Őrségi éttermek

Kétszer ettünk étteremben, egyszer nagyon jót és egyszer nagyon rosszat.

Berek Halászkert Bajánsenye

Leülünk a nádfedeles kuckóba, az obligát kékfestő abroszos asztalhoz. Jön az üdvözlőfalat, ahogy azt jobb helyeken már megszoktuk: körtepálinka és lilahagymás, zsíros kenyér. Jó.

A leves őrségi gombaleves hajdinával. Kicsit zsíros és ételízesítő ízű ugyan, de azért korrekt és tényleg erdei gombákból, illetve hajdinából készül. Az összhatás megfelelően földes, gazdag. A gyümölcsleves semmi különös, de a gyereknek bejön az ilyesmi.

Kétszemélyes haltálat rendelünk hárman, jól is lakunk vele, van rajta mindenféle pisztráng, ponty és harcsa is, különböző módokon készítve. Omlós, finom halakból. A köret sem tartogat nagy meglepetést, rizs, párolt zöldség és sült krumpli, betölti a funkcióját, azaz a mellérendelt szerepét.

Kérünk dödöllét is, amit egyáltalán nem így képzeltem el, de voltaképpen egész jó kis étel, bő olajban kisütött krumplis gombócok.

A drágám gombamártásos hala szintén nagyon finomra sikeredett, kellemes összhangban van a tányérra kerülő minden hozzávaló.

Az ebéd legkiválóbb fogása kétség kívül a tökös-mákos rétes, nagyon dús, még meleg, alig győzzük, de azért egy morzsa sem marad.

Közben leszakadt az ég, aztán kisütött a nap, a gyerekek szerteszét dorbézoltak, halat néztünk, kavicsot dobáltunk a tóba. Egyszóval jól éreztük magunkat. A pozitív ítéletünket megerősíti, hogy folyamatosan jöttek a vendégek. A parkolóban 18 autó állt, amikor eljöttünk, ebből 12-nek szlovén volt a rendszáma...

Alsószeri Csárda Nagyrákoson

Na, ez volt a rossz. Pedig a hely gyönyörűséges. Manikűrözött fű, almafa a bejáratnál, gondosan összegyűjtött régiségek, szépséges fagerendás terasz. De az étel! Na, az borzalmas. Csak annyit mondanék, hogy az erdészné módra készített szarvast képesek voltak konzerv gombával csinálni, ott az Őrség közepén, amikor az erdőt beborítja a vargánya...

Őrségi beszerzések

Az Őrségi Ínyes kecskesajtjai

És akkor közkívánatra megmutatom a kecskéket is. A mienket közvetlenül nem támadhattuk le, mert még orvosi vizsgálatok és karantén alatt van, mielőtt a farmra kerülhet. Közelebbi ismeretségbe kerültünk viszont Matyi úrral, Szonyával és a gida-ovival. Buzás Attila pedig minden fáradtsága ellenére is ránk áldozta a vasárnap késő délutánját, mesélt, mesélt, mesélt. Egyetlen dolgot nem tudtunk belőle kiszedni, nevezetesen, hogy hány fokra kell visszamelegíteni a tejet, hogy megfelelő legyen a sajt. Ettől függetlenül a sajtkészítés szinte minden apró mozzanatát megosztotta velünk.

A sajtokról már írtam, még mindig ugyanolyan finomak. Csak annyit fűznék még hozzá, hogy szeretnék én is olyan emberré válni, aki hetven fölött is azt tervezgeti, hogyan lehetne egy újabb fajta gyártásába belevágni. Ennek eredménye úgy másfél-két év múlva várható, számomra ámulatba ejtő ez a jövőbe vetett feltétlen bizalom.

A Bartha-féle tökmag- és dióolaj

Meglehetősen kalandos úton-módon jutottam hozzá a hőn áhított tökmagolajamhoz. Nem merem elmesélni, milyen bizalommal voltak irántam, mert sosem lehet tudni. A lényeg, hogy mennyei dióolajat is kóstoltam, de azt sajnos nem tudtam hozni, mert egyszerűen nem volt elég apróm. A tökmagolaj viszont zseniálisan zamatos, hamarosan jönnek a saláták, sőt kenyerek.

A Pfeiffer méhészet gesztenyeméze

A méz-forrásra véletlenül akadtam, egy út melletti tábla alapján kanyarogtam végig az utat egy eldugott házhoz. Itt aztán találkoztam egy villámlás miatt rémült kutyával és kaptam egy mézkóstolással egybekötött kimerítő tájékoztatást. Két üveggel tértem haza, az egyikben gesztenyeméz (89% gesztenyével), a másikban vegyes virágméz volt. Meg kell mondanom, teljesen ledöbbentem, hogy az egyszerű, vegyes virágméz ilyen izgalmas, zamatos lehet. Lehet, hogy eddig nem a megfelelőt kóstoltam?

Csuprok, cserepek, egyebek

Bár Magyarszombatfa a fazekasok központja, mi két őriszentpéteri műhelybe tértünk be. Zsohár Gyulához és a Fazekasnőhöz. Sütőtálat, levesescsuprot vettünk, remélem hamarosan elkészítehetem benne az őrségi ihletésű gombalevest is.

Még egy hely: Vadása-tó

Az előbbi, őrségi helyeket felsoroló bejegyzésből kimaradt a Vadása-tó. Csuda kis hely, bár mi éppen szemerkélő esőben jártunk arra, mégis révületbe varázsolt. Picike tó, szintén nagyon-nagyon zöld. Az eső után apró ködpamacsok ülték meg a vizet.

A séta után pedig letámadtuk a pecsenyesütőt, hiszen jó pár amolyan strandos kaját kínáló bódé is ácsorog a parton. Sült kolbász, uborkát meg kenyeret faltunk. Évente egyszer a szervezetemnek szüksége van erre.

Őrségi helyek

Kisrákos környékén laktunk, a falu szélén, az erdő határán.

Árpád-korból ittragadt templomokat néztünk, Veleméren és Őriszentpéteren. Templomok az erdő közepén, a falvak, a települések már elkoptak körülöttük.

Az Őrség szétszórt, apró házcsoportokból áll, ami még az ezer évvel ez előtti elgondolásokat hordozza. Igyekeztem elképzelni, ahogy ez a táj évszázadok óta változatlanul öleli körül ezeket a házakat.
De mégis, sokszor csak a málló vakolatot, a romos, eladó táblás házakat vettem észre. Máskor meg ámultam, hogy mégis mennyi méltóság, szépség van ezekben az épületekben.

Gólyák, gólyafészkek mindeütt. Ők jól érzik magukat és a békák is.

Zöld, zöld, zöld

Készültem, nagyon készültem. Azt képzeltem, hogy a világ végére megyünk, ahol minden sötétbarna, nyugodt, méltóságteljes és komoly. Ezzel szemben minden zöld volt, harsogóan, robbanóan, elmosódottan zöld. Ahol naponta háromszor esik az eső, aztán meg ragyog a nap. És nem a világ vége, egyáltalán nem elhagyatott, nagyon is élő, mozgalmas hely ez az Őrség.

Elmélyülésre, befordulásra, szemlélődére nem igazán maradt tér, hiszen a gyerekek egyelőre nem kompatibilisek a túrázással, csendes, nézelődős sétával. De mentünk, talán túl sokat is, nézelődtünk, kóstoltunk és beszélgettük. Mindenről szép sorjában.

Este a teraszon

Most, hogy lassan már hónapok óta tombol a nyár, összeszedtem végre magam és használatba vettük a teraszunkat. A gyerekeknek csináltam "kuckót", ami szivacsokból meg szőnyegből áll. Ők persze le se bagózzák a helyet, inkább ronhannak oda-vissza azon az öt méteren, ami a ruhaszárító, az asztal, székek és a játékhegyek között marad. De nekem nagyon kényelmes az óriás párnákra dőlve figyelni őket.

Még kellemesebb a barátainkkal ücsörögni, rozét kortyolgatni és falatozni, miközben lassan sötétedik és véletlenül éppen elkerül minket az aktuális délutáni viharzóna.

E jeles alkalomból kencéket és salátákat készítettem meg egy kancsó igazi limonádét, citromból, mentából, kevés cukorral és jó hideg vízzel.

A kencék közül kiemelkedett a mogyorós-datolyás kecskesajtkrém, de a tejföllel turmixolt csirkemájkrém se volt rossz. A kapris-szardellás olajbogyókrém már mérsékeltebb sikert aratott.

A vegyes salátalevelekre felcsíkozott, füstölt lazacot dobáltam majd kapros öntettel locsoltam meg, amibe majonéz, joghurt, citromlé, só és kapor került.

Készítettem még egy igazi mediterrán finomságot is, Joanne Harris francia konyhás szakácskönyvéből. Újkrumplit héjában puhára főztem, meghámoztam és hosszában felszeleteltem. Cikkekre vagdostam néhány paradicsomot is. Felbontottam és leszűrtem egy óriási fehér babokat tartalmazó konzervet is. Mindezt megszórtam felkarikázott zöldhagymával, petrezselyemlevéllel és megöntöztem citromlével, olíva olajjal. Egy kicsit még meg is sóztam végül.

Lekvárjaim

Most ismerkedek a lekvár készítés titkaival. Áldom azt az élelmiszeripari vegyészt, aki kitalálta a dzsem-fix nevű csudát. Mert ez tényleg egyszerű, nem is hittem volna, hogy ilyen könnyű sikerélményt elérni ezen a területen. Lehet, hogy van benne egy-két gyanús hozzávaló, bár erről a zacskó hátulján szereplő lista alapján nem tudtam magam meggyőzni.

Eleddig meghagytam a lekvárok készítését a mamának és egyéb kellő tapasztalattal rendelkező hölgyeknek. A lekvárfőzés és úgy általában a befőzés olyan misztikus tevékenységnek tűnt számomra. Azok végezhetik ezt a tevékenységet, akik már eljutottak a bevatottság egészen magas fokára, mint az alkimisták titkos szövetségének tagjai. A felfordított vájdling alatt kénnel füstölt (=tartósított) őszibarack boszorkányos voltához például kétség sem férhet. De nem tudok szabadulni a képtől, amikor nagymamám egy óriási kondérban kevergette az udvaron a szilvalekvárt, a fakanala volt olyan hosszú mint én. Akkoriban a befőzés napokig tartó, hosszú szertartás volt, koreográfiával, furcsa szagokkal és a mosoly mögé rejtett szorongással, hogy milyen lesz a végeredmény.

Legkomolyabb félelmem az eltarthatósággal kapcsolatosan van még most is. Egyelőre úgy tűnik ezzel nem igazán kell foglalkoznom, mert a kísérleti mennyiségek - nagy bátran egy-egy kilót szoktam feldolgozni - már fogyóban vannak.

Persze most sem a jó öreg baracklekvár a célpontom. Inkább olyan ízeket kombináltam, amelyeket különben is jónak, élvezetesnek tartok. Most például az egyik szerelmemet a, zöldcitromot állítottam középpontba. Hihetetlen, hogy mennyi zamat és illat van pár tizedmiliméternyi reszelékben. Na meg a menta, talán mondanom sem kell, hogy annak milyen erőteljes a világa.

Ami pedig az állagot illeti, a darabosat szeretem, amikor érezni és harapni lehet a gyümölcsöt. Éppen ezért egyáltalán nem pürésítek, hanem csak darabolok. Így is lesz leve, illetve az ebből képződő zselé ami körülöleli a darabokat és viszonylag kenhetővé teszi a lekvárt.

Őszibarack lekvár zöldcitrommal és mentával

Mi került a 4 közepes üveges adagba? 1 kiló hámozott, magozott őszibarack, 1 lime leve és héja, 600 g cukor, másfél zacskó dzsemfix 2:1, maréknyi mentalevél.

Hogyan készült? A limeot megreszeltem, levét kifacsartam. Az őszibarack héját lehúztam, magját kiszedtem és 1-1,5 centisre kockáztam. Rögtön a citromlébe forgattam, hogy ne barnuljon. Rászórtam a cukrot, a tartósító port. Így együtt rotyogtattam pár percig, végül a vékonyra csíkozott mentát is beleszórtam.

Üvegcsékbe töltöttem és igyekeztem a polc hátsó felébe rejteni, de már nem sok maradt belőle. Még az igazán kritikus drágám is "isteni" jelzőkkel illette a kreálmányt.

Készült még a Mamihami kakós meggylekvárjából is, illetve itt van még egy kanálka a paradicsomos-ribizlis alkotásból is.

Végre valami normális kaja

Az nem lehet, hogy folyton csak salátán meg sütin éljek. Kell néha valami normális kaja, gondoltam már napok óta. Ma jött el a cselekvés ideje.

Juhtúróval töltött hústekercs

Mi került a 4 személyes adagba? 6 szelet pulykamell, 18 szelet sonka, 10-12 dkg juhtúró, 2 dl fehérbor, só, bors, kakukkfű.

Hogyan készült? A hajszálvékony sonkából 3-3 szeletet fektettem egymás mellé, úgy, hogy egy kicsit átfedésben legyenek. Erre jött a hússzelet, amit fűszereztem, majd egyik felét megkentem a juhtúróval. Szorosan feltekertem és a tekercseket egymás mellé fektettem a tepsibe. Alá öntöttem a bort és 1 órán keresztül sütöttem a 180 fokos sütőben. Dobtam mellé pár szem ringlószilvát is, de ez nagyon savanyúnak bizonyult, ráadásul szét is sült, bár én megettem becsülettel.
A hústekercsek viszont jól vizsgáztak, mert szépen megőrizték az alakjukat, nem estek szét, sőt még a túró sem folyt ki belőle. Az íze pedig, nos, pont olyan volt, mint amire egy kiéhezett húsevő csak vágyhat.

Mustáros tejfölben sült cukkini

Amikor még bohó ifjúkoromban lelkes Cosmo olvasó voltam... Volt pár év, amikor minden egyes lapszámot megvettem és össze is gyűjtöttem őket, valahol talán még most is megvannak. Na egy ilyen Cosmopolitanban olvastam úgy 10 éve valami ilyesmi receptet. Akkor megcsináltam, aztán el is felejtettem. Most meg megint eszembe jutott, hogy ez milyen finom.

Mustáros tejfölben sült cukkini

Vékonyka, zsenge cukkiniket veszek és nem hámozom meg őket. Amilyen vékonyan csak tudom, felkarikázom. A sütőtálba zsemlemorzsát szórok, de ez nem elengedhetetlen. A zöldség karikákat szépen egymásra csúsztatva körbe rakom, minden réteget megkenek mustárral elkevert tejföllel. Kicsit sózom is. Fél órát tölt a sütőben, a zöldség csodásan megpuhul és átveszi a savanykás ízeket. Köretnek és önmagában is megállja a helyét.

A cicaasztalra, a 9 hónaposnak külön meghámoztam egy zsenge példányt a cukkiniből és egy darabka pulykamellel meg 2 evőkanál rizzsel főztem puhára. Ezt aztán még turmixoltam is.
Neki még nem adnék szívesen ebből a fenti finomságból, a nagyobbik meg rá sem néz az ilyenekre.

Tortácskák paradicsommal

Színes paradicsomokat kaptam ajándékba. Elvarázsolt a színük, citrom, narancs és halvány piros. Az ízük olyan, mint rendesen, de az ember nem csak a fogaival, nyelvével, hanem a szemével is eszik.

Készíthettem volna belőlük szép salátát is, de valamit kezdeni velük. Joanne Harris Francia konyhájában találtam egy paradicsomos tortát. A Tarte Paysanne - ha jól fordítom, paraszttorta - a tésztáját és alapötletét használtam.



Mi került a 10 tortácskához elegendő adagba? 200 g liszt, 80 g vaj, 1 tojás, 1 evőkanál hideg víz, ha nem állna össze a tészta.

A tészta hozzávalóit robotgéppel morzsásra dolgoztam, gyors mozdulatokkal gombóccá gyúrtam. 1 órára a hűtőbe száműztem. Púpozott evőkanálnyi darabokat szaggattam a tésztából, kinyújtottam és formába igazítottam. 10 percig elősütöttem.
A forró tésztakosarakba sajtot morzsoltam és kiraktam a hajszálvékonyra szelt paradicsommal. Még 20 percig sütöttem a 170 fokos sütőben.

Citromos, barackos gumisüti

Ígérem lassan leszállok Stahl Juditról, de szeretném megkérdezni, hogy másnak sikerült-e már ehető változatot előállítani a híres görög citromos sütiből. Az enyém is ehető, úgy ahogy, csak ne lenne meglepően gumiszerű az állaga. Az se dob rajta jelentősen, hogy sárgabarackot pakoltam rá. Egyébként mindent a recept szerint csináltam. Vajon mit rontottam el?

A brownie és a cheesecake házassága

Ami kétségkívül a mennyekben köttetett. Nem azért mondom, tényleg, de minden benne van, ami csak jó lehet. Mert ugye a brownie már önmagában is jó, mert mi nem az, amiben két tábla csoki ücsörög? Meg aztán a cheesecake a maga lágyságával, krémességével. Na most, ez így együtt csúcs. Az eredeti recept (Delicious, 2009 április) nem pakolt bele meggyet, hanem még megfejelte egy réteg málnahabbal a tetején. Ezt már tényleg túlzásnak éreztem, és a meggy a maga savanykásságával még egy extra csavart is ad az egészhez.

Mi került a csokis rétegbe? 100 g ét és 100 g tejcsoki, 150 g vaj, 150 g cukor, 110 g liszt, 3 tojás. Mi került a cheesecake rétegbe? 2 doboz, összesen 250 g Philadelphia krémsajt, 2 dl tejszín, 100 g porcukor, 2 tojás. Plusz 300 g magozott meggy.

Hogyan készült? A csokit apró darabokra törtem és a vajjal együtt 10-10 másodpercenként mikrózva, keverve olvasztottam fel. A kétféle réteg hozzávalóit külön-külön keverőtálba pakoltam és villával mind a kettőt alaposan elkevertem. Először a csokis került a sütőpapírral kibélelt tepsibe. Ez a massza kicsit sűrűbb, szépen el lehet egyengetni egy kanál hátával. Rászórtam a meggyszemeket is, hogy mindenhová kerüljön. A tejszínes keverék viszont folyékony, így ezt egyszerűen rácsorgattam a már tepsiben lévő rétegekre.

180 fokos sütőben sütöttem, nagyjából 30 perc alatt jól átsül, a felső réteg egy kicsit remegős, buborékos lesz.

Még csak annyit, hogy felét gyakorlatilag én egyedül faltam fel, de úgy tűnt, hogy azoknak is ízlik, akiknek ajándékba vittem (a maradékot). Szerencsére elég nagy adag.

Bár nagyon ütős a végeredmény, tulajdonképpen nem is olyan ördöngösség elkészíteni, azt hiszem ez is belefér Doctor Pepper felhívásába.

Lefoglalva

Az őrségi kirándulásunkra készülődésünket nyomon követőknek jelentem, szállás lefoglalva, szombaton megyünk. Nem is volt olyan egyszerű, így hirtelen hajlékot keríteni.

Ui: Reszkess Kistücsök!

A tésztaevés evolúciója

Evolúciós léptékű fejlődés ez nálam, bár úgy is mondhatnánk, hogy az önmagába visszatérő ciklikusságé is egyben.

Arról van szó, hogy gyerekkoromban tésztát ettünk tésztával. Sajtos, túrós pörccel, tojásos, mákos mézzel, grízes szilvalekvárral, krumplis, káposztás. Tulajdonképpen mind mártás nélküliek, nagyon egyszerűek és szinte kizárólag a szélesmetélttel, vagy kockára vágottal képzelhetők el. Ez szerintem legalább annyira dogmatikus mint az olaszok dogmatizmusa tészta és mártás (sugo, pesto, stb.) kombinatorikája esetében.

Aztán jöttek az albérletes, egyetemi évek, illetve a saját mártások. Úgy nagyjából kétszer készítettem porból, aztán gyorsan rájöttem, hogy ezt így nem kellene. Rákaptam viszont a tejszínes tésztaszószra, ami mennyei, de anyag is van benne rendesen.

Most visszatértem az egyszerűséghez, ami azért már elég csavaros, ötletes. Az angol gasztro újságokban többször láttam felbukkanni a kolbásszal és borsóval turbózott villám-vacsorát. Most nálunk is porondra került.

Kolbászos, borsós, paradicsomos tészta

Mi került a 2,5 személyes adagba? 300 g rövidcső, 1 marék borsó, 1 darabka tótkomlósi vastagkolbász, 1 nagy, érett paradicsom, 2-3 evőkanálnyi elmorzsolt kecskesajt, fél maréknyi bazsalikom levél.

Hogyan készült? A tésztát és a borsót együtt kifőztem sós vízben. Leszűrtem. Közben a felkockázott kolbászt megpirítottam egy serpenyőben. A bazsalikomot felcsíkoztam. A paradicsomot kimagoztam és felkockáztam. Minden hozzávalót összeforgattam a forró tésztával és már ettük is.

Stangli

Gyerekkoromban az uzsonnaszünet fénypontja az volt, ha a Fidelinka hosszú kiflit szállított. Ez a jószág vagy 40-50 centi volt, egyenes és valami sós cucc is rá volt csorgatva. Joghurt is járt hozzá, ebbe mártogattuk. A joghurt sem olyan volt, mint Magyarhonban, hanem egészen folyékony, csöppet kesernyés felhanggal.

A sós cucc, valami öntet szerű, amit talán még sütés előtt csorgattak rá a péksüteményekre, fogalmam sincs, hogyan készülhetett. Nem vonta be az egész kiflit, hanem csak úgy csíkokban és le is lehetett szedni, mint egy gumit. Van valakinek ötlete erre vonatkozólag?

A hosszú kiflire pedig már megtaláltam egy nagyon jó alternatívát. Jó ez a tészta, mert könnyen kezelhető, nem ragad, amikor pedig kisül pont kellő arányban ropogós, illetve puha.

Ami pedig nincs megszórva semmivel, ideális baba csemege, nagyon jól kézbe fogható és nyammogható. 9 hónapos kortól simán adható, még akkor is ha nincs sok foga az illetőnek.

Hozzávalók: 500 g kenyérliszt, 1 kiskanál só, 1,5 dl olaj, 7 g száraz élesztő, 1 kiskanál cukor, köménymag, durva só.

Elkészítése: Az élesztőt 2,5 dl langyos, cukros vízben elkevertem, a többi hozzávalóval együtt kemény, ruganyos tésztává gyúrtam. 1 órát kelesztettem, átgyúrtam és 4 részre osztottam. A gömböcöket téglalappá nyújtottam és háromszögeket vágtam le belőle. A leghosszabb oldalnál fogva sodortam fel őket, megszórtam köménymaggal és himalája-sóval. Sütőpapíros tepsire tettem, negyed órát kelesztettem. 200 fokos sütőben sütöttem, 15-20 perc alatt szép pirosra sülnek.

Megjegyzés: Hidegen sajtolt napraforgó olajjal készítettem, aminek nagyon erős íze van, ez még a kész tésztán is átütött. Sima étolajjal viszont teljesen semleges tészta lesz a végeredmény.

Recept forrása: Kenyérsütés (Holló és társa)

Lényegtelen,

... hogy ez egy újabb körkérdés. Bár talán lényeges, hogy Szepykétől kaptam.

... 84-ben nagy hangon azt magyaráztam Anyunak a szegedi Napsugár áruházban, hogy azért kell sima, nagy alakú füzetet venni, mert Tito-albumot kell csinálni az iskolában. Ő pedig majd infartust kapott ijedtében. Mintha nem sütött volna rólunk úgy is, hogy Jugóból jöttünk.

... ötször voltam madarász táborban, de soha egyetlen madarat sem fogtam a kezembe vagy gyűrűztem meg. A néprajzos szekcióhoz csatlakoztam, de nagyon imponáltak az idősebb, napokig nem fürdő és még a baglyot, kócsagot is bátran megfogó fiúk.

... bár sohasem akartam elutazni Indiába, mégis előbb jártam ott, mint Párizsban, ahová nem is tudom mióta vágytam. Rio de Janeiro-ról sem ábrándoztam soha, mégis töltöttem ott pár napot, míg Toszkánát még sosem láttam saját szememmel, pedig már 2001 óta vezeti vágyálmaim toplistáját.

... kétféle kézírásom van, szerintem nem is hasonlít egymásra a kettő. Az egyikkel jegyzetelek, a másikkal pedig szépen írok.

... nagyon-nagyon régen olvastam egy rémtörténettek teli könyvet és a legtöbb szörnyűségre még mindig emlékszem. Ha valakinek pont éjfélkor elégetik a haját akkor az meghal? Ha pont éjfélkor nézünk a tükörbe akkor megjelenik egy szellem? Mindig azon gondolkodom, hogy nem fog-e kigyulladni bármilyen hely, ahol esetleg elhullajtottam pár hajszálat és persze, hogy nem merek éjjel a tükörbe nézni.

... kissé már unom ezeket a körkérdéseket, így nem adnám tovább senkinek.

Na melyik?

Na melyik bejegyzés vonzotta eddig a legeslegeslegtöbb látogatót, melyik keresőszó tereli a legtöbb embert a blogomra? Talán valamelyik fincsi recept, jópofa szöveg? Hát, nem. Az embereket Stahl Judit meg az ő magazinja érdekli módfelett, még itt nálam is.

Sőt, maga a művészeti vezető is megtisztelt minket kommentjével, ha bárkit is érdekel, itt olvashatja el.

Zabos, joghurtos kenyér

Szóval én úgy sütök kenyeret, hogy nagyjából fél kiló lisztet, nagyjából 3 deci folyadékot használok, illetve élesztőt. Nem igazán követek semmilyen pontos receptet, így általában még nekem is meglepetés a végeredmény. Szerencsére általában pozitív az egyenleg.

Kinyitom a konyhaszekrény adott részét, ahonnan szinte dől kifelé a sokféle lisztes zacskó. Most a zabliszt és a zabpehely ragadták meg tekintetemet. Joghurtos kenyeret pedig már réges régen szerettem volna sütni.

Jó ötlet volt, hogy nem cipó alakúra formáztam, hanem hosszúkásra. Így biztos lehetek benne, hogy átsül a közepe és sokkal könnyebben szelhető is.

Zabos, joghurtos kenyér

Mi került a két hosszúkás veknire elegednő tésztába? 350 g búzaliszt, 100 g zabliszt, 50 g zabpehely, 2,5 dl joghurt, 1 dl langyos víz, 1 kiskanál só, 1 kiskanál cukor, 1 zacskó száraz élesztő.

Hogyan készült? A langyos hozzávalókat összegyúrtam, 2 órát kelesztettem letakarva. Két hosszúkás veknit formáztam belőle, a tetejét átlósan bevagdostam, még 1 órát kelt. 220 fokos, előmelegített sütőben sütöttem, 35-40 percig.

Ja igen, hogy milyen ez a kenyér. Nos, elég tömör, ahogy az már nálam lenni szokott. Az ízén elég jól érezni a zabot, de nem zavaró. Mondjuk egy zabpehely-zabáló családban ez evidens.

Keserédes málnahab

Nem az íze, az még mindig mennyei. A hozzá kapcsolódó érzések. Éppen ezért talán még sohasem készítettem málnahabot.

Anyu volt az, aki lelkesen készítette nekünk, abból a pár szem málnából, amit a kerítés mellől csipegettünk egy tálkába. Általában sokkal több landolt közvetlenül a hasunkban, mint a tálkában, de ő ekkorra már általban felverte a tejszínhabot - a jó öreg habporból. Így aztán beleszórtuk gyorsan azt a pár szemet, ami megfestette, megízesítette kellőképpen a habot, ami egyébként is illatozott a kevéske vaníliás cukortól.

Annyira egyszerű volt, mégis annyira mennyei. Általában a kék műanyag keverőtálból kanalaztuk ki egyenesen, meg se tudtuk várni, hogy csinos üvegtálkákba kerüljön.

Annyira a gyerekkor íze ez a málnahab, annyira fájdalmasan távoli, elérhetetlen. Igen, tudom, hogy most nekem kell megteremtenem a saját gyermekeim számára ezt a "gyerekkort". De néha annyira szeretnék egy picit én is visszaváltozni azzá a valakivé, akinek megsimogatják a fejét ha sír, megpaskolják a karját ha butaságokat beszél és elnézően sóhajtanak bolondos ötletei hallatán.

Van egyáltalán olyan életkor, amikor az ember nem az elveszett édenkertjét gyászolja?

Megyünk

Úgy tűnik, megyünk meglátogatni a kecskét. Aki tud jó szálláshelyet az Őrségben, ne habozzon megírni!

Vettem egy kecskét

Amikor ezt így kijelentem, még azok az ismerősök is bambán néznek rám, akik tökéletesen tisztában vannak kulináris vonatkozású függéseimmel. Persze a nevezett állatot nem a teraszunkon tartom, akármennyire is tágas az a 10 nm. Meg aztán a muskátlik se bírnák az ilyen mértékű strapát.

A kecskémet annak rendje és módja szerint kifizettem és ott is hagytam Buzás Attilánál. Jó helye lesz Magyarszombatfán, ahol az Őrségi Ínyes Manufaktúra zseniális sajtjai készülnek. Most már azt is meg merem írni, hogy teljesen látatlanban/kóstolatlanban szavaztam bizalmat Buzás úrnak és sajtjainak. De most, hogy megérkezett az első szállítmány, azt kell mondjam, mindenki rohanjon kecskét venni.

Már akkor derengett valami, hogy nem hibáztam nagyot, amikor a sajtok örökifjú előállítójával vagy negyed órát csevegtem telefonon. Olyan energia és életerő árad ebből az emberből, mint aki minden napján azt és úgy teszi, ahogy azt kell. Innen nézve úgy tűnik, hogy ő tényleg megtalálta hivatását, azt amit a legjobban tud és szeret csinálni. E nélkül, úgy hiszem nem is lehetne igazán jó terméket előállítani.

Ezek a sajtok tökéletesek. Zseniálisak. Lepipálnak minden franciát is. Mondom ezt én, aki úgy szocializálódott, hogy apja párizsi útjairól hazatérve a Barbie és Lego mellett kecskesajtot, szárított papaját meg hasonlókat varázsolt elő a bőröndből. Mindezt a bűbájos nyolcvanas évek közepén, amikor errefelé még azt se tudta senki leírni helyesen, hogy camemert. Szóval akkor, amikor a chevre még a fasorban sem volt.

Most pedig kaptam egy nagy dobozzal a jóból. Alig győzöm kóstolni, de szerencsére vagy egy hónapig elállnak a hűtőben. A legjobban az ízesítettek tetszenek, a borsos, a diós meg a fokhagymás. A piramide iszonytató külseje ellenére, belül, lágy, krémes csodát takar, de azért itt is gykosan előbukkan a jellegzetes kecskés íz.

Aki nem szereti ezt az erőteljes, orrba markolós világot, annak ott a tehéntejes kínálat, például a bre.

Egyetlen egy volt, ami eddig nem tudott meggyőzni fogyaszthatóságáról, ez pedig a kecskesajtkrém. Ez már nekem is túl erős, mondhatni gyomorforgató ízű és szagú, de még töprengek a felhasználási - elbujtatási lehetőségeken, talán egy felfújt jó menedék lenne.

Időközben felfedeztem, hogy többen is áradoztak már az Ínyesről. Én először Gourmand Lizardnál olvastam róla, de Fűszeres Eszternek is nagyon tetszett. Már én is erősen tervezgetem, hogy hogyan és mikor látogatjuk meg a mi kis kecskénket.

A csillár jegyében

- Mégis mit ettetek? - kérdezi a gyermekfelügyeletet ellátó, miután hazatértünk.

- Nézzük csak, borsólevest, marhasültet meg almás rétest. Ja, meg előételnek gnocchit.

Ez a menü akár egy egyszerű kis, kockás abroszos étterem palettájáról is származhatna. De ez az este semmiben sem számított egyszerűnek. Tökéletes volt, minden tekintetben. Ezúttal az Onyx éttermet vettük szem- és hasügyre a drágámmal.

A hely a Gerbeaud-épület oldalában bújik meg, s ha jól értelmeztem, tulajdonosilag is oda tartozik. Belül viszont nem a régimódi cukrászdai milliő az uralkodó, hanem ez a mostanában nagyon divatos, felfuvalkodott neo-barokk. Már megszoktam ezt a stílust, ami engem az ámerikai újgazdag rapperekre emlékeztet, és egyre mókásabbnak találom. Mondjuk semmi eleganáciát nem vélek felfedezni a mindenhová odabiggyesztett csillár motívumban, a fekete, óarany és fehér mintáktól zsúfolt kombinációjában, mégis meglepően kellemesen és jól működik a tér. A székek, asztalok kényelmesen nagyok, van tér az ember körül.
Na és a mosdó, erről is szólnom kell, mert egyszerűen imádom az ilyen szoba szerű, székkel, képekkel, óriás tükörrel és gondosan odakészített törölközővel ellátott helyiségeket!

Az étlap óriási papírdarab, meglepően kevéske fogással. Mégis nehéz választani, az ember legszívesebben mindenből kérne egy keveset. A drágám nem is szőrözik ilyesmivel, az Evolúció menüre bök, talán a libamáj ígérete a legcsábítóbb. Én magamnak válogatom össze a menümet, egyikünk se hibázott. Addig is amíg töprengtünk, jött a kedvencem, az üdvözlő falat. Ha ennek a célja, hogy megadja az est hangulatát, nem is kezdődhetne jobban a vacsora. A padlizsán habnál fantasztikusabbat még nem kóstoltam, de a bélszín carpaccio se marad le mögötte. És a kenyér! Puha, szinte vizes, a tökéletes kenyér, nagy jó lehet rá kenni a vajat, és nagyon gyorsan fogy.

A libamáj két felfogásban érkezik, egyrészt pisztránggal rétegezve, másrészt pudingra emlékeztető krémként. Az előbbi talán egy picit túlbonyolított történet, az ízek kicsit összegabalyodnak, a drágám pedig szereti őket egyesével is érezni. A krémen nem találunk fogást, ennél mennyeibb dolog nem történhet libamájjal.
Az én padlizsánnal töltött gnocchimmal sincs gond, puha, ízletes és a körülötte csordogáló szósz is zseniális, bár ezúttal is lehagytam volna a zselét, ami a bazsalikomot hivatott szimbolizálni.

Mindenek felett álló kedvencem a leves, nemcsak az íze, a tálalása miatt is. Forró tányér érkezik, rajta kicsinyke csoportban álldigáló hozzávalók. A pincér meg hozza a kis kancsót és abból ömlik szemünk előtt a leves a tányéron lévők köré. Az én tányéromon kecskesajttal töltött ropogós tekercs, pisztráng és cukorborsó héj trónolt, köré pedig a legpuhább borsó krémleves érkezett. Tökéletesen összeillő ízek. A drágám bárányos-tárkonyos levese még rafináltabb, utánozhatatlanul járja át a fűszerek és húsok íze.

A főétel mindkettőnknél marha, különböző felfogásban, sokféle ötlettel, sous-vide-dal meg amivel csak kell. A vajtök-főzelék a legkülönlegesebb ezeken a tányérokon. Ha ilyen tökfőzeléket adnának a menzákon... nem lennének válogatós gyerekek.

Ekkor már teljesen tele volt a pocak, de még jött a desszert. Imádtam, hogy az adagok nem miniatürizáltak, hanem szép szelet húsok, percekig kanalazható tálnyi levesek, köretek.

Az édességet már szó szerint csak a szemünk kívánja, de vétek lenne otthagyni az újragondolt somlóit meg az "almás rétest", sült alma fagyival, fahéjas habbal. Plusz meglepetésként Szulló Szabinával, a konyhafőnökkel is beszélgetünk pár szót. Ígéri, hogy e-mailben küldi a kenyér receptet, már meg is érkezett postaládámba. Hamarosan ki is próbálom, bár így első olvasatra erősen emlékezetet a blogokon végigfutó dagasztás nélküli kenyérre.

Mosolygós és kedves, akárcsak a pincérek. Lehet velük beszélgetni, nem sietnek sehová, mesélnek, magyaráznak és közben mindent beleng valami általános laza jókedv. Csúcs étterem ide vagy oda, nyoma sincs a karót nyelt feszengésnek. Egyszerűen csak tökéletes. Ennél tényleg nem kell több.

A képek az Onyx honlapjáról származnak.

Csupa rózsaszín: málna, kacsamell meg a salátaöntet

Kényeztetem magam, például ilyen salátákkal. A gyerekek rá se néznek az ilyesmire, a drágám meg mostanában éppen csak aludni tér meg. A madársalátát/galambbegy salátát egyszerűen imádom. Kellemes, lágy íze, puha levelei vannak. Sokkal kevésbé karakteresebb, mint a rukkola, egyáltalán nem keserű. A jégsalátánál meg azért jobb, mert nincs az a bizonyos utóíze. A levelei mégis jól tartják magukat, nem esnek össze könnyen.


A standard salátaöntet nálunk olívaolaj, ecet/citromlé, só, cukor esetleg egy kis víz. Ezúttal azonban az öntet is elég különleges lett, mert maradt ugyan az olívaolaj, de került mellé egy kis feketeribizlis balzsamecet meg szintén feketeribizlis, magos mustár. Ez utóbbiak azért fantasztikusak, mert nem olyan nagyon savanyúak/csípősek, hanem sokkal szelídebbek, amolyan jó értelembe vett nőies módon.
Na most, ez már így önmagában is megér egy misét. Pláne málnával meg kacsamellel.



A kacsamellet úgy készítettem, hogy egy kissé megsózva egyszerűen betettem a sütőbe. Ott ücsörgött másfél órát a 160 fokon. A mérete nagyjából a felére csökkent, ennyi zsír sült ki belőle. Mivel végül nem volt időm megenni frissen, ezért ácsorgott egy kicsit a hűtőben. Hidegen szeleteltem hajszálvékonyra, de a ropogós bőrét csak rajta hagytam.

Pot pie gombával

Mostanában gyakran kapok egy doboz gombát, egyenesen a Kertészeti Egyetemről, a kutatások, kísérletek melléktermékét esszük tulajdonképpen. Kísérletezek én is bőszen, az alapanyaggal. Ez volt a tegnapi vacsoránk.

Gombás fordított pite

Mi került a 2 személyes adagba? 30 deka csiperke, 1 evőkanál liszt, 1 evőkanál vaj, 2 deci fehérbor, 2 evőkanál krémsajt, só, bors, két 10x10 centis leveles tészta darab.

Hogyan készült? A csiperkét megtisztítottam, feldaraboltam. A felforrósított vajon megpirítottam, rászórtam a lisztet és egy-két percig együtt is megpirítottam. Felöntöttem a borral, összeforraltam. Lehúztam a tűzről és belekevertem a krémsajtot is. Tálkákba töltöttem és lefedtem a leveles tésztával. A sütőben még 15 percet sült, amíg a tészta felpúposodott, belül pedig rotyogott a töltelék.

Hasonlót készített mostanában Lúdanyó meg Limara is, hússal. Illetve a csirkecombos-gombás változat szerepelt Nigella express műsorában is.

Bevallom

Már a 2-es számú is 9 hónapos. Az 1-es számúval pedig már túl vagyunk az első ovis szülői értekezleten. Süni csoport és úgy 2 bőröndnyi megvásárolnadó cucc a listán.

Mivel ez itt ugyebár kulinárisra kihegyezett napló, a 2-es számú táplálkozásával fogok foglalkozni újfent. Illetve azzal, hogy én bizony elég sok kész kaját adok neki. Üvegeset. És még csak nem is hinném, hogy különösebben felelőtlen lennék. Most, így nyáron, már rengeteg szépséges gyümölcsből és zöldségből lehet válogatni, de februárban jobban bíztam a gondosan üvegezett bébiételekben, mint a zöldségesnél fonnyadozó répákban.

Igen, lehet fagyasztani is, előre, gondosan. De úgy tudom, hogy a gyümölcsöket jobb 3-4 hónappal a fagyasztást követően fel is használni, hogy ne veszítsenek a minőségükből.

Szóval én üvegezek, azért is, mert rendkívül praktikus, ha éppen a játszótéren, utazás közben vagy idegen helyen lenne éhes a gyermek. És ez a gyermek folyton éhes, még mindig 7-8 alkalommal eszik naponta. Néha már nem győzöm a turmixolást meg szoptatást.

És a múltkor, nagyi elhagyatott kamrájában kotorászva találtam ezt a rekvizítumot, ami arra utal, hogy valószínűleg én is ettem ilyesmit. Mégis elég jó ízlésem lett. Sem akkor, sem pedig manapság nem találtam az összetevők között olyasmit, ami tiltólistás lenne, csak a jól fejlett tejparám miatt böngészem folyamatosan a feliratokat.

A címkéken szereplő feliratokat persze érdemes némi fenntartással kezelni. A megadott hónapot, amelytől az adott étel fogyasztását ajánlják, mindig plusz kettővel célszerű figyelembe venni. A bébiételek gyártói azt szeretnék ugyanis, hogy már négy hónapos kortól adjuk a gyümölcspüréket, miközben a tudományos ajánlások 6 hónapos kort tartanak ideálisnak.

Léteznek bio bébiételek is. A Holle márka az egyik legmegbízhatóbb ebben a kategóriában, de annyira íztelen, hogy a gyerekek általában nem eszik meg. Viszont ezt szoktam alapnak használni és feltuningolni valamivel, hogy jobb ízű legyen. És közben én is csendben reménykedek, hogy ezek a bio cuccok tényleg biogazdaságból származnak.

Élménytúra a sivatagban, ööö, izé, a homokozóban