A növekvő fogaktól, melegtől és még ki tudja mitől elkínzott tizenegyhónapos végre alszik, én pedig eldőlök saját különbejáratú, negyven fokra felfűtött poklomban, amelyet egykor a hálószobámnak hívtam.
Aztán egy pillanat alatt elmerülök egy tengert idéző borítóval ékeskedő könyvben, úgy csobbanok a lapok közé, mintha a hűs hullámokba vetném magam. Frances Mayes megalkotta harmadik, további álmodozásokra és utazásra csábító könyvét is, amely elszakad Toszkánától. Egy év a világban cím alá valójában a jó öreg Európa fér be.
Bárhol nyitom ki a könyvet, az olvasás varázslata folytán érezhetem magam a gyomorrontást okozó marokkói vacsorán, az isztambuli szőnyegárusnál, a záporokkal tompított színekben pompázó angol kertekben.
A puszta útleírást sohasem gondoltam izgalmas műfajnak, de Mayes jellegzetes, már-már közhelyszerű szereplőkkel népesíti be a helyszíneket. Ettől pedig élővé, hihetővé és élvezhetővé válnak az írások. Miközben turistalátványosságokhoz özönlő tömegbe keveredünk Görögországban, elmerenghetünk az írónő által felállított párhuzamokon, nem túlzottan megterhelő filozófiai futamokon és néhány ókori kultúr-morzsával is gazdagabbak lehetünk.
Gasztronómia és főzőcskézés ezúttal kevesebb került a könyvbe, mint a toszkán napok regéjébe, hiányoznak is az összegyűjtött jellegzetes receptek, de cserébe legalább tíz évre való utaznivalót, felfedeznivalót vések be kedvenc halacskás noteszembe. Egy év nem lenne elég a világban, meglesni ennyi csodát.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése