Nevezzetek csak nyugodtan rozé-gyilkosnak ezentúl. Pedig mindent megpróbáltam, de egyszerűen nem megy ez nekem. Nem bírom véresen megenni a kacsamellet. Ami jó bélszínben, az nem működik kacsában. Ez van.
Mindenben hűen követtem Eszter utasításait, de amikor a pihentetés után felvágtam a húst, a drágámmal a legnagyobb egyetértésben úgy döntöttünk, ez nem ehető, ez bizony nyers. Ezt követően szörnyűséges tettre vetemedtem. A serpenyőben lévő kisült zsírt visszaforrósítottam és a hajszálvékony hússzeletkéket 15-20 másodpercre visszadobtam.
Az eredmény? Megsült, de mégis vajpuha szeletkék. Nekem ez így tökéletes, nem tehetek róla, hogy ilyen csökevényes az ízlésem.
Arról, hogy milyen köret készült a kacsa mellé, külön bejegyzésben mesélek, az is megér egy misét.
5 megjegyzés:
Olyan vagy,mint anyukám:-)))
Pacsi!
Soha nem tudnám megenni, ami még "rózsaszín". Az nekem bizony nyers...
Ez van.
Én sem szeretem, ki nem állhatom a véres, nyers húst. Még marhában sem eszem meg. Brrr.
hát lányok, akkor még soha nem sütötte meg nektek senki jól azt a húst (nekem sem szokott sikerülni a mutatvány, tulajdonképpen én is rozégyilkos vagyok :-). Én sem szeretem a véres húst, de a véres és a rózsaszín bizony nem ugyanaz, a határ a kettő között gondolom nagyon keskeny és itt is gyakorlat teszi a mestert. Részemről egyébként feladtam, ilyet a férjem házon kívül fogyaszt - és én is. Mert bár nem vagyok egy nagy húsimádó, éttermi szakácsoknak már sikerült párszor elkápráztatniuk.
Helga
Ui: pont ma nézegettem néhány konyhagépkatalógust és láttam, hogy létezik beépített húshőmérő. részemről elhiszem, hogy anélkül nem lehet jól húst sütni :-))
De igazából pont azt akartam mondani, hogy pont azért sütöttem egy kicsit tovább, hogy ne legyen véres, de csodásan puha, porhanyós maradt végül, nekem így lesz tökéletes, még akkor is ha nem ez a szabályszerű.
Étteremben is ettem már sok rossz kacsát.
Megjegyzés küldése