Fehér csokoládés mentahab

Szeretem a mentát, az illatát, a zamatát, a frissességét. Azt viszont kifejezetten gyűlölöm, hogy az erkélyládámban már a második eresztésnyi növényzet tetvesedik be ezen a nyáron. Már megint kénytelen voltam a filteres változathoz fordulni, a kellő mennyiség és ízesség elérése érdekében.

Ez a desszert akár fagylaltként behűtve is egészen fantasztikus, de mi nem bírtunk addig várni, megettük frizsi-hidegen.

Az alatta terpeszkedő pisztáciás habcsók is jó ötletnek tűnt, de mivel nem váltotta be a hozzá fűzött reményeimet, annak publikálásától most eltekintenék.

Fehér csokoládés mentahab

Mi kell 4 adaghoz? 3 tojás sárágája, 3 deci tej, 3 evőkanál cukor, 3 mentatea filter, 2 deci habtejszín, 5 deka fehér csokoládé.

Hogyan készül? A tejet felforraltam, a tűzről lehúzva 5 percre beleáztattam a mentát. Ezt aztán eldobtam. A tojások sárgáját kikevertem a cukorral, majd felöntöttem az ízesített és még mindig forró tejjel. A sárga keverék ez után visszakerült a tűzre, ahol folyamatosan kevergetve megvártam amíg besűrűsödik. Egy kicsit türelmetlen voltam, ezért nem lett olyan szép sima a krém. Majdnem sikerült rántottát előállítanom, de még idejében lehúztam a tűzről és hideg tálba öntöttem. Beleolvasztottam a fehér csokit és hagytam teljesen kihűlni. Időközben tovább sűrűsödött. Tálalás előtt óvatosan beleforgattam a habbá vert tejszínt is. Mentalevelekkel díszítettem.

Diós kenyér

Néha elkap valami sütési vágy. A mostani konkrétan az éjjel kettőig tartó elaludni nem tudás eredményeként született, miközben kínomban már Jamie egyik könyvét lapozgattam. Már el is felejtettem, hogy egész sok kenyeres receptje van.

Mostanában valahogy alig-alig eszem egyébként kenyeret, boltit már ezer éve nem vettem. Anyós pajti hozza a maga kis kenyérsütős alkotásait, amik persze kiválóak, de reggelizni eleve folyékonyat szoktam, és a vacsora is egyre gyakrabban valami zöldséges főtt kaja.

Ez az adag viszont elég szépen elfogyott, tehát másnak is bejött, nem csak nekem.

Diós kenyér

Mi kell két lapos cipóhoz? 25 deka finom kenyérliszt, 25 deka teljes kiőrlésű liszt, 12 deka őrölt dió, 3 deci langyos víz, 1 csapott kanál cukor, 7 gramm szárított élesztő, 1 kiskanál só, 10 deka vaj.

Hogyan készül? A folyamatot jelentősen leegyszerűsítve, robotgéppel dagasztottam a tésztát. Először elkevertem a vízben az élesztőt és a cukrot, a keverőtálban pedig a száraz anyagokat. A gépet hagytam jó 5 percig dolgozni, majd a tészta lefedve álldogált a pulton, fél órát. Közben duplájára puffadt.

Ekkor újra átdolgoztattam a géppel, újabb 5 percig, kitettem a tepsibe és újabb fél órát kelesztettem, ezúttal már két hosszúkás cipóra osztva. A 200 fokos sütőben az ismét alaposan megkelt tészta nagyjából 35 percet töltött.

Sűrű, tömör, karamellesen kesernyés kenyér lett belőle. Egy napig, amíg el nem fogyott, tökéletesen őrizte az állagát. Vajjal vastagon megkenve már önmagában is élvezet, de amikor hajszálvékony sonka és füge szeleteket pakoltam rá, mennyei magasságokba emelkedett. Terveim között szerepelt még némi mozarellás-balzsamecetes szendvics is, de mire ezt megvalósítottam volna, már nem volt mire pakolni.

Becsokiztam

Csokoládé jelszóval manapság szinte bármit el lehet adni. Masszázst, sampont, radírgumit meg füzetet. Csak legyen csoki illatú. És persze az olvasnivalót. Lassan egy egész polcot megtöltenek azok a könyvek, amelyek címében valamilyen módon szerepel ez az édes, olvadós finomság.

Mert a csokoládét mindenki szereti, ezerféle változata közül mindenki megtalálja a kedvére valót. Magam részéről egyre inkább hajlok az elképesztően drága, ám annál különlegesebb töltelékkel ellátott változatok felé. Az egyszerű, minden boltban fellelhető százgrammosak hovatovább egyáltalán nem hoznak lázba. Nyár van, eszek helyette gyümölcsöt. Vagy éppen egy könyvben keresem a csokoládéba rejtett élvezetet.

Joanne Harris: Csokoládécipő

"A világhírű bestseller, a Csokoládé régóta várt folytatása!" áll a tanácstalanul zavaros borítón. Ráadásul az angol cím - The Lollipop Shoes, azaz nyalókacipő - sokkal inkább utal a tartalomra. Az írónő néhány évvel később, Párizsban veszi fel a jól ismert történet fonalát. Vianne ismét csokoládéboltot vezet, de a lelkesedése és az ínyencségek sem a régiek.

A könyv sokkal mélyebb, érzékenyebb és keserűbb, mint az előző Csokoládé. És sajnálatos módon sokkal kevesebb benne a finomság. Persze az élet nem csupa tejszínhabos tejeskávé meg mazsolás kuglóf, mégsem erre a borzongásra, szorongásra számítottam, amikor az olvasást elkezdtem.

A három hangra hangszerelt történet nagyon lassan bontakozik ki, az ember már-már abbahagyná, amikor minden szereplő valami olyan újdonságot árul el, ami hirtelen továbblöki a történetet és vezeti az olvasót az üzlet mögötti kicsi műhely titkai felé.

Carole Matthews: A Csokoládéimádók klubja

Igazi angol nőcik, igazi angol problémákkal. Csak éppen mindannyian imádják a csokoládét. A végtelenül sablonos, magánéleti, munkahelyi válságokat humorral beborító könyv igazi egynyári sláger. Nagyjából minden 20 oldalon történik valami, amin jót lehet kuncogni, szurkolni a kedvenc szereplőnek és irigyelni ezeket a nem éppen magyar rögvalósághoz kötődő problémákat.

Sajnos a csokoládés vonal, ami magához csábított volna, kimerül a látszat pszichológiában. Vagy tényleg a személyiségünk lenyomata lenne, hogyan választjuk és faljuk fel a napi szénhidrát adagunkat?

Farsang Erika: Chili és csokoládé

Szuper cím, randa borítóval. És az egész szövegben sehol egy gramm csokoládé sem szerepel. Vagy csak én nem olvastam elég figyelmesen? Meg aztán a chilit is erősen hiányoltam végig.

A lapokon egy átlagos magyar család mindennapjai bontakoznak ki, humorosnak szánt formában. Egy-egy ilyen sztorit még szívesen elolvasgat az ember lánya, ha már a kezébe került a könyv, de néhány oldal után méla unalomba fullad a hol Bélának, hol Gyulának titulált férj és egyéb kapcsolt részek kalandozása.

Séta a varázskertben

Ma reggel úgy ébredtem, hogy kirándulni kell. Végre vége az esős évszaknak, ráadásul a nap a Balaton felvidék varázslatos világában sütött le rám, nem maradhattunk bezárkódzva a házikóban. Kapolcsig nem merészkedtünk el, pedig ott ezen a héten van ám látnivaló. Mi beértük a csendes, nyugodt, ám így is csoda izgalmas Dörgicsével. (Már ez a név önmagában is olyan csiklandósan csalogató.)

Sétáltunk egy nagyot. Betértünk Nagy István szobrászművész kertjébe. A bácsi láthatóan megörült nekünk, azonnal el is kezdett mesélni, mi pedig kellő figyelemmel tüntettük ki. Az utánunk jövők rendre körülszaladták a kertet, mi rászántuk az időt. Egy ideig a szobrokról volt szó, aztán kibontakozott egy olyan ember humora, aki már sokat megélt, mégis derűsen képes szemlélni a világot.

A szobrok is varázslatosak, már önmagukban is. De a kertben elhelyezve, a tájba olvadva egészen lenyűgöztek. Egyre csak az járt az agyamban, hogy én is ilyen kertet szeretnék! Ahol ennyire együtt tud élni egymással a művészet és a természet. Elképzelem, ahogy egy őszi alkonyatban a szél beszélni kezd, a falevelek színes árnyakat rajzolnak és megelevenednek a figurák.

Órákig ott maradhattunk volna, de tűzött a nap, a gyerek ugyan talált magának homokozót, de az éhségtől sajnos szédülni kezdtem, így kimentettük magunkat. Itt részletesebben is olvasgatható és nézegethető Nagy István és a kertje.

Persze nem állhattuk meg, hogy ha már Dörgicsén jártunk, ne térjünk be a helyi borászatba, a Pántlikába. Egy kedves fiú vezetett körbe. Hatalmas acéltartályokban őrzik a jó kis boraikat. Rá kellett döbbennem, hogy egyszerűen imádom azt a dohos, alkoholos szagot, ami minden pincében eluralkodik. És persze a hűvös is igen jól esett.

Kóstolni is lehet, akár szervezett formában is. Mi egy Olaszrizling Selection 2006 és egy Sauvignon Blanc 2007 tartalmú palackkal tértünk végül haza.

Éhségünket pedig a Vászoly és Balatonudvari között lévő Lucifer csárdában csillapítottuk, amiről tavaly már írtam. Még mindig jó, házias a kaja, talán a sóval és a cukorral kicsit jobban fukarkodhatnának. De a kilátás továbbra is pazar.

Áfonyás, fehércsokis muffin - Tiszta Amerika

A múltkor a piacon igen csúnyán átvágott az egyik fickó. Túl sok félét vettem, mindenből egy kicsit, a gyermekem meg rohangált és kóstolgatott mindenféle mosatlan gyümölcsöt. Szóval nem igazán tudtam odafigyelni arra, hogy mi mennyi.

Viszont igazi optimistaként azt is meg kell állapítanom, hogy - aranyárban ugyan - de megvettem életem első friss áfonyáját. Ami finom. Kifejezetten finom. Süteménybe kerülve pedig azokra a muffin porokra emlékeztet erősen, amiket a hugicám iportált Amerikából, az egy éves bolyongása végén. Csak éppen a friss gyümölcs sokkal többet ad hozzá az élményhez, mint a por.

A recept egyébként az augusztusi Good Food-ból származik.

Áfonyás, fehércsokis muffin

Mi kell hozzá? 200 g vaj, 100 g cukor, 1 csomag vaníliás cukor, 4 tojás, 200 g liszt, 1 csomag sütőpor, 100 g fehér csokoládé, 100 g áfonya.

Hogyan készült? A vajat a cukorral habosra kevertem. Ehhez arra van szükség, hogy a vaj legaláb szobahűmérsékletű, azaz puha legyen. Egyenként adtam hozzá a tojásokat, mindegyiket alaposan elkevertem. A sütőporos lisztet két menetben szórtam a tésztába, újabb keverés után pedig belekerült a felkockázott csoki és a gyümölcs is. Két kanál segítségével nagyjából félig töltöttem a muffin formákat, mert sütés közben a tészta szépen megdagad úgyis.

180 fokos sütőben, nagyjából 20 perc alatt meg is sült. Illatos lett, omlós és nagyon vajas.

...

Ez egy gasztroblog. Egy napló arról, hogy mit eszek, mit főzök, mit vásárolok, mit olvasok a kajákról, mit gondolok a konyhában és az éttermekben történő dolgokról.

De benne van az életem is. Nem hagyhatom ki, mert megfekszi a gyomromat, napokig kavarog bennem, mint valami megemészthetetlen szemét.

Most pedig írnom kell arról, hogy elfogták Radovan Karadzicot (ejtsd: karadzsity). És ahogy a hírportálokat nézegetem, felkavarodik az iszap. Igen, fiatal voltam még. A gimi padjait koptattam, a szüleim által biztosított gondtalanságban. Alig-alig érzékeltem valamit abból, amit ott történt Boszniában.

De utólag szégyellem magam. Az akkori érzéketlenségemért, oda nem figyelésemért. Minket akkor jobban érdekelt az infláció meg az embargó. Az, hogy hogyan lehetne benzinhez vagy étolajhoz jutni.

Azt az érzést, hogy még ma is úgy megyek Horvátországba, mintha nem történt volna semmi, nem tudom megmásítani. Krken járva a hároméveskori önmagam sejlik fel. A Plitvicei tavaknál arra gondoltam, hogy milyen csalódott voltam, amikor elmaradt az ide tervezett osztálykirándulás. Opatijához pedig mindig a januári sétáink és a barackos puding kötnek majd. Mint ahogy a Neretva völgye nekem mindig a második világháborús partizán-meséket fogja eszembe juttatni.

De mindig remeg a gyomrom, amikor a Knin környéki szellemfalvakat, a boszniai, körbekerített, de amúgy még mindig éles aknamezőket vagy éppen Vukovárt látom. Élőben. 10-15 év múltán. Most már vízum nélkül. Magyar útlevéllel utazgathatok arra. Nem kell lehajtott fejjel járnom, a magyar rendszámú autó szélvédőjét nem fogják kővel megdobálni és mocskos feliratokkal ellátni. És ha nem töröm magam, hogy szerbül beszéljek, rám sem néznek majd furcsán.

Utózönge

A mostani VKF-es forduló pályaműveit elnézegetve, egyre csak erősödött bennem az elhatározás, hogy ma én ugyan nem fogok főzni. Csak kavarok egy salátát ebédre, jó lesz az. És közben még az a kényszerképzetem is támadhat, hogy csuda egészségesen élek.

Egy apróságra nem számítottam, arra, hogy az ilyen apró darabkákból összeálló kutyulmányokat a gyermekem erős gyanakvással, mi több tartózkodással fogadja. Legközelebb tehát az ő adagját külön-külön fogom tálalni, mert így egyesével ki kellett neki kotorásznom a kedvenc kukót, illetve almát.

Hétköznapi saláta

Mi került a két személyes adagba? 5 deka párolt sonka, 5 deka füstölt sajt, 1 alma, 1 kisebb kukoricakonzerv (15 deka), 4 evőkanál joghurt.

Hogyan készült? Minden hozzávalót a kukoricához hasonló méretű darabkákra vágtam, rálocsoltam a joghurtot és összekevertem. A gyermekemmel ellentétben én kifejezetten szeretem, ha minden falatba kerül minden hozzávalóból, így egymás mellett tudom élvezni az ízek kombinációját. Szerintem ez a kombináció, mivel minden hozzávaló elég zamatos, nem ígérel semmiféle fűszerezést.

A próféta papucsa

Rejtő Jenő regényei, még abban a bizonyos sárga, széteső lapú kiadásban varázsoltak el, a kilencvenes évek elején. Most, hogy gondolatban újra sorolom a címeket, felsejlenek azok a nyarak, amikor egyszerűen semmi mást nem akartam csinálni csak elmerülni ebben a varázsvilágban. Elátkozott part. Három testőr Afrikában. Vesztegzár. Szőke ciklon. Piszkos Fred. Mind kihagyhatatlan. És a 14 karátos autó Gorcsev Ivánnal.

Nos, ez utóbbiban szerepel a Próféta Papucsa, egy kiszáradt folyómeder, ahová a nevezett autót el kellene juttatni. Viszont a szombati gasztroblog találkozóra, azaz piknikre készített kajámra annyira jól illett ez a név, hogy nem hagyhattam ki. Szóval megettük a

Próféta Papucsát

Mi kell hozzá? fél kiló liszt, 3 evőkanál olaj, 3 deci langyos víz, 1 kiskanál só, 1 kanál cukor, 1 csomag száraz élesztő. A töltelékhez: fél kiló darált csirke vagy pulykahús, 2 lilahagyma, nagy maréknyi dió, olaj, só, bors, fahéj, köménymag.

Hogyan készült? A tészta hozzávalóiból tésztát dagasztottam és egy éjszakára a hűtőbe tettem. Másnap reggel diónyi gombócokat szaggattam belőle, majd hosszúkás, lapos korongokat formáztam belőle.

A töltelékhez a felkockázott hagymát olajon megpároltam, hozzáadtam a húst és addig pároltam fedő alatt, amíg átsült. A diót és a fűszereket mozsárban összetörtem és a húshoz kevertem. Minden tésztakorongra egy púpos evőkanálnyi tölteléket nyomtam, sütőpapírra tettem és betoltam a 200 fokos sütőbe. Nagyjából 20 perc alatt át is sültek az illatos papucsok. Mintha egy török büféből érkeztek volna egyenesen. Melegen volt a legfinomabb, mert hidegen egy picit megkeményedett a tészta, de azért még így is bőven fogyasztható volt. Egy kis hideg padlizsánsaláta sem árt mellé.

Néhány darab tetejére kecskesajt szeleteket is tettem, az sem ártott meg az összképnek.

VKF! Salátázzunk

Dolce Vita kiírását a többiekhez hasonlóan én is nagyon szerettem, hiszen a saláta a nyár lényege. Már zsenge albérletes koromban, azaz önálló főzőcskézésem kezdetén fejemhez vágta a lakótársam, hogy én mindenből képes vagyok salátát alkotni. Bár akkoriban ez a majonéz indokoltalanul gyakori használatát jelentette, azt hiszem nem volt ez annyira rossz dolog.

Örömmel jelentem, hogy azóta lényegesen felfejlődtem. Még mindig a vasárnapi ebédek tökéletes kísérőjének tartom a tejfölös uborkasalátát, illetve az ecetes fejes salátát, illetve nyáron menetrendszerűen asztalra kerülő görög salátát is.

A fejlődés újabb lépcsőfoka esetemben az úgynevezett vacsora saláták megjelenése. Ezek olyan levelekből, sajtból, sonkából és egyéb zöldségekből összeállított költemények, amelyek mindig új dimenzióban képesek feltüntetni az egyes hozzávalókat. A rukkola, koktélparadicsom és mozarella például csupán pár csöppnyi balzsamecetet kér maga mellé. Meg aztán ott vannak még a hideg tésztasaláták, amelyekről korábban elképzelni sem tudtam, hogy villám hegyére tűzzem őket. Manapság viszont nem tudok elegendő mennyiséget készíteni egy-egy népesebb buli ellátására.

A legeslegújabb felfedezésem főszereplői pedig a sült zöldségek. Gyerekkorom kora őszeinek hű kísérője volt a paprika sütés és pucolás. A feketére égett, eredetileg piros paprikák füstös illata ma is az orromban gomolyog. A török, arab és szír boltok és gyorskajáldák kínálatának egyre behatóbb tanulmányozása pedig újabb és újabb lehetőséget, ötleteket tártak fel előttem. Igazán lenyűgöző az az átalakulás, amit a padlizsán, paprika vagy éppen paradicsom megél a sütőben vagy a serpenyőben. Nos, ezeket a sült salátáimat mutatom be ezúttal.

A jó öreg sült paprika

Mi kell hozzá? Egy zsák hosszúkás, hegyes, élénkpiros paprika, amit manapság kápiaként ismernek. Mi annó tetovóinak hívtuk, ez pedig egy macedón város, ahonnan minden kora ősszel teherautók indultak a szabadkai piacra édeskés terhükkel.

Hogyan készül? A paprikasütés lényege, hogy szabadtűzön az igazi. Ennek hiányában a sütős változatot sem kell feltétlenül elvetni, csak jó alaposan befűteni. A paprika akkor lesz jó, amikor a héja feketedik és felhólyagosodik. Ekkor be kell tenni egy lábasba, megsózni és lefedni, amíg annyira le nem hűl, hogy hozzá lehessen érni szabadkézzel. Ekkor már abban is biztosak lehetünk, hogy a héja könnyedén lejön.

A klasszikus ízesítés némi olaj és sok fokhagyma használatát feltételezi. Nincs is ennél jobb kombináció.

Gránátalmaszirupos padlizsán

A gránátalmaszirup legújabb felfedezettem az arab boltokból. Eleinte fogalmam sem volt, mit kezdjek vele, mert ez a szirup cseppet sem édes, nem szörp vagy koktél alapanyagnak való, hanem pont az ilyen pikáns salátákra - ecet helyett.

Mi kell hozzá? 2 padlizsán, 2 lilahagyma, 2 geredz fokhagyma, fél markék mazsola, 2 evőkanál gránátalmaszirup, olaj.

Hogyan készül? A padlizsánt ezúttal megfosztottam a héjától, hogy puhább legyen a végeredmény. Felkockáztam. A hagymát szintúgy. Mély serpenyőben, kevés olajon elkezdtem pirítani a hagymát, majd amikor üvegesre váltott, hozzáadtam a padlizsánt. Gyorsan felszívja az olajat, ezért egy picike vizet is öntöttem alá, hogy ne égjen le. Ekkor szórtam rá a lereszelt fokhagymát és a mazsolát. A serpenyőt lefedtem és addig pároltam szép gyengéden, amíg szinte szétolvadt a zöldség. Rálocsoltam a gránátalmaszirupot és hagytam kihűlni. A sóval érdemes csínján bánni, szigorúan csak fogyasztás előtt sózni.

Az eredeti ötlet a Bűvös Szakácstól származik.

Klasszikus, joghurtos padlizsánsaláta

A nyári grillételek mellé el sem tudok képzelni jobb kísérőt, mint ezt a hideg, krémes finomságot.

Mi kell hozzá? padlizsán, olaj, joghurt, fokhagyma, menta.

Hogyan készül? A padlizsánt héjastól vagy héj nélkül, felkockázva, egészen kevés olajon, serpenyőben puhára sütöm. Amikor kihűlt és már enni készülődünk, kikeverek némi joghurtot, reszelt fokhagymát és apróra vágott mentát, amit a tetejére kanalazok. Nem szeretem előre összekeverni, mert pont attól lesz szép ez a saláta, hogy a joghurt fehérsége már önmagában is olyan üdítően hat.

Hummuszos paldizsán a majonézes krém helyett

Ha marad egy kis sült padlizsán, mostanában nem a jó öreg majonézes padlizsánkrémet készítem el, hanem a villával összetört zöldséget egy kis hummusszal, azaz szezámmagos csicseriborsókrémmel keverem ki. Ettől egzotikus és különleges lesz.

Sült paradicsom saláta

A megsült paradicsomban az a varázslatos, ahogy az ízek koncentrálódnak. Ezek pedig néhány plusz hozzávalóval tovább fokozhatók.

Mi kell hozzá? 6-8 jó érett paradicsom, olajban eltett, sós szardínia, (más néven ringli), sok bazsalikom.

Hogyan készül? A paradicsomokat négybe vágtam, a magos részt eltávolítottam. Forró sütőben nagyjából fél óra alatt megsütöttem, így a nedvesség nagy része el is párolgott. Hozzákevertem a lecsöpögtetett halat és a bazsalikomleveleket, amelyek a hőtől egy kicsit megereszkedtek . Ezek a hozzávalók tulajdonképpen a paradicsom megmaradó levével elkeveredve olyan finom elegyet alkotnak, hogy plusz öntetre egyáltalán nincs szükség.

Az eredeti ötlet Nigel Slatertől származik.

Xato, avagy a világ legjobb salátaöntete Tarragonából

Amikor Barcelonában járva feltankoltam az ottani szakácskönyvekből, még nem is sejtettem, hogy az egyikben ott vár rám a világ legizgalmasabb salátaöntete. Tarragona egyébként egy kisváros, a Xato pedig fogalmam sincs hogy mit jelent, de tény, hogy a sült paradicsom aromáját egészen fantasztikus magasságokba sikerült emelni ebben az összeállításban.

Mi kell hozzá? 4 jó érett paradicsom, 4 gerezd fokhagyma, 5 deka manula és dió (lehetőleg a héja nélkül), fél citrom leve, 2-3 evőkanál olívaolaj, fél csokor petrezselyem zöldje, só.

Hogyan készül? A paradicsomot és a fokhagymát héjastól forró sütőben alaposan átsütöttem. Amikor kihűlt, megpucoltam, kimagoztam. A turmixgépbe először a mandulát és diót szórtam bele, morzsásra daráltam. Hozzáöntöttem az összes többi hozzávalót és addig pörgettem, amíg selymes, egynemű, de nem túl folyékony öntet lett belőle. Zsenge salátalevelek tökéletes kísérője.

Az eredeti recept még csíkokra vágott zellert és olajbogyót is ad ehhez a salátához.

Alkotok

Számomra a hétköznap sem jelenti azt, hogy beérem az egyszerű ételekkel. Illetve, ha van egy kis plusz erőforrásom, rögtön azon kezdek el gondolkodni, hogy mi finomat tudnék kihozni a fellelhető alapanyagokból. Ez az ebéd tipikusan a mélyhűtő mélyén való szemlélődés eredményeképpen született. Valójában szupergyorsan, úgy húsz perc alatt el is készült. Egyetlen szépséghibája, hogy rengeteg edényt kosztoltam hozzá össze, így a mosogatás tovább tartott mint az alkotás maga.

Ropogós halfalatok, savanykás zöldbabbal

Mi kell egy kétszemélyes adaghoz? 2 nagyobbacska tőkehal filé, liszt, 1 tojás fehérje, 2 evőkanál reszelt parmezán, 15 deka tészta, 30 deka zöldbab, 2 deci tejszín, 3 evőkanál citromlé, 5-6 mentalevél, fél kiskanálnyi reszelt gyömbér, só.

Hogyan készül? A halat szárazra törölgettem, falatnyi darabokra vágtam, sóztam, lisztbe hempergettem. A tojásfehérjét lazán felvertem, belekevertem a parmezánt és ebbe forgattam a halfalatkákat. Forró olajban szép pirosra sütöttem, majd papírtörlőn leitttam a felesleges vizet.

A zöldbabot és a tésztát egyaránt megfőztem. A mártáshoz éppen hogy csak összemelengettem a tejszínt, a citromlét, az apróra tépkedett mentát és a gyömbért. Ezzel meglocsoltam a zöldbabot, majd minden hozzávalót egy tányérra halmoztam. Még csak kés sem kell hozzá, elég egyetlen villa és a törekvés, hogy minden finomságból kerüljön minden falatra.

Cukkínis lepénykék

Időről időre gigászi küzdelmet kell folytatnom az anyós pajti által a hűtőszekrényembe pakolt zöldséghalmok eltüntetése érdekében. Ezúttal cukkíni túltengésben voltunk, de jelentem sikerült valamelyest normalizálnom a helyzetet.

Viszont már előre rettegek attól az időszaktól, amikor az újdonsült gyermekem miatt kiszolgáltatva, állandóan tökfőzelékkel és finomfőzelékkel teli lábasokba botlok majd, ha kinyitom a hűtő ajtaját.

Ő így nyilvánítja ki irántunk szeretetét és gondoskodását. Persze, jobb mint a csoki, hálás is lehetek érte, de azért igyekszem kedvem szerint alakítani a felhozatalban rejlő lehetőségeket.

Cukkínis lepénykék

Mi kell hozzá, ha 3-4 adagnyi feltétet szeretnénk belőle készíteni? 2 közepes méretű cukkíni, 6 evőkanál liszt, 1 deci tej, 2 tojás, 12 deka füstölt sajt, só, olaj.

Hogyan készül? A cukkínit nagyobb méretű reszelőn reszeltem le. A tojásból, tejből és lisztből palacsintatésztát készítettem, ebbe kevertem a zöldséget és a szintén lereszelt sajtot. Kicsit megsóztam, majd olajon evőkanalanként adagolva kisütöttem. A kész lepénykéket papírtörlőre szedtem, hogy a felesleges olajat leitassam róla. Rizzsel meg padlizsán salátával ettük, de ez már a vasárnapi VKF! témája.

Bock bisztró

Az az ambíciózus tervem, mi szerint végigeszem a Kalauz top éttermeit, még a jövő ködébe vész, de örömmel jelentem, egy újabb gyöngyszemet pipáltunk ki az én drágám szülinapja alkalmából.

A Bock Bisztróban harmadik nekifutásra sikerült helyet foglaltatni. Most is tele volt az étterem, de ezúttal nekünk is jutott egy sarok. Sokáig döntésképtelenül forgattuk az étlapot, meg kacsingattunk a három megtermett fekete táblára vésett napi ajánlat felé. A feszengésemet elsősorban az okozza, hogy sok-sok étel nevét egyszerűen nem értem. Pedig már elég rendesen sikerült kiművelődnöm a gasztronómiai szakirodalomban, mégsem szeretem, ha ezekkel a kacifántos nevekkel csattogtatják szükségtelenül az agytekervényeimet.

Persze a pincér kedves, segítőkész, magyaráz bőszen. Aztán elfelejt megemlíteni néhány dolgot. Végül mangalicaszalonnás crostinit, vagyis pirítóst kérünk, addig is, amíg sikerül kitalálnunk mi legyen a főfogás. De mire idáig eljutunk, hoznak nekünk egy kis zsírt meg kenyeret. Számomra bosszantóan ütközik az általunk választott előétellel, bár a zsír olyan, hogy legszívesebben vinném haza a maradékot. Fűszeres, sós, itt-ott pörcös, töpörtyűs. Tényleg mennyei. De ugyanilyen jó a pirítósunk is, nagy halom saláta társaságában. Gyorsan lecsusszan mellé egy kis Légli Landord is, ami vitán felül maga a tökéletes Chardonnay. Körtés, ananászos, mégis kerek egész.

Ugyanezt a számomra, talán leheletnyit túlöntetezett salátát látom viszont a kuszkuszom és a bélszínnyársam kísérőjeként. Ez a fogás bőven megteszi főételként, bár hideg, könnyed volta miatt elsősorban előételként ajánlják.

A drágám komoly férfihoz méltóan a steak-re szavaz, mégpedig a 30 dekásként hirdetett változatra. A hús egyáltalán nem kelt csalódást, pont olyan tökéletesre sütötték meg, ahogy azt az ember várja. De a fokhagymás tészta inkább a csípősségével és paprikásságával hívja fel magára a figyelmet, ezért a Bock féle Cabernet Franc Selection kevéssé érvényesül mellette. Viszont utána kortyolgatva igazi élmény ez a bor is.

A desszert az Újszerű somlói galuska, ami semmiben sem emlékeztet ugyan névrokonára, viszont finom. Egy narancsos, mazsolás fagyi ücsörög egy csokis tortácskán. Igazán kellemes együttest alkotnak, bár szerintem külön-külön mindkettő íze sokkal jobban érvényesül.

Ismét eltöltöttünk vagy két órát egy vendéglőben. Beszélgettünk, beszélgettünk és ettünk. A háttérben valaki harmonikázott, a zsongás egyre magasabb szintre hágott. Hazafelé pedig egyszerűen azt kellett megállapítanom, hogy régen éreztem magam ennyire jól. A Bock Bisztró nem akar flancos meg menő hely lenni, ide be lehet ülni pólóban meg piros tornacipőben is, ahogy mellettünk tették. Itt tényleg lehet beszélgetni, kóstolgatni. Hátradőlni a széken és egyszerűen, kedélyesen jól érezni magunkat.

Piacolás

Szabadkán piacolni mindig nagy élmény. A hugicámmal, a babakocsiba kényszerített, ám ott megmaradni nemigen akaró Andrissal kerülgettük a tömeget. Először a zöldséges részleg felé vettük az irányt, a babakocsi alját alaposan meg is tömtük mindenféle szépnek, jónak és finomnak ígérkező áruval.

Az alapvető terveink között egy szombati paella és egy pénteki zöldségleves szerepelt. Ez utóbbit maradéktalanul és sikeresen teljesítettük is, a sárgarépa és petrezselyem mellett a fél kiló zöldbab dominált, a friss kaporral és tejföllel ízesített levesben. Hús helyett pedig néhány csirkemájjal tettük tartalmasabbá.

A paella is meglesz, viszont komoly kihívót szerzett magának egy döglött nyúl személyében. Csak a szemem sarkából láttam az elnyújtott alakok villanását a sok csirketetem között, de azonnal vissza kellett fordulnom.

- Nézd, nyúl.

- Jé tényleg!

- Nem veszünk egyet?

- De, vegyünk.

Ilyen egyszerűen eldőlt tehát, hogy egy egész állatka is hazavándorol velünk. Mint azt a kedves hölgytől megtudtam, életében szürke-fehér foltos bundát viselt a most már kopasz jószág. A fejét, amelyen még legnagyobb sajnálatomra a szemét is rajtahagyták, gyors mozdulattal lenyiszáltam és még gyorsabb mozdulattal a kukába száműztem. Alapvetően húsevő fajta vagyok, sőt a ragadozó álláspontot képviselem, amennyiben cseppet sem taszít a nyers hús látványa, állaga, de azért ez még nekem is sok.

A nyúl elkészítését tekintve bevetetem mindent, hogy a saját magam által támasztott kihívásoknak megfeleljen az elkészített étel. A sütés előtt 3 órával ráöntöttem néhány deci tokaji furmintot. Sóval, borssal, rozmaringgal és tárkonnyal fűszereztem. Került rá még egy fej fokhagyma, két kisebb hagyma, nagy csomó répa és petrezselyemgyökér. Az egész így egyben pácolódott a hűtőben, majd 2 órára ment a sütőbe. Egy órával később mellépakoltam még egy kiló pucolt és hosszában negyedelt krumplit, 20 deka gombát.

A piacolás további hozadékát fél kiló szeder jelentette. A hugicám igen-igen kívánta ezt a lila bogyót, engedtünk hát a kísértésnek, hiszen egy terhes nő kívánalmainak egyszerűen muszáj engedelmeskedni. Viszont amikor hazaérve megkóstoltuk, döbbenten állapítottuk meg, hogy ez így önmagában teljességgel ehetetlen, ugyanis rémesen savanyú volt.

Menteni a menthetőt, gyorsan egy lábasba zuttyintottam a doboz tartalmát, 1 deci víz és 2 evőkanál cukor társaságában addig forraltam, amíg a szemek szétmállottak. Hagytam lehűlni. Egy éjszakát várakozott a szeder ilyen formán, aztán szitán átpasszíroztam. Ebbe mártogattam a babapiskótákat, amiket egy tál aljára terítettem. Rá került 5 deka olvasztott étcsokoládé, 25 deka mascarpone és 4 evőkanál tejszínhab keveréke. Ennek a tetejére pedig sima tejszínhabot ültettem. Fenséges nyári desszert kerekedett imigyen.

Mindeme készülődés pedig annak örömére történt, hogy egy hét után jön értünk a férjecském, aki igazán megérdemli, hogy egy hétnyi magányos esték után végre jó, családi társaságban fogyasszon el valami finomat. Persze azért nem kell félteni őkelmét, a hét nagyobbik részén üzleti vacsorákon és ebédeken táplálkozott ugyanis.

Nagyon lila

Szó se róla, a blogokon tombol a levendula mánia. Ez nekem is elég bátorságot adott, hogy valóra váltsam a tavaly nyár óta dédelgett álmomat és végre a konyhámba is beengedjem ezt a lila jószágot, amit eddig csak molyűzőnek találtam alkalmasnak.

A lila köd amúgy is gyakran elborítja az agyamat, amikor vásárlásról van szó. Én már nem is a jól ismert marketing kategóriának számító impulzus, hanem egyenesen az érzelmi vásárló vagyok. Különösen a vénséges és szerencsétlennek látszó nénikék tudnak gyorsan meggyőzni, hogy tőlük aztán muszáj venni valamit, például két csokor levendulát.

Amikor hazaértem, azonnal előkaptam egy dobozt és egy fél csokrot bele is morzsoltam, majd befedtem porcukorral, hogy az átvegye az illatot. Aztán jött ez a süti. A alapvetés a Milk And Cookies oldalról származtatható. Természetesen variáltam.

Levendula illatú mandulás sütemény

Mi kell nagyjából 20 darabhoz? 10 deka levendulával illatosított porcukor, 15 deka vaj, 18 deka liszt, 7 deka őrölt mandula, 3 tojás sárgája.

Hogyan készül? A porcukrot a vajhoz szitáltam és habosra kevertem. Hozzáadtam a sárgájákat, elkevertem, majd jött hozzá a liszt és a mandulapor. A tésztát fóliába csavartam és ment a hűtőbe fél órára.

Amikor kivettem még mindig elég puha volt, így hengert formáztam belőle és egyszerűen felszeleteltem. Sütőpapírra rakosgattam és a tetejét megszórtam a Dr. Oetker legújabb csodájával, a lila és rózsaszín cukorszívekkel. 15 percnél tovább semmiképpen sem kell sütni a 180 fokos sütőben.

Bár tartottam tőle, a levendula csak halvány utóízként jelenik meg, viszont a mandulától egészen különlegesen marcipános lett az íze. Jó kis rágcsálnivaló.

Nyúl a provánszi mezőkről

Provence híres a levendulamezőkről. A provánszi fűszerkeverékről, ami persze ott konyháról konyhára változik, de gerincét az alábbiak adják: rozmaring, bazsalikom, kakukkfű, majoranna, zsálya.

Aztán emlegethetném még a ratatouille-t, a híres francia zöldséges ételt is. És ha már Franciaország, akkor dijoni mustár sem maradhat ki a felsorolásból. Kicsit eklektikus és önkényes lista.

Ezek keringőztek ugyanis a fejemben, amikor inspirációt kerestem ahhoz a szépséges nyúlcomb filéhez, ami szembe jött velem a mélyhűtő kirámolása közben. Így született meg a levendulával illatosított, mustáros bormártásban fürdőző nyúlcomb, és került egy tányérra a nyári zöldségekből készülő raguval.

Provánszi nyúl

Mi kell 4 adaghoz? 60 deka filézett nyúlcomb, 1 evőkanál liszt, 3 deci fehérbor, 1 kiskanál mustár, 1 evőkanál levendulavirág, rozmaring, kakukkfű, só, bors, olaj.

A raguhoz: 1 nagyobb padlizsán, 1 méretes cukkíni, 3 közepes paradicsom, 1 piros húsú parika, 1 közepes hagyma, 3 gerezd fokhagyma, 10-12 szem fekete olajbogyó, olaj, só, sok friss bazsalikom.

Hogyan készül? A nyúlcombot megforgattam sóztam és borsoztam, lisztben megforgattam. Kevés olajon minden oldalról pirosra sütöttem, felöntöttem 2 deci borral. Amikor a bor elsistergett, aláöntöttem kevés vizet, beleszórtam a fűszereket és addig pároltam, amíg a hús megpuhult és a víz nagy része elpárolgott. Ekkor a húst kiszedtem, félretettem. Az odapörkölődött cafatokat és lisztet újabb 1 deci borral feloldottam, hozzákevertem a mustárt, beleszórtam a levendulát és nagyjából felére beforraltam. A mártást ez után leszűrtem és a húsra csorgattam.

Időközben egy másik, a háztartásban fellelhető legnagyobb serpenyőbe sorba rakosgattam az egészen vékonyra szelt zöldségeket. Először a hagymát, fokhagymát szórtam a felforrósított olajra, majd jött a paprika. Amikor ezek elkezdtem levet engedni és puhulni, mellé került a padlizsán, a cukkíni, végül a paradicsom is. Ekkor alaposan megsóztam.

A ragut 40 percig rotyogtattam, egy picit vizet is öntöttem alá, hogy ne kapjon oda, ennek nagy része el is párolgott és jól besűrűsödött. Tálalás előtt kevertem bele az összevadgalt bazsalikomot és olajbogyót.

Hogy éhen ne haljunk, főztem mellé rizst is, bár ez cseppet sem autentikus és francia köret.

A kevésbé kalandvágyó gyomrúak számára pedig készült még sült csirke is, szintén mediterrán tájakon kalandozva az egész csirke bőre alá hirtelen felindulásból citromkarikákat és olajbogyót dugdostam, majd szalonnaszeletekkel borítva majdnem 3 órán keresztül 160 fokos sütőben puhítottam, míg a hús szinte leesett a csontról.