Húsvétok és autók

Ezzel a hosszú novellával szeretnék mindenkinek boldog húsvétot kívánni.

1934 nagypéntekének hajnalán születtem, amikor Krisztus meghalt a keresztfán. Amíg anyám vajúdott velem, apám az oltáron ült a nagycsütörtöki misén. A pap a lábát mosta, mint az utolsó vacsorán a tanítványoknak. Mire feltámadt a megváltó, anyámnak elment a teje és engem vizes kecsketejjel meg grízzel etettek a továbbiakban. De legalább éltem, anyám engem otthon szült meg. Előző két gyermekét, gondolom apám nyomására, a szabadkai kórház modern szülészetén akarta megszülni. Mindkettő holtan jött a világra, anyám pedig harmadszor már csak az öreg bábában bízott meg eléggé ahhoz, hogy újra kezébe adja az életét meg a gyerekéjét. Apám hiába győzködte, ő kitartott. Úgy sejtem titokban, összeszorított fogakkal vajúdott, hogy apám meg ne sejtse és valahogy akarata ellenére be ne vigye a kórházba.
Apám lélekgyógyásznak mondta magát, és ahhoz képest, hogy milyen látványosan vallásos életet élt, számára Freud volt az isten. Kackiás bajszot hordott meg keményített ingnyakat, kézelőt, amitől menthetetlenül múlt századi lett a kinézete. Egyszer én is megpróbáltam úgy megnöveszteni a bajszomat, de anyám éktelen haragra gerjedt. Ő aki világ életében inkább csendben szenvedett meg sóhajtozott, akkor őrült tombolásba kezdett és addig nem hagyta abba, amíg le nem borotváltam az éppen csak növekedésnek induló bajszomat.
Apám 45 virágvasárnapján tűnt el, amikor a partizánok már fél éve uralták a város. Előző nap volt a születésnapom, ajándékra nem futotta, de valami csoda folytán mindhárman kaptunk egy-egy szelet diós tortát a sebtiben Beográdra átkeresztelt Budapest cukrászdában. Aztán másnap egyszerűen nyoma veszett. Senki sem látta hova mehetett, reggel elindult otthonról az autóján, a 1929-ben gyártott Fordján, amely érdekes módon mindvégig megmaradhatott apám játékszerének, egyik jövő-menő hadsereg sem tartott rá igényt. A kórházba már nem érkezett meg.
Anyám megsiratta és tökéletesen biztos volt benne, hogy azok a vadállatok lőtték bele valami tömegsírba. A sok gonddal szerelgetett, fényesítgetett autója is eltűnt, soha nem került elő a következő 13 évben. De ezekről a dolgokról nem volt szabad beszélni, gyorsan megtanultam, mint ahogy húsvétot sem emlegethettük a továbbiakban. Megmaradt hát a születésnapom, amire anyám mindig hagymahéjjal festett tojásokkal készült. Kedves kis szokásunk lett ez, ő elrejtette a kertben valahol a kosárnyi tojást, én meg bár, ahogy haladtam befelé a kamaszkorba, egyre nagyobb szégyenkezéssel, de azért mindig felkutattam és örömet mutattam.
A házunkba gyorsan beköltöztettek egy bunyevác családot, akik az új urak szerint mocskos usztasák voltak, mi meg egyszerűen fasiszták. Anyám három év múlva házasodott újra, egy örökké dohányzó sebészhez ment hozzá, aki apám távoli ismerőse volt. Ő valahogy elérte, hogy kirakják a házunkból azt a családot. A nevükre már nem is emlékszem, csak arra, hogy a két nagylány nem tudta, mire való a zuhany, inkább a lavórban mosdottak.
Mire megjött az a bizonyos levél, már a vagongyárban tologattam az iratokat. Akkor már évek óta Tihomirnak hívtak, a Tivadar név nagyon nem felelt meg a korszellemnek. A Tivadar nevet biztos valami régi, híres pszichiáter után kaptam, még jó, hogy nem lettem Sigmund. 58-at írtunk akkor. Szerettem azt képzelni magamról, hogy az engem körüllengő titokzatos, szomorú légkör vonzza a lányokat és bús szerelmi költeményeket írtam hozzájuk titokban. Az igazság az volt, hogy egyáltalán nem érdekeltem őket, a vagongyárban különben sem fordult meg túl sok nő. Még mindig anyámmal éltem, amikor az első levelet megkaptuk Argentínából, Sergio Salvatore-tól. Magyarul írt, egy kalandos történetet mesélt el és volt egy fénykép is. Nem ember, hanem egy autó szerepelt rajta, apám Fordja a Capitolium előtt leparkolva. A levél azt mesélte, hogy apám aznap reggel, 45-ben egyszerűen beült az autójába és nekiindult. A front már észak felé tolódott, már Budapestet is elhagyta, ő pedig nyugatnak vette az irányt. Senki sem állította meg az elegáns úriembert, szép régi autóján. Mindenhol azt gondolták valami fontos ügyben jár el. Ő pedig csak ment és ment. Egészen Rómáig jutott, ahol eladta az autóját, besétált az amerikai követségre és megkérte, hadd mehessen New Yorkba. Elvitték, de nem volt ott maradása, végül Buenos Airesben kötött ki, gyorsan megtanult spanyolul, amit az olasz, angol és német nyelvtudása után nem volt olyan nehéz megszereznie. Régi autókkal kezdett üzletelni és ma már – így a levél – nagy hírű luxusautó szalonja van. Az argentinok bolondulnak mindenért, ami európai, kiváltképp a szép angol autócsodákért.
Anyám meg volt róla győződve, hogy valaki ócska tréfát űz velünk, de én tudtam, hogy apám az. A levélen éreztem azt a halvány szivarszagot, ami annyira jellemző volt apám öltönyeire és aminek emlékét még anyám új férjének örökös, ócska cigarettázása sem tudott elnyomni. Anyám nem is válaszolt, elégette a levelet, de addigra én már betűről betűre megjegyeztem a feladó címét. Írtam is neki azonnal, havonta jöttek mentek a levelek titokban. Megírtam, hogy ezentúl a vagongyárba küldje a leveleket, hogy anyám ne is tudjon róla. Egy csodavilágról beszélt nekem Sergio Salvatore, vagyis apám. Autócsodákról, bundában és estélyi ruhában parádézó nőkről mesélt nekem, egy szót se ejtett arról, hogy milyen forrongó világban él Peron meg az utána következők uralma alatt. Mi itt nem sokat tudtunk ezekről a dolgokról.
Az igazán nagy meglepetés következő év telén ért: egy, a nevemre szóló hajójegyet kaptam. Dubrovnikból indult a hajó és egyenesen Argentínába szállított volna engem, ha felszállok rá. Pont húsvét vasárnap érkeztem volna a világ túloldalára. Biztos voltam benne, hogy csak apám küldhette ezt a meghívást, hiszen ebben az évben húsvét vasárnapjára esett a születésnapom.
Hetekig szívtam megállás nélkül a cigarettát és nem tudtam, hogyan mondjam el anyámnak. Végül nem volt merszem felszállni a hajóra, visszaküldtem a jegyet. Attól fogva nem jöttek a levelek csak egy-két fénykép, mindegyiken egy régi autó szerepelt, sohasem egy arc vagy táj. De legalább anyám ott volt nekem, ő még mindig, túl a hetvenen is megfesti nekem hagymahéjjal a piros tojásokat és elrejti a kertünkben.

10 megjegyzés:

Padparadsa írta...

Nagyon megható! Köszönöm! Boldog Húsvétot!

Zsuzsanna írta...

Nagyon tetszett, köszönjük! Kellemes húsvétot Neked és a családodnak! Zsuzsi

fxtina írta...

Befaltam a könyvedet! Köszönöm szépen, finom volt! Mindig az a novella tetszett a legjobban, amit éppen olvastam. Most meg ez :) Áldott ünnepet!

Moha írta...

Ez nagyon jó volt megint! Köszönöm és áldott Húsvétot kívánok nektek!

Andi írta...

Nekem is nagyon tetszett!
Kellemes Húsvéti ünnepeket kívánok!

Flat Cat írta...

:)))
Jó volt olvasni!
Kellemes húsvétot!

Belly írta...

Kellemes húsvéti ünnepeket kívánok!

szepyke írta...

Áldott, békés húsvétot Neked és a szeretteidnek!

mandy tarragon írta...

Szeretem, ahogy írsz.
Boldog Húsvétot :)

Mónika írta...

Nagyon tetszett!
Megható ahogy írni tudsz!
A könyved pedig tényleg szuper!

AJÁNLOM MINDENKINEK!
:)
fxtina-nak igaza van, tényleg az volt a legjobb amit éppen olvastam a könyvben!

Kellemes húsvétot kívánok az egész családnak!