Minden rajongómtól elnézést kérek, amiért egyetlen szó nélkül tűntem el. Mentségemre szolgáljon, hogy a pakolás során elhatalmasodó pánik, - amelyet az váltott ki, hogy nem tudtuk bepakolni az egész lakást a csomagtartóba - minden más értelmes gondolatot törölt a fejemből.
Tíz nem éppen nyugis, de jó kajákban igencsak bővelkedő napot töltöttünk a Balaton feletti hegyoldalon, néha pedig a víz közelébe is lemerészkedtünk. És naná, hogy ettünk. Alant következik az általunk felkeresett vendéglátóipari egységek hevenyészett listája, élvezhetőségi sorrendben.
Lucifer - Balatonudvari és Vászoly között valahol a hegyoldalban, az út mellett jobbra
A legjobbat utolsó este fogtuk ki, a tulajdonképpen csak véletlenszerűen felfedezhető vagy éppen ajánlás alapján felkereshető eldugott szőlőskert közepén olyat ettünk, hogy csak na. Hatalmas adagok, ízgazdag, cseppet sem spórolós fogások között tobzódtunk.
A borzalmasan tördelt, undorítóan sárga étlap olvastán nehéz volt eldönteni, hogy a szakács mit is szeretne tulajdonképpen. Összeszedhette minden kedvenc étkét, a fekete kagylós mediterrán különlegességektől a magyarosch étkekig. Szerencsénkre mi is és láthatóan a többi vendég is inkább e mellett tette le voksát.
Mégis ki lehet olyan elvetemült, hogy a Tihanyi-félsziget feletti hegyoldalon, hagyományos szőttes abrosz felett, igazi szódát és balatonfelvidéki rizlinget kortyolgatva rukkola salátát rendeljen? Őszintén szólva nem is különösebben érdekelnek az ilyen szerencsétlenek.
Legnagyobb bánatom egész este az volt, hogy a libamáj elfogyott, így be kellett érnem egy mélységesen sűrű vaddisznó pörkölttel, amit friss rozmaringos puliszkával és savanyúságokkal tálaltak. Maga a pörkölt se volt rossz, de a rozmaring aromája annyira feldobta a puliszkát, hogy minden második falat után el kellett magyaráznom az asztaltársaimnak, hogy ez mennyire jó! A sült csülök, csípős lecsóval és krumplival egy hatalmas fatálra pakolva szintén elnyerte a tetszésünket.
Bár már alig fért belénk, csak a becsület kedvéért ettünk még egy vaníliazselét is, erdei gyümölcsökkel. Inkább vanília krémet vagy pudingot írtam volna az étlapra, de valójában egyik elnevezés se takarta volna ezt a kellemes és igencsak finom desszertet.
A Lucifer úgy néz ki, mintha valaki kipakolt volna néhány padot saját kertjébe, aztán elkezdett főzőcskézni. Valószínűleg így is történt. A leggyengébb pont a vécé, ahol az ember alig mer hozzáérni a villanykapcsolóhoz, nehogy megrázza az áram, az ajtóra pedig valaki filctollal firkálta fel, hogy Damen.
Bazsalikom olasz étterem, Larus kávézó és Sunset étterem a Silver Resortban Balatonfüreden
Engem egyszerűen lenyűgöznek az olyan modern, divatos helyek, mint amilyenre Füred új központját alakították gondos kezek. Minimalista design, sok természetes kő és fa felülettel. Különösen kellemes a móló előtti részen a sétatér faborítása. Azon azért el kellett gondolkondnom, hogy a szálloda lakóinak nem túl kellemes az állandó nyüzsgés, ami szobájuk alatt zajlik, ugyanis az éttermek, kávézók a szálloda funkcióval szétválasztás nélkül keverednek.
Egy olasz szándékú étteremnek vajon lehetne-e találóbb nevet adni, mint azt, hogy Bazsalikom? Néha kissé túlzásba is estek a tulajdonosok, hiszen az asztalon hervadozó fűszernövények azért valljuk be nem túl étvágygerjesztőek. A belső térben félig-meddig látványkonyha csalogatna, ha nem lenne sokkal kellemesebb kint ücsörögni.
Az étlap nem esik túlzásokba, van pasta, pizza meg néhány secondi. Nem ragaszkodván az olasz szokásokhoz mi a tésztát főételként esszük és nem bánjuk meg. Imádom a fekete tésztát, jó hozzá a grillezett zöldség. A másik tányéron érkező fogas fűszerezése nyeri el a plusz pontokat, de azt már megmosolyogjuk, hogy ugyanaz az egyen-szósz és grill zöldség lapul a halszeletek alatt.
A Larus kávézóban sokféle, de alapvetően előre elkészített porból kevert italkülönlegesség közül válogathatunk. Mézes bécsi kávé, narancsos forró csoki iható és kellemes, de a világon bárhol kapnánk valami hasonlót. A berendezés is amolyan nemzetközi: a minimalista neo barokk, azaz bordó tapéta, kényelmes kanapék, kristálycsillárra emlékeztető világító alkalmatosságok.
A Sunset étterembe ugyan ezúttal nem merészkedtünk be, de a kihelyett étlap tanúságai szerint igazi ínyenc élményeket ígér a betervezett látogatásunk. A grillezett békacombért mindenképpen vissza fogunk jönni.
Magam részéről rendkívüli örömmel tölt el, hogy Balatonfüred ilyen szépséges hellyel gazdagodott, bár bizonyára sok régi étteremtulajdonos most bánatosan ingatja fejét az elcsábított gyomrok miatt.
Terasz étterem - a Tagore sétány végén, Balatonfüreden
Már évek óta ott terpeszkedik ez az adottságaival igencsak vendégcsalogató hely. Kis tavacskák közé helyezett nádfonatú székek és asztalok, nyárestén alaposan megtellik a hely. Élő zene is van, jó hátradőlni, beszélgetni a ritkán látott rokonokkal.
Nemzetközi étlap, némi magyaros beütéssel, jó hosszan sorolt ételekkel. Nyolcan hétfélét választunk, a pincér nem jegyzetel, hanem úgy tíz perc elteltével visszajön és újra kérdezi, hogy mit is kértünk. Kedves meg fiatal, de engem ez némileg felbosszant. Feltalálták már a jegyzetfüzetet és a tollat is. Sőt, magam is használom időnként.
Kapunk vizet, az egyetlen etetőszékre még várni kell, amíg felszabadul. Meg az ételre is. A pincér úgy húsz percig vissza sem tér, aztán kapunk egy tányérnyi kést és villát. Újabb negyed óra múlva jön az étel, enyhén szólva éhesen vetjük rá magunkat. Szinte minden élvezhetetlenül sótlan, ezen még lehet segítetni. De sötét is van már a fák alatt, alig látjuk, hogy mit eszünk. A harcsapaprikás feltűnően világos - talán megszaladt a tejföl. Sebaj, de még íztelen is.
A grillezett húsok, sült hagymával vagy éppen ráolvasztott rokforttal az egészen finom kategóriájába kerülnek, de a mellé pakolt, bármely szupermarketben beszerezhető mirelit "sztékburgonya" már nem olyan nagy durranás. A Cézár saláta, olyan mint bárhol, ehetően jellegtelen, de nem mondható el ugyanez a rághatatlanul keményre sült és a várakozásban kihűlt pirítósról.
Ciprián étterem a tihanyi forgatag kellős közepén
Tihany nevezetességei mellett végigsétálva az ember ismét a nyolcvanas évek harácsoló "vállalkozóinak" karmai között érezheti magát. Ingyenes időutazás, ha az ember meg tudja állni, hogy ne vegyen egy füzér pirospaprikát, néhány rendkívül dekoratív köcsögöt és még a jó ég tudja mit.
A legszebb részekre, így az apátságra ezúttal a velünk tartó gyereksereg éhsége miatt nem kerülhetett sor, a csalogató táblára kiírt pogácsa ígérete miatt végül a Ciprián mellett döntünk. Egy némileg elszeparált rész mellett döntünk, ahol hamarosan a másik két asztalt is kisgyerekesek foglalják el, így legalább nem zavarunk senkit.
A pincérnők se nagyon zavarnak minket. Hiába kérjük, hogy néhány pogácsát (50 ft / db) lehetőleg azonnal hozzanak, úgy 20 perc múlva eszmélnek. A gyerekek meg addig érjék be a magunkkal hozott babakeksszel és a salátabárból szerzett savanyú uborkával. Becsületükre legyen mondva, elvannak ezzel is.
A gulyásleves és a halászlé kipipálható, bár sokszor, sok helyen ettünk már jobbat is. A hamburgert - zsömle nélkül, félelmetesen színtelen húspogácsával, csak a gyerekek éhsége menti meg a visszaküldéstől. Vesztemre fokhagyma krémlevest kértem, ami zöld ! és egyáltalán nem krémes. A tejszín szerűség különválva úszkál a tetején. Itt valami súlyos félreértés lehet a szakács fejében.
Berendelünk még néhány gundel palacsintát is, ami a leves tökéletes sótlanságához képest töményen édes. Jellegzetes dejó íze van, a jó kis dió helyett. A csokimártás borzalmaira pedig inkább nem vesztegetnék további karaktereket.
Ha a picérek és vélhetően a szakács is, nem azon sopánkodnának, sőt csodálkoznának, hogy hogyan lehetséges az, hogy vasárnap ! délben ! augusztusban ! tömeg van az étteremben, akár egész jó hely is lehetne ebből. De legalább nem néztek csúnyán a randalírozó gyerekekre. Nem volt rá érkezésük ugyanis.
