Szabadkai gurmand túra 4.

A világ legjobb fagyija

Beállok a sorba, vagy öt csitri vihog előttem, elkezdődött nekik a nyári szünet. Lesem ahogy a tölcsérbe lecsorog a kétszínű csoda. Egyesével, lassan, méltóságteljesen. Mindegyik csitri megkapta a magáét, hát végre én is sorra kerülök. Szívdobogtató izgalommal várom, hogy a kezembe kaparintsam a napi adagomat. Fontos döntések sora. Málna-vanília vagy csoki-vanília? 15, 30, 40 vagy 50 dinárt szánok rá? Sima vagy édes tölcsért kérek?

 

Ma málna és vanília lesz a nyerő páros, 50 dinárért - az egyszer élünk jegyében. És persze édes tölcsérbe, ami maga is egy külön csoda. Roppanós ostya, jó vastag, nem ázik át és nem folyik ki belőle a mennyei fagyi.

Belenyalni, beleharapni ebbe a dermedt habba, ebbe kétszínű szerpentinbe a világ legtökéletesebb nyári élvezete. Az se érdekel, ha esetleg porból készül ez fagyi, meg persze az se, hogy hány plusz kilót eredményez bűnös szenvedélyem.

A Pelivánban nyárról nyárra ugyanaz a minőség, ugyanazok az ízek. Semmi újítás, semmi fakszni, mindig ugyanaz a tökéletes habos, tömény élvezet. Természetesen másnap is visszatérek, helyet keresek az utcára kirakott asztalok között, mert most nem rohanok, nem futtában falom a fagyit, hanem üvegkehelyből, komótosan, gombócosan. Karamell, mogyoró, málna, kókusz. Négy gombóc és semmi más. Nem adnak hozzá tejszínhabot, flancos önteteket meg csillogó "pálmafákat". Csak a fagyi. Ez számít igazán.