Rózsaszín rizottó céklával


Akárhogy is igyekszem, nem tudok csatlakozni a "ne kapcsoljuk be a sütőt, tűzhelyet" vallók népes táborához. Tegnap megpróbáltam, hogy nem főzök semmi érdemlegeset, de ötkor már olyan éhes voltam, hogy csak na.

Ami ezt a rizottó illeti, jóformán maradékokra építkezik, fél óra munkát igényel és nagyon-nagyon szép színe van. A pink nálam a halványlilát szorosan követi a kedvenc színeim listáján, de ennek az ételnek az íze is fantasztikus.

Rózsaszín rizottó céklával

Mi került a 2 személyes adagba? 1 kis fej főzőhagyma, 1 evőkanál olívaolaj, 150 g rizottórizs, 2-3 dl rozébor, 5-6 dl húsleves, maréknyi reszelt parmezán. A cékla feltéthez 2 bébicékla, 2 evőkanál balzsamecet, 1 evőkanál méz.
Hogyan készült? A hagymát nagyon apróra kockáztam, az olajon pirítani kezdtem. Amikor üvegesre változott, hozzáadtam a rizst és azt is átforgattam, felforrósítottam. Két részletben felöntöttem a borral, közben többször megkevertem. A levest időközben felforrósítottam és amikor elpárolgott a lé mindig öntötte hozzá. Mindenki addig főzze, amíg a rizs a számára fogyasztható állagot eléri. Nálam ez az olasz sztenderdnél sokkal puhább, mondhatni én szétfőzöm a rizst.
Amikor már jónak tűnik a cucc, akkor beleforgatom a parmezánt is és pár percig letakarva hagyom állni.
Időközben elkészítettem a céklát is, mégpedig úgy, hogy meghámoztam és felkockáztam. Száraz serpenyőben pároltam, amikor már elkezdett puhulni, de még azért roppanós volt, meglocsoltam az ecettel és a mézzel. Összeforraltam és a rizs tetejére kanalaztam.

3 megjegyzés:

Ancsika írta...

Fenséges lehet és szemet gyönyörködtetö! :)

erős ildikó írta...

Én sem tudom nem bekapcsolni a sütőt...ma is ment, pedig 32 fok van árnyékban...
A cékla még igazán nem vált kedvencemmé, de tetszik ez a fogás, és nagyon szeretem ezt a tálkádat is.

trinity írta...

Szépek a színek-ebben a kombinációban a rizottóval szerintem a cékla is ízlene...

Nekem meg a gyerekek miatt kell főznöm....Így én is bekapcsolom:))