Homeós bogyók helyett

Köhög a gyerek, nem durván, de azért elég unalmasan ahhoz, hogy tegyek valamit. Teát főzök, méghozzá hársfa teát, sok-sok mézzel. A gyerek megissza és egy óra múlva - bár még mindig köhög - de már egészen más hangon.
A magam részéről én ebben hiszek, a gyógynövényekben, gyógyteákban. Szívesebben veszek olyan gyógyhatású készítményeket is, amelyek növények kivonataiból készülnek. A lándzsás utifű szirup párszor már megmentette a hangom.
Közben azon töprengek, nekik vajon miért nem olyan jó a marketing gépezetük? Persze a teákkal dolgozni kell, egy kicsit talán ismerni a lehetőségeiket, forrázni, szűrni. Persze az ízük se mindig olyan felemelő, de én például szeretek elmerülni a kamilla nyugtató gőzében, miközben kortyolgatom.
Mégis azt mondom megéri ezzel szöszölni, bár nem árt vigyázni sem. Ezeknek a növényeknek ugyanis tényleg van hatásuk, akár túl is lehet adagolni őket. És pont ez a bajom a homeós bogyókkal, hogy azoknak viszont a placebó hatáson kívül eddig még nem sikerült bizonyítani a hatékonyságukat. Tudom, most sokan ugranak rám, hogy milyen hatékony, nekik is segített, de tényleges klinikai vizsgálatokra alapozott kutatást még nem sokat mutattak fel ezen a területen. Van viszont hatalmas marketing támogatás, tévés reklám, gyógyszertári jelenlét. Hát, én inkább a gyógynövényeket támogatom továbbra is.

15 megjegyzés:

Zsuzsi írta...

Én hiszek a gyógynövényekben is, de homeopátiát is szoktam használni, a gyereknél a gyerekdoki útmutatásával. Nálunk tényleg bevált, főként annak örültem, amikor a homeós szer 10 perc alatt levitte Zsófi 39.5 fokos lázát, amire az undorító epres Nurofen szirup nem volt képes...
A párom allergiájának elmaradása is (részben) homeós szernek volt idén köszönhető.

Lilla írta...

szerintema hársfatet nagyon finom (magában), minden este azt iszom. ha beteg vagyok akkor meg egész nap...

amúgy fel lehet orvossal iratni, és akkor valamivel olcsóbb a patikában (de elég nagy különbség van a különböző patikák árában).

Erika írta...

Azért halkan megjegyezném, hogy a gyógynövényeket sem vetették alá még komplex klinikai kisérleteknek. Ilyen alapon az is csak placebó-hatás. De most komolyan, hogy várod azt el, hogy a homeopátia ellen szóljak, mikor a kétségbeesés küszöbén, hogy nincs tejem bevettem az Urtica Urens nevű bogyót és rá 3 órára csak úgy csorgott belőlem a tej, kisfiam legnagyobb örömére... Ez placebó szerinted??? Akkor meg mi a különbség???? Egyáltalán nem érdekel hogy ki mit talál ki a homeopátia ellen, HAT, és nekem ez a lényeg, nem pedig a károgók...

Ági, aki főz írta...

Hát ez az, hogy nekem egyáltalán nem hat. Amikor a kétségbesés szélén, mert nem akart jönni a tej, szedtem ezeket a csudákat, egy fikarcnyit se segített. Az édesköménymagos cucc viszont nagyon is.
A gyógynövényekkel kapcsolatban rengeteg kutatás van, orvosok, kontroll csoport, minden.

Laurie írta...

Nah, egy újabb látogatottságnövelő semmiértelme-bejegyzés... Miért nem lehet megérteni, hogy valakinek ez hat, a másiknak meg az? Nem vagyunk egyformák, hála Istennek!

Ági, aki főz írta...

Úgy látszik van valami szabályzat, hogy tilos olyan témákról írni, amelyek engem foglalkoztatnak. Kár, hogy sehol nem olvastam még ezt.

Zsuzsi írta...

Bár Ági nem szorul védelemre, de azért azt meg kell említeni, hogy ez egy BLOG, ami általában a szerző személyes dolgait, saját véleményét tükrözi, és NEM MUSZÁJ olvasni. Nem értem az ilyen kommenteket. Ha nézettségnövelőnek tartod a bejegyzést, minek kattintasz rá?

Flat Cat írta...

Megint veled értek egyet! :)

Kriszta írta...

Allergiára meg enyhébb megfázás esetén szoktam homeobogyókat használni. Azonban egy komolyabb torokkaparásnál már csak strepsils és tsai. hatnak.
Torokfájósan én is hársfa teát iszok sok mézzel. Ha meg a légutakat kell felszabadítani akkor mályva gyökerét áztatom pár órán át és azt iszom meg, jobb mint bármelyik köptető. :)

dorkus írta...

Ha szeretnétek vicceset ebben a témában :-)

http://dorkus.blog.hu/2009/10/15/homeopatias_surgossegi

dorkus írta...

bocs, lemaradt a hivatkozás vége. így teljes...

http://dorkus.blog.hu/2009/10/15/homeopatias_surgossegi

dorkus írta...

na jó, nem kommentelem tele a blogot, már nagyon idétlen és másodjára sem sikerült bemásolnom a hivatkozást :-( ha mégis érdekel, a http://dorkus.blog.hu oldalon meg lehet találni.

Ági, aki főz írta...

Nekem simán bejön és szétröhögöm magam!

Névtelen írta...

én is hiszek, úgy a gyógynövényekben, mint a homeóban. Azt hiszem minden a fejekben dől el. esélyt kell adni mindkettőnek a nyugati orvoslás "csodái" előtt. Persze van olyan, amikor már csak hozzájuk fordulhatunk.
Urtica nekem is nagyon bejött a 3. és az 5. hónapban, amikor vagy a tejem lett kevesebb, vagy V. étvágya nőtt.
Most fogzunk, így chamomillával próbálkozunk, ez is segit. A szülésnél a 36. héttől szedtem a bogyókat, hogy rövidüljek, és gyorsan táguljak, rövid, és nagyon szép szülésem volt, persze azt nem fogom megtudni, milyen lett volna nélkülük.
Igaz a homeó egyre jobban terjed a mo-i gyógyszertárakba, de a gyógynövénykultúra is jelen van, az már kérdéses, milyen a gyógynövények minősége :-( Érdemes odafigyelni a termelőre. Ha valakit érdekel a téma beszerezhet viszonylag könnyen, viszonylag nem mindennapi gyógynövényeket is. Igaz, a patikákban, nem dugnak elénk ismeretterjesztő borssúrákat róluk.
Vannak országok, elég közel, ahol egyik sem ismert, és inkább a bármire antibiotikumot, szteroidos akármit pártján vannak. :-(

Szóval, Mo-n él a lehetőség, tudjuk jól választani, és élvezzük a választás szabadságát

Üdv!

Angéla

P.S.:

Egy kis gasztró: ma megsütöttem életem első palacsintáját ! Ne nevessetek, ez eddig, anyum, nagymamám, a koleszos szobatársak, majd a férjem feladata volt, valahogy engem mindig elkerült...
nagyon élveztem az "alkotás" örömét, nevettséges, de hihettelen sikerélményt adott :-) éljen! ;-)

Ági, aki főz írta...

Angéla! Éljen a palacsintád!