Juhtúrós zeller-sörretek gratin


Egy jó kis piacozás után egy nagyon egyszerű, könnyen elérhető téli zöldségekből álló fogást készítettem. Ezt én így magában eszem egy kis magos kenyérrel, de karácsonykor megmutatta magát a lazac köretének szerepében is. Akkor a zeller mellé burgonya és alma került. Korábban csak a zeller dominált, dióval és kékpenészes sajttal kiegészítve. Egyszerűen varázslat, ami a zellerrel megsütve történik.

A vajretek/sörretek, ez a soknevű fehér duci golyóbis is tejszínben sütve a kedvencem mostanában. Illetve szinte bármilyen zöldséget lehet így készíteni, tavasszal például a zöldspárga sípok végzik így földi pályafutásukat.

Az egyszemélyes adaghoz 1 nagyobb sörretket, 1 közepes zellert megpucolva felkockázom. Sütőtálba szórom, megsózom, borsozom. 1 dl tejszínt összekeverek 5 dkg juhtúróval és a zöldségre csorgatom.

Kb. 20 percig sütöttem a 180 fokos sütőben. Ha túl gyorsan pirul, alufóliával lefedem, hogy ne égjen meg.

Krumplistészta


Ha költő lennék, akkor biztosan tudnék valami ódát írni arról a bűnös élvezetről, ami a krumplistészta. Mert ugye gyerekkoromban még az volt összes felmenőim célja, hogy felhizlalják azt a girhes leánykát, aki voltam. Szóval bátran ehettem kétpofára akármit, cukros tojássárgáját, szilvásgombócot meg krumplistésztát.

- Ágnes, ne egyél többet, mert rosszul leszel - ez is csak ünnepi alkalmakkor hangzott el az asztalnál, a leves, hús, köret meg három szelet torta elfogyasztása után.

Manapság azonban koránt sem ilyen élvezetes az élet. Az ember agyába szép lassan beveszi magát "a szénhidrát gonosz, a tészta, krumpli halálos méreg, a cukorról nem is beszélve" alapvetés. Már nincs önfeledt, két tányéros zabálás, illetve ha elő is fordul, aztán jön a kétségbeesés, önmarcangolás, sőt önutálat.

Hogy nem bírom megállni, hogy imádom ezeket a gyerekkori ízket. Hogy igenis, nagy adaggal kell ennem a lesült hagymától illatos krumplistésztából, nem elég csak éppen megkóstolnom. Hogy nem élhetek retekcsírán és salátaleveleken. Nekem sajnos kenyéren szocializálódott bácskai gyomrom van.

És a jó krumplistészta - szigorúan valami savanyúval együtt - tökéletes étel. Majdnem rágás nélkül lehet nyelni, nyelni, nyammogni, élvezni.

A nagyikám még úgy csinálta, hogy héjában megfőzte a krumplit, összetörte és azt keverte a zsíron megpirított hagymához, paprikához.

Az én változatom viszont úgy szól, hogy fejenként 1 pici hagymát, apróra vágva megfuttatok egy kis zsíron. Szórok hozzá 1 csapott kiskanál pirospaprikát. Sózom, borsozom. Szintén fejenként 1 közepes krumplit felkockázva hozzáadom, felöntöm 1 dl vízzel és lefedve puhára, szétesősre főzöm. Villával összetöröm, hozzákeverem a kifőtt tésztát (fejenként kb. 12 dekát). Aztán ott hagyom még a lángon, pár perc alatt lepirul az alja. Nos, ez a legeslegfinomabb része: ropogós, majdnem odaégett manna.

Kolozsvári rakott káposzta


Az a mókás, hogy kolozsvári ismerőseim hírét se hallották ennek a névnek, ugyanakkor szokták csinálni. Az én változatomat is megkóstoltattam velük és nagyon kedvező fogadtatásra talált.

Igazi téli, nehéz étel. Emésztése elvesz vagy két-három órát a délutánból, persze nem feltételnül kell bekajálni belőle. Olyan kellemesen hagyományos érzéseket kelt bennem egy ilyen megrakott tál, amikor az asztalra kerül.

A legjobban a tejföllel elkeverdő kolbászzsírt imádom a tetején!

Hozzávalók 4 személyes adaghoz: 50 dkg savanyú káposzta, 2 kanál zsír (vagy olaj), 50 dkg darált sertéshús, 1 fej hagyma, 15 dkg rizs, 2 dl tejföl, 15 dkg kolbász, só, bors.

Elkészítése: A káposztát, ha túl savanyú lenne, vízzel átmosom. Sokan először külön megpárolják, puhítják a káposztát egy serpenyőben, pár kanál vízzel. Szerintem viszont ez tulajdonképpen felesleges.

A hagymát apróra kockáztam. 1 kanál zsíron megpároltam, hozzáadtam a húst, picit megsóztam és fehéredésig kavargattam. Hozzákevertem a rizst, ráöntöttem egy pohár vizet és majdnem puhára pároltam.

Egy tűzálló tál aljába terítettem a káposzta felét, ráhalmoztam a húsos keveréket. A felkarikázott kolbász felét rárakosgattam. Beborítottam a maradék káposztával. Rálocsoltam a tejfölt, kiraktam kolbászkarikákkal. A tál így elkészítve 30 percet töltött a forró sütőben.

Ilyen és hasonló receptek olvashatók még szép számmal Ételek és életek című rendhagyó szabadkai szakácskönyvemben.

Hétfőtől hazait


Annyira felbuzdultam Doctor Pepper mindenféle mozgalmain, hogy elővettem a saját vesszőparipámat. Ezen a héten felelevenítem a régebben már megpróbált hazai alapanyagokból történő főzőcskézést. Az elhatározásokat, amiket itt már leírtam, újra megpróbálom betartani.
Hétfő: Kolozsvári rakott káposzta - a rizs kivételével minden alapanyag egyszerűen beszerezhető hazai.
Szerda: Sűrű, gazdag lencsés egytál pulykafasírttal
Péntek: Túrós tészta
Szombat: Sült hurka, kolbász, krumpli és savanyúság

Brownie muffin mogyoróvajjal


Nagyon Amerikai. A hugicám, amikor hazajött az ott töltött gimis év után, többek között az áfonyás muffinport és a földimogyoróvajat hozta magával. Nekem akkor, '98 körül nagy újdonságok voltak. Azóta persze már itt is lehet kapni ilyesmit. A földimogyoróvaj imádatom azóta sem csitul, legszívesebben kikanállal eszem egyenesen az üvegből.

A brownie-t jobb lett volna egyben sütni és szeletelni, de éppen nem volt kéznél egyik ilyen tepsim sem, így lettek belőle egy adagos darabok. Reggelire, uzsonnára jól fogytak.

Hozzávalók ebből a receptből magyarítva, csokimártás nélkül: 100 g vaj, 180 g ét- és tejcsoki vegyesen, 75 g liszt, 1 kiskanál sütőpor, 85 g cukor, 3 tojás, csipet só.

Elkészítése: A vajat és csokit gyengéden felolvasztottam. A lisztet összeforgattam a sütőporral. A tojást kikevertem a cukorral és sóval. Beledolgoztam a vajas csokit, majd a lisztet is. Papírral kibélelt muffin formákba adagoltam. Minden halom közepébe egy kiskanálnyi földimogyoróvajat nyomtam.

180 fokon kb. 20 percig sütöttem.

Tárkonyos-tejszínes pulykafalatok


Volt egy menza az életemben, ahol minden egyes nap volt valami tárkonyos étel. Egyszerűen mindenbe tudtak tárkonyt pakolni az ottani szakácsok. Akkoriban úgy éreztem, hogy örökre elvesztette számomra a varázsát ez a fűszer, de mostanában újra megkívántam azt a kicsit mentolos ízét. És ebben a kombinációban nagyon rendben van, még akkor is, ha közben mindvégig az a bizonyos menza tolakodott elő a gondolataim közül.

Hozzávalók 3-4 személyre: 50 dkg pulykamell, 2 kanál kacsazsír (olaj), 1-2 kanál liszt, 2 dl tejszín, 1 kiskanál morzsolt tárkony, só, bors.

Elkészítése: A pulykamellet felkockáztam, sóval, borssal fűszereztem és lisztbe forgattam. A kacsazsíron a kockák minden oldalát megpirítottam. Ráöntöttem a tejszínt, beleszórtam a tárkonyt és összeforraltam.

Rizzel kínáltam.

Napi mosoly

Egy remek beszélgetés egy barátnővel, közben emberek tangóznak vasárnap délután. Mindez a Puskin mozi kávézójában. Na, ezért szeretek Budapesten lakni.

Napi mosoly

Azért az nem rossz érzés, amikor legalább az egyik gyerek egymás után benyom két általam gyártott muffint.

Marcipános stollen


A stollen hagyományát a férjem családjának sváb ágával együtt kaptam. Erre a karácsonyra több menetben is sütöttem, amit végül sikerült lefotóznom, abban egy kicsit félrecsúszott a marcipán, de ettől függetlenül egy szuperfinom kalács lett ez is.

Hozzávalók: 100 g mazsola, 100 g kandírozott citrom- és narancshéj, 150 g gyufaszál alakúra vágott mandula, 100 g marcipán, 4 kanál rum, 500 g liszt, 1 csomag friss élesztő, 150 g puha vaj, 70 g cukor, 1,5 dl tej, 2 tojás sárgája. A tetejére: 50 g olvasztott vaj, 75 g porcukor.

Elkészítése: A mazsolát és a kandírozott narancs- és citromhéjat beáztatjuk a rumba és legalább 6-8 órát állni hagyjuk.

Az élesztőt belemorzsoljuk a tejbe, hozzáadunk 1 kanál cukrot és felfuttatjuk. A lisztet egy tálba szitáljuk, beleöntjük az élesztős tejet, elkeverjük. Hozzáadjuk a vajat, cukrot és a tojássárgájákat. Fakanállal összedolgozzuk, majd az összeállt tésztát alaposan meggyúrjuk. Fél órán keresztül letakarva kelesztjük.
A megkelt tésztát kilisztezett deszkán ujjnyi vastagra nyújtjuk, rászórjuk a mandulát, mazsolát, citrom- és narancshéjat. Belenyomkodjuk a hozzávalókat, a tésztát többször összehajtogatjuk és kinyújtjuk, végül egy keskeny téglalapot formázunk.
A közepébe fektetjük a marcipánt, a tésztát pedig feltekerjük. Sütőpapírral borított tepsire fektetjük és letakarva még körülbelül háromnegyed órát kelesztjük.

175 fokra előmelegített sütőben 40-45 percig sütjük. Ha túl gyorsan barnulna, fóliával lefedjük. A kész süteményt olvasztott vajjal megkenjük és bőven megszórjuk porcukorral.

Karamellás ostya, avagy grillázs


Nekem úgy tűnik, hogy ez egy amolyan széles körben népszerű karácsonyi sütemény. Nálunk is készült és pont úgy sikerült ezúttal is, mintha a Nagyi készítette volna.

Hozzávalók: 20 dkg dió, 20 dkg cukor, 6 tojás sárgája, 30 dkg porcukor, 25 dkg vaj, 2 ostyalap.

Elkészítése: 20 dkg cukrot a feldarabolt dióval együtt megpirítunk. Olajos tálcára simítjuk, ha kihűlt mozsárban apróra törjük.

6 tojás sárgáját kikeverjük porcukorral és vajjal. Gőz fölött sűrűre főzzük és belekeverjük a diót. A krémet egy ostyalapra simítjuk, rátesszük a másikat és enyhén összenyomjuk. Pár óra múltán kicsit megszáradva, könnyebb már szeletelni.

Ilyen és hasonló receptek olvashatók még szép számmal Ételek és életek című rendhagyó szabadkai szakácskönyvemben.

Csokis ostya-tekercs


Marika receptje, szerinte nagyon egyszerű, úgyhogy felvésem ide. Az én szerepem ez ügyben annyi volt, hogy ettem, ettem és ettem. Aztán már nem volt belőle egy szelet se.

Hozzávalók: 1 ostyalap, 10 dkg étcsoki, 2 tojás, 10 dkg cukor, 10 dkg durvára darabolt dió vagy 10 dkg feldarabolt aszalt füge, 10 dkg vaj. A tetejére még 5 dkg étcsoki, 1 kanál olaj.

Elkészítése: A darabokra tördelt csokit meg a cukorral elkevert tojásokat, illetve a beleszórt diót/fügét krémesre főzzük. Folyamatosan kevergetni kell, kis lángon, hogy a tojás ne csapódjon ki, de azért megfőjjön. Amikor kicsit kihűlt, belekeverjük a vajat.

Az ostyalapot nedves konyharuhára terítjük, de ne hagyjuk elázni. Rákenjük a krémet és rögtön feltekerjük. A tetejét megkenjük a maradék 5 dkg csoki és olaj felolvasztott keverékével. Szeletelve kínáljuk.

Marcipános barack-csemege


Nagyjából a világ legegyszerűbb dolga, viszont nem lehet olyan gyorsan és olyan sokat készíteni belőle, hogy el ne fogyjon.

Egy kis, éppen csak kóstoló adaghoz vesz az ember egy csomag aszalt barackot, egy csomag marcipánt. A marcipánt szépen beletuszkolja a felvágott barackokba a mag helyére. Aztán az egészet olvasztott, jó minőségű étcsokiba mártogatja. Megvárja amíg kicsit megköt a csoki és már el is csomagolja. Feltéve, ha azt akarja, hogy a vendégeknek is jusson belőle.


Anyósomtól nagyon jó minőségű, Belbake márkájú marcipánt kaptam. Sütibe szántam, de annyira finom volt, hogy inkább így, hangsúlyos szerepkörben végezte. Talán attól is olyan jó, hogy 57% a mandula tartalma, nem csak harmada a cukorénak. Magába eszegetni is mennyei.

Három királyok, három kalácsok

Itt a vége a karácsonynak, itt az ideje, hogy elétek tárjak még egy nagy halom karácsonyi süteményt. Mintegy maradékot. Persze egyikből sincs már mutatóba se.

Napi mosoly

Csak úgy összedobni egy túrós pogácsát, valami ilyesmit. Aztán barátnővel, gyerekekkel eleszegetni.

VFK! Kocsonya fejhúsból


Hát, ezt is kipróbáltam. Vettem egy fél disznófejet a hentesnél. Nehéz volt a rohadt dög, vagy 3 kiló a fél fej, aztán kemény munkával sikerült belőle előállítanom egy reggelire elegendő kocsonyát. Mondjuk az elég komolyan jó lett, de a DE még így is ott lebeg a levegőben.

Kezdődött azzal, hogy a fél fej egyszerűen nem fért le a legnagyobb lábasomban sem. Kicsi a konyhám, nincs lekvárfőző kondérom se. Akárhogy gyömöszöltem meg taszigáltam, az orra valahogy mindig kilógott. Baltám sincs, hogy hentes-utómunkálatokat végezve szétdaraboljam a jószágot.

Végül egy mély tepsibe került a testrész, mellé egy csomó répa, zöldség, zellergumó, szemes bors, babérlevél, só. Felöntöttem jó sok vízzel és alaposan befóliáztam. A csomag így eltöltött vagy 2 órát a sütőben, 200 fok körül. Amikor kivettem és beleszúrtam a villát, éreztem, hogy omlik lefelé a csontról a hús. De ott álltam este 10-kor az állattal szemközt, és akárhogy néztem, nem fért be a frizsibe, nem is akartam tönkretenni szegény gépet egy forró tepsivel. Aztán kinéztem az éppen minusz 6 fokos teraszra, és ott is töltötte a cucc az éjszakát.

Másnap kicsit visszamelegítettem, a bőrt szépen felfejtettem, a húst pedig minden porcikáról leszedegettem. Az egésznek egy picit olyan helyszínelők-boncolós hangulata is volt, ugyanis ilyen közeli ismeretségbe még sosem kerültem a sertés fejének anatómiájával, szerencsére szemek már elve nem voltak részesei a történetünknek. Szóval nem volt rajta olyan nagyon sok hús, de az mind nagyon porhanyósra főtt.
A húst fel is csíkoztam, tépkedtem, egészen apróra. A bőrös-zsíros részekből csak annyit tettem a kocsonyába, amennyi nekem feltételnül szimpatikus volt. Bevallom, nem teljesen rajongok a porcogós részek szopogatásáért és ez most inkább a hús puhaságáról szólt. De azért egy kis bőr meg ez-az-amaz is jött, végül is erről szól a kocsonya lényege, vagy mi.

A formába pakolt húst kevés főzőlével felöntöttem, majd hagytam az egészet megdermedni. Pár óra múlva már ki is lehetett borítani a szép, remegős dolgot.

Szép, finom és jó tömény kocsonya lett az ismeretlen megboldogult disznó fejének feléből. Egy kis tormáért, mustárért meg citromléért kiabál szerényen remegve, meg azért a nagy karéj foszlós kenyérért.

Krumplis lepény juhtúróval


A fele érdem Lajos Marié meg a Nők Lapjáé, de a másik fele kétségkívül az enyém, ugyanis legalább felére redukáltam a bekoszolandó edények számát, illetve az elkészítéshez szükséges idő mennyiségét is.
És hogy mennyire finom! Mondjuk ami kelt tészta, és ilyen jó cuccok vannak rajta, mint bacon meg juhtúró, az alapból csak jó lehet.

Juhtúrós-krumplis pite

Hozzávalók a tésztához: 50 deka liszt, 2 evőkanál olaj, 1 tasak száraz élesztő, 1 kiskanál cukor, 1 csapott kiskanál só 3-3,5 dl langyos víz. A töltelék: 30 dkg krumpli, 1 kis hagyma vagy 1 póréhagyma, 15 dkg bacon, 20 dkg juhtúró, 2 tojás, 2 evőkanál tejföl, só, bors.

Elkészítése: A tészta hozzávalóit összekevertem, rugalmas, nem ragacsos tésztát gyúrtam belőle. Kelni hagytam kb. fél órát. Átgyúrtam, kinyújtottam, sütőpapírral kibélelt tepsibe tettem és a széleit igyekeztem felkanyarítani.

A krumplit megpucoltam és nagyon-nagyon vékony karikákra vágtam. Ha nem elég éles a kés vagy ügyes a kés, jó szolgálatot tesz ilyenkor az uborkagyalu. A krumpliszeletekkel beborítottam a tésztát. Rátettem a szintén vékonyra karikázott hagymát, illetve a bacon szeleteket is. Kikevertem a juhtúrót, tejfölt, tojást és szükség szerint sóztam. A keveréket a krumplira öntöttem.

180-200 fokos sütőben háromnegyed órát töltött. És a krumpli is jól megpuhult ez idő alatt, mindenféle előfőzés nélkül. Frissen a legfinomabb, de picit megmelegítve másnap is isteni puha lesz a tésztája.

Francia saláta és töltött tojás


Aaaaanyira 80-as évek! És szerintem még mindig ott a helye egy jó hidegtálas vacsoraasztalnál. Pláne szilveszterkor.

Francia saláta

Ugye ti sem használjátok a kész keveréket? Ugye nem? Mondjuk a majonézt én se csinálom magam, de csak azért mert rettegek a nyers tojás használatától. Viszont a zöldségeket a borsónál kisebb kockákra vágom fel, mert ettől lesz igazán finom.

Hozzávalók egy nagy adaghoz: 3 répa, 1 petrezselyemgyökér, 2 közepes burgonya, 1 alma, 3-4 kicsi savanyú uborka, 15 dkg borsó, 1 citrom leve. Az öntethez: fél dl ecet, fél dl víz, 1 kiskanál só, fél kiskanál cukor. Plusz 4-6 evőkanál majonéz.

Elkészítése: Megpucoltam a zöldségeket és egyészben puhára főztem mindet. A répának, gyökérnek fél óra, a krumplinak 20, a borsónak meg csak 10 perc kell. Hagytam őket kihűlni.

Először az almát kockáztam fel, ráfacsartam a citrom levét, hogy ne barnuljon meg. Aztán sorban a többi zöldséget is felkockáztam, óvatosan összeforgattam. Rálocsoltam a salátalevet és 1-2 órára betettem a hűtőszekrénybe. A majonézt tálalás előtt kevertem hozzá.

Ízlés szerint még lehet sóval, borssal ízesíteni, nekem így savanykásan ízlik legjobban. A citromlé ki is hagyható, illetve az ecet mennyisége is csökkenthető.

Töltött tojás

Nos, attól tartok ez nem az a bizonyos kaszinó tojás, de a töltelék egyszerűen isteni, a fehérjeburok nélkül, kenyérre kenve is tökéletes.

Hozzávalók: 8 tojás, 2 evőkanál majonéz, 1 evőkanál tejföl, 1 kis konzervnyi tonhal, 1 kis konzervnyi sós-olajos szardellafilé.

Elkészítése: A tojásokat 10-15 perc alatt keményre főzöm. Gyorsan hideg víz alá tartom és rögtön le is szedem a héját. Nekem az a tapasztalatom, hogy ilyenkor jön le a legkönnyebben.

A tojásokat felébevágom, a sárgáját óvatosan kiszedegetem. Villával összetöröm, hozzáadom a többi hozzávalót és krémes, egynemű masszává keverem. Megfelelő méretű golyókat gyúrok belőle és visszateszem a sárgája helyére.

Beigli


Ebben a beigliben minden benne van, az egész életem.

Benne van természetesen, hogy minden karácsonykor ott kell lennie a sütemények között kötelező jelleggel.

Benne van, hogy mennyire jól csinálta a Nagyikám, aztán Anyu meg Apu. Az után meg a Hugicám.

Benne van, hogy lehet felette izgulni, vajon kireped-e. És az a fura meggyőződés, hogy a kirepedt beilgi bizony sokkal finomabb, mint a szép, szabályos formájú (és általában bolti, cukrászdai illetőségű) darab.

Benne van az a fél kilónyi dió, amit öreg, gondos kezek törtek, pucoltak és válogattak szét. Magda néni kertjének diófája, ami nyáron olyan jó árnyékot vet a teraszra, ahol még gyerekként rajzolgattam az öltöztetős papírbaba ruháinak mintáját.

Benne van anyósom diódarálójának funkcionalitása.

Benne van a hugicám e-mailje. Ő gépelte be nekem az eredeti receptet a régi, zöld borítójú füzetből, ami már hullik szét, alig lehet becsukni, mégis a legjobb receptekkel van tele.

Benne van a mákjában a közeli kis közért eladóinak fáradt mozdulata.

Benne van a vágyam, hogy utánozzam a gyerekkori karácsonyok hagyományát, illetve, hogy megteremtsem a sajátjaimat.

Benne van a két fiacskám érdeklődése, segítő és lopkodó tésztagyúrása.

Benne van a folyamatos aggódás, jó lesz-e. Az örök önostorozás, hogy túlkelt, hogy nem lett márványos, és különben is.

Benne van a dícséret, ahogy reggelente azt mondja a nagyobbik, kér egy szelet diósat. Meg a drágám, aki úgy indul dolgozni, hogy neki is csomagolnom kell pár szelettel.

És persze a recept:

Hozzávalók:

Tésztához: 1 kg liszt, 40 dkg vaj, 30 g élesztő (majdnem egy csomag),4 db tojás, 6 dkg cukor,3 dl tej, kevés só.
Diótöltelékhez: 30 dkg cukor, 40 dkg darált dió, 7 dkg mazsola, 1 kiskanál fahéj.
Máktöltelékhez: 30 dkg cukor, 40 dkg darált mák, 7 dkg mazsola, 1 kiskanál fahéj, 1 kiskanál reszelt citromhéj.

Elkészítése:A lisztet a vajjal és a cukorral elmorzsoljuk, hozzáadunk két tojássárgáját, a kevés langyos tejben oldott élesztőt, csipetnyi sót és annyi tejjel amennyit felvesz, összegyúrjuk, hogy középkemény tésztát kapjunk.
Elosztjuk hat cipóra és rövid ideig pihentetjük, de nem kelesztjük meg túlzottan. Közben a kétszer 30 deka cukorból és 4 dl vizből a fűszerekkel ízesitve cukorszirupot főzünk, két részre osztjuk. Egyik felével a darált diót leforrázuk, hozzátesszük a mazsolát, összekeverjük és lehűtjük. Ugyanigy készítjük a máktölteléket. Mindkét töltelék kenhető sűrűségű legyen.

Ezután a tésztákat kinyújtjuk, és egyenletesen elosztva hármat a dió, hármat a máktöltelékkel megkenve, szorosan tekercsbe csavarjuk fel és sütőlemezre tesszük.
Tetejüket néhány helyen villával megszurkáljuk és egy egész tojást és egy tojássárgát villával felverve megkenjük, és langyos helyen megkelesztjük, szikkasztjuk.
Újból megkenve, most már hideg helyen újból megszáritjuk és mérsékelt hőfokú sütőben sütjük meg.

Kihűlés után folpackba csomagolva hosszú napokig puha és friss marad.

Korhely leves rizzsel


Nálam most már szokás lett, hogy január elején elkészül a korhely levesem. Hol kolbásszal, hol anélkül. Hol gombával gazdagon, most pedig rizzsel téve tartalmasabbá.

Mi kell hozzá? negyed kiló reszelt savanyú káposzta, 1 kis fej hagyma, 1 répa, fél kiskanál őrölt pirospaprika, 1 evőkanál disznózsír, 2 dl paradicsomlé, 5 dkg rizs.
Hogyan készül? A hagymát apró darabokra vágtam, a répát felkarikáztam és kevés zsíron üvegesre pároltam. Hozzáadtam a paradicsomlevet, a káposztát. Megszórtam paprikával, beletettem a rizst is, és lefedve pároltam. Sózni általában nem kell, mert a káposzta önmagában is sós.
15-20 perc főzés elég neki, amíg a káposzta egy kicsit megpuhul és kellemesen összeállnak az ízek. Tálalásnál tehetünk bele tejfölt vagy csípős paprikát is.

Boldog újat!


Minden szépet és jót! Sok-sok finom ételt, italt kívánok ma estére és a következő évre!



Lencsés receptek itt akadnak bőviben. Meg itt még két lencsesaláta is.
Ma is gyártok valami hasonlót, plusz franciasalátát, kaszinótojással. Azt hiszem ez így jó átmenet lesz a következő évbe.

1 linzertészta - 3 sütemény


Miután olyan jól nekiláttam az omlós linzertészta-alapú sütemények gyártásának, még egy harmadik adag is készült a linzer-korong meg az isler mellé.
Ez egy egyszerű fahéjas csillag lett kávézás, teázás mellé. Pár darabot pedig szívecske szaggatóval formáztam, amiben van egy bevágás, hogy meglepetésként a kedves reggeli tejesbögréjére, kávéscsészéjére lehessen akasztani.


Fahéjas csillag

Hozzávalók: 30 dkg liszt, 20 dkg vaj, 10 dkg porcukor, 2 tojás sárgája, 1 kiskanál fahéj. Elkészítése: Hideg kézzel összegyúrtam a lisztet, porcukrot és felkockázott vajat. Amikor összeállt, hozzáadtam, belegyúrtam a tojások sárgáját, fahéjat is. Fóliába csomagolva legalább 1 órán keresztül pihentettem a hűtőben. Nem árt neki az sem, ha egy éjszakát várakozik.
Amikor kiveszem a hűtőből, általában jégtömb keménységű, de pár pillanat gyúrás után, még hidegen kezd nyújtható lenni. Ekkor egy-egy adagot kinyújtok, a többit addig is a hűtőben tartom.
Kiszaggattam és 170 fokra előmelegített sütőben 10-15 perc alatt megsütöm. Mindig ott toporgok mellette, hogy ne legyen égés a vége. Nem kell túl pirosra sütni, szép halvány színűen is jó már.

Linzer-korong


A linzer karika vagy korong a drágám családjának elmaradhatatlan karácsonyi süteménye, úgyhogy nekiláttam én is. Anyósom anyukájának az arányai alapján készítettem, mindenki őszinte örömére.

Hozzávalók: 30 dkg liszt, 20 dkg vaj, 10 dkg porcukor, 2 tojás sárgája, 1 csomag vaníliás cukor, 1 citrom leve és reszelt héja. Tetejére tojásfehérje és 2-3 evőkanálnyi durvára vágott dió. Tölteléknek ribizlilekvár.
Elkészítése: Hideg kézzel összegyúrtam a lisztet, porcukrot és felkockázott vajat. Amikor összeállt, hozzáadtam, belegyúrtam a tojások sárgáját, citromlevet, héjat is. Fóliába csomagolva legalább 1 órán keresztül pihentettem a hűtőben. Nem árt neki az sem, ha egy éjszakát várakozik.
Amikor kiveszem a hűtőből, általában jégtömb keménységű, de pár pillanat gyúrás után, még hidegen kezd nyújtható lenni. Ekkor egy-egy adagot kinyújtok, a többit addig is a hűtőben tartom.
Pogácsa szaggatóval kiszaggattam. Minden második karikát tojásfehérjével lekentem és diót nyomkodtam rá óvatosan.

170 fokra előmelegített sütőben 10-15 perc alatt megsül. Nem kell túl pirosra sütni, szép halvány színűen is jó már.
A kihűlt korongokat párosával összeragasztottam a ribizlilekvárral.

Ischler, isli, isler


Hát, nem ez a világ legszebb islere, sőt nem is teljesen autentikus. Viszont olyan hihetetlenül finom! A kettes számú gyerekkel gyakorlatilag egymás kezéből kapkodtuk ki a falatokat. Pedig sosem szerettem az islert, talán azért mert eddig csak a büfés kínálattal szembesültem. Nos, omlós, vajas tésztából készítve, amely napról napra egyre puhább... ez maga a tökély.

Ferenc József is igencsak kedvelte ezt a csemegét, amikor Bad Ischl-ben pihent. Eredetileg őrölt mandula is kellene a tésztájába, szóval legközelebb biztos így is kipróbálom majd.

A teteje meg azért ilyen csúnyácska, mert egy kicsit túlmelegítettem a csokoládét, így megcsomósodott. Viszont így sokkal vastagabb rétegben pakoltam minden egyes darabra, nem is kell mondanom, hogy ez nem olyan nagy hátrány szerintem.

Hozzávalók: 30 dkg liszt, 20 dkg vaj, 10 dkg porcukor, 2 tojás sárgája, 1 csomag vaníliás cukor. Tölteléknek ribizlilekvár, bevonatnak pedig kevés tejszínnel összeolvasztott csokoládé.

Elkészítése: Hideg kézzel összegyúrtam a lisztet, porcukrot és felkockázott vajat. Amikor összeállt, hozzáadtam, belegyúrtam a tojások sárgáját is. Fóliába csomagolva legalább 1 órán keresztül pihentettem a hűtőben. Nem árt neki az sem, ha egy éjszakát várakozik.

Amikor kiveszem a hűtőből, általában jégtömb keménységű, de pár pillanat gyúrás után, még hidegen kezd nyújtható lenni. Ekkor egy-egy adagot kinyújtok, a többit addig is a hűtőben tartom.

Nagyobb pogácsa szaggatóval kiszaggatom. 170 fokra előmelegített sütőben 10-15 perc alatt megsül. Nem kell túl pirosra sütni, szép halvány színűen is jó már.

A kihűlt korongokat párosával összeragasztottam a ribizlilekvárral, majd olvasztott csokival kenegettem meg.

Minden egyes nappal egyre puhább lesz a tészta, az ízei pedig egyenesen fergetegesek.

Nyereményjáték a FB oldalamon

Szerintem érdemes gyorsan, még az idén nyomni egy like-ot a Facebook oldalamon.

Karácsonyi mosoly

3 napja minden reggel ugyanaz a koreográfia:
- Anya, nézd! Még meg van a fánk! És milyen szép!

Karácsonyi menü


Szentestére teljesen szakítottam a hagyományokkal, sutba vágtam a halászlé-rántott ponty-krumplisaláta egységét. Anyósom úgyis megfőzött minden kellően hagyományos ételt, csodásan finom kiadásban mindegyiket. Így aztán senkinek sem lehetett panasza, én meg még szórakozhattam is a menü kitalálásával, az ötleteléssel és kivitelezéssel.
4-5 személyes adagok következnek

Gesztenyés gombaleves szarvasgombával

Az ötlet a Haas & Czjzek üzletben tartott Culinaris főző-bemutató alkalmával került hozzám, rögtön a szívembe zártam és alig vártam, hogy meg is valósíthassam. Az eredmény pedig egészen káprázatos, egy kicsit még gyúrtam is a recepten.

Hozzávalók: 1 póréhagyma, 20 dkg szemes fagyasztott gesztenye, 2 evőkanálnyi szárított erdei gombakeverék, 1 kiskanálnyi majoranna, 1 kanál olaj, 2 dl fehérbor, 1 dl tejföl, só, bors, 1 hüvelykujjnyi darab szarvasgomba.

Elkészítése: A gombákat beáztattam 1 órára, majd leszűrtem és lemostam róluk az esetleges földet, port. Egy kanál olajon megfuttattam a póréhagymát, hozzáadtam a gombát, gesztenyét, fűszereztem. Felöntöttem borral, elforraltam. Hozzáöntöttem 1 liter vizet és puhára főztem a hagymát.

A levest turmixoltam, hozzáadtam a tejfölt, tovább ízesítettem. Tálaláskor reszeltem rá egy kevéske szarvasgombát.


Vajon sült vadlazac

A leggyorsabban, tehát utoljára készülő étel a lazac volt. Ezt már csak akkor kell elkezdeni, amikor mindenki ott ül, különben kiszárad, túlsül.

A drágám egy pezsgőt és egy bort is választott a lazachoz, hogy ki-ki megtalálja számításait. A pezsgő egy Laurent Perrier Brut volt, igazán kellemes, kis darab, a bor pedig Szent Andrea Hangács Pinot Blanc, krémes, telt, lágy szépség. Mind a kettő csodás módon egészítette a ki a lazac zsírosságát, a köretek édeskés ízeit.

Hozzávalók: 1 kg vadlazac filé, 2-3 kanál vaj, 1 kanál olaj, só, bors.

Elkészítése: A leszárogatott halat besózzuk, borsozzuk. Forró olaj-vaj keveréken mindkét oldalukat 3-5 percig sütjük. Frissen, forrón tálaljuk. Az a jó, ha a közepe még egy picit nedves jellegű.

Szójaszószos kelbimbó

Azt kell mondjam, ez a kelbimbó készítési mód egészen jót tesz ennek a sokak által nem-szeretem növénynek.

Hozzávalók: 40 deka kelbimbó, 3-4 evőkanál szójaszósz.

Elkészítése: A kelbimbót egy mély serpenyőbe szórtam, felöntöttem kb. 1 dl vízzel. Lefedve pár perc alatt puhára pároltam. Levettem a fedőt, ráöntöttem a szójaszószt és hagytam elpárologni a vizet. Ettől egy kicsit megpirulnak a golyók és szuper édes-sós ízük lesz.

Zeller-krumpli-alma gratin

Azon meg aztán tényleg meglepődtem, hogy mennyire szíves fogadtatásban részesült az egyik kedvenc köretem meglepő összetevője, a zeller. Gyors ütemben fogyott el, ami nekem igen nagy bók.

Hozzávalók: 1 nagy fej zeller, 50 dkg krumpli, 2 nagy alma, 2 dl tejszín, 20 dkg aromás sajt (pl. Ementáli), só, bors, szerecsendió.
Elkészítése: A zöldségeket meghámoztam. A krumplit felkarikáztam, a zellert negyedelés után vágtam szeletekre, szintúgy az almást is. Egymás mellé sorakoztattam a szeleteket egy sütőtálba. Fűszereztem és ráöntöttem a tejszínt. Letakartam egy fóliával és így ment fél órára a sütőbe. Villával ellenőriztem, hogy megpuhult-e minden, levettem a fóliát és rászórtam a sajtot. Még 15 percre visszadugtam, hogy a sajt rápiruljon.


Narancsos borkrém karamellizált mandulával

Eszembe jutott ez a pár évvel ez előtti leves, aminek nyomán egy kicsit sűrűbbre véve a hozzávalókat, fantasztikus desszert lett. Savanykás és krémes, a tejszínhabtól pedig könnyed, és a barnacukros mandula kellően ropogós hozzá.

Jelzem, hogy a tejszínhabot sikerült kézzel felvernem, mivel a habverés előtt adta meg magát a robotgépem. Kemény meló volt, de sikerrel jártam!

A desszerthez ittuk egyrészt a krémbe kerülő Kövérszőlőt, másrészt egy desszertbort Tokaj Nobilis Amicus 2000-es évjáratú finomságot. Az idő vasfoga már megtépázta egy kicsit a cukortartalmát, viszont a hordó alaposan kiérződött belőle. Igazi, komoly, már-már szivarozós itóka.

Hozzávalók: 2 dl édes bor (Tokaji Nobilis Kövérszőlő, 2008-as), 3 dl narancslé (frissen facsart), 2 tojás sárgája, 2 kanál keményítő, 80 g cukor, 50 g mandulalap, 1 evőkanál barna cukor.
Elkészítése: A tojások sárgáját kikeverjük a cukorral, hozzáadjuk a keményítőt és lassan hozzácsorgatjuk a bort, narancslét. Lassú tűzön melegítjük, folyamatosan kevergetve. Amikor sűrűsödni kezd, már készen is van. Olyan pundingos állagot vesz fel, miközben hűl. Kelyhekbe adagoljuk. Fogyasztásig hűtőszekrényben tálaljuk.

Tejszínhabbal és a barnacukorral karamellizált mandulalapokkal díszítve tálaljuk.

Karácsonyi mosoly

A legnagyobb gondunk jelenleg, hogy túl gyorsan fogy a fáról a szaloncukor. Rájárnak egyesek meg kettesek, pedig van süti is bőven.

Boldog karácsonyt kívánok!


Kedves Olvasóm!
Köszönöm, hogy egész évben olvastál, hogy leveleket, kommenteket írtál nekem!


Ez úton szeretnék Neked és családodnak nagyon boldog ünnepeket, szép karácsonyt
és boldog, sikeres új évet kívánni!

A híres író karácsonya

A híres író erre igazán nem számított. Amióta megírta azt a bizonyos gyerekgyilkolós krimijét és úgy felvitte az Isten a jó dolgát, egyre-másra kapta a felkéréseket. Amit elismert irodalmárként nem kapott meg, megkapta most ponyvaszerzőként. Annyi munkája lett, hogy már válogathatott is közülük. Fényes papírra nyomott, szép nőkkel csábító magazinok szerkesztői loholtak a nyomában, hogy írjon nekik. Ő meg persze elfogadta, mert kellett a pénz az unokák legújabb tornacipőjére.

Szívesen és könnyedén ontotta magából a horrorisztikus elemekkel megtűzdelt történeteket, végre kiélhette minden gonoszságát, frusztrációját, emberekkel szembeni ellenszenvét és utálkozását. Végre durva szavakkal mondhatta el, amit a világról gondolt, nem kellett ügyelnie, hogy valami háttér-értelme és körmönfont tartalma legyen a szövegeinek, nem kellett újraszerkesztenie és irodalmi magasságokban szárnyalnia. Hatvan évesen végre tényleg csak úgy írt, élvezetből.

Az első megakadás egy szép, forró, júliusi napon jött el. Az unokák (magában már csak az ördög nevet használta rájuk) a hosszúra nyúló nyári szünet kellős közepén éppen a nagyanyjuk idegeit tépázták és a kert növényzetét irtották. A híres író szokás szerint bezárkózott a dolgozó szobájába, de most legalább tényleg volt rá oka. A legnagyobb példányszámú női magazin kért tőle egy kellően félelmetes, ám végkicsengésében megható történetet. Karácsony témában. Szóval neki most július közepén kellett volna magát valahogy karácsonyi hangulatba ringatnia, hóesést vizionalizálni, miközben kint volt vagy 35 fok.

Próbálkozott azzal, hogy sorra vegye a kellően megható gyerekkori karácsonyi történeteit, de valahogy mindig csak a nevetséges kis ügyek jutottak eszébe. Amikor ledőlt a két méteres fa és egyetlen dísz tört csak össze rajta: a mókuska farka. Ezen később az öccsével annyit röhögtek, hogy majd megfulladtak.

Aztán ott volt az a karácsony is, amikor anyja - aki egyébként nem állt a konyhai piedesztál legfelsőbb fokán - megpróbált saját kezűleg tésztát gyúrni a halászlé mellé. A végeredmény egy csirizes betontömb külalakját vette fel leginkább. És persze már nem volt nyitva egyetlen közért sem, hogy esetleg kiváltsák valamivel a kudarcot vallott köretet. Így aztán nagykéssel felkockázták a "tésztát" és mindenki kapott a halászleve mellé egy-egy ragacsos tömböt. Ellentmondani senki sem mert, de megenni se nagyon.

Próbálta visszaidézni, hogy mennyire megható volt, amikor a nagyanyjával kézenfogva, a sűrű hóesésben mentek az éjféli misére, de erről csak az jutott eszébe, hogy mennyire megalázónak találta, amikor indulás előtt anyja ellenőrizte, felhúzta-e a jéger-alsót. Illetve, hogy a párttag apja mennyire igyekezett rosszalló arcot vágni a mise szó hallatán. Pedig évekkel később kiderült, hogy ő is elment időnként megnézni az ilyenkor felállított Betlehemet.

A híres író csak küzdött és erőlködött, de az ég világon semmi megható nem jutott eszébe, annak ellenére, hogy tudta, ennek a történetnek a tiszteletdíjából bőven megvehetné a legújabb számítógépes játékokat az unokáknak karácsonyra. Csak az vígasztalta, hogy a karácsony meg a hozzá tartozó hangulat az ő becses közreműködése nélkül is el fog jönni ebben az évben is.

Úgy gondolta, itt az ideje, hogy kimenjen végre és megmentse a feleségét az ördögfiókák karmamiból. Kissé hunyorogva lépett ki a júliusi forróságba és napsütébe, amikor jeges záporként zúdult rá a locsolócsőből a víz. A három unoka éppen a harmadik világháborút idéző vizi csatájának kereszttüzébe került.
Azonnal fordult is vissza a házba, egyrészt, hogy átöltözzön, másrészt, mert abban a pillanatban eszébe jutott a megfelelő történet egy befagyott tóval, és megmentésre váró kiskutyával meg egy beszakadó jégpáncéllal a főszerepben.

Fűszeres-mézes pálinka


Nincs karácsony mézes pálinka nélkül. Még azoknak is kötelező egy pici kupica akik - mint én - kifejezetten nem szeretik a pálinkát. A nagyi minden évbe kevercselte ezt az itókát, összemelegített mézet és pálinkát és már kész is volt a szép sárga, ám igen alkoholos üdvözlő ital. Nálunk ez éppúgy hozzátartozott a karácsonyi áldáshoz, mint az asztalon díszelgő alma, dió, fokhagyma.

Az idén egy kicsit fűszeresebbre vettem az eredeti receptet. Csak langyos-melegre melegítettem fel 2 jó evőkanál vegyes virágmézet. Hozzáöntöttem 4 dl törköly pálinkához, az üvegbe szórtam 1 fahéjrudat, pár szegfűszeget, egy csillagánizst meg 1 kiskanál őrölt gyömbért.

Már 2 hete álldogál a polcon, nagyon ígéretes az illata. Fogyasztás előtt a fűszerek miatt le kell szűrni és már iható is.
A sima, nem fűszerezett mézes pálinka viszont hűtés után már azonnal fogyasztható, nem kell érlelni, úgyhogy akár 24-én is elkészíthető.

Már csak azt kell eldönteni, hogy hűtőszekrény-hidegen vagy éppenséggel szoba-melegen szeretjük inni a pálinkát.

Pont jó mézeskalács


Tavaly csúfos mézeskalács-kudarcot vallottam. Kétszer is. Egyszer egy ammóniaszagú szörny landolt a kukában, másodjára meg egy bentonnal vetekedő valamit sikerült előállítanom. De Ági egy olyan lény, aki nem adja fel. Vár egy évet, aztán újra nekidurálja magát.

És végre! Sikerült. Pont jó lett: nem túl puha, de azért jól harapható. A gyerekek élvezték a szaggatását és a nyers tészta kóstolgatását. Sőt még a tojásfehérjés díszítés is egészen vállalható lett.

A receptet Anyahajó mutatta meg, az eredeti érdem pedig a LivingKitchen-é. Az adagot kapásból feleztem, így is két tepsire való lett belőle.

Pont jó mézeskalács

Hozzávalók: 15 dkg méz, fél csomag fűszerkeverék, 15 dkg vaj, 1 tojás, 15 dkg cukor, csipet só, 50 dkg liszt, 1 kiskanál szódabikarbóna.

Elkészítése: A mézet és vajat összeolvasztottam, nem kell, hogy forró legyen. Beleszórtam a fűszerkeveréket. Hagytam egészen langyosra hűlni.

A tojást a cukorral és csipet sóval kevertem össze, hozzáadtam a liszt felét. Beleöntöttem a vajs-mézes keveréket is, jól alaposan elkevertem. Ezt után jött a liszt másik fele, a szódabikarbónával együtt. Ekkor már nem kanállal, hanem kézzel kevertem tovább.

Jó kemény, de semmiképpen sem ragacsos a massza. Pár órát, de akár egy éjszakát is pihenhet a hűtőben. A hideg tészta még keményebb, kicsit nehéz vele dolgozni, de gyorsan puhul.

A gyerekek imádták szaggatni a különböző formákkal, illetve a leeső részeket nyersen eszegetni. A sütőpapírra pakolt formákat nagyon gyorsan, úgy 15 perc alattkészre lehet sütni. Így nem lesz nagyon kemény a kész sütemény sem.

Díszítésként még sütés előtt nyomkodtam bele diót, mandulát, tökmagot. A kész sütiket pedig tojásfehérje-porcukor keverékkel díszítettem. Egyetlen tojásfehérje majd fél kiló cukrot is felvehet, úgyhogy ebből tetemes mennyiség lesz. A folyamatosan adagolt porcukorral készülő masszát - ami nálam egy kicsit talán túl folyós maradt - nejlonzacskóba töltöttem, a sarkát kivágtam egy picit és így rajzoltam szemet a hóembernek, macinak, illetve díszítettem a szívecskéket. Jól mutatnak még a szórócukrok is a fehér alapon.

Illatos gyümölcskenyér


-->
Valami gyors, egyszerű dolgot akartam vinni az ovis karácsonyra. Jól tippeltem, ugyanis a többi anyuka is hasonlóan gondolkodott: csokis-meggyes muffinnal, nagyon csokis-mandulás sütivel volt tele az asztal. Volt linzer meg más aprósütik is, a gyerekek meg persze elsőként a pomber chips-re meg a bóti nápolyira cuppantak rá. Ami azért elég vicces. Mi anyukák, szerencsére tudtuk, mi a jó, és sorban végigkóstoltuk egymás jobbnál jobb finomságait.
Hozzávalók: 1 pohár joghurt, 3 tojás, 1 pohár cukor, 0,5 pohár olaj, 2 pohár liszt, 1 csomag sütőpor, 10 deka mogyoró, dió és mandula durvára darabolva, illetve még 10 deka aszalt gyümölcs, ami nálam ananász, meggy és barack volt.
Hogy jó illatos is legyen a sütemény, került bele még 1-1 kiskanál vaníliás cukor, őrölt fahéj, gyömbér és szegfűszeg.
Külön tálba szórtam a száraz hozzávalókat, elvegyítettem. A joghurtot, tojást, olajat és cukrot is alaposan elkevertem. A két masszát könnyed kavarással dolgoztam össze, ha túlságosan kidolgozom, kemény lesz a tészta.

Sütőpapírral kibélelt formában, 180 fokos sütőben 25-30 perc alatt készre sült.
A tetejét 5 deka fehércsoki és 1 kanál tej összeolvasztott keverékével díszítettem.

Spenótos gibanica


Ahhoz képest, hogy mennyire egyszerű elkészíteni, meglepően nagy sikert lehet aratni vele. Sokan keverik a burekkel ezt az ételt, pedig ez nem az, a burekbe ugyanis nem kell tojás, míg a gibanicának pont ez a lényege. A bolgároknál ugyanez banyica néven fut.

A hozzávalók beszerzése több energiát igényel, mint maga a sütés. Lehetne sima rétestésztát is használni, de sokkal jobb lesz az eredmény a török, szír boltokban kapható (jufka néven futó) vastagabb rétestésztából. Ha valaki baklava sütésre vetemedne, akkor is ezt keresse.

A szabadkai piacon árulnak egy túró és sajt között félúton található, friss, könnyű valamit. Nos, ott célszerű ezzel tölteni a gibanicát, de ha nem kap ilyesmit az ember, akkor jó lesz a sima túró, némi feta sajttal javítva az állagán.

A spenót meg csak azért került bele, mert így finomabb. Az eredeti receptekben nem feltételnül találjuk meg ezt a hozzávalót.

Spenótos gibanica

Hozzávalók: 400 g vastag rétestészta, 500 g túró, 200 g feta sajt, 3+5 tojás, 3 dl tejföl, 0,5 dl olaj, 400 g leveles spenót, 1 dl tej, só.

Elkészítése: A spenótot, mivel fagyasztott volt, kiengedtem és jól kinyomkodtam a levét. Összekevertem 3 tojást, a túrót, fetát, tejfölt. Enyhén sóztam.

Egy jó nagy tepsi aljába terítettem egy réteslapot, egyet pedig félretettem a tetejének. A maradék lapokat belemártogattam a túrós keverékbe és gyűrötten, maszatosan a tepsibe rakosgattam. Amikor a fele elfogyott, ráterítettem a spenótot is, majd folytattam, amíg elfogytak a hozzávalók. Ekkor ráterítettem az utolsó réteslapot is. Az egész "építményt" felkockáztam. Felütöttem még 5 tojást és elkevertem a tejjel. Ezt rálocsoltam a gibanicára, majd együtt ment az egész a sütőbe.

180 fokon legalább 45 perc kell, hogy alaposan átsüljön és jó ropogós legyen a teteje. Forrón, frissen nagyon finom, de hidegen, kis kockákra vágva is szuper csemege. Érdemes mellé egy kis ajvárt (paprikamártást) is adni.

Adventi mosoly

Szeretem, hogy ilyenkor a halasnál legalább tízféle halat kapni. Van harcsa, ponty, busa, kecsege, csuka, kárász meg persze lazac, afrikai harcsa és egy tonhalnak csúfolt valami.
Ennek örömére tegnap este hirtelen sütött busafilé volt a vacsora. Rozmaringos hagymalekvárral a LekvárLaktól.

Te melyik típusba tartozol?

Így karácsony előtt nem árt, ha tudod, hogy Te vagy szeretteid milyen könyvnek örülnének a legjobban. Néhány egyszerű kérdés megválaszolásával kiderülhet, ki milyen meglepetést részesít előnyben.

Az alábbiak közül amelyik típusnál a legtöbb kérdésre adott válasz IGEN, az a típus érvényes Rád.


Álmodozó


- Szeretsz elmerülni egy varázslatos történetben?

- Szívesen barátkoznál boszorkányokkal, hableányokkal vagy sárkányokkal?

- Képzeletben mindig egészen máshol jársz, mint ahol a valóságban éppen tartózkodsz?

- Álmaid intenzívebbek, élénkebbek és színesebbek, mint bármilyen film a moziban?

- Sokszor vezérelnek a megérzéseid, váratlan sugallatok?

Akkor Te élveznéd ezt a könyvet, mert olyan történetekkel találkozhatnál, amelyek egyáltalán nem hétköznapiak, mégis valahonnan, mélyről ismerősek.


Utazni vágyó


- Már karácsonykor is a jövő évi nyaralást tervezgeted?

- Lételemed a napsütés?

- Imádod a muszakát, a csevapot meg a testes vörösborokat, különösen egy kis tengerparti étterem teraszán elfogyasztva?

- Szívesen lapozgatsz távoli úti célokról szóló képeskönyveket? Szívesen olvasol utazásokról szóló leírásokat?

Akkor szárnyakat kapnál ettől a könyvtől, mert megtudhatnád honnan ered az ájult imám elnevezés a töltött padlizsánra, mi kerül a horvát esküvői asztalra és hogyan készül az igazi ajvár.


Múltban bóklászó


- Előveszed néha a nagyi porcelánjait meg csipketerítőit, csakhogy gyönyörködhess bennük?

- Elég egy fűszeres illat, hogy felidézze a gyerekkori emlékeidet?

- Könnybe lábad a szemed egy régi történet hallatán?

- Szívesebben éltél volna száz meg száz évvel korábban?

- Romantikusnak találod a csupa muszlin, selyem és bársony ruhákat?

Akkor ideje egy kicsit nosztalgiázni ezzel a könyvvel és közben felidézni, milyen volt a nagyi konyhájának kopott asztala, ahol szilvás gombóc meg krumplifőzelék készült.


Örök gyerek


- Mókásnak találod, ahogy a hörcsög eszik, a mosómedve mosakszik, a fóka úszkál?

- Hosszú percekig tudsz kacagni egy farkát kergető kutya láttán?

- Szereted a színes, vicces rajzokat?

- Jól esik mondókákkal, ritmusos versekkel szórakoztatni magad vagy a gyerekeid?

Akkor számodra ideális ez a könyv, amely mosolyra fakaszt, és amitől újra gyereknek érezheted magad.

Bosszús

- Szia, drágám! Képzeld, vissza kellett fordulnunk, mert itthon hagytam az útleveleket. És amikor belenéztem, láttam, hogy mind a két gyereknek lejárt. Nem mehetünk át Szabadkára...
- Tudok jobbat! Éppen töltjük ki a betétlapokat, ugyanis hátulról belémhajtottak és jól összetört a kocsid hátulja.


Nos így. De azért lerobogtunk a gyerekekkel Szegedre, a tévések elpusztították a beiglit, a műsort már meg is lehet nézni. (25. perctől)

És végig csak arra gondoltam, hogy ezekkel a bosszúságokkal valami nagyobb bajt váltunk ki. Úgyhogy inkább bosszankodom, mint, hogy egy jeges folt miatt álljak fejre az autóval, gyerekekkel. Az autómat meg majd megszerelik, útlevelet meg gyorsan csináltatunk. Jó lesz ez a hétvége valahogy így is.

MTV

Ma fél 2-től az MTV-ben mesélek a karácsonyi sütés-főzésről, szokásokról, kóstoló beiglivel és egy szerb karácsonyi kaláccsal, a csesznicával. Egyetlen apró szépséghiba, hogy ez a szegedi körzeti adás lesz, úgyhogy csak a környéken lakók láthatnak majd. Remélem lesz majd róla videó is, mert igazából kíváncsi vagyok, hogy fog sikerülni ez az egész.

Ajándékötlet: sütifalónak


Édesszájú, sütizabáló barátnőt, gyereklelkű unokatestvért lephetjük meg az ilyesmivel. Egyre több készítő varázsol süthető gyurmából ilyesmiket: fánkot, muffint, citromtortát vagy goffrit, amit aztán a fülünkbe, nyakunkba akaszhatjunk, gyűrűként ujjunkra húzhatunk.

Az én kollekciómat Tündérhab gyártotta, de érdemes körülnézni a Meskán, vásárokban. A mosoly garantált.

Ajándékötlet: csokiimádónak


Apró kis ötlet, hogyan lehet ajándékcsomagot összerakni valakinek, aki imádja a csokoládét. Első pillanatban az ember fogná magát és megvenne mindenféle finom bonbont, pralinét meg táblás csodát. Második pillanatban pedig rájön, hogy a saját alkotás még nagyobb öröm. A csokiimádó csomagjába ezért kerüljön:

- jó minőségű, szilikonos bonbonforma (mondjuk innen, a Gasztroshop-ból)

- mártóvilla és egyéb szerszámok (az enyém a szigetszentmiklósi Bakó cukrászkellékestől van)

- és pár zacskónyi olvasztani való csoki (ét, tej, fehér, sőt most már színezett, ízesített olvasztócsokoládé is létezik)

- bónuszként pedig egy-egy csokoládéra épülő szakácskönyvecske mindig jól jöhet.

Angyalkás mosoly

A Dió Bisztrós lányok annyira drágák voltak, hogy csak na. Őket nyertem a karácsonyi angyalkás gasztroblog játékban. Kaptam tőlük kekszet, pácolt sajtot meg igazi angyalkát is, amit majd a fiúkkal szépen megfestünk.

Sőt, nekik köszönhetően megcsodálhattam az Alexandra könyvpalotát, ami régen Divatcsarnok néven futott.

Jó volt végigsétálni az Andrássy úton, így a fényárban. Köszönöm!

Karácsonyi menü a Családi lapban


Könnyen elkészíthető, de különleges karácsonyi menüt kértek tőlem a Családi lap szerkesztői. A stollen kivételével mindent a helyszínen készítettem el, szűk másfél órába simán bele is fért, pedig még a kétéves is velem tartott sertepertélni.

A menü résztvevői:
- Brokkolikrémleves lazackockákkal
- Harcsával és spenóttal töltött leveles tészta hal alakúra formázva
- Saláta sörretekből és jégcsapretekből, narancsos öntettel, dióval
- Marcipános, kandírozott citrusos stollen

Kisbolt-túra a XI. kerületben

Nektek mi szerez örömet, élvezetet? Nekem például az, ha újabb és újabb kedves kis boltra találok, megismerem a mögöttük álló embereket és beleszeretek a kínálatba. Eddig azt gondoltam, hogy a XI. kerület kisbolt szempontjából egy sivatag, egy sivár, kihalt, elhagyatott terület. Aztán rájöttem, hogy csoda helyek vannak errefelé is. Néhányat igazából már évekkel ez előtt felfedeztem, de csak most tudatosult bennem, micsoda értékeket rejtenek.
Aki egy picit is ismeri ezeket az utcaneveket, látni fogja, hogy alig pár lépést kell tenni értük, mondjuk miután az ember leparkolt az Allee-ban és odahagyta a bevásárlóközpont légkörét. Akár még egy piacozás is útba ejthető közben.

Szép sorjában:

Fadrusz Cukrászda (Fadrusz utca)
Tényleg mint a régi szép időkben. Egy parányi cukrászda, már ott van vagy harminc éve a sarkon. A kínálat: pogácsák, mézes krémes, dobostorta, karácsonyra beigli. Az újdonságok meg, amik miatt beléjük habarodtam a habtorták. Vékonyka tésztaréteg tetején dús hab üldögél. Van karamellás, sajttortás, töményen csokis némi meggypálinkával bolondítva. Egyik zseniálisabb, mint a másik. És még van vagy tízféle, amit meg se kóstoltam.

1001 fonal boltja és egyben bababolt (Fadrusz utca)

Öko, bio és természetes fonalak és kellékek szerelmeseinek. Pamut, gyapjú és egyéb szépségek a világ minden tájáról. Gyönyörűséges textúrák, tobzódó színek. Egy mese az egész. Meg játszósarok, amíg anyu válogat, hordozókendőkkel, oktatással, hasznos és aranyos játékokkal. Órákat tudok itt elbogarászni.

Boróka Otthonbolt (Szabolcska M. utca)

A romantikus lakberendezés tárháza, meseszép francia és magyar termékekkel. Igazi ajándék ide bejönni, ennek a boltnak lelke van, kifinomult, kedves lelke. A polcokon mindenféle hasznos és haszontalan apróság, kézzel varrott babák, apró virágokkal díszített bögrék és kancsók, kulcstartók és festett polcok. Most persze karácsonyfadíszekből is bő a kínálat, amolyan régi, romantikus fajtából, nem pedig a mostani törhetetlen műanyag vackokból.
Bármi, amit innen hazavisz magával az ember, tényleg hozzájárul, hogy lakása otthonná váljék.

Kócbaba gyerekruha (Szabolcska M. utca)

Használt és új gyerekruhák, de egyáltalán nem turkálós hangulatban. Csöppnyi bolt, tele szép, csinos ruhácskával, sőt újabban játékokkal és cipőkkel is. Mindig teli szatyrokkal távozok.

Napra biobolt
(Szabolcska M. utca)

Számomra a bioboltok etalonja, olyan széles választékkal, hogy csak na. Itt aztán tényleg minden van, többek között büfé-ételek is. Természetesen minden bio vagy legalábbis reform hozzávalókból készül, de van joghurt, csoki, zöldség, mindenféle liszt és mag. Öröm itt válogatni. Aztán hazafelé, az egyik kézben a szatyrot, a másikban egy szilvalekváros fánkot tartva elégedetten venni számba a zsákmányt.

Csokifaló (Karinthy F. út)

Két csokizó is akad a környéken, a Csokoládiáról már regéltem, most inkább az új felfedezettemet mutatom meg. Édességek a világ minden tájáról, de főleg a három hazai manufaktúrából érkező bonbon-kínálat az erőssége ennek a boltnak. Forró csoki, kávé, tea helyben is fogyasztható. Egyébként csokibolthoz képest a szálas teakeverékek is egészen imponáló skálát fednek le.

Szír élelmiszerbolt (Karinthy F. út)

Két szír bolt is van az utcában, a kisebbik a magokra, olajbogyókra szakosodott, de a nagyobb, mostanában még ki is bővített minden keleti csemegét, fűszert, hozzávalót felvonultat. Sűrű joghurt, vastag rétestészta, hummusz, ezer féle konzerv és persze a fő attrakció: bárányhús. Amikor legutóbb ott voltam, éppen pakolták be a hűtőkamrába a szépséges báránydarabokat. Sőt, újabban csirke is van, garantáltan jó minőségű, azaz a mohamedán elvárásoknak megfelelően tenyésztett és vágott állatok húsa kapható itt.

Gombás-tejszínes tészta


Ha szükségetek van mostanában egy nagyon gyorsan elkészülő tésztareceptre, akkor csináljátok ezt. Mondjuk, ha 4 embert kell jóllakatni, akkor főzzetek ki fél kiló rövidcsőnek nevezett tésztát.

Közben vágjatok csíkokra 10 dkg bacont, 15 dkg csiperkét, 1 póréhagymát. 1 kanál olajon/zsíron pirítsátok először a szalonnát, aztán szedjétek ki. Tegyétek a serpenyőbe a hagymát, a gombát meg 1-2 gerezd apróra kockázott/reszelt fokhagymát is. Kevergessétek, pirítsátok, amíg elpárologja a levét.

Ekkor mehet rá 2 dl tejszín, már nem kell főzni, csak összeforgatni. Visszakerül a szalonna, aztán mehet hozzá a tészta is. A tetejére egy rakat parmezánt még feltétlenül rá kell reszelni.

Adventi mosoly

Céges Mikulás-csomagban Hannah Montana gyurma.

Sűrű hétvégém lesz

Szombaton Hanukarácsonyi bazárban leszek jelen könyveimmel 10 és 18 óra között.

Cím: Átrium Park Irodaház Eurest Étterem, 1134 Budapest, Váci út 45.



Vasárnap (és majd 19-én is) a WAMP gasztro szekcióját erősítem a Millenárison 10 és 20 óra között. Itt lesz a gyerekeknek játszóház és hasonló izgalmak.

Ti jöttök?

András napra, megkésve

A gyermekek

A híres író bezárkózott a dolgozószobájába. Megint jöttek az unokák, a kismenyével együtt. Három fiú, három égetni valóan rossz fiú. Az anyjuk már nem is merte őket egyedül itt hagyni, mert a nagyanyjuk egyáltalán nem bírt el velük, mindent rájuk hagyott, sőt leste a kívánságaikat.

A híres író eleinte még örült az unokáknak, de az utóbbi időben már ő sem tudott velük mit kezdeni, teljesen elvadultak. A fia meg persze most is dolgozott, bankárkodott nagy fontoskodva. A menye meg csak ült a nappaliban egy fotelban, magába roskadva és mindenre csak legyintett.

A híres író úgy tett, mintha még ezer fontos írnivalója lenne, de mivel éppen a múlt héten kezdték nyomtatni az új könyvét, ennek elengedésével meg a kiüresedettség érzésével is meg kellett küzdenie. De valahogy sehogy se akaródzott kimenni a szobájából. Inkább szórakozottan nyitogatta és csukogatta a file-okat a számítógépén. Kintről beszűrődött az ordibálás meg a lábdobogás.

Valahogy érezte, hogy ki kellene találnia valami értelmes elfoglaltságot a fiúknak, akkor talán nem lenne ilyen nagy a felfordulás, de éppenséggel semmi sem jutott eszébe. Csak azon jártak a gondolatai, hogy a múltkor is az új cserépkályha párkányán törték a mandulát a fiúk, persze, hogy megrepedt egy mázas cserép.

Dühös volt, meg tehetetlen, legszívesebben kirontott volna egy jót üvöltözni, mégsem volt hozzá mersze. Elképzelte a felesége meg a menye döbbent arcát és hagyta az egészet rájuk. Küzdjenek csak, amíg nem lesz kész az ebéd.

Aztán hirtelen beugrott valami és olyan sebesen kezdett írni, mint ahogy még sohasem. A kimunkált, évekig írt és az irodalmi elit által ünnepelt könyvei helyett most egy egyszerű krimi folyt ki az agyából. Egy sztori, amivel mindössze két hónap alatt végzett, bár ez idő alatt egy pillanatig sem foglalkozott a családjával, az unokáival, de még a feleségével sem. Szendvicseken élt, alig mozdult ki a szobájából.

Persze nem a saját neve alatt jelentették meg a könyvet, de a dübörgő siker álnéven is jól esett. Azon pedig még hónapokig ment a vita különböző blogokon, folyóiratokban, sőt tévéműsorokban is, hogy ki írhatta azt a velejéig gonosz történetet egy titokzatos körülmények között gyerekeket gyilkoló sorozatgyilkosról.

Adventi mosoly


A mai nap főszereplői:

- Egy utolsó pillanatba levadászott rénszarvas, akinek a szarvaira minden reggelre odakerül valahogy egy-egy pici csomag, a lábánál meg írja, hogy hány nap van még hátra karácsonyig.

- Már megint egy vöröslencse leves, garam masalával, sok joghurttal.

- Egy teljesen üres játszótér.

- Hó és ónos eső egymást váltva.

Napi mosoly

Egy váratlan meghívás, egy szuper menü és rengeteg ötlet a karácsonyi ételekhez. Hamarosan kénytelen leszek egy Culinaris-túrát beiktatni.

Sok kicsi 2010




Fogalmam sincs a nyomorban élők helyzetéről, elképzelni sem tudom. Vannak emberek akik megmutatják, amit lehet és megteszik, amit lehet. Egy olyan távoli világról ír ez a blog, amiről sokunknak nincs fogalma, mégis ott van, égetően ott van. Ha az ember végigolvassa, amit ez a nő leír, hirtelen eltörpülnek a mindennapi ügyei, apró-cseprő bosszúságai és azon kezd el töprengeni, hogy ő személy szerint mit tehetne.


Én csak ici-picit tudok hozzájárulni ehhez, megkérlek benneteket vegyetek 1000 forintos sorsjegyeket, aminek árával az Igazgyöngy Alapítvány munkáját támogatjuk. Élelmiszereket vesznek a szervezők, élükön Nemissel. Erről szól ez a Sok kicsi, hogy mindenki hozzátesz egy kicsit.


A rengeteg, szám szerint 30 izgalmas nyeremény közül pedig a Sok kicsi honlapján lehet válogatni. Azt se tudom, hova kapjam a fejem, van itt minden: házhoz szállítós ebéd, süticsomag, könyvek és gasztrotúrák, piknik kosarak meg öntöttvas edények.


Az általam felajánlott nyeremény a Balkán konyhája köré szerveződik:


- Baklavasütés: titkok, trükkök és a végeredmény alapos megkóstolása mentateával leöblítve.


- Szakácskönyv csomag


- És egy csomag Szabadkáról, Ex-Jugoszlávia jelszóval: rizses csoki, Bajadéra, mézes szív, Cedevita, ratluk meg ajvár.


A könyveket és a tartós élelmiszereket Magyarországon belül bárhova el tudom postázni, viszont a baklavasütéshez főleg Budapesten tudnék teret biztosítani. Esetleg a Szabadkára vezető út mentén (M5-ös autópálya közelében) tudok még időről időre kitérőket tenni a nyertes kedvéért.

Adventi mosoly

Minden advent új lehetőség arra, hogy megteremtsük saját hagyományainkat. Az adventi koszorú nekem mindig nagy stresszt okozott, sohasem tudtam időben megvenni, mindig elfelejtettem meggyújtani rajta a gyertyát. Úgyhogy az idén nincs. Van helyette mindenféle díszítés, szép lassan kerülnek ki, sorjában.
Szeretem a hagymányokat, de nem ragaszkodok hozzájuk, ha csak idegeskedés okoznak nekem. Inkább elmegyek az ovis hétfői gyertyagyújtásokra és meghallgatom az ovónénik kedves énekét.