A következő 3 vasárnapom is a Gouba jegyében telik. Ott leszek a könyveimmel egyetemben. A szervezők folyamatosan fejlesztik a rendezvényt, igyekeznek kitalálni, hogy mi lenne jó a közönségnek. Így most vasárnaptól már este 8-ig látogatható a vásár, aminek érdemes megkukkantani a Facebook oldalát, meghallgatni a Radio Café-n a vasárnap 9 és 10 között, kifejezetten Goubára épülő műsorát.
Saját könyveimről: Az árak, amelyek a könyveken szerepelnek, a bolti árak. Vagyis annyi, amennyiért a könyvesboltokban meg lehet vásárolni őket. Ha viszont Te hivatkozol erre a bejegyzésre, a netes, jelentős kedvezményekkel csökkentett áron viheted haza őket.
A grillezés végén még gyorsan odatettem 1 kilónyi félbevágott és kimagozott őszibarackot is a tűz fölé. Már sok helyen lehet venni alumínium tepsit, pont erre van kitalálva, mert biztos nem ég meg a gyümölcs, nem esik bele tűzbe, de azért átsül és egy kicsit füstös is lesz. Egyszer megfordítottam mindegyiket. Aztán amikor már puha lett, félretettem egy negyed órára. A héját így könnyedén le lehetett húzni. Minden barackba kanalaztam vaníliafagylaltot. Ha elég meleg a barack, akkor jó kontrasztot alkot a hideggel, de akkor sincs baj, ha már langyoskás. Készítettem még hozzá csokoládé-mártást is: 100 g tejcsokoládét, 50 g étcsokoládét és 0,5 dl tejet összeolvasztottam, kevergettem. Ebből is rákanalaztam a fagyira, majd a végén mandulaforgáccsal szórtam meg. Ez utóbbira talán már nincs nagy szükség, de azért ártani nem ártott.
Két grillezés egy hét alatt, az egyik zuhogó esőben, esőkabátban befejezve. Voltak előrepácolt húsok szép számmal, meg néhány jópofa előétel és saláta is. Ezek tették kerekké a falatozást. A legjobb az egészben az, hogy a barátok már ott ülnek - lehetőleg nem túl messze a rosttól - iszogatják a friss fröccsöt, a gyerekek az almafröccsöt. Sőt, a fiam legújabb találmányát a vízfröccsöt: szénsavas és mentes víz keveréke. Én pedig nem győzöm elég gyorsan eléjük hordani a húsokat. Na, ezért kell valami előétel, saláta, hogy addig se éhezzenek szegények.
Az egyik legegyszerűbb ötlet: fogni egy egész camebert-t, úgy ahogy van rátenni a grillre, aztán hagyni, hogy a belseje megolvadjon. Kenyérrel tunkolva isteni! A másik a grillezett padlizsán bele kikapargatva, némi fetával összekeverve, durvára tört dióval megszórva, olívaolajjal meglocsolva. Langyosan is mennyei. A kecskesajttal és dióval tessék-lássék megtöltött gomba, az egyszerűség kedvéért alumínium tálcán a grillrácsra pakolva és úgy puhára, a sajt meg olvadósra sütve. Nos, ez fogyott el a leggyorsabban. Az utolsó darabokért udvarias, ámde vérre menő harc folyt.
Elég jó kombinációkat sikerült megalkotnom a ragadozók számára is, következzenek hát a pác-hús párosítások. Sertéskaraj vékonyra felszeletelve a következő pácban ért 5-6 órát: 2 dl almalé, 2 evőkanál olaj, 1 evőkanál mustár, 1 kiskanál só, sok őrölt bors. Sertéstarja szintén vékonyra szeletelve csak 2 órát töltött ebben a pácban: 2 evőkanál olaj, 1 kiskanál só, 1 kiskanál őrölt pirospaprika, amely utóbb kiderült, véletlenül csípős volt, de nem ártott az ételnek. Csirkecomb kifilézve, azaz csontoktól megszabadítva ezt a pácot kapta pár órára: 1 dl olaj, 1 citrom leve, 4-5 gerezd fokhagyma apróra vágva, 1 kiskanál oregano, 1 kiskanál só. Csirkemell kifilézve és darabonként 2 szeletre vágva így pácolódott: 2 dl joghurt, 2 kanál olaj, 1 kiskanál só, rengeteg zöldfűszer: kapor, oregano, rozmaring, kakukkfű. A húsokat beleforgattam, megkentem a páccal, aztán betettem a frizsibe. Akár 1-2 óra is elég lehet, de 6-8 óra az ideális szerintem. Amikor már készült a tűz, kivettem őket és hagytam, hogy szoba hőmérsékletűre visszamelegedjenek. A tüzet mi faszénből, gyújtófolyadékkal állítjuk elő, aztán hagyjuk, hogy a lángok elüljenek és izzó parázs maradjon. A rostot érdemes egy nagyobb darab szalonnával jó alaposan lekenni, így nem ragadnak oda a húscafatok (annyira). A húsokat érdemes egy kicsit a tűz fölé pozicionálni, hogy inkább lassabban süljenek, de ne égjenek. Nem kell őket folyton matatni, de ott kell állni és figyelni, szükség esetén beavatkozni, a tűz-parázs eloszlásának megfelelően átpakolni.
A salátákról sem érdemes megfeledkezni, mert mi ugyan kenyérrel szeretjük legjobban a grillről lekerülő ételeket fogyasztani, de azért némi zöldség társasága csak használ ezeknek.
A vegyes nyári salátám a világ legegyszerűbb dolga: paradicsom, paprika, újhagyma, uborka apróra vágva, olajjal, citrommal meglocsolva, kis sóval meghintve.
A másik nagy kedvenc pedig acoleslaw utánzat: káposzta, répa, alma, tejföl és majonéz.
Ennek a sütinek sincs túl nagy története, elégedjetek meg annyival, hogy abbahagyhatatlanul finom. A buliban, ahová vittük, egyre csak ültünk az asztal körül és újabb és újabb darabokat tömött mindenki az arcába. Mivel nagy tespiben csináltam, elég vékony lett, így viszonylag kiadósnak tűnik. Utólag azt gondolom, hogy a krémes rész lehetett volna akár kétszeres mennyiségű a kekszes réteghez képest.
Mi került az alsó, kekszes-csokis rétegbe? 300 g darált keksz, 150 g vaj, 150 g tejcsokoládé. Mi került a felső, krémes rétegbe? 300 g mascarpone, 200 g tejszín, 2 tojás, 2 evőkanál étkezési keményítő, 4 evőkanál cukor, 200 g ribizli. Hogyan készült? A csokit és a vajat felolvasztottam, nagyon alaposan elkevertem a kekszmorzsával. Egy sütőpapírral kibélelt tepsibe simítottam, nyomkodtam, szép egyenletesen. A felső réteg minden hozzávalóját - a ribizlit kivéve - mixerrel simára kevertem. A kekszmorzsára szórtam a ribizlit, erre ráöntöttem a tojásos-tejszínes keveréket. Előmelegített sütőben kb. 40 percig sütöttem. Amikor kihűlt, felkockáztam.
Nem éppen szezonális jelleggel, de a mélyhűtő takarítása ürügyén készült ez a mennyei étel. Nagyon komoly, fajsúlyos dologról van szó, imádom az ilyen édeskés kombinációkat.
Mi került a 6-8 személyes adagba? 1 kg őzhús (mindenféle nyesedék), 1 kanál vaj, 1 kanál olaj, 1 nagyobb hagyma, 2 répa, 1 petrezselyemgyökér, 2 dl vörösbor, 1 marék mazsola, csipet fahéj, só, bors. Hogyan készült? A hagymát apróra kockáztam, a répát és a petrezselymet lereszeltem. A vajat és az olajat felforrósítottam, megfuttattam rajta a hagymát, hozzáadtam a felkockázott húst és együtt is megpirítottam. Ráöntöttem a bort, elforraltam. Beleszórtam a zöldséget, mazsolát, összeforgattam, fűszereztem és lefedve 2-2,5 órán keresztül főztem. Frissen kifőzött széles metélttel tálaltam.
Ha már a Porontynak nem kellett, akkor csak felteszem ide ezt az irományt.
Kánikula menü: leves levessel
A drága nagyikám egyetlen gyümölcslevest ismert: a liszttel és tejföllel sűrített meggylevest. Egyik nap megfőzte, másnap ettük, frizsider-hidegen. Tökéletes étel volt a forró napokra, egyetlen szépséghibája volt, hogy főzni kellett, aztán meg hűteni.
Én így nyáridőben rengeteg gyümölcslevest próbálok megetetni a gyermekeimmel. A nagyi meggylevesét például úgy utánozom, hogy a kimagozott meggyet joghurttal és némi párolt almával keverem össze, majd mézzel, őrölt fahéjjal, vaníliával, szegfűszeggel és reszelt citromhéjjal fűszerezem. Néha csak párolt almából készül a joghurtos leves, és akkor almalevesnek hívom.
A nyers gyümölcsökből igazán gazdag ilyenkor a választék, és szerintem nem érdemes megfőzni őket. Vagyis persze, csinálhatunk belőlük lekvárt meg kompótot, de azt inkább elteszem a téli, ínséges időkre. Ilyenkor pedig darabolok vagy turmixolok, tejszínnel vagy tejföllel sűrítek és bátran fűszerezek. Ha tudom, hogy nincs gyerek a láthatáron, akkor némi jófajta alkohollal is megdobom a leveseimet. Így készül a sherry-vel, gyömbérrel felturbózott, hideg sárgadinnye-leves, a csillagánizzsal elvarázsolt sárgabarack-krémleves vagy a vaníliával, francia cassis likőrrel ízesített bogyósgyümölcs-leves.
Ezek általában olyan finomak, hogy bátran az étkezés végére is hagyhatom őket, mert desszertnek is beillenének. Ha pedig olyan csúfságokra vetemedek, hogy főzés nélkül készíthető pudingporral is tovább fokozom a leveseim ízvilágát, a siker garantált. Mostanában az éttermek is felfedezték ezt maguknak és sok helyen láttam „görög” gyümölcslevesként feltüntetve a pudingporral és mindenféle gyümölccsel, így például görögdinnye kockákkal, ananásszal készülő finomságot.
A hideg és főzés nélkül készülő levesek nagy tudorai egyébként a déli népek. Ott van rögtön a híres andalúz gazpacho paradicsom, uborka, vöröshagyma, paprika, fokhagyma, száraz kenyér, olívaolaj, sherryecet, víz, só és bors tetszőleges arányú, pürésített, esetleg leszűrt keveréke. Tálaláskor pedig igen apróra kockázott hozzávalók kerülhetnek bele „levesbetétként”. Hasonlóan jó a fehérben pompázó, szintén a spanyol vidékekre jellemző ajo blanco, száraz kenyérből kiindulva, vízzel, sherryecettel, fokhagymával, mandulával, olívaolajjal. Hangulatunktól függően dúsíthatjuk szőlővel, sárgadinnyével, mazsolával is.
Hasonlóan mennyei hűsítő a bolgárok nyári kedvence a tarator, ami tulajdonképpen uborka, fokhagyma, kapor, joghurt, olívaolaj, víz és dió keverékéből állítható elő. A felfrissülés ez esetben is garantált.
Persze senki sem kényszerít, hogy ragaszkodjunk az eredetihez. Néha csak felbontok egy liter paradicsomlevet tartalmazó üveget, szórok bele egy halom zöldfűszert (bazsalikomot, mentát, petrezselymet és hasonlókat), aztán már iszom is. Ha ez így nem elég, akkor kerülhet bele mozzarellakocka, pár csepp olívaolaj vagy megpirított, száraz kenyérkockák. A legjobb az egészben, a variációk száma legalább annyi, ahány forró nap jut a nyárra.
Mert mi ugye azok a népek vagyunk, akik beülnek a vonatba, és még ki se gördül az állomásról, már kerülnek elő a rántott húsos szendvicsek. Mert egyszerűen attól leszünk elégedettek, ha ehetünk, azokat az ismerős hazai ízeket.
Éppen ezért visszük magunkkal a görög nyaralásra a rúd Pick szalámit meg a Trappista sajtot. Ha olasz síelést tervezünk, az egyik csomag Knorr tésztaszósz porokkal van tele, Franciaországba meg az Uncle Ben’s édes-savanyú mártását cipeljük. Mert ott ugye nincsenek ilyesmik. Hiába, no a magyar ízeknek nincs párja. A lesütött oldalas, a fagyasztott töltött káposzta meg a két szál kolbász is mindig jön velünk.
Mert bizony ez a világjáró magyar fazék.
A magyar ember gyomra nem veszi be az olyan furcsaságokat, mint a tányéron is vonagló osztriga, gusztustalan csápokkal tekergődző polip, páncéljából kiehetetlen homár. Szerencsére az osztrákok legalább tudják, milyen az ehető rántott hús, meg azért a krumpli salátájuk se rossz, csak kicsit íztelen. Az olaszok meg olyan nagyra vannak a pizzájukkal, de nem kéne, mertolyan vékonyka tésztát csinálnak alá, hogy majd elszakad. Ráadásul alig pakolnak rá valamit, csak pár sajtforgácsot meg paradicsomszeletet. Nem is hallottak még a tisztességes kecsapról, és igazán nem kellene sajnálniuk a pizza-mozzarellát se.
És akkor a franciákról még nem is beszéltünk, akik még a rendes reggeli hírét se hallották, soványka kis kávéjukat iszogatják meg fél falatnyi croissantokkal próbálnak jóllakni. Aztán meg csigát meg salátát esznek egész nap. Nem csoda, hogy olyan egyszálbélűek maradnak örökké. A libamájat se jól lesütve, finom foszlós kenyérrel eszik, hanem almával meg édes borral.
Az amerikaiak se sokkal különb népség a folytonos sült krumpli zabálásukkal, komolyan majdnem tüdőgyulladást kaptam, hogy állandóan hamburgert meg krumplit kellett zabálni két pofára.
A sarki kínaiba szoktam ugyan enni néha, egész jó a csípős marhájuk, de Kínában mégis folyton éhen maradtam. Még életemben nem láttam ennyi gusztustalanságot, mint abban az országban. Ezek tényleg felfalnak minden csúszó-mászót, bogarat és egyéb szörnyűséget. Viszont mindent iszonyúan megborsoznak, megpaprikáznak, így legalább nem érezni a többi, szörnyűséges ízt. Az indiaiak meg dettó, mindegy nekik, hogy mit esznek, csak olyan csípős legyen, hogy szétmarja az ember szájpadlását.
Sehol, de sehol nem lehet olyan jókat enni, mint itthon. Anyám töltött paprikájának, sóletjének meg csirkepörköltjének egyszerűen nincs párja. Ha lehetne mindenhová magammal cipelném ezeket.
Ezt a kis bejegyzést az aktuális VKF! kapcsán írtam, nem éppen a témához kapcsolódóan. Ha kíváncsiak vagytok arra, hogy milyen ételeket hoztam haza a konyhámba más népektől, akkor itt megnézhetitek mindet.
Hát, most már be kell vallanom, hogy nekem nem megy az eredeti receptek itthoni reprodukálása. Mindig megyek a saját fejem után. Ezt is csak azért mertem gazpachonak keresztelni, mert az amerikai, angol és francia újságok, blogok vállvetve mutogatják a különböző gazpacho recepteket. Ők mindent így hívnak, ami hideg, levesszerű és jó esetben zöldségekből készül.
Az én végtelenül egyszerű változatom a paradicsomlére épül, amit készen megveszek a boltban. Nagyon szeretem csak úgy iszogatni, de azért néha jól esik levest is prezentálni az asztalra. Nos ez esetben miliméteresre kockáztam uborkát, paprikát, fokhagymát és lilahagymát. Ez lett a betét ebben a hideg levesben. Az ízesítéséért pedig olívaolaj és borecet felelt. Némi durva sóval is megszórtam, hogy teljes legyen a kör.
Számomra megnyugtatóan alakul Budapest gasztronómiai térképe. Már van egy olyan érzésem, hogy ha jókat akarok enni, akkor jópár hely közül választhatok és biztos lehetek benne, hogy megfelelő színvonalú kaját fogok kapni.
A MÁK Bistro még csak három hónapos, de már elég sok helyen hallottam róla. Egy hirtelen ránk szakad szabad estén valahogy éppen arra keveredtünk, mivel nem volt telt ház, be is ültünk. A koncepció itt is elég modern, még nem teljesen szokványos. A rusztikus, de azért itt-ott meglepő, kreatívan alkalmazott fémes elemek, lakkozott, fényes felületek a fa és a meszelt tégla mellett nekem azt sugallja, hogy jó helyen vagyok. Az ilyen környezetben szinte mindig jól érzem magam, mert azt érzem, hogy át van gondolva, mégsem a luxust tukmálják rám.
Az étlap egy lap két oldala, de egyébként az egyik fekete falra is fel van vésve krétával. A kínálat pedig elég gyakran változik, már-már naponta új fogásokkal. Az egyik oldal a mini fogásokat sorolja, ők ezt pinxto-ként aposztrofálják. Én magamnak kóstolóadagként fordítom. Kissé bátortalanul két ilyet rendelek be, de végül teljesen jól lakom: szarvasgombás mangalica az egyik, kelkáposztás nyúl a másik. A mangalica testrészét nem sikerül száz százalékosan azonosítani, egy kocsonyásan puhára főzött darabról van szó, valami zseniális ízekkel és állaggal. A nyúl is isteni, némi füstölt szalonnával spékelve.
A teljes adag étel se rossz, tulajdonképpen azzal is jól lehet lakni. Végül egy csokimusszt is bevállalunk, amiről kiderül, hogy inkább fagyi. Igazán maradandót viszont a vele érkező marakuja fagylalt ízeiben sikerült megalkotnia a séfnek. Mielőtt elmegyünk, a számlával együtt érkezik még egy kis játékos fricska: sárga és rózsaszín málnaszem és házi dunakavics. Kedves ötlet, igazán jókedvre derül tőle az ember lánya.
Az ételek tökéletesek, az ízek pedig fergetegesek. Még jól is laktunk. Picike hiányérzetem pusztán abból adódik, hogy a napi új étlap ellenére elenyésző a friss, nyári zöldségek szerepe. Ilyenkor, a nyár kellős közepén egyszerűen fürdőzni kellene a zöldségekben és gyümölcsökben, nem sóletet meg kacsacombot adni. Arra majd télen leszek kíváncsi, remélem addig is megmarad ez a kedves, igyekvő hely.
Sok, több, még több zöldség. Talán így jellemezhető ez az olasz ihletésű leves. Még az is lehet, hogy valahol egy eldugott olasz faluban, egy háziasszony ugyanígy készítette el a minestrone-ját, mint én. Ezzel együtt nem állítanám, hogy ez egy eredeti recept, inkább csak azt, hogy így is lehet(ne).
1 hagymát és 5 deka húsos szalonnát felkockáztam. A szalonna zsírját kiolvasztottam, rádobtam a hagymát és megsóztam. Együtt üvegesre pároltam. Hozzáadtam 4 felkarikázott répát, 1 szálzellert, 2 petrezselyem gyökeret, 4 gerezd apróra darabolt fokhagymát. Ezt így együtt is pirítottam-pároltam vagy 5 percig. Beledobtam még egy fél fej nagyobb kockákra vágott kelkáposztát is.
Felöntöttem 1,5 liter vízzel. Beletettem még 3 nagyobb, héjától megfosztott paradicsomot is. Sóval, borssal, szárított bazsalikommal fűszereztem és puhára főztem a zöldségeket. A felkarikázott 4 kisebb cukkínit csak a főzés vége előtt 5 perccel adtam hozzá, mert különben teljesen szétfő. Tálalás előtt 4 evőkanál reszelt parmezánt is szórtam bele.
Elég bizarr egy desszert, de meglepően jó! Fogalmam sincs már, hogy honnan jött az ötlet, egyébként.
30 deka kimagozott meggyet 3 dl vízzel, 2 evőkanál cukorral meg 1 evőkanál kakaóporral felfőztem, beleszórtam 1 kis csomag zselatinport, előírás szerint 1 percig főztem.
Innentől két út van: vagy egy nagy tálra kiborítja az ember, vagy apró poharakba adagolja. Én az előbbit választottam. Aztán megdermedés után villával összetörtem és így tettem poharakba. Így sokkal levegősebb az állaga.
Végül került rá 2 dl felvert tejszínhab is. Valahogy kellett hozzá.
Csodajó fotózás volt, amely során a Haszon nőknek magazin nyári számába készítettem egy könnyű, csupa balkáni receptből álló, nyári menüsort. Bolgár cukkínilevest, görög muszakát és bosnyák töltött almát, azaz tufahiját válogattam össze. Miután lefényképeztük, az utolsó morzsáig fel is faltuk - természetesen.
Amikor kitaláltam ezt a kombinációt, pont erre a savanyú, földes, gazdag ízre vágytam. Lehet azt mondani, hogy van benne minden, mint búcsúba, de valahogy mégis kerek és egész lett.
Póréhagymával és vajjal kezdtem. A hagymát felkarikáztam és vajon megfuttattam. Ez volt az édeskés szekció.
Felöntöttem 2 dl sörrel. És nagy lángon kicsit elpárologtattam. Ez volt a kesernyés felhang. A sört kipótoltam 6 dl vízzel (ha lett volna itthon húsleves, akkor azt is beleöntöttem volna).
Hozzáadtam 20 dkg vargányát (a fagyasztóból), de lehetne akár csiperkéből is készíteni. Ez volt a földes, gazdag íz. A gombáktól már csak azt várjuk, ugyebár.
Amikor a gomba puhára főtt, úgy 15 perc alatt, akkor került bele 2 evőkanál tejföl és 1 kiskanál mustár is. Ettől lett olyan jó savanykás, amire nyáron általában nagyon vágyom. A felét leturmixoltam, másik felét viszont meghagytam darabosnak, hogy legyen mit kanalazni.
Készítettem hozzá egy zöldfűszeres, kecskesajtos pirítóst is. Tudjátok, csak azért, hogy éhen ne haljunk.
Itt pedig van egy hasonló, de azért mégis egészen más vargányás leves. Ez pedig egy szintén nagyon jó gombaleves. Ahhoz képest, hogy pár éve még utáltam a gombát.
A soltvadkerti fagyi része az életemnek, amely a Szabadka-Budapest tengely mentén szerveződik. Hosszú évek telnek el úgy, hogy felé se nézek, aztán megint óriási sor van a röszkei határon, és mi megint Soltvadkert felé kanyarodunk. Ami azt illeti, megéri arrafelé autózni és megállni.
Mindig is ott voltak, és úgy tűnik ott is lesznek. Ahogy utána néztem, '71-ben alapították. Én értelemszerűen csak a nyolcvanas évektől kezdve látogattam - a szüleimnek köszönhetően - az intézményt. Egy időben minden fagyizásomat gondosan fel is jegyeztem egy kis füzetkébe. És szinte mindig óriási gondot okozott választani a hatalmas választékból. Nincs ez másként most sem.
Átlagosan vagy 30 féle fagylaltot lehet megkóstolni. A legfinomabbnak valahogy mindig a különlegességek bizonyulnak, legutóbb például a narancsos-gesztenyés. Ezzel szemben a málnás és az epres egymástól szinte megkülönböztethetetlenül íztelen volt. A vanília megint isteni, krémes és fekete pöttyös - tehát tényleg vaníliás.
Vannak persze sütik is, sokféle, de kit érdekel az ilyesmi nyáron? Akkor már inkább a jégkásás kávé meg a felturbózott jegeskávé. Hmmm...
Ja, és készüljünk fel a sorbanállásra: akármilyen gyors is a kiszolgálás, a fagylaltra vágyók mindig többen vannak.
Komolyan mondom, ezt kötelező nyári étellé tenném mindenki számára. Isteni, amikor már langyosra hűlt, sűrű, kanalazható, a joghurttól savanykás. Nem tudtam betellni vele! Én petrezselyemzölddel illatosítottam, de mentával is el tudnám képzelni.
1 hagymát apróra kockáztam, szintén összedarabolttam kb. fél kilónyi cukkínit. Még a héját se húztam le. 1 zsenge répát meg 1 perzselyemgyökeret lereszeltem.
A hagymát, petreselymet meg a répát 1 kanál olajon megpároltam, hozzáadtam 1 kiskanál curryport, 1 csapott kiskanál őrölt pirospaprikát, pici sót, némi elmorzsolt kakukkfüvet. Beleszórtam a cukkínit, felöntöttem 8 dl vízzel és puhára főztem. Miután lezártam a tüzet, leveszórtam fél maréknyi petrezselyemzöldet is. Turmixoltam, majd tálaláskor mindenkinek a tányérjára egy-egy kanál joghurtot adtam hozzá.
Kb. 4 adag, de ha úgy csináljátok, mint én, hogy mást nem esztek, akkor egy ebéd meg egy vacsora lesz belőle.
Eva receptjét már többször is sikerrel hasznosítottam. Hihetetlenül egyszerű és a végeredmény tökéletes: puha, könnyű és másnap is nagyon finom. Ezúttal meggyel meg mandulával készítettem. Alig lehet abbahagyni.
Én ezt a klasszikus meggyes pite helyett csinálom, egy gazdag, tartalmas leves után nálunk megfelel második fogásnak.
Mércének én a joghurtos poharat használtam, ami kb. 2 dl. A keverőtálba beleöntöm először az 1 pohár joghurtot, 3 tojást, 1 pohár cukrot, 1 csomag vaníliás cukrot. Ettől lesz finom illatos. Ezeket a hozzávalókat jól kikeverem, teljesen simára. Hozzáöntök 0,5 pohár olajat. Újra alaposan elkeverem. Nem szükséges mixert használni egy kanál, vagy kézi habverő is alkalmas ehhez.
2 pohár lisztet, 1 csomag sütőport lazán összekeverek, majd hozzáadom a tojásos-joghurtos keverékhez. Összekeverem, de nem kell túlzásba vinni, mert minél tovább keverem, annál keményebb lesz a tészta.
Egy sütőpapírral kibélelt kisebb tepsibe öntöm, 30 deka lecsöpögtetett, kimagozott meggyet rászórok, szépen elosztva, kicsit bele is nyomkodva a tésztába. A tetejére szórok 5 deka szeletelt mandulát meg 1 kanál barnacukrot. Ez olyan istenire, ropogósra karamellizálódik, hogy csak na!
Nem tudom, kell-e egyáltalán magyarázkodnom. Azt hiszem viszonylag kevés adalékanyaggal dúsított ételt etetek meg a gyerekeimmel. A pudingport viszont kifejezetten szeretem, a főzés nélkülit is. Ez a leves pedig finom, egyszerű, kár lenne kihagyni.
Igazából inkább desszertként kellene fogyasztani, mert színtiszta édes élvezet.
Az alap 1 zacskó főzés nélkül készíthető pudingpor (vagy Aranka krémpor). Ezt a tasakon szereplő tejmennyiség kétszeresével keverjük ki. De még finomabb lesz, ha a tej egy részét lecseréljük összeturmixolt gyümölcsre.
A gyümölcsök közül ebbe a levesbe szerintem a sárga húsúak illenek. Legutóbb sárgadinnyét, sárgabarackot és nektarint tettem bele. A gyümölcsöket meghámozom, felkockázom, illetve a dinnyét a golyóvájóval formázom. Pár csepp citromlével is meg szoktam locsolni, hogy ne barnuljanak meg olyan gyorsan.
Az élvezet tovább fokozható némi tejszínhabbal is, de az már-már öncélú hedonizmus.
Célszerű előre behűtött hozzávalókkal dolgozni, így csak össze kell keverni mindent és már fogyasztható is. Annál is inkább, hogy ez az isteni leves csak frissen volt jó. Csak egy pici tálkányit tettem félre későbbre, teljesen megkeseredett. Gondolom, hogy valami reakció lépett fel a hozzávalók között. Másnál is történt már ilyesmi?
Az idén úgy kell vadászni a finom sárgabarackra. És még drága is. Ennyi a nyavalygás, mert ez így elkészítve még a leginkább kihívásokkal küzdő sárgabarackból is kihozza az isteni ízeket.
A sárgabarackokat - kb. fél kilót - elfeleztem, a magokat kiszedtem. Egy tálba fektettem őket egymás mellé. 1 kanál barnacukrot elkevertem fél kiskanál őrölt fahéjjal, csipet őrölt csillagánizzsal, harmad vaníliarúd magjaival. Ezt rászórtam a barackokra, meg 2 evőkanál szeletelt mandulát. 20 percet sütöttem a 200 fokos sütőben.
A barack levet enged, meglöttyed, édes és fűszeres lesz. Szóval isteni! Forrón se rossz, de én lehűtöttem és szintén hideg tejberizsre kanalazva ettem. A legjobb mindamellett a barackokból kisült, fűszeres, ragacsos lé lett. Valahogy azt kellene nagyobb mennyiségben előállítani.
A gyerekem átvette az uralmat a gépem fölött (is) és úgy döntött szózatot intéz a hírlevelem olvasóihoz. Ha te is szeretnéd megtudni, hogy mit üzen, iratkozz fel itt és várd a hétfői leveleket.
Meglepetés-szülinapot szervezni, megfeledkezni a tortáról és egész délelőtt rohangálni a cukrászdákba, hátha valahol adnak egyet. Végül egy kicsi, de finom Esterházy-val meg a trüffellel térni haza.
Egykor Bazsalikomnak hívták ezt a helyet, most átnevezték Rivára. A lényeg nem sokat változott: extra jó helyen van, az új balatonfüredi központban, a jachtkikötőnél. A nyüzsgés mindig adott, már csak jó ételekkel kell feltölteni a helyet.
Az étlapot böngészve sem bukkantunk eget verő változásokra, a biztonságos olaszos irányban halad a hely: pasta és pizza, kiegészítve néhány kellemes húsétellel, levessel. Ez utóbbiak közül kiemelkedik a hideg paradicsomleves, de a gyümölcsleves se rossz, annak ellenére, hogy pudingporból készült. Legalább van benne egy halom gyümölcs is.
A pizzájuk meg jó vékony tésztájú, sok sajttal, feltéttel. Megfelelő a rántott hús, a spagetti, különösen ha az ember egy csomó gyerekkel jár az ilyen helyekre, értékeli az egyszerű, de jó minőségű ételeket.
Saját választásom volt a legnagyobb zsákbamacska, de igen jól teljesítették ezt is: csirkemell kockák, cukkíni és brokkoli, mindez egy kevés tejszínes szószban, vastag sajttakaró alatt összesütve.
A desszert szekcióra már nem térünk ki, mivel pár lépésre onnan egy olasz fagyizó előtt kígyózik a sor és isteni keserű csokiból mérnek fagylaltot.
A Lucifer vendéglő Balatonudvari és Vászoly között van félúton. Igen, ott a golfpályánál kell jobbra kanyarodni. Jól eldugták, ráadásul közvetlenül mellette ott a Laci pince is. Az udvaron mégis elég komoly autók szoktak parkolni, ezek tudnak valamit, nevezetesen főzni.
Az utóbbi években minden évben megkóstoljuk Lucifer főztjét, közben a gyerekek vígan dorbézolnak a játszótéren, vagy a szakács fiával rosszalkodnak. Az étlap nem sokat változott, még mindig borzasztóan eklektikus. Már rájöttünk arra, hogy a tenger gyümölcseivel meg olaszos, mediterrán ízekkel kecsegtető fogásokat messziről el kell kerülni. Amit itt érdemes enni az a pörkölt, paprikás, babgulyás és társai. Mert ezek jók. Nagyon jók! Különösen a vaddisznó meg az őz, de a borjúpaprikás galuskával is megállja a helyét.
Kicsit lepukkant és egyszerű a berendezés, de még a tihanyi kilátást is csak addig nézegeti az ember, amíg elé nem rakják a kaját. Mert onnantól fogva csak ez számít. Semmi más. Én nagyjából ezt várom el egy vendéglőtől.
Elkészítése: A káposztát félbe vágjuk, majd vékonyra reszeljük, vagy ha elég ügyesek vagyunk, akkor késsel is vághatjuk. A besózott káposztát egy órára szitába tesszük, hogy leve lecsöpögjön. A várakozás elteltével a káposztát kinyomkodjuk. A salátaléhez elkeverjük az ecetet és a vizet, majd ebben feloldjuk a cukrot. Ezt a levet öntjük rá a káposztára, majd hozzákeverjük a tejfölt is. Valószínűleg nem lesz szükség további sózásra, hiszen már a kezdet kezdetén besóztuk a káposztát.
Barátnőkkel a Szex és New York film előtt beülni egy sushira a Wasabiba olyan menő dolog az én kis világomban. Kiöltözünk egy kommersz film kedvéért, kibeszéljük a férjeket, gyerekeket, ovikérdést és hasonló épületes témákat. Aztán nagyokat nevetünk a négy amerikai hölgyemény sivatagi divatbemutatójának szörnyűséges ruhakölteményein.
Nagyon sokáig nem értettem ezt a sushi dolgot, aztán meg teljesen rákattantam. Pedig tisztában vagyok azzal, hogy amit itt nálunk japán specialitásként eladnak, fényévekre van az igazitól. De még így is értekelhetők azok a tiszta, egyszerű ízek: rizs, hal, alga, zöldségek. Meg a gyömbér és a wasabi csípőssége.
A választás nehéz feladatát nálam hozzáértőbbekre bízom és egyszerűen rábökök egy szimpatikusan hangzó összeállításra, ami többféle, zöldséges és halas sushit, lehetőleg maki-tekercset is tartalmaz.
A MOM Park-ban a Wasabiban azonban a futószalag mellé szeretek ülni. Alul a hideg, felül a meleg ételek sorjáznak, és ránézésre lehet válogatni, amíg ki nem pukkad az ember. Ebben az a jó, hogy kockázatmentesen tudhatom meg magamról, hogy melyik dolgokat szeretem. A fekete szezámos gombócról például mindenkit igyekszek lebeszélni. Itt főként nem sushi-féleségek jönnek, hanem mindenféle távol-keleti ételek: tempura, levesek, gőzölt gombóc.
A legnagyobb kedvenceink közé mégis két édes leves. A mangós könnyed, a kókuszos-tápiókás pedig istenien krémes és különleges.
Az Olimpiára végtelenül kíváncsi voltam. Izgalmas kalandnak ígérkezett és a hozsannázó ajánlók is csak tüzelték érdeklődésemet. A koncepció: minden nap már, éppen aktuális hozzávalókból főzni. A nap főhősei egy nagy fekete táblán felsorolva. Amikor mi ott jártunk volt kacsamáj, bárány, vadhús, boldognak titulált csirke meg sajt. A vendégnek egyetlen dolga van csak: megmondani, hogy hány fogást kér és ha esetleg valamit a listáról nem enne meg, akkor azt jelezni. Aztán csak várni. És várni. Az aperitivet gyorsan kitöltik, aztán jön az üdvözlőfalat is: kagyló, wasabi. Izgalmas hangok. Kapunk egy tálka vajat, de a kenyeret már úgy kérjük hozzá.
Az első fogás az a bizonyos, híres kacsamáj, némi füstölt hallal házasítva, mangóval kiegészítve. Isteni kis összeállítás. Aztán megint szünet. Sóskaleves: mintha füvet legelnék, tényleg a sóska tiszta íze. Megint 20 perc szünet. 1 darab csirkével töltött óriásraviolira várunk ennyit. A fűszerezés varázslatosan arab, de én még 4 fogás és 1,5 óra után is éhes, sőt türelmetlen vagyok. Az ízek, az ételek, a tálalás, egytől egyig zseniális, tökéletes. Apró mesterművek. Csak éppen nincs idő ízlelgetni őket, 2 falat mind és el is tűnt. Ez nem lenne olyan nagy baj, ha az egyes fogások között rövidebb lenne a várakozás. A pincérek egyáltalán nem igyekeznek ez kitölteni. Barátkozni, viccelődni itt nem lehet. Oké, értem én, hogy így lett kitalálva a show, "ez van, ezt lehet megenni" stílusban érkeznek a válaszok, a borok. De zavar, hogy azt akarják elhitetni velem, hogy a séf éppen most találja ki, mi lesz a következő fogás és azért kell ennyit várni. Attól tartok a kacsamájat meg a barna mártást is kénytelenek jó pár órával korábban megcsinálni, hogy este tálalható legyen. Persze azért élvezem én a tökéletes báránybordát, articsókával meg a barna mártásos vadhúsok lágyan elomló textúráját. A gyógynövényes fagyi habcsók-csíkkal egyenesen mágikus.
Minden fogásban a magas gasztronómia virít a tányéron, pont úgy dizájnolva ahogy kell. Végül arra jutok, hogy bennem nincs meg az a kellő lazaság és önbizalom, hogy kezelni tudjam az ilyen helyzeteket, amelyekben a vendégként való kényeztetésem helyett fontosabbak a séf meg az ő ételei. Mentségükre legyen mondva, hogy az árak a minőséghez képest nagyon barátiak, és igazi szóda is van.
"Őszinte konyha" áll a nagy fekete táblán. Ezt a mondatot azóta se sikerült értelmeznem.
A Vattacukorhajú lánytól, Horváth Mónikától először egy táskát vettem, rajta egy csinos tortaszelettel. Ahányszor csak magammal viszem ezt a táskát, mindenki azt kérdezgeti, hol szereztem. Rajzai és textilből készülő alkotásai egyaránt magukkal ragadóak. Olyan sajátos a stílusa, hogy semmihez sem tudnám hasonlítani. Így vagyok a Mankákkal is, ezekkel a kedves hölgyekkel. Mónika villájáról ezt mesélte: "A főiskolán készítettem egy papírmasé villát drótvázra, hossza kb egy-másfél méter. A villa egyik ágán egy szem zöldborsó. A feladat az volt, hogy valamit, bármit készítsünk el óriási méretben. Sajnos fotót nem tudok mutatni róla, anyukám kitette otthon a konyhába:)"
A kérdéseimre pedig a következőket válaszolta. Ha az interjú végén ti is válaszoltok egy kérdésre, nyerhettek egy eredeti Horváth Mónika-féle reprót!
- Össze szoktatok ülni egy kedélyes teadélutánra, te és a Manka hölgyek? Igen! Nagyon szeretjük a teát és a süteményt, a csevegést fontos és lényegtelen dolgokról. Hatalmas élettapasztalatuk van, néha én is meglepődöm, milyen bölcsek. Viccesek és komolyak egyszerre, ezek a délutánok mindig ruha- és kalappróbálgatásba, régi fotók nézegetésébe torkollnak. A sok sütit nekem másnap le kell mozognom, nekik nem:)
- Reklamáltak már nálad a Mankák, hogy szeretnének karcsúbbak, Barbie-szerűbbek lenni?
Egyértelműen nem a válasz. A Mankák pontosan olyannak fogadják el magukat, amilyenek(nek varrtam őket). Tudják, hogy Barbie-nak nagyon sok lemondásába és sok-sok aggódással teli percébe kerül, hogy így nézzen ki 50 évesen is. Néha felhívják egymást, de Barbi egyszerűen nem tud másról, csak a fogyókúráról beszélni (a múltkor hallottam, hogy a háta mögött kissé sótlannak is tartják). A Mankák imádnak enni és nevetni, szeretik az életet.
- Mi volt az első, emlékezetes rajzod?
Ami meg is maradt az elsők közül, azt a Grimm mesekönyvemben őrzöm, egyszer írtam is róla egy posztot. Vannak emlékezetes képeim, de ezek inkább csak nekem azok, mert egy-egy eseményhez köthetőek. Nagyon sokat eltettem a szakkörökből, táborokból, iskolákból. Most is gyűlik a sok papír, kész-félkész rajz, firka, paca, csak mostmár dupla annyi hely kell, mert textilt is gyűjtök. Meg gombot és szalagot.
És nektek, mi volt az első, igazán emlékezetes rajzotok? A válaszokat kedd éjfélig várjuk!
A gyerekek nagyon szeretik a gyümölcslevest, ami szép rózsaszín, tehát kell bele meggy. A nagymamájuk elég gyakran csinál olyan igazi, főzött meggylevest, citromhéjjal, szegfűszeggel meg fahéjjal. Általában alma is kerül bele, így több gyümölcs kerül a gyerekek pocakjába. Nos, ezt a finomságot utánoztam le én a magam gyorsított módján. Ez is ízlett nekik szerencsére, bár nem lett ugyanolyan, mint az etalon.
2 almát meghámoztam, felkockáztam, 2-3 dl vízben, 1 kanál cukorral, fahéjjal megfőztem. Egy tálba tettem egy doboznyi (még tavalyról maradt és sürgősen elhasználandó) fagyos meggyet. Erre öntöttem rá a forró almás levet, ami így gyorsan lehűlt. Kevertem bele 1 doboz joghurtot is, ami szintén tovább hűti. A joghurt helyett persze lehet tejszínt is használni.
Ennyi az egész. Lehet még bele keverni mézet, fűszereket, hogy még ízletesebb legyen. Akárhogy is nézzük, 15 perc alatt megvan az ebéd első fogása.
Júliusban is találkozhatsz velem és könyveimmel a Gozsdu Udvar vasárnapi vásárában, a Goubán! A következő napokon leszek ott 10 és 18 óra között: július 4, 18 és 25. Szeretettel várok mindenkit, sőt az utolsó két alkalommal Anyahajó és munkái is ott lesznek velem!
Nos, ez se sikerült valami bonyolult módon előállítani. Mivel azonban a túró minden formában a drágám kedvence, egész nagy sikert arattam vele.
Nagyjából 10 percet sikerült ráfordítanom. A szilikonos formának köszönhetően ilyen látványos, de akár pohárkrémként is funkcionálhat, akár zselatin nélkül is. Mondanom se kell, hogy lehet játszani a fűszerekkel meg a gyümölcsökkel is. Például a csillagánizs-sárgabarack, menta-málna is jól muzsikálna együtt.
15 deka ribizlit leszemeztem, 1 kanál cukorral addig főztem, amíg levet engedett és meglöttyedt.
2 dl tejszínhabot 2 kanál porcukorral habbá vertem. 40 deka túrót botmixerrel pürésítettem, hogy lágyabb, krémesebb legyen. Belekevertem 1 csomag vaníliás cukrot, beleforgattam a tejszínhabot és 1 csomag zselatin fixet, amit nem kell melegíteni. A túrókrémet formába simítottam, 2 órát dermesztettem a hűtőben. Kiborítottam és a szintén lehűtött ribizlis mártással tálaltam.
Most akkor gondolatban nyaralok. Tunézia egyébként csudajó hely, elég rendesen ráálltak a turisták kényeztetésére. Nem mondhatnám, hogy különösen vadregényes, eldugott helyeken ettem. A kuszkusz ott nagyjából megfelel a mi gulyás levesünknek, így minden tömegétkeztetésre kitalált étteremben kínálják. Még a paprikás-paradicsomos ízvilága is egészen jól illik a mi magyaros vonalunkhoz.
És most itt nem a kuszkuszról, mint daráról, hanem az ugyanilyen nevű, gazdag egytálételről beszélek. Ehhez még egy csúcsos cserépedényt is be lehet szerezni, amelyben tökéletesen készíthető el ez az étel. Nekem maradt a jó öreg lábasom.
Elkészítése: A húst felkockázzuk, a hagymát felaprítjuk, a zöldségeket megtisztítjuk, de egyben hagyjuk. Mély serpenyőben vagy lábasban olajat forrósítunk, ezen megpároljuk a hagymát és a húst. Megfűszerezzük, felöntjük a paradicsomkonzervvel, beletesszük a paprikát és elkezdjük párolni.
Mivel nekem jó 3 órát tartott puhára főzni a húst, a zöldségeket nem raktam bele, mert teljesen szétfőttek volna. Az utolsó órára tettem bele a répát, petrezselymet, krumplit. A cukkínit csak negyed órát főztem, a csicseriborsó konzervet pedig csak a legvégén kevertem hozzá, hogy átmelegedjen.
A kuszkuszt úgy készítettem, hogy felforraltam a vizet, belekevertem a kuszkuszt és lezárt tűzhelyen hagytam negyed órát, hogy magába szívja a vizet, megduzzadjon.
A lány vonatozott. Végtelen vonatút volt ez Belgrád és Budapest között, átszállás nélkül. Ez volt az utolsó ilyen vonatozás, a magyar cég pár hónap után bezárta a szerb irodát. Arra gondolt, hogy most akkor akár élvezhetné is az utazást: egyedül van, nem siet sehová. Csak pár aprósággal nem számolt, hogy hiába a nemdohányzó fülke, Szerbiában mindenki dohányzik. A júniusi forróságtól minden ablak nyitva volt, de a menetszél is forró volt. Az ásványvíz túl gyorsan elfogyott.
Aztán egyszer csak megállt a vonat. Percek alatt még melegebb lett, szél nélkül. Jobb oldalon enyhén emelkedő domboldal: mező, vadvirágok. Balra aratásra kész búza. Újság, könyv unalmas. Utastársak enyhén szólva idegesítők.
Egy és negyed óra tanácstalan várakozás után, újra lódul a szerelvény. Búzaföldek, zöld kukorica, napraforgó meg sok-sok pipacspiros.
Szabadkán legalább le tudott szállni és vizet, ropit venni. Aztán megint várakozás: útlevél vizsgálat, pár perc döcögés aztán még egyszer ugyanaz. Végre már Magyarországon zötyögött a vonat, jött az alkonyat, remény, hogy végre vége lesz ennek az útnak. Ő már remény vesztve lapozgatta a naptárát, hátha a jövő heti tennivalók megtervezése eltereli a gondolatait. Ahogy felnézett, most balra a nap lángolt az ég peremén, de jobbra mintha itt is és ott is apró tüzek villantak volna. Ó, persze, persze biztos a nap fénye tükröződik az ablakokon. De a szél messziről dobszót, énekfoszlányokat hozott. Szabadtűz fölött sült hús illata kúszott be a kupéba, majd illant el. Dühösen rázta meg a fejét.
Aztán rápillantott a naptárra: Szent Iván napja! Ó igen, mesélte a nagymamája. Ez az a nap, amikor az ember megtalálhatja a kedvesét, ha átugorja a tüzet. Ó igen, ez az az éjszaka, amikor sült almát majszoltak gyerekkorukban és olyan sokáig maradhattak fenn esete, amíg össze nem csuklottak a fáradtságtól. Ez volt a nyár, a szünidő kezdete, amikor bármi megtörténhet. Például most száll fel a vonatra egy kedves, jóképű fiú, leül vele szemben és három év múlva Szent Iván napján ott állnak majd az oltár előtt.
És nyílik a fülke ajtaja. De nem egy jóképű fiú lép be rajta, hanem egy fésülhetetlenül göndör hajú lány. Lehuppan a szemközti ülésre, arcán mintha egy koromcsík húzódna, kicsit liheg.
- Hú, majdnem lekéstem a vonatot! – mondja és kacag. – Kérsz sült almát? Még langyos!
Ettől kezdve nincs unalom, távolba meredés. Beszélgetés van, barátság van. Végül is ez az az éjszaka amikor bármi megtörténhet. Az ember még egy igaz barátot is kaphat ajándékba.
Hűsítő, friss és csak egy picit alkoholos. A gyerekeket meg úgysem érdekelte ez a túlérett sárgadinnye.
A sárgadinnyét félbe vágtam, a magokat kidobtam, a belsejét kikapargattam egy karalábévájóval. Pár gömböcöt félretettem, a többit összeturmixoltam. Öntöttem hozzá 1 dl tejszínt, két csipet gyömbérport meg 2 kanál sherry.
Érdekes, hogy egyáltalán nem igényelt plusz cukrozást, hanem így volt kellemes az íze. A ribizli egyébként csak díszítés, de akár bele is lehetne szemezgetni pár darabot.
Ez a mennyiség 2 személynek pont elég egy kellemes ebéd elindításához.
Ez egy igazán szuper, majonéz-mentes padlizsánkrém. Egyszerűen isteni, és egyáltalán nem hiányzik belőle a plusz cucc. A krékert meg Hajnal és apróságai blogján vadásztam le magamnak. Együtt a tökéletes páros, de külön-külön is nagyon jól működnek.
Paradicsomos, bazsalikomos padlizsánkrém
Fogtam egy szép, méretes, kövér padlizsánt. Megszabadítottam a héjától, felkockáztam. A kedvenc mély serpenyőmbe olajat löttyintettem, rászórtam 1 pici fej felaprított hagymát meg a padlizsán kockákat. Addig kevergettem, amíg elkezdett pirulni. Ekkor beleszórtam 2 gerezd lereszelt fokhagymát, 1 feldarabolt paradicsomot is. Lefedtem és addig pároltam lassú tűzön, amíg a padlizsán teljesen megpuhult. Ha szükséges, érdemes aláönteni egy-egy korty vizet, hogy ne égjen meg.
A kihűlt padlizsánt pürésítettem, sóval, borssal és bazsalikomlevelekkel fűszereztem. Öntöttem hozzá még 2-3 evőkanál olívaolajat is (valami jobb minőségűre van itten szükség, aminek még élvezni is lehet az ízét). Aztán le lehet hűteni és mártogatni, kenyérre kenni, ad abszurdum kifőtt tésztával összekeverni.
Ami nálam a tökéletes mártogatós páros lett, az a:
Sós, köménymagos kréker
Hozzávalói: 120 g langyos víz, 2 kanál olaj, 150 g búzaliszt, 100 g kukoricaliszt, csipet só, nagyobb csipet cukor, késhegynyi száraz élesztő.
A hozzávalókat összegyúrtam, jól megdögönyöztem, majd 1 órát kelni hagytam. Újra meggyúrtam, lisztezett felületen nagyon-nagyon vékonyra nyújtottam. Átemeltem a tespibe, amit előzőleg kibéleltem sütőpapírral. Rászórtam a durva szemű sót és egész köménymagot, bele is nyomkodtam. Végül felkockáztam, nem szedtem szét, de nem sültek össze. Azonnal be is dugtam a 180 fokos sütőbe, további kelesztés nélkül. Kb. 10-12 perc alatt meg is sül.
Az utóbbi időben dolgozom fel a magazinokban talált, kitépkedett ötleteket. Ezt a levest egy régi Wellness-ben leltem, kicsit átalakítottam saját ízlésemre.
Először is fogtam egy csomag csirkeaprólékot, répát, petrezselyemgyökeret. Bő, sós vízben puhára főztem, a levét leszűrtem. A csirkehúst lefejtettem a csontokról és apróra daraboltam. A húslevesben puhára főztem 10 deka rizst. Hogy izgalmasabb legyen, belefőztem egy csillagánizst is. A gyerekeknek félretettem a húsból meg a rizsből magamnak meg tovább varázsoltam a levessel.
Felkarikáztam 1 csokor zöldhagymát meg egy zöldcitromot. Egy tál aljába tettem őket. A rizses-csirkehúsos levest erre mertem rá. Beleszórtam még egy evőkanálnyi felaprított petrezselyem zöldjét, illetve tettem bele savanyított bébi kukoricát is.
További lehetőségek rejlenek még a receceptben, ugyanis lehetne még tenni bele chili paprikát, leveles spenótot, hogy éppen csak megfonnyadjon a forró levesben vagy akár borsót is.
Hogy én ezt mennyire szeretem! Egy fórumos bóklászás döbbentett rá, hogy mennyire régen csináltam, pedig annyira egyszerű.
Fogtam 3 tojást, keményre főztem, leszedtem a héját és lereszeltem, amikor egy kicsit már kihűlt. Hozzákevertem 1 kanál tejfölt, 1 kiskanál magos mustárt, 1 kanál aprított petrezselymet és metélőhagymát, pici sót és borsot. Már csak egy kis kenyér kell hozzá és lehet falni.
Bizony, bizony, szép mennyiségű karakterrel töltöttem meg az én kis blogomat. Ez pontosan az 1000. bejegyzés. A zöldség és az édesség címke fej-fej mellett haladva 154 és 155 bejegyzéssel lett a legtermékenyebb kategória.
A Google-ban is a Stahl, a káptalantóti meg persze az ági főz keresőszavak kerültek előre, de sokakat érdekelt hogyan lehet sült almahabot meg vöröslencselevest készíteni. A keresők az egzakt kifejezések mellett olyan mulatságos vagy éppen érthetetlen szavakkal is hozzám irányítja az embereket, amire nem is gondoltam volna. Úgy tűnik írtam már a csüngőhasú malacokról, a nercbundáról meg az egyenleg tésztáról. Az állatokról olyasmiket kérdeznek tőlem, hogy "miért esznek húst az állatok", illetve, hogy melyik "állat, aki álcázza magát".
Hát bizony ez az "azt főzök, amit akarok játék", ahol "barbie főz", mert végül is ez egy "blog tele hasról". Ez utóbbi lehetne a jelszavam is.
Főleg, ha megválaszolom "a francia nők tényleg nem híznak?" kérdést. Kérdésekkel amúgy is jól állok, a Google szerint nálam ezekere is választ lehet találni: Hogyan fűszerezzem a már megsült, kiszáradt, íztelen karajt? Meddig jutott el Marco Polo? A 12 lyukú muffinsütő hány személyre elég? És honnan ered a kuglóf szó? Nos, ez utóbbira legalább emlékszem, hogy tényleg írtam róla, itt.
És hát, akkor nincs más hátra, mint hogy sommásan megállapítsam: "Az angol háziasszonyok nem főznek". Hát nálam, maximum Nigella, a többieket nem ismerem.
Vagy esetleg vártok tőlem még valamit? Egy nyereményt esetleg a szép kerek számra való tekintettel? Jó, jó, akkor sorsolok! A kommentelők között, aztán akit kihúzok, annak kitalálok valami személyre szólót. Így jó lesz?
Cserébe írjátok meg, mit szerettek és mit nem? Mi hiányzik nektek, miből olvasnátok többet és miből kevesbbet? Mióta olvastok és miért jöttök vissza? Vissza tudtok emlékezni, hogy melyik volt a kedvenc bejegyzésetek?
