New York, 2. nap


A második nap csak sétáltunk a Central Parkban. Tulajdonképpen így tudnám összefoglalni. Persze ez a nap is sokkal több volt ennél. A Central Park vasárnap tele volt: babakocsis babák, piknikező népek, futók, baseballozók és egy AIDS tüntetés, amin több ezer ember vonult végig a parkon. Még mókusokat is láttunk!


Nagyon csinos egy park ez, direkt úgy lett kialakítva, hogy az ember jól érezze magát benne. Tavacskák, kacskaringós utak és sok zöld, de ha felnézel bárhol, azért látod a felhőkarcolókat is. Csak, hogy tudd, hol vagy.




Eredetileg a Guggenheim Múzeumba készültünk, annak állítólag befogadható a mérete akár 1 nap alatt is, de elmentünk útközben a Metropolitan előtt és valahogy bementünk. Na jó, azért mentünk be, mert az egyik kiállítás címe ez volt: Fashioning a National Identity. Csinosan összerakott időszaki divatkiállítás volt az 1800-as évek végétől az ötvenes évekig. Mondjuk én tanultam fél év divattörténetet, így sok új infót nem kaptam, de jó volt élőben, testközelben látni a gyönyörű régi öltözékeket és pár pillanatra álmodozni...

A Metropolitan iszonyatosan nagy múzeum, simán elmenne egy francia kastélynak. Minden kiállítórész vérprofin van összerakva, minden sarkon egy-egy tematikus bolttal, tudjátok képeslapok, könyvek, tollak. Van itt minden, több ezer éves egyiptomi templom, görög szobrok, középkori falikárpitok és persze Picasso is. Végignézni képtelenség, így csak pár, számunkra érdekesebb résznél álltunk meg pár pillanatra. Így is több órás volt a túra.

A múzeum lépcsőin jól el lehet ücsörögni, aljában egy egész kórus énekelt éppen és szórakoztatott minden megfáradt turistát. Egyébként lehet, hogy csak a vasárnapon múlott, de rengeteg kifejezetten kiöltözött, puccba vágott idősebb hölgy volt éppen a látogatók között, akik szemmel láthatólag a helyi erőket képviselték.




Ezt a helyet az utikönyvből néztem ki és úgy éreztem mindenképpen megér egy sétát. Ez egy deli, magyarul csemegeüzlet. De nagyon durva. A sajtrészleg akkora mint a mi nappalink, sült és nyers húsok, zöldségek, kenyerek, kész saláták. Amit csak el lehet képzelni. Egy könnyű ebédhez vásároltam be, csak úgy kapkodva, ami éppen megtetszett, azt be a kosárba. Ha kicsit több energiám és időm van, akár órákig is nézelődtem volna. És akkor még az emeleti konyhafelszerelési részlegre fel se mentem.

Vietnámi rákos tésztabatyu, kuszkusz saláta csicseriborsóval, ropogós baguette, friss kecskesajt, tojássaláta. Egyik jobb volt, mint a másik.


Rövid pihenő után elindultunk felkutatni azt az éttermet, ahol egy előzetesen betervezett programpontunkat, a steak-evést kipipálhattuk. Bevallom az ingyen osztogatott reklám kiadványokból tájékozódtunk és így találtunk rá erre a helyre. A dolog eleve jól indult, ugyanis a bejárat mellett egy üvegdobozban ott érlelik a gigantikus húsdarabokat. Ami Magyarországon tilos, az itt menő: 21 napig állandó 36 fokos hőmérsékleten, ventilátorokkal imitált szélben ücsörögnek a húsok.

Amit aztán tűzön-roston sütnek meg. Én a bélszínt választottam: cseppet sem véres, ámde puha és omlós lett. A sirloin, ami a drágám tányérján kötött ki, elég brutális volt: véres is meg hatalmas is. A kis cramed spinach nem tudta ellensúlyozni a hústömeget. Talán nem véletlen, hogy ez a vacsora után elég zaklatott éjszaka következett.
A hely önmagában sem semmi, még a húsok nélkül is: 80 éve ott van, a falakon régi hírességek fotói bámulnak az emberre. A jelenkori vendégeket pedig tetovált motorosok, öltönyös úriemberek meg a tornacipős turisták egyvelege adja.

4 megjegyzés:

Á la carte írta...

Már nagyon vártam ezt a második napot :) Élmény volt olvasni!

Rea írta...

hello, meg mindig itt vagytok? mi egy orara eszakra nyomulunk NYtol..

Ági, aki főz írta...

Köszi :-)

Rea, nem már visszajöttünk, csak most volt időm megírni.

Benenn írta...

Szerencséd,hogy nem mentél fel a másodikra. Örökre ott maradtál volna. Én is majdnem. :)