A szerbek egyik fontos ünnepe a család védőszentjének napja, a slava (ejtsd: szlava) ilyenkor nagy a jövés-menés, különösen a népszerűbb szentek napján. A fiatal családok első szlavájuk alkalmával mindenkit meghívnak, aki számít, aztán a következő években már nincs külön meghívás, akit egyszer vendégül láttak, már mindig jöhet. Az asztalok megpakolva, kezdődhet a vendégjárás.
Sok érdekes kedvencem van ezekről az asztalokról, általában az édes szekcióból. Például a cukorszirupban eltett gyümölcs, a slatko. A legjobb a szeder vagy a szőlő, néha diószemeket is találunk közte. Csak egy kiskanállal illik venni belőle, jár hozzá egy pohárka víz is, leöblítendő a szájösszeragasztó édes ízt.
A másik kedvenc csemegém, amiről most mesélek voltaképpen egy "böjtös" étel, hiszen nincs benne állati eredetű hozzávaló. Elkészíteni sem ördöngösség. Búzaszemek, dió és cukor. Esetleg egy pici fahéj, vanília színesítésképpen. Mégis, számomra igazi különlegesség, amikor eszem, mindig úgy érzem valami ősi rítus részese vagyok, pusztán az által, ahogy a kanalat belemerítem ebbe a sűrű masszába.
Régen mindig kaptam egy dobozkával a pótmamámtól, amikor nála volt a vendégjárás. Gondosan betettem a hűtőbe, aztán rájártam a kiskanállal. Soha nem tudtam megunni, de arra se rájönni, hogy mi itt a titok, amitől olyan vonzó ez a csegeme. A búza itt önmaga pőre teljességében áll elénk, úgy, ahogy az ősök találkoztak vele, nem finomítva, nem lisztté kínozva-őrölve, nem habos süteménnyé varázsolva, lényegítve, még csak nem is éltető kenyérként. Csak úgy a búzaszemek. Varázslat.
Búza-csemege
Mi kell hozzá?
50 dkg búza, 25 dkg dió, 10 dkg mazsola, 25 dkg porcukor.
Hogyan készül?
A búzát, annyi vízzel amennyi lefedi, fél órán keresztül forraljuk, majd még melegen bebugyoláljuk. Amikor néhány óra múltán teljesen kihűlnek a megpuhult búzaszemek, leszűrjük a vizet és háromnegyedét ledaráljuk húsdarálón.
A masszához egész szemeket is hozzákeverjük, csakúgy mint a darált diót és a többi hozzávalót. Jó alaposan keverjük össze, majd kis halmocskák formájában igazgassuk el a tányéron. Díszíthetjük diószemekkel, kandírozott narancshéjjal, fűszerekkel.
50 dkg búza, 25 dkg dió, 10 dkg mazsola, 25 dkg porcukor.
Hogyan készül?
A búzát, annyi vízzel amennyi lefedi, fél órán keresztül forraljuk, majd még melegen bebugyoláljuk. Amikor néhány óra múltán teljesen kihűlnek a megpuhult búzaszemek, leszűrjük a vizet és háromnegyedét ledaráljuk húsdarálón.
A masszához egész szemeket is hozzákeverjük, csakúgy mint a darált diót és a többi hozzávalót. Jó alaposan keverjük össze, majd kis halmocskák formájában igazgassuk el a tányéron. Díszíthetjük diószemekkel, kandírozott narancshéjjal, fűszerekkel.
A bejegyzés a Limara által rendezett VKF! alkalmából került fel a blogra, hasonló receptjeim pedig szép számmal találhatóak a Balkán ízei szakácskönyvemben.
10 megjegyzés:
Csodálatos étel. El fogom készíteni! Ezt is köszönöm!
Nagyon jó kis bejegyzés és étel! nekem erről meg eszembe jutott most a búzaleves, amit gyermekként nagyon szerettem, édesanyám szülőfalujában készítették. Kár, hogy csak most jutott eszembe, és nem előbb, mert elkészítettem volna én is.
A férjem tegnap követelte rajtam ezt az édességet. Mondtam neki, hogy nem tudok hozzá receptet, így ő instruált, hogy nézzem meg egy balkáni ételekről szóló szakácskönyvben.
Köszönöm! :)
FlatCat, de ő honnan ismerte?
Fogalmam sincs! :)
Szerintem látta valahol a TV-ben. Igazából ő még nem vett ilyet, csak szeretne! :)
Ági, tényleg érdekes, hogy a dél-európai konyhák mennyire összeforrtak.
VKF-re hasonló, dél-olasz édességet készítettem, az alap ugyanez, de nálam most eperrel készült.
Nemrég sikerült megszerettetnem a családdal, nem csodálom, hogy Nálad mély emlékeket hív elő.:)
.Mi magyar pravoszlávok, panyihídára, halotti emlék szertartásra készítünk ilyet. Mindenki nagyon szereti. Egy pap mondta, hogy nem szabad máskor, mert olyan, mintha kiásnánk a temetőből a sírkeresztet. Nagyböjt első péntekén, Szent Tivadar emlékére is készítik.
Mamma, mindig is tudtam, hogy kicsi ez a világ és hasonlóak az ételek.
Erzsébet, köszönöm szépen, ez nagyon érdekes volt.
Kedves Ági! Egy bolgár származású testvérnőm készíti Miskolcon legjobban a kolivát. Halotti rituális ételként ismerem, ha érdekel paptól kérdezem meg, hogy szabad-e más alkalmakra is elkészíteni.
Erdélyben az ortodoxok készitik Húsvétkor és temetések után ezt osztogatják a népnek.
Érdekesen összeforak a konyhák itt Kelet Európában!
A Wikipédián ezt találtam :
Koliva- from wheat seeds with raisinsKoliva (also transliterated Kollyva) (Greek, κόλλυβα, kólliva; Serbian, кољиво, koljivo; Romanian, colivă; Bulgarian, коливо, kolivo) is boiled wheat which is used liturgically in the Eastern Orthodox and Greek-Catholic Churches. It is widely popular in Lebanon where it is known as Snuniye and, more commonly, as "berbara" prepared for Saint Barbara's day, December 4th, which is celebrated with Halloween-like festivities.
This ritual food is blessed after the memorial Divine Liturgy performed at various intervals after a death; after the funeral; during mnemosyna - memorial services; on the first Friday of the Great Lent, at slavas, or at mnemosyna in the Christmas meal. Due to its pleasant taste, in some countries (though not in Greece or Cyprus), it is consumed on other non-religious occasions as well, often with cream on top (though not with cream on fast days).
Recipe
While recipes may vary widely, the primary ingredient is wheat kernels, which have been boiled until they are soft, and then sweetened with honey, sugar, and some fruit. It may also contain sesame seeds, almonds, ground walnuts, cinnamon, sugar, pomegranate seeds, raisins, anise and parsley. The practice of offering koliva is frequent in Greece and Cyprus, and is known in Russia and many Balkan countries.
When served, the koliva mixture, which looks something like earth, is shaped into a mound or cake to resemble a grave. The whole is then covered with powdered sugar and the initials of the deceased are outlined on the top. A candle, usually placed in the center of the koliva, is lit at the beginning of the memorial service and extinguished at its end. After the liturgy, those attending share in eating the koliva as they speak of the deceased and say, "May God forgive him/her."
Some Orthodox parishes have a designated individual charged with making the koliva. This is in part due to the health risk of fermented wheat if the koliva is not prepared correctly.
Sometimes koliva is made with rice instead of wheat. This custom began as a practical response to a famine that occurred in Soviet Russia, when the faithful did not have wheat available for koliva, so they used rice instead. Some communities continue to use rice for their koliva to this day. In Japan where rice is mainly eaten, koliva is commonly made from rice sweetened with sugar and decorated with raisins, without reference to famine.
[edit] History
The origin of koliva predates Christianity. The word stems from the Ancient Greek work κόλλυβo (kollyvo), which originally meant cereal grain. In the Ancient Greek panspermia, a mixture of cooked seeds and nuts were offered during the festival of the Anthesteria. For this reason, in Greece koliva is also called sperma (i.e., "seed").
The association between death and life, between that which is planted in the ground and that which emerges, is deeply embedded in the making and eating of koliva. The ritual food passed from paganism to early Christianity in Byzantium and later spread to the entire Orthodox world.
Megjegyzés küldése