Ettem már párszor olyat, amiről azt gondoltam, hogy ez volt életem legjobbja. Mindig azt gondolom, hogy ettől már nem lehet jobb és kiderül, hogy lehet. A Babelben elköltött vacsorát születésnapi ajándékként kaptam, ennél izgalmasabb élményt nem is kívánhatnék ajándékba.
Igen, ez egy drága hely, megkockáztatom, hogy sznob hely. Ha ide megyünk vacsorázni, olyan nagy szavakkal dobálódzhatunk, mint molekuláris gasztronómia, sous-vide meg fúziós konyhaművészet és asztaltársunk valószínűleg megértően bólogat majd, a helyett, hogy a fejét csóválva tárcsázná az idegosztályt. Itt aztán értekezhetünk az alapanyagok mindenekfelett valóságáról meg egyéb hablatyról, hiszen úgyse figyel ránk senki, miközben sorjáznak a látványkonyhából előkerülő varázslatok.
A Babel Delicate olyanoknak való, akiket lenyűgöz, ha sikerül habot varázsolni a pezsgőből és azt egy picinyke ovális tálkában tálalják némi fagyasztott jázminteával (alias sorbet). Olyanoknak való, akik képesek csukott szemmel, hümmögve ízlelgetni a galambmell-sültet meg az alá kanalazott májhabos polentát. Olyanoknak való, akik meglátják a fantáziát a gyerekjátéknak beillő edénykében kihozott, véreshurka chips-szel megkoronázott krumplifőzelékben. Ez utóbbi amúgy a ház ajándéka, a legelsőnek érkező csirke-salátával és a számla mellé társított 3 féle desszert falatkával együtt. Így az 5 fogásos menü rögtön 8 fogásos lesz, a hétből meg 10 kerekedik.
Igen, az adagok picik, mégis az 5 fogásos kóstolómenü vége felé már úgy éreztem, egy falat se menne le a torkomon. Az ember csak merül egyre lejjebb és lejjebb az ízek tengerébe, időnként felbukkan, vesz egy nagy levegőt aztán folytatja. Számomra minden egyes falat új meglepetéssel szolgált. A 4-5-6 elemből összeálló étel kompozíciók darabjaira szedve és együtt is más orcájukat mutatják. A magyaros menü bikabélszínje és a hozzá kapcsolódó mártások, köretek végigkóstolgatása már önmagában is felér egy élménnyel.
Ha minden áron kötekedni szeretnék, a medvehagymás rizottóm lehetett volna kevésbé sósabb is és a borsó krémlevesből én bizony kihagytam volna a 65 fokon főzött tojást, ami takonyszerű állagával továbbra sem győzött meg az alacsony hőfokos bohóckodás szükségességéről. Másrészt viszont a húsoknak döbbenetes állagot és zamatot ad pont ez az alacsony elkészítési hőmérséklet, de itthon biztos nem állnék ilyesminek neki.
Külön plusz pont, hogy a kiszolgálás végtelenül kedves, nem tolakodó, inkább jókedvű és beszélgetős. A tányéron elénk rakott ételféleségek felsorolására nagy szükség is volt, hiszen pillanatok alatt felejtettem el, mi állt az étlapon, amikor megrendeltem.
Jó hír a sietősebbeknek, hogy az ebédmenü sokkal kedvezőbb árú és bár nem a vacsorához mérhetően parádés ötletdömping, a minőség ez esetben is az elvárható felett marad.
És még a végére is maradt egy aprócska poén, nevezetesen, hogy életem eddigi legjobb vacsorája mellé végre személyesen is megismerhettem Chili és Vaníliát, aki szintén itt élvezte aznap este a molekuláris, fúziós, stb. konyha gyönyöreit.
A sütim egyébként egy olasz származású különlegesség, tejekávéba mártogatva a legfinomabb, de teához, kakaóhoz is ideális. Kemény és ropogós, de ettől nem kell megijedni, egy idő után visszapuhul, viszont cserébe jó sokáig eláll. Azok számára, akik maguknak szeretnék megsütni, természetesen itt az egyáltalán nem titkos recept:
