Kezdjük talán azzal, irgum-burgum, hogy a férjemnek sikerült letörölni az aktuális bejegyzésemhez szánt képeket. De azért nem haragszunk rá nagyon, lévén alaposan bekajált az általam feltáltal zöldséglevesből.
Ha jól tudom, Olaszországban annyi féle minestrone létezik, ahány háziasszony. Mindenki másként készíti, a lényeg a sok zöldség. Mindez akkor jutott eszembe, amikor buszozgatás közben megakadt a szemem a NL-ban Lajos Mari által minestronenak titulált levesen. Akkor azt morogtam magamban, hogy ez talán mégsem az. Aztán előszedtem emlékeimet, igaz magam is kevéssé autentikus forrásból dolgoztam, Apu alkotásaira és az egyik bolt zöldségkínálatára hagyatkoztam.
Mi került az én minestronémba? 5 deka szalonna, 1 szál póréhagyma, 5 szál újhagyma, 3 sárgarépa, fél zeller, 1 cukkíni, 15 deka zöldbab, 2-3 deci paradicsomlé, reszelt sajt (természetesen parmezán kellett volna, de szégyenszemre nem akadt otthon).
Hogyan készült? A zöldségeket ezúttal nem hagytam egyben, mint amikor húslevest főzök, hanem a lehetőségeimhez mérten apró kockákra vágtam. Az időrabló vagdosást azért vállaltam, mert azt szeretem, ha ilyenkor egy-egy kanálba mindenféle zöldségből egyszerre kerül kóstoló.
Először a felkockázott szalonnát pörcösítettem, majd kiszedtem. A maradék zsírhoz hozzálöttyintettem egy kis olívaolajat, rádobtam a kétféle hagymát és némi sóval puhára pároltam. Ekkor adtam hozzá a répát és a zellert és felöntöttem vízzel. Amikor már majdnem megpuhultak a zöldségek, akkor adtam hozzá a cukkínit és a zöldbabot, mert ezeknek sokkal kevesebb időre volt szüksége.
A paradicsomlé a legvégén került bele, egy utolsó rottyantás erejéig. A tányérba pedig reszeltem egy kis sajtot is, ami szépen elolvadt a forró levesben. A fűszerezést nem vittem túlzásba, csak só és bors került bele, a ded ízlésének megfelelően. Némi zsenge káposztalevél viszont még elfért volna még a többi zöldség mellett.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése