Olyan fura és hihetetlen, hogy bizonyos ételektől évekig féltem. Mármint a tányéromon és a pocakomban imádtam őket, de eszembe se jutott megkísérelni az előállításukat. Talán az volt a baj, hogy a Nagyi, meg Anyu meg Apu is túl jól főztek.
Aztán a csatarendbe felzárkózott még Anyós pajti is. Például ő követte el azt a gasztro történeti hőstettet, hogy megetette velem életem első uborka salátáját, mert szégyelltem visszautasítani. Szerencsére jobbára inkább rántott hússal, cukkínivel kíván megtömni és nem az általam még most sem bálványozott ubi-salival. Ami a képen látható, az a saját fejlesztésem: vékony uborka csíkok, petrezselymes, fokhagymás joghurttal.
Viszont most már itt egy mindennap etetendő ded, ráadásul egyre válogatósabb az istenadta... Szerencsére még a kívánságlistát nem tudja benyújtani, így aztán azt művelek, ami éppen eszembe jut. Aztán ő vagy megeszi, vagy nem. A borsót konkrétan képes egyesével lepiszkálni a kanálról.
De a galuskám az bezzeg tetszett neki!
Juhtúrós galuska vagy nokedli - ki hogy szereti
A hozzávalók pontos listáját ez esetben elég nehézkes felsorolni, "érzésre" megy a játék. Másfél deci tejet, 1 tojást és nagyjából fél kiló lisztet kell elkeverni, sózni, majd annyi vizet adni hozzá, hogy nyúlós, ragadós, majdnem folyékony tészta legyen.
A lényeg, hogy ekkor már forrjon a víz, mert sem kevergetni, sem álldogálni hagyni nem szabad sokáig a masszát. Hosszú távon ugyanis dolgozni kezd a liszt és a tésztánk megkeményedik.
A forró, sós vízbe legeredményesebben az úgynevezett galuskaszaggató nevű készséggel lehet beleejtegetni a cuccost, de van aki képest a deszkáról késsel beleszaggatni (- ez nem én vagyok).
Mire újra felforr a víz, a galuska meg is főtt. Ez után én úgy 15 dekányi juhtúrót beleforgattam a még forró, ám leszűrt tésztába, befedtem néhány csinos sonkaszelettel, aztán irány a sütő, hogy egyet rottyanjon. Más ízesítést már nem is tűr el a galuska, így is jó sós lett.
Tömény, de fennséges. És kell hozzá az ubisali.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése