Sült gesztenye

Mindenszentek és halottak napja környékén a szabadkai temetők bejáratánál nagy üstök füstölnek. Bennük rengeteg gesztenye sül. Itt nem 5 darabra megy a játék, hanem fél litert vagy egy egész litert tudsz venni.

Gyerekkorom óta ez a legjobb dolog a novemberben. Egy marék kormos finomság, még forrón a papírtasakból kapkodva, és senki sem bánja, hogy feketék lesznek az ujjaim, mire hazaérünk. 

Kedvenc bögréink

A Csokista blogon tették fel a kérdést, hogy kinek van kedvenc bögréje, úgyhogy válaszolok is. Nekünk ugyanis csak kedvenc bögréink vannak. Amikor - nagy ritkán - egy-egy összetörik, mindig megsiratom (vagy inkább megdühöngöm a dolgot). Persze a drágám szerint így is túl sok van, de amíg pont beférnek a szekrény erre kiszabott polcaira, addig nincs gond.

1-es számú és abszolút kedvenc a tehenes. Bár én folyton bárányosnak gondolom magamban, ki tudja miért. Freud bácsinak biztos lenne hozzá megjegyzése.
Hogy miért imádom? Mert olyan jóóóóó naaaagy. 3,5 dl - ez nálam a tökéletes reggeli tejeskávé adag.

2. Ez pedig a drágám tökéletes reggeli kávé adagja - feketén egy eszpresszó. A bögre inkább csésze, egy néhány évtizedes porcelán. Örökség a nagyitól, amit minden reggel használunk, így minden reggel eszembe jut ő is és hálát adok, hogy megőrizte nekünk ezt a szép tárgyat.

3-as és a képen nem szereplő sok-sok állatfigurás bögre. Ez például egy kézzel festett, ami nagyon jól bírja a strapát. Van cicás, baglyos, királyfis meg kisvakondos is. A Hello Kittyt nem tudom ráfogni a gyerekekre, az pl. az enyém.

4-es egy kakukktojás, mert üvegből van. De szintén nagyon szeretem, ez a délutáni teázós bögre, szintén az a pont jó méret, forma, stb.

Még mielőtt vége a nyárnak...

Bár a naptár szerint most hétvégén véget ér a nyár, még egy utolsó lendülettel kiélvezhetjük minden szépségét, mielőtt elkezdődik az ovi, suli és meló úgy isten igazából. A Free People (kedvenc, de csak távolról csodált ruhamárkám blogja) 7 pontban megírta, hogy ők mit szeretnének még elindézni, hát én is álmodoztam egy picit. Mondhatni, hogy turbó fokozatra kapcsoltam a napi mosolyok gyártási fázisát.

1. Készíts fagyit!
Akkor is, ha egész nyáron nem álltál neki, még mindig van időd összekeverni egy kis gyümölcsöt, joghurtot és betenni a fagyasztóba.
Ha nem megy, akkor séltálj el a legközelebbi fagyizóba és legalább 3 gombócot kérj egyszerre! Akkor is ha a kezdre folyik és ruhádra csöpög - évente legalább egyszer jó alaposan be kell fagyizni.

2. Hajókázz!
A nyáron voltunk már Balatonfüreden sétahajózni meg kompoztunk is, de amióta elindították a BKV hajókat Budapesten, azóta vágyom rá, hogy ezt is kipróbáljam.
Ha nincs közeledben nagy hajó, akkor keríts egy csónakot vagy vizibiciklit és élvezd a hullámokat meg a vizet meg a csöndet.

3. Nézz naplementét és teliholdat, vagy akár villámokat!
Órákig, igen, órákig tudunk ülni a teraszon a srácokkal, ha vihar van. A naplemente csak percekig érdekli őket, de a színorgia mindig megéri azt a pár rászánt pillanatot. Ilyenkor mindig az az első gondolatom, hogy festék után kellene nyúlni és megörökíteni. Még akkor is ha csak szánalmas pacsmagolás lenne belőle.

4. Maszatold össze magad!
Mindegy mivel, csak kend össze a kezeidet! Legyen az homomvár építése közbeni sarazás, kenyérdagasztás közbeni ragacs vagy nutellás kenyér majszolása. Engedd meg magadnak, hogy ne legyél makulátlan.

5. Feküdj le a földre!
Most, amíg elég meleg van, egyszerűen fel kell szívnia az embernek egy kis energiát közvetlenül a földből. Ezoterikus baromság? Lehet, de valami hihetetlenül erős érzés egyszerűen csak lefeküdni a földre és bámulni fölfelé. Lehetőleg valami szép rajzolatú fa lombjára.

6. Egyél egy jó lángost!
Ez hozzá tartozik a nyárhoz meg a maszatoláshoz is. Mi ezt a kihívást alaposan túlteljesítettük, ezért szívből ajánlom mindenkinek. Például a Dunaparty Megállóban (Dél-Budán a bicajút mellett a két emeletes angol buszban) vagy a Lángos Szaküzletben a Fehérvári út vége felé, a villamos megállóban, vagy Balatonudvariban a strandon vagy ahol csak jól esik.

7. Tartsd számon a jót és engedd útjára!

Túl sok lenne egyetlen hétvégére? Hogy nem lehet bepótolni egy egész nyaralást egyetlen nap alatt? Nem is ez a célom. Csak megfejelni ezt a forró nyarat még néhány emlék-morzsával, amit aztán a dunnyha alatt vacogva majd előkapirgálhatok.

Nő és a bicajvásárlás

Ugye, milyen szép vagyok? És szerény...

Jelentem: Biciklizni tényleg nem lehet elfelejteni! Utoljára '97-ben ültem kerékpáron. Ezt egészen pontosan tudom. Akkor úgy gondoltam, hogy egy életre meguntam és megutáltam a tekerést. Most szombaton felpattantam és minden teketória nélkül tekertem.

Persze kell hozzá, hogy ma már Budapest is kezd kerékpáros várossá alakulni. Ahogy Szabadkán és környékén egyszerűen mindenhova bicajjal jártunk, ez itt Pesten eddig valahogy nem volt igény. De az utóbbi 1-2 évben egyre csak kerülgetem a kocsimmal a sok bicajost. Én sem húzhattam már sokáig.

Végül enyém lett álmaim bicaja. Hogy hogy választottam? Egyik fülemen a telefon, aminek végén kerékpárboltos barátom a Balaton partján adja a tanácsokat. Én meg nézegetem a honlapokat. Ő magyarázott a váltókról, a váz és keréknagyságról meg hasonlókról, míg én ezt csak igen mérsékelten vettem figyelembe. Úgy fél füllel éppen csak meghallgattam. Ez az előnye annak, ha az ember szakértőkkel beszél. Ő majd figyelembe veszi a minőségi dolgokat, én maradok a dizájnnál.

Körülbelül ezek hangzottak el részemről:
- Te figyelj, ez túl barna! Igen, látom, hogy van belőle fekete is, de én rózsaszínt szeretnék.
- Nem, ez nem elég régimódi.
- Ez meg túl pasis.
- Tudod olyat akarok, aminek magasan van a kormánya! Nem akarok görnyedni.

Hosszú csönd, kattintgatás.

- Ah! Ez az! Ilyet akarok! Törtfehér és vízkék! És a formája is pont jó! Ezt akarom! Tudsz nekem szerezni ilyet?

És persze tudott. És amikor elmentem átvenni jól meglepődtem. Mert ez a bicikli nagy. Óriási kerekei vannak. Viszont ennek köszönhetően hihetetlenül kényelmes és csak úgy suhan. Jó alaposan ki is próbáltam már a hétvégén.

Szóval, ha ezentúl láttok egy vízkék-törtfehér biciklit suhanni, akkor én leszek rajta.

A krémlevesek csodálatosságáról

Avagy hogyan főzzünk tökéletes krémlevest.

Itten most egy világmegmentő - de legalábbis ebéd megmentő - csodás kis találmányról lészen szó. A krémlevesekről. Mert ugye krémlevest mindenből lehet készíteni. Vannak a finom, főzés nélküli dolgok, jórészt gyümölcsből. Ezek azonban nálam inkább a trumix kategóriába kívánkoznak, így most maradjunk a sós ízeknél.
A krémlevesben az a jó, hogy az ember csillogtathatja vele tehetségét. Kombinálhatja az ízeket, illatokat, fűszereket. És közben elég nehéz elrontani. Szerencsére.

Kezdetben volt nálunk a répa krémleves. Olyan franciásan, természetesen fehérborral. Imádtam. Aztán bejött az életünkbe és minden második étterem étlapjára a brokkolikrémleves. Naná, hogy szeletelt mandulával megszórva. Lehetőleg jó lisztesen és hígan. Mondjuk otthon nem erről szólt a történet, hanem tejszínről és esetleg lazackockákról.

Mostanában meg az egész kezdődik tavasszal a medvehagymával, aztán jön a spárga és így tovább egészen a sütőtökig. Mondom én, hogy mindenből lehet krémlevest csinálni. Egyetlen dolgot nem lehet: megvenni a bolti tasakos port és azt forró vízzel felönteni. Ez egyszerűen nem ér! És egyáltalán nem éri meg, mivel kb. 10 perccel több munkával már igazi lakomát állíthatunk elő. Oké, a botmixert el kell mosogatni, de nagyjából ennyi a plusz ráfordított energia.

Most egy hatalmas nagy titkot súgok ám meg: én gyakorlagilag minden krémlevest ugyanúgy csinálok. Nagyon egyszerű a recept, de mégis nagyon rafinált. A végeredmény pedig: finom!

Először is kell hagyma. Lehet sima vöröshagyma, főzőhagyma, póréhagyma meg lila is. Nem árt, ha hozzápasszintjuk a főszereplő zöldséghez a színét. A hagymát feldarabolom, de a turmixolás miatt nem kell egészen apróra.

Aztán jön egy kanál olaj és egy kanál vaj. Erre dobom rá a hagymát, amit kicsik megsózok, hogy kicsalogassan a nedveit. 1-2 perc kavargatás, pirítás.

És ekkor jön 1 dl bor! Bizony. Nálam ez az a szükséges plusz zamat, ami egyszerűen kell. Az alkoholtartalmát úgyis nagy lángon elpárologtatom és maradnak az aromák. Általában fehérbor, általában valami Chardonnay vagy ilyesmi. (Ami éppen akad felbontva a hűtőben, mert ezért nem bontok ki egy egész üveggel, kivéve, ha majd az ebédhez úgyis megisszuk.)

A bor elpárologtatása után jön a kiválasztott zöldség, felöntve lehetőség szerint maradék húslevessel. Ha ez nincs, akkor nem fanyalodunk a leveskockára, hanem szépen vizet használunk. Így is lesz elég íze az ételünknek.

A zöldség megpuhul, jöhet a turmixolás. Tejszín vagy tejföl kerül bele. A tejszíntől krémesebb, a tejföltől savanykásabb lesz.

És akkor jön a második Barba-trükk. Szinte minden krémlevesbe reszelek valamilyen sajtot. Parmezánt, Cheddart vagy akár sima Trappistát. Ettől sűrűbb, sósabb és sokkal ízesebb lesz.

Valamilyen fűszer sem maradhat távol a bulitól. A borsóhoz például a menta az alapkövetelmény. Sütőtökhöz valami ázsiai fűszerkeverék passzol, a kukoricához meg a chili. Karfiolhoz a szerecsendió elsőre talán eszembe se jut, de másodszor már automatikusan nyúlok érte. Egy kevéske ízesített olaj a végére - pont egyensúlyba tudja hozni az ízeket.

Maradt még a levesbetét kérdésköre. Ez az, amit én általában hanyagolok. Nekem a krémlevesek úgy jók, ahogy vannak. Krémesen, lágyan, kicsit habosan.
Persze lehet flancolni. Fokhagymás vajban sütött kenyérkockákkal. Levelestésztából kivagdosott formákkal. Palacsinta csíkokkal. Levesgyönggyel. Vagy éppenséggel felkockázott zöldségekkel, hússal is akár. Ad abszurdum kisütött szalonnacsíkokkal, úgynevezett pörccel is. Mondom én, lehet itt flancolni.

Nagy leveses vagyok, ahogy az már kiderült. Íme egy rövidke lista a sikeresebbekről:

Zöldborsó krémleves - az abszolút kedvenc, igazi ízbomba

Cukkíni krémleves - indiai stílusban, curry és joghurt ölelésében

Sütőtök krémleves - kötelező körök és viták minden évben. Van itt hurkás-gesztenyés francia találmány is, akinek ilyesmire lenne szüksége.

Sajtleves - ami szigorúan véve nem is fér a fenti kategóriába, de aaaanyira finom.

Burgonyakrémleves tormával - ami a tél végén még az élvezetek tárházából előcsalogatható

Szilvakrémleves - őszi boldogság

Sörös-mustáros vargányakrémleves - kicsit flancos, de isteni.

Napi mosoly

Későn ébredni...
Fájós torokkal!
Csepergő esővel
Hideggel
Hétfőn!

Na, akkor dagonya-nap:
Elmélyülten és elszántan szenvedni, amíg már nincs mélyebb,
Panaszkodni, nyavalyogni, vonyítani, amíg a vége röhögésbe fullad,
Máté Pétert hallgatni és hangosan énekelni az autóban, hogy "elmegyeeeeek" meg "kispataaak" meg "ott állsz a dombtetőn" és hasonlók
Vastag paplanról, párnahegyekről álmodozni vagy ténylegesen kucorogni. Sőt fél hétkor - koraesti homályban bealudni csak 5 percre, amíg a gyerekek kockásfülű nyulat néznek.

És természetesen egy igen komolyan CSOKIS brownie-t bekebelezni.

Vagy van más orvosság is?

Ez nem pad thai

Az úgy volt, hogy volt egyszer egy egyszeri leány, valahol a Kárpát-medence mélyén. Élt, éldegélt, mint minden rendes bácskai leányzó. Krumplievest evett meg grízes tésztát, szilvás lepényt meg csorgatott tojáslevest. Igen ám, de csúnya nagy homokszem került abba a bizonyos mahinába, amikoris elkezdett szakácskönyveket írogatni az istenadta. Mert az egy dolog, hogy az ember lánya papírra veti a nagymama titkos és nehezen reprodukálható tortáit meg a nagynéni még titkosabb pogácsáit. De aztán elkezdenek jönni a mások szakácskönyvei is. Születésnap? Szakácskönyv. Névnap? Szakácskönyv. Stb.


És kitágul a világ. Jé, máshol egészen máshogy főznek. Jé, imádom a szójaszószt! Bólogat nagy egyetértésben az időközben beszerzett férjjel együtt, aki meg csak adja alá a lovat. Jé, a csípős ételek is tök finomak! És jé, a mungóbab csírát is meg lehet enni! Ki gondolta volna?


Meg aztán olyanok is előfordulnak, hogy meghívják holmiféle étterem megnyitóra is az ilyen irkálgató egyedeket, hátha arról a bizonyos helyről is születik pár sorocska.


Szóval szegény mit sem sejtő főhősünk imígyen beleszeretett a pad thai (vagy valami hasonló) névre hallgató tésztába. De nyakig. Olyannyira, hogy most már mindent annak néz. És minden többé-kevésbé megfelelő helyen azt eszi. Kit érdekel ezek után a hűvös, már-már íztelen sushi, a hűtlenül elhagyott szerető?


Bár székesfővárosunk jól ellátott mindenféle ínyenc boltokkal, hősünk igencsak lusta ellátogatni eme jeles intézményekbe, főleg mert mindig otthagyja az egész gyest (amit egyébként meg a kisded pelenkájára szánt még a hó elején).


De a szerelmet elég nehéz megállítani, főleg ha mély szenvedélyből táplálkozik. A harc ott dőlt el, amikor a sarki zöldségesnél megjelent egy doboz friss mungóbab csíra. Ezt természetesen haza kellett hozni. Azonnal. Került mellé még egy csomag koriander zöldje is.

Viszont innentől kezdve főszakácsunk már abból táplálkozott, amit a kamrában fellelt. Példának okáért egy csomag japánból származó soba tésztát. Jó lesz az – felkiáltással már ment is a forró vízbe, de csak ázni, nem fövődni.

Került még egy kis csirkemell is. Apróra vagdalva, olajon körbe-körbe pirítva. Meg egy csokor felkarikázott újhagyma hasonló eljárással hőkezelve. Sőt! Jó pár gerezd fokhagyma meg egy aprócska chili is erre a sorsra jutott.

Hozzája szójaszósz az íze miatt, 2 kanál barnacukor, hogy karamellizálódjon finoman. Meg egy zöldcitrom leve is az egyensúly miatt.

Csíra, korianderzöld meg egy nagy keverés és már készen is volt a fennséges étek. Csak a legfontosabb le ne maradjon! Egy nagy marék földimogyoró durvára törve a mozsárban. Az a lényeg. Vagy nem?

Mondatok egy sielés margójára

1. Az ember lánya akkor sem felejti el a mozdulatokat, ha ötévente csak egyetlen napot tölt sílécen.

2. Nagyon várom már, amikor a gyerekek vigyorogva otthagynak a pálya tetején. Addig meg ilyen hószobrokkal szórakoztattam magam, hogy ne fagyjak oda a pálya aljához, amíg vártam rájuk.
Ha pedig már nagyon-nagyon kivagyok, akkor képes vagyok hóember helyett hóból Villám McQueent is előállítani, sőt teszkós nagy szatyron lecsúszni a szánkódombon, és ebbéli tevékenységembe magammal rántani gyermekeimet is.

3. Olaszországban is lehet egészen lenyűgözően rossz kaját kapni. A panzióban sikerült mind az 5 vacsoránkat 95%-ban konzervből és porból megoldani. Nagyon durva volt: porleves, konzerv szósz mindenen! De tényleg mindenen. Pedig annyira jó ötletnek tűnt, hogy az egész napos sielés után nem kell majd a kajakészítéssel is foglalkozni.

4. Viszont Olaszországban egy sima kisváros, teljesen átlagos szupermarketjében tátott szájjal járkáltam: friss kagyló és tintahal, hámozott és vákumcsomagolt hagyma, mangold, 50féle tészta, gesztenyelekvár, hegyekben álló parmezándarabok, grogonzola és olyan sonka-szalámi felhozatal, hogy arra nincs is szakkifejezés.

5. És szintén Olaszországban tudnak ám nagyon-nagyon jó szendvicseket is csinálni. A sült zöldségekkel, sajttal és sok zöldfűszerrel megpakolt változattal csak a sült kolbászkás, mustáros, pirított hagymás tudott versenyre kelni.

6. E lehet tölteni Olaszországban úgy 5 napot, hogy egyetlen pizzát sem láttunk. Még messziről sem.

7. És végezetül nem tudok elég hálás lenni a sorsnak, hogy a gyermekeimnek (egyelőre) sikerült megúszni a rota vírus pusztítását.

Medvehagyma

Na mi az a rendkívül divatos növény, amiért mindenki úgy odavan? Amiről öt évvel ezelőttig a kutya se hallott?
Na, és persze nekem azóta sem sikerült mély barátságot kötnöm vele, pedig esküszöm erősen próbálkoztam. Valahogy nem elég trendi az ízlésem, attól tartok. Nekem a tavaszt a retek meg a fejes saláta jelenti, ahogy gyerekkoromban. Evvan.

Búcsú egy konyhától

A lakásunk most már csak üres csontváz. Lebomlott róla a cuccok szövete. Holnap már az új helyen alszunk, és talán hamarosan újra főzök is. Nem kéne itt érzelgősködnöm, hiszen az új lakás nagyobb lesz és szebb, naposabb. Minden nagyobb lesz, kivéve pont a konyhát, ami kisebb és nem én rendeztem be.

És azért is nehezemre esik becsukni az ajtót magam mögött, mert az elmúlt öt évben rengeteget főztem itt. Nektek, olvasók és 2 kisgyereknek, akikkel az első almapüré-falattól eljutottunk a nutellás kenyérig. Meg persze sok barátomnak, akit remélem sikerült jóllakatni.

Utoljára egy tisztességes káposztás tésztát sikerült összehoznom, semmi nagy durranás, semmi ízorgia. Igazán semmitmondó búcsúszavak.

Jó volt itt és jó lesz ott is. Végül is csak tőlem/tőlünk függ, hogy érezzük magunkat az új lakás-bőrünkben, amit magunkra húzunk, amit az elmúlt hónapokban alaposan szétvertünk majd újra összeraktunk. (Mindent, kivéve persze a konyhát, amihez nem nyúltunk.) Még új-szagú, még friss, még kicsit ismeretlen. De a sok cucc, apróság és persze a megszokott bútorok, a kanapé kucorodós sarka, az étkezőasztal horzsolásnyomai, a kiságyak matraca, az ágyláb, amibe mindig belerugok. Ezt mind elvittük magunkkal.

És csak most vettem észre, amit eddig is sejtettem, hogy minden fiókból, szekrényből, polcról csak úgy dől ki a tányér-bögre-tálka (vö. csetres), szakácskönyv és főzős magazin gyűjteményem. Ami az utóbbi időben feldúsult a kötőfonalak megállíthatatlan szaporodásával is (de ez már egy másik történet).

Minden évben...

eljön az a nap, amikor nem bírom tovább és rituális öngyilkosságot kísérelek meg elkötveni. Ilyenkor koleszterinbe fojtom saját magam és szűkebb családomat, némi szénhirdáttal megdobva a hatást. Ma sült hurkát, kolbászt ettünk, vele sült krumplival és sok-sok csalamádéval.

Az alapanyagot a piacon vettem, nem mondom, hogy ez volt életem legjobb hurkája, de azért megjárja. Egy év múlva, amikor újra elkap a láz, majd gondosabban választok.

Három királyok, három kalácsok

Itt a vége a karácsonynak, itt az ideje, hogy elétek tárjak még egy nagy halom karácsonyi süteményt. Mintegy maradékot. Persze egyikből sincs már mutatóba se.

Bosszús

- Szia, drágám! Képzeld, vissza kellett fordulnunk, mert itthon hagytam az útleveleket. És amikor belenéztem, láttam, hogy mind a két gyereknek lejárt. Nem mehetünk át Szabadkára...

- Tudok jobbat! Éppen töltjük ki a betétlapokat, ugyanis hátulról belémhajtottak és jól összetört a kocsid hátulja.

Nos így. De azért lerobogtunk a gyerekekkel Szegedre, a tévések elpusztították a beiglit, a műsort már meg is lehet nézni. (25. perctől)

És végig csak arra gondoltam, hogy ezekkel a bosszúságokkal valami nagyobb bajt váltunk ki. Úgyhogy inkább bosszankodom, mint, hogy egy jeges folt miatt álljak fejre az autóval, gyerekekkel. Az autómat meg majd megszerelik, útlevelet meg gyorsan csináltatunk. Jó lesz ez a hétvége valahogy így is.

Nálam ez a csokoládé hónapja

November, sötét reggel, sötét este, szóval hatalmas szükségem van a csokiban rejlő melegségre, édes ízre, meglepő kombinációkra és élvezetre. Még nagyon-nagyon messze van a karácsony, nem is szeretnék vele még olyan behatóan foglalkozni, ahogy ezt a kereskedelem ránk akarja tukmálni. De lehet már kísérletezni, és persze igen-igen jókat enni.
Volt nekem már egész menüsorom csokira, erre a hónapra meg egy csomó dolgot tervezek: esztergomi csoki-marcipán múzeumos kirándulást, egy csodás forrócsoki-lelőhely bemutatását és persze jó néhány receptet, ötletet is.

Értelmező szótár egy kétéveshez

Fontossági és előfordulási sorrendben.

NEEEEM! = nem (minél hangosabban, annál inkább nem)

Papa = apa, nagypapa, nagymama és mindenki aki a családnak ahhoz a részéhez tartozik

Nyauuu (korábban cici) = anya/macska

Vau = kutya

fffff = fúj a szél / forró étel, amit meg kell fújni / tetszőleges vonat / Thomas, a gőzmozdony

sszszsz = víz

nyammmm! = kaját, azonnal! (száj felé vagy a kiszemelt étel felé történő mutogatással)

teee = tej (tejet kérek, most!)

brrr = autó/műanyag kismotor

Bob = Bob, a mester

Ghho = Gordon, a nagy kék mozdony / gomb a liften / gomba a mesekönyvben

vó = jó (bólogatva)

De a leggyakoribb: ööööö / aaaa / uu = bármi más (sok mutogatással, mimikával megspékelve, anya meg találgasson)

A nyár legfontosabb pillanatai

Ez a nyár sok mindent megváltoztatott. Bennem. Sokan olvassák a blogomat, tudom, akiket én és nem elsősorban a receptjeim érdekelnek. Nos, most nekik mesélek.

Június elején beültem az autómba, mögöttem két gyerek bóbiskolt, előttünk ott volt vagy 180 km autópálya. Amikor megszólalt ez a dal a rádióban szinte az első hangtól remegtem. Soha előtte nem hallottam, de hatással volt rám. Azóta szinte végtelenítve hallgatom a Csík zenekar gyorsan beszerzett CD-jét. Népzene. Számomra ez is egyfajta visszatérés valahova, ahonnan eljöttem.

Nem, nem a szerelmem múlt el. De két meghatározó dologban is dűlőre jutottam/jutottunk most a nyáron. Nem lesz házunk, amiről 2 évet álmodoztam. Lesz viszont egy nagy, tágas és napos lakásunk!

És végre azt is sikerült kitalálnom, hogy mivel fogok foglalkozni "szakmailag". Olyan ötlet és úgy merült fel, hogy azonnal tudtam ezt kell csinálni. Igazándiból csak visszatérek a régebbi dolgaimhoz. A közgazdászos énemhez.

Hogy ti itt, ezen a blogon mennyit éreztek ebből? Ezt még nem tudom. Szeretnék sokat-sokat írni, de az mintha már nem lenne annyira fontos.

Hírlevél

A gyerekem átvette az uralmat a gépem fölött (is) és úgy döntött szózatot intéz a hírlevelem olvasóihoz. Ha te is szeretnéd megtudni, hogy mit üzen, iratkozz fel itt és várd a hétfői leveleket.

Az 1000. bejegyzés!

Bizony, bizony, szép mennyiségű karakterrel töltöttem meg az én kis blogomat. Ez pontosan az 1000. bejegyzés. A zöldség és az édesség címke fej-fej mellett haladva 154 és 155 bejegyzéssel lett a legtermékenyebb kategória.

A legtöbbeteket Stahl magazinja, a Segítsüti akció meg a Káptalantóti piac érdekelt. Az első tíz legolvasottabb bejegyzés közé egyetlen recept a Gomba krémleves tudta magát beverekedni. A legnagyobb komment-áradatot azzal váltottam ki, hogy elmeséltem, én miért eszek állatot, mármint húst.

A Google-ban is a Stahl, a káptalantóti meg persze az ági főz keresőszavak kerültek előre, de sokakat érdekelt hogyan lehet sült almahabot meg vöröslencselevest készíteni. A keresők az egzakt kifejezések mellett olyan mulatságos vagy éppen érthetetlen szavakkal is hozzám irányítja az embereket, amire nem is gondoltam volna. Úgy tűnik írtam már a csüngőhasú malacokról, a nercbundáról meg az egyenleg tésztáról. Az állatokról olyasmiket kérdeznek tőlem, hogy "miért esznek húst az állatok", illetve, hogy melyik "állat, aki álcázza magát".

Hát bizony ez az "azt főzök, amit akarok játék", ahol "barbie főz", mert végül is ez egy "blog tele hasról". Ez utóbbi lehetne a jelszavam is.

Főleg, ha megválaszolom "a francia nők tényleg nem híznak?" kérdést. Kérdésekkel amúgy is jól állok, a Google szerint nálam ezekere is választ lehet találni: Hogyan fűszerezzem a már megsült, kiszáradt, íztelen karajt? Meddig jutott el Marco Polo? A 12 lyukú muffinsütő hány személyre elég? És honnan ered a kuglóf szó? Nos, ez utóbbira legalább emlékszem, hogy tényleg írtam róla, itt.

És hát, akkor nincs más hátra, mint hogy sommásan megállapítsam: "Az angol háziasszonyok nem főznek". Hát nálam, maximum Nigella, a többieket nem ismerem.

Vagy esetleg vártok tőlem még valamit? Egy nyereményt esetleg a szép kerek számra való tekintettel? Jó, jó, akkor sorsolok! A kommentelők között, aztán akit kihúzok, annak kitalálok valami személyre szólót. Így jó lesz?

Cserébe írjátok meg, mit szerettek és mit nem? Mi hiányzik nektek, miből olvasnátok többet és miből kevesbbet? Mióta olvastok és miért jöttök vissza? Vissza tudtok emlékezni, hogy melyik volt a kedvenc bejegyzésetek?

Pénteken délig tartom nyitva a sorsolási opciót.

Autós mosoly

Az ember nagyon hozzá tud ám szokni ahhoz, hogy autó van a feneke alatt. Nagyon sokáig ellenálltam annak, hogy saját autóm legyen, óriás pocakkal is vígan buszoztam, de aztán megadtam magam és kinyílt a világocskám. Mondjuk, ha elmondom, hogy kb. 5-6 hetente kell tankolnom, akkor látszik, hogy olyan sokat azért nem megyek. De nem győzök elég hálás lenni azért, hogy ha zuhog az eső, egyszerűen bepakolhatom a gyerekeket és nem ázunk bőrig, nem kell a villamosra felcihelődnöm a babakocsival és a piacról hazacipelendő 20 kilónyi zöldséget is bedobhatom hátra.

Valamelyik délután átvágtam az egész városon délről északra és vissza. A rakpart lezárva, forróság és dugó. Ültem a jól behűtött autómban és hirtelen megszállt valami mosolygós érzés. Az jutott eszembe, milyen érzés volt, amikor az első egy-két évben próbáltam magamnak felfedezni Budapestet. Ha Apu néha meglátogatott, akkor persze az ő autójával mentünk ide-oda. Ilyenkor mindig kihúztam magam, és magasra emelt fejjel tekingettem kifelé az ablakon, olyan menőnek éreztem magam pusztán attól, hogy végre nem a metróban billeg a fejem.

Mert akárhogy is nézem, autózgatni luxus, csak éppen nagyon gyorsan elfelejti mindenki. Nézem magam körül a két méter magasan kezdődő terepjárókat, az óriási autócsodákat és tudom, hogy ők is csak az első hetekben érzik, mennyire menő a csillogó világuk. Aztán már nem simogatják meg a kormányt, amikor beülnek.

És közben csuda jól érzem magam saját kis fehér, lekerekített dobozomban. Amint megláttam, tudtam hogy csakis ez lehet az én autóm. Már csak a rendszámára tekintettel is.

Esküvőről, házasságról

Szóval itt ez az öt év, amivel kellene kezdeni valamit. Írhatnék most valami szerelmi vallomást, de azt inkább nem itt tenném meg. Öt éve csodás napunk volt, nekem pont olyan volt, mint ahogy azt egy 13 éves kislány elképzel magának: a ruhám, a rózsák, a lovaskocsi. Mindezt Anyunak köszönhettem, aki minden egyes kívánságomra talált megoldást. Mindamellett azt hiszem, hogy a vendégeink is jól érezték magukat, nagy buli volt, sok-sok táncolással.

Szóval volt egy már-már tökéletes esküvőnk. De ahogy elnézem mások házasságát, ezen nem múlik semmi. Nekünk, nem csak kettőnknek, hanem a családjainknak is fontos volt ez. Hogy kimondjuk, amit ilyenkor kimondanak. Hogy meghallgassuk Szent Pál apostol szavait a szeretetről, meg az Ave Mariát. Hogy együtt bulizzunk azokkal, akik eljöttek miattunk.

Azt hiszem azóta is működik a dolog. Persze, van olyan, hogy egyszer csak megbolondul bárki. De ő mostanra pont azzá az emberré vált, akit sejtettem is benne: okos, erős és sikeres. Hogy én kivé váltam, azon még gondolkodnom kell, de azt tudom, hogy rá számíthatok és támaszkodhatok.

Szóval mindenkinek azt mondanám, hogy igenis szervezze meg a saját álom-esküvőjét, mert lehet, hogy nem múlik rajta semmi, de nagyon jó nézegetni az 5 évvel ezelőtti képeket.