Ő az az ember, aki megszerettette velem a francia sajtokat, a franciasalátát, a homárt, a kaszinótojást, a lecsós csirkemájat meg a szakácskönyv olvasást. És ő az, aki lehetővé tette, hogy az enyém is megjelenjen.
Ő az, akinél a 10:05 az tényleg tíz nulla öt.
Ő az, aki bár nem vádolható bőbeszédűséggel, sőt gyakran inkább a gondolatolvasási képességeinket teszteli, ha belekezd egy történetbe, nem lehet nem élvezettel és odafigyeléssel hallgatni.
Ő az, aki miatt elolvastam minden Sidney Sheldon regényt.
Ő az, aki a hat sávos isztambuli bevezető úton is pontosan tudta, hogy mikor, merre kell kanyarodni.
Ő az, aki lenyűgözően ismeri a világot, akivel valódi élmény utazni. Aki a repülőgép ablakán kipillantva pontosan megmondja, melyik város felett vagyunk éppen. Akár éjszaka is.
Ő az, aki nélkül sem Szabadka, sem a VMSZ nem lenne az, ami. Lehet, hogy csak a háttérben, de fel sem becsülhetően sokat dolgozik azért, hogy maradjanak magyarok a Vajdaságban.
Ő az, aki éveken keresztül megvárt engem az este 10-kor véget érő táncpróbák után.
Ő az, aki megteremtette nekem azt az anyagi biztonságot, amelyért nem tudok elég hálás lenni.
Ő az, akiről eszembe jut a tisztesség szó.
Ő az én Apám. Boldog születésnapot!
16 megjegyzés:
Ez gyönyörű volt!
Szinte így ismeretlenül is magam előtt látom édesapád.
(ha egyszer hosszú évek múltán ilyet kapnék majd a gyerekeimtől tudnám, hogy sikerült... velük is és az életben is általában...)
Isten éltesse Apukádat!
Isten éltesse Apukádat jó egészségben, boldogságban!
Igazán szép, amit írtál!
Isten éltesse még nagyon-nagyon sokáig örömben, bőségben!
Isten éltesse Apukádat!(Megkönnyeztem amit írtál, nagyon szép!)
A Jó Isten éltesse erőben, egészségben, békességben, boldogságban!
És Téged is, hogy ilyen szépen írsz róla.
Isten éltesse édesapádat, és tartsa még sok évig veled-veletek! Jó volt olvasni, ahogy írtál róla:)
Nagyon szépen írtál, Édesapád büszke lehet Rád!!
Isten éltesse Apukád!
Hogy könnyeket csaltál Apukád szemébe, abban biztos lehetsz!Kedves, megható a bejegyzésed, legszebb szülinapi ajándék!
Szép gondolatok,megrikattál.Az én apukám már nincs velem és nagyon,nagyon irigyellek.
Nekem is könnyeket csaltál a szemembe, az én édesapám sincs velünk már....
Isten éltesse erőben-egészségben Édesapádat!
Megríkattál! Nagyon szépen írtál Édesapádról!
Egy jó szülő páratlan kincs, sajnos nem mindenkinek adatik meg!
Isten éltesse még nagyon sokáig :-)
Boldog születésnapot neki!!!
Köszönöm szépen, nagyon kedvesek vagytok! Az az igazság, hogy nem mertem végül neki megmutatni. Nem tudom miért, azt remélem, hogy egyszer csak ráakad valahogy.
Mutasd meg Neki, Ági. Ennél szebb köszönömöt elképzelni sem tudnék! Csodálatos ember lehet az apukád!
Ez csodaszép gondolatsor. Őszintén kívánok édesapádnak boldog születésnapot! Biztosan nagyszerű ember lehet, hiszen nagyszerű lányt nevelt ;)
Nagyon bensőséges volt. Isten éltesse édesapád!
Megjegyzés küldése