Hagymaleves háromféle hagymából


Olcsó, finom és meleg. Lehet egyszerűen csak vöröshagymából is, a lilahagymát pedig hagyagolnám legközelebb, mert elég szomorkásra szükrül a színe.
Hagymaleves
Mi került a 4 tányéros adagba? 1-2 pórhagyma, 3-4 vöröshagyma, 3-4 gerezd fokhagyma, 1 liter húsleves, 1-2 evőkanál olaj, 1 evőkanál liszt, só, bors.

Hogyan készült? A hagymákat felkarikáztam. Szerintem ez esetben szebb ha szeletben maradnak, mint ha kockáznám. A fokhagymát viszont egészen apróra kockáztam, abba valahogy mégsem jó beleharapni. A lábasban olajat forrósítottam, beleszórtam a hagymát, üvegesre pároltam, sóztam. Megszórtam liszttel, egy kicsit együtt is pirítottam. Végül felöntöttem húslevessel. Néha, bevallom, nincs itthon a fagyasztóból előkapott húsleves, ilyenkor használok leveskockát. A bioboltban ugyanis van tartósítószer-mentes zöldségkocka és az eléggé feldobja ezt a levest. Jó sokáig, úgy 3/4 óráig főztem, hogy a hagyma szinte szétolvadjon.


Hozzá pedig mindekinek jár egy jókora szelet pirítós kenyér sok-sok reszelt sajttal összesütve. Imádom, ahogy a kenyér megszívja magát a finom lével, a sajt meg csak nyúlik-nyúlik. Tényleg isteni és meglepő módon még a gyerekek is szívesen eszik, ugyanis egyáltalán nincs hagyma íze.

3 megjegyzés:

szepyke írta...

Hagyma, hagyma, hagyma!
Imádom!:)

duende írta...

Nagy kedvencem nekem is ez, és a hasonló hagymalevesek! :) Imádom.

Flat Cat írta...

Az én apróságom imádja a hagymát. Meg a fokhagymát. Szóval ez a leves neki ideális bébiétel. :)