Keserédes málnahab


Nem az íze, az még mindig mennyei. A hozzá kapcsolódó érzések. Éppen ezért talán még sohasem készítettem málnahabot.
Anyu volt az, aki lelkesen készítette nekünk, abból a pár szem málnából, amit a kerítés mellől csipegettünk egy tálkába. Általában sokkal több landolt közvetlenül a hasunkban, mint a tálkában, de ő ekkorra már általban felverte a tejszínhabot - a jó öreg habporból. Így aztán beleszórtuk gyorsan azt a pár szemet, ami megfestette, megízesítette kellőképpen a habot, ami egyébként is illatozott a kevéske vaníliás cukortól.
Annyira egyszerű volt, mégis annyira mennyei. Általában a kék műanyag keverőtálból kanalaztuk ki egyenesen, meg se tudtuk várni, hogy csinos üvegtálkákba kerüljön.
Annyira a gyerekkor íze ez a málnahab, annyira fájdalmasan távoli, elérhetetlen. Igen, tudom, hogy most nekem kell megteremtenem a saját gyermekeim számára ezt a "gyerekkort". De néha annyira szeretnék egy picit én is visszaváltozni azzá a valakivé, akinek megsimogatják a fejét ha sír, megpaskolják a karját ha butaságokat beszél és elnézően sóhajtanak bolondos ötletei hallatán.
Van egyáltalán olyan életkor, amikor az ember nem az elveszett édenkertjét gyászolja?


7 megjegyzés:

trinity írta...

Én értelek....Szépen megfogalmaztad...

szepyke írta...

Igen, jó volt olvasni. Fájó, de jó.

Reni írta...

Ugyanerről beszélgettünk ma a kolleganőmmel. Igaz, még csak 24 éves vagyok, de én egyszerűen az a típus vagyok, aki nem bírja elfogadni, hogy az évek csak repülnek el a fejünk fölött... és maximálisan tisztában vagyok vele, hogy ez az élet rendje, de mégsem vagyok rá képes.

Dolce Vita írta...

Kívánom, a két gyönyörű gyerkőc enyhítse a hiányt

Névtelen írta...

Ha adhatok egy tanácsot, a málnából, ribizliből, eperből készült habot könnyebb felverni, ha félig lefagyasztod a gyümölcsöt. Vagy a lefagyasztott gyümölcsöt félig kiengeded. Olyan kemény habot lehet így verni, hogy táncolni lehet a tetején. Persze tojásfehérje és cukor kell hozzá.

Ági, aki főz írta...

Köszönöm Márta néni, de nálam a málnahab tejszínhabbból van. Valahogy idegenkedek a tojáshabtól, pedig biztos isteni finom.

helen írta...

Mostanában nálam is nagyon erőteljesen előjött a gyerekkor keresése, a pillanatokat hajkurászom. És vágyom vissza...