Mandarinos süti


Szegény gyerekkel sikerült elhitetnem, hogy ez puding. Így jár az a csemete, akinek az anyja angol recepteket olvas és mindig elfelejti, hogy az ottani puding nem a Dr. Oetker-féle változatra utal.

Szóval süti, pici, tömény és finom.

Ha nincs hozzá szuflés sütőforma, akkor egyben, mondjuk egy hosszúkás tálban is meg lehet ám sütni.

Hozzávalók 5-6 adaghoz: 3 mandarin, 100 g vaj, 2 evőkanál cukor, 3 tojás, 140 g sütőporos liszt, 80 g darált mandula, csipetnyi őrölt gyömbér.

Elkészítése: A sütőt előmelegítettem 180 fokra. Egy sütőtálba vizet öntöttem, kb. 2 centi magasságig és betettem a sütőbe, hogy forró legyen.

Két mandarint meghámoztam és keresztben felszeleteltem. A maradék egynek lereszeltem a héját (nagyon vékonyan) és kifacsartam a levét. A sütőtálkák aljára egy-egy mandarin szeletet tettem.

A puha vajat a cukorral fehérre kevertem, egyesével beleütöttem a tojásokat és tovább vertem. Kevergetve beleöntöttem a mandarin levét és reszelt héját is. Beleszórtam a gyömbért is. Beleforgattam a lisztet és mandulát is. Ezt a keveréket elosztottam a tálkák között. Óvatosan a vízfürdőbe helyeztem és fél órát sütöttem-gőzöltem a sütőben.

Amikor kihűlt, akkor késsel körbeszaladtam a tálka szélén és könnyedén kiborítottam a sütit. Ha nagyon száraznak tűnne, akkor egy kis tejszínhabbal lehet még fokozni a hasunkra gyakorolt nyomást, de nekünk így is megfelelt.
Ötlet: Good Food, 2007. november

10 megjegyzés:

lúdanyó írta...

Nagyon mutatós!

Belly írta...

szegény gyermek:-)

Azt hiszem az enyém sem fog másképp járni időnként,ha lesz:-)

Nagyon guszta:-)

duende írta...

De jól néz ki! :)

Andi írta...

Nagyon jól néz ki!

m.tunde írta...

Jelentem: már el is készítettem, nem tudtam neki ellenállni, pedig sütimegvonáson vagyok... Mandarin helyett naranccsal készült, de így nagyon finom:-)

m.tunde írta...

Azt akartam írni, hogy így IS finom...

Flat Cat írta...

Nagyon csini! :)
Szerintem az én gyerekem nem is fogja tudni, hogy milyen a Dr Oetkeres. Szegény. Majd biztosan ki fogják utálni érte az oviban... :)

Ági, aki főz írta...

Tünde, örülök!

Sajnos az én gyermekem tudja, milyen az ötkeres, sőt a Danonosat is szereti néha. De talán ennyi belefér.

Flat Cat írta...

Nem is azért írtam, mert nem fér bele.
Valószínűleg az én gyerekem is fogja nézni a reklámokat idővel, látja majd a színes dobozokat másoknál, és "olyan boltit" majd ő is kérni fog.
Én meg majd meg fogom neki venni, mert a túl szigorú szabályok és az állandó tiltás jóra még nem vezetett. :)

trinity írta...

Nagyon helyes sütike lett!!