Tegnap délelőtt a városban járva szinte semmit se sikerült elintéznem, közben kaptam még két idegesítő, újabb elintézni valókat a vállamra pakoló telefont is. Egyre rosszabb lett a kedvem, ilyenkor érzem, ahogy a torkomban nőni kezd a gombóc, és addig-addig dagad, amíg már a gyomromat is teljesen kitölti.
Hazaindulni nem akaródzott, pedig a parkolóba bedobált százasok szabta időkorlát vészesen a vége felé járt. Még gyorsan elkanyarodtam T. Nagy Tamás sajtboltja felé. Semmi extrát nem vettem, - egyszerűen nem volt türelmem kóstolgatni, kockáztatni, - csak egy csomag tésztát, egy kis articsókát, mozarellát a bivalyos fajtából meg a Szalámiboltban egy kis sonkát. A tésztát kifőztem, egy kevés darabolt, konzerv paradicsommal összeforgattam, rászórtam a sonkacsíkokat, az articsókát és felvágtam mellé a mozarellát. Negyed óra alatt sikerült olyan vacsorát csinálni, ami mindenkit az elégedettség érzésével töltött el. Mire az utolsó tagliatelle szálat is a villámra ügyeskedtem, addigra már bennem is teljesen kiengedett a feszültség.
Tanulság? Szeretek enni.
1 megjegyzés:
És milyen igazad van ezügyben. Bár, elcsépelt, de enni jó!:))
Megjegyzés küldése