Nos, ez se sikerült valami bonyolult módon előállítani. Mivel azonban a túró minden formában a drágám kedvence, egész nagy sikert arattam vele.
Nagyjából 10 percet sikerült ráfordítanom. A szilikonos formának köszönhetően ilyen látványos, de akár pohárkrémként is funkcionálhat, akár zselatin nélkül is. Mondanom se kell, hogy lehet játszani a fűszerekkel meg a gyümölcsökkel is. Például a csillagánizs-sárgabarack, menta-málna is jól muzsikálna együtt.
15 deka ribizlit leszemeztem, 1 kanál cukorral addig főztem, amíg levet engedett és meglöttyedt.
2 dl tejszínhabot 2 kanál porcukorral habbá vertem. 40 deka túrót botmixerrel pürésítettem, hogy lágyabb, krémesebb legyen. Belekevertem 1 csomag vaníliás cukrot, beleforgattam a tejszínhabot és 1 csomag zselatin fixet, amit nem kell melegíteni. A túrókrémet formába simítottam, 2 órát dermesztettem a hűtőben. Kiborítottam és a szintén lehűtött ribizlis mártással tálaltam.
Most akkor gondolatban nyaralok. Tunézia egyébként csudajó hely, elég rendesen ráálltak a turisták kényeztetésére. Nem mondhatnám, hogy különösen vadregényes, eldugott helyeken ettem. A kuszkusz ott nagyjából megfelel a mi gulyás levesünknek, így minden tömegétkeztetésre kitalált étteremben kínálják. Még a paprikás-paradicsomos ízvilága is egészen jól illik a mi magyaros vonalunkhoz.
És most itt nem a kuszkuszról, mint daráról, hanem az ugyanilyen nevű, gazdag egytálételről beszélek. Ehhez még egy csúcsos cserépedényt is be lehet szerezni, amelyben tökéletesen készíthető el ez az étel. Nekem maradt a jó öreg lábasom.
Elkészítése: A húst felkockázzuk, a hagymát felaprítjuk, a zöldségeket megtisztítjuk, de egyben hagyjuk. Mély serpenyőben vagy lábasban olajat forrósítunk, ezen megpároljuk a hagymát és a húst. Megfűszerezzük, felöntjük a paradicsomkonzervvel, beletesszük a paprikát és elkezdjük párolni.
Mivel nekem jó 3 órát tartott puhára főzni a húst, a zöldségeket nem raktam bele, mert teljesen szétfőttek volna. Az utolsó órára tettem bele a répát, petrezselymet, krumplit. A cukkínit csak negyed órát főztem, a csicseriborsó konzervet pedig csak a legvégén kevertem hozzá, hogy átmelegedjen.
A kuszkuszt úgy készítettem, hogy felforraltam a vizet, belekevertem a kuszkuszt és lezárt tűzhelyen hagytam negyed órát, hogy magába szívja a vizet, megduzzadjon.
A lány vonatozott. Végtelen vonatút volt ez Belgrád és Budapest között, átszállás nélkül. Ez volt az utolsó ilyen vonatozás, a magyar cég pár hónap után bezárta a szerb irodát. Arra gondolt, hogy most akkor akár élvezhetné is az utazást: egyedül van, nem siet sehová. Csak pár aprósággal nem számolt, hogy hiába a nemdohányzó fülke, Szerbiában mindenki dohányzik. A júniusi forróságtól minden ablak nyitva volt, de a menetszél is forró volt. Az ásványvíz túl gyorsan elfogyott.
Aztán egyszer csak megállt a vonat. Percek alatt még melegebb lett, szél nélkül. Jobb oldalon enyhén emelkedő domboldal: mező, vadvirágok. Balra aratásra kész búza. Újság, könyv unalmas. Utastársak enyhén szólva idegesítők.
Egy és negyed óra tanácstalan várakozás után, újra lódul a szerelvény. Búzaföldek, zöld kukorica, napraforgó meg sok-sok pipacspiros.
Szabadkán legalább le tudott szállni és vizet, ropit venni. Aztán megint várakozás: útlevél vizsgálat, pár perc döcögés aztán még egyszer ugyanaz. Végre már Magyarországon zötyögött a vonat, jött az alkonyat, remény, hogy végre vége lesz ennek az útnak. Ő már remény vesztve lapozgatta a naptárát, hátha a jövő heti tennivalók megtervezése eltereli a gondolatait. Ahogy felnézett, most balra a nap lángolt az ég peremén, de jobbra mintha itt is és ott is apró tüzek villantak volna. Ó, persze, persze biztos a nap fénye tükröződik az ablakokon. De a szél messziről dobszót, énekfoszlányokat hozott. Szabadtűz fölött sült hús illata kúszott be a kupéba, majd illant el. Dühösen rázta meg a fejét.
Aztán rápillantott a naptárra: Szent Iván napja! Ó igen, mesélte a nagymamája. Ez az a nap, amikor az ember megtalálhatja a kedvesét, ha átugorja a tüzet. Ó igen, ez az az éjszaka, amikor sült almát majszoltak gyerekkorukban és olyan sokáig maradhattak fenn esete, amíg össze nem csuklottak a fáradtságtól. Ez volt a nyár, a szünidő kezdete, amikor bármi megtörténhet. Például most száll fel a vonatra egy kedves, jóképű fiú, leül vele szemben és három év múlva Szent Iván napján ott állnak majd az oltár előtt.
És nyílik a fülke ajtaja. De nem egy jóképű fiú lép be rajta, hanem egy fésülhetetlenül göndör hajú lány. Lehuppan a szemközti ülésre, arcán mintha egy koromcsík húzódna, kicsit liheg.
- Hú, majdnem lekéstem a vonatot! – mondja és kacag. – Kérsz sült almát? Még langyos!
Ettől kezdve nincs unalom, távolba meredés. Beszélgetés van, barátság van. Végül is ez az az éjszaka amikor bármi megtörténhet. Az ember még egy igaz barátot is kaphat ajándékba.
Hűsítő, friss és csak egy picit alkoholos. A gyerekeket meg úgysem érdekelte ez a túlérett sárgadinnye.
A sárgadinnyét félbe vágtam, a magokat kidobtam, a belsejét kikapargattam egy karalábévájóval. Pár gömböcöt félretettem, a többit összeturmixoltam. Öntöttem hozzá 1 dl tejszínt, két csipet gyömbérport meg 2 kanál sherry.
Érdekes, hogy egyáltalán nem igényelt plusz cukrozást, hanem így volt kellemes az íze. A ribizli egyébként csak díszítés, de akár bele is lehetne szemezgetni pár darabot.
Ez a mennyiség 2 személynek pont elég egy kellemes ebéd elindításához.
Ez egy igazán szuper, majonéz-mentes padlizsánkrém. Egyszerűen isteni, és egyáltalán nem hiányzik belőle a plusz cucc. A krékert meg Hajnal és apróságai blogján vadásztam le magamnak. Együtt a tökéletes páros, de külön-külön is nagyon jól működnek.
Paradicsomos, bazsalikomos padlizsánkrém
Fogtam egy szép, méretes, kövér padlizsánt. Megszabadítottam a héjától, felkockáztam. A kedvenc mély serpenyőmbe olajat löttyintettem, rászórtam 1 pici fej felaprított hagymát meg a padlizsán kockákat. Addig kevergettem, amíg elkezdett pirulni. Ekkor beleszórtam 2 gerezd lereszelt fokhagymát, 1 feldarabolt paradicsomot is. Lefedtem és addig pároltam lassú tűzön, amíg a padlizsán teljesen megpuhult. Ha szükséges, érdemes aláönteni egy-egy korty vizet, hogy ne égjen meg.
A kihűlt padlizsánt pürésítettem, sóval, borssal és bazsalikomlevelekkel fűszereztem. Öntöttem hozzá még 2-3 evőkanál olívaolajat is (valami jobb minőségűre van itten szükség, aminek még élvezni is lehet az ízét). Aztán le lehet hűteni és mártogatni, kenyérre kenni, ad abszurdum kifőtt tésztával összekeverni.
Ami nálam a tökéletes mártogatós páros lett, az a:
Sós, köménymagos kréker
Hozzávalói: 120 g langyos víz, 2 kanál olaj, 150 g búzaliszt, 100 g kukoricaliszt, csipet só, nagyobb csipet cukor, késhegynyi száraz élesztő.
A hozzávalókat összegyúrtam, jól megdögönyöztem, majd 1 órát kelni hagytam. Újra meggyúrtam, lisztezett felületen nagyon-nagyon vékonyra nyújtottam. Átemeltem a tespibe, amit előzőleg kibéleltem sütőpapírral. Rászórtam a durva szemű sót és egész köménymagot, bele is nyomkodtam. Végül felkockáztam, nem szedtem szét, de nem sültek össze. Azonnal be is dugtam a 180 fokos sütőbe, további kelesztés nélkül. Kb. 10-12 perc alatt meg is sül.
Az utóbbi időben dolgozom fel a magazinokban talált, kitépkedett ötleteket. Ezt a levest egy régi Wellness-ben leltem, kicsit átalakítottam saját ízlésemre.
Először is fogtam egy csomag csirkeaprólékot, répát, petrezselyemgyökeret. Bő, sós vízben puhára főztem, a levét leszűrtem. A csirkehúst lefejtettem a csontokról és apróra daraboltam. A húslevesben puhára főztem 10 deka rizst. Hogy izgalmasabb legyen, belefőztem egy csillagánizst is. A gyerekeknek félretettem a húsból meg a rizsből magamnak meg tovább varázsoltam a levessel.
Felkarikáztam 1 csokor zöldhagymát meg egy zöldcitromot. Egy tál aljába tettem őket. A rizses-csirkehúsos levest erre mertem rá. Beleszórtam még egy evőkanálnyi felaprított petrezselyem zöldjét, illetve tettem bele savanyított bébi kukoricát is.
További lehetőségek rejlenek még a receceptben, ugyanis lehetne még tenni bele chili paprikát, leveles spenótot, hogy éppen csak megfonnyadjon a forró levesben vagy akár borsót is.
Hogy én ezt mennyire szeretem! Egy fórumos bóklászás döbbentett rá, hogy mennyire régen csináltam, pedig annyira egyszerű.
Fogtam 3 tojást, keményre főztem, leszedtem a héját és lereszeltem, amikor egy kicsit már kihűlt. Hozzákevertem 1 kanál tejfölt, 1 kiskanál magos mustárt, 1 kanál aprított petrezselymet és metélőhagymát, pici sót és borsot. Már csak egy kis kenyér kell hozzá és lehet falni.
Bizony, bizony, szép mennyiségű karakterrel töltöttem meg az én kis blogomat. Ez pontosan az 1000. bejegyzés. A zöldség és az édesség címke fej-fej mellett haladva 154 és 155 bejegyzéssel lett a legtermékenyebb kategória.
A Google-ban is a Stahl, a káptalantóti meg persze az ági főz keresőszavak kerültek előre, de sokakat érdekelt hogyan lehet sült almahabot meg vöröslencselevest készíteni. A keresők az egzakt kifejezések mellett olyan mulatságos vagy éppen érthetetlen szavakkal is hozzám irányítja az embereket, amire nem is gondoltam volna. Úgy tűnik írtam már a csüngőhasú malacokról, a nercbundáról meg az egyenleg tésztáról. Az állatokról olyasmiket kérdeznek tőlem, hogy "miért esznek húst az állatok", illetve, hogy melyik "állat, aki álcázza magát".
Hát bizony ez az "azt főzök, amit akarok játék", ahol "barbie főz", mert végül is ez egy "blog tele hasról". Ez utóbbi lehetne a jelszavam is.
Főleg, ha megválaszolom "a francia nők tényleg nem híznak?" kérdést. Kérdésekkel amúgy is jól állok, a Google szerint nálam ezekere is választ lehet találni: Hogyan fűszerezzem a már megsült, kiszáradt, íztelen karajt? Meddig jutott el Marco Polo? A 12 lyukú muffinsütő hány személyre elég? És honnan ered a kuglóf szó? Nos, ez utóbbira legalább emlékszem, hogy tényleg írtam róla, itt.
És hát, akkor nincs más hátra, mint hogy sommásan megállapítsam: "Az angol háziasszonyok nem főznek". Hát nálam, maximum Nigella, a többieket nem ismerem.
Vagy esetleg vártok tőlem még valamit? Egy nyereményt esetleg a szép kerek számra való tekintettel? Jó, jó, akkor sorsolok! A kommentelők között, aztán akit kihúzok, annak kitalálok valami személyre szólót. Így jó lesz?
Cserébe írjátok meg, mit szerettek és mit nem? Mi hiányzik nektek, miből olvasnátok többet és miből kevesbbet? Mióta olvastok és miért jöttök vissza? Vissza tudtok emlékezni, hogy melyik volt a kedvenc bejegyzésetek?
Feri délelőtt kezdte körbetelefonálgatni a haverjait, hogy jöjjenek már át egy kis sütögetésre. Kissé kásás hangja arra utalt, hogy elfogyasztott már pár felest. Mivel a haverok kissé aggódtak Feri lelki állapotáért, csapot-papot, feleséget, barátnőt hátrahagyva mentek Feri hívására. Különösen Joci aggódott, a többieknél is jobban, erős lelkifurdalással küzdve, amiért ő mutatta be Ferinek a Barbit, a csinos pultoslányt, aki olyan csúnyán elbánt szegény barátjával.
- Csá, Joci! Még pont időben jöttél! Nézd micsoda grillsütőt szereztem! Képzeld még apróra vágott fát is árultak hozzá! Nem semmi, én mondom. Szóval jól megraktam ezekkel a farudakkal, így kell aládurrantani. Csak az a probléma, hogy egy ideje már nem vettem Nemzeti Sportot, így nem volt újságpapírom. Csak annak a luvnyának a magazinjai. Itt hagyott nekem egy raklappal! Most nézd meg! Cosmopolitan meg Glamour! Megáll az eszem. Glamúúúúr! Ez kellett neki, de ezek a rohadék műpapírok nem akartak meggyulladni rendesen. Szerencsére felkészültem ám, és vettem ezt a szuper kis folyadékot! Ezt nézd! Csak rálöttyintek és már fel is lángol a tűz! Nem semmi, én mondom.
- Te, Feri, a szomszédok nem fognak reklamálni, hogy te itt az erkélyen tüzet raksz?
- Ne rinyájjá mán! Különben is csöngettek. Á, hellósztok! Gyertek csak be. Olyan királyság tüzet raktam, hogy csak néztek majd. Naszóval, amikor a fa már elég jól ég, akkor kell rászórni a szenet. Nekem ezt még apám tanította.
- És mit fogsz nekünk sütni, Feri? Már éhesek vagyunk!
- Olyat kaptok, amit még sose! Szívet sütök nektek, bizony! Annak a bestiának a szívét tálalom fel nektek, bizony!
- Ö, biztos jó lesz, de addig is valami piát adhatnál haver, hogy legalább ne szomjazzunk.
- Ja, persze. Ott a pulton apám pálinkája. A fantás üvegben van a szilva, a kólásban meg a körtepálesz. Vagy fordítva? Már nem emlékszem pontosan, de jó erős a cucc, az öreg nagyon tud.
- Hé, figyelj, nagyon lángol ez a grill!
- Nagyon jó az így, ne izgujjá mán! Figyeljétek, hogy csinálja egy profi! Így, most kell ráönteni a szenet. Jó nagy tüzet csinálok, abból lesz a forró, vörös parázs. Te, b…szki, ez elaludt. Túl sok a szén! Na, mindegy, öntök rá abból a jó kis égésgyorsítóból. Na így, gyerekek! Most már jöhet a menet! Már csak a sütnivaló kellene! Na megyek, és hozom annak a dögnek a szívét!
- És valami konkrétabb kaját nem szereztél nekünk? Mondjuk egy kis sütnivaló kolbászt, jó csípőset?
- Kolbász kell neked!? Levágjam a sajátomat? Az a k…rva úgyis kiherélt, amikor itt hagyott, nekem már olyan mindegy.
- Ácsi, Feri, ne hadonásszá mán itt az orrom előtt azzal a disznóbökővel!
- Akkó te meg ne szójjá be!
- Te, figyelj már, nem túl nagy az a tűz? El kéne oltani, mielőtt meggyullad a ház!
- Hogy ti milyen beszariak vagytok! Hohó, tényleg kicsit nagyobb lett a tűz, mint gondoltam. Na várjatok csak, azt mondta az apám, hogy csak rá kell borítani egy pokrócot és elalszik. Itt ez a paplan, jó lesz ez is. A francba! Menjetek hátrébb, gyerekek!
Újsághír: „Tűzoltók szabadítottak ki B. Ferenc lakásából egy megkötözött nőt, miután lakossági bejelentésre egy tűzesethez vonultak ki. Mint kiderült, a kerti grillezés füstje miatt hívták ki a szomszédos lakások lakói a tűzoltókat, ám meglepetésükre nem a tűzzel, hanem egy késsel hadonászó, erősen ittas állapotban lévő férfivel kellett megküzdeniük. A később kiérkező rendőrök a férfit letartóztatták, míg a kádból kimentett nőt sokkos állapotban szállították kórházba. B. Ferenc ellen gyilkossági kísérlet miatt indul eljárás.”
Tetszett? Szeretnél még több Kern Ági-féle novellát olvasni? Íratkozz fel az Instant Irodalom Hírlevélre, és minden héten ott vár a postafiókodban egy friss, ropogós olvasnivaló-adag.
Az ehavi VKF háziasszonya, Kata, azt kérte tőlünk, hogy rajunk tüzet a szabadban. A családunkban az ilyesminek évtizedes hagyománya van, egyszer már meséltem valami hasonlóról. Az egyetlen bibi, hogy szinte mindig ugyanaz kerül a faszénparázs fölé: csevap (amiről már írtam itt és itt is), kolbászkák, kakastaréj alakúra vagdosott szalonna, szalonnába tekert csirkemáj (aminek elkészítése gyakorlatilag nem recept), meg pisztráng vagy más egészben süthető hal (erről is volt már szó). Őszintén szólva nem nagyon bánom én, hogy mindig ugyanazt esszük a szintén kötelező szereplő, görög saláta mellé. A hagyományok jó dolgok!
Persze volt már olyan is, hogy saját szakállamra sütögettem, próbálkoztam már csirkemellel is, ami elég jól kiszáradt, sertésszűzzel, ami finom szaftos maradt, illetve kicsontozott csirkecombbal, mi hasonlóan jó lett. A pácolást nem szoktam túlzásba vinni: olaj, fűszerek, esetleg méz.
A különböző színes zöldségek: cukkíni, padlizsán, paprika, hagyma fantasztikusan mutatnak nyársra húzva! És akár mindenféle fűszerezés nélkül is csodás ízeket kapunk végeredményül.
Még egy aprócska ötlet, aminek kivitelezéséhez szintén nem szükséges különösebb recept, sem szaktudás: egy egész camembert fóliába csomagolni és pár percre a rostra pakolni. A belseje fantasztikusra olvad, lehet bele mindenféle zöldségeket, kenyeret mártogatni.
Déltengeri rák-nyárs
Én tipródtam egy ideig és csak kitaláltam valami olyasmit, amit eddig nem ettünk: ananászt és rákot húztam nyársra. Megkenegettem olajban elkevert, szétnyomkodott fokhagymával, sóval borssal. Mindkét oldalán 2-2 percig sütöttem.
Ezersziget öntet
Készítettem hozzá mártogatóst is, ez lett az egész kompozíció legjobban sikerült darabja. Összekevertem 2 kanál majonézt, 2 kanál tejfölt, 1 kanál ketchupot, fél kaliforniai paprikát apróra darabolva és egy pici chiliolajat.
A drágám időről-időre elmeséli, hogy mit ebédel a munkahelyén. Éppen arról panaszkodott, hogy a rákmártásos hal milyen rosszul sikerült, amikor eszembe jutott, hogy ezt én is el tudnám készíteni, méghozzá nem is akárhogyan.
Nekem nagyobb bejött ez az összeállítás, csupa halvány ízű hozzávaló, nagyon kellemes nyári asztalra kívánkozó étel.
4 főre értelemszerűen szükség van legalább 4, de inkább 6 halfilére. A fehér húsú tengeri halak általában alkalmasak erre a feladatra. Ezeket sóval, borssal meghintem, lisztbe forgatom és kevés olajon mindkét oldalon megsütöm. Nagyon gyorsan megsülnek és szét is esnek, ezért érdemes ügyelni rájuk.
A mártáshoz egy pici hagymát felkockáztam, 1 gerezdfokhagymát lereszeltem. 1 cukkínit felcsíkoztam. Serpenyőbe 1 kanál olajat öntöttem, ezen üvegesre árpoltam a hagymát, hozzáadtam a fokhagymát és a cukkínit, ezt is puhára pároltam. Ha szükséges, érdemes pár csöpp vizet önteni alá, hogy könnyebben puhuljon és ne égjen le. Csak ekkor adtam hozzá a fagyasztott, de kiolvasztott 15 deka rákot, mivel ezek rózsaszínek, tehát főttek voltak. Ez után ráöntöttem 2 kanál konyakot és megvártam, amíg az alkohol elpárolgott. A végén beleöntöttem 2 dl tejszínt és belekevertem 1 kanálnyi összevágott petrezselyem zöldjét. A mártást a halszeletekkel együtt tálaltam.
Igazándiból a maradék fagyasztott meggy felhasználására találtam ki ezt a sütit, ami végül nagyon jól sikerült. Saját jogomon kicsit féltem Fekete-erdő tortának elkeresztelni, de akik kóstolták azt állították, hogy az ízei teljesen olyanok.
Úgy kezdtem, hogy a csokit durvára daraboltam, összekevertem a lisztet, kakaót, sütőport és a csokidarabokat. Egy másik tálban a joghurtot, tojást, cukrot és olajat. A két keveréket vegyítettem, sütőpapírral kibélelt formába öntöttem, rászórtam és belenyomkodtam 20 deka lecsöpögtetett, magozott meggyet. (A meggy levét megittam.)
30 perc alatt megsült a 180 fokos sütőben.
Amikor lehűlt, felvertem 2 dl tejszínhabot 1 kis zacskó habfixálóval és 2 kanál porcukorral. Ezt a sütemény tetejére halmoztam és megszórtam díszítő tortadarával.
Mivel vendégségbe vittem a sütit, a tejszínhab csak a helyszínen került rá, így nem maszatolódott össze semmi és egész jól bírta a szállítást is.
Szilvitől egy olyan e-mailt kaptam, amire egyszerűen nem tudtam nemet mondani. "Leendő férjem, Ambrus nagy rajongód. Rendszeres olvasóid vagyunk, ő hívta fel az én figyelmemet is a blogodra. Eddig Ambrus főleg sütött, de a receptjeid az utóbbi időben a főzéshez is meghozták a kedvét. Nagyon hálás vagyok érte!" Az ő ötödik évfordulójukra kezdtem tehát ötletelni. Végül az időjárásra tekintettel egy fagyitortánál kötöttem ki, ami igazából egy sima fagylaltként is elképzelhető, csak én ilyen szépséges formákban fagyasztottam ki. A fűszerezésnél szabadjára engedtem a kreativitásomat, végül ez lett az eredmény:
Diós, rozmaringos, mézes fagyitorta
Kezdésnek készítettem egy egyszerű vaníliás fagylalt alapot. Ehhez felhasználtam 3 dl tejet, amiből 1 decit külön vettem, a többit pedig felforrósítottam. Az 1 dl tejet összekevertem 5 tojás sárgájával, 1 csapott kanál étkezési keményítővel, 1 kanál cukorral, 1 csomag vaníliás cukorral. Egy tálat vízgőz fölé helyeztem, beleöntöttem a forró tejet és folyamatosan keverve belecsorgattam a tojásos keveréket. Odakészítettem egy jéghideg vízzel teli tálat is, és amikor a tojásos tej kezdett besűrűsödni, áttettem a tálat ebbe a hideg vízbe, nehogy összecsomósodjon. Többször átkevertem, amíg langyosra hűlt. Ekkor adtam hozzá 1 dl tejszínt.
A keveréket teljesen lehűtöttem, belekevertem 3 kanál whisky-t és 3 kanál mézet. Kétfelé osztottam, az első részt a formába öntöttem és 5-6 óra alatt kifagyasztottam. A második részbe 80 g darált diót, csipetnyi őrölt rozmaringot is kevertem, ez lett a második réteg, amit szintén kifagyasztottam. Gyakorlatilag bármilyen folpack-kal kibélelt tálban meg lehet fagyasztani, de a szilikonos formák hihetetlenül feldobják ezeket a fagyikat is.
Aztán már csak annyi dolgom volt, hogy kiborítva tálaljam. Ha valaki úgy érzi, hogy nem elég édes, locsolhat rá még egy kis mézet. A rozmaringtól meg nem kell félni, alig-alig érezni, csak egy enyhe plusz lökést ad az egésznek. Persze akár ki is lehet hagyni.
Nos, kedves Ambrus és Szilvi! Remélem sokáig boldogok lesztek együtt és tetszik majd ez a finomság nektek!
Az ember nagyon hozzá tud ám szokni ahhoz, hogy autó van a feneke alatt. Nagyon sokáig ellenálltam annak, hogy saját autóm legyen, óriás pocakkal is vígan buszoztam, de aztán megadtam magam és kinyílt a világocskám. Mondjuk, ha elmondom, hogy kb. 5-6 hetente kell tankolnom, akkor látszik, hogy olyan sokat azért nem megyek. De nem győzök elég hálás lenni azért, hogy ha zuhog az eső, egyszerűen bepakolhatom a gyerekeket és nem ázunk bőrig, nem kell a villamosra felcihelődnöm a babakocsival és a piacról hazacipelendő 20 kilónyi zöldséget is bedobhatom hátra.
Valamelyik délután átvágtam az egész városon délről északra és vissza. A rakpart lezárva, forróság és dugó. Ültem a jól behűtött autómban és hirtelen megszállt valami mosolygós érzés. Az jutott eszembe, milyen érzés volt, amikor az első egy-két évben próbáltam magamnak felfedezni Budapestet. Ha Apu néha meglátogatott, akkor persze az ő autójával mentünk ide-oda. Ilyenkor mindig kihúztam magam, és magasra emelt fejjel tekingettem kifelé az ablakon, olyan menőnek éreztem magam pusztán attól, hogy végre nem a metróban billeg a fejem.
Mert akárhogy is nézem, autózgatni luxus, csak éppen nagyon gyorsan elfelejti mindenki. Nézem magam körül a két méter magasan kezdődő terepjárókat, az óriási autócsodákat és tudom, hogy ők is csak az első hetekben érzik, mennyire menő a csillogó világuk. Aztán már nem simogatják meg a kormányt, amikor beülnek.
És közben csuda jól érzem magam saját kis fehér, lekerekített dobozomban. Amint megláttam, tudtam hogy csakis ez lehet az én autóm. Már csak a rendszámára tekintettel is.
A múlt héten voltam egy kis sajtótájékoztatón, ahol három spanyol régió és az ő ételeik mutatkoztak be. Kóstoltunk is sonkát, kolbászt, sárgadinnyét. Aztán jól be is várásoltam: rozmaring- meg avokádómézet, narancslekvárt meg olívaolajat, jamon serranot és vörösborban érlelt sajtot. Egytől egyig isteniek, mindenféle erőfeszítések nélkül lehet belőlük fenséges tapas-vacsorát kreálni. Persze azért főzni is lehet ezekből a hozzávalókból, itt van pár receptötlet is.
Ha arra jártok, mindenképpen nézzétek meg mit kínál Andalúzia, Murcia meg az Asturias régió konyhája. Ez utóbbi régió bemutatkozása egészen lenyűgözött, az Atlanti-óceán partján, magas hegyekkel, eldugott, középkorból ittragadt városokkal nagyott lépett előre a vágyott utazási célpontjaim listáján.
Nem lepett meg, hogy mennyire jó így megsütve a répa, de az igen, hogy a lazán mellédobott szál petrezselyemgyökér mennyire fantasztikus lett! Mondjuk a családból nagyjából én vagyok az egyetlen, aki ilyen mértékben képes extázisba esni egy csupa zöldségből álló ételért.
Köretnek vagy nagyon-nagyon könnyű vacsorának készítve, 2 embernek elegendő adaghoz 4-6 szál répát és 2-3 szál petrezselyemgyökeret érdemes megpucolni. Hosszában félbe vagy négybe vágtam, tepsibe fektettem. Egy tálkában összekevertem 2 kanál olívaolajat, 1 kiskanál curryt, sót, borsot, római köményt. Rálocsoltam az olívaolajat, rászórtam 2 evőkanálnyi durvára vágott diót. Betoltam a sütőbe, kb. 20 perc alatt a grillező funkció alatt jól átsült, de még picit ropogós, harapható maradt. A dió meg jól megpirult.
Pár percig hagytam, hogy kicsit langyosodjon, majd rászórtam 1 evőkanálnyi durvára vágott/tépkedett mentát és petrezselymet.
Szóval itt ez az öt év, amivel kellene kezdeni valamit. Írhatnék most valami szerelmi vallomást, de azt inkább nem itt tenném meg. Öt éve csodás napunk volt, nekem pont olyan volt, mint ahogy azt egy 13 éves kislány elképzel magának: a ruhám, a rózsák, a lovaskocsi. Mindezt Anyunak köszönhettem, aki minden egyes kívánságomra talált megoldást. Mindamellett azt hiszem, hogy a vendégeink is jól érezték magukat, nagy buli volt, sok-sok táncolással.
Szóval volt egy már-már tökéletes esküvőnk. De ahogy elnézem mások házasságát, ezen nem múlik semmi. Nekünk, nem csak kettőnknek, hanem a családjainknak is fontos volt ez. Hogy kimondjuk, amit ilyenkor kimondanak. Hogy meghallgassuk Szent Pál apostol szavait a szeretetről, meg az Ave Mariát. Hogy együtt bulizzunk azokkal, akik eljöttek miattunk.
Azt hiszem azóta is működik a dolog. Persze, van olyan, hogy egyszer csak megbolondul bárki. De ő mostanra pont azzá az emberré vált, akit sejtettem is benne: okos, erős és sikeres. Hogy én kivé váltam, azon még gondolkodnom kell, de azt tudom, hogy rá számíthatok és támaszkodhatok.
Szóval mindenkinek azt mondanám, hogy igenis szervezze meg a saját álom-esküvőjét, mert lehet, hogy nem múlik rajta semmi, de nagyon jó nézegetni az 5 évvel ezelőtti képeket.
Végre! Végre! Sikerült olyan ételt előállítanom rebarbarából, amit megettünk, sőt még ízlett is.
5 szál rebarbara külső rétegét lehúztam, 2-3 centisre karikáztam. 2 almát meghámoztam és felkockáztam. A rebarbarát 5 percig pároltam 2 evőkanál cukorral és 0,5 dl vízzel együtt. Összekevertem a nyers almával. A gyümölcsöket egy sütőtál aljába kanalaztam.
Omlós tésztát kevertem az alábbi hozzávalókból: 170 g liszt, 100 g vaj, 50 g porcukor, 1 tojás, csipet só. Ezt a tésztát rámorzsoltam a gyümölcsre, 180 fokos sütőben kb. 20 perc alatt szépen meg is sült.
Legközelebb vigyázok majd arra, hogy ne pakoljam ennyire tele a sütőtálat, mert a szélén kibugyogott a cukros-gyümölcsös lé és bizony odaégett a sütő aljára.
Mi tagadás, egy sima hétköznapon ilyen luxuskajákkal előállni valahogy túlságosan hedonistának tűnik. Viszont annyira finom volt, hogy mesélnem kell róla, mielőtt elfelejtem. Nagyon ritkán veszek sertésszűzet, pedig a legfinomabb disznó-rész. A sertés bélszínje, ennek megfelelően tiszteletet érdemel.
Sertésszűz szalonnába tekerve
Nem is komplikáltam túl a dolgot: a húst 3-4 centis karikákra vágtam, sóztam, borsoztam, mindegyiket szalonnacsíkba tekertem és fogvájóval megtűztem. A végén mindegyik darabnak volt egy-egy elvékonyodó rész, abból levest főztem. 4 felnőttnek bőven elég volt 2 darab szűzpecsenye (kb. 60 deka).
Az előkészített húst 1-1 kanál vaj és olaj felforrósított keverékén sütöttem meg. Minden oldala csak 2-3 percet kapott, kívülről kicsit megpirult, de belül tulajdonképpen még rózsaszín és csodásan puha maradt.
Lecsós mártás
Mellé egy egyszerű lecsós mártást készítettem: 1 fej vöröshagymát és 2 tv paprikát, csöppnyi olajon megpirítottam, rászórtam 1 kiskanál őrölt pirospaprikát. Aláöntöttem 1 dl paradicsomlevet és puhára pároltam.
Főztem még hozzá rizst is, ami jól kiegészíti a többi étel erőteljes ízét. Sőt, volt még uborkasaláta is, mert lassan itt a nyár és ilyenkor naponta fogy nálunk 1-2 uborka.
Ez tulajdonképpen csalás, hiszen annyira végtelenül egyszerűen készítettem el ezt a fagyit, hogy nem is nevezhető főzésnek. Fogtam 1 dl gyömbérszörpöt, 2 dl kókusztejet meg 0,5 dl kókuszos rumot. Összekevertem és betettem a hűtőbe. Amikor fagyni kezdett, kétszer átkevertem, kicsit összetörve így a jégkristályokat.
Az íze nagyon jó lett, csak ezért merem elmesélni. Érződik rajta külön a kókusz és külön a gyömbér is, de elég visszafogott mind a kettő ahhoz, hogy kellemes nyári hűsítő legyen belőle.
Ha nem fagy meg teljesen, akkor akár turmixként, szívószállal is működik.
Szeretitek a gyömbért? Én nagyon, de van aki meg utálja. Így szörpösítve kicsit veszít a csípősségéből, de azért az íz még megmarad.
Úgy csinálom, hogy lereszelek egy jó nagy darab, mondjuk tenyérnyi gyömbért, felöntöm 2 dl vízzel és 10 percig forralom. Félrehúzom és hagyom lehűlni. Leszűröm, és a levéhez hozzáadok 100 g cukrot, azzal befőzöm, sziruposra. Ez után már csak le kell hűteni, és mehet mindenféle italokba, koktélokba.
Nyáron nem élhetek limonádé nélkül, citrom, pici cukor és menta, na meg sok jég az alapváltozat, de ha egy kis gyömbérszörppel öntöm föl még izgalmasabb lesz.
Ismét egy ikonikus saláta, ami minden vendéglőben, minden olasz szakácskönyvben, magazin cikkben megjelenik. Pont azért tudott ilyen híressé válni, mert egyszerűen jó. Olyan kombináció, ami magától értetődő és nem nagyon lehet rajta javítani.
A három élénk szín gyönyörködteti a szemet: piros-fehér-zöld.
A paradicsom édessége kulcsfontosságú: csak az érett, lédús paradicsomtól várhatjuk el ezt az ízt. Azt szeretem, amikor már-már kásás a húsa, szerencsére most már süt a nap és hamarosan jönnek a mennyei élénkpiros gömbök. Aki jót akar magának, keressen formátlan, csúnyácska paradicsomokat a piacon vagy a saját kertjében.
A mozzarella, főleg a buffala krémes, sós, tulajdonképpen önmagában is megállja a helyét. Mostanában én házi mozzarellát veszek a Kelenföld Városközpontnál lévő piacon. Igaz, hogy tehéntejből készül, de az állaga nagyon kellemes, belül már-már krémes.
Meg aztán ott a bazsalikom zöldje is. Friss és semmihez se hasonlítható, szinte minden salátaöntetnek jót tesz a jelenléte.
Kell még pár csepp olívaolaj is. A salátákhoz tényleg érdemes valami jobb fajtába beruházni. Amikor volt itthon egy palack különleges görög olajunk, valahogy minden saláta egyből izgalmas lett. Mert tényleg egy plusz ízt adott hozzá, a frissen kaszált fűre emlékeztető, kicsit diós aromák nem pusztán a fölös zsír-kalóriákat jelentették az ételben.
Ezen kívül még pár csipetnyi durvaszemű tengeri sót is lehet rászórni, ez még jobban kiemeli az ízeket.
Caprese csirkemell
Ezt a finom salátát rápakolthatjuk egy kis húsra is. Anyóspajtitól tanultam ezt az ötletet, a lisztben megforgatott csirkemell szeleteket gyorsan kisüti kevés olajban. Aztán rápakolja a sajtot, paradicsomot meg bazsalikomot és betolja a sütőbe. A sajt szépen megpirul, a paradicsom kicsit megsül és együtt isteni finom ízeket alkotnak.
Tudom, nem kellene politizálni, de szerény véleményem szerint nem azok a hősök, akik egy francia kastély előtt hőzöngenek, hanem akiktől magyarul lehet vásárolni a szabadkai piacon, az a 2500 fellépő, aki részt vesz a 47. alkalommal megrendezett Gyöngyösbokrétán, aki jelöltette magát a kisebbségi választásokon vagy csak elmegy szavazni, aki részt vesz a magyar nyelvű miséken, azok a gyerekek akik a Kosztolányi Tehetséggondozó Gimnáziumba jelentkeznek, csak pár százezer emberről van szó.
Vannak napok, amiket egyszerűen csak úgy lehet túlélni, ha együltő helyemben magamba tömök párezer kalóriát. Tegnap megint eljutottam erre a pontra, miután négy napot töltöttem összezárva az előbb gyenge és beteg, majd túlságosan is felvidult és túlbuzgóan unatkozó gyerekekkel.
Szóval lett ez a banános palacsinta.
Palacsintát ritkán csinálok, pedig igazából nem túl bonyolult: 2 tojás, 2 dl tej, 200 g liszt, csipet só, 2 evőkanál olaj és valamennyi szénsavas víz (szóda). Hagyom állni vagy fél órát, aztán sütöm. Ebből az adagból 6-7 darab jön ki nekem.
Na, de a töltelék! 2 palacsintához elég adag, a gyerekek úgyis csak üresen szeretik. Két banánt felkarikáztam, rálocsoltam fél zöldcitrom levét. A serpenyőben 1 kanál vajat olvasztottam, beletettem a banánt, rászórtam 1 kanál porcukrot meg csipetnyi őrölt fahéjat, és vártam pár percet. A cukor jól megkaramellizálódott, a banán megsült. Mivel nagyon puha lesz, nem érdemes a megforgatásával kísérletezni. Nagyon forró, amikor kész van, de néhány perc múlva már ki is hűl és lehet falni.
Kíváncsiságból kiszámoltam, vajon hány kalória lehet egy ilyenben. Egy palacsinta elvileg üresen "csak" 250 kal körül van. Ha jól számolom, akkor két adag banános töltelék "csak" 450 kal körül van, 1 adag pedig 200 meg valamennyi. Ez így nem is annyira szörnyű, rosszabbra számítottam. Ja, és tulajdonképpen gyümölcsöt is ettem.
Ezt a receptet az Éva magazinban láttam meg, azonnal vadászni kezdtem a friss, zsenge borsóra. A kettes számú gyermek igen élénk érdeklődést mutatott a nyers borsó iránt, érdekes módon megfőzve már nem izgatta annyira.
Szuper ez a kombináció, azt hiszem elég gyakran neki fogok látni a borsófejtésnek az idén.
Két embernek elég kb. fél kiló hüvelyes borsó, amit megpucolva kb. 30 dkg lesz. Sütöttem hozzá natúr csirkemellet is, szóval ez a mennyiség elég nekem két evésre meg a kicsinek is.
A borsót egészen kevés vízben, kiskanálnyi vajjal együtt pároltam puhára. Csodás, hogy pár perc kell csak neki és már kész is. Leszűrtem és egy tálba borítottam. Összetépkedtem pár mentalevelet, felkockáztam 10 dekányi fetát. Só, bors, citromlé is került rá. És már fogyasztható is, így langyos-melegen a legjobb.
Annyira szeretem az ilyen ételeket! Szépséges színek, izgalmas összhang, csupa gyönyörűség.
Paprika is meg meg is van töltve, ráadásul a jó öreg TV paprika, azaz tölteni való. Csak éppen semmi köze ahhoz, amit a törökökről tanultunk, rizzsel és darált hússal. Ezt Dél-Amerikából lestem el, bár az eredetit nem igazán sikerült lekövetnem. Ott Rellenosnak hívják, a paprikát csípős babbal, mazsolával, paradicsomos salsával töltik meg és sok sajttal sütik. Ezt az ötletet követve jutottam el ehhez az ebédhez.
Dél-amerikai töltött paprika
2 embernek 4 paprikát, 1 doboz babkonzervet, 2 paradicsomot, csipetnyi chilit, apróra vágott petrezselyem zöldjét és vagy 10 dekányi reszelt Trappista sajtot használtam fel.
A paprikát megmostam és egy cikket hosszában kivágtam belőle. A paradicsomot feldaraboltam, összekevertem a leöblített babbal, fűszerekkel. Aki szereti, az tehet bele egy kis hagymát is, szintén nagyon apróra vágva. A babot beletöltöttem a paprikába. A sajtot lereszeltem és a nyílásba dugdostam. A paprikákat tepsibe fektettem, fél órán keresztül sütöttem a 180-200 fokos sütőben.
Érdemes mellé egy kis krumplit vagy rizst is készíteni, mert önmagában elég diétás fogás. Másrészt viszont kellemesen húsmentes, nekem nem is hiányzott belőle a darált hús, bár akár azt is lehetett volna tenni bele.
Csak mert olyan szép egymás után az a sok S. Egyébként ez se egy nagy történet, viszont végre sikerült a fehér spárgából is valami finomat előállítanom. Ahogy látom a boltokban még mindig hozzáférhetőek a sípok, úgyhogy nem késtem le semmiről.
Egy csomagnyi fehér spárgát eltördeltem, a fás, alsó részét félre lehet tenni leveshez vagy akár a tészta főzővizét ízesíteni vele. Eleve vékonyabb spárgákat választottam, az általában nem annyira fás. Miután jó alaposan megmostan, a felső, zsengébb kétharmadot hosszában félbe vágtam.
15 deka füstölt sonkát apróra kockáztam, pici vajjal együtt megpirítottam. Kiszedtem, de a zsírt, amit kiengedett magából a serpenyőben hagytam. A félbevágott spárgát erre dobtam rá, jó alaposan átforgattam. Ez után 10 percre lefedtem, lejebb vettem a lángot és hagytam, hogy saját gőzében megpárolódjon. Amikor puha lett, levettem a fedőt és nagy lángon átpirítottam, hogy elpárologjon a felesleges víz.
A tányéron rászórtam a sonkakockákat meg egy halom felaprított petrezselyem zöldjét. Azon gondolkodom, hogy kell-e hozzá még valami, de nem nagyon jut eszembe. Ez így kerek egész. Sózni se nagyon kellett, mert a sonka eleve adott hozzá egy kellemes sósságot.
A második nap csak sétáltunk a Central Parkban. Tulajdonképpen így tudnám összefoglalni. Persze ez a nap is sokkal több volt ennél. A Central Park vasárnap tele volt: babakocsis babák, piknikező népek, futók, baseballozók és egy AIDS tüntetés, amin több ezer ember vonult végig a parkon. Még mókusokat is láttunk!
Nagyon csinos egy park ez, direkt úgy lett kialakítva, hogy az ember jól érezze magát benne. Tavacskák, kacskaringós utak és sok zöld, de ha felnézel bárhol, azért látod a felhőkarcolókat is. Csak, hogy tudd, hol vagy.
Eredetileg a Guggenheim Múzeumba készültünk, annak állítólag befogadható a mérete akár 1 nap alatt is, de elmentünk útközben a Metropolitan előtt és valahogy bementünk. Na jó, azért mentünk be, mert az egyik kiállítás címe ez volt: Fashioning a National Identity. Csinosan összerakott időszaki divatkiállítás volt az 1800-as évek végétől az ötvenes évekig. Mondjuk én tanultam fél év divattörténetet, így sok új infót nem kaptam, de jó volt élőben, testközelben látni a gyönyörű régi öltözékeket és pár pillanatra álmodozni...
A Metropolitan iszonyatosan nagy múzeum, simán elmenne egy francia kastélynak. Minden kiállítórész vérprofin van összerakva, minden sarkon egy-egy tematikus bolttal, tudjátok képeslapok, könyvek, tollak. Van itt minden, több ezer éves egyiptomi templom, görög szobrok, középkori falikárpitok és persze Picasso is. Végignézni képtelenség, így csak pár, számunkra érdekesebb résznél álltunk meg pár pillanatra. Így is több órás volt a túra.
A múzeum lépcsőin jól el lehet ücsörögni, aljában egy egész kórus énekelt éppen és szórakoztatott minden megfáradt turistát. Egyébként lehet, hogy csak a vasárnapon múlott, de rengeteg kifejezetten kiöltözött, puccba vágott idősebb hölgy volt éppen a látogatók között, akik szemmel láthatólag a helyi erőket képviselték.
Ezt a helyet az utikönyvből néztem ki és úgy éreztem mindenképpen megér egy sétát. Ez egy deli, magyarul csemegeüzlet. De nagyon durva. A sajtrészleg akkora mint a mi nappalink, sült és nyers húsok, zöldségek, kenyerek, kész saláták. Amit csak el lehet képzelni. Egy könnyű ebédhez vásároltam be, csak úgy kapkodva, ami éppen megtetszett, azt be a kosárba. Ha kicsit több energiám és időm van, akár órákig is nézelődtem volna. És akkor még az emeleti konyhafelszerelési részlegre fel se mentem.
Vietnámi rákos tésztabatyu, kuszkusz saláta csicseriborsóval, ropogós baguette, friss kecskesajt, tojássaláta. Egyik jobb volt, mint a másik.
Rövid pihenő után elindultunk felkutatni azt az éttermet, ahol egy előzetesen betervezett programpontunkat, a steak-evést kipipálhattuk. Bevallom az ingyen osztogatott reklám kiadványokból tájékozódtunk és így találtunk rá erre a helyre. A dolog eleve jól indult, ugyanis a bejárat mellett egy üvegdobozban ott érlelik a gigantikus húsdarabokat. Ami Magyarországon tilos, az itt menő: 21 napig állandó 36 fokos hőmérsékleten, ventilátorokkal imitált szélben ücsörögnek a húsok.
Amit aztán tűzön-roston sütnek meg. Én a bélszínt választottam: cseppet sem véres, ámde puha és omlós lett. A sirloin, ami a drágám tányérján kötött ki, elég brutális volt: véres is meg hatalmas is. A kis cramed spinach nem tudta ellensúlyozni a hústömeget. Talán nem véletlen, hogy ez a vacsora után elég zaklatott éjszaka következett.
A hely önmagában sem semmi, még a húsok nélkül is: 80 éve ott van, a falakon régi hírességek fotói bámulnak az emberre. A jelenkori vendégeket pedig tetovált motorosok, öltönyös úriemberek meg a tornacipős turisták egyvelege adja.
