Nemes halál

Mármint a húsvéti nyulak nemes halála. Történt ugyanis, hogy a gyermekem teljesen csokifüggő szörnyeteggé változott át röpke három nap alatt. A buzgó rokonok által feltöltött, csokinyulaktól és tojásoktól roskadozó fiók pedig állandó konfliktusforrássá vált, hiába mondogattam neki, hogy "nincs".

Na, most aztán tényleg nincs, feldolgoztam ugyanis ezeket a bestiálisan vigyorgó, belül olvadós képződményeket. Bár a jobb minőségűek közül valók voltak, egytől egyig nagyon édesek, így aztán az eredeti Martha Stewart receptet alaposan átköltöttem. Ímre az eredmény, a saját magamnak titokban (=alvásidőben) engedélyezett habos forró csokival:

Csokis tallérok

Mi kell hozzá? 200 g tejcsoki, 4 evőkanál vaj, 150 g liszt, fél csomag sütőpor, 2 tojás, 1 evőkanál cukor.

Hogyan készül? A vajat összeolvasztottam a tejcsokival, alig kell meglangyosítani, máris kenhetővé, keverhetővé válik. Erre a műveletre pedig kétszer 15 másodperces mikrózás igazán megfelelő.

A két tojást alaposan kikevertem a cukorral, beleöntöttem a csokis vajat, végül pedig hozzáforgattam a sütőporos lisztet.

A végeredmény egy nyúlós, ragacs lett, amit igyekeztem valahogy a sütőpapírra adagolni két kanál segítségével. Bő 10 perc alatt meg is sült a 180 fokosra előmelegített sütőben. Így az egész művelet nem tartott tovább bő 20 percnél, de a nyulak egy évre kiirtattak!

Bundás alma

Talán nincs még egy olyan étel, melynek illata és íze jobban felidézné azokat a Nagyi konyhájában töltött napokat. Anyu gyakran panaszkodott, amikor este hazaszállítmányozott minket, hogy már megint olajszagunk van. Mert bizony az ilyen finomságok szaga beleivódik az ember ruhájába. Az édes, fahéjjas íz pedig az ember lányának agyába, örökre.

Ha tehetném, idecipelném azt a hatalmas kerek asztalt, a karcos lapjával együtt. Ez volt a legalkalmasabb hely a világon arra, hogy az ember szeleteljen, kavarjon, gyúrjon, tésztát nyújtson vagy éppen diót törjön végtelen türelemmel. Picinyke konyhapultomon csak halovány utánzatokkal kísérletezhetek. Szerencsére a bundás alma elkészítése nem igényel komolyabb felszerelést, az íze pedig így is olyan igazi lett.

Bundás alma

Mi kell hozzá? 1 kg nagy alma, citromlé. A tésztához: 20 dkg liszt, csipet só, 1 tojás, kevés tej, olaj.

Hogyan készül? A megmosott almákat vékony gerezdekre vágtam, gyorsan megöntöztem citromlével is, így nem barnul meg olyan gyorsan.

A tésztához összekevertem a hozzávalókat, hogy jó sűrű palacsinta tészta legyen az eredmény. Ebbe mártogattam az almaszeleteket, és bő olajban először erős tűzön „rátapasztom” a bundát, majd lejjebb veszem a lángot, hogy az alma is megpuhuljon.

Konyhai papírtörlővel leitatom a felesleges olajat, majd fahéjas porcukorral bőven meghintem. Forrón ráolvad a porcukor, de később, hidegen is finom csemege.

Ilyen és hasonló receptek olvashatók Kern Ágnes: Ételek és életek című rendhagyó szabadkai szakácskönyvében.

Petra kiflije medvehagymával

Érdekes figyelni, hogyan keltik fel bizonyos hozzávalók az emberek érdeklődését. A medvehagymáról úgy két éve olvastam először és persze a kíváncsiság nem hagyott nyugodni. Ma már minden második blog tartalmaz bejegyzést, amelyben ezt a szép zöld, hagymaszagú levelet használják.

Nos, itt a saját változatom. A tészta receptjét Petrától kaptam egy olyan alkalom után, amikor mosolyogva figyeltük ahogy úgy tucatnyi csemete hogyan pusztítja el az eléjük pakolt finomságokat. Ezeknek az apróságoknak néha bámulatos az étvágyuk, tegnap is nagy sikert aratott a kifli az egy méter alattiak körében, bár a saját fiacskám gyanakodva szemlélte a tésztából kilógó "zöld szöszöket".

Medvehagymás kifli

Mi kell hozzá? fél kiló liszt, 1 dl tej, 2,5 dl víz, 1 kiskanál cukor, 1 evőkanál só, 1 tasak szárított élesztő, 5 deka vaj. Töltelékhez: 10 deka juhtúró, 6-8 levél medvehagyma. A tetejére: 1 tojás, csipet só, 1 evőkanál víz.

Hogyan készül? A tejet, vizet és vajat meglangyosítottam, hozzáadtam a cukrot meg az élesztőt. Kicsit hagytam dolgozni, majd a sós lisztbe kevertem. A robotgép dagasztókarját hagytam körbe-körbe forogni, amíg szépen össze nem állt a tészta. Ez után az egész massza egy éjszakát pihent a hűtőben, letakarva. Jó alaposan megkelt.

Reggel két részre osztottam, kicsit átgyúrtam, majd fél centisre nyújtottam. A tésztát 12 cikkre vágtam, a szélére morzsoltam a juhtúrót, rászórtam a felcsíkozott medvehagymát, végül az egészet feltekertem.

A kifliket megkenegettem a vízzel és sóval kikevert tojással, majd 180 fokos sütőben szép pirosra sütöttem. Körülbelül fél óra elég volt neki. Jó alaposan megdagadt a tészta, itt-ott egymáshoz is simult néhány kifli, de jó puha, harapni való lett a tésztája, a töltelék meg csak kellemesen hagymás lett, semmi tolakodás.

A tavasz pillanatai

Coffos kislányok, húsvét vasárnap a nagy asztal körül. Sonka, friss kalács, egymáshoz koccanó tojások. Zöldsaláta szíve négybe vágva, gondos kezek retekrózsákkal díszítették.

Bárány aszalt szilvával, fokhagymával.

Születésnapok, a tavasz közepén, tulipáncsokrok kint és bent. Nárcisz, jácint, krókusz, hóvirág. A Nagyi narancsos tortája nekem.

Egy születésnap, amikor visszakaptam a szemem. Akkor készültek ezek a képek, könnyben úszó, csikorgó pupillákkal, a tavasz erején ámulva. Azok a napok, amikor fájt a fény örökre belém ivódtak. Mert mindennél fontosabbak lettek akkor az illatok.

Most is várom már azt az egyetlen éjszakát, amely alatt harsogó zöldbe borul minden, kibomlanak a hatalmas, zamatos szirmok és levelek. Addig retket rágcsálok, meg újhagymát. Aztán az első illatos, simogató napon kivonulunk és az ősz végéig vissza se bújok a csigaházba.

Pizza party

Töredelmesen bevallom, hogy fogalmam sincs, milyennek kellene lenni a hivatalos, olasz pizzának. Csak azt tudom, hogy én hogyan szeretem: ropogós vékony tészával, sok izgalmas feltéttel.

Szombaton két barátnőmnek tálaltam fel az alábbiakat, ezek a mennyiségek tehát pont elegendőnek bizonyulnak 4 embernek, akik azért semmiképpen sem rendelkeznek feneketlen bendővel.

Mit használtam? fél kiló liszt, (nálam sima fehérliszt), 1 csomag szárított élesztő, 1 kiskanál cukor, fél kiskanál só, 3 evőkanál olíva olaj és 3 deci víz.

A hozzávalókat egyszerűen egy keverőtálba szórtam, a dagasztóspirált vagy 5 percig hagytam dolgozni. Aztán a tészta álldigált a pulton úgy fél órát, egy törlőronggyal letakarva.

Sütés előtt vékonyra nyújtottam a tészát. Részemről esélytelennek tűnik egyelőre, hogy valami csinos kör alakú képződmények kerüljenek ki a kezem alól. Általában formátlan amőbára, jobb esetben valami ovális alakzatra kerültek az alábbiak.

A pizzák tetejére:

1. Összeturmixolt, oregánóval ízesített, hámozott paradicsom, sonka, olajbogyó és mozarella.

2. Szintén a fenti paradicsomszósz, ezúttal tonhallal, bébispenót levelekkel és reszelt Trappistával.

3. Lilahagymából, lassú forralással főzött lekvár, balzsamecettel ízesítve. Erre pedig kedvenc fehérpenészes, francia kecskesajtomat pakoltam. Vitán felül ez utóbbi kombináció volt az est verhetetlen sztárja.

Frankfurti kaland

Talán hihetetlen, de én a Vágó-féle milliomos műsorban hallottam életemben először erről a bizonyos frankfurti levesről. Csak néztem, hogy "jé, kelkáposzta?". Szóval még engem is érhetnek meglepetések* konyhai témákban. Ráadásul, akiket meginterjúvoltam, mind tudták, hogy miről van szó. És kifejezetten jól sikerült, annak ellenére, hogy a virsli amúgy nem túl gyakori vendég a frizsimben.

Frankfurti leves

Mi kell hozzá? 2 nagyobbacska krumpli, 1 termetes répa, 1 hagyma, 4 fokhagyma, fél fej kelkáposzta, 4 virsli, 10 deka szalonna, só, bors, köménymag, 1 evőkanál liszt, 1 kiskanál pirospaprika.

Hogyan készül? A zöldségeket falatnyi darabokra vagdostam, mindet bepakoltam egy nagyobb lábas vízbe, jól megfűszereztem és addig főztem, amíg minden puha nem lett.

Ehhez a leveshez elméletileg rántást/habarást kellett volna készíteni. Na, ez tényleg nem az én asztalom, de megpróbáltam a szalonna kiolvasztott zsírján megpirítani a lisztet, paprikát és felönteni vízzel. Elég csomós lett, hogy mit ne mondjak. Azt hiszem a továbbiakban maradok anya módszerénél, kevés vízben csomómentesre keverve a lisztet, egyszerűen belezuttyantani a levesbe.

A virslikarikák pedig csak a legvégén kerültek bele, hogy ne főljenek szét. Lehetett volna bele tejfölt is tenni, ha nem felejtem el. De ennyi ügyetlenkedés után is elfogyott az utolsó falásig.

* A másik meglepetés ma ért, amikor az új, halas műsort csak pislogva figyeltem, ahogy a (Who the f*** is) Hargitai Bea nyuszilány milyen profi, háromfogásos vacsorát rittyentett, hozzá illő borokkal... Parmezános, aszalt paradicsomos rukkola-saláta, sült kacsa és mascarpone mousse. Ez a csaj állítólag még soha életében nem főzött.

VKF! Dalmát köret

Hazatérvén kószálásunkból, gondolatban máris más irányba nézelődök. A mangold nálunk szinte egzotikumnak számít, de nem így Dalmáciában. Ott lépten nyomon, étteremben és otthon is ezt használják a szakácsok. A legnépszerűbb elkészítési módja a burgonyás változat, töltött tintahal vagy roston sült hal mellé tálalva egészen mennyei nyári vacsora kerekedik belőle.

A mangoldról azt olvastam, hogy szezonja most kezdődik, a fagytól takargatással védett növénykék életre kelésével. Sajnos azonban ezt a fantasztikus receptet most csak gondolatban tudtam elkészíteni, beszerezni ugyanis még nem sikerült egyetlen harsogó levelet sem. De felvettem a listámra!

Dalmát köret

Mi kell hozzá? 80 dkg burgonya, 30 dkg mangold, 2-3 gerezd fokhagyma, vaj, só.

Hogyan készül? A megtisztított burgonyát nagyobb kockákra vágom és sós vízben puhára főzöm. A mangoldot, miután alaposan megmosom, 3-4 centis csíkokra metélem.

Egy mély serpenyőben vajat olvasztok, ráreszelem a fokhagymát, kicsit megfonnyasztom, majd rádobom a sötétzöld leveleket és kevés víz hozzáadásával megpárolom. A puha krumpli kockákat leszűröm és óvatosan a párolt mangoldhoz forgatom. Végül tengeri sóval ízesítem és még némi plusz olvasztott vajjal is fokozható az élvezet.

Megjelent Kern Ágnes: A Balkán ízei című szakácskönyvében.

Locavore január 2008.

Január elején a blog nyilvánossága előtt kijelentettem, hogy innentől kezdve csak helyi termesztésű ételek a szívesen látottak a konyhában. Már amennyire ezt lehet. Hogy mennyire sikerült? Röviden és velősen: ennél rosszabb hónapot nem is választhattam volna. Bevallom hősiesen, mostanra alaposan meguntam a krumpli, káposzta, hüvelyesek és alma nyújtotta lehetőségeket. Így aztán be-becsúszik napi egy-két banán, heti 1-2 kg narancs. De azért kitartóan majszoljuk az almát és körtét is.

Legszörnyűségesebb botlásomat egy bionak látszó alapanyaggal követtem el, kosaramba emeltem ugyanis egy csomag hajdinát nagy boldogan. Majd amikor itthon megakadt a szemem a feliraton, mi szerint is Kínából származik, annyira megdühödtem, hogy azóta sem kóstoltam meg.

Hús fronton kifejezetten jól teljesítettem, szinte kizárólag magyarországi húsok kerültek terítékre, mégpedig változatosan. Volt süllő, kacsamell, birka, meg persze mindenféle disznóság, marhaság és csirkeség.

Tejtermék fronton már nem lennék ennyire büszke magamra, ugyanis a legnagyobb kedvencünk egy osztrák biotej, ebből bizony naponta elfogy egy-egy doboznyi. A minőségi sajtok sem nagyon teremnek a környéken, illetve egyszer találkoztam egy gomolyás hölggyel, fel is tankoltam nála.

Ami a vásárlást illeti, 3 vagy 4 alkalommal voltam piacon, a Fehérvári úti a nagy kedvenc, illetve egyszer a Lehel is útba esett. Ilyenkor mindig az őstermelőknek látszó embereket célzom be és beszélgetek velük, olyan kedvesek és büszkék! A mindennapokban a hipereket messzire kerülöm, de itt a Kiss közért a sarkon. Ugyanaz a felhozatal, de sokkal kevesebbet vásárolok és így kevesebbet dobunk ki.

Ami a februárt illeti, további piacozásokat tervezek és a szegényes kínálat némileg kreatívabb feldolgozását. Közben lesz egy hét síelgetés is, remélem sikerül néhány osztrák specialitásra is szert tennem és hazavonszolnom.

Első

Első cikkem az NLCafén!

Vedd fel a természet ritmusát, Avagy a locavore-lét rejtelmei címmel itt olvasható: http://www.nlcafe.hu/cikk.php?id=74&cid=29431

VKF! A (magyar) tenger gyümölcsei

Kedves pályatársak munkáit olvasgatva kezdem úgy érezni, hogy ahhoz a kisebbséghez tartozom, akit bensőséges érzelmek fűznek az úszkáló élőlényekhez. Is. Meg a húsokhoz, zöldségekhez és gyümölcsökhöz. "Csak kaja legyen. Sok." Mondaná tősgyökeres bácskai gyomrom. "És kaphatnék esetleg egy szelet kenyeret?"

Az egykori Pannon-tenger kiszáradt medrének kellős közepén én mégis rajongok minden tengeri élőlényért, ami tányérra kerülhet. Na jó, a cápától rettegek, a medúzától szintúgy. Genetikailag kódolt hátrányomat szüleim úgy találták kezelni, hogy már két évesen az Adriai-tengerben lubickoltattak. Hogy aztán hol az Azotara, hol a Zseljeznicar, hol meg a nyugdíjasklub nyaralójában töltsek egy-egy nyári, sőt téli hetet.

Görögország sem maradhatott ki a szórásból. Ó, Paralia és Olimpic Beach végeérhetetlen strandjai! Ó, áldott, rántott tintahal karikák és polipsaláták!

A nevelés otthon sem szakadt meg, nyáron gyakran került a rostra egy bizonyos tengeri hal, amit mi tengeri süllőként emlegettünk és petrezselymes-fokhagymás olajjal locsolgatva eszegettünk.

Apu odáig merészkedett, hogy Jugoszlávia legdicsőbb évében, úgy 89 táján a szülinapomra egy egész homárt varázsolt az asztal közepére. Sok-sok apró sült rákocskával egyetemben. Az összecsődített gyereksereg fintorgó és melegszendvicset majszoló tagjaitól eltérően, én az extázistól fetrengtem.

No de, ugye, hol itt a beígért magyar tenger? A drága és szépséges Balaton bizony teljes mértékben kimaradt ifjúkorom odüsszeiájából. Már vén tizennyolc voltam, mire először megpillantottam a szürkén hullámzó vizet, egy esős balatonfüredi séta alkalmával. Szerencsére aztán a drágám családi kapcsolatainak és nyaralóiknak köszönhetően hamarosan megszeretettem ezt a nagy vizet is. Néha már úszok is benne...

De minek kellett volna nekem Balaton, ha egyszer a Palicsi-tó partján nőttem fel, süttettem nyaranta a hasam és ugrottam fejest, hasat és hátast is. A konzerv szardínia fogyasztása mellett tehát a jó kis mocsári halak, illetve az olyan mesterséges kis tavakból, mint a Tőzegbánya maradványaként elhíresült horgásztóból származó jószágok alapozták meg a halászléhez fűződő viszonyomat.

És ma már nem szégyellem bevallani, hogy a globalizációnak köszönhetően virtuóz módon készítem a lazacot meg tonhalat. De a keszeggel, kecsegével éppen csak most készülök ismeretséget kötni a helyi étkekre támaszkodó étrendem jegyében. Jóban vagyunk a ponttyal és pisztránggal, köszönő viszonyban a harcsával. Újsütetű, ámde annál jobb viszonyt ápolok a fogassal-süllővel. És arról ábrándozok, hogy talán egyszer valahogy sikerül beszereznem egy folyami rákot. Mielőtt a Duna és Tisza mocskos kanálissá változott volna, ezek a folyók telis-tele voltak rákokkal, régi szakácskönyvekben csak úgy sorakoznak a jobbnál jobb ötletek.

S ha már magyar tengert emlegettem, akkor mindenképp süllő recept következzen. Ezúttal mákkal megbolondítva.

Mákkal sütött süllő

Mi kell hozzá? süllő egészben, esetleg filézve, de a bőre mindenképpen legyen rajta, só, bors, mákolaj, durván darált mák.

Hogyan készül? A halat alaposan megfűszereztem, mákolajjal megkenegettem a bőrét és egy nagyobb tepsibe helyeztem. A tetejét jó bőven megszórtam mákkal.

A sütőt grill fokozatra és 200 fokra állítottam. Így kellemesen megpirult és át is sült a hal úgy fél óra alatt. Persze a legszebb eredmény rendes parázs fölé helyezett roston lett volna.

A bőrt és a gerincét tálalás előtt igyekeztem eltávolítani, így a mák íze csak egy halvány utalás maradt, de csodásan passzolt a hal tömör, hófehér, zamatos húsához. Hozzá párolt brokkolit, laska gombát és tejszínben sütött krumplit is készítettem. Furmintot ittunk hozzá, de ezúttal nem volt akkora durranás, hogy érdemes legyen gyártójának nevét is emlegetni.

A történelmi hűség kedvéért: az első képen pisztráng terpeszkedik.

Kétszersült

Újra elolvastam a Francia kenyér könyvet. Akkor, négy évvel ezelőtt nem rohantam fejvesztve lisztet és élesztőt vásárolni, de mostanában, amikor mindenki a kenyér bűvöletében él, ismét lekívánkozott a polcról a könyv.

Jó kis amerikai sztori, tipikusan tengeren-túli problémákkal, megoldásokkal és világlátással. A francia pék meg a jópofa csapos az isten, a reklámügynökségi menedzser meg az ürdüng maga. Csordogál a történet, fejlődnek a szereplők a maguk szűkre szabott kis módján.

És közben sülnek a kenyerek. Néhány recept is felbukkan a könyvben, néhány kenyérke, néhány süteményecske. De pont az írónő szerint legsikeresebb banános-fahéjas és a kukoricás nem kap pontos leírást.

Mindent egybevetve, kétszersültként tálalva is jól esett Judith Ryan Hendricks könyve, bár egy kis fűszer még elkelt volna bele. Seattle meglátogatásához viszont igencsak nagy kedvet csinált. Innen nézve egy különleges hely lehet, fantasztikus piacokkal és pékségekkel.

Csavargós

Mostanában nap, mint nap sikerül lenyűgöznöm önnönmagamat. Az, hogy képes voltam gyerekkorom legfantasztikusabb süteményét a megfelelő formában elővarázsolni a sütőből, számomra az új év legnagyobb meglepetése volt. Természetesen szigorúan a Nagyi receptje alapján.

Csavargós

A csavargós név a sütemény alakjától származik. Jobb helyeken persze darázsfészekként, máshol meg Ferdinánd tekercsként ismerik. Talán mert olyan édes, hogy vonzza a darazsakat? A Ferdinándra nem tudok ilyen egyszerű magyarázatot. Az viszont biztos, hogy az olyan sütemény, amelynek ennyi neve van, azt mindenki szereti, tehát biztosan nagyon finom.

Főleg, ha hozzátesszük, hogy mi egy külön bejáratú családi nevet is ragasztottunk a recepthez, a csavargós tehát lentyinek nevezendő a továbbiakban. Mert az alján összegyűlik a vajas-tejes cukor, megbarnul és észveszejtően finom, ragadós borítással látja el a sütemény alját.

Hozzávalók: 3 dkg élesztő, 1 + 1 dl tej, 1 + 3 kanál cukor, 30 dkg liszt, 3 tojás sárgája, csipet só, 10 dkg vaj, 2 evőkanál porcukor, 1 csomag vaníliás cukor.

Elkészítése: Az élesztőt 1 dl cukros tejben felfuttatjuk, majd összedolgozzuk a liszttel, a tojások sárgájával, csipet sóval. Lisztezett deszkán ujjnyi vastagra nyújtjuk és megkenjük 10 dkg vaj és 2 evőkanál porcukor keverékével.

A tésztát szorosan feltekerjük, kétujjnyi vastag darabokra vágjuk és kivajazott tepsibe szorosan egymás mellé állítjuk a csigákat. Langyos helyen addig kelesztjük, amíg a vajas töltelék olvadni nem kezd és kissé kicsorog a csigákból. Ekkor a tepsit a sütőbe toljuk. Amikor a tekercsek félig megsültek, leöntjük 1 dl tej, 3 kanál cukor és a vaníliás cukor felforralt keverékével. Végül pirosra sütjük a csavargó-tekergő csigákat.

Ilyen és hasonló receptek olvashatók Kern Ágnes: Ételek és életek című rendhagyó szabadkai szakácskönyvében.

Januári kínálat: a káposzta

Anyu mindig azt mondogatta, hogy ha valaki elég babot és savanyú káposztát eszik télen, nem lesz sem beteges, sem alultáplált. Ebben a két zöldségben szinte minden benne van: fehérje és rengeteg C vitamin. A téli kínálatból ezúttal a káposztát vettem sorra, fejes, kel, lila és savanyúkáposzta formájában egyaránt.

Káposztás-sajtos pite

Ez egy olyan mennyei recept, amit egyszer a hugicámmal válvetve el is készítettünk úgy 10 éve. Aztán ahogy lenni szokott, a leírás szőrén-szálán eltűnt. Most végre sikerült újra előkotornom a feneketlen dobozból, ami az újságokból kitépkedett recept-gyűjteményemet rejti. (Sajnos ez a doboz nem is annyira feneketlen, már kettő is csurig van, ideje beszerezni a harmadikat, de akkor még nehezebben fogok bármit is megtalálni. Szerencsére a blog ebben is segítségemre van, főleg, miután nekiláttam elkészíteni a tartalomjegyzékemet.)

Mi kell hozzá? A tésztához: 10 dkg túró, 1 tojás, 2 evőkanál olaj, 15 dkg liszt, 1 teáskanál sütőpor. A töltelékhez: 1 kis fej káposzta (kb. fél kiló), 1 fej vöröshagyma, 1 alma, 1 evőkanál cukor, 2 evőkanál olaj, 2 evőkanál őrölt pirospaprika, 25 dkg jól reszelhető sajt (én beleszerettem a sajnos egyáltalán nem helyi Ceddarba), 3 tojás, 2 dl tejföl, só.

Hogyan készül? A tésztához alaposan összegyúrtam a hozzávalókat, majd fél órán keresztül fóliába csomagolva pihentettem.

A töltelékhez a megtisztított káposztát, a hagymát és az almát vékonyra felcsíkoztam. Egy jó nagy lábasban olajon karamellizáltam a cukrot, rádobtam a káposztát és hagymát, sóztam, paprikával ízesítettem. Közepes lángon addig pároltam, míg a káposzta megpuhul, majd hagytam langyosra hülni. Hozzákevertem a tejfölt, a tojást, a felkockázott sajtot és az almát.

A tésztát vékonyra nyújtottam, kibéleltem vele egy tortaformát, elegyengettem rajta a tölteléket. A sós tortát ezután 30-35 percig 180 fokra előmelegített sütőben sütöttem. A teteje szép piros lett.

Édesre pirított kelkáposzta, csirkemell-tekerccsel

Egyik este igyekeztem egy olyan étket az asztalra rittyenteni, amely könnyű, modern, de alapanyagaiban mégis a hagyományos téli kamrát idézi fel.

Mi kell hozzá? 1 fej kelkáposzta, 2 alma, 1 kisebb zellergumó, 1 vöröshagyma, 2 dl fehérbor (az én konyhámban Chardonnay), 2 evőkanál vaj, só, bors, őrölt kömény, fahéj.

Hogyan készül? A káposztát felcsíkoztam, az almát és zellert pedig lereszeltem. Egy lábasban vajat forrósítottam, ezen megfuttattam az almát, zellert, hagymát. Ráöntöttem a bort, majd beborítottam a káposzta csíkokkal. Így a káposzta tulajdonképpen a bor gőzében párolódott meg, miközben az alma, hagyma és zeller sokkal jobban megfőtt. A megpuhult zöldségeket alaposan megfűszereztem és forrón tálaltam.

A csirkemell-tekercs pedig úgy készült, hogy a 3-4 darabba vágott mellfiléket szalonnaszeletekkel körbetekertem, fogvájóval megtűztem és kevés olajban pirosra sütöttem.

Rakott káposzta

A múlt héten készült még rakott káposzta is, gyerekkorom teleit idézve, a családi recept szerint.

Mi kell hozzá? Fél kg savanyú káposzta, 4 evőkanál olaj, 40 dkg sertés hús, 1 fej hagyma, 10 dkg rizs, 2 dl tejföl, 15 dkg kolbász, só, bors.

Hogyan készül? A savanyú káposztát, ha túl savanyú, egy kicsit átöblítjük, majd 2 evőkanál olajon puhára pároljuk. A húst ledaráljuk és 2 evőkanál olajon először üvegesre pirítjuk az apróra vágott hagymát, majd hozzáadjuk a húst. Ha a hús már megpárolódott, hozzákeverjük a rizst is. Enyhén sózzuk és borsozzuk, hiszen a káposzta és a kolbász elég erőteljes ízű. Egy tűzálló tálba először egy réteg káposztát, majd egy réteg húsos-rizses keveréket terítünk. Erre helyezünk néhány kolbász karikát. Addig ismételjük a rétegeket, amíg tart az alapanyag. Felül káposzta legyen, amire újból kolbászkarikákat teszünk. Végül meglocsoljuk a tejföllel is. Az így elkészített tálat 20 percig forró sütőben sütjük.

További káposztás receptjeim: Káposztás batyu, Libamáj vörös káposztával.

Büszke borok

Az ünnepek alatt alaposan nekiláttunk a borkészlet fogyasztásának, de szerencsére a drágám mostanában annyi ajándékot kapott ebben a témakörben, hogy még néhány sátoros ünnep erejéig kitart az állomány.

Nem mondhatnám, hogy különösebben értenék a borokhoz, de van néhány, amely mélyen, kitörölhetetlenül megragad az agyam ízérzékelésért felelős zugában. Talán nem véletlen, hogy ezek közül kettő édes.

Amikor egyszer nagy komolyan igyekeztem meginterjúvolni Árvay Jánost, ő a maga sármos módján és persze a legkevésbé sem szándékoltan mindent igyekezett elkövetni, hogy egy összefüggéstelen zagyvaság kerüljön végül az újságba. Szorgalmasan töltögette ugyanis a borokat. A Casino meg a Vulcanus cuvée-k egészen fantasztikusak voltak, de amikor a nyelvemre csorrant az első korty Édes élet, azt hittem... Nem is tudom, mit hittem. Az biztos, hogy igyekeztem illedelmes és higgadt maradni. Fogalmam sincs, hogy végül sikerült-e.

Az Édes élet 3 év múltán is a világ leginkább lenyűgöző bora. Amikor megkóstolom, mindig újra azt érzem, hogy nyögdécselve és sikoltozva kellene a világ tudtára adnom, mennyire jó! Méz meg hárs, meg egy feneketlenül mély fahordó. Zümmög benne a nyár közben vulkáni sziklák karistolják a nyelvemet.

Hasonlóan döbbenetes a Gál Lajos-féle Kék medoc. Sohasem hittem volna, hogy egy bornak ennyire intenzíven fekete ribizli illata lehet. Ez a mindent elsöprő bogyós gyümölcsösség csak némi keserű csokoládéval ellensúlyozható, de még így is mindenen áthatol.

Az általam utoljára hagyott Cabernet Franc valójában a drágám kedvence, de nekem is jól csúszott. Igazi villányi telivér, annak minden jó tulajdonságát egyesíti magában. Semmi sem hiányzik belőle, talán csak egy szép szelet bélszín mellőle.

Persze, nem tagadhatom, hogy ezek a borok igencsak drágák. De talán az élvezethez az is hozzátesz még egy csöppnyit, ahogy az ember borzongva arra gondol, hogy most pár ezres kavarog a pohárban.

Kenyér!!!

Vagyis inkább lepény, de nem ez a lényeg. Én, Ági, életemben először, teljesen egyedül! Kenyeret (lepényt) sütöttem! És mennyei lett, ropogós héjjal, puha, foszlós belével. Azt nem tudom tesztelni, hogy meddig áll el, ugyanis az utolsó morzsáig felfaltuk mind a három darabot.

Még mindig le vagyok döbbenve, hogy milyen sikeresen legyőztem a genetikailag és kulturálisan egyaránt belém kódolt élesztő-fóbiámat. Gondoltam egyet és nekiláttam. Egyszerűen nem vonhattam ki magam a blogszférában eluralkodó kenyeres őrület alól. Bár én a saját könyvem receptjét követtem, némi módosításokkal.

A gyermekem hathatós közreműködése több alkalommal is meghiúsítani látszott a projektet, (például, amikor orvul kikapcsolta a sütőt én meg lestem, hogy miért dagad és miért nem pirul ez a fránya tészta), de végül csak a só maradt ki. Legközelebb biztos nem felejtem el, mert be kell valljam, akármilyen izgalmas is lett a kenyerem állaga, ízén érezni lehetett a sótlanságot. A jó öreg mézes kenyérnek viszont így is varázslatos volt.

Lepény

Mi kell hozzá? 1 kg liszt, 25 g élesztő, fél kiskanál só, 1 kiskanál cukor, 1 dl víz.

Hogyan készül? Az élesztőt kevés langyos vízzel összekeverjük, hozzáadjuk a cukrot és a sót, majd újra alaposan elkeverjük. A lisztet egy keverőtálba tesszük, közepébe lyukat formázunk és ebben öntjük az élesztőt. Lassan, kívülről befelé haladva a lisztet elvegyítjük az élesztővel. Amikor puha masszává állt össze, elkezdjük gyúrni. Ujjal és ököllel addig dolgozunk rajta, amíg apró levegő buborékok nem jelennek meg a tésztában.

Ekkor gömböcöt formázunk belőle és egy órán keresztül pihentetjük. A várakozási idő letelte után jó alaposan felforrósítjuk a sütőt. A tésztagömböcöt laposra nyújtjuk és egy liszttel megszórjuk. Egy olajjal vékonyan kikent tepsire fektetjük és addig sütjük, amíg kívül aranyszínű kérget nem kap. Lehetőleg még melegen lássunk neki.

Változtatások: fél kiló lisztet és 7 g száraz élesztőt használtam. Az 1 dl víz nem bizonyult elegendőnek, végül 2-3 decit biztos beleöntöttem, de ezt a szárazélesztő használatának is betudhatjuk.

A dagasztást pedig megpróbáltam a robotgéppel, de végül inkább maradtam a remek karizom erősítéses változatnál.

Fruzsina napján

Vajon milyen lehet, ha valakinek az év első napja a névnapja? Eszébe jut egyáltalán valakinek az émelygős, ködös fejjel kóválygós napon? De cserébe a neve napján egy bécsi koncerttel ünnepelhet és ehet korhely levest meg lencsét, sokat.

Korhely leves

A másnapok átvészelése nem csak mértéktelen piálás után okoz nehézségeket. Egy kiadós (nagyon kiadós) vacsora is okozhat álmatlan éjszakát és reggeli gondokat a gyomor táján. A citromos kávéhoz valahogy nem fűlik a fogam, pedig állítólag hatásos. Szerencsére az „évszázados” tapasztalat a segítségemre van ebben az esetben is. Apukám egyetemi éveiből hagyományozódott rám ez a leves, amely savanyú, tele van C vitaminnal és lenyugtatja a legháborgóbb emésztőszerveket is.

Mi kell hozzá? negyed kg reszelt savanyú káposzta, 1 kis fej hagyma, 10 dkg lángolt (puha, de nem nyers) kolbász, fél kiskanál őrölt pirospaprika, evőkanál olaj, 2 dl paradicsomlé.

Hogyan készül? A hagymát apró darabokra vágtam, kevés olajon üvegesre pároltam. Hozzáadtam a paradicsomlevet, a káposztát. Megszórtam paprikával és lefedve pároltam. A kolbászt, amit szintén jó belefőzni, ezúttal kihagytam, a főételhez tartogattam. Sózni általában nem kell, mert a káposzta önmagában is sós.

15 perc főzés elég neki, amíg a káposzta egy kicsit megpuhul és kellemesen összeállnak az ízek. Tálalásnál tehetünk bele tejfölt vagy csípős paprikát is.

Lencse főzelék sült kolbásszal

A lángolt kolbászt, úgy ahogy van, egyszerűen betoltam a sütőbe és átforrósítottam, kicsit megpirítottam. A lencsefőzelék készítését sem bonyolítottam túlzottan.

Mi kell hozzá? 20 dkg lencse, só, 1 evőkanál liszt, babérlevél.

Hogyan készül? A lencsét babérlevéllel ízesített, bő vízben puhára főztem, leszűrtem. A babérlevelet kidobtam. Visszapateroltam a lábasba, felöntöttem a liszttel elkevert 2-3 deci vízzel és sűrűre főztem.

Boldog új évi fogadalom

Érlelődik már bennem egy ideje az elhatározás. Hogy locavore leszek - helyben evő. (Jó, jó, a magyarításon még munkálkodom egy kicsit.)

Mert van ugye, a bio. Drága is, meg nehézkes is hozzájutni, meg ki tudja tényleg bio-e amit felcímkéznek.

Meg van ugye, a slowfood. Szép eszme, de azért mostanában inkább a gyorsan elkészülő kaják híve lennék.

Meg válogathatnék mindenféle fogyókúrák közül is, de ezek aztán főleg nem az én asztalomra valók.

Novemberben New Oxford Dictionary a locavore-t nevezte meg az év szavaként. Olvasom a Women Who Eat könyvecskét, különböző foodie-k értekeznek a kajához való viszonyukról. Persze, hogy a farmers' market látogatásának örömeinél nyílik ki. A Francia nők meg azért nem híznak, mert igazodnak az évszakok körforgásához és a helyi piacok választékához. Egyre inkább úgy érzem, ez az én utam. Az élet megfontolt, lassú és régimódi élvezete. Szeretném újra átélni a természet rendjét, amennyire ez egy budapesti kis lakásban lehetséges.

Eljött tehát a szent pillanat, hogy a gasztroblog-szféra nagy nyilvánossága előtt megfogadjam, 2008-ban mindent megteszek azért, hogy helyi termelésű élelmiszerek kerüljenek csak be a konyhámba! Igazodom az évszakok kínálatához, kerülöm a világ túlfeléről utaztatott hozzávalókat - kivéve a fűszereket és rendszeresen járok a piacra - a hiperek és szuperek helyett.

És te milyen gasztro-fogadalmat tennél 2008-ra? Milyen új hozzávalót, ételkészítési eljárást próbálnál ki? Miről mondanál le?

Linzerkarika

A linzerkarika a drágám és a mi családunkban is hagyományos karácsonyi sütemény, de én még sohasem csináltam. Most, hogy anyóspajti lábát törte, kénytelen vagyok e tekintetben is beszállni a készülődésbe.

Linzerkarika (szívesen)

Mi kell hozzá? 30 dkg liszt, 20 dkg vaj, 10 dkg porcukor, 1 csomag vaníliás cukor, reszelt citromhéj, 1 citrom leve, 2 tojás sárgája és fehérje külön, durvára vágott dió a tetejére. Az összetapasztáshoz lekvár, ezúttal ribizliből.

Hogyan készül? A lisztet, cukrot, vajat és tojások sárgáját hidegen összedolgozzuk, citromlével és héjjal ízesítjük, esetleg egy pici rumot is adhatunk hozzá, majd legalább fél órára a hűtőbe tesszük. A hideg tésztát kinyújtjuk, kiszaggatjuk. A karikák felét megkenjük tojásfehérjével és dióval megszórjuk.

180 fokos sütőben sütjük ki. Gyorsan, alig 10 perc alatt megsül a tészta, nekem az első adag sikeresen el is szenesedett, úgyhogy tényleg figyelni kell.

A kihűlt tésztakarikákat lekvárral egymáshoz ragasztjuk. Állás közben egy picit visszapuhul és még finomabb lesz.

Anyu változata

Anyu a hagyományos linzerkarikát annyiban tartotta meg, hogy az alsó réteg valóban vajas tészta lett. Ezt megkente lekvárral, arra került egy réteg vékonyra nyújtott marcipán, némi étcsokoládéval bevonva. Végül mindegyiket egy-egy szép szem dióval díszítette. Tömény élvezet ez is.

Szenteste

Az első szenteste Budapesten. Az első, amit hármasban töltöttünk. Az első amikor nagy merészen nekiláttam az örök és megmásíthatatlan menünek. És tizenvalahány év óta az első, amikor nem jutottam el az éjféli misére.

De az ételek nyelvén megidéztem a Nagyi és Apu gondoskodását. Az ételek pedig meséltek nekem, azokról a gyerekként csodának látott estékről, amikor gondosan a hátsó szobában díszítettük a fát, ne látszon az utcáról. Amikor a kórházi pártvezetés gondoskodott arról, hogy szenteste biztosan a magyarok legyenek ügyeletben. Amikor évek során kőkeményre száradt szaloncukrok csüngtek a fán. Amikor a lemezjátszón recsegve forgott a Mennyből az angyal. Amikor még mind együtt voltunk.

Felsejlenek azok az esték a kilencvenes évek közepéből, amikor azért rimánkodtunk, hogy 24-én lehetőleg ne kapcsolják ki az áramot vagy a vizet.

Karácsony, amikor túlságosan friss gyásztól bénultan meredtünk magunk elé.

Karácsony, amikor négy hónapos fiacskámmal rohantuk körbe a Kárpátokkal övezett vidéket, hogy mindenki gyönyörködhessen benne.

Mindig, mindig ugyanazt ettük, ezen a szent huszonnegyedikei estén.

Az idén is mézbe mártogattuk az almát, a diót és a fokhagymát, hogy szépek, okosak és egészségesek legyünk jövőre is. Friss, zöld hajtatott búzát ugyan nem tudtam szerezni és a tésztát sem magam gyúrtam a halászlé mellé, de mennyei öröm volt a sűrű piros lébe belemeríteni a kanalat. Sikerült a krumplisaláta, sőt a lisztbe panírozott halszeletek húsa is omlós maradt.

Amikor pedig elindultam a kissé megkésett pásztorok miséjére, a hasamban ott rezgett életem első saját készítésű, tökéletes kocsonyája.

Végtelenül büszke vagyok magamra, amiért legyőztem minden félelmemet és nekiláttam. A hagyományos ételek számomra szentek, éppen ezért túlságos tisztelettel bánok velük, kishitű szerénységgel töprengtem hetekig, hogy vajon sikerülni fog-e. Sikerült. Most már végérvényesen az én feladatom, hogy a hagyományt megteremtsem a saját családom számára.

Utóirat: Nem éreztem szükségét annak, hogy receptjeimet előzetesen megosszam a széles nyilvánossággal, hiszen ezek az ételek akkor igazán jók, ha az évtizedek alatt családi tapasztalatokkal megtámogatott tanácsokkal együtt érkeznek. Lehetőleg telefonos segítséggel.

Utóirat kettő: Jézuskának a feltálalt ételek mellett egy gyönyörűséges borral is megágyaztunk ám, Szepsy 2006-os Furmintjával, az Úrágya dűlőből. Szebb nevet elképzelni sem tudok bornak erre a napra.

Boldog, boldog!!!

Minden olvasómnak, barátomnak és látogatómnak szeretnénk nagyon boldog, süteményillattal, rezgős kocsonyával, halászlével és pulykasülttel gazdag karácsonyt kívánni!

Ági

A tizenhathónapos és a Drágám közreműködésével