Villa-interjú: Libor Mária, a Limara pékségének írója

Ha kenyérsütésről, péksüteményekről vagy édes kelt tésztákról van szó, már többszáz embernek jut először eszébe a Limara péksége blog. Ezt írta nekünk az általa lefotózott a villájáról: "A kenyérhez nem kell villa, de van kettő ami azonnal eszembe jutott. Az egyik apukám villája, csak azzal az eggyel volt hajlandó enni. Ez a villa anyukámnál van, így arról nem tudok sajnos most képet küldeni. A másik a kisfiam villája, amivel megtanult enni, ezt a húgomtól kapta, nagyon kedves nekem."

- Miért pont a kenyér?

- Ez érdekes, és nem is tudom igazán, a véletlennek, a sorsnak nagy keze van benne. Mindig szerettem sütni-főzni, új ízeket kipróbálni. Amikor először ültem a net elé, akkor is azonnal recepteket kezdtem el keresgélni. Itt találkoztam először a kenyérsütőgéppel is, addig fogalmam sem volt róla, hogy egyáltalán van ilyen. A férjem évekig mondogatta, hogy vesz nekem, de én mindig hárítottam, hogy minek az, csak még egy elektromos kütyü a szekrény tetejére. Végül anyukám lepett meg vele, egy karácsonyi ajándéka volt. Azon a karácsonyon anyósom is ezt szeretett volna nekünk ajándékozni, őt is lebeszéltem róla, anyukám viszont nem kérdezett, cselekedett, tőle meglepetés volt. Mondanom sem kell, anyósom kicsit azóta is neheztel érte, pláne, hogy látja, mennyi örömöm, sikerem van vele.

Természetesen azonnal a neten kezdtem kutakodni receptek után, és szinte rögtön rátaláltam E.Margitra és csapatára. Hetekig csak olvasgattam őket, majd kicsit félve bejelentkeztem közéjük. Annyi szeretettel, kedvességgel fogadtak, hogy órákig ültem minden nap a gép előtt és tanultam, lestem tőlük az ötleteket, technikákat. Az ottani hangulat, légkör egyszerűen arra késztetett, hogy napról napra jobban, tökéletesebben készítsem el a kenyereimet. Hamarosan sikereket értem el, már tőlem is kérdeztek, én is tudtam tanácsokat adni a kezdőknek. A kenyérsütés szenvedélyemmé vált. Tudod, nagyszerű érzés egy remekül sikerült ételt, egy gyönyörű, kívánatos süteményt, egy szépséges tortát az asztalra tenni, de egy kenyeret! Na az valami más. Fantasztikus érzés. A sülő kenyér illatáról már nem is beszélve.

- Mi a jó kenyér titka? Te mit gyúrsz bele?

- Szerintem kenyeret nem nehéz sütni, aki akarja könnyen meg tudja tanulni. Igazából csak néhány alapvető dolgot kell betartani. A megfelelő dagasztás és a kelesztés a legfontosabb. Ha ezek megvannak tulajdonképpen már azt mondhatja bárki, hogy tud kenyeret sütni. De van még egy nagyon fontos dolog! Bele kell minden kenyérbe gyúrni egy kicsit magadból is. Szívvel-lélekkel kell csinálni, a tésztával együtt kell lélegezni. Ha csak gyorsan összedobok egy kenyeret, mert rohannom kell, akkor soha nem lesz olyan, mint amikor odafigyelek rá, szeretettel készítem. Hiába tartom be a receptet, ha csak összedobom, a kenyér akkor csak olyan lesz, de ha oda is figyelek rá, szeretem miközben csinálom, akkor beszélni fog hozzám miután kisült, akkor még az illata is más. Biztos sokan mosolyognak ezen, de ki kell próbálni, ez bizony így van!

Az igazi, mindennapi kenyérbe csak víz és liszt kell, valamilyen kovász, csipet élesztő. Tökéletes kenyér lesz belőle. Természetesen minden adalék nélkül. De azt gondolom, csak a képzelet szabhat határt a különböző ízesítésű kenyereknek. Lehet ízlés és hangulat szerint variálni a folyadékot, a különböző liszteket, egy kenyérben akár négy-öt fajta liszt is lehet. Bármilyen zöldséggel, gyümölccsel, sajtokkal, aszalt gyümölcsökkel, zöldségekkel, kakaóval, magvakkal, pelyhekkel más és más kenyereket lehet készíteni. Izgalmas a kísérletezgetés.

- A blogodat elnézve semmiféle divatos, natúr meg egészségtudatos meg hasonló táplálkozási elvet nem vélek felfedezni, hanem a jó hagyományos kosztot. Miért tetszik az embereknek ennyire ami régimódi, mondhatnám ódivatú?

- Igen, valóban nem vagyok elkötelezett híve egyik divatos irányzatnak sem. De ódivatúnak azért nem mondanám a konyhámat. Érdekes, hogy neked ez jött le, mert az ismerőseim, családom, barátok szerint én mindig valami különlegességet készítek, van aki csak félve jön hozzánk ebédre. Ez persze csak vicc volt. Szeretek kipróbálni új, eddig ismeretlen ízeket, de szeretjük a hagyományos magyaros konyhát is. Ez nem azt jelenti, hogy mindennap pörkölt és bő zsírban sült étel van az asztalon. A magyaros ízekkel nincs semmi baj, csak korszerűbb, könnyebb módon kell őket elkészíteni.

Megrögzött húsevő vagyok, a családom is az. Természetesen azért arra törekszem, hogy minél egészségesebben étkezzünk, a gyerekeimet is szeretném erre szoktatni. Nagyon sok zöldséget, gyümölcsöt eszünk, sovány húsokat, elsősorban szárnyasokat. Szerintem az átlag emberek ezeket szeretik, ezeket főzik nap mint nap. Azt tapasztalom, hogy egy különleges ételre, ízre rácsodálkoznak, de nem készítik el az olvasók, idegenkednek tőle, még akkor is, ha egyszerűen beszerezhető alapanyagokból készült. Nagyon tetszik, de ezt az én családom nem enné meg, a válasz rá. Ellenben ha a magyaros ízek felfedezhetők benne, akkor már sokkal bátrabban próbálkoznak az újnak tűnő ételekkel is, mert arra azért van igény, hogy egészségesebben táplálkozzunk.

Az egészségesebb táplálkozásról sokan úgy gondolják, hogy sokkal drágább, költségesebb, mint a megszokott, hagyományos. És lássuk be, sajnos igazuk is van. Egy ilyen vidéki kisvárosban egyébként is nehéz beszerezni olyan alapanyagokat, amit egy átlagos háziasszony nem használ. Számtalan esetben kaptam válaszul a zöldségesnél, hogy nem hozunk amit keresel, mert rajtad kívül senki nem viszi, mert nem tudják, mire való.

A multik terjedésével már kicsit jobb a kínálat, de érdemes azért összehasonlítani egy itteni és egy fővárosi multi árukészletét. Itt sok mindent már ők sem tartanak. Ha nagy ritkán kapok valami különleges zöldséget, alapanyagot, biztos, hogy a pénztáros vagy egy vásárló megkérdezi, hogy mire használom, mit készítek belőle. A piacon a nénik nem bébi répát, bébi céklát, spenótot, apró cukkínit árulnak, hanem jó nagyot, ami már bizony leöregedett, de az nyomja a súlyt. Azt hiszem, van még mit tanulnunk, de az igény a korszerűbb, egészségesebb étkezésre már meg van a legtöbb emberben.