Márványos brownie



Azt találtam ki, hogy a brownie-ba, ebbe a nagyon csokis amerikai süteménybe vaj helyett light krémsajtot teszek. Nagyon jól működik a dolog, az alábbi recept már egy alaposan megbolondított változata az alapreceptnek. Így százszámra spórolom meg a kalóriákat. A végeredmény pedig nagyon tömény, már-már ragacsos piskóta lesz. Mivel a cukorral is elég rendesen spóroltam, az íze inkább savanykás-kesernyés, mint édes.
Már megint nem egy gyerekek-kedvence recept, de a kifinomult ízlésű, a Milka ízvilágától elrugaszkodott felnőtteknek nagy kedvence lehet.

Mogyorós és krémsajtos, márványos brownie

Hozzávalók egy 20x30 centis kis tepsi megtöltéséhez: 100 g étcsoki, 200 g krémsajt (például Philadelphia), 50 g cukor, 100 g liszt, 1 kiskanál sütőpor, 50 g darált mogyoró, 2 tojás, 2 evőkanál Frangelico mogyorólikőr.

Elkészítése: A krémsajtot, cukrot és a tojást habosra, krémesre kevertem. Beleöntöttem a likőrt és beleforgattam a sütőporral, darált mogyoróval elkevert lisztet. A massza felét a sütőpapírral kibélelt tepsibe öntöttem, a másik felébe pedig belekevertem a kis lángon, óvatosan felolvasztott és kicsit hűlni hagyott csokoládét. Ezt a másik tésztára öntöttem és egy villával összekevertem, hogy olyan márványos hatást vegyen fel.
25-30 percig sütöttem a 180 fokra előmelegített sütőben.

2 megjegyzés:

Csibe írta...

Imádom ezeket a sütiket!!!!

Ági, aki főz írta...

Én is ;-)