Túrós és meggyes sütemény

Tegnap este kilenc után értem haza, de még nem volt teljesen sötét. Fel voltam dobva és természetesen édességre vágytam. A leghosszabb nappalok örömére úgy döntöttem ünnepelni kell a konyhában is. Fél 11-re el is készült ez a fantasztikus alkotás, amibe minden finomságot belepakoltam, amit itthon találtam.
A piskótához összekevertem 1 pohár natúr joghurtot, 1 pohár cukrot, 2 tojást, 2 pohár lisztet, fél pohár olajat és 1 kiskanál sütőport. Ezt a keveréket egy kerek sütőformába simítottam és 20 percre betoltam a sütőbe. Amíg a piskóta sült, fél kiló túrót összekevertem 2 tojással, 1 zacskó puding porral, kevéske tejszínnel és leheletnyi fahéjjal. Öt evőkanál cukrot is kevertem bele. A félig sült piskótára rásimítottam a túrós keveréket, a tetejére rászórtam úgy 30 dkg magozott meggyet és egy marék apróra vágott diót. Még egy kis cukorral meghintettem, majd további 20-25 percre visszatoltam a sütőbe. Most reggel, hűtő-hidegen is mennyei. És nem is annyira bonyolult.

Nincsenek megjegyzések: