Csirke brassói


A csirke brassói nagyjából olyan elfuserált szóösszetétel mint a vegetáriánus hamburger meg a tojásmentes majonéz. Egyszerűen nem az igazi, hanem valami halovány utánzat, egy konc azoknak odavetve, akik így vagy úgy, de nem ehetik az igazit. Ha már tofu, akkor legyen belőle eredeti, valami kínai, de ne magyaros szója pörkölt.

Mert ugye a brassói aprópecsenye, az bizony disznóból készül, nincs apelláta. Még anyós pajti is, - aki aztán tényleg figyel arra, hogy mit eszünk - még ő sem vetemedik a jó öreg brassói ilyen mértékű megbecstelenítésére. (Illetve talán egyszer próbálkozott, de a család elég hangosan és nagy többséggel leszavazta.) Igaz, ő olyan szép, zsírtalan szűzpecsenyét használ, hogy még a szemem is könnybe lábad, amikor meglátom.

Hogy nálam miből adódott ez a kisiklás, nem tudnám védhetően megmagyarázni. A kisboltban a sarkon csak csirkemell volt, én meg hirtelen és mindenáron brassóit akartam enni. Nem vártam pár napot, hogy elvonszoljam magam valami hiperbe, henteshez vagy piacra, hanem azonnal kellett. Pedig életem első 20 évében még csak hírét sem hallottam ennek az éteknek, aztán meg kellett tudnom, hogy ez a drágám kedvence. Ha anyukája igazán a kedvében akar járni, akkor ezt főzi neki. Én meg itt páros lábbal tiprom a hagyományokat, amikor előveszem a receptet és csirkés mutánst állítok elő belőle.

Ennyi önostorozás után, most akkor azt is elmesélném, hogy mit is csináltam, mert a végeredmény mégiscsak meglepően jó lett. Felfaltuk az egészet, ahogy azt szoktuk.

Először is fogtam 2 nagy meg 2 pici embernek 3 csirkemell filét (ez eredetileg másfél csirkéhez tartozott). A húst felkockáztam, amolyan falatnyi darabokra. Fűszereztem sóval, borssal, 1 kiskanál piros paprikával, majorannával. Jól összeforgattam. A serpenyőben olajat forrósítottam és megpirítottam a húskockákat. Belereszeltem vagy 4 gerezd fokhagymát is, és így együtt sütögettem. Aláöntöttem fél deci vizet, hagytam nagy lángon elpárologni és ezt addig ismételgettem, amíg jól megpuhult a hús. Nem kell neki túl sok idő.

A másik serpenyőben, amelynek fedele is van, a 50-60 dekányi krumplit készítettem elő. Bár nem valami autentikus eljárás, én ezt magamban úgy hívom, hogy a sült-főtt krumpli. A húshoz hasonló méretű krumplikockákat először kevés olajban elkezdem sütni, aztán aláöntök 2 dl vizet, lefedem és hagyom megpuhulni. Nem kevergetem, hogy ne törjön össze. Amikor puha, leveszem a fedőt és a vizet elpárologtatom alóla. Ilyenkor az alsó réteg egy picit oda is kap, amitől még finomabb lesz.

A két alkotórészt, a húst meg a krumplit csak óvatosan forgatom össze, nem kell belőle masszát csinálni, csak éppen megmutatni egymásnak a szereplőket.

6 megjegyzés:

GasztroRéka írta...

Családi vacsorán egyszer szóbakerült,hogy az egyik rokon csirkéből készítette a vadast. Mondanom sem kell,hogy egyből leszavazták a többiek,és felháborodtak,hogy ilyet,hogy lehet.
(Egyébként Stahl is készítette csirkéből.....) ez a sztori jutott eszembe erről a bejegyzésről!:) Olyan jó olvasni a sztoris bejegyzéseket,simogatja a lelkem és serkenti az ízlelőbimbóimat...:)

Névtelen írta...

Csak a történeti hűség kedvéért: anyu egyszer régen szójából (igen, szójából!) is megpróbált brassóit csinálni. Ő sem evett belőle...

Péter, Ági férje

Mónika írta...

A "brassóit" én pulyka felső-combból készítem...
...és nagyon is finom!
:)

Moha írta...

Szerintem nem szentségtörés, néha így is lehet! Nagyon jól néz ki ,biztos finom is volt.

Csupa Csoki írta...

Szia!
Gondoltam szólok, hogy ez a fotó egy másik blogban is szerepel, nem tudom, hogy tudsz -e róla..:S gyuroskaja.blog.hu

Ági, aki főz írta...

Köszi, közben én is megláttam. Elég vicces, hogy szója brassóiként van feltüntetve, amikor a képen csirke van.