Ma reggel hétkor megint nekiláttam a segítsütimnek. Nem akarok panaszkodni, de sikerült egy mega-macerás sütit kitalálnom. Negyedszerre is ugyanolyan sokáig tartott... De megéri, nagyon is megéri, csak azt sajnálom, hogy nem látom az "áldozatokat", amikor megeszik. Remélem, hogy negyedszerre is ugyanolyan isteni finom, mint elsőre, mert megkóstolni nem tudtam, jött érte a vigaszágasom férje és már vitte is. Remélem ízleni fog nekik, mert mint megtudtam egy cseperedő koraszülöttel vannak otthon.
A licitnyertesemmel még szombaton futottunk össze, stílszerűen egy játszótéren. Ő két gyermekét terelgette meg a pocakban lévő harmadikat cipelte, amikor a kezébe nyomtam a dobozomat. Sokat beszélgetni nem sikerült, de azt megállapítottuk, hogy igazából nem is tudjuk, hogy csináljuk ezt az anyaság dolgot. A végső tanulság, hogy nem árt, ha van kéznél pár hadra fogható nagyi.
A Segítsüti által hozott öröm pedig nem múlik: az emberek tesznek a jó ügyekért. És végre - ha minden igaz - lehet megfelelő infúziós pumpája a piciknek. Csak halkan rebegem el, hogy már 1 millió 2 ezren is túl járunk. Ezért bármikor és bármennyi sütit szívesen megsütök, bár most már valami új kombinációban gondolkodom, el is fogyott a marcipán készlet itthon.
2 megjegyzés:
Köszönjük!
Szívesen :-)
Megjegyzés küldése