Afroditével elég csúnyán kibabráltak a többi istenek. Száműzték ugyanis az Olimposzról, miután annyi szerelmi galibát okozott odafenn, hogy egymásnak ugrasztott nagyjából minden istent és istennőt, titánt meg nimfát. Úgy döntöttek, addig nem térhet vissza, amíg egy férfi igaz szerelmét bizonyítandó fel nem ajánlja neki szívét.
Afrodité dúlt-fúlt egy ideig, haragosan járt-kelt a 2010-es Budapesten. Először is meg kellett szoknia, hogy akármilyen gyönyörű nő is ő, menthetetlenül régimódinak, szűziesnek és furcsának tűnik redőzött himationja. Ahhoz meg túl hideg volt, hogy csak úgy megoldja ruházatát és kivillantsa bájait. Látta, hogy itt a nők bizony ezt teszik: ész nélkül mutogatják mindenüket, de főleg derekukat meg tomporukat szeretik előre hajolván a nagyérdemű elé tárni. A tűsarkú cipők láttán meg egyszerűen rosszul érezte magát, biztos volt benne, hogy ebben ugyan senki ember fia nem tud járni.
De Afrodité mérhetetlenül hiú is volt, így hát elment és alaposan bevásárolt feszülős topokból, csípő- meg cicanadrágokból, sőt miniszoknyákból. A görög nyárhoz szokott bőre örökké libabőrös volt a hűs városban, ezt valahogy igyekezett figyelmen kívül hagyni. Régi szokásaitól azonban sehogy se tudott megszabadulni, őrölt gyöngyöt hintett bőrére, hogy csillogjon és mirtuszt font hajába, hogy varázsos illata legyen. Mégis úgy tűnt, ez nem elég ezeknek a népeknek.
- Mit dobálod itt a hajad kisanyám? Nem drájvetter reklám ez. Látsz valahol szélgépet?
- Ne meregessed itt nekem a szemed, nem látod, hogy éppen billiárdozok?
- Húzzá má innét, ribanc! És hozzá még két sört!
Afrodité érezte, hogy nem jól fogott neki a hódításhoz, miután sorra ilyen beszólásokat kapott a férfiaktól, akiknek elvileg a szívét kellett volna leigáznia. Végül felcsillant a reménysugár. Az egyik helyen talált pár helyes srácot, akikkel már beszélgetni is tudott.
- Afrodité – mondta az egyik és az É betűt hosszan elnyújtotta. – Veled aztán jól kibabráltak a szüleid. Micsoda név!
- Ne bánccsátok a hölgyet – így a másik. – Inkább táncoljunk!
Na, ez aki táncolni hívta, ez lett végül a kiszemelt áldozat. Afrodité addig forgolódott és hajlongott a táncparketten, amíg valahogy sikerült magába bolondítani a kissé kapatos úriembert. Ekkor már úgy érezte, hogy nyert ügye van, el nem engedi ezt a férfit. Tudta, hogy már csak azt a bizonyos híres lakomát kell megetetnie és megitatnia az áldozatával, hogy aztán kénye-kedve szerint játszhasson a szívével.
Afrodité derekasan rákészült a csábításra. Egész álló nap vásárolt, szeletelt, kavart, főzött és sütött. Aztán haját bodorította, orcáját csinosította, ruhája redőit rendezgette órák hosszat. Amikor beállított a fickó, egy szál lekonyuló sárga rózsával a kezében, már csak arra vágyott, valahogy – akárhogy – de kerüljön vissza jól ismert és otthonos Olimposzára, acsarkodó, áskálódó és intrikáló istenei és istennői közé.
De a vacsora még hátra volt. Afrodité a földön terített, egy alacsony asztalka köré puha párnákat szórt. Mindent elborítottak a rózsa és ibolyaszirmok. A szoba véletlenszerű pontjain apró, vörös üvegtartóba helyezett gyertyák pislákoltak, sátorszerűen leszűkítve a teret.
- Hűha, kisanyám, te aztán készültél – a férfitól mindössze ennyi megjegyzésre futotta, de azért engedelmesen, bár meglehetősen sután telepedett le a párnákra.
Alvadt vér színű vörösbor örvénylett az öblös pohárban, mézzel, szegfűszeggel és fahéjjal összefőzve. Az asztalon szétfeslő füge, erős illatú sajtok meg frissen pucolt, zsenge dió kellették magukat. Egy óriási rákpáncél felhasítva és kiterítve feküdt, megtöltve a tenger állatainak húsával: homárral, fésűkagylóval meg tintahallal. Csípős, mentás szósszal volt meglocsolva, rubinszínű gránátalma magokkal körberakva. Gyöngyház színű kagylóhéjakon kábult osztrigák remegtek. Egy tálban szőlő, zeller meg édeskömény feküdt egymás mellé, hogy harsogó, friss ízükkel, éltető nedveikkel leheljenek új életet a gyomorba és azokba, akik megeszik őket.
Afrodité végre elemében érezte magát, kecses ujjaival nyúlt a finomságok után, úgy evett, mint aki ennél csodásabb dolgot a világon el nem tudna képzelni. A férfi csak nézte, ámulva. Még sohasem látott senkit, aki így evett volna. A kezébe vette a fügét, nagyot harapott belőle, majd behunyt szemmel ízlelgette. Pár cseppnyi gyümölcslé lecsorgott a szája szélén, de ő észre sem vette. A füge leve lecsöpögött a mellét épp, hogy eltakaró redőkre, de ő közben már a diót majszolta. Majd ujját a tengeri herkentyűk szószába mártotta és kuncogva nyalogatta le. Egy szép homárdarabot harapdált, aztán a feltört ollóból is kiszopogatta, kiszívogatta a benne rejlő finomságokat.
A férfi csak nézte, nézte ezt az egy személyes orgiát, különben se szerette a tengeri cuccokat. Afrodité pedig észre sem vette, hogy társa nem tart vele, már a lágy csokikrémnél tartott. Egy csipetnyi chili is került ám bele, így a hideg, lágy krém és a tüzes íz fergeteges táncot járt bensőjében. Ő pedig nem tudott ellenállni, egyre csak újabb és újabb kanálnyit vett a szájába, nyalogatta, habzsolta, végül ujjával még a tálkát is kitörölte. Csak ekkor nézett fel, és látta meg a vonzalom helyett az elképedést.
- Végre egy csaj, aki nem fogyózik – nyögte ki a pasi. – Tök jó!
Már tudta, hogy sokkal nehezebb dolga lesz itt a földön, mint az istenek között hódítani.
