Annak ellenére, hogy nyolcadikán reggel a drágám kijelentette, hogy ő az ilyen komenista maradványokat nem ünnepli, mint amilyen a nőnap, este mégis egy zacskó finomsággal állított haza. Lelőhelyként ezúttal is a Culinarist kell megjelölnöm.
Ebben a csomagban lapult meg egy doboz tintahal tintájával feketére festett, friss tészta! Szemem azonnal felcsillant, hiszen Horvátországban minden másnap fekete rizottót ettem volna, ha minden étterem tartott volna. De ez egy másik történet. Fantáziám gőzerővel dolgozott és végül előkészítéssel együtt bő 10 perc alatt elkészülő csodát alkottam.
A friss tésztát rotyogó, sós vízbe dobtam és én lepődtem meg legjobban, amikor 3 perc eltelte után már puhább volt, mint amire az olaszok azt mondják al dente. Gyorsan le is szűrtem, de hideg vízzel nem öblítettem le. Szerintem ugyanis ez a gasztro istenek és a tészta ellen való vétek.
Szóval a túl gyorsan megpuhuló tészta már ott ácsorgott és csorgott a szűrőben, amikor a felforrósodott olíva olajba reszeltem négy gerezd fokhagymát, pillanatok alatt átpirítottam és beleszórtam egy dobozka már amúgy is megfőtt rákocskát. Két paradicsomot kimagoztam és húsát felkockáztam. Már repült is a fokhagymás rákocskák mellé. Éppen csak átforrósítottam az egészet, lehelletnyi (úgy egy deci) tejszínnel meglocsoltam. Só, frissen őrölt bors és friss híjján szárított bazsalikom került még rá.
A tejszínes mártást rámertem a két tányérra kiosztott tésztára és (parmezán hiányában) egy alaposabb adag pecorino sajtot reszeltem rá, majd a szépség kedvéért még néhány forgácsot is gyártottam a sajtból. Talán még jobb is ez a fajta, mint a parmezán, mert kevésbé tolakodó az íze.
Nos ez az összeállítás - komolyan mondom - egyszerűen tökéletes. Réges régen ettem ilyen mélységes élvezettel ételt. Már önmagában a tészta is olyan tüzijátékot rendez az ember nyelvén, hogy csak halk nyögdécselésekre futja. Huhhh, de jó volt.
Ebben a csomagban lapult meg egy doboz tintahal tintájával feketére festett, friss tészta! Szemem azonnal felcsillant, hiszen Horvátországban minden másnap fekete rizottót ettem volna, ha minden étterem tartott volna. De ez egy másik történet. Fantáziám gőzerővel dolgozott és végül előkészítéssel együtt bő 10 perc alatt elkészülő csodát alkottam.
A friss tésztát rotyogó, sós vízbe dobtam és én lepődtem meg legjobban, amikor 3 perc eltelte után már puhább volt, mint amire az olaszok azt mondják al dente. Gyorsan le is szűrtem, de hideg vízzel nem öblítettem le. Szerintem ugyanis ez a gasztro istenek és a tészta ellen való vétek.
Szóval a túl gyorsan megpuhuló tészta már ott ácsorgott és csorgott a szűrőben, amikor a felforrósodott olíva olajba reszeltem négy gerezd fokhagymát, pillanatok alatt átpirítottam és beleszórtam egy dobozka már amúgy is megfőtt rákocskát. Két paradicsomot kimagoztam és húsát felkockáztam. Már repült is a fokhagymás rákocskák mellé. Éppen csak átforrósítottam az egészet, lehelletnyi (úgy egy deci) tejszínnel meglocsoltam. Só, frissen őrölt bors és friss híjján szárított bazsalikom került még rá.
A tejszínes mártást rámertem a két tányérra kiosztott tésztára és (parmezán hiányában) egy alaposabb adag pecorino sajtot reszeltem rá, majd a szépség kedvéért még néhány forgácsot is gyártottam a sajtból. Talán még jobb is ez a fajta, mint a parmezán, mert kevésbé tolakodó az íze.
Nos ez az összeállítás - komolyan mondom - egyszerűen tökéletes. Réges régen ettem ilyen mélységes élvezettel ételt. Már önmagában a tészta is olyan tüzijátékot rendez az ember nyelvén, hogy csak halk nyögdécselésekre futja. Huhhh, de jó volt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése