Lassú-gyors döntetlen: Vapiano

- Te, szép mozzarellákat látok, együnk azt.

- Milyen a mozzarella, buffala? - kérdezzük hát kórusban a kiscsajtól a pult túloldalán.

- Nem tudom mi az a buffala, de a mozzarella finom. Ja, és a bruschettát nem itt az előételeknél, hanem a pizzáknál kell kérni.

Oké, ennyi kompromisszumra még hajlanék. Ha az ember trendi csaj akar lenni, igyekszik eljutni trendi helyekre. Vagy legalábbis kipróbál néhány új helyet, ha már néhány órára sikerült megszabadulni a 75 centis rabszolgatartójától.

Ez az új olasz híresség, a Vapiano meg azóta izgatta a fantáziámat, amióta megnyitott, vagyis amióta olvastam róla. Kicsit izgultam is, hogy szombat este nem biztos, hogy találunk helyet, de szerencsére elég tágas az étterem, ebből a szempontból felkészültek a rohamra.

Egy picit tanácstalanul toporgunk a bejáratnál, a pulton belül a hölgy éppen telefonál. Aztán a kezünkbe nyom egy-egy kártyát meg egy listát a választékkal. Talán már az interneten érdemes lett volna utána olvasnom, mert így futtában dönteni, kabátban ácsorogva egy zsúfolt helyiség közepén, elég nagy kihívás.

Igyekszünk legjobb tudásunk szerint begyűjteni választásunk tárgyát, közben a tálcát sem leborítani. Egyik helyen kérünk tehát insalata caprese-t, másik sorban állva meg szénégető tésztát. Na, ez meg tejszínes. De visszafogom magam, nem itt fogom elmagyarázni a drágámnak, micsoda megvetés illeti azt, aki a blogszférában tejszínes carbonara-t emleget.

A pizzára várni kell, a pultos csaj hátramorog, hogy elfogytak a csipogók. De ez engem nem túlzottan izgat, csak az a húsz perc, amit két falatnyi paradicsomos kenyérke elfogyasztása után eltöltök a ketyere megszólalására várva.

De végre sikerült nagyjából mindent begyűjtenünk, hely is akad. Lecsüccsenhetünk, körbenézhetünk. A hely nagyon fehér, nagyon letisztult. A hardcore minimalizmust csak a stratégiailag elhelyezett bazsalikom, rozmaring és mentaerdők oldják, na meg a rengeteg nyüzsgő, evő, mászkáló emberke.

Amíg a pizzát várjuk, figyelmünket a spagettire fordítjuk. Hát, először is sótlan. A hagyma kicsit megégett. De ami a legrettenetesebb: a tészta szétfőtt. Egy magát olasznak valló helyen. Szerencsére rezeg a kütyü, felfalhatom a fügés, mézes és hajszálvékony sonkaszeletekkel beborított, ropogós pizzámat. Tökéletes. Csak még egy picurkával több paradicsomszószt szeretnék, hogy igazán boldog legyek.

Az édességet korábbi helyünket elhagyva, a bár részlegen fogyasztjuk, a cetlinken szereplők közül csak néhány szerénykedik a vitrinben, de hála a teremtőnek csokitorta legalább van. És ez aztán tényleg csokis, amolyan nedves érzetet keltő tésztával, illetve némi plusz csokidózist biztosító mázzal.

Aztán kifelé leadjuk a kártyánkat, ahová minden rendelés alkalmával szorgalmasan rátették a fogyasztásunkat. 7000 forint két főre, három fogást számolva plusz néhány pohárka ásványvizet. Egy szombat esti vacsorát tekintve nem annyira sok, az ételek minőségét, a várakozást, az otthonosság teljes hiányát nézve, viszont enyhén szólva is borsos.

Könyves születésnap

Az utóbbi napokban, hetekben erőteljes küzdelmet folytatok az idővel, konkrétan a határidőkkel és saját lehetőségeimmel. Talán már nem számít elkiabálásnak, ha eldicsekszem: hétfőn a nyomdában jártam, végső fázisába érkezett a Balkán ízei szakácskönyvem előkészítése.

Most nem akarok azon idegeskedni, hogy karácsonyig már nem sok esélyem van a boltokig eljutni, igyekszem az örömre, a megelégedettségre összpontosítani.

Időközben elröppent a fejem felett blogom első születésnapja is, tulajdonképpen észrevétlenül. (Egy hete volt ugyanis.) Viszont kedvenc Eszterem tudtán kívül is nagy boldogságot szerzett nekem eme szent napon. Hazaküldte ugyanis a nagy halom általam rendelt könyvet. Amint látszik, egytől egyig kajás témájúak, van a fényképezésről, van az írásról és van olyan, amit egyszerűen csak jó olvasni. Mint például a csokit cukkinivel párosító híres bloggert.

Jó kis könyves hét lett tehát.

Az egy éves évforduló kapcsán pedig csak annyi jutott eszembe, hogy mostanában milyen sok ismerősöm vet oda egy-egy érdekes megjegyzést: Olvastam a blogodon! Ilyenkor mindig meglepődök, hiszen legtöbbször olyanok száján csusszan ki ez a mondat, akiktől ezt tulajdonképen nem várnám. Üvd Bill bácsi! Üdv Csibi!

A karibi napfény megidézése

Olyan szomorkás ez a november, egész nap villanyfénynél gubbasztunk, ha pedig kimerészkednénk, öt rétegnyi ruhával fedjük le minden egyes testrészünket. Nos ilyenkor jól jönne egy magángép, meg se állnék valami napfényes, negyven fokkal megáldott szigetig. Három madzagból álló ruhadarabokat viselnék egész nap, egy pálmalevelekből ácsolt napernyő alatt heverésznék és ananászos-kókuszos koktélokat kortyolgatnék.

Vagy inkább veszek egy friss ananászt meg némi kókuszreszeléket és igyekszem megidézni a hangulatot, legalább az ízek szintjén.

Kókuszos csirkefalatok ananászos salsa társaságában

Mi kell hozzá? 1 csirkemell filé, 3-4 evőkanál liszt, 1 tojás, 2-3 evőkanál kókuszreszelék, só, olaj. A salsához: fél friss ananász, 1 csilipaprika, 2-3 szál újhagyma, 1 zöldcitrom leve, só.

Hogyan készül? A csirkemellet a rostokra merőlegesen falatnyi darabokra vágtam. Megsóztam, lisztbe majd tojásba forgattam. Végül minden darabkát kókuszreszelékbe hempergettem és forró, bő olajban kisütöttem.

Az ananászt meghámoztam, félbe vágtam és a középső, rághatatlan részét kivágtam. A húsát egészen apróra kockáztam, rácsorgattam a citrom levét. A paprikát kimagoztam, mert nem szerettem volna ha túl csípősre sikeredik az étel. A hagymát is felkarikáztam, majd az összes hozzávalót összekevertem és fél órán keresztül érleltem.

Ananászos-kókuszos kevert sütemény

Mi kell hozzá? 6 deka liszt, 3 deka keményítő, 3 deka kókuszreszelék, 1 kiskanál sütőpor, 5 deka nádcukor, 0,5 dl étolaj, 1 dl kókuszlikőr vagy Malibu kókuszos rum, 2 tojás, fél ananász.

Hogyan készül? A nedves anyagokat, tehát a tojást, likőrt és olajat összekevertem a cukorral. Egy másik edényben a száraz anyagokat is elegyítettem, majd a két masszát egybe öntöttem és alaposan kikevertem. A felkockázott ananászhúst formácskák aljába szórtam, mindegyikre 4 evőkanál tészta került, majd 35-40 percig sütöttem 180 fokon.

Ezzel a mennyiséggel 6-8 nagyobbacska muffinformát lehet megtölteni.

Új szerzemények a hordóból

Mert milyennek képzel el az ember egy boltot, ahol eceteket és olajokat árulnak, némi likőrfelhozatallal kiegészítve? Én egy sötét kis lyukra gondoltam, valahol egy eldugott, sikátorszerű utcában, esetleg az alagsorban. Sötét fából készített polcok beborítják az összes falat, a fa eredeti színe ma már felismerhetetlen, hiszen az áru kipárolgása, gőzei és gázai már réges-régen lerakódtak, marták, emésztették az egész berendezést.

Már az utcán is érezni valami jellegzetes, mélységes, örvénylő szagot. Kicsit szúr, kicsit émelyít, de annyira érdekes, hogy becsalogat. Odabenn, hunyorgó, krákogó öregember ül, az ajtó feledt rekedten megcsörrenő ajtócsengő hangjára emelkedik fel. A háta kicsit görnyedt, a feje meg felfelé egyre csak szélesedik, a homloka körül, oldalt hosszú ősz hajszálak lógnak. Vékony, szerény tincsek, papírzörgésre emlékeztető hang. A bőre nem sárgás, inkább rózsásan szürkés. Göcsörtös ujjai meg olyan szárazak, mint a jó dohány.

Mit tetszik - kérdezi én meg bizonytalankodom. Ahogy körülnézek, egyre csak hordók, girbe- gurba sorokba rendezve, a szag itt bent sokkal erősebb. Fogalmam sincs, hogy mit szeretnék, valami delej vonzott ide be. Aztán ahogy bizonytalanul és egyre zavartabban ácsorgok, a papírzörgés hozzáértő eszmefuttatássá változik. Búzacsíra olajat veszek, hogy szép legyen a bőröm. Mogyoróolajat a karácsonyi süteményekbe. Öreg spanyol borecetet, hogy megédesítse még a legunalmasabb salátás vacsoráimat is.

De az bolt, ahol a minap jártam, nem ilyen. Modern, tágas és semmiféle gyanús szag nem terjeng, sem az utcán, sem belül. Két kedves, de nem túl közvetlen eladó beszélget, telefonál és rendezget. Ez a Vom Fass üzlet egy nemzetközi lánc része, egészen fantasztikus olajokat, eceteket meg alkoholos italokat árulnak. A koncepció lényege, hogy sok hordó sorakozik az üzletben, aztán a megrendelő igényeinek (és pénztárcájának) megfelelően üvegekbe töltik az elvinni kívánt árut.

A választás nehéz, egyszerre tanulmányoztam az árakat és lehetőségeket. Itt is, - akárcsak gondolataimban - zavartan téblábolok, szeretnék dönteni, de nem megy könnyen. A kezembe nyomnak ugyan egy csinos brosúrát, leírásokkal, felhasználási táblázattal. Persze erre szánhatnék több órát, az eladók pedig nem nézik ki belőlem a komolyabb vásárlóerőt, így aztán magamra hagynak. Végül találomra, saját vágyaimra és ízlésemre hagyatkozva döntök: ribizlis balzsamecetet és mákolajat pakoltatok a papírzacskóba, hazáig csilingelnek az üvegek.

Márton napi libamáj, vörös káposztával és ribizlis balzsamecettel

S hogy a vasárnapi Márton napról is megemlékezzek, a ribizliecet máris felavatásra került. Előző nap egyszerűen nem tudtam otthagyni egy szépséges libamáj darabot az egyik hiperben és be kell vallanom, csodálatos étek kerekedett belőle.

Mi kell hozzá? 40 dkg libamáj, 1 kis fej vöröskáposzta, 4 evőkanál balzsamecet, só.

Hogyan készül? A káposztát egészen vékonyra metéltem, egészen kevés vízzel puhára pároltam, végül sóval és a ribizlis balzsamecettel ízesítettem. Ettől könnyed, picit édeskés íze lett, kiegészítette a szeletekre vágott, néhány pillanatig önmagában pirított májat.

Két kedvenc salátám

Ez a két megörökítendő saláta két igazi klasszikus, a Waldorf és a rákkoktél saját valóságomba ültetése. Mind a kettő gasztroszívem kellős csücskében szerepel már jó ideje. Szép az a nap, amikor ilyesmi kerül vacsora gyanánt az asztalra. És ilyenkor egy cseppet sem bánom, hogy ezek a kombinációk már inkább retrónak, mintsem trendinek számítanak. Ez így finom és kész.

Avokádós rákkoktél

Mi kell hozzá? 30 dkg fagyasztott, tisztított aprórák, 300 g főtt rizs, egy avokádó vagy egy fej zöldsaláta (esetleg mindkettő). Az öntethez: 4 evőkanál majonéz, 2 evőkanál ketchup, 4 evőkanál konyak, só, bors, szerecsendió.

Hogyan készül? Az avokádót félbe vágjuk, magját kiemeljük, majd a kivájt húsát felkockázzuk, citromlével meglocsoljuk. Ha salátát használunk, azt 2 cm széles csíkokra metéljük. Külön edénykében összeállítjuk az öntetet. A konyak a lényeg, e nélkül tényleg semmit se ér az egész.

Egy tálban összekeverjük a rákokat, a kihűtött rizst, hozzáadjuk az öntetet, majd az avokádót is. Legalább egy órát kell érlelni a hűtőszekrényben, hogy az ízek jól összeálljanak.

Zelleres-körtés csirkesaláta

Mi kell hozzá? 1 sült csirkemell, 1 savanykásabb körte, 10 dkg márványsajt, 1 kisebb zeller, fél maréknyi dió, 1 citrom leve, olívaolaj, só, bors.

Hogyan készül? A hideg sülthúst és a többi hozzávalót is megközelítőleg azonos méretű kockákra vágjuk és egy nagyobb tálba szórjuk. Óvatosan átforgatjuk, hogy a sajt ne nagyon törjön össze. A diót morzsárba szórjuk, sózzuk, borsozzuk és hozzáadjuk a citrom levét. Addig nyomkodjuk, verjük a mozsár megfelelő részével, amíg egészen pépes nem lesz és ekkor annyi olajat adunk hozzá, hogy krémes öntet legyen a végeredmény. Ezt pedig a salátára locsoljuk és még egyszer óvatosan összekeverjük.

VKF! Névsorolvasás palacsintával

Az évek során ha bárki is megkérdezte tőlem, hogy mi a kedvenc ételem, általában gondolkodás nélkül vágtam rá, hogy a palacsinta. Főleg azért könyörögtem gyakran az ellátásomról gondoskodó személyeknek, hogy készítsenek nekem palacsintát, mert számomra a bekeverése, megsütése kivitelezhetetlen feladatnak tűnt. Most, úgy harminc éves korom táján jutottam el odáig, hogy bele merek vágni.

Palacsinta imádatom azonban nem múlt el nyomtalanul, ezért most rendhagyó névsorolvasást tartok az engem egykor és ma is etető, főzési szokásaimat meghatározó emberek körében.

Anyu és a gyümölcsös palacsinta vaníliás sodóval

Azt hiszem sohasem megy ki a fejemből az a vasárnap reggel, amikor isteni illatokra ébredtem. Az előző éjszakai dorbézolás miatt elég későn kászálódtam ki az ágyból, de megérte. Reggelire ugyanis apróra vágott gyümölcsökkel töltött, vaníliasodóval mennyeivé varázsolt palacsintát kaptam.

Nem tudom, hogy akkor és úgy általában elég hálás tudtam-e lenni Anyunak, azért a sok melegséggel és szeretettel tálalt ételért, gondoskodásért. Nem főzött ő különlegesen, de annál jobban. Képes volt arra, hogy megszerettesse velem a répafőzeléket. De igazából a rántott csirkéire, a krémesre, képviselőfánkra emlékezem legszívesebben. És arra, hogy ő talán soha életében nem adott nekem olyat, amit ne szerettem volna, képtelen ételt elrontani. Szeretnék én is ilyen gondoskodó anyává válni, mindennap szeretettel fűszerezni az asztalra kerülő ételt.

Apu és a Gundel palacsinta

Őt aztán nem érheti meglepetés a konyhában. Egy mérnök pontosságával készít tervet, vásárol és szinte vonalzóval főz. Gundel palacsintájába minden belekerül, aminek benne kell lennie, nem spórolja ki a csokoládét, nem helyettesíti dejóval a diót. És persze a végére tartogatja a szenzációt, a sötét szobában kék fénnyel fellángol a tojáshéjba töltött alkohol. Ez a tömény élvezet is egy olyan ízélmény, amit képtelenség elfelejteni.

A mérnök bőrében azonban igazi ínyenc is lakozik, aki olyan hidegtálakat alkot, hogy mindenki csak ámul és bámul. Ő hozta nekünk az első mangót és papaját, Franciaországból pedig mindig egy zacskónyi sajtot röptet meglepetésképpen. Azt hiszem a kísérletező kedvemet és a különleges ízek vadászatára való hajlamomat vitán felül tőle örököltem.

Ancsa és a fagyis palacsinta

Hugicám a család sütiszállítója címre pályázhatna. Az a meggyes, mogyoróval és csokoládéval dúsított piskóta, amit az egynapos gyermekemet látogatva nyomott a kezembe, sokat segített abban, hogy képes legyek egyáltalán talpra állni.

Régen sokszor sütöttünk együtt, vagyis én inkább főztem, amíg ő kevert-kavart. Manapság azonban valahogy mindig az egyszerűbb megoldást választjuk és irány a Boss. Ott pedig a vaníliafagyival töltött, meggyöntettel tálalt palacsinta dívik, így számomra ez igazán Ancsát jellemzi.

Joli nagyi és a hortobágyi palacsinta

Első évtizedemnek legalább felét az ő konyhájában töltöttem. Hatalmas konyha volt ez, ahol mindig folyt a munka vagy éppen az evészet. Ma már üres ez a konyha, de én még pontosan emlékszem mindenkinek a kijelölt helyére, feladatára, az ebédeket irányító koreográfiákra.

A távolból sokáig valamiféle romantikus elragadtatottsággal szemléltem emlékeimet, azokat a hagyományos ételeket, amelyek nap, mint nap az asztalra kerültek. A hortobágyi húsos palacsinta azonban tökéletesen leírja, amit gondolok a Joli nagyi konyhájáról. Valójában a maradék csirkepörkölt hatékony felhasználási módja és tulajdonképpen a palacsinta is viszonylag olcsón előállítható.

Most, hogy eloszlott szemem elől a mindent megszépítő köd, azt is látom, hogy a fahéjtól illatozó szilváslepény, a szilvás gombóc és a nudli mellett gyakran kénytelen voltam olyan étkeket is legyűrni annál az asztalnál amelyeket kifejezetten utáltam. Elég csak a gombóclevesben úszkáló hagymadarabokra gondolnom. De nem akarok hálátlan lenni, végül is Joli nagyinak köszönhetem, hogy egyáltalán ismerősek nekem az olyan ételek, mint a vadas nyúl meg a csorgatott tojásleves.

Kati nagyi és a túrós palacsinta

Kati nagyinál is sokat és sokszor ettem, ő pedig életcéljának azt tekintette, hogy felhizlaljon. Sajnos azonban a cukorral kikevert nyers tojás vagy éppen a lekváros keksz nem hagytak bennem kitörölhetetlen kulináris emlékeket. Egyszerű, pragmatikus és némileg íztelen volt a főztje. Viszont palacsinta fronton vitán felül ő nyerne. Persze abban az esetben, ha a tészta állagát nézzük. Nála puhább, lágyabb és még a melegítést is jól tűrő, mégis eléggé vastag palacsintákat senki sem tud csinálni. Csak éppen az ötlet hiányában mindig ugyanolyan túrós-mazsolás töltelék került belé. Szó se róla, minden alkalommal becsülettel legyűrtem belőle jó pár darabot.

Gita és a lekváros palacsinta

Az én drága, egészségtudatos anyóspajtim. Az utóbbi tíz évben ő alakította leginkább a konyhai gondolkodásomat, főként a férjem kedvenceit kell eltanulnom tőle, úgyis mint brassói aprópecsenye, borsóleves, stb. Palacsintája is jó, de általában nem viszi túlzásba, lekvár vagy túrótöltelék jár hozzá. Szerencsére ez a házi baracklekvár gyakorlatilag 80 százalékos gyümölcstartalmú, így a szememben némileg eltúlzott édesítőszer használatot is elnézem neki.

Lajos Mari és a gombás-májas palacsintabatyu

Lehet, hogy manapság trendi lenézni LM által előállított könyveket, de számomra a maga idejében kifejezetten izgalmas és inspiráló ötletekkel voltak tele a híres 33-99 kötetek. Itt van például ez a gomba- és májraguval töltött, majd batyuszerűen, póréhagymaszárral összekötözött palacsinta-csoda. Saját kútfőmből nem biztos, hogy kipattanna egy ilyen ötlet, pedig a vendégek mindig értékelik ezeket a meglepetéseket.

És ciki-nem ciki, a többi sztár is inspirál, Judittal, Nigellával és Jamie-vel az élen.

Voltak még sokan a családból, barátok közül, akik főztje és ötletei alakították ízlésemet, de hozzájuk nem tudnék palcsintát kötni és képtelenség lenne valamennyiüket felsorolni. VAn ugye az Aranka néni lesütött túrós palacsintája, amit mai napig nem sikerült teljes sikerrel rekonstruálnom. Csibitől szinte kizárólag a mennyei kelt tészták, pogácsák és kiflicskék maradtak meg agyam zugaiban és orrom érzékelő csillói között. Magda néni meg az utóbbi 20 évben nem sok mindent főzött, kivéve talán a mennyei gibanicáját, ami leginkább egy sós túrós réteshez hasonlítható.

Ui: Ha bárki intenzív érdeklődést mutat bármelyik palacsinta iránt, szívesen leírom a részletes recepteket is.

Az alap palacsinta

Régen, amikor ámulva figyeltem a Kati nagyi palacsinta sütő ügyeskedését, azt gondoltam, hogy ez a legfinomabb és legbonyolultabb konyhai varázslat, amit ember kitalálhat. Azóta sokat gyakoroltam és kijelenthetem: palacsintát sütni sem nehezebb, mint bármi mást elkészíteni. Ha egyszer ráérez az ember az ízére, már könnyedén nekifog, akár egy esős délutánon is. Ha egyszerre két serpenyőt fogunk be a munkába, kétszer olyan gyorsan elkészülünk. Egyetlen dolgot nem sikerült még megtanulnom: hogyan lehet a levegőben egy mozdulattal megfordítani?

Hozzávalók 8 palacsintához: 2 tojás, 20 dkg liszt, csipetnyi só, 2 dl tej, szódavíz, amennyit felvesz, olaj a sütéshez.

Elkészítése: A hozzávalókat folyékony állagú tésztává keverjük. Semmiképpen se legyen csomós, ezért érdemes fél órára félretenni, hogy a liszt magába szívja egy kicsit a nedvességet és a csomók is feloldódjanak. Sokan az olajat is beleteszik sütés előtt, és a teflon bevonat esetén már nem is kell kenegetni a serpenyőt. A serpenyő mindenképpen legyen jó forró, mert csak így kapunk vékony és puha palacsintát. A levegőbe dobott megfordítást még nekem is gyakorolnom kell, de azt hiszem ezen kívül egészen tökéletes palacsintákat tudok sütni. Pusztán gyakorlás kérdése az egész.

Narancsos-csokoládés torta

Az úgy volt, hogy a rendkívül egészségtudatos anyós pajtinak gondoltam egy icinyke picinykét megfricskázni a szülinapi buliját. Volt ott mindennemű mennyei finomság, mind-mind sós ízben. Elképzelései szerint guba lett volna a desszert. No, ezt azért mégsem hagyhattam. Megsütöttem hát saját kedvencemet, Joli nagyi receptje alapján, természetesen az éppen aktuális csokoládémániámhoz igazítva.

Narancsos-csokoládés torta

Ez egy egyszerűen tökéletes torta, csokoládébevonat nékül is. Egyetlen aprócska gond akad véle, hogy röpke három órácska kell az összedobásához. Ráérős szombat délutánok eltöltésére például ideális.

Mi kell a tésztához? 10 tojás, 20 dkg cukor, 20 dkg darált mandula, 1 narancs reszelt héja és leve, 5 dkg liszt, 5 dkg keményítő, 5 dkg apró kockákra tört narancs ízű keserűcsokoládé.

A krémhez: 6 tojás sárgája, 6 evőkanál cukor, 1 citrom és két narancs leve, 1 narancs reszelt héja, 15 dkg vaj, 1 dl tejszín.

A tetejére: 10 dkg étcsokoládé, 3 evőkanál tejszín, csokigyöngyök és ágak.

Hogyan készül? Ez a torta végre arra is lehetőséget ad, hogy használjam kedvenc robotgépemet. Sajnos, csak ilyen nagy jelentőségű projektek esetén kerül elő, pedig tényleg fantasztikus vele dolgozni. Először a mandulát nyomtam át a reszelő-daráló szerkezeten, aztán a narancos csokoládét is utána küldtem, csak a nagyobb lyukú változaton.

A tojás sárgáját és a cukrot habosra kevertem, a fehérjét pedig kemény habbá vertem. A tíz tojás már olyan mennyiségű habot ad, hogy ehhez a háztartásomban fellelhető legeslegnagyobb edény is éppenhogy csak elegendőnek bizonyult.

Mostanra a piskóta összekeverés legpraktikusabb módozatára is rájöttem. Először a mandulát, lisztet, keményítőt és reszelt csokoládét elegyítem, hozzáadom a narancs levét. Ez után apránként, felváltva keverem hozzá a tojás sárga, illetve fehér habját. Így nem törik teljesen össze a hab. Végül 3 menetben, kerek tortaformában sütöttem meg a piskótát, egyenként 20 percig 180 fokon.

A krémhez a tojás sárgáját a cukorral és a gyümölcslével sűrűre főztem. Legközelebb valószínűleg csak narancsból készítem, a citrom itt túlzott dominanciába került. A vajat habosra kevertem, ami tapasztalatom szerint csak szobahűmérsékletű alapanyaggal működik, hidegen nem. Aztán lassan belecsorgattam a tojásos-narancsos krémet, miközben a robotgép tovább dolgozott. Végül a keményre vert tejszínhabot saját becses kacsómmal és egy erre rendszeresített lapáttal forgattam bele.

A 3 tortalap közé került a krém, meg az oldalára. A tetejére pedig olvasztott csokoládé. (Ezt először el is rontottam, így szegény drágám vasárnap délelőtt rohanhatott a sarki kisboltba alapanyagért.) A megfelelő metódus tehát a következő: Először felmelegítem a tejszínt, nem forróra, csak amolyan középmelegre. A kockákra tört csokoládé 10 másodpercre kerül a mikróba, a legalacsonyabb fokozatra. Kiveszem, megkevergetem, öntök rá egy evőkanál tejszínt. Még 10 másodpercre visszakerül, újra átkeverem, újabb evőkanál tejszín. Ekkor általában már nem kell visszatenni és simán felvesz még egy kis tejszínt. Ezzel a lassú, de biztonságos eljárással szépséges, fényes és kenhető csokoládékrémet kaptam, ezzel díszítettem tehát a torta tetejét. Meg mindenféle csokigyöngyökkel. Ja igen, és az oldalán a csúnyaságokat mandulalapocskákkal fedtem el.

Konklúzió: 13 felnőtt és 2 darab 1 méter alatti kapacitását tekintve nem egy rossz eredmény, hogy összesen 2 vékonyka szeletnyi maradt meg a tortámból a trakta végén. Na, azt én egyedül befaltam.

Citromkrémes kosárkák

Melange csokoládés ötleteket felvillantó játékán egy csokoládékosárkákat tartalmazó csomagot kértem. Sokféle ötletem támadt, mivel lehetne megtölteni ezeket a törékeny gyönyörűségeket.

Megpróbálkoztam a rózsavizes, málnaszörpös habbal, de nem lett olyan szépséges, mint amilyenre számítottam. Az egyszerűen nagyszerű, olvasztott keserűcsokival kikevert tejszínhab, illetve a szintén tejszínhab alapú karamellkrém viszont fantasztikus ízeket rejtett.

De végül a citromhab savanykássága esett mélységes szerelembe a csokoládé kesernyésségével. A vékony, roppanó csokoládékosár és a felhőszerűen illanékony hab tökéletes így együtt.

Citromhab 6 csokoládékosárhoz

Mi kell hozzá? 1 citrom leve, 2 tojás sárgája, 2 +1 evőkanál cukor, 1 dl tejszín.

Hogyan készül? A tojások sárgáját 2 evőkanálnyi cukorral habosra kevertem, lassan belecsorgattam a citrom levét, majd gőzfürdő felett sűrűsödésig főztem. Közben persze intenzíven használtam a habverőt, ki ne csapódjon a tojás. A tojáskrém állaga hasonlít a pudingéra, de sohasem lesz kocsonyás, inkább folyékony marad.

A tejszínt 1 evőkanál cukorral kemény habbá vertem, majd finom mozdulatokkal beleforgattam a sárga krémet. Végül a jól behűtött krémet beletöltöttem a kosarakba.

Villámvacsora a Távol-Keletről

Vállalom, hogy ez sem egy autentikus étel. Sokkal inkább a saját szám íze szerint kombinált hozzávalók egyvelege. De talán éppen ezért nekünk így volt tökéletes, ahogy.

Kókuszos curry marhahússal

Mi kell hozzá? 30 deka sült marhahús, 1 evőkanál olaj, 1 nagyobb répa, 1 kápia paprika, 2-3 bébikukorica, fél markéknyi fafülgomba, 1 csomag újhagyma, 2-3 gerezd fokhagyma, 2 dl kókusztej, 2 evőkanál szójaszósz, 2 kiskanál csípős curry-por, fél kiskanál gyömbérpor, üvegtészta.

Hogyan készül? A tíz percnyi szeletelés a legidőigényesebb része ennek az ételnek. Már legelején érdemes odatenni egy lábas vizet forralni, hogy legyen mibe áztatni az üvegtésztát a végefelé. Meg persze a fafülgombát is be kell áztatni, hogy rághatóra puhuljon.

Meg persze az se árt, ha akad a hűtőben néhány szelet már rendesen átsütött marhahús, ennek hiányában forduljunk a jó öreg csirkemellhez.

A szeletelés célja ezúttal, hogy mindenből a lehető legvékonyabb és viszonylag nagy felületű szeletek legyenek. Ennek megfelelően igyekeztem rézsútosan vágni, amit csak tudtam. A felforrósított olajba dobtam a hagymákat és a többi zöldséget is. Amikor elkezdtek puhulni, rákerült a hús is. Rászórtam a curryt és a gyömbérport. Éppen, hogy csak átforrósítottam, már fel is öntöttem kókusztejjel, ízesítettem szójaszósszal. Már lehetett is tálalni.

Elegem van a riányálásból

Én a magam részéről boldog akarok lenni. Itt és most. Persze jó dolog utazgatni, világot látni és kóstolni. De nem vágyom egy másik helyre élni. (Ha már itt tartunk, nekem Magyarország is külföld. Lassan másfél éve várom azt az ajánlott levelet, amitől végre én is ide tartozhatok majd.)

Itt akarok jókat enni és inni, itt akarom jól érezni magam. Éppen ezért én azt keresem ebben a világban, ami jó, igyekszem felkutatni a pozitív élményeket. Ha bekapok egy szelet csokit, ha magamba tömök egy adag készen vásárolt profiterolt (iszonyú, mi?) vagy akár egy túró rudit (na, ezt nem szoktam) akkor nem azon töröm a fejem, hogy most éppen micsoda borzalmas mennyiségű adalékanyagot és szénhidrátot vittem be szerencsétlen szervezetembe, hanem egyszerűen élvezem, hogy édes, hogy krémes.

Ha étterembe megyek, a legritkább esetben várom el a három csillagot. Sőt, valójában ritkán érzem igazán jól magam a puccos és menő helyeken. Ott ugyanis nem lehet elmerülni a tányérban, az ilyen helyeken kifinomultan kellene élvezni azt a három minifalatot, amit óriási tányéron, avantgarde műalkotásokat megszégyenítő módon tálalnak.

Vajon menthetetlenül kispolgár maradok most már, ha jobban élvezem a nagy bográcsnyi halászlét, friss fehér kenyérszeletek társaságában? Tulajdonképpen nem is értem, miért leszek sokkal boldogabb, ha egy nagy adag rántotthúst lapátolok befelé, tejfölös krumplipürével és savanyúuborkával, mint ha szusit kell szójaszószba mártogatnom. Kísérletezgetek én, meg próbálkozok az új ízekkel, aztán mégis paradicsomos káposzta, fasírt meg palacsinta lesz ebédre. És ízlik, minden egyes morzsája ízlik.

És ennek megfelelően azt is bevallom egészen őszintén, hogy nem igazán érdekel, mit művel az a bizonyos svájci sztárséf Bali szigetén. A kumkvat meg az édesburgonya felhasználási lehetőségei is csak mérsékelt mértékben izgatnak. Jó, jó, szívesen használok én távoli vidékekről érkező alapanyagok, de saját ízlésemhez igazítva. Úgy érzem senki sem róhatja fel nekem, ha nem pontosan úgy készítem a szénégető spagettit, ahogy háromszáz évvel ezelőtt azok a bizonyos itáliai szegénylegények. Persze, elolvasom ezt is, de úgy mint történelmi érdekességet.

Sokkal inkább felkeltené a kíváncsiságomat, ha valaki végre megmondaná, hol lehet jó halat venni. Mert ugyebár én is szeretem a jó minőségű alapanyagokat, sőt hajlandó vagyok érte a város másik végébe is elzarándokolni. Már van kedvenc bioboltom, tejesemberem, akitől krémes túrót tudok beszerezni, hentes, aki kizárólag feldolgozott disznóságokat árul és még sorolhatnám. De nem hiszem azt, hogy gyomorrákban fogok elpusztulni negyvenéves koromra, csak mert betettem a lábam egy hipermarketbe.

Sőt, eszem ágában sincs nekiállni vajat köpülni. Továbbmegyek, még kenyeret sütni sem állok neki itthon. (Ez ügyben szerencsére anyóspajti ténykedése felmentést is ad nekem.) Végülis, azért találták ki a munkamegosztás című fejezetet néhány ezer évvel ezelőtt, hogy én buzgón és nyugodtan püfölhessem a billentyűket, amíg mások gabonát termesztenek, tehenet fejnek és konzerveket gyártanak. Ó, igen, jó lenne, ha kicsit felelősségteljesebben látnák el a rájuk rótt feladatot az élelmiszergyárak, de azért van a pénzem, hogy azzal szavazzak.

Fanyalogni, ócsárolni annyira könnyű. Alkotni, valamit létrehozni és a közönség elé tárni sokkal nehezebb. Ezért gondolom azt, hogy a jó dolgok, finom ételek, minőségi hozzávalók, kedves kis boltok, elkötelezett termelők és lelkes szakácsok üzemeltette éttermek felkutatása lenne ennek a kis blogtársadalomnak az egyik feladata. Ha megmutatnánk egymásnak ki a jó, azok kapnának lehetőséget a fejlődésre, akik meg is érdemlik.

Ajánlott olvasmányok: Kulináris Charta, Sznob lennék?

Durván csokis

Melange ugyan csokiboltot nyitott kávézó helyett, de nekem ennél nagyobb örömet nehéz lenne szerezni. A felhívására jelentkezve ugyan csokikosárkákat igényeltem, de aztán kétszer is elzarándokoltam a boltjába, ahol alaposan bevásároltam.

Ma délután aztán eljött annak is az ideje, hogy végre rendeltetésszerűen felhasználjam a csokipasztillákat. Ezek ugyan önmagukban is finomak, bevallom elég sok fehércsoki pasztillát elrágcsáltam csak úgy, de mégiscsak sütibe való jószágok.

Háromcsokis (plusz kakaós) süti

Mi kell hozzá? 100 g vaj, 50 g tejcsokoládé, 2 tojás, 120 g cukor, 80 g liszt, 40 g kakaópor, fél kiskanálnyi sütőpor, 50 g étcsoki, 50 g fehércsoki.

Hogyan készül? A vajat gyengéden összeolvasztjuk a tejcsokoládéval, hozzákeverjük a tojást, a cukrot. A kakaót, a lisztet meg a sütőport összeforgatjuk, majd a tésztához adjuk. Végül az egészben hagyott, fekete és fehér pasztillákat is hozzákeverjük. 180 fokos sütőben, 30 perc alatt készre sül. Én sütőpapírral kibélelt őzgerinc formában sütöttem meg.

Az ihlet az Ízvarázs című könyvből származik, aholis egy egész fejezetnyi csokoládés édesség található.

Fehér menü

Bár még nem borítja hó a tájat, a szombati ebédünket mégis a fehér uralta. És kifejezetten harmonikus, amolyan bézs ízek keveredtek a tányérra.

Zelleres burgonyaleves

Kifejezetten szeretem a krémleveseket, olyan elegáns felhangja van az egésznek, az ízek meg így pürésítve sokkal lágyabbak.

Mi kell hozzá? 50 dkg krumpli, 1 közepes zeller, 1 liter erőleves, 2 evőkanál tejföl, fél csirkemell, kevés olaj, só, bors, szerecsendió.

Hogyan készül? A megtisztított krumplit és zellert az erőlevesben puhára főztem, turmixoltam, majd tejföllel és még némi vízzel selymesre kavartam. A csirkemellett apróra kockáztam és olajon pirosra sütöttem. Ezekkel a kockákkal dúsítottam végül a levest.

Tonhal zöldcitromos tésztával

Mi kell hozzá? Tonhal filé, vaj, 30 dkg bavettine fantázianevű tészta, 2 dl tejszín, 1 zöldcitrom leve és héjja, 2-3 darab aszalt paradicsom, 10-15 szem olajbogyó, só, bors.

Hogyan készül? A tésztát forró vízben kifőztem. A tonhalat vastagabb szeletekre vágtam. A cél az, hogy kívül jól megsüljön, de belül még puha legyen. Ezt most maradéktalanul nem sikerült megvalósítani, de azért általában sikerül. A halat tehát vajban sütöttem, mert az egészen különleges plusz ízt ad az ételnek.

A tésztamártással sem dolgoztam túl sokat, pusztán apróra daraboltam a megfelelő hozzávalókat és összeforraltam a hozzávalókat. A citrom jellegzetes íze szerintem nem igényel további fűszerezést, esetleg egy kis sózást.

Végül az egész hóbelevanciát a tányérra rendezgettem és a zöldcitrom reszelt héjjával dekoráltam.

A fenti ebéd nagyjából 40 perc alatt készült el, hárman laktunk belőle jól, plusz a ded. És végre egészen elégedett voltam a kerálmányommal, ami nálam azért nagy szó.

Cobbler sampon ízesítéssel

Már megint nem bírtam magammal. Nekem folyton ki kell próbálnom valami újat, aztán vagy bejön, vagy nem. Általában igen, még ez a szerencse. Most annyi helyen olvastam erről a cobbler dologról, hogy egyszerűen kénytelen voltam kipróbálni.

Végül SJ receptjénél kötöttem ki, valahogy ez tűnt a legkivitelezhetőbbnek. Persze változtattam ezen is. Nos, az biztos, hogy a narancsvirágvizet legközelebb kihagyom, ettől lett ugyanis rendkívül erős sampon íze a süteménynek. Ezen kívül azonban minden stimmelt.

Cobbler

Mi kell hozzá? 1 kg körte, 1 narancs leve és héjja, 1 evőkanál méz, 15 deka liszt, 10 deka teljes kiőrlésű liszt, 1 kiskanál sütőpor, 10 deka vaj, 10 deka cukor, 2 dl joghut.

Hogyan készül? A körtét meghámoztam, kimagoztam és cikkekre vágtam. A narancs héjját a meglangyosított mézzel elkevertem és a körtére öntöttem.

A liszteket és sütőport elkevertem, majd összemorzsoltam a vajjal és a cukorral. A legvégén belekevertem a joghurtot. Mivel nekem nem akart összeállni a tészta, beleütöttem egy tojást is, de erre egyébként valószínűleg egyáltalán nincs szükség.

A körtét kivajazott formába szórtam, egy kanállal ráhalmoztam a tésztát, aztán 45 percig sütöttem 200 fokos sütőben.

Birsalma-kudarc

Miután kedvenc csilim és vaníliám oly meggyőzően állította, hogy birsalmasajtot készíteni nem ördöngösség, természetesen nekem is bele kellett vágnom ebbe a kalandba. Pedig nem is szerettem gyerekkoromban, azt a sötétsárga hasábot, amit a Nagyi gyártott. Sőt, ha jól emlékszem így volt vele az egész család, hiszen hónapokig kerülgettük a kamrapolcra pakolt birsalmasajtot.

Sátoros ünnepekkor meg a töménytelen sütemény mellé mindig került az asztalra egy gondosan elrendezgetett gyümölcsös tál is, főleg télen ínyencségeknek számító mandarinnal, aszalt szilvával, aszalt fügével, na meg a birsalmasajt kockákkal. Nem nagyon emlékszem, hogy ettem volna belőle.

De majd most! Gondoltam én. Nekiláttam. Nekem a szeletelés nem okozott különösebb gondot, talán pont a Nagyitól megörökölt kardokat is megszégyenítően éles pengéjű késnek köszönhetően. De azért csendben bevallanám ritka nagy pepecs ez a meló. Főleg úgy, hogy a végeredmény megpenészedett. Pedig az íze nem is volt olyan rossz, de az állaga sehogy sem akarta felvenni azt a jellegzetes, sűrű, pépes sötétsárga színt.

Szóval birsalmasajt projekt egy időre a süllyesztőbe került, viszont lett egy igencsak pozitív hozadéka is a dolognak. A lé. A múltkor Katánál forró almaléből és fűszerekből kavart "teát" ittunk. Nos ennek mintájára alkottam meg a birsalma teát, amihez a főzőlevet használtam. Meg fahéjat, szegfűszeget és egyebeket amik jól megférnek egy mézeskalács tésztájában is. Mit ne mondjak mennyei ez a fanyar, mézzel szelídített fűszeres főzet!

Továbbfejlesztett változatában egy teafiltert is belelógattam, csak úgy a hecc kedvéért. Így se lett rossz, de a meztelen változat az igazi. Sőt azt hiszem sima almából is kitűnő lehet.

Trófea étterem

A Trófeát már régóta kerülgettem. Gyakorlatilag itt van a szomszédunkban, de a drágám valahogy mindig jobb helyeket tudott ajánlani helyette. Most azonban én léptem gyorsabban, sikerült meggyőznöm anyós pajtit, hogy ünnepeljük ott a szülinapját. És lőn.

Csütörtök este, gyakorlatilag teltház. Tehát annyira rossz nem lehet ez a hely. A gyerekek részére fenntartott dühöngő mellett ülünk, lévén velünk tart egy egyéves is. Viszont jó messze a kajáktól. Szerencsére időnként eltolnak mellettünk egy-egy talicskát, megpakolva valami különlegességgel. Így sikerült szert tennem egy tányér mennyeien puha bárányra, ami sajtos gombamártás alatt rejtőzött. Bár némi kétségeim vannak így utólag a hús bárányságát illetően, lehet hogy sima malacka volt? Mindegy, ízlett.

Aztán odasündörögtem a jól hozzáférhető ételhegyekhez. A négy féle leves közül a lazackrémre esett a szavazatom, elég különlegesnek tűnt. Hátsó gondolat itt is akadt, ezt valószínűleg a tegnapi maradék sülthalból fabrikálták.

Aztán végigettem némi szarvasragut, némi párolt káposztával, krokettel. Aztán végre odakeveredtem a grillezős részleghez. Tulajdonképpen ez az egész Trófea lényege! A legjobb az egészben. A nyers húsok vékonyra szeletelve, változatos pácokban kelletik magukat. Az ember kiszedi magának a legszimpatikusabbakat, vagy éppen mindegyikből egy-egy szelettel, leadja az ablaknál, aztán visszamegy, ha hallja a sorszámát.

Egészen fantasztikusra fűszerezték a sertéssüzet meg a csirkemelleket is. Volt még gomba és zöldségszeletek, sőt egészen jóízű füstölt sajt is. Mindehhez pedig a becslésem szerint mintegy húszféle saláta adja a megfelelő hátteret.

A grillezett húsokat tehát tényleg élveztem és faltam. De sajnos nagyon éhesszájú vagyok! Így aztán eszegettem édességeket is, de azok korántsem hoztak ilyen mértékig lázba.

Boltok, boltok és csömör

Zsúfolt hetem volt. Ezt kisgyerekes anyukaként úgy is elképzelhetném, hogy minden nap legalább egy játszótér, játszóház, ringató vagy csiribiri torna volt a program. De nem. Ezúttal tényleg kirúgtam a ház oldalát, potyogott is a vakolat rendesen. Akkorákat sétáltam a városban, hogy két centi kopott le a cipőm talpából, a karom pedig legalább ennyit nyúlt a szatyorcipelés miatt. Node, menjünk csak szép sorjában.

Hétfő

A gyermek anyósnak átadva, a kötelező program, ami miatt útnak eredtem, húsz perc alatt letudva. Így felszabadulva gyorsan le is szálltam a metróról a Ferenciek terénél, mielőtt még meggondoltam volna magam. A Váci utcát valójában a ruhásszekrényem szerény tartalmának feltöltése érdekében vettem célba, de mindösszesen 3 pár csinos zoknit tettem szert.

Vettem viszont főzős újságokat. Ami azt illeti jó nehezek. Meg eljutottam végre T. Nagy uraság sajt és szalámi boltjaiba. Vettem finom sonkát - lásd keddi muffin. De a sajtválaszték egyszerűen lebénított. Mivel nem volt kifejezett célom, a kiszolgáló hölgy pedig inkább zárt volna már befele, végül 15 deka olajbogyóban egyeztünk ki, meg egy szermémetlenül drága paradicsomos kenyérben.

Kedd

A gasztroblog tali nagy napja! Sütöttem kétfajta muffint. Egész jók lettek, nekem ízlettek, meg a gyereknek is. Kajahegyekben turkáltam és tobzódtam. Egyik költemény jobb volt, mint a másik. De szerencsére hazafelé menet át kellett sétálnom a lezárt hídon. Mit ne mondjak sokat segített az állapotomon.

Mivel a gyerek erre a délutánra is le lett passzolva, természetesen vásárolgattam is. Ezúttal a legalább 5 éve nem látogatott Ázsiát vettem célba, a csarnok aljában. Félelmetes módon már 6 éve, hogy befejeztem a szomszédos műintézmény* intenzív látogatását, azóta gyakorlatilag a környken se jártam. Az Ázsia kicsit meghízott, kicsit nehezebb bármit is megtalálni, de azért mégis ugyanaz.

Csak nekem már nem annyira egzotikus, nem annyira izgalmas. Bolyongtam a polcok között és nem éreztem azt a lelkes vásárlási lázat mint évekkel ez előtt. No azért rózsa és narancsvirágvíz került. Még nem tudom mi lesz velük, de majdcsak ellocsolgatom.

Szerda

Este Katánál, akinek almás sütijéről már értekeztem. Ezúttal kétféle quiche, sós lepény volt a menü. Egyiket Eszter hozta, hogy hű legyek a történelem folyásához.

Ezúttal a gyermeket is hurcoltam magammal, nem úszta meg a villamosozást és a boltlátogatást sem. A mókás tárgyak Badaboomja teljesen felvillanyozta, a Keserédes csokibolt pedig extázisba hajszolta. Kapott is persze mézes kekszet, hogy boldog legyen. Az anyja meg forró csokit, illetve egy zacskónyi egyéb csudát.

Konklúzió

Ez volt tehát az a hét, amikor piszkosul költöttem a pénzt. Most meg gúnyosan mocorog a konyhapulton két üveg virág illatú folyadék. A csokidrazsék egy polccal feljebb szoronganak egy dobozba zárva. A rizstésztát meg aztán tényleg alig tudtam beszuszakolni a kamraként szolgáló fiókba. És az ajándékba kapott gesztenyelisztet már tényleg nem tudom hol tárolhatnám megfelelő módon.

Igazából tehát ma már szeretett székesfővárosunkban akármit meg lehet venni. De tényleg. Nekem ne keseregjen senki, hogy ez nincs meg az nincs. Van itt kérem minden. De hiába bújom a blogokat, szakácskönyv hegyeket meg a fényes lapú magazinokat. Az ihlet csak nem jön. Sőt.

Megrettentem ezektől a fantasztikus hozzávalóktól, félek elrontani, tönkretenni őket. Feszengek, ha arra gondolok, milyen csodákat kellene belőlük alkotnom. Nyomaszt a felelősség, a saját magammal szemben támasztott elvárások. És hát legeslegjobban az nyomaszt, hogy mások látszólag milyen könnyedén illesztik be konyhájukba ezeket a csudákat.

Most kell rádöbbennem, hogy egy ínyenc helyett a gyomron helyén pusztán egy bácskai éhenkórász lakozik. Inkább rakott krumplit csinálok - sok kolbásszal. Pedig akár a tonhalszeleteket is előkaphatnám a hűtőből. Használhatnám végre az illatos kardamont. Rittyenthetnék birsalmás tajinet.

Vagy egyszerűen kikapcsolhatnám a fránya számítógépet és aludhatnék egy szépet és nagyot. Aztán reggel majd a tejszínhabos, kakaóval dúsított tejeskávém felett újra szépen süt majd rám a gasztrovilág napja.

* Közgáz egyetem

Mit cipel a gasztroblogger?

Nos, én nem járkálok olyan egzotikus helyeken mint egyesek meg mások. Csak a gyönyörűséges őszi színekben fürdőző Szabadkán töltöttem a napjaimat. Mikoris szegény, torokgyulladással küzdő húgomat sikerült meggyőzni, hogy vigyázzon egy röpke órácskára az egyéves típusú rombolóra.

Elrohantam hát a gólyás logóval ellátott boltmonstrumba. Fogtam a méretes bevásárlókocsit, aztán minden szándékosság nélkül egyszerűen csak tologattam. Amikor a pénztárhoz értem, azt vettem észre, hogy igencsak sok mindent sikerült belepakolnom. A nagy része persze édes lett, úgyismint az édes gyerekkor ízei. Az egyedi és utánozhatatlan mézesszív, Plazma keksz, Jaffa keksz, több csupornyi, különböző gyömölcsből gyártott szlatko, némi csipkebogyó lekvár. A sós szekcióból jött a Smoki, azaz puffasztott földimogyoró, kecskesajt és tejföl. Némi kávét, almás-fahéjas teát és ratlukot se hagyhattam ott.

Bónusztrek: A drágám pedig pont aznap járt egészen véletlenül egy új borboltban, ahol szintén egészen véletlenül került a bevásárlózacskójába egy üvegnyi gesztenyelekvár.

Csak hogy biztosan ne halljunk éhen.

Szóval semmi alapanyag, semmi túlzott tevékenykedésre ösztönző készlet felhalmozás. Egyszerűen csak odamegyek a kamraként szolgáló fiókhoz, kihúzom, kiveszek egy csomagot/dobozt/bödönt, kinyitom és eszem.

Paella

Már hetek óta ment a sóhajtozás, de jó lenne enni egy paellát. Hosszasan töprengtem azon, hogy Barcelonában járva, vajon ettem-e én ezt a csudát vagy sem. Valószínűleg a tapas-láz elvette az eszemet és sikerült kihagynom az autentikus változat kóstolását. Arra viszont bizton emlékszem, hogy tésztás paellát ettem, sőt az is rémlik, hogy mennyei fokhagymás szószt is kínáltak mellé.

A mi paellánk, amit Apuval válvetve, a csillagok és a Tesco beszerzőinek áldásos együttállása folytán, készítettünk el, Lajos Mari receptjét követi. Ő ugyan a sáfrányos szeklicét emlegeti, de mi tudjuk, hogy a sáfrány az igazi. Viszont nekem nagyon megfelelt a zöld zacskós, hazai változat is. Igaz három zacskónyit szórtunk az ételbe, de illatra, ízre és színre is megfelelőnek bizonyult a teljesítmény.

Paella

Mi kell hozzá, hogy 6 ember jóllakjon? 4 egész csirkecomb és egy csirkemell, bőröstül, 30 deka rizs, 30 deka tenger gyümölcsei (sok rákkal), 20 deka zöldborsó, 20 deka paradicsom, 1 szép piros paprika, 1 hagyma, 3 gerezd fokhagyma, olaj, só, bors, sáfrány.

Hogyan készül? A befűszerezett, feldarabolt csirkecombokat kevés olajon alaposan elősütöttük. Amíg a csirke sült, feldaraboltuk a zöldségeket, a paradicsomot forró vízbe mártva meg is hámoztuk. Meleg helyre félretettük a húst, a serpenyőbe pedig beleszórtuk a hagymát, fokhagymát, paprikát. Addig kevergettük, amíg kicsit megpuhult, hozzáadtuk a rizst, a borsót és paradicsomot. Átforrósítottuk és fűszereztük. Egy tűzálló tálba, tepsibe borítottuk a zöldséges rizst, felöntöttük 6 deci vízzel és a tetején elrendezgettük a csirkedarabokat. Az egész bekerült a forró sütőbe.

Amikor úgy fél óra múltán a rizs kellően megduzzadt és a csirke bőre is szépen pirult, a rizst átforgattuk és rászórtuk a tenger gyümölcseit is. Még egy negyed órára visszatoltuk a sütőbe, aztán meg alaposan belakmároztunk. Pont ahogy terveztük.

Ja igen, és még megszórtuk egy kis friss petrezselyemmel is.

Genetika, kelt tészta

A szülés módja, gyereknevelés mikéntje, rák és érrendszeri betegségek iránti fogékonyság és még ki tudja mi minden hagyományozódik tovább a családokban. Nálunk ide tartozik még a "kelt tésza fóbia". Na persze enni nagyon is szeretem, a Nagyi, a Csibi és az Ilcsi néni is elláttak a maguk csodáival. De Anyu nem mert belevágni. Keddig én se. Aztán lesz, ami lesz alapon vettem egy csomag élesztőt. Az elsőt életemben.

A Nagyi messze földön híres szilvás lepényét akartam elkészíteni, de csak almára tudtam szert tenni. Így ezzel tettem próbát. Itt az eredeti recept:

Szilvás lepény

Hozzávalók: 1 + 2 dl tej, 1 kanál cukor, 1 csomag élesztő fele, 1 tojás, liszt, szilva, cukor, fahéj, tejföl, tojás.

Elkészítése: 1 dl langyos tejbe beleszórjuk a cukrot és belemorzsoljuk az élesztőt. Ha felhabzik az élesztő, beleöntjük a többi tejet is. A lisztet összekeverjük a tojással és a tejjel. Inkább keményebb tészta legyen, mint folyékony.

A tepsit kikenjük és a belesimított tésztát még fél órán át hagyjuk kelni. Addig kimagozzuk a szilát és félbe vágjuk. A szilvákat ráhelyezzük a tésztára. Így sütjük fél órát, majd meglocsoljuk cukor, fahéj, tejföl és tojás keverékével és még visszatoljuk a sütőbe.

Megjegyzéseim: Mivel a mértékegységek hiányoznak, kénytelen voltam a magam feje után menni. Úgy fél kilónyi lisztet használtam fel, azt hiszem elég jó állagú lett a tészta, de sajnos nagyon ragadt, így nem tudtam annyira vékonyra nyújtani, simítani, ahogy azt kellett volna. Erre vonatkozó ötleteket szívesen meghallgatok!

Az alma nagyon jól megpuhult, minél több a gyümölcs, annál finomabb. A szilva zamata természetesen még mennyeibb.

A rálocsolt fahéjjas öntet 3 evőkanál tejfölből és 1 tojásból, kiskanálnyi fahéjből és bőven mért barnacukorból állt össze. Istenien megkaramellizálódott, ez lett az egész süti legfinomabb része.

A beépített gombaszósz esete

Ez már megint egy elképesztően, ráadásul fényképezhetetlenül randa étel fotója. De mégis muszáj megírnom, annyira finom volt. Igazi csütörtök esti lakoma, pillanatok alatt összedobom módszerrel.

Sertéscomb beépített gombaszósszal

Egyre inkább imádom ugyanis a gombaszószt - gomba meg tejszín, némi indokolhatatlan mennyiségű tárkonnyal. De most tényleg nem volt időm a tűzhely mellett álldigálni, kavargatni. Ment minden, összezárva a sütőbe.

Mi kell hozzá? 6-8 zsírtalan sertéscomb vagy karajszelet, 20-30 deka gomba, 2 deci tejszín, só, bors és sok tárkony, vékonyra szelt húsos szalonna.

Hogyan készül? A tűzálló tál aljára kerültek a hússzeletek, szépen, katonásan egymás mellé. A gombát apróra kockáztam, megfűszereztem és összekevertem a tejszínnel és a húsra halmoztam. A tetején szépen elrendezgettem a szalonnát, betoltam a sütőbe és másfél órát sütöttem. A teteje jó ropogós lett, a hús meg finom puhára főtt a tejszínben.

VKF! Belsőséges óda

Két hete lapozgatok szakácskönyveket az elmúlt száz évből. Közben élem a szokott virtuális, azaz bloggolós és fórumozó életemet is. Ha valahol kibontakozik egy igazán heves vita, szinte biztos, hogy előbb utóbb felbukkan az érvelés, ami az egykor volt "normális" világot méri a mai körülményekhez.

Sohasem tudom eldönteni, mi a célja és értelme az ilyen összehasonlításoknak. A régiek akkor éltek, mi meg ma. Most van mikró meg turmixgép, mosogatógép és mélyhűtött zöldségek. Persze titokban, romantikus lelkem minden rezdülésével én is megsiratom időnként azt a régi normális világot, amikor még az állatok minden porcikáját fel kellett használni, a szarvától a farka bojtjáig.

És ilyenkor azt sem tudom megállni, hogy ne idézzem meg a Nagyi szellemét. Hiszen neki még volt fogalma arról, hogyan nyúljon hozzá ahhoz a szürkés nyálkás halomhoz, amit jobb helyeken tüdőnek neveznek. Persze tésztát is gyúrt, de erről majd máskor.

A foszló szélű, évtizedek zsíros konyhai levegőjét magukba ivó, pecsétes, barna lapok az álmodozás mellett inspirációt is jelentenek. Velőskolbász? Tárkonyos tüdőkása leves? Kacsa és libavér hagymával sütve? Párolt marhanyelv vadas mártással? Rántott borjúláb? Velős palacsinta? Májpuding? Na, itt már a férjem is némi utálkozással kérte a felolvasás megszakítását.

Pedig a pacalt, a különböző hurkákat még nem is vettem számba. Akaratlanul is eljutottam a disznóvágáshoz és persze a jó öreg kocsonyához. A disznó legeslegpuhább húsával, amelyet Apu órákon keresztül farigcsált: a pofáról!

Forgatom azt a hártyavékony, de géppel írt papírt, amin Édesmama 1947-es jegyzetei szerepelnek a disznóvágásról. Sok felkiáltójellel és aláhúzással szerepel, akkurátusan, mennységekkel és fortélyokkal az egész folyamat. Hogy a hagyma elveszi a bélszagot. És felsejlenek azok a fázós, hószállingózással tarkított decemberi hajnalok.

Valami diadalmas, vad öröm, ahogy a kés végighasítja a hasfalat. Vért, májat, tüdőt és agyvelőt enni mélységesen ősi, félelmetesen emberi. Benne van az évezredes ragadozósors, a vadászatok és a jószágnevelgetés mélysége, a nyers, még meleg hús ruganyos tapintása. A trancsírozás extázisa.

Belsőséget enni, még így, a mai steril körülmények között is jelent valamit. A vákumcsomagolt máj, talán már nem üzen sokat, de az ízében még ma is benne van az ember diadala, aki győz és szerez.

Pástétom nyelvből

Amikor olvastam az aktuális kiírást, valahogy sejtettem, hogy a májak és pástétomok terítik be az étert. Valójában magamból indultam ki, nekem is ez az első számú kedvencem.

Aztán a piacon szembe jött velem egy nagy halom nyelv, szép csinosan egymásra rakosgatva, több tucat. Kissé megszeppenve kértem 1, azaz egy darabot, reménykedve, hogy kezdeni is tudok véle valamit.

Először a mélyhűtőben "pácoltam" egy hétig, amíg kiokoskodtam, mi is történjen azután, hogy a könyveim tanúsága szerint úgy két órán keresztül főtt az ominózus, csupa izom szerv. Nos, régimódi pástétom lett belőle, aprócska, szilikonos muffinformákban megsütve, hiszen mégis csak 2000 után vagyunk.

Pástétom nyelvből

Mi kell hozzá, hogy egy két személyes mini adagra éppen, hogy fussa? 1 marhanyelv, szemes bors, borókabogyó, 1 evőkanál tejföl, 1 kisebb tojás, só, bors és szerecsendió, plusz hat szép szelet húsos szalonna.

Hogyan készül?

A nyelvet tehát két órán keresztül főztem, szemes borssal és borókabogyóval bőven teleszórt vízben. Aztán hagytam kihűlni, majd megpróbáltam lehúzni róla a cuccot, a borítást, vagy - minek is nevezzem - felesleges részeket. Nos, ez nem ment túl egyszerűen, talán jobb lett volna, ha tényleg betartom az utasításokat és negyed óra főzés után megállok, lehúzom és folytatom a dolgot. Így kénytelen voltam egy éles kést is segítségül hívni, de végül megoldottuk az ügyet és egy szép darab, illatos tiszta hús mehetett darabolásra.

Itt megint nem sikerült betartanom az előírásokat, hiszen a robotgépemnek pont a daráló a gyenge pontja. Valójában egyáltalán nem működik. És naná, hogy pont ezért választottam ezt a modellt. Így aztán darálás helyett turmixoltam a felkockázott húst, rögtön hozzáadva a tejfölt és a tojást is. Szép krémes, pépes lett. Alaposan megfűszereztem frissen őrölt borssal és szerecsendióval. A sóval csínján bántam, mert a köré tekert szalonna eléggé sót hozott a házasságba.

A muffinformákat kibéleltem szalonnacsíkokkal - alulra és oldalra is került belőle, végül megtöltöttem a nyelvkrémmel. Csak háromnegyed órán keresztül sütöttem a sütőben, nem pedig gőzöltem két órát, ahogy az őzgerinc formába töltött rendes pástétomokkal bánni illene.

A végeredmény? Egész jó, de azon még töprengek egy ideig, hogy vajon megérte-e ez a sok macera.

Party-kaja

Elismerem, hogy kissé nagyképű dolog party-nak tekinteni egy olyan kedd estét, amikor négyen (plusz két pelusos) üljük körül az asztalt. De amit készítettem, éppen olyan könnyedén kézbe fogható, gyorsan elnyammogható kaja, amit az ember egy bulira is készíthet.

Kéksajtos-mazsolás tekercs

Úgy ezerháromszáz, na jó, tizenhárom évvel ezelőtt Apu csinált valami hasonlót, azóta is arra a pikáns ízre vágyakoztam. Megpróbáltam rekonstruálni, több-kevesebb sikerrel. Persze ha nem azt a bizonyos ízt kerestem volna, elégedett is lennék.

El nem ítélhető módon, az egyéves által korlátozott mozgásterem folytán pluszos Danish Blue típusú sajtot használtam, ennek pedig elég halovány az íze, viszont jó zsíros. Legközelebb keresek valami daliásabb márványsajtot.

De lássuk: Mi történt a konyhában? Fél csomag levelestésztát megkenegettem 20 dekányi puha kéksajttal, rászórtam a fél órára konyakba áztatott fél maréknyi mazsolát, feltekertem és 20 perc alatt ropogósra sütöttem.

Hagymás-sonkás tekercs

Egyszerűbb, prózaibb és ízesebb, mint a fenti.

Mi történt? A fél csomagnyi levelestésztára szépséges, hajszálvékony sonkaszeleteket fektettem, majd a hosszában felcsíkozott póréhagyma is odakerült. A tésztát feltekertem és a fentiekkel együtt sütöttem meg.

Tormás-tojásos kosárka

Egyes blogerek reklámhadjáratának engedelmeskedve, már nekem is jó ideje várakozott a konyhába egy csomag ikejás tésztakosárka. Most végre bevethettem és zamatos töltelékkel megpakolva vígan el is falatoztuk.

Mi történt? Megfőztem négy tojást, jó keményre. Lereszeltem és összekevertem 3 evőkanálnyi tormakrémmel, plusz 1 evőkanálnyi tejföllel lazítottam. Végül a kosárkákba kanalaztam a sárga krémet.

Ragadozó palánta

Ma reggel a kis ragadozó palánta, valahogy lerángatta az asztalról a kolbászos csomagot, majd azon nyomban eszegetni kezdte. Sőt, úgy tűnt ízlett is neki.

De mielőtt még bárki megvádolna azzal, hogy "ipari szeméttel" etetem a gyermekem, biztosítok mindenkit, hogy ebédre vígan falta a nagyi-féle karalábé levest is. Jelentem továbbá a legkedvesebb (szerencsére pasztőrözött) brie sajtomra is egyre nagyobb vehemenciával veti rá magát.

Bezzeg előzőleg a banánt úgy kellett belepréselni a szájába. Enyhén szólva is megváltozott a kis drágám ízlése, ideje normális kajákat elétárni.

A nyár utolsó lehellete*

Két szép szelet busa várakozott szelíden a mélyhűtőben. Kicsit tartottam tőle, hiszen még nem sok szerencsém volt ehhez a halhoz, most is egy impulzív típusú vásárlási pillanatomban ért utol.

De aztán olyan szépen sütött a nap, hogy egészen meghozta a bátorságomat. Bűkezűen bántam a fűszerekkel, hogy ha elő is bukkan a mocsárszag - amitől legjobban tartottam - legyen ami elnyomja.

Színes-szagos busaszelet

Mi kell hozzá? Személyenként egy szép méretes busaszelet, fokhagyma, petrezselyem zöldje, rozmaring, paradicsom, paprika, só, bors, olaj és fehérbor.

Hogyan készül? A halszeleteket egy tűzálló tálra fektettem, megkentem az egészen apróra vágott zöldfűszer és fokhagyma keverékével, pici olajat locsoltam rá. A tetejére fektettem a paradicsom és paprika karikákat, alá pedig bort locsoltam. Lefedés nélkül, forró sütőben úgy 40 percig pároltam.

A hal finom puha lett, átjárta a sok fűszer és a bor íze és még a szálkák is kellően nagy méretűek voltak ahhoz, hogy könnyedén elbánjunk velük. Rizst készítettem mellé, ami beitta a szaftot.

A borospincéből: Gróf Degenfeld 2006-os Muscat Lunel. A kedvenc borom. Szeretem ahogy a szőlőszemek fickándoznak a borospohárban, szeretem ha egy bornak alapvetően szőlő íze van. De aztán előkerül valami mélység is, már-már szivarfüst szerű barnaság is, ettől lesz igazán tökéletes a Lunel.

* Emlékeztek még azokra a tréfás kis konzervekre, a felirattal: "A kommunizmus utolsó lehellete".

Bab

Május elsejékről ábrándozni, így szeptember végén... legalábbis érdekes foglalatosság. De ma is gyönyörűen sütött a nap, sétáltunk is nagyot, szóval tulajdonképpen minden adott lenne egy amolyan jó kis palicsi május elsejéhez. Amikor minden évben részt vettünk a kötelező bicajtúrán, aztán megkaptuk az azévi első rendes fagyinkat is.

A víkendtelepen sütögetés folyt és a kórház szomszédos üdülőjének kertjében minden évben óriási kondér babot főztek. És bármennyire is telezabáltuk már magunkat jóféle csevappal és pljeskavicával, a babnak is maradt hely.

Ebből is kitűnik tehát, hogy a babhoz engem régtől fogva mélységes vonzalom fűz. Persze nemcsak úgy általánosságban, valójában csak a nagyszemű, szinte szétfőzötten puha, paprikás-lisztes habarásban rotyogó szárazbabot szeretem. Egy ideig próbáltuk családilag átkeresztelni sóletre, de aztán maradt a "bab" elnevezés.

Amióta egyedül lakom minden évben legalább egyszer nekiugrom, sajnos nem mindig teljes körű siker a végeredmény. Volt már szénné égett alsó réteg és volt megfőzhetetlenül kemény takarmány is. Az idén viszont tényleg jól sikerült, íme hogyan:

Bab

Mi kell hozzá? Négy adaghoz 20 deka fehér, nagyszemű szárazbab, 4-5 sárgarépa, 30 deka füstölt tarja, 2 evőkanál liszt, 1 kiskanál őrölt pirospaprika, só.

Hogyan készül? A babot célszerű előző este beáztatni, de ennek kihagyását hosszabb főzési idővel is lehet kompenzálni. Az átöblített babot annyi sós vízben tettem fel főni, amennyi nagyjából ellepte.

Úgy egy óra múltán kerülhet mellé a hús és a répa. A répát csak megpucolom, de különben egészben hagyom, így is teljesen megpuhul. A tarját viszont általában vastagabb szeletekre vágom, hogy jobban kiadja a sós, füstös ízét.

Amikor minden teljesen puhára főtt, akkor szoktam beleönteni az egy deci vízzel simára kevert lisztet, paprikát. Ha előbb teszem bele, akkor az egész menthetetlenül leég. Ezt így együtt még addig kell rotyogtatni, amíg kellemesen besűrűsödik.

Ezúttal elég híg lett a végeredmény, szinte levesszerű, de az íze nagyon tetszett mindenkinek, aki kóstolta.

Rakott kelkáposzta

Lassan lepereg ez a szomorú hét. Szerdán utolsó energiáimat mozgósítva még főztem egy jó ebédet, azóta anyós dobozaiból élünk. Ezt a receptet most azért kell leírnom, hogy legközelebb, ha ilyesmit ennék, ne kelljen újra kitalálni a mit és hogyant.

Rakott kelkáposzta

Mi kell hozzá? Egy szép, nagy fej kelkáposzta, 1-2 vöröshagyma, 1-2 evőkanál olaj, fél kiló darált hús - ezúttal pulyka, 15-20 deka rizs, 1 púpozott kiskanál pirospaprika, só, bors, 2 deci tejföl, kolbász.

Hogyan készül? A kelkáposztát alaposan megmostam, nagyobb cafatokra vágtam és 5-6 percig sós vízben főztem, aztán leszűrtem. A felkockázott hagymát megfuttattam a forró olajon, rádobtam a húst és fehéredésig pirítottam. Megfűszereztem, hozzáadtam a rizst és még tíz percig fedő alatt pároltam.

Egy tűzálló tepsi aljába terítettem a kellevelek felét, erre halmoztam a rizses-húsos keveréket. Ráöntöttem még 2 deci vizet, hogy legyen mit beinnia a rizsnek, majd beborítottam a maradék zöld levelekkel. A tetejét megkentem a tejföllel és a vékonyra szeletelt kolbászt szépen elrendezgettem rajta.

A sütőben a rakomány úgy háromnegyed órát töltött 180 fokos hőmérsékleten, ez idő alatt az ízek kellemes összhangja alakult ki: a kolbászból kicsit kisült a vöröslő zsír, a tejföl is lejjebb csordogált. Jó lett.

Melengető almás

Aztán tegnap este egyszerűen nem bírtam tovább és csinálnom kellett valami édeset. Akármennyire finom is a lila papíros csoki, valami sajátot, mélyen cukrosat, itthonit kellett ennem.

Pofonegyszerű almás, karamell öntettel

A dolog úgy történt, hogy fogtam egy fél csomag levelestésztát, amit a forma aljára terítettem, négy almát meghámoztam, szépen rápakoltam körbe-körbe. Semmi fűszer, semmi fakszni. Bekerült a sütőbe fél órára, amíg az alma jól megpuhult. A tészta sajnos nem tudott igazán jól átsülni, ezért leközelebb az alma kerül majd alulra és a tészta felülre.

Viszont a karamell öntet, az egyszerűen maga a mennyország! Pedig annyira egyszerű. Négy evőkanál cukrot megolvasztottam, addig rotyogtattam, míg halványbarna és illatos lett. Ekkor öntöttem bele 2 deci tejszínt. Kevergettem, amíg felolvadt. Forrón is jó, de lehűtve kicsit felhabosítva, huhhh, tömény boldogság.

Borok

Beszámolási kötelezettségemnek teszek ezennel eleget.

Ezek voltak a borok a múlt heti vacsorához. A rizling tetszett, bár nem volt annyira rizlinges. A shiraz pedig hozta a szokásos formáját. A harmadira pedig nem is emlékszem. Már nagyon régen volt.

Gyógykaja

Anyu két évig küzdött a fellázadó, egyre jobban széteső sejtjei ellen. De ez a két év nem csak szenvedés és sírás volt ám, az egész család vállvetve főzőcskézett neki például, válogatott finomságokat.

Ezt a fél óra alatt elkészülő étket emlékeim szerint az első sugárkezeléses időszak végén készítettem, csupa egészséges, immunerősítő hozzávalóból. A brokkoli állítólag a legjobb rákellenes zöldség, szoros versenyben a paradicsommal. A tengeri halak és rákok telis tele vannak hasznos zsírsavakkal, a fehérborocska pedig az élvezet kedvéért került a terítékre. Az első változatban némi kékpenészes sajt is szerepelt, kiválóan kiegészítve a többi hozzávaló meglepően édeskés ízét.

Harminc perces haltál

Mi kell hozzá? Fehér húsú tengeri hal filé, brokkoli, póréhagyma, tisztított rák, fehérbor, só, bors, tárkony, olívaolaj.

Hogyan készül? A póréhagymát felkarikáztam és a tepsi aljába tettem. Meglocsoltam olívaolajjal, fűszereztem. Erre került a hal és a többi hozzávaló. Végül a borból is öntöttem alá úgy egy decit.

Harminc percre bedugtam a sütőbe. Negyed órát lefedve pároltam, aztán levedtem a fóliát, hogy a leve kissé besűrűsödjön.

Minestrone leves

Kezdjük talán azzal, irgum-burgum, hogy a férjemnek sikerült letörölni az aktuális bejegyzésemhez szánt képeket. De azért nem haragszunk rá nagyon, lévén alaposan bekajált az általam feltáltal zöldséglevesből.

Ha jól tudom, Olaszországban annyi féle minestrone létezik, ahány háziasszony. Mindenki másként készíti, a lényeg a sok zöldség. Mindez akkor jutott eszembe, amikor buszozgatás közben megakadt a szemem a NL-ban Lajos Mari által minestronenak titulált levesen. Akkor azt morogtam magamban, hogy ez talán mégsem az. Aztán előszedtem emlékeimet, igaz magam is kevéssé autentikus forrásból dolgoztam, Apu alkotásaira és az egyik bolt zöldségkínálatára hagyatkoztam.

Mi került az én minestronémba? 5 deka szalonna, 1 szál póréhagyma, 5 szál újhagyma, 3 sárgarépa, fél zeller, 1 cukkíni, 15 deka zöldbab, 2-3 deci paradicsomlé, reszelt sajt (természetesen parmezán kellett volna, de szégyenszemre nem akadt otthon).

Hogyan készült? A zöldségeket ezúttal nem hagytam egyben, mint amikor húslevest főzök, hanem a lehetőségeimhez mérten apró kockákra vágtam. Az időrabló vagdosást azért vállaltam, mert azt szeretem, ha ilyenkor egy-egy kanálba mindenféle zöldségből egyszerre kerül kóstoló.

Először a felkockázott szalonnát pörcösítettem, majd kiszedtem. A maradék zsírhoz hozzálöttyintettem egy kis olívaolajat, rádobtam a kétféle hagymát és némi sóval puhára pároltam. Ekkor adtam hozzá a répát és a zellert és felöntöttem vízzel. Amikor már majdnem megpuhultak a zöldségek, akkor adtam hozzá a cukkínit és a zöldbabot, mert ezeknek sokkal kevesebb időre volt szüksége.

A paradicsomlé a legvégén került bele, egy utolsó rottyantás erejéig. A tányérba pedig reszeltem egy kis sajtot is, ami szépen elolvadt a forró levesben. A fűszerezést nem vittem túlzásba, csak só és bors került bele, a ded ízlésének megfelelően. Némi zsenge káposztalevél viszont még elfért volna még a többi zöldség mellett.

Szír vacsora

Akadnak olyan helyezetek, amikor minden jel egy irányba mutat. Hétfőn zötykölődtem a 6-os villamoson, amikor a tekintetem megakadt egy sárgán virító cégtáblán. Szír bolt, friss bárány - hangzott az ígéret. Gyorsan leugrottam, mielőtt még becsukódtak volna az ajtók.

Bárányhús és egyéb hús sajnos éppen nem volt raktáron, de számos finomságot cipeltem haza. Este a szokásos távirányítós kapcsolgatás közben egy szír fickót fedeztem fel a Paprikán, amint éppen a konyhában tevékenykedett. Másnap pedig, amikor már bizonyossá vált, hogy 8 barátunk jön vacsorára, éppen édesség receptet kerestem Nigella nyári könyvében, de egy csirkés piláfot leltem. Így alakult ki tehát a végleges menüsor. Kicsit szír, legalábbis ami az alapanyagokat illeti, kicsit görögös, mediterrán és mindenkinek nagyon ízlett.

Mi került az asztalra?

Sült paprika csíkokra vágva, fokhagymával és olívaolajjal meghintve

Paradicsom lila hagymával, citromlével és olívaolajjal

Apró kockákra vágott sült-párolt padlizsán, mentás-citromos sűrű joghurttal

Csipegetnivaló: töltött szőlőlevél konzervből, olajbogyó és kecsketejből készült feta

Fűszeres joghurtban pácolt, sült csirkemell kockák, mazsolás, pisztáciás, sáfrányos rizzsel

Fűszeres kolbászkákkal sütött csicseriborsó, hagymával, paprikával és paradicsommal ízesítve

A desszertet végtelenül leegyszerűsítettem: összekevertem negyed kiló túrót, 15 deka sűrű joghurtot, 2 evőkanál porcukrot, egy zacskó vaníliás cukrot, csipetnyi őrölt kardamon. Ezt a túrós krémet pedig mindenkinek egy halom áfonya tetejére pakoltam.

Az este sztárja a szememben mindenképpen a sűrű, a felirat alapján Törökországból származó sűrű, krémes joghurt volt, amit ahol csak lehetett használtam. Sajnos kilós a legkisebb csomagolás, ezért viszonylag sokat kellett viszonylag gyorsan felhasználnom belőle, de senki se panaszkodott. Én pedig még magában is eszegetem. Csak úgy az élvezet kedvéért.

A bolt címe az érdeklődők kedvéért: XI. kerület Karinthy Frigyes út 32.

VKF! Más bőrében Máltán

Itt vagyunk Máltán, mediterrán kalandozásaim újabb állomásán. Ez a kicsi és kopár sziget itt a Földközi-tenger közepén látott már mindenféle népeket, alig akad olyan népcsoport, amely ne foglalta volna el legalább egy rövid időre.

A valettai éttermek kínálata is igen változatos, itt van például ez az olaszos tésztaétel, sok paradicsommal, az arabos sült padlizsán vagy a mézes kecskesajt, mint előétel. A hozzávalók közül nem sok minden terem meg a szigeten, ezért sok mindent a közeli olasz vagy éppen észak-afrikai országokból szállítanak. Az legkedveltebb csemege azonban, itt is vígan szaporodik, ez pedig a nyúl. Sajnos a reggeli beszerzőkörutunkon egyetelen nyulat sem találtunk a piacon, ezért végül úgy döntöttem, hogy máltai módon ugyan, de csirkemellet fogok készíteni.

Kell hozzá 1 kg nyúlhús vagy ezúttal csirkemell, 2 vöröshagyma, 6 gerezd fokhagyma, 3 paradicsom, 3 sárgarépa, fél kiló zöldbab, 2-3 dl vörösbor, 4 evőkanál sűrített paradicsom püré, 2 babérlevél, szárított, morzsolt zöldfűszerek (zsálya, majoránna, oregánó, bazsalikom), egy csipet sáfrány, só, bors, 4 evőkanál liszt, 2 kiskanál őrölt pirospaprika, olaj a sütéshez.

Amikor a wokomat jó alaposan felforrósítottam benne az olajjal, mehet bele a lisztbe és paprikába forgatott, sózott és borsozott hús. A húst minden oldalán aranybarnára sütjük, majd kiszedjük és lefedve meleg helyre tesszük, például ide a rostra. A visszamaradt olajhoz hozzáadjuk a többi hozzávalót, először a hagymát és a paprikát, majd ha megpuhultak sorban a répát, paradicosmot és a fűszereket. Ha átforrósodtak felöntjük a vörösborral.

Itt egy pillanatra megállnék, itt van ugyanis ez a kitűnő vörösbor, amit akár főzés közben is bártan kóstolhatunk. Ahogy a címkét elnézem ez se helyi termék, Szicíliáról érkezett, de sebaj. Jonathan barátom most biztos szívesen elmesélné önöknek, hogy így a tanninok meg úgy a savegyensúly, de maradjunk annyiban, hogy jó kis itóka ez.

A zöldségeket fedő alatt addig főzzük, amíg kellően megpuhulnak. Ha szükséges, a vörösbort időközben pótoljuk, illetve kóstolgatjuk. Érdemes gyakran a fedő alá kukkantani és végig ott téblábolni, hogy le ne égjen a sűrű szaft. Garry, közelíts rá egy kicsit erre a szószra, látják, milyen szépen rátapad a kanálra? Kicsit bepárásodott a kamera, töröld le gyorsan barátocskám.

A babérlevelet természetesen nem kell megenni, ki is dobom, de az olvadó, borral átitatott sárgarépának például mennyei íze van. Hozzá érdemes egy kis rizst is főzni, hogy laktatóbb legyen.

Valaki más bőrében

Ha már mindenképpen választanom kellene, az elmúlt hetet szívesen töltöttem volna a húgom bőrében. Nem mintha elirigyelném tőle a fantasztikus nászútját, de a fényképekkel bőven illusztrált élményeit a magaméi között is el tudnám helyezni.

Az előző bejegyzésem megoldása is egyértelmű, ha az ember megnézi az alábbi képeket. Ez az iszákos úriember éppen akkor nyitott éttermet a messzi thai országában, amikor Ani arra járt.