Piacolás

Szabadkán piacolni mindig nagy élmény. A hugicámmal, a babakocsiba kényszerített, ám ott megmaradni nemigen akaró Andrissal kerülgettük a tömeget. Először a zöldséges részleg felé vettük az irányt, a babakocsi alját alaposan meg is tömtük mindenféle szépnek, jónak és finomnak ígérkező áruval.

Az alapvető terveink között egy szombati paella és egy pénteki zöldségleves szerepelt. Ez utóbbit maradéktalanul és sikeresen teljesítettük is, a sárgarépa és petrezselyem mellett a fél kiló zöldbab dominált, a friss kaporral és tejföllel ízesített levesben. Hús helyett pedig néhány csirkemájjal tettük tartalmasabbá.

A paella is meglesz, viszont komoly kihívót szerzett magának egy döglött nyúl személyében. Csak a szemem sarkából láttam az elnyújtott alakok villanását a sok csirketetem között, de azonnal vissza kellett fordulnom.

- Nézd, nyúl.

- Jé tényleg!

- Nem veszünk egyet?

- De, vegyünk.

Ilyen egyszerűen eldőlt tehát, hogy egy egész állatka is hazavándorol velünk. Mint azt a kedves hölgytől megtudtam, életében szürke-fehér foltos bundát viselt a most már kopasz jószág. A fejét, amelyen még legnagyobb sajnálatomra a szemét is rajtahagyták, gyors mozdulattal lenyiszáltam és még gyorsabb mozdulattal a kukába száműztem. Alapvetően húsevő fajta vagyok, sőt a ragadozó álláspontot képviselem, amennyiben cseppet sem taszít a nyers hús látványa, állaga, de azért ez még nekem is sok.

A nyúl elkészítését tekintve bevetetem mindent, hogy a saját magam által támasztott kihívásoknak megfeleljen az elkészített étel. A sütés előtt 3 órával ráöntöttem néhány deci tokaji furmintot. Sóval, borssal, rozmaringgal és tárkonnyal fűszereztem. Került rá még egy fej fokhagyma, két kisebb hagyma, nagy csomó répa és petrezselyemgyökér. Az egész így egyben pácolódott a hűtőben, majd 2 órára ment a sütőbe. Egy órával később mellépakoltam még egy kiló pucolt és hosszában negyedelt krumplit, 20 deka gombát.

A piacolás további hozadékát fél kiló szeder jelentette. A hugicám igen-igen kívánta ezt a lila bogyót, engedtünk hát a kísértésnek, hiszen egy terhes nő kívánalmainak egyszerűen muszáj engedelmeskedni. Viszont amikor hazaérve megkóstoltuk, döbbenten állapítottuk meg, hogy ez így önmagában teljességgel ehetetlen, ugyanis rémesen savanyú volt.

Menteni a menthetőt, gyorsan egy lábasba zuttyintottam a doboz tartalmát, 1 deci víz és 2 evőkanál cukor társaságában addig forraltam, amíg a szemek szétmállottak. Hagytam lehűlni. Egy éjszakát várakozott a szeder ilyen formán, aztán szitán átpasszíroztam. Ebbe mártogattam a babapiskótákat, amiket egy tál aljára terítettem. Rá került 5 deka olvasztott étcsokoládé, 25 deka mascarpone és 4 evőkanál tejszínhab keveréke. Ennek a tetejére pedig sima tejszínhabot ültettem. Fenséges nyári desszert kerekedett imigyen.

Mindeme készülődés pedig annak örömére történt, hogy egy hét után jön értünk a férjecském, aki igazán megérdemli, hogy egy hétnyi magányos esték után végre jó, családi társaságban fogyasszon el valami finomat. Persze azért nem kell félteni őkelmét, a hét nagyobbik részén üzleti vacsorákon és ebédeken táplálkozott ugyanis.

Nagyon lila

Szó se róla, a blogokon tombol a levendula mánia. Ez nekem is elég bátorságot adott, hogy valóra váltsam a tavaly nyár óta dédelgett álmomat és végre a konyhámba is beengedjem ezt a lila jószágot, amit eddig csak molyűzőnek találtam alkalmasnak.

A lila köd amúgy is gyakran elborítja az agyamat, amikor vásárlásról van szó. Én már nem is a jól ismert marketing kategóriának számító impulzus, hanem egyenesen az érzelmi vásárló vagyok. Különösen a vénséges és szerencsétlennek látszó nénikék tudnak gyorsan meggyőzni, hogy tőlük aztán muszáj venni valamit, például két csokor levendulát.

Amikor hazaértem, azonnal előkaptam egy dobozt és egy fél csokrot bele is morzsoltam, majd befedtem porcukorral, hogy az átvegye az illatot. Aztán jött ez a süti. A alapvetés a Milk And Cookies oldalról származtatható. Természetesen variáltam.

Levendula illatú mandulás sütemény

Mi kell nagyjából 20 darabhoz? 10 deka levendulával illatosított porcukor, 15 deka vaj, 18 deka liszt, 7 deka őrölt mandula, 3 tojás sárgája.

Hogyan készül? A porcukrot a vajhoz szitáltam és habosra kevertem. Hozzáadtam a sárgájákat, elkevertem, majd jött hozzá a liszt és a mandulapor. A tésztát fóliába csavartam és ment a hűtőbe fél órára.

Amikor kivettem még mindig elég puha volt, így hengert formáztam belőle és egyszerűen felszeleteltem. Sütőpapírra rakosgattam és a tetejét megszórtam a Dr. Oetker legújabb csodájával, a lila és rózsaszín cukorszívekkel. 15 percnél tovább semmiképpen sem kell sütni a 180 fokos sütőben.

Bár tartottam tőle, a levendula csak halvány utóízként jelenik meg, viszont a mandulától egészen különlegesen marcipános lett az íze. Jó kis rágcsálnivaló.

Nyúl a provánszi mezőkről

Provence híres a levendulamezőkről. A provánszi fűszerkeverékről, ami persze ott konyháról konyhára változik, de gerincét az alábbiak adják: rozmaring, bazsalikom, kakukkfű, majoranna, zsálya.

Aztán emlegethetném még a ratatouille-t, a híres francia zöldséges ételt is. És ha már Franciaország, akkor dijoni mustár sem maradhat ki a felsorolásból. Kicsit eklektikus és önkényes lista.

Ezek keringőztek ugyanis a fejemben, amikor inspirációt kerestem ahhoz a szépséges nyúlcomb filéhez, ami szembe jött velem a mélyhűtő kirámolása közben. Így született meg a levendulával illatosított, mustáros bormártásban fürdőző nyúlcomb, és került egy tányérra a nyári zöldségekből készülő raguval.

Provánszi nyúl

Mi kell 4 adaghoz? 60 deka filézett nyúlcomb, 1 evőkanál liszt, 3 deci fehérbor, 1 kiskanál mustár, 1 evőkanál levendulavirág, rozmaring, kakukkfű, só, bors, olaj.

A raguhoz: 1 nagyobb padlizsán, 1 méretes cukkíni, 3 közepes paradicsom, 1 piros húsú parika, 1 közepes hagyma, 3 gerezd fokhagyma, 10-12 szem fekete olajbogyó, olaj, só, sok friss bazsalikom.

Hogyan készül? A nyúlcombot megforgattam sóztam és borsoztam, lisztben megforgattam. Kevés olajon minden oldalról pirosra sütöttem, felöntöttem 2 deci borral. Amikor a bor elsistergett, aláöntöttem kevés vizet, beleszórtam a fűszereket és addig pároltam, amíg a hús megpuhult és a víz nagy része elpárolgott. Ekkor a húst kiszedtem, félretettem. Az odapörkölődött cafatokat és lisztet újabb 1 deci borral feloldottam, hozzákevertem a mustárt, beleszórtam a levendulát és nagyjából felére beforraltam. A mártást ez után leszűrtem és a húsra csorgattam.

Időközben egy másik, a háztartásban fellelhető legnagyobb serpenyőbe sorba rakosgattam az egészen vékonyra szelt zöldségeket. Először a hagymát, fokhagymát szórtam a felforrósított olajra, majd jött a paprika. Amikor ezek elkezdtem levet engedni és puhulni, mellé került a padlizsán, a cukkíni, végül a paradicsom is. Ekkor alaposan megsóztam.

A ragut 40 percig rotyogtattam, egy picit vizet is öntöttem alá, hogy ne kapjon oda, ennek nagy része el is párolgott és jól besűrűsödött. Tálalás előtt kevertem bele az összevadgalt bazsalikomot és olajbogyót.

Hogy éhen ne haljunk, főztem mellé rizst is, bár ez cseppet sem autentikus és francia köret.

A kevésbé kalandvágyó gyomrúak számára pedig készült még sült csirke is, szintén mediterrán tájakon kalandozva az egész csirke bőre alá hirtelen felindulásból citromkarikákat és olajbogyót dugdostam, majd szalonnaszeletekkel borítva majdnem 3 órán keresztül 160 fokos sütőben puhítottam, míg a hús szinte leesett a csontról.

Morzsás cukkíni

Mostanában legszívesebben minden ételt szépen beborítanék morzsával vagy őrölt magokkal és úgy sütném meg. De visszafogom magam és csak heti egy ilyet állítok elő. A díjnyertes ez az illatos morzsával beborított cukkíni, felül ropogós, sokízű, a zöldség pedig egészen lágy.

Morzsás cukkíni

Mi kell hozzá, hogy 2 fő számára elég legyen köretnek? 3 kisebb, zsenge cukkíni, 2 evőkanál zsemlemorzsa, 2 evőkanál tökmagolaj, 1 kiskanál mustár, 1 nagy maréknyi petrezselyem, 1 jól megtermett gerezd fokhagyma.

Hogyan készül? A cukkínit héjastól vastagabb karikákra vágtam, egy kicsit átlósan, hogy nagyobbak legyenek a szeletek. Ezek egy tepsibe kerültek.

A petrezselymet meg a fokhagymát egészen apróra metéltem és alaposan összedolgoztam a többi hozzávalóval. Ezzel a morzsával beterítettem a cukkínit és 20 percre betoltam a forró sütőbe.

Ájult imám

Tudom, hogy furán hangzik, de néha előveszem a könyvemet és csak úgy nézegetem. Ez nem önimádat, lévén igencsak kritikus vagyok és tisztában vagyok a hibákkal is. Viszont a szöveget már 3 éve írtam és olyan jó újra felfedezni a recepteket. Nem emlékezhetek mindegyikre, így rá is csodálkozok néhány ötletes régi ételre.

Az ájult imámot, azaz a töltött padlizsánt viszont nem tudtam kiverni a fejemből, most már tényleg újra el kellett készítenem. Egy ripsz-ropsz ebédnél kicsit több időt vesz igénybe, de az olvadósra sülő zöldségek egyvelege páratlan élvezetet jelent.

Ma némileg eltértem az eredeti recepttől, de azért még így is falnivaló lett az eredmény. Az biztos, hogy egy hithű török a szívéhez kapna a szalonna láttán, és valójában a bazsalikom sem éppen autentikus. Viszont illett az ételhez és nem állt szándékomban kidobni.

Ájult imám, azaz a török töltött padlizsán egy változata

Két főételnyi vagy négy előételnyi adag hozzávalói a következők: 2 padlizsán, 5 deka felcsíkozott húsos szalonna, 1 fej hagyma, 1 lehetőség szerint piros paprika, olívaolaj, 4 evőkanál paradicsomlé, 1 teáskanál őrölt fahéj, só, bors, bazsalikom.

Hogyan készül?

A padlizsánokat hosszában félbe vágtam, a húsát bekockáztam, vigyázva arra, hogy a héja egyben maradjon. Ezúttal nem sóztam be és mostam le a levét, mert a mostani, kicsi és zsenge padlizsánok nem igazán keserűek. A bekockázott felülettel felfelé, pici olajjal megkenegetve mentek is a 200 fokos sütőbe.

A hagymát és paprikát papírvékony félkörökre vagdostam. Egy serpenyőben forrósítottam az olajat és a szalonnacsíkokat, a hagymát és a paprikát együtt kezdtem el párolni, fűszereztem. Amikor a zöldségek elkezdtek puhulni, hozzáadtam a paradicsomlét és elforraltam a levét.

Mire ez a keverék készen lett, a padlizsán is nagyjából megpuhult, a húsa nagy részét ki is tudtam vájni és hozzákevertem a paradicsomos mártáshoz. A megrotyogtatott zöldséges keveréket a padlizsáncsónakokra, azaz héjakra halmoztam és 20 percre visszatoltam őket a sütőbe.

Rókagombás, rukkolás tészta

Messzi távolba veszik az az időszak, amikor a még a töltött csirkébe gyömöszölt, amúgy általam is imádott masszából képes voltam egyesével kibogarászni minden egyes gombadarabkát. Gyerekkoromban ugyanis a nyeres uborka mellett a gomba iránt viseltettem a legmasszívabb, megtörhetetlen ellenszenvvel. Mondjuk a konzerv gomba szagától még ma is kisebb fajta centrifuga kezd üzemelni a gyomrom helyén.

De ma már szerencsém is van, a fehérvári úti piacon gyakran feltűnik egy fickó, aki erdei gombákat kínál. Borsos áron, nem mondom, de elképzelem micsoda meló lehet ezeket az apróságokat felkutatni, akkor megértem. A pár hónappal ez előtti kucsmagombás kalandom után, most a rókagombának örülhettem. Talán ez a kedvencem, olyan szép alakja, színe van és a zamata is fennséges. Zöldfűszerek helyett pedig fantasztikusan illett hozzá az éppen csak megfonnyasztott rukkola.

Rókagombás, rukkolás tészta

Mi kell 2 szépséges adaghoz? 20 deka szélesmetélt, 2 szelet szalonna, 10 deka rókagomba, 2 marék rukkola, 2 dl piaci, tejszínes tejföl, 2 evőkanál reszelt parmezán, 2 evőkanál olaj, só, bors.

Hogyan készül? A leghosszadalmasabb művelet ezúttal a gomba megtisztogatása az alattomos és furfangos földszemcséktől. Nem tudom mi ennek az autentikus módja, én a folyó víz alatti vakargatást választottam.

Amíg kifő a tészta, egy serpenyőben olajat forrósítottam, rádobtam a felcsíkozott szalonnát, majd a nagyobb darabokra vágott gombát is. Fűszereztem. Amikor a gomba leve nagyrészt elpárolgott, ráöntöttem a tejfölt és amint az felmelegedett, beleszórtam a rukkolát, elkevertem és már le is vettem a tűzről. A tésztával elkevert mártáshoz még egy kis reszelt parmezánt is adtam, ettől gazdagabb és sósabb lett, az amúgy is fennséges fogás.

Ha kicsit táplálóbbat szeretnénk: mehet bele még egy sült csirkemell, felkockázva.

Óbudán történt valami

A Kolosy tér mindig is a szívem csücske volt, különösen mivel 7 évig ott laktam a közelben. De a környék egy igazi gasztronómiai sivatag volt, az egyetlen, Daubner névre hallgató oázissal, 20 perces séta-távolságban.

Tegnap arra jártam és egy teljesen új terepen kellett tájékozódnom. Azt eddig is tudtam, hogy a Culinarist pont annak az utcának a sarkán nyitották meg, ahol évekig battyogtam a buszmegállóhoz, csak éppen taktikus módon kivárták, míg én eltünök onnan.

Azt is tudtam, hogy a családunk kedvenc borboltja, a Karaffa is itt bújik meg az árkádok alatt. Gyuri bácsihoz betérni, felér egy fél órás gyorstalpalóval. Bármelyik borról vagy éppen borászról hosszú-hosszú ideig tud mesélni, a választást pedig általában jobb és könnyebb rábízni, mint a minden kis zugot betöltő kínálatot átböngészni. Elég csak elmondani, hogy mi lesz az alkalom, az étel vagy éppen ki a megajándékozott és ő máris nyúl a megfelelő palack után. Igen-igen ritkán téved, viszont az általa ajánlott borok közül nem egy, nem kettő, hanem számtalan szerzett már nagy örömet és élvezetet nekünk. A saját címkével ellátott Borzsongás és Meditáció cuvée-i pedig egyszerűen olyanok, mint az álom.

Sőt, már a La Bottegából is kaptam néhány kóstoló falatot. Ebben az olasz boltban ugyanis minden fellelhető, ami egy igazi olaszos vacsorához szükségeltetik, felvágottak, szalámik, sajtok, mindenféle olajbogyó meg articsóka. Tészták és tésztamártások töltenek be egy egész falat, de a hűtőpultból választott friss változatok még jobbak. A borok és likőrök mellett már csukott szemmel megyek el, de a soha, sehol nem kóstolt mandulás süteményt egyszerűen nem lehet otthagyni. Ráadásul olyan eszpresszót főznek, helyben, hogy csak na!

De most fel kellett fedeznem, hogy Bécsi Delikát néven (természetesen a Bécsi úton) valaki egy talpalatnyi boltocskát töltött meg minden földi jóval. Amolyan mini-Culinaris módra, hatalmas változatosságban terpeszkednek a csokik, számomra teljesen ismeretlen rendeltetésű mártások, szószok, fűszerkeverékek. Mustárból, lekvárból és ízesített olajokból, ecetekből olyan a választék, hogy szédültem, mire végignéztem a címéket.

Ráadásul pont ezzel a bolttal szemben nyílik meg hamarosan a Fom Vass is, nem lesz könnyű válogatni.

Aztán ott az új csuda, a Symbol. Egyelőre csak vizuálisan kóstoltam meg, igényes, trendi, sőt néhol egészen ötletes. A jeges kávéjuk is elfogadható, az éttermi részre még nem merészkedtem, de már szerepel a meglátogatandó intézmények egyre hosszabbra nyúló listáján.

Ha pedig egy jó összefoglalót akarok adni, akkor a pici, ámde egészen jó piacot is meg kell említenem, illetve egy új teaboltot, amely bár szintén talpalatnyi, a fentiekhez hasonlóan nagy választékával tesz döntésképtelenné.

Nem is tudom, talán vissza kellene költöznünk oda?

A Kalauz meg a Csalogány

Enyhén szólva is vegyes érzésekkel indultam neki ennek a kalandnak. Először is megvettem a Bűvös Szakács által fémjelzett Étterem és Bor Kalauzt. Először akkor szomorodtam el, amikor rájöttem, hogy az első 12 helyezett egyikében sem volt alkalmam körbeszagolni.

Aztán alaposan kiolvastam a listát, minden egyes helyet, ahol lenyeltem valaha is egy falatot, átnyálaztam, végigrágtam. Sok-sok esetben eltért a véleményem a hivatásos ítészekétől, de sebaj. Ők is csak egy véleményt tudnak megfogalmazni, akármennyire is szakmaiak a szempontjaik, mégiscsak saját ízlelőbimbóikra hagyatkozhatnak.

Másrészt a stílus. Az még hagyján, hogy puszta felsorolásban merül ki az étteremek értékelése, de a "túlkészült" szó bőrviszketést kiváltóan gyakori alkalmazása már semmivel sem indokolható.

Amit meg végképp nem értettem, hogy a szövegben sokszor a sarkoba, kukoricára térdepelni küldött éttermek végül hogyan és miért kaphattak jó pontszámokat.

Node, kell nekünk egy ilyen iránytű, meg osztán az üzleti vacsorák gyanánt gyakran kimaradozó drágámnak is igen jól jön az ötlet, legközelebb hol etesse és itassa igényes főnökeit. Tény ugyanis, hogy hatalmas, emberfeletti munka lehetett bejárni ennyiféle helyet, megízlelni ennyiféle ételt és italt, aztán az egészet még pedáns rendbe is foglalni. E tekintetben emelem a kalapom.

Aztán ott van még a Csalogány 26 kérdése.

A Kalauz az egekig magasztalja a helyet. A nyitás óta folyamatos teltház is hasonló irányba mutat. De aztán jöttek egyre-másra a csalódott, rosszkedvű, fanyalgó írások is net-szerte.

Engem meg egyre jobban furdalt a kíváncsiság, míg végül a dedet hátrahagyva csak sikerült édes kettesben megkóstolnunk a Csalogányt. Az étterem pici. Az asztalok szinte egymáshoz érnek, éppen csak elfér az ember. A berendezés hangsúlytalan, az asztalokon egyszerű fehér terítő, gyönyörű, modern tányérokkal és evőeszközökkel. A falakon hektikusan elhelyezett képek, néhol pedig régi tárgyakkal megrakott polcok. Aztán van még egy nagy képernyő is, ahol elvileg a konyhai történéseket lehet nyomon követni, ámde csak a tűzhely picinyke sarka látszik, sokszor üresen árválkodva.

A térben három pincér sürög folyamatosan, úgy tűnik egy pillanat erejéig sem állnak le. Kapunk házi kenyeret sós vajjal. Nagyjából 3 másodperc alatt fogy el, s vagyunk annyira pofátlanok, hogy kérünk még. A kenyér felszeletelve egy kosárban érkezik, az ember kézzel vesz ki magának egy szeletet. Aztán a kosarat elviszik. Szerintem egyszerűbb lenne, ha rögtön ott is hagynák, ugyanis az esete folyamán még legalább háromszor került újra a kezünk ügyébe. Hiába, no ez a kenyér utánozhatatlanul jó. A lisztet állítólag Erdélyországól hozzák.

Az étlap mindössze két oldal. Meg van egy palatábla a napi ajánlattal. Mivel végül sem a kóstoló menü, sem a napi ajánlat nem ragadta meg a tetszésünket, választunk. Valahogy nem volt túlzottan meggyőző a pincér, amikor előadta, hogy a francia kacsa, amelyet megfojtanak és nem véreztetnek ki, mennyivel jobb ízű és omlósabb.

Inkább eszek Szent Jakab kagylót. Tényleg! Még sosem ettem ilyet. Nos, kagylóhoz képest elég nagy darab, szép kerekded és fehér. A húsa valószínűtlenül omlós és alig észrevehetően tengeri. A hozzá érkező cékla és mángold egészen izgalmas párost alkotnak, még egy kevéssé cékla-rajongót is simán meggyőznek ennek a zöldségnek minden előnyéről.

A másik előétel, a paprikamártásos tészta és tőkehal nem hoz lázba, egészen jellegtelen. Jól van elkészítve, de semmi izgalmat nem kínál.

Nem úgy a libamáj meg a báránygerinc, egyenesen Ausztráliából. Természetesen két külön tányéron, saját köretükkel. Mennyei, omlós, puha mind a kettő. A polenta meg tökéletesen krémes. Viszont a körettel annyira csínján bánnak és a húsok annyira túljátszák a szerepüket, hogy kénytelen vagyok egy kis kenyeret kérni, ellensúlyként. Meg aztán kár lenne a mosogatónak adni azt a jó kis zsíros szaftot.

A desszert frontján én a kávézselére szavazok. A három rétegű pohárkrém kávé része, ahogy a neve is mutatja, zselésített kávé - jó keserű. Rajta viszont csokifagyi trónol. Ez maga a mennyország. A tetején valami meghatározhatatlan gyümölcsből előállított sárga és savanyú hab terpeszkedik. Számomra az összhatás így értelmezhetetlen.

A drágám nem bír magával és a legkülönösebb nevű édességet választja, a tonkababos tejberizst. Nos ez a tonkabab, valami kakaóbabszerű mag, igazából csak a neve és roppan nehéz beszerezhetősége okán kerülhetett az étlapra. De azért jó, el is fogy gyorsan.

És a pincérek? Ettől féltem leginkább, de sürögnek mint a kisangyal, a kaja tempósan érkezik, amíg várunk, addig meg ott a kenyér és a vaj.

Mivel pedig az étlap gyorsan változik az éppen aktuális gyümölcs és zöldség kínálatnak megfelelően, vélhetően még gyakran visszajövünk ide. Gyönyörködni a valóban tökélyre fejlesztett főzni tudás eredményében.

Sertészűz diókéregben, hajdina kásával

Végre előszedtem a még télen vásárolt hajdinát, sőt el is mertem készíteni. Egész jó, bár van egyfajta szokatlan, megfogalmazhatatlan íze. Minden esetre a dióhoz, mustárhoz, sertéshúshoz jól illeszkett.

Sertésszűz diókéregben, hajdinakásával

Mi kell két bőséges adaghoz? 1 sertésszűz (körülbelül 35 deka), 1 evőkanál diós mustár, 2 evőkanál durvára aprított dió, 1 kiskanál méz, 1 evőkanál olaj, 1 evőkanál vaj, só, bors.

A kásához: 10 deka hajdina, 1 répa, 1 petrezselyemgyökér, 1 kisebb hagyma, 1 gerezd fokhagyma, 2 evőkanál olaj, 3 deci víz vagy húsleves, só.

Hogyan készül? A húst sóztam, borsoztam, megkenegettem mustárral. A vaj és olaj felforrósított keverékén minden oldalról megpirítottam, majd egy tepsibe helyeztem. Megkenegettem a dió és méz mozsárban elegyített keverékével, rálocsoltam a vajas-olajos keveréket is. Betoltam a sütőbe, kicsit több, mint fél órára. Valószínűleg kevesebb idő is elég lett volna, mert így egy picit kiszáradt, de nem mertem kockáztatni, hogy esetleg nyers maradjon a hús. A végeredmény így is kellemes, különösen, ha egy kis álldogálás után nagyon vékony szeletekre vágja az ember lánya.

A kásához a zöldségeket igyekeztem miniatűr kockákra vágni, nagyjából 4-5 milliméteresre. Először a hagymát és a fokhagymát pirítottam kicsit, aztán hozzáadtam a répát, petrezselymet, végül a hajdinát is. Felöntöttem vízzel és jól megsóztam. Lefedve, lassú tűzön úgy fél órát párolódott. A hagyma szinte fel is olvadt, és a hajdina is teljesen megpuhult.

Ez most a trend

Van nekem két egész és egy fél polcom a tévé felett és mellett. Ott tartom az egész szakácskönyv gyűjteményemet. Időnként, amikor egy-egy újabb súlyos példánnyal gyarapszik a társaság, eltöprengek, vajon kibírja-e a szerkezet ezt a mázsányi papírt és egyre kevésbé látok perspektívát a további szerzemények beszuszakolására.

Pedig Eszter barátnőm pont most küldött nekem Londonból két újabbat. Többek között ez alapján is, meg kell állapítanom, hogy mostanában egy igen örvendetes trend kezd kibontakozni a szakácskönyv piacon, illetve már a főzős műsorokban, újságokban is. Ahogy a Good Food írja: "seasonal and local" - időszerű és helyi.

Nekem nagyon tetszik az az ötlet, hogy nyáron együk teli magunkat paradicsommal és barackkal, őszre hagyjuk a sütőtököt és télen gazdag, tartalmas leveseket főzzünk a hüvelyesekből. A következő könyvek pedig pont az évszakok változékonyságának minél teljesebb megéléséhez adnak ötleteket a maguk szempontjából.

Nigel Slater: The Kitchen Diaries

Slater úr profi módon ír az ételről, már jópár könyv áll a háta mögött. 2004-ben vagy 2005-ben egy egész éven keresztül lejegyezte, hogy mikor, mit és hol evett. Hátországául saját, városi kiskertje és persze London csodapiacai szolgáltak. Ezen kívül időről időre az ajtaja elé pakolnak egy biozöldségekből összeállított csomagot is a gondos kezek.

A receptek nagy része azonban megtévesztően egyszerűnek és könnyednek tűnik. Sokszor csak sajt és kenyér kerül a tányérra, máskor egyszerű salátákkal kápráztat el. Persze vannak sütemények és néhány szép húsdarab is.

Ami a legjobban megtetszett, hogy mindig az éppen aktuális hozzávalókhoz igazodnak az ötletek, havi, sőt tulajdonképpen napi bontásban. Természetesen azonnal le is csaptam a nyári hónapokra. Július 15-én például cukkíni fasírtot készített Nigel, én ugyanezt már júniusban megpróbáltam rekonstruálni. Pont azért választottam ezt a receptet, mert éppen véletlenül minden egyes hozzávalóból volt itthon, de végül csak nem akart összeállni a dolog, így végül ettünk egy jó kis cukkínis, fetás, kapros rántottát. Az íze szupernek bizonyult, az állaga azonban cseppet sem hasonlított a könyvben szereplő gyönyörű fotóra.

Ennek ellenére nem keseredtem el, a meleg salátás sikeremről már beszámoltam az előző bejegyzésben. A további kísérletezések eredményét pedig szorgalmasan lejegyzem majd jómagam is.

Jamie Oliver: Jamie at Home

Jamie vidékre költözött, egy olyan kertbe, amelyet minden gasztromániás térdre borulva imádna. Persze a rengeteg beleölt munkáról mélyen hallgat a Spektrumon is bemutatott sorozat. De az alapelv a már említett, igencsak szimpatikus kezdeményezés: termesszünk saját zöldségeket és együk is meg, amikor beért.

Jamie könyve évszakokra bomlik, azon belül pedig egy-egy zöldségre, gyümölcsre összpontosít. Az első tavaszi fejezet a spárgát állítja középpontba, elmélkedés a növényben rejlő lehetőségekről, három-négy recept, aztán termesztési tanácsok.

A receptek szokás szerint egészen zseniálisak, egyszerűek, ahogy azt már a népes Jamie rajongótábor megszokhatta. De a termesztési tanácsokkal egyszerűen nem tudok mit kezdeni, valahogy nem tűnik elég alaposnak ahhoz, hogy ez alapján az ember bevesse borsóval és babbal a pázsit helyét...

Mireille Guiliano: Francia nők télen-nyáron

A francia konyha maga a szezonalitás, sőt Guiliano, a Veuve Clicquot pezsgőüzem igazgatója szerint a francia nők nem híznak. Ennek titkairól már beszámolt egy könyvében, az újabb szerzeményében azonban már jobban koncentrál a receptekre, az évszakokban rejlő lehetőségekre.

Ő is az egyes hozzávalók, főleg zöldségek köré csoportosítja mondanivalóját, természetesen évszakokra bontva. De fogyókúrás módszerről lévén szó, nagy figyelmet szentel az egyes ételek tápanyag tartalmának, ugyanakkor nem feledkezik meg az élvezetekről sem. Sőt, mintaétrendeket és öltözködési tanácsokat is kínál.

A kedvenceim a könnyű, rengeteg zöldségtől dús levesei, amelyek minden évszakban főszereplőnek számítanak. De azt is be kell valljam töredelmesen, az első recept amit kinéztem magamnak ebből a könyvből, természetesen a lisztmentes csokitorta volt. Valójában egyáltalán nem kalóriamentes édesség, de finom! És nálam ez a lényeg.

Meleg saláta oldalassal

Nigel Slater egészen zseniális könyvéből készítettem el egy meleg salátát, de mivel éhes férfiakat kellett jóllakatnom, hozzácsaptam némi húsos sertésbordát is. Mindenki megnyalta a tíz ujját, ugyanis ezeket a némileg ragadós copákokat érdemes kézbe fogni.

Meleg saláta sertésoldalassal, ami tulajdonképpen borda

Mi kell 4 adaghoz, ha kerül az asztalra más is? 1 kg sertésborda, 2 nagyobb padlizsán, 4 paradicsom, 1 doboz csicseriborsó konzerv, 2 evőkanál balzsamecet, 1 kiskanál köménymag, 10-15 bazsalikom levél, olívaolaj, só, bors.

Hogyan készül? Egy tepsit, amibe minden hozzávaló kényelmesen belefér, olívaolajjal vékonyan kikentem. A padlizsánt és a paradicsomot felkockáztam, elegyengettem az edényben. Rápakoltam a feldarabolt bordát, sóztam, borsoztam, egész köményt szórtam rá és alaposan meglocsoltam balzsamecettel.

Az így előkészített hozzávalókat nagyjából másfél órán keresztül sütöttem, először vagy fél órát fólia alatt, 220 fokon, aztán fólia nélkül 180 fokon. A bordákat egyszer meg is forgattam. Amikor minden puhára és zamatosra sült, hozzákevertem a lecsepegtetett csicseriborsót és a két-három darabra tépett bazsalikom leveleket. Így az egészet még egy 10 percre visszatoltam az immáron már kikapcsolt sütőbe, csak azért, hogy az új hozzávalók is jól átmelegedjenek.

Aztán jöhet a borda ropogtatás, marcangolás és ujj szopogatás. Egyetlen aprócska darabot azért sikerült cselesen megmentenem a fotózás kedvéért.

Ha engem kérdeztek, inkább a crumble

Annak ellenére, hogy a gasztroblogokon tombol a clafoutis-láz, azaz mindenki tejespitét süt, nekem ezt a mások által mennyekbe magasztalt édességet sikerült annyira elrontani, hogy rajtam kívül senki meg se akarta kóstolni.

Szerencsére a legújabb Cuisine et Vins de France - amúgy legnagyobb kedvencemnek számító - újságban pont egymás mellett terpeszkedett a clafoutis és egy crumble, mindkettő meggyes kiadásban. Így nekivágtam egy újabb kísérletnek és előállítottam a világ egyik legegyszerűbben elkészíthető, ám egészen varázslatos, morzsás édességének is.

Meggyes crumble

Mi kell kb. 6 adaghoz? 50 deka magozott meggy, 7 deka liszt, 7 deka finomra őrölt mandula, 8 deka porcukor, 8 deka vaj.

Hogyan készül? A meggyet előző este magoztam ki, némi cukorral megszórva állni hagytam a frizsiben. Így kissé kiengedte a levét, de mivel ebben az esetben a tésztaréteg felülre kerül, ez a dolog nem számít igazán.

A morzsához szépen elegyítettem a lisztet, mandulát, cukrot és hozzávagdostam a vajat. Robotgéppel kavarcoltam, időnként a nagyobb vajdarabokat villával elegyengettem, egészen addig, míg szépen összeállt az elegy. Nem kell persze szép sima tésztára gondolni, amolyan durvább zsemlemorzsa állaga lett.

A formák aljába került a kissé lecsöpögtetett meggy, majd ráhalmoztam a morzsát, kicsit lenyomkodtam és fél órára betoltam a 180 fokos sütőbe.

Megjegyzések: Ez a cukormennyiség szerintem sok, bár ez csak utólag derült ki, legközelebb azonban maximum 5 dekát fogok tenni a tésztába. Az eredeti recept szerint némi durvára vágott, nem sózott pisztáciával is fokozhatjuk az izgalmakat.

Ha már a meggynél tartunk megosztám a tisztelt nagyérdeművel legújabb kedvenc itókámat is. A hibiszkusz teát már régtől fogva imádtam, de mostanában pár kortyni meggyszörpöt adok hozzá ízesítésül - méz vagy éppen cukor helyett. Sok jéggel maga a nyári gyönyörűség. Persze az se árt neki, ha véletlenül éppen málnaszörp van itthon és abból kerül a "koktélba" egy löttyintésnyi.

Egykorvolt piknik, május elseje az erdőben

Abban az évben, még a kamaszkor lázadása előtt, a tudatlan kilencévesek ártatlanságával vártam a május elsejézést az erdőben. Buzgón segítettem apunak, előkeresni az évente egyszer használt piros műanyag dobozt, amelyben mindenből hat darab lapult, piros műanyag tányérok, fehér műanyag bögrék, kések, villák, kanalak. Minden törhetetlen és könnyen tisztítható.

Kellett még törlőruha, szalvéta, víz. Aztán a szent reggelen minden hasznos és haszontalan cuccot igyekeztünk a csomagtartóba gyömöszölni, pokrócok, labdák, hatalmas mennyiségű hús, akkurátusan megpucolt retek és újhagyma, gondosan felszeletelt kenyér. Összecsukható székünk és asztalunk persze nem volt, mi négyen egyetlen kempingágyon szorongtunk általában, amikor táplálkozásra került a sor. Hihetetlen, milyen mennyiségű cuccot pakoltunk össze akkor is.

A szüleim igyekeztek mindenről gondoskodni, hogy jól érezzük magunkat. De nem számoltak azzal, hogy mi szívesebben innánk a Szabókiék kólájából, mint az általunk hozott málnaszörpből.

Igaz ugyan, hogy a nyársra húzott szalonna sütögetés, a zsírjának cseppenkénti kenyérre mentése jó ideig lekötötte a figyelmemet, de aztán amikor az egyre hangosabban okoskodó pasik átvették az uralmat bográcsaikkal a tűz felett, kénytelen voltam a többi rohangáló gyerekhez csatlakozni egy kiütőcske, majd számháború erejéig.

Mire visszaszállingóztunk, már azon ment a vita (ordítozás), hogy megégett-e a paprika pörköltben, avagy sem. Aztán elcsendesedett a tábor, amíg mindenki saját képességeihez mérten elegánsan kuporogva fogyasztotta el a pörköltszaftba mártogatott kenyeret és a húscafatokat, ami éppen a tányérjára jutott.

Miután a férfiak úgy érezték, hogy megtették kötelességüket, ami a tűzifa begyűjtését, a tűz lángra lobbantását és az ebéd előállítását illeti, jó néhány feles és a műanyag demizsonos bor áldásos hatásának engedelmeskedve következhetett a tradicionális focimeccs. Bevallom, én az izzadt, ordítozó és meglehetősen értelmetlenül rohangáló férfiak látványát már akkor sem könnyen viseltem, és sokkal inkább egy pokróc és egy könyv társaságában vonultam félre. Így aztán váratlanul ért anyám összeszorított szájjal előadott utasításrohama, hogy azonnal pakoljunk össze.

Történ ugyanis, hogy amíg én belefeledkeztem valamelyik népmesébe a hetvenhétből, Pisti bácsi kificamította a térdét és most ordítozva fetrengett a homokban, miközben apu és néhány józanabb társa próbálta rávenni, hogy valahogy üljön be a kocsiba és irány a kórház. Anyu, mint örökös ügyeletben lévő orvos, persze rögtön a történet középpontjába került, diagnosztizált, majd nem éppen kedvesen félrelökte Piri nénit, aki a nagy ijedtségre való tekintettel éppen lehányni készült Pisti bácsit, vagyis a férjét.

A meggyes pitéről ezek után szó se lehetett, miután pengevékonyságúra szorított szájú anyu utasításainak engedelmeskedve, gyorsan összeszedtük az összeszedni valót, majd Pisti bácsi és Piri néni két sápadt, langaléta fiával együtt a kocsiba préselődtünk, hogy apu hazafuvarozzon minket. Anyu természetesen a kórházba fuvarozta a sérültet és nem kevésbé rossz állapotban lévő feleségét.

Amikor kikanyarodtunk a táborhelyünkül szolgáló tisztásról, még láttam, hogy a pasik újrakezdték a focizást és azon kezdtem el töprengeni, hogy miért pont az én szüleimnek kell a legjózanabbnak és a leginkább kötelességtudónak maradni ezekeken a napokon is.

VKF! Az ember pikniket tervez...

... a gyermek pedig belázasodik. Kétszer.

Először a tervezett piknik előtt két nappal, így el se indultunk. Most pedig, amikor már minden összevágott volna, újabb láztól súlytott övezet alakult ki nálunk. Így aztán felét sem sikerült a hónapok óta várakozó kosárba pakolni annak, amit elterveztem. Végül sebtében az előző napi grillezés maradványait alakítottam át piknik képesség, de aztán ezeket is szépen hazahoztuk a hűtőtáskában.

Csak az vigasztal, hogy hosszú még a nyár és ahogy elnézem a strandbüfék kínálatát, egyre inkább rászorulunk majd a saját gyártmányú kajaellátmányra. Különösen ha felidézem a tavalyi lángosozás két napig tartó "eredményét".

De most lássuk, mi került végül a kosárba?

Sonkába, grillezett cukkíniszeletekbe tekert vékony, zöldfűszeres rántotta, némi fetával is megtöltve.

Grillezett répacsíkok - utólag felvagdosva falatnyi darabokra. Hozzá egészben, parázson megsütött, majd kinyomkodott fokhagymából, pár szem puha babból és majonézből kavart mártogatós.

Terveim között szerepelt még némi saját sütésű diós, zabpelyhes kenyér. Káposztás és répás saláta, amolyan amerikai coleslaw stílusban. Édes bulgur saláta aszalt gyümölcsökkel és mézzel.

Szerintem ezek mind-mind könnyen szállíthatók, hűtőtáskában garantáltan nem romlandók, egy-egy evőeszköz segédletével egészen emberhez méltó módon el is fogyaszthatók.

No igen, mondjuk ebből is látszik, hogy mi alapvetően autóval közlekedünk piknikezni is. Így aztán szinte bármilyen mennyiségű cuccot képesek vagyunk magunkkal hordozni. Például ezúttal is megutaztattam, a használatba ugyan még nem vett, de rendkívül mutatós, színes háncspárnáinkat is...

A bejegyzés Gourmandula felhívására született.

Sült kacsás tészta

Tudom, hogy egyeseket irritál, ha dicsekszem, de el kell mesélnem, hogy a legújabb alkotásom, nevezetesen ez a kacsás tészta egyszerűen verhetetlen. Tulajdonképpen egyszerű elkészíteni, mégis fantasztikus ízeket lehet így is előcsalogatni ebből az amúgy néha igencsak nehezen kezelhető madárból.

Sült kacsás tészta

Mi kell hozzá, hogy 3-4 ember jóllakjon? 2 nagyobb kacsacomb, 3 sárgarépa, 1 petrezselyemgyökér, 1 kisebb zeller, 1 kiskanál kínai ötfűszer keverék, só, bors és kb. 40 deka szélesmetélt vagy spagetti.

Hogyan készül? A zöldségeket nagyobb lyukú reszelőn lereszeltem és egy tepsi aljába terítettem, ezzel mintegy megágyaztam a madárnak. A combok bőrét kicsit bevagdostam, majd alaposan bedörzsöltem a fűszerekkel. A zöldségre helyeztem, befóliáztam és 2 órán keresztül sütöttem először 200 fokon, aztán már csak 160 fokon. A hús gyakorlatilag leolvadt a csontról, de hogy szép színe is legyen, még egy fél órára levettem róla a fóliát és visszadugtam a grill alá. Ettől a bőre ropogó lett, a zöldségek pedig szinte karamellesre pirultak.

Amikor kifőtt a tészta, felefogattam a kisült zsírtól fénylő zöldségek közé, majd a csontról lefejtett, cafatokra vágtott húst is hozzákevertem. Már csak egy villa kell hozzá és lehet is falni.

Készítettem hozzá még egy savanykás, frissítő salátát is, a zsíros sülthús ellenpontozására, amihez apróra metélt körtét, zellert, diót, salátalevelet és sok citromlét használtam fel.

Ínyenctúrán Budapesten

Rogyási vásároltam magam finomságokkal, aztán nagy része el is tűnt néhány röpke perc alatt a föld színéről. Történt ugyanis, hogy kimenőt kaptam egy fél délután erejéig. Este meg vendégek jöttek, gondoltam útba ejtem azokat a helyeket, amelyekről a gyermekterelgetős mindennapok sodrásában csak a számítógépem képernyőjére tapadva álmodozom.

Édes

A négyes-hatos villamosról a Király utcánál szálltam le és indultam el befelé a Király utcán. A Dolce gastronomiát ki más, mint Dolce Vita ajánlotta figyelmembe. Első látogatásomkor - bevallom - még nem ragadott magával a hely varázsa. Jóban vagyok az olasz konyhával, de nem minden áron.

Most azonban masszív bazsalikom illat csalogatott befelé - jó néhány megtermett cserép ácsorog az üzletben. Ezúttal nem a szárazárukra fordítottam a figyelmem, bár jónéhány féle tészta és rizs kelleti itt magát, sokkal inkább érdekelt a hűtőpult.

Buffala mozarella. Szarvashúsból készült szalámi. Olajbogyó. Articsóka szív. Szerintem ez a tökéletes antipasti tál receptje. Csak kipakolja az ember lánya egy szép nagy tálra, aztán elégedett mosollyal nyugtázza, ahogy az utolsó morzsáig elfogy.

Édesebb

Ha már be kell sorolnom magam, sokkal inkább lennék franciamániás, mint olasz rajongó. Erre utal, hogy két évig kacérkodtam a lehetőséggel, hogy valaha is megtanulok franciául. Nos, a főzős újságok szövegeit és az étlapokat már el tudom olvasni.

La Petite Francaise - egy talpalatnyi Franciaország, amire Fűszeres Eszter irányította figyelmemet. És tényleg tüneményes ez a hely, különösen a tulajdonos hölgy kedvességének. Beszélgettünk. Ez tulajdonképpen ritkaság manapság, bár én talán az átlagosnál nyitottabb és kíváncsibb ember hírében állok.

Választani nem könnyű. Szerencsére a napi sütiből csak egy fajta volt - egy elképesztően finom mandulás költemény. Ennek hatására rögtön vettem is mandula őrleményt.

Meg sajtokat - egy falatnyi kecskesajtot meg egy rendkívül aromás Comtét. Aztán, hogy s hogy nem került még hozzám egy üvegcsényi diós mustár is - kincsként fogom dédelgetni.

Na meg a baguette! Lehet ám szendvicset is készíttetni belőle, ha valaki éhes és siet.

A legédesebb

Az Astoria felé kanyarodva eszembe jutott, hogy van egy hely, ahol már évek óta nem jártam. Amíg az egyik közeli egyetem tanárainak idegeit koptattam, gyakoribb vendég voltam itt. Még arra is emlékszem, hogy legelőször a Nők Lapjában olvastam a két lányról, akik megvalósították álmukat és csokizót nyitottak Azték Choxolat néven. Ennek már tényleg ezer meg háromszáz éve és még mindig ott vannak.

Sőt, egyre fejldőnek, ami a kínálatot illeti. Már saját márkás csokoládékölteményekkel is csábítanak, ha nem lenne elég a hatszáz féle ízesítésű kávé, forró csoki. A limonádé is tökéletes. És a bonbonok, rózsaborsos, riziblis-balzsamos, mandarinos. Vajkaramella, csokipasztilla a sütéshez.

Ahogy olvadnak a nyelvemen, ahogy előtörnek az ízkombinációk. Komolyan, meg kell újra és újra kóstolni. És a két lány, hihetetlen módon, de nem híznak. Még mindig olyan kedvesek és fiatalok. Talán a csokoládé varázsereje rájuk is hat.

Aztán hazaértem a három csomagommal, kipakoltam magam elég mindent és azon töprengtem, hogyan tudtam ilyen gyorsan, ilyen sok pénzt elkölteni. Mennyei ízek, minőség. Rendben. Mindenkinek ízlett a felhozatal.

De néha magam sem értem, miért nem egy-egy csinos felsőbe fektetem a kicsinyke tőkémet, ilyen gyorsan fogyó készletek helyett... Kezdek mániákussá válni?

Zöldborsó meditáció

Kiborítom az asztalra a kilónyi zöld hüvelyt. Már nem is emlékszem, mikor fejtettem utoljára borsót. Olyan egyszerű a kosárba emelni a hűtőládából a szép, gurulós, mindig édes szemeket. De most nekilátok.

A héj szétpattan a nyomástól, előbukkannak a kis golyók. A hüvelykujjamat végighúzom, már peregnek is az első szemek az ölemben tartott tálkába. Ugyanaz a mozdulat százszor meg százszor egymás után. Pattan a héj, peregnek a szemek.

Elmerülök a zöld világba, semmi más nem számít, csak az itt és most, a zöldborsó kifejtése. Megszűnnek a gondok, megszűnik minden gondolat. Egyetlen egy dolog foglalkoztat, hogyan fogynak a teli hüvelyek, hogyan telik meg a tálka. Lassan fogy a halom, aztán a vége felé, amikor már csak pár darab van hátra, hirtelen felgyorsul az idő.

Már azon töprengek, mi készüljön a nagy zacskónyi borsóból hirtelen tálkányivá zsugorodó mennyiségből.

Krémleves lesz, mentával.

Mi kell egy négy személyes adagba? 40 deka zöldborsó, 1 főzőhagyma, 1 evőkanál liszt, 8 deci húsleves, fél deci tejszín, 5-6 mentalevél, 2 evőkanál olaj, só és bors.

Hogyan készül? A hagymát apróra vágtam, olajon kicsit megfonnyasztottam, majd rászórtam a lisztet. Amikor kicsit összepirult, hozzáadtam a borsót és a levest. Fűszereztem.

A friss borsó pillanatok alatt, vagyis legfeljebb 10 perc alatt puhára is főtt. Ekkor néhány evőkanálnyi borsószemet dísznek félretettem, a többit mindenestül, vagyis a mentával és a tejszínnel együtt összeturmixoltam.

Nagyon kellemes, frissítő leves lett a végeredmény. Érdekes, hogy eddig nem mertem ezt a kombinációt kipróbálni, mármint a borsót mentával ízesíteni, pedig a legtöbb angol szakácskönyv ezt ajánlja. Nem véletlenül.

Dupla paradicsom

Gasztronómiai nevelődésem egy időszakában nagyon szerettem Stahl Judit receptjeit, írásait. Felnéztem rá, mégis ő volt az első, aki ezt az énközpontú főzőcskézést meghonosította nálunk. Sőt, egy csomó jó ötletet is találtam nála, különösen a Nők Lapjában megjelent cikkeit szerettem.

Most sikerült előkotornom egy régi recpetjét, persze betartani nem sikerült minden sorát, de az aszalt paradicsommal töltött paradicsom így is nagyon finom vacsora lett.

Dupla paradicsom

Mi kell hozzá, hogy 2 ember jól bevacsorázzon belőle? 4-6 paradicsom, 4 szem aszalt paradicsom, 6-8 szem olajbogyó, 1 tubus krémsajt, 4-6 levél bazsalikom.

Hogyan készül? A paradicsomokat megskalpoltam és kivájtam. Legközelebb félbe fogom vágni őket és úgy megszabadítani a belsejüktől, mert úgy több töltelék fér beléje.

A töltelékhez a hozzávalókat a turmixgépbe pakoltam és addig dolgoztattam, amíg nagyjából homogén, de azért itt-ott még darabos masszát nem kaptam. Lehet hogy érdemes előtte egy kicsit feldarabolni mondjuk az aszalt paradicsomot, hogy a gépnek könnyebb dolga legyen.

A tölteléket beleszuszakoltam a paradicsomokba, majd negyed órát sütöttem, grilleztem a forró sütőben. A lényeg, hogy a belseje jól átforrósodjon és elolvadjon. Friss kenyérrel isteni tunkolnivaló.

Ötlet: Ha még táplálóbb vacsorára vágynék, tennék bele némi sonkát, felcsíkozva, vagy éppen egy tonhal konzervet, lecsöpögtetve.

Játék az ízekkel és az idővel

Játszottam egy kicsit az indexes Könyvesbloggal. Íme az eredmény, egy 300 éves recept mai köntösben.

A legszembetűnőbb, hogy ezeket a régi recepteket igencsak nehéz a mai ízléshez, étkezési szokásokhoz hozzápasszintani. Amit olvasunk, az eleve a leggazdagabbaknak szóló szakácskönyv, feltételezem, hogy a pórnép akkor sem ilyesmit evett, hanem kásán és málén tengődött nap, mint nap.

A különleges fűszerek ma már ugyan sokkal könnyebben hozzáférhetők, akár a sarki közérben is szerethetünk sáfrányt meg gyömbért, más hozzávalók viszont egyszerűen elérhetetlenné váltak a budapesti halandók számára. Faluhelyen talán még ma sem nagy kunszt sertéshártyát felhajtani, de a székesfővárosban ez lehetetlen küldetésnek tűnt. Itt aztán az általam választott recept egyik kulcsfontosságú eleme esett ki a láncolatból, de talán mindenki megbocsátja, hogy a következőkben saját kreatív értelmezésem olvasható. Egyetlen mentségem talán az lehet, párszáz év távlatában a konyhatechnológia és szokások már annyira megváltoztak, hogy a pontos rekonstrukció szinte lehetetlen, illetve számomra túlzott erőfeszítést kívánt volna.

Saját, kerámia főzőlapos konyhámba importáltam tehát az akkori ízeket és még így is fejest ugrottam a sötétbe, hiszen csak halovány elképzeléseim lehettek a végeredmény mibenlétéről. Érdekes lett, szokatlan, de végül is teljesen elfogadható, ehető.

Máj savanykás mártással

A receptben ajánlott borjú vagy báránymáj helyett csak sertésmájat sikerült a közeli hentesnél felhajtani, így aztán ezzel az olcsó, ám neheze kezelhető hozzávalóval kísérleteztem. A daráló most a szekrényben maradt, igyekeztem a legélesebb késem felhasználásával a lehető legapróbbra metélni a nevezett belsőséget. Kevertem hozzá egy tojást és egy szelet kenyér belét, előzetese apróra tépkedve. Fűszereztem őrölt borssal, gyömbérporral és őrölt szegfűszeggel is.

Mivel ugye a sertésháló is kimaradt – ebbe kellett volna betekerni a májas vagdalékot, mint tölteléket – csak reménykedni tudtam, hogy a tojásos máj egyben marad így is. Vajban sütöttem, de mikor meg akartam fordítani, darabjaira hullott. És így is maradt. Eredetileg az összesütött májat fel kellett volna vagdalni „vertrece” szerűen. Ahogy utána néztem, ez ma egy savanykás, erdélyi eredetű ételt jelent, akkoriban viszont inkább a nyárson egészben megsütött, majd felszeletelt húsra utalt. Szóval a szeletelés is kimaradt.

Szintén eltekintettem a mandulás morzsába panírozott borjúhús, illetve apró madarak „közibe sütésétől”, egyszerűen azért mert csak két személy részére készült a vacsora, nem szerettem volna túlzásokba esni.

A mártás – a könyv szerint a leve – tartogatta számomra a legnagyobb izgalmakat. Vettem tehát nagyjából 2 deci házi vörösbort, amolyan cuvée-t, amikor felforrt, beleszórtam a mazsolát és a fagyasztóból előkapott ribizlit. Mindkettőből úgy egy-egy markényit használtam fel és közben erősen reméltem, hogy a tengeri szőlő alatt ténylegesen ribizlit értett a szerző, minden esetre nekem jó ötletnek tűnt.

Fűszerezésül bors, gyömbérpor, szerecsendió, szegfűszeg került bele. Ezekből általában fél-negyed kiskanálnyi elegendőnek tűnt. Csorgattam bele evőkanálnyi mézet is, illetve ugyanennyi citromlét és balzsamecetet. Amikor a mazsola és a ribizli jól szétfőtt, belemorzsoltam egy szelet kenyeret és két evőkanálnyi, mozsárban megtört, hántolt mandulát. Már sokszor olvastam arról, hogy régen liszt helyett kenyérrel és magvakkal sűrítették az étket, de eddig nem próbáltam. A végeredmény egészen selymes lett, ugyanakkor a mandula miatt kicsit ropogós. Talán több folyadékkal és kevesebb kenyérrel, illetve a végén leszűrve jobban megfelelne a mai elvárásoknak ez a szósz.

Mindent egybevetve a máj nem hozott különösebben lázba, jó kis resztelt máj kerekedett belőle. A mártás viszont nagyon izgalmas lett, pont egyensúlyban az édes, gyümölcsös és az ecetes, savanykás ízekkel. A só, amit a recept nem említ, nagyon hiányzott, így aztán bőszen sóztuk is, mielőtt megettük volna. Mivel köret említésére szintén nem tér ki a leírás, jófajta házi kenyeret ettünk hozzája.

Bulgur zöldben

Bulgur = arab tört búza. Egyszerű, jó ízű, elronthatatlan. Egy csésze bulgur, 2 csésze sós víz vagy húsleves. Ha felforr már le is lehet zárni, aztán kicsit párolódik még saját levében. A lehűlt, saláta alapanyagként is megállja a helyét.

Csupa zöld bulgur saláta

Bulgur, megfőzött, kihűtött zöldbab, durvára vágott pisztácia, menta és bazsalikom levelek és morzsolt kecskesajt, az aktuális szerelmem.

Opcionális: mazsola, tökmagolaj, só. Meg egy kis nyári forróság, mert ilyen ételeket csak 30 fok körül kíván meg az ember lánya.

Cseresznyézek

Imádom a cseresznyét. Roppan, harsog, édes.

Cseresznyés, kecskesajtos saláta

Tetszés szerint salátalevél, összetépkedve.

Cseresznye, félbevágva, kimagozva.

Kecskesajt, morzsolva. Sós és fűszeres is egyben.

Pár csepp citromlé.

Egy asztal a teraszon, néhány szelet pirítós, hátradőlős nyugalom. Élvezet.

Cseresznyés, túrós pite

Gyorsan rájöttem, hogy eddig miért nem csináltam még cseresznyés süteményt. Kimagozni egy hosszan tartó rémálom. Késsel félbevágom, megcsavarintom, magot kiszedem. A körmeim meg azóta is szürkéslilák.

Mi kell egy 30 centis lapos formához? 12 deka túró, 10 deka vaj, 2 tojás, 8 deka cukor, 12 deka teljes kiőrlésű liszt, 10 deka darált mandula, 1 kiskanál sütőpor, 40 deka magozott cseresznye. A tetejére: 12 deka túró, 0,5 dl tej, 2 evőkanál cukor, 2 tojás.

Hogyan készül? A túrót a tésztához kikevertem a puha vajjal, cukorral. Amikor helyjel-közzel selymes lett, hozzáadtam a tojásokat. A lisztet, mandulát és sütőport elegyítettem és az egész masszát gyorsan összeforgattam. Mehetett a sütőpapírral bélelt formába. A 180 fokos sütőben 20 percet elősütöttem, majd rápakoltam a cseresznyét, amit addig kimagoztam.

Újabb 20 perc sütés után a tetejére öntöttem a tejjel, cukorral és tojássárgájával kikevert túrót, amibe a legvégén forgattam bele a habbá vert tojásfehérjét. Addig sütöttem ezzel a bovonattal, míg szépen megpirult, aztán kihűtöttem és felszeleteltem.

A végeredmény különösen omlós, puha tészta, mégis rágnivaló a mandulának köszönhetően. Kellemes, nyári édesség, el is fogyott az utolsó morzsáig.

Cseresznye és háború

Az a nyár a cseresznyével kezdődött. Készültem a gimnáziumi felvételire, aminek igazándiból nem volt számomra tétje. Ültem a cseresznyefánk egyik ágán és gyomorrontásig tömtem magamban a madár csípte szemeket. Időnként lemásztam és megoldottam egy-két matek példát, de ezen kívül nem különösebben zavartattam magam henyélésem közepette, amelyben méltó társra leltem cirmos macskánkban.

Azon a nyáron a tizennégy évesek mérhetetlen önbizalmával és bizalmával néztem mindenre. A hatszor olvasott Egri csillagok bódulatából kikecmeregve és Rejtő Jenő fantáziavilágába merülve hovatovább izgalmasnak tűnt, hogy időnként párszáz méteren húznak el felettünk a vadászgépek és rezegtetik az ablaktáblákat. Éjjelente Horvátország felé tartó lánctalpak karistolták csíkosra a szabadkai utat és egészen csendes éjszakákon nyugat felől halk morajlással hozta a szél Vukovár és Eszék kínjait.

Azon a nyáron, hosszú, göndörített loboncot hordtam, óriási műanyag keretes szemüveget, ami mögött parányira szűkült rövidlátó szememet. Neonszínű bermudákat meg L-es fekete pólókat húztam magamra és mindenhová bicajjal mentem.

Azon a nyáron halálosan szerelmes voltam egy göndör hajú fiúba, aki ha észre is vett, csak a tudálékos kislányt fedezhette fel bennem.

Azon a nyáron, a cseresznyefa feketére érett termését eszegetve, még gyerek voltam. Boldog gyerek.

Körte sörbet

Most, hogy ilyen szépen megjött a nyár, hogy a hétvégén már a vállam is lepirult, illetve köszönhetően annak, hogy anyós pajti a szokásos kajacsomagjában hozzámvágott néhány, első ránézésre, keménysége okán emberi fogyasztásra nem alkalmas körtét, tényleg ideje volt már, hogy sörbetet csináljak.

Ez a jeges nyalánkság eddig alig-alig szerepelt a repertoáromban, pedig százszor egyszerűbb elkészíteni, mint a fagyit. Ha pedig olyan gyümölcsből készül, amit nem kell megpárolni, pillanatok alatt kész is van.

A körtét persze nem hagytam csak úgy magában búslakodni, a lime illatos leve és héja, a menta frissessége együttesen pont azt a nyári táncot lejtették, amit elvártam.

Körte sörbet

Mi kell 4-6 adaghoz? 3 keményebb körte, 1 lime, 6-8 levélke menta, 2 dl víz, 4 evőkanál cukor, 1 evőkanál gyógyfüves párlat.

Hogyan készül? A vizet felforraltam, a cukorral sziruposra főztem, majd beleszórtam a meghámozott, felkockázott körtét. Amikor a körte megpuhult, hagytam egy kicsit kihűlni. Belereszeltem a lime héját, belefacsartam a levét, illetve a mentát és a gyógyfüves likőrt is hozzáadtam. Végül az egészet finomra, krémesre turmixoltam.

A lehűlt gyümölcsös pépet a fagyasztóba tettem egy éjszakára. Elvileg óránként át kellene keverni, hogy szépen fagyjon meg, de én ezzel nem szórakoztam, hanem amikor enni szerettük volna, 10 perccel korábban kivettem és egy kiskanállal forgácsokat kapargattam belőle. Az állaga így jégkására emlékeztetett, de igen gyorsan olvadt. Szerencsére gyorsan is fogyott.

Tudok galuskát csinálni! És nokedlit is.

Olyan fura és hihetetlen, hogy bizonyos ételektől évekig féltem. Mármint a tányéromon és a pocakomban imádtam őket, de eszembe se jutott megkísérelni az előállításukat. Talán az volt a baj, hogy a Nagyi, meg Anyu meg Apu is túl jól főztek.

Aztán a csatarendbe felzárkózott még Anyós pajti is. Például ő követte el azt a gasztro történeti hőstettet, hogy megetette velem életem első uborka salátáját, mert szégyelltem visszautasítani. Szerencsére jobbára inkább rántott hússal, cukkínivel kíván megtömni és nem az általam még most sem bálványozott ubi-salival. Ami a képen látható, az a saját fejlesztésem: vékony uborka csíkok, petrezselymes, fokhagymás joghurttal.

Viszont most már itt egy mindennap etetendő ded, ráadásul egyre válogatósabb az istenadta... Szerencsére még a kívánságlistát nem tudja benyújtani, így aztán azt művelek, ami éppen eszembe jut. Aztán ő vagy megeszi, vagy nem. A borsót konkrétan képes egyesével lepiszkálni a kanálról.

De a galuskám az bezzeg tetszett neki!

Juhtúrós galuska vagy nokedli - ki hogy szereti

A hozzávalók pontos listáját ez esetben elég nehézkes felsorolni, "érzésre" megy a játék. Másfél deci tejet, 1 tojást és nagyjából fél kiló lisztet kell elkeverni, sózni, majd annyi vizet adni hozzá, hogy nyúlós, ragadós, majdnem folyékony tészta legyen.

A lényeg, hogy ekkor már forrjon a víz, mert sem kevergetni, sem álldogálni hagyni nem szabad sokáig a masszát. Hosszú távon ugyanis dolgozni kezd a liszt és a tésztánk megkeményedik.

A forró, sós vízbe legeredményesebben az úgynevezett galuskaszaggató nevű készséggel lehet beleejtegetni a cuccost, de van aki képest a deszkáról késsel beleszaggatni (- ez nem én vagyok).

Mire újra felforr a víz, a galuska meg is főtt. Ez után én úgy 15 dekányi juhtúrót beleforgattam a még forró, ám leszűrt tésztába, befedtem néhány csinos sonkaszelettel, aztán irány a sütő, hogy egyet rottyanjon. Más ízesítést már nem is tűr el a galuska, így is jó sós lett.

Tömény, de fennséges. És kell hozzá az ubisali.

Egy újabb villámgyors ebéd

A férjem szerint nagyon finom lett. És most szemérmetlenül dícsérem saját magamat, szerintem ez az összeállítás egyenesen lenyűgöző. Tökéletes. A legvalószínűtlenebb az egészben az, hogy 20, azaz húsz perc alatt készült el, miután egy alapos szombati bevásárlást követően hazaértünk.

Harcsafilé, tejfölös spárgával, mentás-pisztáciás pestóval

Mi kell hozzá, hogy 2 ember jóllakjon? 60 deka harcsafilé, 2 dl bulgur, 4 dl húsleves, 50 deka zöld spárga, 3 evőkanál piaci, azaz tejszínes és nem savanyú tejföl, 2 evőkanál olaj, só, bors, szerecsendió.

A "pestóhoz": 8-10 mentalevél, 10-15 szem pisztácia, 1 evőkanál tökmagolaj, 1 anorexiás fokhagyma gerezd, só.

Hogyan készül? Egy lábasban felforraltam a húslevest, belezuttyantottam a bulgurt, 1 percig rotyogtattam, majd lehúztam a tűzről, lefedtem és hagytam duzzadni.

A halat besóztam, egy kicsit állni hagytam, aztán letörölgettem róla a nedvességet. Felforrósított, olajjal kikent serpenyőben minden oldalról szép pirosra sütöttem a szeleteket, de belül ettől még puha és ruganyos maradt a húsa, mivel a szeletek elég vastagok voltak.

A zöld spárgát nem pucoltam meg, hanem csak letörögettem a szárak alját, ott ahol elpattant. Így sajnos elég sok veszendőbe tud menni, viszont hatékonyan megszabadít a fás részektől ez a módszer. Egy sütőtálba helyeztem a spárgasípokat, sóval, borssal és szerencsendióval fűszereztem, leöntöttem a tejszínnel.

És minő borzalom! Én ezt a tejszínes sprágát bizony a mikróban, műanyag fedél alatt tartva pároltam puhára. Így viszont meg is lett az eredmény 10 perc alatt.

Legutoljára az olasz bazsalikomos pestóhoz hasonló állagú öntetet készítettem el, amelynek hozzávalóit morzsárban addig dögönyöztem, míg egynemű zöld masszá állt össze az egész.

Már csak le kellett ülni és befalni mindent. Ez utóbbi célkitűzést elég jól teljesítettük.

A blogger, akinek üres a hűtője

Amikor a múlt héten a hugicám odavetett megjegyzése úgy hangzott, hogy "neked tiszta üres a hűtőd". Még csak picit felpaprikázódtam. Aztán jött ez a blog-lavina, amiben mindenki kinyitogatta saját hűtőjét, majd megmutatta, hogy milyen ínyencségeket halmoz fel az éhhalál ellenszereként, konkrétan összeomlottam.

Lefotóztam ugyanis a sajátomat, és rá kellett döbbennem, hogy gyakorlatilag tényleg üres. El is határoztam gyorsan, hogy lesz egy "előtte" és egy "utána" fotó is, a piacolás megejtését követően.

A piacolás pediglen mára volt betervezve. De előtte bementem a szemben lévő postára. Ahol is szó szerint kidőltem a sorból. Illetve az elmotyogott segélykérésemre alám toltak gyorsan egy széket, mielőtt teljesen elsötétült a világ és hoztak egy pohár vizet az igencsak aranyos, kedves és aggódó postai alkalmazottak és ügyfelek.

Ezek után örültem, hogy haza tudtam önnönmagamat és egyre termetesebb hasamat vonszolni, vásárlásról szó sem lehetett.

De akkor mégis mit eszünk mi? Szerencsére ott van ugye a mélyhűtő, dugig húsokkal és zöldségekkel. Ha ugyanis látok valahol egy csinos húsdarabot, azt rögtön megveszem, porciózom és mehet a fagyasztóba. Ugyanez az eljárás bárminemű maradékkal is, aztán tényleg csak elő kell kapni.

A kamrának kinevezett fiók és két polc, bár szerény mennyiség befogadására képes, a felhalmozott szárazáru és konzerv mennyiség alapján úgy saccolom kitartana egy havi karantén esetén is.

Ami a hűtő tartalmát illeti. Nos, bor mindig van néhány üveggel. Most éppen két fehér és egy rozé a nyár jegyében. Tejjel is jól állunk, most éppen háromféle is forgalomban van - kettő ebből bio. Tejtermék amúgy is akad rendesen, most is látok joghurtot, vajat, tejfölt. (A margarint viszont utálom - szigorúan kitiltva! Sőt általában hasonló elbánásban részesítem a különböző vajkrémnek, sajtkrémnek titulált dobozokat is.) A dobozos habtejszín meg a főzőtejszín is az alapfelszereltség része. Néha flakonos tejszín is előfordul. A gyerek például imádja, ha a szájába fújom. (Fura ízlésű népek vagyunk, hiába.)

Tojás, mindig jól jön. Elég sokat sütök, meg aztán a bundáskenyeret, rántottát is imádjuk. Általában van valami felvágott is itthon. A vajtartó mellett látható némi karajként árusított élelmiszeripari végtermék csomagolása.

Ezen kívül rengeteg üvegcse tölti be az űrt. Lekvárok, innen-onnan, most éppen ribizli meg mennyei szilva. Egy üveg földimogyoróvaj - a hugicám egy éves amerikai évének legmaradandóbb lenyomata. Bolgár paprikakrém, hasonló az ajvárhoz, de krémesebb. Aszalt paradicsom. Az ajtóban szójaszósz, ketchup (szerintem nem annyira ciki, bár inkább a férjem eszi), mustár, kapribogyó, savanyú uborka, pesztó (szerintem ebből se ciki a gyári, főleg ha finom).

Ahogy elnézem a felhozatalt védekezésül mindenképpen meg kell még említenem anyóspajti rajtaütésszerű hűtőfeltöltési akcióit. Néha csak úgy beállít egy zacskónyi élelmiszerrel, természetesen a saját ízlése alapján válogatva. Ezt persze alapvetően nem bánom. Nyáron (csókolom a lába nyomát is ezért) saját termesztésű zöldségek tonnáival lát el, jelenleg madársaláta és uborka rejtőzik az alsó rekeszekben. A baj ezzel csak az, hogy totálisan tervezhetetlenné teszi a beszerzés-feldolgozás-fogyasztás általam felállított stratégiáját, illetve hatalmas fejtöréseket okoz időnként a tényleg súlyos kilókban mérhető ellátmány feldolgozása.

Szemfülesek talán arra is rájöhettek már, hogy arról a felső polcon található sárgás, füles valamiről eleddig mélyen hallgattam. Nos, az is anyóspajtitól származik. Elvileg minden reggel családilag nagy kortyokat kellene belőle innunk, ez ugyanis aloe vera gél. Még fel sincs bontva, mert konkrétan rosszul vagyok a szagától, az ízéről nem is beszélve, akármilyen egészséges legyen is. Szóval psszt! Erről egy szót se a férjem anyjának!

Ezek után talán mégsem olyan nagy csoda, hogy nem halunk éhen. És nini, felfedeztem, hogy egy titokzatos fehér tálka is meghúzódik a képen. Ebben éppen almakompót rejtőzik, de tegnap például főtt rizst, előtte meg gulyáslevest kellett volna írnom. Ez a gyorsan mozgó készlet-szekció.

Ja, és természetesen nálunk is akad némi lázcsillapító kúp. Ez már lassan a kisgyerekes családok védjegyévé is tehető.

Na jó, gyorsan becsukom a hűtőt, mielőtt ez a kevéske kaja is meggondolja magát és megszökik.

Szűzpecsenye tavasziasan

Újkrumpli, újhagyma, zsenge saláta. Mi sem jellemezhetné jobban mostanában a hangulatomat, mint ezek a zöldségek. Annak ellenére, hogy a sertésszűz nem tartozik a legkönnyedebb étkek közé, egészen kivételesen jól sikerültnek nyilvánítom ezt az összeállítást.

Mi kell hozzá, hogy 2-3 nagyon éhes ember jóllakjon? 1 sertésszűz (kicsit több, mint fél kiló), 1 csokor újhagyma, (ami már nem annyira nyalka, hízni kezdett ugyanis), 1 dl tejföl, 1 kiló újkrumpli, 1 evőkanál olíva olaj, 1 evőkanál vaj, só, bors.

Hogyan készül? A húst amolyan másfél centis szeletkékre vágtam. Fűszereztem. A vaj és olaj felforrósított keverékében mindkét oldalát megkapattam, majd átpakoltam egy tűzálló tálba.

A felkarikázott hagymát picit megfonnyasztottam a hús által hátrahagyott zsiradékon. Közben a hússzeleteket megkentem tejföllel, ráhalmoztam a hagymát és az egészet fóliával lefedve a sütőbe toltam. Az elkövetkező háromnegyed órát ott is töltötte a cucc.

Az újkrumplit megkapirgáltam, hosszában félbevágtam és egy másik tűzálló tálba pakoltam, a vágott felével felfelé. A tálat a másik mellé toltam, de ezt nem fedtem le. A krumpli nagyjából fél óra elteltével szépen megpuhult és kicsit meg is pirult a 200 fokos sütőben.

Friss, fejes salátát is ettünk hozzá. Szinte hihetetlen, de egészen tökéletes harmóniába került minden íz, a krumpli és a hagyma is szinte édesek voltak, ami összességében igen jól illik a sertéshús zamataihoz.

Kapris nyúl, bulgur ágyon

A nyúlhústól sokan azért idegenkednek, mert olyan aranyos, szőrös kis állat, még amikor él. Vagy éppen a szőrös mivoltát tartják undort keltőnek.

Ezzel szemben az én kis családom igazán mindenevő, magam pedig egyenesen küldetésemnek tartom, hogy mindenféle húst és halat együnk, amihez hozzá lehet jutni. Az elmúlt egy hétben volt például bárány is, pillanatok alatt elfogyott, pedig hasonlóan aranyos és szőrös kategória, sőt a felnőtt példányok még szagosak is.

Lehet, hogy nem lennék képes jómagam levágni, megnyúzni és kibelezni, de szépen kifilézve, fóliába csomagolva tökéletes szereplője a konyhámnak. Nem zsíros, kissé talán még száraz is. Az ízesítő anyagokkal sem kell csínján bánni, hiszen szerény nyuszi módjára viselkednek a zamatai is.

Kapribogyós nyúlgerinc

Mi kell hozzá, hogy két és fél emberke jóllakjon? 4-5 nyúlgerinc filé (körülbelül fél kiló), 2 evőkanál liszt, 1 evőkanál kapribogyó, 5 deka húsos szalonna, 1 dl fehérbor, olaj, só, bors.

A körethez: 2 dl bulgur, 4 dl húsleves vagy víz, 1 nagy csokor mángold, 1-2 evőkanál olaj.

Hogyan készül? Először a felkockázott szalonnát pirítottam "pörcösre". A nyúlgerinceket sóval, borssal ízesítettem, lisztbe forgattam, majd egészen kevés forró olajban és a szalonna visszamaradt zsírjában minden oldalról körbesütöttem. Amikor már pirult a hús, felöntöttem a borral, hozzáadtam a kapribogyót és a szalonna darabkákat. Nagyjából fél órán keresztül pároltam felfedve, együtt az összes hozzávalót. Ha a bor teljesen elpárologna, érdemes egy kis vízzel utántölteni. A vége felé le lehet venni a fedőt, hogy a szaft besűrűsödjön.

A körethez egy olajjal kikent serpenyőben megfonnyasztottam a mángoldot. A bulgurt pedig sós, forró húslevessel öntöttem fel és addig álldogált a lezárt tűzhelyen, míg magába nem itta a nedvességet és puhára nem dagadt.

Egy kis quiche

Nem mondanám, hogy dübörögve beindult már a cukkíni szezon, de legalább már magyar darabokat árulnak minden felé. Persze üvegháziak, nem is olyan selymesek, mint nyári testvéreik, de azért tölteléknek már most is megteszik.

Cukkínis quiche

A francia zöldséges lepényeket, gondolom, senkinek sem kell bemutatni, vajas, omlós tészta, tejszínes-tojásos töltelékkel. Nem egy ördöngösség és ezer meg egy variációja létezik.

Mi kell hozzá, hogy egy 30 centis forma tele legyen? 15 deka teljes kiőrlésű tönköly liszt, 10 deka fehér, rétesliszt, 1 tojás sárgája, 1 teáskanál só, 10 deka vaj, 2-4 evőkanál hideg víz.

A töltelékhez: 2 közepes cukkíni, 1 evőkanál olaj, 2 tojás, 1 dl tejföl, 0,5 dl tej, 1 csokor metélőhagyma, só, bors.

Hogyan készül? A tésztát robotgépben állítottam elő, mert a hozzávalókat alapvetően hidegen kell tartani menet közben. Először tehát a lisztek kerültek a keverőtálba, majd a felkockázott vaj. Amikor morzsásra összeállt a keverék, hozzáadtam a sót meg a tojást. Ez után figyelni kell, mennyire áll össze a massza, majd ennek megfelelően adagolni kanalanként a vizet. A kemény tésztalabdacsot érdemes fóliába csomagolva a hűtőben pihentetni.

A töltelékhez a cukkíniket vékonyan felkarikáztam, kevéske olajon félig-meddig megpároltam.

A tésztát kinyújtottam, úgy egy óra álldogálást követően, a kerek formába navigáltam, széleit a cakkos falhoz nyomkodtam. Negyed órát elősütöttem a 180 fokos sütőben. A legtöbb recept itt az úgynevezett vakon sütést javasolja, azaz le kell takarni babszemekkel a tésztát, hogy ne púposodjon fel. Bevallom én ezt a macerát leggyakrabban kihagyom, legfeljebb, kicsit hullámos lesz a végeredmény.

Az elősütött tésztára rápakoltam a cukkíni szeleteket, leöntöttem a tojásos, tejfölös, tejes, fűszeres keverékkel és további fél órát sütöttem. A tetejére lehet némi sajtot is reszelni, hogy szépen megpiruljon, de szerintem ezúttal ez csak plusz kalóriát jelentett volna, az amúgy zsenge ízeivel hódító, langyosan fogyasztandó kicsikém esetében.

Prágai csendélet

A regényekben megismert Prága titokzatos, mély, örvénylő városként mutatkozott be. A középkori sikátorokban alkimisták titkos laboratóriumokban kotyvasztják aranyukat, mérgeket meg az örök élet vizét. Mindentudó zsidó rabbik őrzik a titkokat. Dölyfös szépasszonyok menekülnek a pestis elől. Elvakult husziták szőnek gyilkos összeesküvést. Elapadhatatlan pénzforrásból épülnek a barokk templomok.

A mai Prágát viszont egyszerűen ellepték a turistahordák. Mi pedig csatlakoztunk hozzájuk, sodródtunk az árral. Néha sikerült egy-egy csendesebb mellékutcában elbujdokolni, zegzugos utcákon barangolni. Elveszett a titokzatosság, a talmi csillogás mögött kopottság, mindennapok.

De akad még néhány csoda. Itt van például Kelet-Európa első Michelin csillagos étterme. Bevallom álmodoztam róla, hogy megnézem magamnak. Visszatartott, hogy egy szállodában van, másrészt az átlagos vacsorára szánt 250 euró csillagokba vesző összege is.

Ettük hát a knédlit knédlivel, kacsasülttel, töltött karajjal, malac lábszárral. Dús, komoly ételek. Aztán véletlenül belestem egy étterembe. A gyönyörűséges berendezés fogott meg. Aztán a bejárat mellé függesztett étlap, amire azt is büszkén kiírták, hogy a Michelin őket is ajánlja.

A V Zátisi étteremben

Másnap izgatottan léptünk be, jómagam főleg attól rettegtem, hogy nem lesz helyünk. Végül az utolsó előtti asztalt utalták ki nekünk, gyakorlatilag a bárban. Így sajnos nem élvezhettük a modern, ámde barátságos belső teret, a nagy nyüzsgést viszont annál inkább. A konyhába például egy nagy ablakon keresztül be lehetett lesni. Mindig is izgatott, hogyan merik tányérra a mártást, halmozzák egymásra a húst és köretet a szakácsok. Nos, úgy tűnt a legkisebb izgalom nélkül dolgoznak.

Engem elbájolt az étlap, csak két hosszúkás oldal az egész. Kicsit bonyolult módon a főétel árát határozzák meg, és ehhez kérhető előétel és desszert már benne van ebben az árban. Választható még kétféle kóstoló menü is 4 fogással, hozzá illő jórészt hazai borokkal.

Amíg vártunk, parmezános ropogóst hoztak. Aztán falatnyi lazachabot, háromféle kenyérrel. Egy pillanatig sem unatkoztunk. A pincérek megállás nélkül sürgölődtek, még a vizespoharunkat is állandóan újratöltötték. Mégsem tűnt tolakodónak ez a figyelem, mert az étterem egyszerűen tele volt, úgy tetszett, mindenkire épp ennyi energiát pazarolnak.

Ropogós bundában érkezett a rántott kecskesajt, számomra inkább túró. Forrón, omlóssal, a legtökéletesebb kecskesajttal, amit valaha kóstoltam. A vaníliás körtekompót, a gránátalma szirupos friss levélkék. Micsoda ízek!

A sütőtökleves sűrűn, zöldfűszeres olajjal érkezett. Csak belemerítkezni lehetett.

Grillezett hal, majd sült nyúlcomb járt a menühöz. Egészen kiváló, sokízű fogások. Nem fukarkodtak a fűszerekkel, akik készítették.

A fénypont mégis az általam választott bárányborda volt. Az étlap ígérete szerint ibolyás mustárral és levendulával fűszerezték. Ez azonban csak egész halvány ígéret maradt az ízek tengerében. A hús puhán, rózsaszínűen, de mégsem nyersen tárult elém.

A desszert ehhez képes már lejtmenetnek tűnt, különben is alaposan jóllaktunk, mire elénk pakolták az almás rétest meg a hajszálvékony alma és körte szeletek egymásra pakolt halmait, kardamonnal ízesített fagyival.

Amikor pedig kifizettük életünk minden bizonnyal legdrágább és talán legtökéletesebb vacsoráját, még hoztak néhány falatka csokis csodát. Ezt már tényleg csak a becsület kedvéért ettük meg, aztán elégedetten a Károly-híd felé igazítottuk lépteinket.

VKF! Kreativitás

A Kísérleti konyha házigazdája, Beatbull, mi másra biztatna bennünket, mint hogy kreatívkodjunk egyet a konyhánkban. Alapvetően kreatív embernek tartom magam, hiszen tele a fejem újabb és újabb ötletekkel. Más kérdés, hogy ezek közül végül mennyit sikerül a mindennapok sodrásában megvalósítani. Hiszen egy esős szerdai napon már az is kreativitás csúcsának ostromlását jelenti, ha a tornádóként tomboló 20 hónapos mellett sikerül bármiféle ebédet az asztalra varázsolni.

Szerencsére akadnak nagy családi vacsorák, napfényes május elsejék, amikor kiélhetem minden főzési szenvedélyem. Például úgy hogy a jó öreg piskótatekercsből előételt készítek, a roston sültre várók legnagyobb gyönyörűségére.

Persze kreatívkodásomnak ezúttal is akadnak családi hagyományai is, gyerekkorom kedvence volt a húsos rolád, amit nagyikám állított elő sátoros ünnepek alkalmával. Ő sült húsos masszával töltötte meg a piskótát, én lazaccal.

A piskótatekercs új szerepe: előétel

Mi kell a tésztához? 4 tojás, 4 evőkanál liszt, csipet só. A töltelékhez: 20 deka mascarpone, 5 deka pácolt lazacfilé, 1 kiskanál apróra vágott kapor, őrölt bors.

Hogyan készül? A szétválasztott tojások fehérjéből kemény habot vertem a sóval. Egyesével adtam hozzá a sárgájákat, végül kanalanként a lisztet is. A tésztát sütőpapírra simítottam, 180 fokos sütőben nagyjából negyed óra alatt szép pirosra sütöttem. A még meleg piskótáról lehúztam a papírt, és egy konyharuhával együtt gyorsan feltekertem, hogy megkapja jellegzetes formáját.

Néhány óra múltán összekevertem a töltelék hozzávalóit, a krémsajtot, a cafatokra tépett lazacot meg a fűszereket. Sózni általában nem szükséges mivel, a lazac önmagában is sós. Óvatosan kitekertem a piskótát, megtöltöttem és visszatekertem. Végül pedig felszeleteltem.

Hát nem pont úgy néz ki, mint egy málnakrémes desszert-költemény?