-apróhúsba valamelyik hiperben. 

Érdekes ez a frikasszé dolog. Olyan szép, ropogós francia szó, így írnák eredetileg: Fricasee de lapin. Bár nem emlékszem, hogy gyerekkoromban az asztal körül kergettek volna, ha nem ettem ilyesmit. Nem is tudom, hallottam-e ez korábban. Valami rémlik, de nem találok fogást az emlékeken. 
Ha erre az ételnévre gondolok, mindig egy múlt századi jelenet jut eszembe. Valahol egy nagypolgári lakás ebédlőjében kerülhettek az asztalra ilyen étkek, egy enyhén affektáló, korábban az apácáknál franciát tanuló, majd Párizsból hozatott szakácskönyvekkel a szakácsnőt hetente felingerelő ifjú feleség jóvoltából. A férj meg csak hagyta, hadd szórakozzon a neje, és kötelességtudatból szépen megette a feltálalt tejszínes ételeket, a mindenféle omletteket meg felfújtakat, de közben titokban csülkös pacalokról meg kolbászos rakott káposztákról fantáziált. 

Én viszont oda meg vissza vagyok a régimódi, nyomokban franciás receptekért. Másrészt viszont imádom a tejszínes dolgokat, főleg  ha még egy kis fehérbor meg mustár is belekerül a történetbe, na akkor már előre tudom, hogy zseniális lesz. Az lett. Mármint nekem. Körülbelül ez most a kedvenc ételem, biztos, hogy készül majd még nálam. 



Hozzávalók 3-4 adaghoz: 500 g apró nyúlhús csont nélkül, 1 póréhagyma, 100 g borsó, 200 g csiperke gomba, 2 dl tejszín, 2 evőkanál mustár, 1 kanál vaj, 2 kanál olaj, 2 dl fehérbor, 1 kiskanál szárított tárkony, só, bors. 

Elkészítése: A nyúlhúst, ha nem eleve darabolva vesszük, akkor leszedjük a csontról és felkockázzuk. Nekem szerencsére ezt a melót megspórolta a gyártó, így már falatnyi darabokra vágott húst tudtam használni. 
A pórét és a gombát megpucoltam és felkockáztam előkészítésképpen. 
Mély serpenyőben felforrósítottam a vajat és olajat. Először megforgattam rajta a póréhagymát, aztán hozzáadtam a húst és gombát. Megsóztam, borsoztam. Megpirítottam a húst, de azért még nem kapott túl erős színt. Megszórtam a tárkonnyal is. 
Ráöntöttem a fehérbort, hagytam felforrni, majd levettem közepesre a lángot és fedő alatt főztem úgy jó fél órát. Amikor már nagyon puha lett a hús, levettem a fedőt, hozzákevertem a tejszínt és mustárt. Már nem nagyon kell forralni, csak felforrósítani és tálalni. 

Főztem mellé hosszúszemű rizst is, ami magába szívja a tejszínes mártást. Természetesen szélesmetélt tészta vagy krumplipüré is jó ötlet lenne hozzá. 

Vajas kekszek karácsony előtt

Karácsony előtt rengeteg esemény van a gyerekeknél: sulis, ovis műsor, aztán persze évzáró itt-ott, mondjuk a focin. Mindenhová lehet vinni pár finom falatot, és általában sikerül is összehozni valamit. Alapvetés, hogy gyorsan és egyszerűen készüljön. Az sem baj, ha a gyerekek is részt tudnak venni az elkészítésben és persze könnyen fogyasztható legyen. Ennek leginkább a kekszek felelnek meg - szerintem. 




Ezen a héten ez a két fajta készült. Az alaptészta ugyanaz, egyben gyúrtam össze két adagnyit, majd kétfelé szedtem és belekevertem az ízesítő anyagokat. 




Csokis-kókuszos vajas keksz


Hozzávalók: 100 g vaj, 50 g cukor, 1 tojás, 120 g liszt, 50 g kókuszreszelék, 1 csapott kiskanál sütőpor, 70+30 g durvára tört csoki (a mikulások kiválóan használhatóak erre a célra).

Elkészítése: A puha vajat kikevertem a cukorral. Hozzáadtam a tojást és jól kikevertem ezt is. Végül jól beledolgoztam a szárazanyagokat is.
Puha massza lett belőle. Kis golyókat formáztam, majd ellapítottam. Olyan 3-4 centi átmérőjűek lettek.
Előmelegített sütőben kb. 15 perc alatt halványra sülnek és jó ropogósak-illatosak lesznek.




Narancsos-mandulás vajas keksz

Hozzávalók: 100 g vaj, 50 g cukor, 1 tojás, 120 g liszt, 50 g szeletelt mandula, 1 csapott kiskanál sütőpor, 50 g kandírozott narancshéj-kocka, 30 g fehér csokoládé.

Elkészítése: A puha vajat kikevertem a cukorral. Hozzáadtam a tojást és jól kikevertem ezt is. Végül jól beledolgoztam a szárazanyagokat is.
Puha massza lett belőle. Kis golyókat formáztam, majd ellapítottam. Olyan 3-4 centi átmérőjűek lettek.
Előmelegített sütőben kb. 15 perc alatt halványra sülnek.

A kekszeket ki is díszítettem. A kb. 3 dekányi csokit puhára olvasztottam, majd egy kanállal a kihűlt kekszek tetejére csorgattam. Még így puhán rászórtam a mindenféle színes, díszítőcukorkákat. Egy picit bele is nyomon az olvadt csokiba. 
Ha ilyenkor kiteszem mondjuk egy fél órára a teraszra vagy a hűtőbe, akkor a csoki teljesen visszadermed az eredeti állapotába és nem fognak leperegni róla a díszítések. 


Szaloncukor-kóstolás, 2015

Rendkívül érdekes szaloncukor-kóstolást szervezett a Szamos. A számomra elsősorban marcipános édességeiről ismert cukrászda igazán nagyot alkotott szaloncukrokban is és erre ideje volt rácsodálkozni.
10 különböző csokiba mártott finomság sorakozott előttünk, beszámozva, csomagolások nélkül. Mi pedig sorban beleharaptunk a szaloncukrokba, majd elmondtuk mit gondolunk róluk. Trükkös módon más márkák is kerültek a sorba, így nem lehettünk biztosak benne, hogy kinek a csokiját majszoljuk. Ez a titkosság, csomagolás nélküliség biztosította, hogy ne csak a saját termékeket dicsérjük agyba-főbe és húzzuk le a többi gyártó termékeit. Amikor sorban kiderült, hogy melyik sorszám melyik szaloncukrot takarja, valójában elég meglepő volt az eredmény. Igen, voltak olyan gyártók, akiket már illat alapján ezer méterről is fel lehet ismerni (Milka), voltak olyan gyártók, amelyeket egyébként sokat veszek és szeretek is, de most nagy csalódást keltettek bennem (Stühmer), és persze voltak kritikán aluli bevonómasszás borzalmak is (ezek megnevezésétől inkább eltekintenék).
A másik meglepetés nekem az volt, hogy milyen sokrétű lett mostanában a szaloncukor kínálat. Egyszerűen nincs olyan ízlés, amelyikre ne találni mostanában megfelelőt. A gyártók ezer meg egy dologra figyelnek. Kezdve a csomagolás színétől. Van rengeteg hagyományos, gyönyörű papírokba csomagolt szépség, illetve vannak modern színek, pasztelles árnyalatok és rikító pinkek is. Ha tehát csak dekorációs céllal van a fán az édesség, akkor is találsz olyat, amilyet csak szeretnél.
Ha inkább az íz a fontos, akkor meg érdemes inkább egy tálba kitenni a csemegét, nem is feltétlenül a fára. Úgy hallom ezt az utat járják mostanában a legtöbben.

És akkor most vissza a Szamoshoz. Elfogultnak fog hangzani, de egyszerűen imádom az újdonságokat. A régieket is. A marcipánmasszába töltött, néha pici alkohollal is megbolondított gyümölcsös krémes bonbonnak is beillő szaloncukrokat. A meggyes és a szilvás mindent visz ebben a kategóriában.
Az újak közül pedig keressétek a „pralinét”. Ez jelenleg 3 ízben kapható, arról is megismerszik, hogy a csomagolópapírok is gyönyörű pasztallesek: narancsos, zöldes és halvány sárga. Hmmm. Ez már önmagában bontogatásra és kóstolgatásra sarkall. A három ízkombináció: karamell vaníliás fehércsoki köntösben, mézes-narancsos fehércsokoládé-krém étcsokokoládé köntösben és sós mandulás krém tejcsokiban.
Ezek közül a karamella az, ami hozza a szokásost, jó édes, igazi gyerekeknek való íz. A fehércsoki csak rátesz még egy lapáttal.
A sós mandulás nagy meglepetés. Tényleg sós, de csak pont jó mértékben. Amolyan abbahagyhatatlan mértékben. Mert ugye az ember ízlelőbimbói picit összezavarodnak és újra és újra meg kell kóstolni, hogy akkor most tényleg azt éreztem-e, amit az agyam mond.
A narancsos meg egyszerűen tökéletes. Huhh, hát mesés, ha szereted a narancsos ízt és az étcsokoládé enyhe fanyarságát. Ebből még kell majd vennem egy adaggal :)
A tölteléke egyébként mindhárom szaloncukornak rendkívül krémes, lágy, puha. Tejszínes-kényeztető érzetet kelt.

A másik, általam nem várt újdonság, a csak alulról mártott zselés szaloncukor. Kétféle ízben kóstoltuk: málna és narancs. Nos, rendkívül tömény, nagyon édes, de ugyanakkor a málna és a narancs íze is nagyon erős, nem a megszokott gumicukros aromát érezni. Kiderült, hogy a málnásat például valódi málnavelőből készítik, tehát ezért az az utánozhatatlan málnaszörp érzet. A narancsosba is jutott bőven az aromás narancshéjból, itt-ott még a mini darabkák is látszanak. Azt hiszem ez a két fajta főleg édessége és jellege miatt a gyerekek nagy kedvence lehet, jól helyettesíti a szokásos, mindössze aromákból tákolt zselés cuccokat. Mondjuk szerintem finomabb lenne, ha a csoki mindenhol körülvenné a zselét, de mint megtudtam egyelőre ezt a technológia nem teszi lehetővé.

Még egy tanács, ha szaloncukor vásárlásra adnátok a fejeteket. A helyetekben és sürgősen elmennék egy Szamos cukrászdába. Tudjátok, van belőlük egy csomó bevásárlóközpontban. Itt aztán minden ízből ki van téve és egy-egy darabot is tudtok vásárolni, súly után fizetve. Nem kell megvenni egy egész dobozzal, aztán csalódottan üldögélni 24-én, hogy a választott íz senkinek nem csúszik a családban. Így bátran lehet kóstolgatni, kiválasztani az abszolút győztest és abból betárazni, jó alaposan. Na jó, lehet, hogy 24-én meg 25-én még senki sem fog szaloncukrot enni, de pár nap múlva, amikor a sütik már nem csúsznak, de kellene valami édes… És persze készülődés közben is el lehet csenni pár szemet. A fa hátuljára úgysem kell olyan sok dísz, ugye?

Karácsonyi készülődés az Auguszt cukrászdában

Van Budán egy majd 150 éves ékszerdobozka. Úgy hívják, hogy Auguszt cukrászda. Mindig is szerettem itt ücsörögni, elbújni a világ elől, a közeli bevásárlóközpont forgatagából kiszabadulva egy régimódi, kakaózós-kuglófozós világba menekülni.
Tegnap délután egy órára még jobban be tudtam kukucskálni a rejtett, titkos ajtók mögé is. Fantasztikus érzés egy amúgy bezárt cukrászdába besétálni, ahol a tulajdonos meséli családja kalandos és sokszor megrázó történetét, megmutatja, hogyan lehet pillanatok alatt beigli-tésztát nyújtani. Sőt a "góré" feliratú, egyébként senki által nem érinthető eszközt is egészen közelről megcsodálhattuk.



Édes-bús, fura érzés tudni, hogy szinte ugyanezeket a süteményeket készítették már a múlt század fordulóján is. Lehet, hogy akkoriban még kifli alakú volt a beigli, de ugyanúgy mák és dió volt a töltelék. Ahogyan most is pont így tökéletes.
A hófehér habkarika sem sokat változott az évtizedek során, ugyanúgy a "retro" meg a "vintage" hangulat része ma is.
A mandulatüskékkel ékesített, belül pedig narancslekvárral rétegezett csokis sütemény is ismerős valahonnan a gyerekkoromból, és persze a sok mézeskalács, marcipán figura, szaloncukor.
A legnagyobb kedvencem pedig a franciák kedvenc karácsonyi süteménye, a fatörzs, amit Nagymamám majd Apu is évről évre újra alkotott, bár nálunk nem kerültek rá ilyen csinosan megfestett csokilevelek és marcipángombák.



És hogy miért szomorú egy picit a mosolyom, ahogy ezeket a csodákat kóstolgatom? Elkerülhetetlen végiggondolni, hogy voltak olyan korok, amikor egy cukrász - az öröm szállítója is ellensége volt a társadalomnak. A II. világháborúban az egyik cukrászda a földdel vált egyenlővé. A másikat pár évvel később államosították, a családot pedig kitelepítették. Ahogy megtudtam főként a "női makacsságnak" köszönhetően mégis visszatértek és újra indultak a nulláról, pusztán a tudásra alapozva.
Most pedig a leszármazottak már a 150-es évfordulóra készülődnek lassan. Remélem kikerül még egy-két olyan emblematikus darab ebből a pici cukrászdából, mint a megunhatatlan E80 torta...


December, karácsony meg én

Utálhatnám, sőt gyűlölhetném a karácsonyt. Én mégis imádom. Minden novemberben beszerzek pár újabb díszt, az idén például rókás-mókás alátéteket a reggelihez meg mikulásos szalvétát. Ilyenkor már karácsonyi zenéket hallgatok, amíg csak meg nem unom. Imádom az éjféli misén a Mennyből az angyalt és a Csendes éjt. A gyerekek izgatottságát, amivel a sajátom vetekszik. A mézeskalács sütő maratont. Ezt esetleg ismétlésekkel.
És legjobban a nyugis családi napokat szeretem. Ilyenkor tényleg napokig úgy van, hogy semmi dolgunk csak ide-oda menni, enni és pihenni. Saját kis szokásainkat, szertartásainkat, amik az évek alatt épültek fel és jó felidézni, előszedni őket.

Pedig. Volt két karácsony...

A Love Actually filmet néztük és le volt halkítva a telefonom a moziban. Nem is nagyon tudom azóta megnézni ezt a filmet, pedig mindenki gondoskodik róla, hogy minden évben elém kerüljön.

Csak hazafelé vettem észre, hogy hívott. Hogy rákja van és másnap már műtik is. És valószínűleg nem lesz otthon szenteste. Aztán valahogy hazaengedték a kórházból és mi harcra készen vártuk az új évet.
Harcolt, amíg tudott, de két évvel később meghalt. Anya temetése december 5-én volt. Már tíz éve. Dermedt december volt az, dermedt karácsonnyal. Fogalmam sincs honnan volt akkoriban bármihez erő. Például Apu lelkiereje, hogy sötétkék díszeket szerezzen...

Szóval, azt hiszem nyugodtan gyűlölhetném a karácsonyt.

De miért tenném? Annyi csoda fér bele még az életbe. És annyi fantasztikus régi karácsony emléke él most is bennem. Furcsa, de ajándékoké nem nagyon, de a fenyő illata. A mézes pálinka. A zserbó meg a keksztekercs. A halászlé. Az ezer éves mókusdísz, erősen kikopva. Meg a csillagszóró, amit még mindig nem merek meggyújtani!

Mert a karácsony az, amivé mi tesszük. Én szeretek együtt lenni azokkal az emberekkel, akikkel eltölthetem, így nekem jó. Én szeretem a tárgyakba rejtett és az általuk felidézhető emlékeket, így nekem jó.