Joghurtos almaleves


Ez a leves olyan, mint ez az őszi napsütés. Kicsit már erőtlen, kicsit szomorkás, de azért még nagyon-nagyon jól esik. Ilyenkor már nem szokás hideg levest enni, de ez valahogy nem lett volna jó melegen.

És még miért ajánlom "melegen", mert a vízzel együtt összesen 5 hozzávaló került bele. Szinte meglepő, hogy ehhez képest mennyire kellemes. Természetesen nem árt neki egy kis citromhéj, szegfűszeg, sőt akár fehérborral is el tudom képzelni.

Joghurtos almaleves

Mi került a 4 személyes adagba? 6 alma, 2 evőkanál méz, 1 kiskanál őrölt fahéj, 1 liter víz, 2 dl joghurt.

Hogyan készült? Az almát meghámoztam, felkockáztam. Belepakoltam a vízbe, fűszereztem. Úgy negyed óra alatt már meg is puhult. Ekkor adtam hozzá a mézet, megkóstoltam, hogy kellemesen édeskés-savanykás-e. Amikor lehűlt, akkor tettem hozzá a joghurtot. Ez egy picit besűrítette, már-már krémleves állaga lett mindenféle habarás nélkül.

6 megjegyzés:

Flat Cat írta...

Nagyon szeretem ezt a levest. Talán azért, mert azon kevés étel közé tartozik, amit anyu főzött nekem gyerekkoromban.
Jó, hogy eszembe juttattad, már egészen megfeledkeztem róla! Hamarosan nálunk is terítékre kerül! :)

Palócprovence írta...

Küldtem Neked valamit:
http://palocprovence.blogspot.com/2009/10/blogger-oscar-dij.html

"saját levében" írta...

Főtt alma/2?

Ági, aki főz írta...

FL, olyan jók ezek az emlék-ízek.
PP, nagyon szépen köszönöm.
SL, ???

"saját levében" írta...

Azt írtad a kompótomra, hogy a kisfiad "főtt almát" rendelt. Hát most itt van!

Ági, aki főz írta...

Ja, csak ezt nem ette... fene se érti ezeket a kölköket.