Miért eszek állatot?

Itt van ez a Vegéthó és egyre-másra látom a húsmentesek számvetéseit, indokait, történeteit és elveit. Igyekszem, nagyon igyekszem megérteni, hogy valaki miért korlátozza be ilyen mértékben saját életét. Felsejlik bennem néhány megoldás, valahogy mégis úgy érzem, az egészségügyi indokokon kívül nem igazán tudnék magamnak más kényszerítő erőt találni, ami erre az útra vinne.

Én húsevő vagyok, tej- és tojásevő is. Sokat gondolkodtam azon, miért eszek húst. Összeszedtem a gondolataimat, semmi tudományos érvet nem szeretnék felhozni (a fogakról, bélrendszerről és egyebekről), de attól félek becsúszik majd egy-két (ál)tudományos okoskodás is.

1. Mert finom. Aki vágott már bele egy tökéletesen elkészített, valószerűtlenül puha bélszínbe, amelyből a kés nyomán kicsordul a húslé, na, az tudja, hogy miről beszélek. A jó húsnak íze van, méghozzá milyen íze! Amikor ilyesmit eszek - és most tényleg a jól elkészített, jó minőségű húsról beszélek - akkor érzem azt a diadalt, amit az ősember is átélt. Ilyenkor minden falattal áramlik belém az életerő, a leölt, legyőzött állatok ereje. Csak annyit mondanék még ezzel kapcsolatban, hogy tárkonyos báránymáj és ebben minden lényeges benne van.
A húst, tejterméket, tojást még azért is érezzük finomnak, mert a zsírokban oldódnak úgy igazán az ízek, ezek az ételek pedig igazán gazdagok zsírokban, zsírsavakban. Most nem a vitaminokat meg egyéb esszenciális hozzávalókat emlegetném, egyszerűen csak felerősödnek a fűszerek, zamatok, sőt az illatok is, ha kerül hozzá egy kis zsír (vaj, tejszín, húsrostok közül kiolvadt anyag).

2. Mert változatos. Aki leragadt a szárazra sütött csirkemellnél, nos, azzal nem sok mindent tudnék kezdeni. Mert a húsevés igenis változatos, rövidített listája annak, amit az idén kóstoltam: csirke, pulyka, fácán, kacsa, liba, disznó, marha, birka, kecske, őz, vaddisznó, tonhal, harcsa, ponty, lazac, királyrák, tintahal. Elbűvöl, hogy az állatoknak minden része más és más lehetőségeket vonultat fel, hányféle fogás tálalható fel egy marhából, micsoda csodák rejlenek a belsőségekben. Ezer meg ezer szín, illat, íz.

3. Mert kulturálisan beágyazott. A húsevés igenis az európai-keresztény kultúra része és én ennek a kultúrkörnek vagyok a részese, sőt igyekszem figyelembe venni a hagyományait. A böjttel együtt, erről nem szabad megfeledkezni. Az, hogy ma minden egyes nap hús kerüljön az asztalra egyáltalán nem reális igény. A hús fogyasztása ünnepi lakoma kell, hogy legyen, így adva meg a tiszteletet a természetnek. Ugyanakkor a hús és egyéb állati termékek fogyasztásáról való lemondás a mi kultúránkban mindig a vezekléshez, a megbánáshoz és persze a nyomorhoz kapcsolódott.

4. Mert nem látom be, hogy káros lenne az egészségemre. Igaz, még csak harmincpár éves vagyok, de egyelőre igencsak jól érzem magam a bőrömben. Eleim is ettek húst, a legtöbben elég sokáig éltek/élnek ahhoz, hogy úgy gondoljam ez elfogadható. Ha bárki megkérdezne, innen nézve úgy gondolom, hogy nem szeretnék 140 évig élni, talán még százig sem. De ezt a témát majd nyolcvan évesen beszéljük át még egyszer.
Ténylegesen úgy gondolom, hogy a szervezetem képes megemészteni és hasznosítani az állati eredetű táplálékot, sőt ezekből sokkal nagyobb energiamennyiséget képes felhasználni, mintha pusztán növényi étrendet folytatnék.

+1. Nagyon aggaszt viszont, hogy milyen körülmények közül kerül ki a tányéromra huppanó hússzelet. A nagyüzemi állattartás leginkább nem morálisan, hanem környezetvédelmi valamint egészségvédelmi szempontból aggályos. E tekintetben mindenképpen igyekszem önmérsékletet tanúsítani, minél jobb minőségű termékeket vásárolni és azokat minél nagyobb mértékben fel is használni, magyarán kevés szemetet termelni.

Jöhetnek a kövek.

60 megjegyzés:

Zsuzsi írta...

Szívemből szóltál. Kíváncsi vagyok, jönnek-e a kövek...
Én mondjuk leginkább azt nem értem meg, ha valaki a gyerekének nem ad húst. Miért nem lehet vele is megismertetni, aztán vagy kér, vagy nem.
Én úgy érzem, gyakran az undor, a nyers hústól való viszolygás miatt nem készítenek húst az emberek

"saját levében" írta...

Ráadásul az állatok is esznek állatot! És ők a legfinomabbak.

jókaja írta...

Született ragadozóként csak egyetérteni tudok, viszont már feladtam, hogy misszionáljak.
Van egy pozitívumuk a vegáknak, többnyire tudatosabban állnak a táplálkozáshoz az átlagnál.
A gyerekek táplálása nehéz kérdés. Nem lehetetlen a felnövekvő szervezetüket növényi és tejtermék alapon ellátni minden szükségessel, de ehhez nagyon komoly felkészültség, odafigyelés kell.
Számomra pozitív példa valamelyik blog írója (nem jegyeztem meg hol láttam), aki megadta azt a szabadságot vegaként nevelt gyerekének, hogy az húsevővé váljon. Tőle biztos nem kell félteni a gyereket.

Lilla írta...

igazad van! nem vagyok túl nagy húsevő, de hogy egyáltalán ne egyek belőle az elképzelhetetlen, egy kis húsos szalonna annyi mindent fel tud dobni...
ami szerintem nagyon rossz dolog, amit te is érintettél, az mindennapos húsevés. nem szeretem azokat az embereket, akik csak hússal tudják elképzelni a nap összes étkezését. totál unalmasan evő kis terroristák általában.
kedvenceim az áltudományos indoko - nem eszem tejet mert az csak rohad a bélben.. WTF????? meg felnőttnek perverz dolog tejet, pláne más állatét enni. mutálódott a kaukázusi fajta ezelőtt pár ezer évvel, a fehérek nagyrészt (85% azt hiszem) meg tudják eészteni a tejet, mert temelünk hozzá egy bizonyos enzimet. ha van hozzá enzimünk, akkor mia fenétől lenne ez az ördögtől való, és természetellenes... az ázsiaiak meg az alkoholt nem bírják. kinek mi megy...

Flat Cat írta...

A húsevés nem egészségtelen. A vegák jobb egészségi állapota csak akkor igaz, ha egészségtudatos táplálkozással és komplettált, megfelelő mennyiségű fehérje bevitelével társul. (és már nem gyerekek) De az egészségtudatos táplálkozás és a jó minőségű hús mértékkel való fogyasztása a legegészségesebb.
Van egy pszichológiai fejtegetés is a vegetarianizmusról, de azt én nem merem leírni! :) (az sem minden vegára igaz, de sajnos a többségre igen)
Amúgy meg nagyon jó az írás, nagyon egyet kell értenem! :)

Vica írta...

Szívemből szóltál (már megint). Nekem egyébként mostanában van egy olyan problémám, hogy ugye minden vega (és itt most mindegyik verziót értem) hangoztatja, hogy őt ne akarja egy húsevő meggyőzni...na én meg húsevőként várnám el ugyanezt, lehet békésen együtt élni. Elvégre egymásnak nem jelentünk táplálékot:P:P:P

Névtelen írta...

Jót mosolyogtam helyenként, de nem mindenben értek egyet. Főleg azt nem értem, miért nem lehet elfogadni a másságot (és ez mindkét táborra vonatkozik).Nem kell megérteni a másikat, gondolkodni sem kell rajta.
Egyébként nem egyforma mindenkinek az emésztése, ez tény. Nekem pl. az állati eredetű zsiradékoktól iszonyat fejfájásom lesz, ezért a kedvenc halamat nem vajban sütöm, de egy kis töpörtyűért most bevállalom ezt a kellemetlenséget. Ugyanakkor bántónak érzem, ha valaki ezt kétségbe vonja.
Tejes témáról ugyancsak hosszan tudnék regélni, de nem teszem.
Ezt a vegéthó dolgot pedig inkább egy játéknak érdemes felfogni, én pl. szívesen olvasnék húsevőktől is vegán recepteket néhanap.
Zsanett

szepyke írta...

Nem jönnek kövek, mert a másik oldal, akik nem esznek húst, nem mennek bele a vitába velünk, húsevőkkel. Jogosan teszik, mert felesleges is lenne.

Amikor én írtam egy ilyen posztot, számtalan komment jött, de egy se jött, aki védeni akarta a "másik oldalt". Elhiszem, hogy belefáradtak abba, hogy megmagyarázzák, hogy miért csinálják.
Mint ahogy én is belefáradtam már abba, hogy én meg a magam igazát magyarázzam meg mindenkinek, miszerint a fogazatomat, a gyomromat arra találták ki, úgy fejlődött, és nem utolsósorban képes is rá, hogy a hússal elbánjon. Lehet, hogy nehezebb feldolgoznom a húst, mint a zöldséget, de ez is biztos nem véletlen. Mint ahogy, szerintem nem véletlen, hogy, ha jól tudom, csak a nyers étkezésből, vagy a vegánsággal szerzett táplálékból nem jut be minden az ember szervezetébe.
Engem már a vegaság nem is "zavar" annyira, amitől kész vagyok, az a nyers koszt. Nah, annál nagyobb baromságot, már elnézést nem láttam... Bocsánat, kicsúszott.
Még valami, ami nálam kiveri a biztosítékot. Amikor anyukák, szülök a gyerekeikre is ráerőltetik a vegánságot, a nyerskoszt, teszik ezt könnyen, mert szerencsétlen gyerek tud ellenkezni? Nem? A barátnőm sem ad a gyerekének vajat, mert ő nem szereti, és undorodik tőle. Pedig a vaj jó, és a gyerek, ahogy megkapta élete első vajaskenyerét, látszott, hogy szereti. Értem, hogy a szülő a legjobbat akarja a gyerekének, de ez biztos az???

Névtelen írta...

Teljesen értelmetlen bejegyzés! "Bloglátogatottságnövelő", ennyi. Gerjeszteni a feszkót egy olyan témában, amit az emberek egyáltalán nem tartanak se jónak, se rossznak. Nincs vita. Elfogadják egymás nézeteit és kész. Ráadásul igen lerágott csont. Van aki kiröhögne kedves Ági, mert tengeri herkentyűket eszel, holott azoknak valójában semmi ízük nincs, csak divat enni, és utána közzétenni. :D

Unknown írta...

Kő helyett kenyér, hátha segít a megértésben:

Egy vegetáriánus meggyőződésből dönt amellett, hogy nem eszik többé húst, vagy más állati eredetű dolgokat. Ily módon számára ez nem korlát. Nem kívülről jön, hanem belülről. Nem érzi kényszernek, áldozatnak, lemondásnak, nehézségnek. Nem úgy éli meg, hogy ezentúl "szegény, nem ehet" adott dolgot, hanem úgy, hogy valamilyen ok miatt ő azt nem akarja innentől kezdve enni. Olyan ez, mint amikor valaki eldönti, hogy mondjuk valamilyen főiskolát elvégez. Az ő szabad döntése. Ha ezzel egyetért és szereti, akkor szívesen tanul ott és nem kényszerből, tehát nem éli meg korlátként sem. Számára ez természetessé és szerethetővé válik. Csak az a korlát számunkra, amivel nem értünk egyet.

Az, hogy kinek milyen negatív asszociációi kötődnek a hús elhagyásához (vezeklés, bűntudat, aszketizmus, stb.) sokszor egyedi, egyéni, családból jövő, nem a kultúrából. Nekem például nincsenek ilyenek a hitrendszeremben, pedig én is ebben a kultúrában nőttem fel.

Aki nem ért egyet a vegetáriánussággal, miért is csinálná? Mindenki tegye azt, amit jónak lát. De azért az sokat elmond arról, hogy kik szoktak kit támadni, hogy "kinek kell védenie magát, vagy magyarázkodni..."

Ági, aki főz írta...

Zsuzsi, gondolom meggyőződésből nem a gyerekének húst, nem mintha jónak tartanám ezt a dolgot, döntsön mindenki maga.
Igen, sokan tényleg undorodnak a nyers hústól. Nos, én nem.

SL, még sose kóstoltam oroszlánt. Tényleg finom?

Jókaja, a tudatosság az egyik legfontosabb talán, de végtelenül nehéz is, hogy "minden" tényleg rendben legyen.

Lilla, na igen, ebbe még csak bele se mentem, mint téma.

FL, a pszichológiai fejtegetésre kifejezetten kíváncsi lettem volna.

Vica, lehet, hogy pont azért írtam, mert úgy éreztem, hogy mostanában meg akarnak győzni. Nem tudom, lehet, hogy valami szorongás, rejtett lelkiismeret furdalás van bennem és így akartam kibeszélni.

Zsanett, mit tegyek, én kíváncsi vagyok és szeretném megérteni az embereket, na meg magammal is minél inkább tisztába jönni. A fejfájás nem lehet kellemes.

Szepyke, igen emlékszem, hogy írtad, érdekes volt. De annyira nehéz megadni a gyereknek a szabadságot, valahogy a szülőségben benne van, hogy az ember "tudja mi a jobb".

Névtelen, tudod, hogy nem kell olvasni, kommentelni. Annyi más blog van a neten... Én itt hangosan gondolkodtam. Ennyi.

Norci, nagyon szépen köszönöm! Azt hiszem értem az álláspontodat, tényleg az a jó, ha nem lemondás, de sok blogból számomra az derül ki, hogy ez egy merő harc meg küzdelem.

Szabó Gábor írta...

Értetlenül olvastam a hozzászólásokat, hogy mielőtt vega szólt volna a témához, Ti húsevők kezdtetek el fröcsögni a hús nemevéséről. Számomra felveti a kérdést: nos KI is az, aki igazán fusztrált a húsevése/nemevése miatt?

Másrészt lássuk a tényeket:

1. Tegyétek a szívetekre a kezeteket: ha meglátnátok egy aranyos bárányt, vagy egy nyuszit, egy kiscsibét, bocit, stb. Az az első reakciótok elkezdtek nyáladzani hogy legszívesebben széttépnétek az állatot? Nem hiszem.

2. Íz. Ha a hús természetes táplálékunk volna, miért nem eszitek meg nyersen? Ja az undorító és nincs is olyan jó íze?
Észre kéne venni, hogy a hús ízét a fűszerek, a zöldségek aromái adják.
Egy jól elkészített vegetárius étel ugyanannyira lehet ízletes. Ha húsmentes étkezés nem tiltja a fűszerek használatát! Sőt állítom hogy a fűszerekkel változatosabb ízeket lehet teremteni mint az átlagos húsos ételektől megszokott.

A változatosság se akadály. Senki se mondhatja, hogy csak a répa a zöldség. Legalább!!! 50 olyan vegetárius alapanyagot tudok megnevezni, amelyből erőszakmentes étel készíthető.(és ebben nincsenek benne a fűszerek)

3. Kulturális beágyazottság. Ez sem teljesen igaz mert Európában és a világ más részén is van hagyománya a húsmentes étrendnek.
Másrészt, ha az emberevés legális lenne, akkor rávetnéd magad a szomszédodra? Ugye nem.
El kéne dönteni Te vagy e a döntéseid hozója, vagy az ösztöneid által vagy vezérelve!

Az sem igaz, hogy a húsról lemondás vezeklés. Lukulluszi lakomákat lehetne mindennap fogyasztani hús nélkül. A húsról való lemondás=vezeklés/szegénység összekapcsolása a Ti asszociációtok.

4. Lehet hogy a hús fogyasztásának káros egészségügyi hatásait nem látjátok be, de ez éppolyan hasonlat, ahogy a cigaratta vagy alkohol függő se veszi észre az általa fogyasztott élvezeti cikk káros hatását.
Természetesen mindig vannak olyan emberek, akik erős egészséggel születtek, de nem ez az átlag. Körül lehet nézni mennyi beteg ember van, mely visszavezethető az állati élelmiszerek fogyasztására.

5. Nagyüzemi állattartás, egy kis ízelítő:
http://video.google.com/videoplay?docid=-3481883898572254535#

Az állati élelmiszerek fogyasztásával támogatjátok az esőerdők kivágását (ott legeltetik a marhákat), a nagyüzemi állattartás a világ metán kibocsátásának a 40% -át adja!!!
Ezen felül az állattartás naponta több MILLIÓ tonna FEKÁLIA termelődését is jelenti mely elszennyezi a földeket a vizeket.

A fekália jó táptalaja a vírusok mutációjának... Így keletkezett pl. a H1N1, kerge marhakór, madárinfluenza és a több kórokozó...


6. Olvastam becsmérlő megjegyzéseket a nyersevéssel kapcsolatban is. Visszadobnám a labdát. Minek mondasz olyanról véleményt, amit még köszönő viszonyba se ismertél meg?
Az élő ételek fogyaztása se jelent egyhangúságot, de még az ízek hiányát se. SŐT!!!
Aki kétkedik jöjjön el most vasárnap a Potluckra, Bp.en. Lehet tenni egy próbát.

7. Vegetáriusság és gyereknevelés.
-egyrészt ez sose egy kényszer hanem minta a szülők részéről. Egy vega gyerek, ha felnő ugyanúgy eldöntheti hogy ő húst akar e enni. Épp úgy ahogy én húsevőként döntöttem a növényi étrend mellett.
-másrészt a vegetárius étkezéssel szülőként nem kell hazudnom a gyerekemnek hogy azt az élelmiszert miből és hogy állítják elő.

Egy gyerek soha nem lenne képes megölni egy állatot. Ha szenbesítenéd a gyereked hogy az a finom husi abból az aranyos bociból van, aki kegyetlenül lemészároltak, minden bizonnyal napokig sírna.

8. Az, hogy a vágóhidaknak / állattelepeknek nincsen üveg fala, nem teszi nem megtörténé ami ott folyik. Ez csupán a fejetek homokba dugása.

Az állati élelmiszerek vásárlásával a kegyetlenséget, a Föld elszennyezését támogatjátok...

Az állati élelmiszerek/termékek fogyasztása az önzésről szól. Nincs kibúvó. Sajnos NINCSEN DE! Ez a valóság.

Aki tenne is valamit, olvassa ezket az oldalakat:
http://www.vegetarianus.info/
http://veg.hu/index.php
>>> Kezdő vegi
http://www.vegetarianus.hu/

Zsuzsi írta...

Mintha Ági azt írta volna, hogy úgy érzi, meg akarják győzni, nemde, kedves Gábor?

Bombadil Toma írta...

kedves szabó gábor!
"Ti húsevők kezdtetek el fröcsögni a hús nemevéséről."

nem akartam ehhez hozzászólni, de nem értem amit írsz. én napi szinten többtucatnyi gasztroblogot olvasok át (sok kifejezetten vegetáriánust is). és még soha nem találkoztam azzal a jelenséggel, hogy egy húsevő egy vega/vegán blogba írt volna bármi negatívot, vagy térítőt. ellenpélda viszont ezrével van. sok vegetáriánus/vegán állandóan beszólógat különböző húsos posztokhoz és sokszor lekicsinylően/lesajnálóan vagy erőszakosan térítve mindenféle áltudományos baromságokkal a húsevés ellen. ezeket nevezem én "sznobvegánnak". nem értem miért kell egy vegánnak pl. a malackarajt olvasni ami csak a húsról szól csak azért, hogy utána ott hőbörögjön, hogy fúj...
a vegáriánus életmódot meg tudom érteni magam is hét évig voltam az. ha valaki úgy dönt, hogy nem akar egy állat halála árán élelemhez jutni az még lehet tisztelendő is. de ez az új vegán őrület már lassan kezd az agyamra menni. nem érdekel ki hogyan él, de az felsőbbrendűség ami ezekből a kommentekből árad sokszor kifejezetten zavar már.
és vessetek a mókusok elé, felválalva annak ódiumát, hogy a kövek felém szállnak, nem is tartom igazán gasztroblognak azt, ahol egy marék magot valaki összekever valami nyers salátával. ennek a gasztronomiához semmi köze. ez csupán létfentartás...

Ági, aki főz írta...

Toma :-)

Hát, kedves Szabó Gábor, pont azokat írta le, amiket én nem értek, nem hiszek el és nem fogadok el. Még, hogy a gyerek nem ölné meg az állatot... nekünk voltak nyulaink, csirkéink és képes voltam ott lenni, amikor levágták. Iszonyúan elfajzott kis szörnyeteg vagyok!
Ráadásul tegnap este ettem nyers húst is, tatábifsztek formájában. Még szönyűségesebb. Szerintem a nyers hús igenis szép, a hentesnél én a szememmel is vásárolok, akármilyen meglepő. Hát igen, vér szaga van a marhának, a csirke kicsit büdöske, de számomra ez teljesen elfogadható.

Nem akarok itt minden pontot megcáfolni, de Lucullus lakomáit mégse lehetne állat-mentesen megrendezni, ugyanis azon nagyon is szerepeltek azok, pl. pávaagy-pástétom. Elismerem, hogy ez már túlzás, de ez volt.

Az emberevő kártya pedig nem jó, mert a saját fajtáját is csak azért eszik meg az állatok is, hogy ne szaporodjanak el túl nagy mértékben. Gondolom, nem tartanánk ezt megoldásnak az emberiség problémáira.

erős ildikó írta...

Szia!
Én is eszem húst, de nélküle is megvagyok. Engem inkább az zavar, hogy a húsevők közül sok embernek (nekem is) nagyon nehezére esne levágni egy állatot, kivéreztetni, vagy csak végignézni a folyamatot - a többség jobban szereti, ha konyhakészen kapja.
Márpedig a húsevéshez - ahogy a vadonban is - hozzátartozik a mészárlás, ha tetszik, ha nem.
Szóval én is néha szívesen eszem húst, de azért nem esett jól, amikor az éppen csak megnyúzott, kibelezett (még meleg) állatot hozta a szomszéd, hogy készítsem el - pedig nem is nekem kellett megölnöm.
Arról, hogy mennyire tartom egészségesnek/egészségtelennek most nem írnék, mert egyszer-többször már írtam róla a blogomon, többek között itt:
http://napmatka.blogspot.com/2009/06/az-etkezesi-szokasainkrol.html

Ági, aki főz írta...

Napmátka! Köszi, elolvastam az írásod. Tetszik a józanságod és az, hogy megalkottad a saját elveidet, amelyekhez tartod is magad.

Csak egy dologgal vitatkoznék. Mindenki folyton azt emlegeti, hogy a "fiatal emberek" is már betegesek. És itt a 30-40 éves korosztályt értik. Ezzel az a bajom, hogy egyszerűen nem 100 évre vagyunk kitalálva, hanem éppenséggel 30-40 évre. Nem is olyan régen még 14-15 évesen szültek a nők, mi meg most 30 után... Szerintem még mindig sokkal jobb állapotban van a testünk, jobban tudunk rá vigyázni, mint akár a 100 évvel előttiek, de ha a középkor felé tekintek, akkoriban már nagymama lennék.

Bombadil Toma írta...

tudományasan is többször próbálták eldönteni több száz embert bevonó kisérletekkel, hogy a vegatáriánus étrend vagy a húsevő az egészségesebb. hangsúlyozva, hogy itt a kiegyensúlyozott (és jó minőségű húsok) húsevést (heti két-három alkalom) és ovo-lakto vega, nem vegán étrendről van szó. és nem sikerült dűlőre jutni. mindkettőnek meg vannak az előnyei és hátrányai egyaránt de nagyjából azonos egészségi állapothoz vezet. a vegán étrend viszont sok veszélyt rejt, sok hiánybetegséghez, fejlődési rendellenességekhez vezethet, főleg gyerekek esetében (pl. az agy teljes kifejlődéséhez rengeteg fehérjére van szükség), ha nem figyelnek, hogy heti szintem megfelelő esszenciális zsírsavakat, b12 vitamint, és esszenciális aminósavakat vigyenek a szervezetbe. míg a túlzott húsevés (napi szinten) izületi betegségeket, vastagbélrákot okozhat.
szerintem a húsevésben nem a hús, henem gyári húkészítmények túlzott fogyasztása jelenheti az egészségünkre a veszélyt.

az emberiség életkorának meghosszobbodása 18 század végén kezdődött mikorra már nagyjából mindenki megfelelő jó minőségű táplálákhoz, húshoz, tejtermékekhez és tojáshoz juthatott és ezt csak még kitolta a folyamatosan javuló orvostudomány.

Névtelen írta...

Szia,
pàr hònapja vettelek fel a kedvenc olvasnivalòim k"ozè.Azt ìrod,hogy ez pusztàn a vèlemènyed kinyilvànìtàsa volt ès mègis ùgy t"unik hàborùba hìvsz.....hàt engem rettent"oen elszomorìtottàl meg a kommentek t"obbsège is,pedig èn is eszem hùst,te viszont a bejegyzès alapjàn "ragadozò"-nak t"unsz."Udv:Zsu

Ági, aki főz írta...

Zsu, sajnálom, hogy elszomorítottalak. Attól tartok tényleg ragadozó vagyok, akármit jelentsen is ez.

duende írta...

Flat Cat, elküldenéd nekem annak a fejtegetésnek a linkjét?
Köszönöm!

Én is két évig voltam vegetáriánus.
Jó volt. Meg sem birtam volna enni a húst, egyszerűen nem hiányzott, nem kellett igy nem erőltettem.
Aztán a szervezetem mást mondott. Roszzul lettem. Hónapokig nagyon gyenge, szédelgős voltam. A rosszullét után halat kivántam hallal, nem volt nap, hogy ne egyek egyszer vagy kétszer halat.
Hónap kellettek mire rendbe jöttem - köszönhetően a halnak.

Azt gondolom, az ember mindenevő. A mérték a lényeg. A középút. Kell némi kevés hús is, kell sok zöldség és gyümölcs, gabonafélék. És némi tejtermék is.

A vegánokat már nem tudom megérteni, leginkább azt nem, hogy elvétik a lényeget. Egész nap azzal foglalkozni, hogy mit eszem és mit nem, szerintem iszonyú én-központúság. Önmagunk körül forgás.
Én-feldiszitgetés.
A lényeg máshol van, azt gondolom.
vannak, akik már olyan tiszta emberi lények, hogy valóban el tudnak élni akár egy marék magon is évekig. De a hétköznap emberének a tudata ennél sokkal szennyezettebb, és egy ilyen tiudatot vegán életmóddal párositani szerintem olyan, mint a borotva élén táncolni.
Buddha is majdnem belehalt a nagy aszkétizmusába.
És rájött Ő is, a középút a nyerő. Igaz, vegetáriánus volt, de gondolom nem vegán...
És a dalai láma is eszik olykor-olykor húst, az orvosai tanácsára.

Ennek ellenére, iszonyodom a nagyüzemi állattartástól, mert embertelennek tartom. Régen szerették az állatokat, tisztelték őket és hagytak életteret nekik. Ma is igy kellene, mert nagy bűn az emberiség részéről, amit ma állattartás cimén művelünk. Vissza fog csapódni ránk, rossz karma. Nagy bűn, ezt gondolom.
Ezért örülök egyes tévés szakácsok kezdeményezésének, a szabadon tartott állatok sorsára vonatkozóan. Remélem, egyszer, még az én életemben betiltják a nagyüzemi állattartást és vágóhidakat.

Flat Cat írta...

Duende! Link sajnos nincs, csak egyetemi jegyzetek, meg némi nyomtatott szakirodalom. Maga a fejtegetés egyébként nem a vegetarianizmusról szól általában, és nem azokról, akik azért választják ezt az életmódot, mert ettől valóban teljesebb az életük, mert a húsról való lemondás számukra nem áldozathozás, hanem megkönnyebbülés.
Azokról van szó benne, akik a vegetarianizmust használják fel arra, hogy mondjuk fokozott kontrollt gyakoroljanak a testük, esetleg ezáltal a betegségek felett (legalábbis ők úgy vélik, mert azért ez nem így van), vagy kitűnjenek a tömegből, és még sorolhatnám, szóval akiknek a húsmentes étkezés csak eszköz a lelki gondjaikból fakadó frusztráció levezetésére. De mivel ez egy éretlen megküzdési mechanizmuson alapul, ezért sikertelen. Én sajnos úgy tapasztalom, hogy manapság ezen vegetáriánusok száma az, ami egyre inkább gyarapszik.
Ha ennél kicsit bővebben érdekelne a téma, akkor írj a blogomra, szívesen küldök e-mailt, de sajnos én használható magyar nyelvű szakirodalomról a neten szinte egyáltalán nem tudok. (attól persze még lehet, hogy van)
A témához visszatérve, Toma nagyon jól és pontosan összefoglalta már előttem a vegatáriánus étrend hátulütőit, én csak azt tenném még hozzá, hogy az ovo-lakto vegáknak is oda kell figyelni, ha el akarják kerülni a táplálkozási hiányállapotokat, viszont azért ez messze nem lehetetlen. De az állati fehérjék teljes mellőzésével teljes értékű étrendet összeállítani és betartani, az igazán nagy munka, komoly tudás kell hozzá, nem elég holmi internetes, sokszor riogatós, demagóg, légből kapott információkat hangoztató fórumok rendszeres olvasgatása.
Egy alapvetően egészséges életmód, sok zöldség, gyümölcs, teljes értékű, jó minőségű élelmiszerek, sok mozgás mellett pedig a heti 3-4 alkalommal való mértékletes hús fogyasztás egyáltalán nem káros. Ugyanakkor az, hogy valaki vega, önmagában nem jelenti azt, hogy egészségesen él. Ha nem mozog rendszeresen, sok édességet eszik, kiegyensúlyozatlan a fehérje-zsír-szénhidrát arány a táplálkozásában, hiányoznak az esszenciális aminosavak, esszenciális zsírsavak, vitaminok az meglehetősen káros. Ugyanúgy beteg lesz, csak mondjuk nem köszvényes, hanem például vérszegény.
Szóval az, hogy valaki vega, az önmagában nem baj, már miért is lenne, abban tényleg nincsen semmi rossz, sőt, valóban, akár még becsülendő is lehet. Szerintem ennek az ellenkezőjét itt egy húsevő sem állította. De az a körítés, amit időnként egyesek társítanak a "vegaságukhoz", az néha visszatetszést kelthet másokban. És itt szerintem nem a vegaságon van a hangsúly, hanem a körítésen.

Bombadil Toma írta...

flet cat
azokat akikről írtál, nevezem én "sznobvegáknak" akik a vega/vegán éltemódjukat egyfajta erkölcsi fensöbbségként kezelik a húsevőkkel szemben és lenézően nyilatkoznak szegény megtévedettekkel szemben:))

én több mint húsz évvel ezelőtt kerültem közelebb a buddhizmushoz és választottam az "erőszekmentes" táplálkozást és éltem eszerint sok évig, aztán magamon is felfedeztem ezeket a jeleket, hogy kezdtem valami felsőbbségtudatot érezni az életmódom miatt, sokszot kioktató stílusban beszéltem másokkal, ami nem összeegyeztethető a tanokkal:))
aztán egyre jobban belemélyedve már elhagytam ezeket a dolgokat és később rájöttem, hogy nem ez a lényege az egésznek, attól még hogy valaki húst eszik, bőven lehet morálisan felettem álló. (maga buddha is vett húst, ha alamizsnaként azt kapott, mikor felhagyott az aszkétizmussal) így szépen lassan visszatértem a "normális" étkezéshez arra azért ügyelve, hogy csak jól tartott állatok húsát és szabadon tartott tyúkok tojását egyem...

duende írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
duende írta...

Toma, úgy látom, hasonló úton poroszkálunk... :)
Egyetértek Veled.

duende írta...

Flat Cat, hálás köszönetem! :)

Gondoltam hogy ez a lényeg, magam is hasonlóra jutottam, mikor pl. rendszeres olvasója lettem egy vegetáriánus honlapnak. Igencsak kilógott a lóláb...
Én is azt gondolom, én- vagy egomegerősitő funkciója van, csak másnak álcázza magát. Plusz, az agressziótéma kerülését látom benne.

Azzal is egyetértek, hogy nem mindenkire áll ez. Csak a nagy többségre. :)) Bocs, ronda voltam és általábnositó, de hát igy látom én is.

Emellett: a növények is éreznek és szenvednek, igaz kisebb mértékban, de ez igy van. Ezért nem tudok egyetérteni az erőszakmentességnek ama hibás logikájával, hogy azt pusztán az állatevésre koncentrálják.

Az erőszakmentesség messze nem egyenlő azzal, hogy nem eszek állatot.
Ahogy Jézus mester nagyon bölcsen mondta volt: nem az tesz tisztátalanná, ami a szátokon bemegy, hanem ami kijön rajta.
És ez a legszebb, a folytatása: "Egyétek, amit elétek tesznek, és gyógyitsátok a szenvedőket". Mert az a fontos, nem pedig az, hogy most pokolra jutok-e, mert ettem egy falat húst?!:)
Vagyis: a szavak hordozzák (és a mögöttük lévő gondolatok) az erőszakot. Az itélkezés a legmérgezőbb és legerőszakosabb tett.

Bocs hogy töröltem, csak kiegésztettem a kommentet.

duende írta...

Na, még egy kigészités, de már nem törlök:
az univerzumunk ragadozó természetű. Tetszik, nem tetszik ez igy van sajnos.
és ami a legszebb. Nem az ember van a táplálkozási lánc csúcsán... Bennünket is esznek. Ez van.

Unknown írta...

Kedves Toma, Duende,

egyetértek azzal, hogy a valahova tartozás érzése kelthet felsőbbrendűséget az emberekben. Ez független attól, hogy valaki vegává, vagy valami vallás hivőjévé, vagy környezetvédővé, vagy zenésszé, kézművessé, vagy bármivé is válik. Ez azon múlik, hogy a hit fanatizmussá alakul, az ember élete ekörül kezd forogni és ezzel azonositja magát - úgy érzi, ez adja meg az értékét. Ezért bárki, aki az élete központját támadja - vagy ő éli meg támadásnak -, arra visszatámad, sokszor felsőbbrendűségből kiindulva.

De van egy olyan megoldás is, hogy az ember ezt észreveszi és kidolgozza magából. Nem feltétlenül kell visszatérni a múlthoz csak azért, mert rájöttem, hogy rosszul csináltam. Meg lehet tisztitani a motivációt, a módszereket, stb. és folytatni. Nekem pont ebben rejlik a fejlődés lényege. (Hamvas mondott nagyon bölcset: hamár az egy-ségből átkerültünk a két-ségbe, akkor a 2-ből az 1-be nem csak úgy térhetünk vissza, hogy visszalépünk, hanem hogy előrelépünk a háromba, és azon keresztül egyesülünk az 1-gyel.)

Nem tudom, ismertek-e vegánokat személyesen, de a magam részéről mondhatom, hogy pontosan ugyanannyit, vagy még annyit sem foglalkozom azzal, hogy mit egyek, mint húsevő koromban. Érdemes megismerni egy-egy vegán életvitelét, mielőtt ilyen megállapitásra jutnátok az egész vegetáriánusságot és vegánságot illetően. Az, hogy valaki rosszul csinálja, nem azt jelenti, hogy az egész rossz, és fontos megkülönböztetni az irányzatból vagy az egyéni megvalósitásból eredő "hibákat". Én is láttam már olyan vegetáriánust, aki nem annyira figyelt oda arra, hogy a szervezete minden fontos dolgot megkapjon. Ezt is lehet jól, vagy kevésbé jól csinálni, mint bármi mást is. Lehet enni vajas- és lekváros kenyeret vegaság cimszó alatt, vagy tudatosan odafigyelni és sok nyerset, tápláló ételt enni. És ezt a fajta tudatosságot nem feltétlen nevezném önközpontúságnak. Ha az ember keresi, mindig meg lehet találni azokat a mintákat, akik egy tisztább szinten űzik azt, ahova mi törekszünk.

Azok a vegánok, akiket én ismerek, minden szinten törekszenek az erőszakmentességre, és ennek egyik formája - legláthatóbb, ez tény - a hús elhagyása. És pont ezért beszélek a vegaságról, mint komplex életmódról, mert nem szabad, hogy kimerüljön annyiban, hogy nem eszünk állatot, hanem a gondolati- és érzelmi agressziót is át kellene alakitanunk. És az is tény, hogy vannak olyanok, akik húsevés mellett is törekszenek ezekre az erényekre. (ezért választottam férjemül azt, akit)

duende írta...

Szia Norci!

Itt nem arról beszéltünk azt hiszem, hogy valaki "rosszul csinálja". Nincs rossz, mert mindenből tanulhatunk.

Csak arról beszéltünk, hogy a vegánság (főleg) valójában egyfajta lelki nem-helyénvalóságérzet külső megjelenése. Ismerek vegánokat, és ez a meglátásom. Valóban egyfajta túlzott kontrollra törekvés, vagyis a kényszeresség egy fajtája.

Más, ha valaki fogadalmat tesz és a vegetáriánusságot egyfajta fegyelemgyakorlatként éli meg. És az is más, ha valakiről egyszerűen lepottyanik az állatevés és kész. De az ilyenek és a fegyelmet gyakorlók viszont nem vegánok. A vegánság szerintem mindenképpen kényszeres. Bocs. :)
Túlzás.

Mikor nem ettem húst, egyszer-kétszer elfordult hogy vendégségbe mentünk és nem tudták rólam. És nem volt olyan fogás, hogy ne lett volna benne hús. Nos, nem szóltam, megettem. Mert láttam hogy a háziasszony mennyit dolgozott az étellel és milyen örömmel várt bennünket.
Elvek szerint élni persze lehet, de tudni kell olykor-olykor megszegni is azokat.
Szerintem. :)

Bombadil Toma írta...

norci
ebben nincs vita köztünk:) én csupán azokról írtam, kikről az első bekezdésbe szóltál. aki a vegánsággal a saját identitásukat próbálják meghatározni másokkal SZEMBEN. én is ismerek remek embereket akik vegánok, ez nem "táplálkozásfüggő", hanem emberi tényező:)

dundee
én is jártam már így, mikor egy vendégségben megtudták, hogy nem eszem húst, táttam a kétségbeesést a házigazdán, így gyorsan azt mondtam hogy "de halat eszem":) (pedig nem) így azonnal megkönnyebült... :)

Bombadil Toma írta...

kicsit gyorsan gépeltem:)) ... kikről=akikről aki=akik dundee=duende ...

Ági, aki főz írta...

Egyre érdekesebb és érdekesebb ez a - nem is nevezném vitának, elmélkedés.
Csak annyit tennék hozzá, hogy az hogy valaki táplálkozás és egészségfüggő legyen, nem feltétlenül a vegaság függvénye. Vannak húsevő egészségtudat-mániások is, ha szabad ezt a szép kifejezést használnom.

Szamóca írta...

Duende! Hogy a vegánság túlzott kontrollra törekvés, kényszeresség lenne? Furcsa ismerőseid lehetnek, ha ez jön le róluk!
Nekem a tej-és tojásfogyasztás volt kényszer amíg a férjem és a környezetem miatt ennem kellett, hogy ne lógjak ki a sorból. De mostmár vegánul létezem és nagyon jól érzem magam. Teljesen megkönnyebbültem és felszabadultam mióta nem "kell" megennem ezeket.

Úgy látom a kommentekből, hogy itt sosem lesz megegyezés, mindkét oldal a saját igazát, véleményét hangoztatja, ami helyénvaló, hiszen nem vagyunk egyformák: vannak, akik szeretik a húst, vannak akik nem. Van akik szeretik és sajnálják az állatokat, van akiket örömmel tölt el a leölésük. Mindannyian mások vagyunk, de abban egyet kell értenünk, hogy mindannyiunknak ugyanazon a bolygón kell élnünk, megóvása tehát közös ügyünk és itt sajnos nem lehet elmenni amellett a tény mellett, hogy az állattartás, a húsipar, a húsfogyasztás okolható legnagyobb mértékben a globális felmelegedésért, a talaj-, víz-, és levegőszennyezésért, a harmadik világ országainak éhezésért. (Bővebben: http://vegansagok.blogspot.com/2009/09/taplalkozasunk-nem-maganugy-1.html ill. ezen cikk középső része: http://govindananda.blogter.hu/349756/enni_vagy_nem_enni) Ezek tények. Sajnos ezen tények ismeretében a húsevés nem magánügy, a fogyasztás és az ipar következtében ma már ott tartunk, hogy bolygónk életben tartása csak vega életmóddal lehetséges. Felelősséggel tartozunk egymásért, ezért nem károsíthatjuk kedvünk szerint a környezetünket. El lehet menni érzéketlenül a szegény állatok, meg az egészségünk, meg a biológia érvek mellett, hiszen mindenki azzal pusztítja magát, amivel akarja, de itt nem csak magunkról, hanem egymásról, embertársainkról, gyermekeink jövőjéről van szó. Aki ezek után a környezetvédelmi indokokat is érzéketlenül fogadja, az azt kell mondjam, hogy tényleg önzésből fogyaszt húst.

duende írta...

Szamóca, tényleg furcsák. Merevek mint a vasúti sin.

Ha nem lenne több vágóhid, nem tiltakoznék, elélnék én zöldségen, gyümölcsön, gabonán, tejtermékeken, tojáson is. De hát, ezt sajnos még nem lépték meg a kormányok.
Addig is, legalább az az állat nem halt meg hiába, amit a megkérdezésem nélkül is levágtak.

Szabó Gábor írta...

Örülök, hogy Szamóca személyében végre van valaki, aki átérzi a téma súlyát.

A tét nem kicsi, mert gyermekeink jövőjéről van szó.

Az, hogy az ipar mit állít elő, csak RAJTUNK vásárlókon múlik. Mi döntünk arról, hogy mit pakolunk be a vásárló kosárba.

Ha nincs kereslet, akkor termelés sincs. Ilyen egyszerű.

Tudatos vásárlóként tehetünk azért, hogy a világ jobb legyen.

duende írta...

Gábor, az egyenlőre sajnos csak egy álom, hogy mi döntünk... Sajnos.

Magyarázd meg ezt egy sokgyerekes, segélyből épp csak éldegélő családfőnek. Aki örül, hogy olcsó parizert legalább tud venni a gyerek kenyerére. Ennyit a szépívű elméletekről.

Szamóca írta...

Duende, kérlek ne hárítsd a felelősséget, komoly dologról van szó és igenis mindenki megteheti, ami tőle telik.
Persze, ha itt minden hozzászóló segélyből élő sokgyermekes családba tartozik, akkor bocs, de akkoris azt kell mondanom tapasztalatból, hogy a vegaság olcsóbb.

Ez a cikk egyébként pont ma jelent meg:
A korábban kitűzött célt, hogy 2010-re lelassítjuk a fajkihalás növekvő ütemét, már biztosan nem érjük el, a fajkihalási hullám pedig az egész emberiség élelmiszer- és ivóvízforrásait, üzemanyagkészletét és az élhető klímát egyaránt veszélyezteti - figyelmeztetnek a szakemberek egy kedden Fokvárosban megkezdődött konferencián. Bár csupán bolygónk felszínének kevesebb, mint 1 százalékát borítják, a legújabb adatok szerint az édesvízi ökoszisztémák vannak a legnagyobb veszélyben, pusztulásuk nyomán pedig emberek milliárdjainak (!!!) élete kerülhet veszélybe. (Itt az egész cikk: http://www.origo.hu/tudomany/elovilag/20091012-az-edesvizek-okoszisztemai-omlannak-ossze-a-leghamarabb.html)

Ági, aki főz írta...

Gábor, Szamóca, azt hiszem én is említettem, hogy nagyon aggaszt a nagyüzemi állattartás, de ugyanúgy a növénytemesztéssel összefüggő károk is, amit az emberiség okoz.
Igen, mindenki tehet valamit, akárcsak egy picit is. Én is igyekszem, de azt is bevallom, hogy néha a kényelem győzedelmeskedik. A lényeg, hogy beszéljünk, gondolkodjunk ezekről a dolgokról, illetve persze, hogy aki, amit megtehet, próbálja is beépíteni a mindennapokba. Ha csak egy kicsit csökkentjük a szemetet, már az is összeadódva óriási halom lesz.

Szamóca írta...

Ámen.

Ági, ezek jó gondolatok voltak vitazárásnak. Azt hiszem, maradhatunk ennyiben. ;-)

duende írta...

Nem háritok, Szamóca. Csak reálisan látok, és ennyi.

És arról még nem szóltam, hogy a "nagyüzemileg" előállitott zöldség és gyümölcs vitamin és tápanyagtartalma ma már töredéke sincsen az egykori, nem génkezelt és agyonvegyszerezettnek.
amit ma olcsón megvehetsz zöldség és gyümölcsfélét, azt jobb ha nem eszed meg. És mégjobb, ha a gyereked szájába egy falatiot sem adsz, ha nem akarod hogy huszonévesen a rák vigye el.
Nem háritok. Csak sajnos minden jószándékúságom mellett ezek: tények.

Lehet tetszelegni az "én milyen felelősségtudó vagyok" szép szerepében, és lehet másokra háritani - de sajnos, ez még nem menti meg a világot.

duende írta...

Ja igen. És a beszélgetés majd akkor lesz lezárva, ha már senki sem szól a témához, kedves Szamóca.

Szabó Gábor írta...

Azt hiszem lesz még egy gondolatkanyar....

1. Egyrészt senki se kényszerít rá senkit arra hogy sok gyereket szűljön, másrészt a vegetárius étrend épphogy olcsó. Persze csak akkor ha természetes és feldolgozatlan alapanyagokból főz az illető. A hús/tojás/tejpótlók rendszeres használata megemeli a költségeket....

Másrészt azt se mindegy mit fogyaszt: ha a hazait részesítjük előnyben akkor könnyen alacsony áron tartható az étrend.


2. Felmerült kérdés a zöldségek/gyümölcsök vitamin tartalmával és vegyszer terheltségével kapcsolatban.

Nos nem kell biot venni ahhoz hogy jó áron jó minőséghez jussunk, csupán a piacra a helyi termelőkhöz kell járni áruért. Erre mindenkinek megvan a lehetősége, csak erőfeszítés szükséges.

Nem kell tehát a nagyüzemi zöldségeket/gyümölcsöt és a primőrt fogyasztani. Utobbi ugyanis az ami valóban vegyszerekkel szennyezett. A hazai kistermelőktől vett zöldség minden szempontból fedezi a szükségleteket és kíváló minőségű!!!

3. Másrészt senkinek ne legyen kétsége afelől hogy a hús olyan jó minőségű... az állatokat ugyanis gyógyszerezik, növényvédő szerrel locsolt takarmánnyal etetik, és hormonokkal tuningolják hogy mahar eladható legyen a hús.

AZ állatokban min.! 10-15x a vegyszer koncentráció szemben az átlagos növényekkel melyet a piacra visznek.

4. Választás mindig van, akárki akármit mond. Csak erőfeszítést kell tenni. Persze kifogást mindig lehet találni. Ez is érthető persze...

duende írta...

"Egyrészt senki se kényszerít rá senkit arra hogy sok gyereket szűljön"

"Választás mindig van, akárki akármit mond. Csak erőfeszítést kell tenni. Persze kifogást mindig lehet találni. Ez is érthető persze..."


Na... ezt, és a hasonló szlogeneket nem kéne.

Tudod Gábor, minden ember a maga tudatossági szintjén van. És minden ember ehhez a szinthez megfelelően él: vagyis mindig mindannyian a lehető legtöbbet és legjobbat hozzuk ki magunkból. Legalábbis, igyekszünk.

Felébredni nem egyszerű és nem egy életen át tart.

Te pedig felosztottad a világot nagyon keményen fehérre és feketére, jóra és rosszra. És természetesen Te vagy a jó, mások a rosszak. Azok, akik nem a Te elvárásaidnak megfelelően élnek.
Mi ez, ha nem irányításkényszer?
Hagyd tapasztalni őket is.
mert Te is bejártál egy utat, és tudod mit? Még Te sem vagy a "végén".
Figyelsz?
minden egy folyamat. Minden változik. Te is, más is. Hagyd, hadd történjen meg. Mással is.

Szabó Gábor írta...

"minden ember a maga tudatossági szintjén van. És minden ember ehhez a szinthez megfelelően él" - ez egy ezoterikus duma. Minden ember olyan életet él amilyet szeretne. Ez csak elhatározás kérdése.

Én ahogy hozzájutottam az információkhoz, rögtön elkezdtem cselekedni, ahelyett hogy kifogásokat kerestem volna hablatyolva a tudatossági szintemről.

Nem osztom fel a világot se feketére se fehérre. Elsősorban a saját életemmel és dolgommal törődöm. Példát mutatok, semmivel se teszek többet. Ugyakkor hajlandó vagyok tanulni másoktól és fejlődni. Ebben különbözöm a legtöbb embertől. És ettől még nem érzem magam hú de szuper tudatosnak és stb. Ez hozzáállás és alázat kérdése, semmivel se több.

Ági, aki főz írta...

Néha úgy érzem, hogy ennek a vitának a szintje már meghaladja a felfogóképességem határát. Csak azt mondanám, hogy nem mindenki számára releváns/fontos/fogható/érhető/követhető az az információ, ami számotokra fontos, az életet meghatározó vezérfonal, stb. Ez a demokrácia lényege, hogy nem kell mindenkinek ugyanazt gondolnia, hinnie, hanem tényleg választhat. Meggyőződése, képességei és belátása szerint.

Persze vannak kényszerek is, de abban én is hiszek, hogy az emberek alapvetően választhatnak - saját körülményeikhez mérten - csak éppen a választás lehetőségeinek szélessége nem végtelen.

duende írta...

Egyetértek, Ági.

duende írta...

Gábor:

"duma", "hablaty" - ezek a lenézés verbális jelei.

Alázat?

Igy gondolkodsz: az a jó, amit én gondolok és teszek és mindenki tegye és gondolja azt amit, és akkor majd rend lesz. Ha én csinálo, csinálja más is és kész, másságnak helye nincs.
A diktátorok beszélnek igy.
Ez bizony erőszakos és bizony keményen itélkező magatartás és hozzáállás.
Mélyedj el a pszichológiában, szükséges az önismerethez.

és gondolom, igy is születtél, ugye? vagy esetleg te is voltál húsevő valamikor?
A türelem nagy erény. Nem csak magunkkal, de másokkal szemben is.

Névtelen írta...

Teljesen egyetértek Gáborral.Hogyha
valaki hozzájut az információhoz,a "tudáshoz"onnantól kezdve teljesen őrajta áll a fele-
lősség,hogy hogyan használja ezt fel.Azonfelül,hogy az emberek többsége lazán "ragadozónak"titu-
lálja saját magát,és ezt ő elfogadható és jó érvnek érzi a húsevése mellett,én ezenfelül még ezen az oldalon számtalan teljesen alaptalan,abszolút nem általánosítható,
érvet olvastam ami elképeszt.Vannak egyedi esetek,de hogy például a hús mennyire változatos és milyen jó ízű..Hát bocs,ízesítés nélkül,a hús,olyan mintha fadarabot rágcsálna az ember.Evvel az erővel bármit meg lehet ízesíteni,ugyan már,dehogy fogok én egy ilyen íz miatt állatokat lemészárolni...Lehet,a növények is éreznek,épp ezért,ha lesz rá más megoldás,azt sem fogom megenni.Valóban,tényleg,akkor ha
egyszer leírja valaki,hogy az emberhús jóízű,akkor ez érv lesz ahhoz,hogy leüssük és megegyük egymást?!
Tele van már a világ végre olyan vegákkal,akik tökéletesen elégedettek azzal az ízzel,amit hús és mészárlás nélkül bármilyen más zöldségből,sajtból,bármiből lehet nyerni!
A gyerekek szinte 100%-a bizonyos életkorig igenis imádja az állatokat de legalábbis felháborodik azon,amikor szembesül azzal,hogy megölik őket!Vidéki életformában valóban korábban "betörnek" a gyerekek is,de mégsem ez az általános.
Ha pedig valaki azon háborog,hogy miért nem adnak a vegák a gyereküknek húst,akkor biztosítok mindenkit arról,hogyha valaki igazi vega,akkor az teljes szabadságot biztosít a gyerekének,és max.jó példával nevel.És ez elég!Én 7 éve vagyok vega és igenis vállalom,hogy abszolút mértékben az állatok iránti maximális együttérzésem volt az,ami egyszerűen már gyerekkoromban megutáltatta velem a húst.Ugyanakkor a fiam azt evett mindig,amit akart.Kapott sonkát meg ha akart párizsit és neki,kifejezetten neki megsütöttem a rántotthúst,fasirtot,bármit.Ugyanakkor én ettem a saját vega kajámat,
amiből szintén evett.És teljesen magától,anélkül,hogy én ezért bármi pluszt tettem volna,egyszer-
csak rájött,hogy az amit én eszek,az ugyanolyan jó,sőt!Több éve már,ha máshol van,vendégség stb.megkóstol ezt-azt,nem minden húst utasít el,de itthon egyáltalán nem eszik húst.Mert megtapasztalta,hogy hús nélkül ugyanolyan jó!Ha máshol nem ennének,soha nem hiányozna neki.
Mint ahogy nekem sem.
Ha minden gyereket egy vega nevelne,akkor minden gyerek vega lenne,abban biztos vagyok.Pontosan attól,hogy napi szinten megtapasztalná a különbséget úgy,hogy közben nem tiltanák meg neki,hogy húst egyen!Magától mindenki leszokna a húsról,hogyha megfelelő életkorában választhatna!
A legtöbb ember nem veszi észre,hogy nem ő választott,hanem beleneveltek valamit,amit követ,ha akar és akár el is hagyhat.
Vannak valóban nagyképű és fennsőbbséges vegák is,de még a legnagyképűbb is pozitívabb,mint egy olyan húsevő,aki természetesnek
veszi,hogy lemészárolhat egy védtelen állatot,azért,hogy kielégítse valamilyen vélt íz utáni vágyát.Ugyanis az ilyen embe-
reket én kifejezetten kegyetlennek tartom,és még mindig jobb egy nagyképű,aki közben együttérez az állatokkal ,mint egy olyan,aki önző módon a saját jogait hangoztatja,és nem érdekli,hogy eközben állatok milliárdjait mészárolják le.Sajnos az emberek nagy része az utóbbi kategóriába tartozik.
És mindez azért-véleményem szerint-
mert az emberekbe a szüleik nevelik bele,hogy húst kell enni.Az ellenkezője sem jó,meg kell adni a szabadságot,hogy dönthessen mindenki.Ahogy valaki ezen elgondolkodik,és tapasztal-eszik húst is és eszik hús nélkül is-így a nagy többség a hús ellen döntene és nem ölne többé.

Névtelen írta...

Kedves névtelen, számomra te vagy a nagyképűség magasiskolája, még akkor is, ha nem "ölsz". Attól, hogy valaki nem eszik húst, még nem lesz jobb ember. Ez látszik abból is, amit te írtál.
Én nem eszek sok húst, csak egyszer-kétszer hetente, de nem hiszem, hogy ettől kegyetlen ember lennék.
De legalább vállalom a nevem. Kinga

Zsuzsi írta...

Kinga, ugyanez volt a véleményem, mint nekem. Legjobban az tetszett, hogy ha vega nevel fel egy gyereket, az biztos vega lesz. Mert?

Ági, aki főz írta...

Azt hiszem, hogy nem ez volt a célom, ami nálad lejött, "kedves" névtelen hozzászóló. Én csak hangosan gondolkodtam, nem gondoltam volna, hogy bárkiből is ilyen erős indulatokat váltanék ki... sajnálom.
Kinga, Zsuzsi, Duende, köszi, hogy védetek, mert azért nem rossz, hogy valaki velem ért egyet. Másrészt viszont tényleg szeretek vitázni, de az ilyen ledurvuló dolgokat már nehezen bírom.

Lilla írta...

még egy védő, kedves Ági :-)
amúgy nem tudom feltűnt-e már másnak is, hogy valahogy mindig azok a legutálkozóbbak, akik pont a szeretetet hirdetik a leghangosabban - azaz a "nagy keresztények", akik szerint a buzik, a fogamzásgátlást hazsnálók, és még sokan mások a pokolban fognak elégni, miközben szeretetről kellene szóljon a vallásuk, és ezeka radikáűlis vegák, akik voltak yoaln bájosak és itt is kifejtettéka véleményüket, egyrészről arról pofáznak, hogy ők a szeretet megtestesítői, hiszen nem esznek húst, mert védik az álaltokat és a természetet, ugyanakkor a következő mondatban kiderül, hogy mi, többiek, egy fokkal még az ördögnél is rosszabbak vagyunk.
és reméle,, hogy ezek a természetvédők egy gyereket sem válallnak és nincs háziállatuk, mert azok tök fölösleges, sé etetni kell őket, és a föld minden szempontból túlnépesedett.
és, hogy az álaltok éreznek, ezért ne együk meg őket... az oroszlán is húst eszik. esetleg génmanipulációval érjük el, hogy az összes állat növényevő legyen.

Névtelen írta...

Én a Szentendrei út mellett lakom. 2x3 sáv, átlagsebesség 100 km/óra vagy e felett....
Ahogy elnézem nap mint nap az erőszakos sofőröket, ők inkább tűnnek ragadozónak, mint én, amikor bemegyek a henteshez...
Aki tanult pszichológiát tudja: ez az ősemberi ösztön a mai napig. (Mármint a vadászat... :-) - mielőtt még valaki ezt is szétposztolja...)

Ha csak egy icipicit megértőbbek, toleránsabbak, elfogadóbbak, kedvesebbek lennénk egymáshoz, jobb lenne mindannyiunk élete. Ezt értsétek meg.
Higgyétek el, engem pl. nem érdekel mi kerül a tányérotokba, de hogy hogyan gondolkodtok, és milyen indulatosan próbáljátok "meggyőzni" a másikat, az elrettent.
Szívből kívánom:
legyenek nagyon szép napjaitok, lelketekben békével.
Mackómama

UI: nem vagyok hittérítő, mielőtt még valaki ebbe is belekötne! Ha önmagaddal békében élsz (értsd: kiegyensúlyozott vagy) a körülötted lévő világgal is békében fogsz élni. Próbáld ki, megéri :-)

Névtelen írta...

Megint végigolvastam a hozzászólásokat és azon gondolkodtam, hogy lehet az ételből, ami tulajdonképpen egy egyszerű, mindennapi dolog, ilyen nagy vitát gerjeszteni. Biztos, hogy azért van, mert ennie mindenkinek kell és éppen ezért mindenkit érint. De azért nekem valahogy mégiscsak furcsa, hogy valaki elsősorban erkölcsi, sőt metafizikai kérdésként látja ezt a témát, pedig valójában csak egy egyszerű létfenntartási dolognak kellene lennie. Az is nagyon érdekes szerintem, hogy milyen sok nézőpont belefér egy ilyen témába, milyen sok és mennyire különböző álláspontot lehet megismerni. Azt viszont továbbra sem értem, hogy miért kell ellenségképet gyártani.
Kinga

Ági, aki főz írta...

Lányok, ehhez csak annyit tennék hozzá, hogy ahogy mondani szokták a stílus maga az ember. Magyarul, mindenki úgy áll hozzá egy problémához/témához, ahogy az belőle kiindul.
Másrészt azt hiszem sose mondtam, hogy én boldog lebegésben élném a napjaimat, azt se hiszem, hogy kinyilatkoztatásokat tennék, egyszerűen csak érdekelnek a világ dolgai és időnként elmorfondírozok rajtuk. Ennyi az egész.

siccike írta...

Hú, nem semmi elmélkedős vita kerekedett ebből a bejegyzésből!:-)
Amely írás egyébként nekem tetszett, mert olyan igazi 'KernÁgis'!:-)
Azt egyébként egyáltalán nem tartom én sem rossz dolognak, ha morfondírozunk, elmélkedünk az élet dolgain, történésein és megismerjük egymás álláspontjait.
Azt viszont nem feltétlenül tartom célravezetőnek egy vega részéről sem, ha a húst fogyasztókat bombázza indulatos álláspontokkal... Éppen azért, többek között, mert ahogy Mackómama is írta, nem ez feltétlenül a "meggyőzés" legjobb módja (mindazzal együtt, hogy én magam is egyetértek pl. a húsfogyasztás globális felmelegedésre gyakorolt hatásával és a többi...!). Másrészt valóban mindenkinek más a bejárandó útja, nem lépegethet mindenki egyszerre, ugyanakkor és ugyanazokon a lépcsőfokokon (szerencsére...). Mindenki az élete adott szakaszában meghallhat bizonyos információkat (és épp ezért jó, ha beszélünk dolgokról), amiket vagy elraktároz magában, vagy nem. VAgy mert eljött az ideje, vagy később fog eljönni, vagy sosem fog eljönni...

Névtelen!
Az azért bennem nem teljesen állt össze, hogy amikor valaki legfőképp az állatok iránti tiszteletből válik vegává, akkor hogyan tudja jó érzéssel elkészíteni a levágott állatok húsát a gyerekének...

Lilahangya írta...

Na, mar reg vege a vitanak, elcsitultak a kedelyek en egyetlen kerdest azert megis felteszek: miert gondolja azt barki is, hogy egy novenyt "leolhet" es azzal nem ugyanolyan "rosszat tesz", mint az allat leolesevel? Miert gondoljak azt az emberek, hogy abban az elolenyben mas elettani folyamatok jatszodnak le a pusztulasaval? Mert nincs puha bundaja, nincs nagy kerek szeme, nem ad ki a fulunknek kedves hangot? En ezt erzem onamitasnak...

Szabó Gábor írta...

Kedves Lilahgyama!

Íme a kérdésedre a válasz:

http://veg.hu/modules.php?name=vegiwiki&MODE=SHOW&PAGE=Z%F6lds%E9gek%20-%A0t%E9vhitek

"A növényeknek nincs fejlett idegrendszerük, ezért nem éreznek fájdalmat. Ezen túl a legtöbb esetben nem jár a növény halálával a gyümölcs, gabona, magvak elfogyasztása: a növény folyamatosan érleli, átalakított formában beleadja azt a fényt, melyet a napsütésből felvett (fotoszintézis). Az állatok viszont csak akkor adnak tejet, ha utódjaik táplálásához erre szükség van, vagy ha a modern hús- és tejipar állandó hormonkezelései és gyógyszerezései következtében teste rá van kényszerítve.

A legjelentősebb különbség talán a „halálélményük”: kérdezzük meg őszintén, melyik egy vidámabb, (kevesebb szenvedéssel járó) esemény: egy aratás vagy egy állat levágása? Az állatoknak az emberhez hasonlóan fejlett idegrendszerük van: ugyanúgy éreznek, szenvednek, örülnek,mint az ember. Az egyetlen különbség az ember és az állat között a tudatosság, az öntudat, másnéven éntudat. Ezt az éntudatot gyengíti az állati eredetű termékek fogyasztása és viszi be azokat az információkat a szervezetünkbe, melyek az állati, másnéven ösztönéletet erősítik az éntudattal, tudatossággal szemben. Vajon állatok módján akarunk élni?"

Szabó Gábor írta...

További hozzáfűzésem a témához, hogy aki akarja meg tudja valósítani a 100% nem ártás szerinti táplálkozást:

Ahhoz, hogy gyümölcsöket, leveleket, és magokat egyél NEM kell megölnöd a növényt és ez nem is jár szenvedéssel a növény számára. Ha szenvedést okozna akkor ez látható hatással lenne a növényre. De épp az ellenkezője igaz. A gondoskodás és a kiméletes szüretelés a növény előnyére válik, még jobban nő és hajt.

Gondold át kérlek, mielőtt a "növények leölésével" takaróznál.

Lilahangya írta...

Egyetlen utolso megjegzes kedves Gabor es utana nem szeretnek tobbet reagalni: napi jo nehany oraban foglalkozom a novenyek stresszelettanaval... a novenyek igenis reagalnak, szenvednek, orulnek stb stb, meg ha nem is tudjak ezt olyan fejlett modon kifejezni, mint az emberek es az allatok. De hadd kerdezzem meg, attol, hogy kevesbe fejletten reagal feljogosit az barkit arra, hogy elpusztitsa? A gabonafelek es altalad felsorolt novenyek, gyumolcsok egyreszt a fogyasztott novenyfeleknek csak egy reszet jelentik, arrol nem is beszelve, hogy nem azert erlelik a termesuket, hogy mi emberek megegyuk, hanem, hogy abbol utod fejlodjon. Azon gondolkodtam meg, hogy ha az orrom elott hullik el egy allat azt elfogyaszthatom? Nem oltem meg, nem bantottam... csak "elempottyant" a farol, mint egy erett gyumolcs...

Felreertes ne essek kedves Gabor, semmi bajom nincs az allati eredetu elelmet nem vagy csak reszlegesen fogyaszto emberekkel. Viszont a moge krealt altudomanyos dumaktol, mint hust fogyasztva az allati oszton erosodik az emberben stb, szoval az ilyenektol felall a hatamon a szor... Nem kulonben attol, hogy miert kell ilyen duhosen, indulatosan reagalni... en nem igy irtam, nem tamadtalak... nem is ertem es itt a vege reszemrol...