VKF! Nyári előételek

A múltkori teraszos vacsora után valahogy azt éreztem, hogy az akkor kenceként feltáltal kecskesajt-mogyoró-datolya trió valahogy többre hivatott. Éppen ezért most benevezem őket a VKF-re. Toltam alájuk egy kis sárgabarackot és ettől egészen mennyei magasságokba emelkedett az egész. Tény, hogy elég édeskés az összhatás, de valahogy mégis tökéletes. Ha éppen akad valami kósza grill a közelben, arra is rá lehet dobni egy-két percre, hogy jobban összeálljanak az ízek, még krémesebb legyen az összhatás, de hidegen is megállja a helyét.

A félbe vágott, kimagozott sárgabarackokat tehát kecskesajt, datolya és mogyoró keverékével töltöttem meg. Ha finomabb, krémesebb végeredményt akarok, akkor a robotgéppel dolgoztatom meg a masszát. Ha lusta vagyok mosogatni, akkor késsel vágom apróra a hozzávalókat. Kell még bele egy evőkanál tejföl is, hogy összetartsa a morzsás darabkákat.

A mogyoró pedig úgy a legfinomabb, ha serpenyőben megpirul, aztán konyharuhával "ledörzsölődik" a héja.

Ha nyár, akkor nálam italként szinte kizárólag a rozé jöhet számításba. Illetve, hogy rögtön meg is cáfoljam magam, pár zseniális fehérbor. Az idén kóstoltak közül nagyon tetszett Mészáros Pál Szekszárdi Kékfrankos rosé-ja, most éppen egy Bujdosó Rosét kortyolgatok, ez se rossz, de önmagában mit se ér. És még egy Lisicza Ravasz ólálkodik a hűtőben - ez az egyik kedvenc fehérem. Meg aztán ott van még az évek óta toplistás Degenfeld Muscat Lunel - tökéletes nőbor (már amennyiben létezik ilyen kifejezés) és egyben talán a legjobban illik ehhez az előételhez is. Összekóstolni sajnos nem sikerült, mert azért a heti 2 palacknál általában mi is megállunk, ha éppen nincs buli.

A szervezésért és az ötletért Vestát illeti a köszönet!