Keleti rétes

Ma a "játszón" (a kisbabás szlengben nem járatosak kedvéért: játszótéren) nagy szemekkel nézett rám sorstársam, amikor elmeséltem, hogy milyen gyakran és főleg milyen élvezettel sütögetek. Hiába ecseteltem, hogy egy rétest összedobni, sütéssel együtt is nagyjából fél óra. Ennyit még egy lestrapált anyuci is ki tud szakítani a napjából, ha finomságra vágyik.

Almás rétesem persze ezúttal is egy kicsit elrugaszkodott a hagyományoktól, viszont fantasztikusan finom lett. A fűszerektől kellemesen keleties lett a végeredmény, jól illik hozzá egy üvegpohárnyi erős, kesernyés mentatea is.

Mi kell hozzá? 4 réteslap, 4 nagyobb alma, citromlé, 10 deka dió, 10 deka pisztácia, 2 evőkanál méz, 2 evőkanál cukor, 1 kiskanál fahéj, 1 kiskanál szárított, morzsolt menta.

Hogyan készül? Az almát nagy lyukú reszelőn lereszeltem, levét nagyjából kicsorgattam. Kevéske citromlével is meglocsoltam, hogy ne barnuljon meg olyan gyorsan.

A magvakat ideális estben le kellett volna darálni, de a lustaság ezúttal csak a mozsár előkereséséig vezette kezemet, így a dió és a pisztácia kisebb-nagyobb darabokban kerültek a masszához. Végül a fűszereket is hozzákevertem és az illatos keveréketből két egymásra fektetett, beolajozott réteslap felére kentem. A rétest feltekertem, tepsibe fektettem és a tetejét is beolajoztam.

Fél órát sütöttem 150 fokon és a kellemesen megpirult tekercsek mellé némi tejszínhabot is kanalaztam mellé.

Még egy kis kelet

Akadnak olyan esték, amikor csak úgy összedobok valamit, meglepően jó eredménnyel. Ezt az étket nem merném kínainak nevezni, hiszen csak a szójaszósztól és a gyömbértől lett keleties íze. Ehhez pedig pont jól passzol az üvegtészta, amit mint megtudtam mungóbabból készítenek, bármi legyen is az.

Mi kell hozzá? 30 deka csirkemáj, 1 csokor újhagyma, 1 kisebb cukkíni, 1 pritamin paprika (szép piros), szójaszósz, üvegtészta, olaj.

Hogyan készül? A májat falatnyira kockáztam, a zöldségeket pedig csíkokra vagdostam. Két evőkanálnyi olajon megpirítottam a zöldségeket, majd felöntöttem némi szójaszósszal az íze miatt.

Egy másik serpenyőben a májat pirítottam meg, közben pedig forró vízbe mártottam és 2 perc után leszűrtem a tésztát. Végül az összes hozzávalót tányérra halmoztam és ki-ki még locsolhatott magának rá némi szójaszószt.

A borospincéből: Hozzá pedig szerintem nagyon-nagyon jól passzolt a drágám rajnai rizling vadászatának újabb zsákmánya. Ő ugyanis fejébe vette, hogy talál legalább egy olyan magyar gyártású rajnai rizlinget, ami ízlik nekünk - jó bor. Nos, a Szent György Borház palackjában egy gazdag, mézes szőlő illatú bor lapult, kiegyensúlyozottan savakkal kényeztető, egyáltalán nem édeskés halványsárga finomság.

A drágám szerint is jó a bor, de azért ez nem az az igazi rajnai. A keresés folytatódik.

Kedvenc buláta és szejtán lelőhelyem

A ded táplálása sokunknál előhozta a bio élelmiszerekhez való vonzódást. Nos, én egyelőre csak módjával űzöm ezt az igencsak drága sportot, de havonta egyszer-kétszer mindeképpen elzarándokolok kedvenc bioboltomba.

Ennek van egy igencsak praktikus oka is, itt lehet ugyanis kapni azt a rizspép alapanygot, ami tényleg csak rizst tartalmaz, cukor, tej és egyéb szörnyűségek nélkül. Ugyanitt teszek szert időről-időre a gyermek elcsendesítésének leghatékonyabb eszközére is, ami nem a cumi, hanem a puffasztott buláta*, illetve újabban köles.

Magam örömére is szoktam ám itt vásárolni. Például szejtánt**, szójavirslit vagy éppen bio lekvárt, mazsolát, citromot. Azért ne gondoljátok, hogy a húsmentes étkezés mániája hirtelen beszippantott és többé nem ereszt. Néha jól esik ilyen fura kajákat is megkóstolni.

Sajnos azonban újra és újra rá kell döbbennem, hogy bár a bio alapanyagok kiválóak, a belőlük készített élelmiszerek sokszor teljesen íztelenek. Ebben a boltban is árusítanak többféle süteményt, szendvicset. Nos, a szilvalekváros lángos, annak ellenére, hogy rágós mint az istennyila, egészen élvezhető. A cukor nélkül készített kókuszkocka vagy éppen a szerencsétlen Marlenka megcsúfolása viszont komoly kudarcélményt okoz. Főleg a 300-400 forintos darabár felszámítása mellett.

Másrészt viszont igazi kuriózumokra is rábukkanhat a polcokon az, aki nem egy türelmét igencsak könnyen elvesztő, az árukat lepakolni szándékozó tizenegy hónapossal érkezik. Hogy s hogy nem én is mindig jóval több ezrest veszek ki a végén a pénztárcámból, mint amennyit eredetileg terveztem. Lisztekből, nádcukrokból, szárított gyümölcsökből és magokból például bámulatos a kínálat. Az elmaradhatatlan szója- és rizstej mellett pedig rábukkantam a zöld kókuszból kinyert hűsítő, kissé savanykás itókára is, amelyet utoljára a riói strandon szürcsölgettem, igaz nem tetra dobozból.

A 11. kerületi Szabolcska Mihály utca 5. szám alatt található Nap-ra boltocskát tehát mindenkinek ajánlom, aki egy picinyke szokatlanra vágyik és a "ma is tettem valamit az egészségemért" érzést is szívesen átéli időnként. Azt most nem elemezném, hogy egyáltalán bio-, vega- vagy hova sorolandó pontosan ez a bolt. Teljes értékű táplálékot és egészséges ételeket kínál, bármit takarjanak is ezek a fogalmak.

* Csíráztatott búza ** Búzafehérje

Egy utazásra csábító könyv

A növekvő fogaktól, melegtől és még ki tudja mitől elkínzott tizenegyhónapos végre alszik, én pedig eldőlök saját különbejáratú, negyven fokra felfűtött poklomban, amelyet egykor a hálószobámnak hívtam.

Aztán egy pillanat alatt elmerülök egy tengert idéző borítóval ékeskedő könyvben, úgy csobbanok a lapok közé, mintha a hűs hullámokba vetném magam. Frances Mayes megalkotta harmadik, további álmodozásokra és utazásra csábító könyvét is, amely elszakad Toszkánától. Egy év a világban cím alá valójában a jó öreg Európa fér be.

Bárhol nyitom ki a könyvet, az olvasás varázslata folytán érezhetem magam a gyomorrontást okozó marokkói vacsorán, az isztambuli szőnyegárusnál, a záporokkal tompított színekben pompázó angol kertekben.

A puszta útleírást sohasem gondoltam izgalmas műfajnak, de Mayes jellegzetes, már-már közhelyszerű szereplőkkel népesíti be a helyszíneket. Ettől pedig élővé, hihetővé és élvezhetővé válnak az írások. Miközben turistalátványosságokhoz özönlő tömegbe keveredünk Görögországban, elmerenghetünk az írónő által felállított párhuzamokon, nem túlzottan megterhelő filozófiai futamokon és néhány ókori kultúr-morzsával is gazdagabbak lehetünk.

Gasztronómia és főzőcskézés ezúttal kevesebb került a könyvbe, mint a toszkán napok regéjébe, hiányoznak is az összegyűjtött jellegzetes receptek, de cserébe legalább tíz évre való utaznivalót, felfedeznivalót vések be kedvenc halacskás noteszembe. Egy év nem lenne elég a világban, meglesni ennyi csodát.

Megint

Megint rostonsütés, megint Balaton. Anyós ezúttal nem hagyott érvényesülni, ezért lemenekültem a strandra. Este azért vállaltam a hússzeletek vasrácsra való helyezgetésének, forgatásának fáradságos munkálatait.

Tanulság: Az előre kevert grillpácok nem is annyira rosszak. Feltéve, ha igazi fűszer is található bennük, nem csak nátrium glutamát (magyarul ízfokozó).

Tanulság 2: A pancsolástól, negyven foktól fáradt és éhes ember lányának lába már egyetlen pohár Pina Colada (Malibu kókuszos rum, ananászlé, tejszín) elszürcsölése után is elzsibbad.

Marcipános-szilvás lepény

Tegnap végre összeszedtem minden bátorságomat, és úgy döntöttem nekilátok a kelt tészta készítésnek. Csak éppen nem akadt élesztő a boltban. A szilva viszont már ott várakozott a hűtőben, nem akartam belőle pálinkát főzni, így mindenképpen elkészült a szilvás sütemény, csak éppen vajas kevert tésztával.

Mi kell hozzá? 10 deka liszt, 5 deka keményítő, fél csomag sütőpor, 10 deka cukor, 10 deka vaj, 2 tojás, fél kiló szilva, 5 deka marcipán.

Hogyan készül? A lisztet, keményítőt és sütőport elvegyítem, majd hozzáadom a szobahőmérsékletű, tehát puha vajat, végül a tojást is. Robotgéppel sima masszává dolgozom. Igyekszem a lehető legvékonyabbra simítani a sütőpapírral kibélelt tepsibe, mert a sütőportól úgyis jó alaposan megemelkedik a tészta.

A szilvát egyszerűen félbe tépem, kimagozom és a tésztára sorjázom. A marcipánt érdemes a reszelés előtt a hűtőben tárolni, mert különben összeragad. Magam részéről főként a szilvák közepe irányába tereltem a marcipán ragacsokat, a szépen lereszelt szálakkal pedig meghintettem a sütemény tetejét.

A tészta úgy fél óra alatt készre sül 180 fokos sütőben.

Frissen

Amikor az egész híradó azzal foglalkozik, hogy mennyire meleg volt ma... Mintha nem vettük volna észre. Szóval ilyenkor tényleg a lehető legfrissebb, legegyszerűbb dolgok működnek igazán.

Tészta friss paradicsommal és tenger gyümölcseivel

Mi kell hozzá? Szélesmetélt, fejenként 10-12 deka, fagyasztott tenger gyümölcsei keverék, minél több és érettebb paradicsom, só, bors, bazsalikom, olívaolaj és kecskesajt.

Hogyan készül? Mivel a friss tészta körülbelül 3 perc alatt fő puhára, először a mártást kell elkészíteni. A paradicsomok alját kereszt alakban picit bevágom, aztán mehetnek egy percre a forró vízbe merítkezni. Így könnyedén levetkőztethetők, aztán gyorsan a magoktól is megszabadítom a piros golyókat, majd a húsát tessék-lássék feldarabolom.

Időközben a forró olívaolajba kerül a reszelt fokhagyma, a tengeri herkentyűk népes társaságában. Ha átforrósodtak, jön a paradicsom és a fűszerek. A bazsalikom szigorúan az utolsó pillanatra tartogatja magát és illatát. Addig rotyogtatom az egészet, amíg egy kicsit elpárolog a leve, a herkentyűk pedig kellően megpuhulnak. Aztán már csak az van hátra, hogy a tészta, mártás és a sajt egy tányéron, egy időpontban, kellő hőfokon összetalálkozzanak.

Zöldségmenetesítés

Anyósom az elmúlt harminc évét azzal töltötte, hogy tökéletesítette azokat a paprikákat, amiket mi manapság a piacon, a hiperekben megvásárolhatunk. Magyarán új paprikafajták kifejlesztésével és a magok termesztésével tölti munkás napjait. Ennek folyománya, hogy az aktuális szerdai gyermek csodálási programra általában egy kosárnyi zöldséggel állít be: alsó hangon 3 kiló paprika a legújabb fajtákból és a fóliasátor sarkában megbúvó paradicsom, cikkíni és padlizsán ültetvény aktuális szüretének eredménye.

Mivel mi csak ketten vagyunk, plusz a tízhónapos aki a fentiek közül kizárólag a cukkíni fogyasztását részesíti előnyben, néha már-már fondorlatos módon kell zöldség-felhasználási módokat keresnem. Így kerülnek terítékre az olyan hagyományos ételek, mint a töltött paprika, a lecsó és a muszaka. Természetesen úgy, ahogy szerintem azokat készíteni kell. Így:

Tegyük fel, hogy muszaka (a magam módján)

Mi kell hozzá? 2 cukkíni, 2 padlizsán, 2-3 gerezd fokhagyma, 1 fej hagyma, 2 csirkemell filé, 1 konzerv hámozott paradicsom, 5 dl tej, 2 evőkanál liszt, 1 evőkanál vaj, só, bors, oregánó, fahéj, olaj.

Hogyan készül? A hagymát és fokhagymát szokásos módon feldaraboljuk, a csirkemellet nagyobb csíkokra vágjuk. Olajat forrósítunk és beledobjuk a csirkemell csíkokat, a hagymát, átforgatva addig pirítjuk míg jó színt kap. Ekkor felöntjük a paradicsom pürével, fűszerezzük és a húst puhára pároljuk. Végül az egész masszát összeturmixoljuk.

A padlizsánt és a cukkínit, ha nem tűnnek elég zsenégnek, meghámozzuk és minél vékonyabban felkarikázzuk. Picurka olajon minden szeletet megsütünk, majd egy tepsibe rétegezzük: alul padlizsán, azon cukkíni, aztán jöhet a paradicsomos massza, majd ismét cukkíni és végül padlizsán. A tetejére a tejből, vajból és lisztből készült szósz kerül. Eredetileg juhsajttal ajánlatos megszórni a tetejét, de más jóféle sajt is megteszi. Ez után az egész rakománynak még úgy fél órára van szüksége a sütőben.

Ropogós, friss kenyérrel és görögsalátával tálaltam.

A vacsora

A drágám születésnapjára azt találtam ki, hogy készítek egy vacsorát, hozzá passzoló borokkal. Egész héten erről álmodoztam, kombináltam. A fűszereket minimálisra szorítottam, a hozzávalók közül pedig nem feltétlenül a legkülönlegesebbeket, de mindenképpen a legjobbakat kerestem. Íme az eredmény:

Mangós, ribizlis rukkola saláta

A mangót meghámoztam, apróra kockáztam és egy tálba tettem. Leöntöttem egy fél citrom levével, hogy ne barnuljon meg. A ribizlit leszemeztem és megmostam. A rukkolát pedig kicsit megtépkedtem. A hozzávalókat összekevertem és még egy picike dióolajat locsoltam rá.
A végeredmény, friss, harsogó színek és ízek pompázatos kavalkádja.

A borospincéből: Don Olivér a Nyakas pincéből, 2006-ból, ami Chardonnay és Irsai Olivér házasításából készült. A hátcimke szerint naracsot, mandarint és gyöngyvirágot kell illatában keresni. Minden esetre jó hidegen, kitűnő friss bor, az olyan lányos ízléssel ellátott fogyasztóknak, mint amilyen én vagyok.

Gomba esszencia

Először is jó sűrű húslevest főztem és leszűrtem. Fél kilónyi gombát - terveim szerint különböző erdei gombákat - beszerzési hiányosságok miatt csak barna csiperkét, apróra kockáztam, kicsit pároltam, majd 4 merőkanálnyi húslevessel felöntöttem. Addig főztem, amíg a gomba jól megpuhult, aztán leszűrtem. A sötétbarna, sűrű levest újra felforraltam és egy evőkanálnyi keményítővel tovább sűrítettem.
Pusztán a sóval ízesített, ám annál több zöldséggel és csirkeaprólékkal gazdag húsleves, a gomba földes aromája együttesen fergeteges kombinációt alkottak. Barna selyem.

A borospincéből: Szepsy Tokaji Hárslevelűje, 2003-ból egy kiforrot egyéniség. Jó száraz és kellően ásványos, mintha pont a gombához találták volna ki.

Bélszín aszalt cseresznyés hagymalekvárral és polenta galuskával

Először a hagymalekvárt készítettem el: két kis fej gyöngyhagymát egészen apróra vágtam, evőkanálnyi olajon pároltam. Felöntöttem 2 dl vörösborral és az aszalt cseresznyét is beleszórtam. Addig főztem, amíg a bor szinte teljesen elpárolgott, a hagyma pedig majdnem elolvadt.
A polenta galuskát úgy készítettem, hogy 20 deka gyorsan fövő kukoricadarát 6 deci sós vízben puhára főztem, aztán lefedve állni hagytam. Amikor jól megszívta magát, galuskákat szaggattam belőle és félretettem dermedni.
A bélszínt ujjnyinál kicsit vastagabb szeletekre vágtam, forró vaj és olaj keverékében pár perc alatt átsütöttem, tányérra tettem. Rá került a hagymalekvár és a pihentetés perceiben még a polenta galuskát is átforrósítottam a vajban.
A hagymalekvár kissé savanykás lett, de magában hordozta a bor és a cseresznye zamatait is. Érdekes felfedezés volt viszont, hogy a bélszín és a kukoricadara ízvilága sokkal édesebb, mint azt valaha is gondoltam. Együttesen pedig utánozhatatlan hangzatokat csalogatnak elő egymásból.

A borospincéből: Gere Attila Perle névre hallgató válogatása, 2005-ből. Ez a bor Medoc Noir ültevény termése. A drágám szerint izgalmas kísérlet, mindenképpen különleges a gyümölcsös, nem túl testes eredmény. Nem az a tipikus villányi tannin-bomba, de a fenti édeskés ízekhez ennél komolyabb valóság talán nem is illet volna.

Sajtfagylalt mákropogóson

A fagyihoz két tojás sárgáját kikevertem 2 dl tejszínnel és állandóan kavargatva sűrűre főztem. Beleolvasztottam 15 deka lágy brie sajtot, majd az egészet behűtöttem. Fogyasztás előtt érdemes úgy fél órára kitenni a konyhapultra, mert a krém lágysága jobban érvényesül, ha nem teljesen fagyos, de még hideg.
A mákropogós úgy készült, hogy a maradék két tojásfehérjét kemény habbá vertem egy kiskanál sóval, majd beleszórtam két evőkanál darált mákot. Előmelegített, 140-150 fokos sütőben 40 percet sütöttem és közben egy fakanállal kitámasztottam a sütő ajtaját, hogy a gőz ne puhítsa meg a roppanós tojáshabot.
Végül pedig egymásra halmoztam a két alapanyagot. A sajtfagyi, amely első ránézésre szimpla vaníliás édességnek tűnik, szerintem még a legfásultabb ínyenceket is lázba tudja hozni. Egyszerűen mesés.

A borospincéből: Itt visszatértünk a már emlegetett hárslevelűhöz, egyszerűen illett ehhez az ételhez is, annak ellenére, hogy az aranyszabályok szerint a fehér felől kell a vörösek felé haladni.

Sáfrányos szirupban főzött őszibarack, gyömbéres trüffelel és tejszínhabbal

A meghámozott, félbe vágott őszibarackot 2 deci sáfránnyal és vaníliával ízesített, 3 evőkanál cukorral édesített szirupban főztem meg. Nem túl sokáig, hogy a gyümölcs állaga, sajátos szerkezete élvezhető maradjon.

A trüffelhez felmelegítettem fél deci tejszínt, beleolvasztottam 10 deka 72 százalékos csokit. Itt nagyon óvatosan kell eljárni, ugyanis a csoki könnyen megég és ez által megkeseredik. Főzni nem szabad, inkább csak finoman melengetni. A masszába beleszórtam 5 deka lereszelt kandírozott gyömbért és hagytam kicsit kihűlni. Golyókat formáztam belőle, amit egy kiskanál gyömbérpor és egy evőkanál kakaó keverékébe forgattam.

Végül felvertem a tejszínhabot is, és az egészet összekomponáltam egy tányéron. Az őszibarack nem okozott túlzott meglepetéseket, az impozáns fűszerek ellenére se, viszont a gyömbér csípőssége csudajól feldobta a kesernyés-édeskés csokit. Önmagában is tökéletesen megállják a helyüket a kis golyóbisok.

Ehhez a fogáshoz valójában egy szép aszú illet volna leginkább, mást nem nagyon tudtam volna elképzelni, de nem nagyon kívánkozott még egy ilyen tételbe is beruháznom, lévén semmiképp se választottam volna egy sima puttonyosat. Mondjuk egy Árvay-féle Édes élet cuvée-vel már kiegyeztem volna...

A vacsora - álszerénység nélkül - tökéletesre sikeredett. Egyetlen hibája a koncepciónak az volt, hogy a sajtfagyitól kezdődően már túlzottan jókedvem támadt és csak vihogva sikerült tálalnom, némi rettegéssel, hogy leejtek valamit.

Vadas nyúl zsemlegombóccal

Volt nekem egy drága nagyim. Gyerekkorom felét az ő konyhájában töltöttem. A járókát, később egy elnyűhetetlen szőnyeget tetettek a radiátor melletti sarokba. Sokáig onnan figyeltem a történéseket. Zajlott az élet, bőséggel. Dédi diót tört vagy tésztát nyújtott. A nagytata meg okos tanácsaival látta el a dolgozó népet.

Igazi, klasszikus polgári konyha volt ez, igazi klasszikus polgári ízekkel, ételekkel. A szó valódi, még nem lestrapált még nem elherdált értelmében. Itt tanultam meg keresztet vetni a kenyérre, mielőtt felvágnánk. Itt tanultam meg az étel szeretetét és becsületét, mert a jóból valahogy sohasem volt elég sok. A farsangi fánkra, a karácsonyi halászlére mindig egy egész évet kellett várakozni. Hiszen az évszakokhoz, az ünnepekhez igazodott ez a konyha, nem a kosztosok szeszélyes kívánságaihoz.
Persze azért jutottak kedvencek is: szilvás gombóc, túrós palacsinta, húsleves, amelyben szinte megállt a kanál. És a vadas nyúl zsemlegombóccal. Amiből akkoriban főként a zsemlegombócot értékeltem, ma viszont már az egészet szeretem úgy ahogy van. Illetve, dehogyis. Sohasem lestem el azokat a bizonyos technikákat, nem tudok se dagasztani, se tésztát nyújtani. Saját szám íze és kreativitásom függvényében főzök, sokszor vágva sutba a hagyományokat.

Vadas nyúl zsemlegombóccal

Mi kell hozzá? Egy nyúl feldarabolva, petrezselyem gyökér, répa, hagyma, ecet, babérlevél, olaj, cukor, liszt. A gombócokhoz: 3 szelet szikkadt kenyér (vagy zsemle), 1 tojás, 1 dl tej, 1 dl víz, 20 deka liszt, só.

Hogyan készül? A páchoz felkarikázzuk a zöldségeket, annyi vízben, ami ellepi felforraljuk, hozzáadjuk az ecetet és babérlevelet, ebben érleljük a nyulat. A húst - akár több nap elteltével – lecsepegtetjük, leszárítgatjuk és kevés olajon pirosra sütjük.
A pác leszűrt hozzávalóit a babérlevél kivételével összeturmixoljuk, kevés vízzel hígítjuk a kívánt sűrűségűre. Kevés olajon cukrot és lisztet pirítunk, felöntjük az átpasszírozott páccal, sűrűre főzzük. A húst ezzel a mártással leöntve tálaljuk.
A gombócokhoz a kenyeret felkockázzuk és serpenyőben megpirítjuk. A többi hozzávalóból galuskatésztát keverünk és a kenyérkockákat beleforgatjuk. Kanállal forró vízbe szaggatjuk és puhulásig főzzük. Érdemes egyet kiemelni és félbevágva megszemlélni állapotát.

Hogyan készül az én változatom? A pácolást eleve kihagytam, ugyanis zsenge házinyúlhoz jutottam hozzá. A kevés olajon történő pirosra sütést viszont megvalósítottam.
A legnagyobb változtatást a mártáson hajtottam végre. A zöldségeket gyufaszál nagyságúra daraboltam és külön serpenyőben pirítottam-pároltam őket. Amikor megpuhultak mustárral elkevert tejföllel ízesítettem tovább és így tálaltam. Ha a gyermek nem kapott volna belőle, akkor egy deci fehérbort is a zöldségek alá öntöttem volna, hogy még ízgazdagabb legyen az eredmény.
A gombócokat a fenti recept alapján készítettem el, egy kis zsemlemorzsát azért pirítottam a tetejére - biztos, ami tuti alapon.

Mi került a cicaasztalra? A mustáros tejföl hozzáadása előtt kiemeltem egy nagy evőkanálnyi zöldséget és egy kis darabka nyulat. Ezt turmixoltam a gyerkőcnek egy külön megfőzött krumpli társaságában.
A nyúlhús ízre, állagra igencsak hasonlít a csirkére, bár annál szikárabb, szárazabb. A házinyúlban tényleg semmi vadság nem fedezhető fel, ellenben érdemes lenne belőle többet is fogyasztani, lévén gyakorlatilag 0 a koleszterin tartalma.

Balaton és környéke

Úgy érzem kötelességem beszámolni a múlt hétvégi balatoni csavargásunk eseményeiről, akár milyen tetemes késéssel is kerül ki ez a bejegyzés. A kis házikóban való kuksolás és roston történő sütögetés mellett ugyanis bele-belekóstoltunk mások fazekába is.

Borcsa meg az ő halászleve

Fogalmam sincs honnan eredeztethető a B. családban az az alapvetés, hogy a Borcsa vendéglő egy jó hely. Mert végül is az, de azért Balatonfüred ma már több jó hellyel is bizton büszkélkedhet. Mégis ez az első név, ami beugrik, ha a drágám azt kérdezi hová menjük.

Így aztán a Borcsa sétányra néző asztalához telepedtünk le, több kisgyerekes család választását is megerősítendő. Legalább nem kellett azon idegeskedünk, hogy mit szólnak mások gyermekünk hangoskodásához.

Az asztalra került halászlé. Sőt mi több kitűnő halászlé. Sűrű, hal ízű, szép harcsa darabokkal. Pont ilyennek képzelem el az igazi halászlét. (Vagy levet?)

Magam részéről hajlamos vagyok az érdekesebb ételek iránt tanúsítani általában túlzott és be nem teljesülő érdeklődést és elvárásokat. Ezúttal is bebizonyosodott, hogy a hagyományos, egyszerű dolgokkal jobban boldogulnak a szakácsok. Lásd a fenti halászlét. A juhtúróval töltött pulykamell jó volt ugyan, de semmi különös. A mellé zuttyantott vélhetőleg sáfrányos gyümölcsmártás viszont kifejezetten szánalmasra sikeredett. Fel nem foghatom, hogy jut valakinek eszébe körte konzervből mártást készíteni?

Volt még vargabéles is, amely közepeske színvonalával nem érdemli meg, hogy túl sok karakert vesztegessek rája. Illetve arról sem regélnék hosszú ódákat, hogy a vécé felé haladtomban megvizsgált borhűtőből, direkt a kibontottak közül kiválasztott Figula féle Zenitet alig-alig voltak hajlandóak kihozni. Nem is hagyott bennem maradandó élményeket ez a nedű.

András meg az ő bora

Annál inkább extázisba estem a Hal és Bor Ünnep név alatt futó, amúgy meglehetősen vérszegény rendezvényem kipécézett bortól. Ha nincs az én drágám, eszembe se jutott volna 1200 forintot adni egy kósolónyi adagért. Mivel az én személyes kedvencem és biztos választást kínáló Figula pincészet nem méltóztatott kinyitni bódéjának ajtaját, Gál Lajos egri borásznál kötöttünk ki. Vagyis mint később megtudtuk, a fiánál, Andrásnál.

Nos, a Kék Medoc névre hallgató csoda tényleg megérdemel néhány szót. Ez az évjárat, kissé homályos emlékeim szerint a 2002-es édes lett. Ilyen fajta vörösbornál a természetes érés során előálló és ilyen mértékű édesség állítólag százévente bekövetkező esemény. Meg kell tehát becsülni. Lett is belőle olyan illatorgia, alapvetően feketeribizli és olyan ízkavalkád, éppen csak lágy édességgel, hogy az ember hirtelen kapkodva kezdi el szedni a levegőt és párás tekintettel vizsgálgatja az amúgy meglepően világos, átlátszó bort.

A hirtelen megkóstolt András bora, Péter bora és a bikavér sem rossz választás, különösen hogy közben kedélyesen elcsevegtünk egy kedves fiatalemberrel. Hihetetlen, hogy vannak, akik még csak másodévesek a Közgázon...

A karótnyelt hőscincér meg az ő porcelánjai

Ha már arra jártunk, megnéztük a porcelán múzeumot is, Herenden, de halkan bevallom, hogy inkább a mesésnek kikiáltott vendéglő vonzott. Szombaton úgy egy körül merészeltünk belépni a gyönyörű terítékekkel ékesített szentélybe. Ahol halálos csönd és egy mosolyra képtelen pincér fogadott bennünket. A farmernadrágunk vagy a babakocsiban lévő tízhónapos zavarta? Ezt már sohasem tudjuk meg. Tény viszont, hogy egy ürességtől kongó étteremben akár örülhettek volna nekünk, a vendégnek.

Utánunk még jött két pár is - gyerek nélkül. De ettől sem lett élettel telibb a hely. Az ételek, a 3-4 ezer forint körül mozgó áraknak megfelelően jók voltak és becsülendően nem miniadagok. A bélszínt sikerült porhanyósan puhára sütni, ötletes volt hozzá a minigombóc. A fogasfilé mellé tálalt vajas zöldségek végre túlmutattak a fagyasztott csodákon és édesköményt meg zellerszárat is pakoltak a brokkoli, karfiol és répa hagyományos egyvelegéhez. Sajnos a vargányát csak nyomokban tartalmazó mártás indokolatlanul eltúlzott kapor használata enyhén elnyomta a többi ízt.

De ide végülis kiöltözve, valamilyen ünnepélyes alkalommal célszerű visszatérni, amikor a lelkünk is díszbe öltözve, mély méltósággal képes viszonyulni a porcelán által megkövetelt komolysághoz és a karót nyelt pincérek lassúdad ténykedéséhez.

Nélkülözhetetlen ez meg az

Maci arról érdeklődik, melyek azok a ketyerék, amelyek nélkül boldogulnék. Nos, tekintve, hogy a konyhaszekrényem egyszerűen túlcsordul cuccoktól, bizonyára akad köztük egy csomó nélkülözhető. Általában véve szinte mindent használok, évente legalább egyszer-kétszer.

Most pedig, hogy a tízhónapos is ott randalírozik a lábam alatt, egyre több konyhai eszközről derül ki, hogy új felhasználási módokra is kiválóan alkalmas, nevezetesen gyerekjátéknak.

No de nézzük most, mi az ami ritkán kerül a konyhapultra:

1. Kőmozsár - karácsonyi ajándék, gyönyörűen néz ki, csak éppen mindig elfelejtem elővenni.

2. Mezzaluna - zöldfűszerszeletelő félhold, általában ezt veszem elő a kőmozsár helyett, nyáron többször is. Persze a jó éles nagykés kiválóan helyettesítheti.

3. Fokhagymapucoló henger - szintén ajándék és tényleg hatékony. Akkor kerül elő, ha nagyobb mennyiségű, mondjuk egy egész fej fokhagyma elhasználására adom fejem.

4. Fakanál - érdekes módon általában evőkanállal keverem az ételt. Na erre tényleg nincs magyarázatom. Illetve helyette inkább a teflonos lapátot használom.

5. Robotgép - szívem legnagyobb vágya volt. Tényleg csudajól működik, de elő kell szedni, aztán meg el kell rakni. Így aztán csak akkor kerül elő, ha komolyabb süteménykészítés kerül terítékre.

Kék és zöld

Gyermek apja kezébe nyom, slusszkulcs megragad. Forró autóba beül, két ablak leteker. Kacskaringózás hegyről le, suhanás hetvennel. Balaton-szagba orrot belefúrni, hajat széllel borzoltatni. Az életet élvezni kell.

Még reggeli előtt bikinire vetkőzni, a hintaágyban elnyúlva símogatni a gyenge szellőt. Aztán friss kenyeret reggelizni, harsogó parikával, édes paradicsommal és rengeteg vajjal. Este meg ugyanez, fehérborral, bepárásodó pohárban.

Évekig ábrándoztam Toszkánáról... Most ajándékba kaptam saját Toszkánámat, amely könnyedén belakható, bejárható és mindennél gyönyörűségesebb. Minden kanyar után új szépségek, élmények tárulnak fel és az emberek magyarul beszélnek.

Egyszerűen nagyszerű

A világ legősibb és egyben legegyszerűbb ételkészítési módja: jó parazsat csinálni, fölé rostot állítani és azon sütögetni.

Szombat este ki is próbáltam a balatoni házacska mellé épített rostot. Zsoltot, aki tervezte, meg kell dícsérjem. Ilyen profi sütögető helyhez még életemben nem volt szerencsém. A hús pillanatok alatt sült át, a szabályozható magasságnak köszönhetően nem égett meg. A ruhám egyáltalán nem lett füstszagú, hála a tökéletes huzatnak.

Mi került a rostra? Kicsontozott csirkecomb, sóval és borssal fűszerezve, vastag karikákra vágott padlizsán és hosszában felszeletelt cukkíni. Vettünk néhány úgynevezett grill kolbászt is, de az nem aratott osztatlan sikert.

Ilyen egyszerű lenne? Igen. A jó kajához nem kell sok flancos hozzávaló, a minőség sokkal többet számít. Persze azért legközelebb néhány pácot is kipróbálok majd, csak a játék kedvéért.

VKF! Betyáros zöldbableves

A fából ácsolt, zöldre festett terasz a nyári ebédek színhelye volt. A körbefuttatott szőlő árnyékot adott, szélfogóként is szolgált, csak sajnos a méheket is odavonzotta időnként. Joli nagyi a tartalmas levesek és könnyed tészták, szilvásgombócok és barátfülék híve volt, különösen péntekenként.

A zöldbableves tejföllel készült, aztán a Kern-féle gyomor és ízlelőbimbók tűrőképességének megfelelően ki-ki némi ecetet löttyintett bele. Számomra ezek a sűrű, tejfölös levesek ma is elképzelhetetlenek egy pici ecet nélkül, tehát szerintem ezek igazi komplementerek: a lisztes-tejfölös sűrítés bársonyossága és az ecet karcossága.
Az alábbi bableves alapjai talán a 99 leveses könyvből származnak, de annyiszor készítettem, hogy az eredeti már csak nehézkesen felfejthető.
Betyáros zöldbableves
Mi kell hozzá? Fél kiló zöldbab, 10 deka szalonna, 2 kis szál debreceni főzni való kolbász vagy virsli, 1 vöröshagyma, 2 répa, 1 petrezselyem gyökér és a zöldje, 1 paprika, 2 paradicsom, 2 dl tejföl, 1 evőkanál liszt, 2 kiskanál őrölt paprika, só, bors. Hogyan készül? A hozzávalókat ízlés szerint összedaraboljuk. A paradicsomot forró vízbe mártjuk, ez által a héjától könnyedén megszabadítjuk, magjait kiszedjük és úgy vágjuk össze. A szalonnát addig pirítjuk, amíg kiengedi a zsírját. A kiolvadt szalonnát kiszedjük, az edénybe pedig beleszórjuk a hagymát, átforgatjuk, megpároljuk. Hozzáadjuk a zöldségeket. Egy kicsit pároljuk, majd felöntjük kb. 1 liter vízzel. Fűszerezzük. A tejfölt csomómentesre kikeverjük a liszttel, őrölt piros paprikával, merőkanálnyi levessel lazítjuk. Amikor a majdnem teljesen zöldbab megpuhult, belekeverjük a levesbe a tejfölt is és még egyszer felforraljuk. Ekkor tesszük bele a kolbászt is. Mire a liszt szépen besűríti a levest, készen is vagyunk. Nagy adag petrezselyem zöldjével megszórva tálaljuk. Természetesen ki-ki löttyinthet bele némi ecetet és ne feledkezzünk meg egy két karéj kenyérről sem, úgy az igazi.

Csak nem cukkíni?

A cukkíni recepttár gazdagításához szerény eszközeimmel én is hozzájárulnék, amikor anyós egyik kedvenc receptjét kicsit átalakítva közlöm.

Rakott csirke

Mi kell hozzá? Személyenként fél csirkemell filé, néhány karika cukkíni (az eredeti recept szerint paradicsom), néhány bazsalikom levél, reszelt kecskesajt, vaj a sütéshez, só, bors.

Hogyan készül? A csirkemellet 2-3 szeletre vágjuk keresztben. A szeleteket megfűszerezzük, majd vajban elősütjük. A húst egy tűzálló tálba helyezzük, szépen egymás mellé pakolgatjuk. A vajban a cukkínit is picit átsütjük, éppen, hogy csak elinduljon a folyamat, aztán a csirkeszeletekre halmozzuk. Az eredeti receptben paradicsom van, azt elősütni sem kell. A zöldséget megszórjuk apróra vágott bazsalikommal és reszelt sajttal, majd 20 percre, a sajt pirulásáig betoljuka sütőbe.

Amit nem lehet fokozni

.... és nem is kell.

Péntek reggel, úgy fél nyolc körül, éppen a párnába fúrt arccal hallgattam, ahogy a drágám borotválkozás közben megvitatja az élet fontos dolgait a tízhónapossal. Ebbe az idillbe csöngetett bele a Varga gazdaság szállítója, megjegyzem a megbeszéltekhez képest egy héttel korábban. Némi nincs-is-itthon-annyi-pénz című válsághelyzet előadása és megoldása után már élvezettel bontogattam a hatalmas csomagot.

Berendeltem ugyanis vagy tíz kiló húst, ezzel is megdöntve azt a teljesen hibás előfeltételezést, hogy a bio kaja élvezhetetlen csírarágcsát jelent. Vállalom. Szeretek húst enni. Egy jól elkészített sült falatozása közben érzem azt az életenergiát, amit őseink egy-egy hősies vadászat után, a tűz körül mormogva átélhettek.

Amikor az egyik csomagból előkerült egy nem sokkal korábban lemészárolt marha teljes bélszín elnevezésű darabja, felkacagtam a gyönyörűségtől. Ennek úgy harmadát, azt a csinosan elkeskenyedő részt vacsoráztuk meg aztán. Aputól átvett és hittel vallott alapelvem szerint a jó húst a lehető legegyszerűbben kell elkészíteni. Ez jelen esetben azt jelentette, hogy szigorúan sózás nélkül, csupán egy hintésnyi frissen őrölt borssal sütöttem meg a vaskos szeleteket. A sercegő vaj biztosította a bársonyos alaphangot, az olíva olaj meg nem engedte megégni az ételt, ami alig 2-2 percet tartózkodott a serpenyőben.

Hozzá az egyszerűség és a harmónia kihangsúlyozása jegyében vajjal elkevert tört burgonyát és a bors ízére rímelő rukkolát (borsmustárt) ettünk mindenféle öntet nélkül. Hogy s hogy nem fokozhatatlan tökéletességet sikerült az asztalra varázsolnom a bélszínérmék képében, kívül milliméternyi ropogós kérget kapott ugyan a hús, de belül még rózsaszín lágysággal kényeztetett, túlzottan véres jelenetek nélkül.

A borospincéből: S ami majdnem elfelejtődött a nagy élvezkedés közepette: azért csak lehetett fokozni a fenti élményeket, nevezetesen egy Brunello di Montalcino-val 2001-ből, Argiano-tól. Nem szeretnék túlzásokba esni, de ez egy jó bor. Tízezer forint környékén, a maga nemében nagyon jó bor, mondhatni számomra megtestesíti a vörösborról alkotott elvárásaim esszenciáját: selymes, de van benne erő, alaposan kiérződik a vanília és az édeskés meggy. Ennél többet én nem éreztem ki belőle, mondjanak bármit is az okosok. Viszont élveztem. De még mennyire, hogy élveztem.

Dupla mentás dinnye sörbet

Amikor az első zöld hasú, csíkos hátú haverok megjelennek a piacon, még félve közelítek hozzájuk. Vajon elég édesek? Aztán ha jó nyarunk van, néhány hét múltán már szinte utánam dobálják a jól ellátott árusok. Az idén - szidhatjuk ugyan a gyorsan jött és igen kitartó forróságot - a dinnyék ízére azonban nem lehet panasz.

Szinte minden nap kuksol a hűtőben egy fél dinnye, így a torlódó készletek időnként vészintézkedések meghozatalára késztetnek. Mint kiderült egy jól eltalált kombinációval ennek a gyümölcsnek is adható némi plusz "csillogás".

Dupla mentás dinnyes sörbet

Mi kell hozzá? 1 kiló kimagozott, héjától megfosztott görögdinnye, 1 dl víz, 10 deka + 3 evőkanálnyi cukor, maréknyi szárított menta, maréknyi friss menta, 2 dl tejszín, 2 evőkanálnyi gyógyfüves likőr - jelen esetben ez a horvátok büszkesége, a 23 féle füvet tartalmazó Travarica volt.

Hogyan készül? A szárított mentából egy deci vízzel erős teát főzünk, leszűrjük, majd a tíz deka cukor hozzáadásával sziruppá forraljuk. A dinnyét összeturmixoljuk és hozzáöntjük a szirupot és a likőrt. A keveréket megfelelő dobozba öntjük és a mélyhűtőbe tesszük legalább 6 órára.

A legtöbb sörbet recept szerint ezt a nyalánkságot kevergetni kell, de én elég lusta szakács vagyok, el is felejtettem kevergetni. Mégsem fagyott tömbösre, hanem szép szilánkos maradt a massza, talán a hozzáadott alkoholnak köszönhetően.

Amikor eljött az étkezés ideje, a maradék cukorral felvertem a tejszínt és belemetéltem a friss mentát. A poharakba alulra került a rózsaszín jég, felülre pedig a zöldpettyes hab. Mennyei frissítő a dinnyeérlelő napokra.

Gesztenyeparfé

Az általam összekombinált parfé inkább a karácsonyi menüsorba kívánkozik: a gesztenye és aszalt szilva inkább téli nyalánkságok, de a fagyosság okán kis áldozathozatal árán akár nyáron is élvezhető.

Hogy mégis miért szedtem elő a szigorúan ízesítés nélküli gesztenyemasszát a mélyhűtőből? Mert a tízhónapos imádja a gesztenyét, de egyszerre akkor sem képes nagyobb mennyiséget befalni, ha átlagon felülinek is tekinthető az étvágya.

Gesztenyeparfé

Mi kell hozzá? 3 tojásfehérje, 2 dl tejszín, 15 deka porcukor, 20 deka gesztenyemassza, 10 deka aszalt szilva illatos fehérborban puhára főzve.

Hogyan készül? A tojásfehérjét kemény habbá verjük, majd a vége felé fokozatosan beleszórjuk a cukrot is, amitől fényes lesz a hab. A tejszínt külön tálban szintén felverjük és a tojáshoz forgatjuk. A gesztenyét nagyobb lyukú reszelőn lereszeljük, a szilvát pedig felkockázzuk. Az egészet összeforgatjuk, fóliával kibélelt formába töltjük és legalább 8 órát fagyasztjuk mielőtt az asztalra kerülne.

A cicaasztalra: Egy darabka csirkemellet, néhány szem aszalt szilvát és egy közepes krumplit puhára főztem, összeturmixoltam majd hozzákevertem két kiskanálnyi gesztenyemasszát. Aztán nem győztem elég gyorsan kanalazni a tátogó szájacskába.

Júniusi körválaszom

Kissé nehézkesen ugyan, de csak sikerült visszafejtenem, hogy a Marmaladetól kapott körkérdés Pirikenagyitól indult útjára. Az olvadozó lavinaként blogokon végigcsorgó kérdés esszenciája pedig imígyen szól: "Megehetem? Lefényképezted már?".

Valami ilyesmi nálunk is gyakran elhangzik, de általában együttműködő segédkezéssel fűszerezve. Hol türelmesen, hol kissé türelmetlenül. A drágám valószínűleg megszokta már blog-szenvedélyemet. Fényképezni pedig mindig is szerettem. Amikor egy-egy pillanatot sikerül elkapni, nagyon büszke vagyok magamra. Az esetek többségében pedig szép mustársárga színezetet vesz fel ábrázatom, annyira irigykedek azokra, akik ebből a szempontból profibb eredményre képesek nálam.

Titokban meg vagyok győződve arról, hogy én inkább írni tudok, mesélni az ételekről. Gasztro mániám szép lassan fejlődött mindent maga alá temető hobbivá: egész családunk enyhén szólva is kaja-fetisiszta, gyerekkoromban Párizsból röptetett kecskesajton és isten-tudja-honnan beszerzett rákkonzerven acéloztam ízlelőbimbóimat.

Aztán hirtelen ott találtam magam egy albérlet két négyzetméteres panel konyhájában, a makarónikészítés előzményeként felgyújtott étolajos lábassal. Talán ez a pillanat volt az, amikor eldöntöttem, ideje megtanulni főzni. Vagy a közgáz-menza egysíkú kínálata taszigált egyre gyakrabban a konyhaajtón befelé?

Szóval kábé a drágámmal való megismerkedésünk idején kezdtem el főzni, magam és vendégeim egyre nagyobb megelégedettségére. Aztán elkezdtem olvasni róla, falni a szakácskönyveket. Végül jött az írás is. A férjem pedig megadóan tűrte a kísérletezést, fel-felcsillanó reménnyel figyelte a ténykedésemet. Mostanában szerencsére egyre gyakrabban hangzik el az elégedett sóhaj, "Ez isteni volt!".

És a tízhónapos kis trónörökös? Nos, neki egyelőre nem sok beleszólása van a dolgok menetébe, de mivel az ő kajáját nemigen szoktam fotózni, nincs túl sok kifogása a konyhai ügymenet ellen. Ráadásul türelmét nagy mértékben lehet fokozni egy-egy kenyérdarabka, buláta vagy köles puffancs bevetésével. Most még ilyen egyszerű kajákkal is lekenyerezhető a szentem, de ki tudja meddig.

Az utóbbi 2-3 hónap azonban számomra kissé meglepő hozadékát is felszínre hozta a blogolásnak. Egyre-másra kapok ugyanis e-maileket, telefonhívásokat. Ismerőseim evős, szakácskönyves és hasonló kérdésekkel fordulnak hozzám. Mit lehetne kezdeni egy csokor medvehagymával vagy egy szép szelet tonhallal? Van-e valami ötletem a hétvégi grillezéssel kapcsolatban? Érdemes-e megvenni azt a jó vastag szakácskönyvet? És különben is hol lehet ezt vagy azt beszerezni?