Halszelet cukkínis rákmártással (még 4!)


A drágám időről-időre elmeséli, hogy mit ebédel a munkahelyén. Éppen arról panaszkodott, hogy a rákmártásos hal milyen rosszul sikerült, amikor eszembe jutott, hogy ezt én is el tudnám készíteni, méghozzá nem is akárhogyan.

Nekem nagyobb bejött ez az összeállítás, csupa halvány ízű hozzávaló, nagyon kellemes nyári asztalra kívánkozó étel.

4 főre értelemszerűen szükség van legalább 4, de inkább 6 halfilére. A fehér húsú tengeri halak általában alkalmasak erre a feladatra. Ezeket sóval, borssal meghintem, lisztbe forgatom és kevés olajon mindkét oldalon megsütöm. Nagyon gyorsan megsülnek és szét is esnek, ezért érdemes ügyelni rájuk.

A mártáshoz egy pici hagymát felkockáztam, 1 gerezd fokhagymát lereszeltem. 1 cukkínit felcsíkoztam. Serpenyőbe 1 kanál olajat öntöttem, ezen üvegesre árpoltam a hagymát, hozzáadtam a fokhagymát és a cukkínit, ezt is puhára pároltam. Ha szükséges, érdemes pár csöpp vizet önteni alá, hogy könnyebben puhuljon és ne égjen le. Csak ekkor adtam hozzá a fagyasztott, de kiolvasztott 15 deka rákot, mivel ezek rózsaszínek, tehát főttek voltak. Ez után ráöntöttem 2 kanál konyakot és megvártam, amíg az alkohol elpárolgott. A végén beleöntöttem 2 dl tejszínt és belekevertem 1 kanálnyi összevágott petrezselyem zöldjét. A mártást a halszeletekkel együtt tálaltam.

Főtt rizst ettünk hozzá.

4 megjegyzés:

Névtelen írta...

Nekem a rák mindég gumiszerűre ugrik össze, mit csinálok rosszul......
Sziszi

Ági, aki főz írta...

Sziszi! Ha rózsaszínű a rák, amit veszel, az már meg van főzve. A nyers rák szürke szinű kell, hogy legyen. A szürkét tehát meg kell sütni-főzni, de a rózsaszínt csak megmelegíteni kell.

GasztroRéka írta...

Mire számolsz vissza?

Ági, aki főz írta...

Réka, meglepetés, de hétfőn kiderül!