.... és nem is kell.
Péntek reggel, úgy fél nyolc körül, éppen a párnába fúrt arccal hallgattam, ahogy a drágám borotválkozás közben megvitatja az élet fontos dolgait a tízhónapossal. Ebbe az idillbe csöngetett bele a Varga gazdaság szállítója, megjegyzem a megbeszéltekhez képest egy héttel korábban. Némi nincs-is-itthon-annyi-pénz című válsághelyzet előadása és megoldása után már élvezettel bontogattam a hatalmas csomagot.
Berendeltem ugyanis vagy tíz kiló húst, ezzel is megdöntve azt a teljesen hibás előfeltételezést, hogy a bio kaja élvezhetetlen csírarágcsát jelent. Vállalom. Szeretek húst enni. Egy jól elkészített sült falatozása közben érzem azt az életenergiát, amit őseink egy-egy hősies vadászat után, a tűz körül mormogva átélhettek.
Amikor az egyik csomagból előkerült egy nem sokkal korábban lemészárolt marha teljes bélszín elnevezésű darabja, felkacagtam a gyönyörűségtől. Ennek úgy harmadát, azt a csinosan elkeskenyedő részt vacsoráztuk meg aztán. Aputól átvett és hittel vallott alapelvem szerint a jó húst a lehető legegyszerűbben kell elkészíteni. Ez jelen esetben azt jelentette, hogy szigorúan sózás nélkül, csupán egy hintésnyi frissen őrölt borssal sütöttem meg a vaskos szeleteket. A sercegő vaj biztosította a bársonyos alaphangot, az olíva olaj meg nem engedte megégni az ételt, ami alig 2-2 percet tartózkodott a serpenyőben.
Hozzá az egyszerűség és a harmónia kihangsúlyozása jegyében vajjal elkevert tört burgonyát és a bors ízére rímelő rukkolát (borsmustárt) ettünk mindenféle öntet nélkül. Hogy s hogy nem fokozhatatlan tökéletességet sikerült az asztalra varázsolnom a bélszínérmék képében, kívül milliméternyi ropogós kérget kapott ugyan a hús, de belül még rózsaszín lágysággal kényeztetett, túlzottan véres jelenetek nélkül.
A borospincéből: S ami majdnem elfelejtődött a nagy élvezkedés közepette: azért csak lehetett fokozni a fenti élményeket, nevezetesen egy Brunello di Montalcino-val 2001-ből, Argiano-tól. Nem szeretnék túlzásokba esni, de ez egy jó bor. Tízezer forint környékén, a maga nemében nagyon jó bor, mondhatni számomra megtestesíti a vörösborról alkotott elvárásaim esszenciáját: selymes, de van benne erő, alaposan kiérződik a vanília és az édeskés meggy. Ennél többet én nem éreztem ki belőle, mondjanak bármit is az okosok. Viszont élveztem. De még mennyire, hogy élveztem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése