Szeretem a kínait. A jó kínait nagyon, a sarki büféset pedig mérsékelten, de éppen eléggé ahhoz, hogy rendszeresen felkeressem valamelyik ilyen intézményt. A kínai kaja iránti rajongás tulajdonképpen családi örökségnek tekinthető. Néhány éve azért autóztunk ki Szentendrére a december eleji meglepetés-hóesésben, hogy együnk egy jót. Akkor megdöbbenve tapasztaltuk, hogy a kedvencünk lehúzta a rollót. Arra felé lakó informátorunk szerint ismét üvegtésztát mérnek a főút melletti hodályban.
Egy éles fordulattal most pedig kanyarodjunk vissza Tuk-Tuk-ékhoz. Először a Velveten olvastam, hogy milyen jó, aztán meg azt, hogy milyen rossz. Chew is lehúzta a motoros riksák teljesítményét. De mindez nem volt elegendő ahhoz, hogy eltántorítson a kipróbálásától. Kétszer.
Először egy szombati családi kupaktanács szolgáltatott alkalmat a távol-keleti ízvilág iránti rajongásunk kiélésére. Hatan voltunk, öt féle húsételt rendeltem és (minő szemétség), úgy gondoltam, hogy a rizst majd mi főzzük meg magunknak. Kupaktanácsunk summázott véleménye az lett, hogy a kiküldött kaja igazán kitűnő minőségűre sikeredett. A csirkefalatok kellően omlósak, a tintahal ínycsiklandóan gyömbéres, a kacsa meg éppen megfelelően csípős lett. Akad azonban egy nagy-nagy problémánk is: nem laktunk jól. Egyszerűen döbbenetesen kicsik a dobozkák, ráadásul még csak nem is pakolják őket csurig. Ennyi pénzért azért mélyebben is meríthetnék a merőkanalat.
A második alkalom akkor jött el, amikor a gyermek apja a Mannában üzleti vacsorázott (bélszínt az ördögfajzat) és pedig a fürdetésbe, altatásba és vissza altatásba belefáradva valami kényeztető elemózsiára vágyakoztam. Tanulva a múltkori esetből rendeltem elő, fő és utó ételt is. Biztos ami biztos. És ugye könnyebben ad ki az ember egy személyre egy csinosabb összeget, mint ugyanezt hatszor megszorozva.
A tavaszi tekercs egész jól sikerült ezúttal, bár nem teljesen sikerült kibogoznom, hogy vajon mivel töltötték meg egészen pontosan. Az édes-savanyú, amúgy pirosas narancssárga mártásról csak feltételeztem, hogy a tekercshez jár, így abba mártogattam szorgalmasan. Ez utóbbi állaga és íze elég nagyüzeminek, mondhatni bóti minőségűnek tűnt.
A Mee Goreng tészta végre tényleg megtöltötte a design dobozkát. Én pedig boldogan faltam, büszkén magamra, hogy milyen ügyesen tudom használni az evőpálcikát. Ez a fajta tojásos tészta kellemesen puha, remélem tényleg ilyennek kell lennie. A hús és zöldség hozzáadott értéke elenyészőnek bizonyult ugyan és a csípős ízt képviselő csili darabkák is csak hellyel-közzel jelentek meg, de összességében ízlett a dolog.
A végére maradt még a mennyeiként emlegetett földimogyorós palacsinta, amelynek tölteléke igencsak finom, viszont nagy-nagy bánatomra a tésztát enyhén szólva sikerült elégetni. Így aztán a szenes zamat némileg elnyomta az édes tölteléket.
Összességében? Lehet, hogy majd még rendelek, de egy ideig pihentetem a dolgot. Hosszú ideig.
Egy éles fordulattal most pedig kanyarodjunk vissza Tuk-Tuk-ékhoz. Először a Velveten olvastam, hogy milyen jó, aztán meg azt, hogy milyen rossz. Chew is lehúzta a motoros riksák teljesítményét. De mindez nem volt elegendő ahhoz, hogy eltántorítson a kipróbálásától. Kétszer.
Először egy szombati családi kupaktanács szolgáltatott alkalmat a távol-keleti ízvilág iránti rajongásunk kiélésére. Hatan voltunk, öt féle húsételt rendeltem és (minő szemétség), úgy gondoltam, hogy a rizst majd mi főzzük meg magunknak. Kupaktanácsunk summázott véleménye az lett, hogy a kiküldött kaja igazán kitűnő minőségűre sikeredett. A csirkefalatok kellően omlósak, a tintahal ínycsiklandóan gyömbéres, a kacsa meg éppen megfelelően csípős lett. Akad azonban egy nagy-nagy problémánk is: nem laktunk jól. Egyszerűen döbbenetesen kicsik a dobozkák, ráadásul még csak nem is pakolják őket csurig. Ennyi pénzért azért mélyebben is meríthetnék a merőkanalat.
A második alkalom akkor jött el, amikor a gyermek apja a Mannában üzleti vacsorázott (bélszínt az ördögfajzat) és pedig a fürdetésbe, altatásba és vissza altatásba belefáradva valami kényeztető elemózsiára vágyakoztam. Tanulva a múltkori esetből rendeltem elő, fő és utó ételt is. Biztos ami biztos. És ugye könnyebben ad ki az ember egy személyre egy csinosabb összeget, mint ugyanezt hatszor megszorozva.
A tavaszi tekercs egész jól sikerült ezúttal, bár nem teljesen sikerült kibogoznom, hogy vajon mivel töltötték meg egészen pontosan. Az édes-savanyú, amúgy pirosas narancssárga mártásról csak feltételeztem, hogy a tekercshez jár, így abba mártogattam szorgalmasan. Ez utóbbi állaga és íze elég nagyüzeminek, mondhatni bóti minőségűnek tűnt.
A Mee Goreng tészta végre tényleg megtöltötte a design dobozkát. Én pedig boldogan faltam, büszkén magamra, hogy milyen ügyesen tudom használni az evőpálcikát. Ez a fajta tojásos tészta kellemesen puha, remélem tényleg ilyennek kell lennie. A hús és zöldség hozzáadott értéke elenyészőnek bizonyult ugyan és a csípős ízt képviselő csili darabkák is csak hellyel-közzel jelentek meg, de összességében ízlett a dolog.
A végére maradt még a mennyeiként emlegetett földimogyorós palacsinta, amelynek tölteléke igencsak finom, viszont nagy-nagy bánatomra a tésztát enyhén szólva sikerült elégetni. Így aztán a szenes zamat némileg elnyomta az édes tölteléket.
Összességében? Lehet, hogy majd még rendelek, de egy ideig pihentetem a dolgot. Hosszú ideig.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése