A kiírás olvasása előtt két nappal vagy fél órán keresztül ecseteltem a drágámnak, hogyan is készült az a bizonyos bárány Görögországban. Ha csak felvillan az agyamban a szó: nyaralás, ízek, élmények és ételek sokasága özönlik elő rejtett zugokból. Hogyan lennne lehetséges rábökni egyetlen egyre és azt mondani ő az?
Június 20-a nyolc évig úgy szerepelt a családi naptárban, mint az a szent dátum, amikor délután kettőkor találkozunk a sándori benzinkútnál. A vaníliasárga és a haragoszöld Zastava százegyes csurig megpakolva, még a lábunk alá is cuccok gyömöszölve. Sose indulhattunk el egy egész rúd Pick szalámi és egy piros fóliás Trappista nélkül. Ki tudja mit hoz a sors, enni pedig kell. Máig rejtély hogyan, de Apunak még az ominózus piros-fehér pöttyös tepsit is sikerült mindig betuszkolni.
Így vágtunk neki az ezer kilóméteres útnak, egészen a híres-neves Paráliáig. Útközben már-már rituális pontosságal áltunk meg Predejánéban, a marcona szerb hegyek közé rekedt motelben. Csevapot tettünk, lepényben, kajamakkal és hagymával.
Aztán a görög határ után általában gyorsan elvesztettük a türelmünket, amit csak néha enyhített a nyolcvanas években csodaszámba menő dobozos Sprite és Fanta. Görögország akkoriban annyi csodát tartogatott! Ott már lehetett kapni nektarint és Nutellát. A két hét alatt Apu legalább egyszer sütött palacsintát - úgy száz darabot egyszerre. A második héten már annyira lekúszott a dinnye ára is, hogy szinte minden nap azt faltuk a strandon. És tudja valaki még rajtam kívül, hogy mi az a lukumádesz? Cukorba forgatott fánk, amit szintén kizárólag a strandon lehetett enni. Csokiba mártott fagyi, a sétány végén lévő cukrásztól és Algida!
Meg aztán rántott tintahal karikák, friss polipsaláta is akadt egy-egy éttermi kiruccanásunk alatt. Muszaka. Caciki.
És sokszor került elő az a bizonyos tepsi is. Ha a Szaloniki piacon bóklászva sikerült pantomimjátékunkal megértetni a hentessel, hogy a zzz-zzz arni-arni valójában fagyasztott báránycombot takar, akkor pompás lakoma kerekdett belőle. A báránycombot aprócska, zsenge cukkínik, krumpli, paradicsom, paprika és rengeteg oregánó kíséretében pakola be Apu a tepsibe, fóliával akkurátusan letakarta, majd magunkkal vittük a strandra menet. Nem, nem napon főztük meg, hanem útközben leatuk a péknél, aki fekete filctollal egy jól látható számot kanyarintott rá - ezt meg kellett jegyezni. Aztán, a kenyérsütés végeztével a még forró kemencébe bekerültek az ott várakozó tepsik is. Visszafelé pedig nem akadt más dolgunk mint alaposan belakmározni.
Mindezt hazahozni? Nem lehet, csak emlékek formájában. Kép sincsen, itthon újraalkotni azokat az ízeket nem lehet. Az Olimposz lejtőjén legelésző bárány, gyógyfüvektől illatos húsát, az hüvelykujjnyi cukkínik puhaságát, csak halvány derengésként lehet felidézni.
Egyszer majd én is elviszem oda a gyerekeimet. Tudom, hogy azóta minden megváltozott, de azt akarom, hogy ők is gazdagodjanak az ilyen boldog nyarak emlékével.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése