Cseresznye és háború

Az a nyár a cseresznyével kezdődött. Készültem a gimnáziumi felvételire, aminek igazándiból nem volt számomra tétje. Ültem a cseresznyefánk egyik ágán és gyomorrontásig tömtem magamban a madár csípte szemeket. Időnként lemásztam és megoldottam egy-két matek példát, de ezen kívül nem különösebben zavartattam magam henyélésem közepette, amelyben méltó társra leltem cirmos macskánkban.

Azon a nyáron a tizennégy évesek mérhetetlen önbizalmával és bizalmával néztem mindenre. A hatszor olvasott Egri csillagok bódulatából kikecmeregve és Rejtő Jenő fantáziavilágába merülve hovatovább izgalmasnak tűnt, hogy időnként párszáz méteren húznak el felettünk a vadászgépek és rezegtetik az ablaktáblákat. Éjjelente Horvátország felé tartó lánctalpak karistolták csíkosra a szabadkai utat és egészen csendes éjszakákon nyugat felől halk morajlással hozta a szél Vukovár és Eszék kínjait.

Azon a nyáron, hosszú, göndörített loboncot hordtam, óriási műanyag keretes szemüveget, ami mögött parányira szűkült rövidlátó szememet. Neonszínű bermudákat meg L-es fekete pólókat húztam magamra és mindenhová bicajjal mentem.

Azon a nyáron halálosan szerelmes voltam egy göndör hajú fiúba, aki ha észre is vett, csak a tudálékos kislányt fedezhette fel bennem.

Azon a nyáron, a cseresznyefa feketére érett termését eszegetve, még gyerek voltam. Boldog gyerek.

Nincsenek megjegyzések: